2011. május 20., péntek

Eszköz vagy élményforrás az internet a magyar felhasználóknak?

Találtam egy érdekes felmérést egy kutatásokkal foglalkozó cég oldalán, mely az internet használók típusait vizsgálja.

A GfK Hungária felmérésének a címe: Eszköz vagy élményforrás az internet a magyar felhasználóknak?

Mindjárt az elején ki is jelenti, hogy eszköz, még mindig. A tanulmány ötféle fogyasztó szokásait vizsgálja. Kiderült, hogy már az idősebb korosztály is egyre inkább felfedezi a háló előnyeit, ezáltal azt, hogy például időt takaríthatnak, meg és egyben egyszerűsíthetik az életüket például az online ügyintézés által. Viszont ebben a korosztályban még mindig tapasztalható egy kis félelem az internetes tartalmaktól. Szerintük (30-49 évesek) sokkal jobban kellene ellenőrizni az internetes tartalmakat.

A generációs különbségek az e-világ iránti bizalomban is kiütköznek.

A fiatalok többsége, főleg a tanulók, érzelmi kötődés is tapasztalható, mind a világhálóhoz, mind a digitális eszközökhöz.

„Az internetet elsősorban az innovatív, hedonista habitusú fiatalok
használják, akik főleg az internetezés élményét keresik.
A legtöbb kereskedelmi vállalat és szolgáltató szempontjából értékes célcsoportnak tartott 18-49 éves internetezői társadalom azonban inkább praktikus célokra használja a világhálót” - mondta Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.



A GfK Hungária által meghatározott digitális attitűd-szegmensek:



Megszállottak 38,5%

Neten lógók 11,2%

Kütyümániások 17,1%

Célzott tájékozódók 25,6%

Bizalmatlanok 38,5%



Megszállottak: a nethez érzelmileg köthető fiatalok virtuális világa. Y és Z nemzedék. A felmérés szerint kb. 230 ezren tartoznak ide. Nekik többféle kütyüjük van, természetesen mind testre szabva. Életüket ezen keresztül élik, a social média intenzív jelenléte mellett. A felmérés innovátoroknak, korai adaptálóknak nevezi őket. Legfontosabb számukra az állandó online jelenlét.



Neten lógók: ez a csoport kb. 320 ezres tábora kevésbé eszközfüggő. Számukra az internetes tartalmak szerkesztése, a tartalmakhoz való hozzászólás a fontos. Blogolnak, twittereznek, egyértelműen interaktívak. Leginkább a 30-39 éves férfiak alkotják azt a kört.



Kütyümániások:
Közel félmilliós csoport. Nekik nem a netezés az öröm, hanem a hozzá tartozó mobil eszköz használata. Mindent tudnak az eszközről és természetesen állandóan fejlesztik. Jellemzőjük a „meteriális affinitás”, keveset neteznek, azt is leginkább hordozható eszközön teszik.



Célzott tájékozódók:
racionális netezők. Az internetezés számukra a folyó ügyek intézése, nem pedig kapcsolatépítés, élménykeresés- nagyjából 750 ezer netező viszonyul ilyen módon a nethez. Nem kötődnek közösségi oldalakhoz, web2 tartalmakhoz, és a hardver eszközök sem hozzák különösebben lázba őket.
Az online ügyintézés, az e-kapu a sikeres marketing kommunikáció eleme.


A bizalmatlanok: Szerintük szigorúbban kellene szabályozni az online tartalmakat. Jobban félnek a vírusoktól mintsem, hogy internetezzenek. A többi típushoz képest lemaradva reagálnak az IT piac új termékeire, változásokra. Létszámuk kb 1,1 millió fő, sajnos a legnépesebb csoport.

Mi eddig nagyjából az internethez kötődő különbözőségünket, a korosztályokból fakadó eltérőségekre vezettük vissza. Ez a felmérés a korosztályok mellett vizsgálja az internethez kapcsolódó szokásokat.

Az egyértelműen kijelenthető, hogy az internetezési szokásaink folyamatos változáson mennek át. A hagyományos tevékenységek, hírolvasgatás, e-mailozás, böngészés mellett egyre többen fedeznek fel az olyan hasznos funkciókat melyek az internetezés hasznosabb, tudatosabb felhasználásait mutatják.




kép forrása:http://bit.ly/mQFVyy

Biztos vagyok benne, hogy a netezők nagy százalékban használják már a világhálót például álláskeresésre, háttérbe szorítva a hirdetési újságokat, nem beszélve arról, hogy az álláshirdetések nagy részére az önéletrajzot online kérik elküldeni. Statisztikák szerint évi több százezren választják az online banki ügyintézést. A felvi.hu szerint az idén átfordult az online jelentkezők oldalára a mérleg. 140 579-en nyújtottak be felvételi jelentkezést ebből 81 ezren online. Tavaly még csak 67 598-an voksoltak az e-felvételire.

Az internetes rádió és tévéadást hallgatók és nézők száma is folyamatosan növekszik. Az internetezők 55 százaléka hallgat rádiót és 29 százalék rendszeresen tévézik a neten.

A chetet egyre inkább felváltja az online telefonálás. A facebookon nem rég elindult számítógépről számítógépre ingyenes hívást kínáló szolgáltatás és a fejlesztők dolgoznak azon, hogy közösségi portálról vezetékes és mobil telefont is hívhassunk. A fejlődés tehát megállíthatatlan és egyre inkább bekapcsolódik az emberek nagy része.

A netezők között, 10-ből kilencen a vásárlás előtt tájékozódnak, információt gyűjtenek, mielőtt vásárolni szándékoznak. Gyártók, forgalmazók oldalait hasonlítgatják össze. Sokan tájékozódnak ár-összehasonlító oldalakon, de fórumokon is hasznos információkra lehet bukkanni, mind pozitív mind negatív tapasztalatokról. A netezők több mint fele vásárolt már online és egyre nő az online aukciós oldalakról vásárlók száma is.


kép forrása:http://bit.ly/mQFVyy

Az én legújabb kedvenceim a közösségi vásárló oldalak, az e-kereskedelem, ezek közül is a csoportos vásárlói oldalak. Ezek arra épülnek, hogy ösztönözzék az embereket, hogy ha többen is vesznek a termékből, szolgáltatásból akkor a vevők kedvezményt kapnak.

A kedvezmény jelentős, 50-70 százalék is lehet. Én jutottam már így fél áron mozi és színházjegyhez, de lefeleztük éttermi számlánkat is.

Most így átgondolva mindenképpen azt látom, ha tudatosan használjuk a Hálót, hasznos dolgokra és élményekre tehetünk szert a segítségével.



Források
http://www.gfk.hu/imperia/md/content/gfk_hungaria/pdf/press_2011/press_hun /press_2011_04_27_h.pdf

http://www.mediainfo.hu/tanulmanyok/essay.php?id=929

2 megjegyzés:

  1. Közhelyként hangzik, hogy változik a világ, de igazságtartalma aligha vitatható. Míg az én szüleim azért aggódhattak, hogy nehogy rossz társaságba kerüljek, esetleg nehogy alkoholfüggő legyek, vagy ne adj isten rászokjak a dohányzásra ma már a közösségi oldalaktól, iPod-októl, mobiltelefonoktól kell megvédenünk gyerekeinket. Pontosabban azok mértéktelen használatától, és a nem mindig építő tartalmaktól.

    Egy nemzetközi vizsgálatban, melybe tizenkét, a világ különböző pontján lévő egyetem hallgatóit vonták be, elgondolkodtató eredményre jutottak. A kábítószer-függőségről való leszokásnál tapasztalt lelki és fizikai tünetek jelentkeztek azoknál a fiataloknál, akik a kísérlet részeként 24 órát töltöttek el internet, iPod, televízió, rádió és újság nélkül. Mindösszesen vezetékes telefonjukat használhatták, illetve könyvet olvashattak.
    A fiatalokat, akik már az ún. internet-generáció tagjai (digitális bennszülöttek) megkérték, hogy naplóban rögzítsék érzéseiket, tapasztalataikat. Ezek tanusága szerint többféleképpen élték meg az „elvonást”, de mindegyikük beszámolt valamiféle szorongásról, nyugtalanságról, helyét nem találó érzésről. Ezt az állapotot információ megvonási rendellenességnek nevezték el a szakemberek.

    Volt pozitív hatása is a kísérletnek: sokan „túlélési stratégiaként” elmentek sétálni, találkoztak barátaikkal. Az eleinte zavaró csendben felfedezték a környezetük hangjait: madárcsicsergést, szomszédok neszezését, beszélgetését.

    Dr. Roman Gerodimos, a Bournemouthi Egyetem munkatársa azt is elmondta, hogy a mentális tünetek mellett testi tüneteket is tapasztaltak a fiatalokon, illetve önkéntelenül nyúltak nem létező mobiltelefonjukhoz. Az is megdöbbentő volt a neurológusok és pszichológusok számára, hogy milyen hatást gyakorol a túlzott internet, számítógépes játékok és közösségi oldalak használata az emberekre. Volt, aki ahhoz hasonlította tapasztalatait, mint amit önsanyargató diéta esetén él át, mások kemény drogokról való hirtelen leszokáshoz hasonló érzéseket éltek meg.

    Végül azt a tanulságot vonták le, hogy érdemes tisztában lennünk, miként és mire használjuk a technológiai újításokat, így a ránk gyakorolt hatásaikat is kordában tudnánk tartani.

    VálaszTörlés
  2. Az arany középút megtalálása itt is, mint minden másban döntő fontosságú. Hangsúlyozni szeretném az eszközként való használatot, mert úgy gondolom, ha eszközként használjuk (rákeresni valamire, letölteni valamit, alkotni valamit, megosztani valamit,...)akkor az érem jó oldalát nézzük, míg ha kizárólagosságot élvez egy ember életében ( legyen az gyerek, vagy felnőtt ), ahol a valós kapcsolatok például háttérbe szorulnak, akkor a sötét oldalát.Fontos az egészséges egyensúly megteremtése és fenntartása.

    VálaszTörlés