2011. május 1., vasárnap

Felnőttképzési elméletek

Franz Pöggeler minőségjelző értelemben a felnőttképzés nyolc feltételét határozta meg.  Pöggeler elsődlegesnek tekintette, hogy a képzésnek szerezett formában kell zajlania és azt mind a szervezőnek, mind az oktatónak hangsúlyos feladatként kell kezelnie. A képzési feladatokat úgy kell összekapcsolni az egyéb feladatokkal, hogy a képzési feladatok teljesítése biztosított legyen. A képzési cél elérése érdekében építeni kell a felnőttek élet és munkatapasztalataira. Fontos szempontként emelte ki, hogy a felnőttképzést megfelelően felkészült személynek kell segítenie. Alapvető kritériumként fogalmazta meg, hogy a képzéseket mindenki számára egyformán hozzáférhetővé kell tenni, a képzésben való részvétel kizárólag önkéntes alapon történhet és az élet valamennyi szakaszában jelen kell lennie. E kritériumokat valamennyi elmélet elfogadja, de ezzel összefüggésben említést érdemel a gyakorlat és az elmélet viszonya. Egyes elméletek szerint az andragógiának teljes mértékben a cselekvés, a felnőttképzés szolgálatában kell állnia. A kutatási eredmények teljességének szükségszerű beépülnie a gyakorlati képzésbe, ezzel téve hatékonyabbá a felnőttképzést. Más elméletek szerit nem okoz problémát ha az elmélet és a gyakorlat elszakad egymástól.

Az andragógiára egyaránt lehet jellemző az „életidegenség” és a „túlzott prakticizmus”, a cselekvést ugyanis nem csak közvetlen eszközökkel lehet befolyásolni, hanem képzési modellek kidolgozásával és a gyakorlat elemzésével is. A felnőttképzés sikerességének érdekében elengedhetetlen a gyakorlati és az elméleti szakemberek együttműködése. Az együttműködés a problémafelvetéstől az adatgyűjtésen és elemzésen keresztül, azok feldolgozására, és értelmezésére a következtetések levonására és a gyakorlat általi ellenőrzésre is ki kell hogy terjedjen. A felnőttképzési elméletek többféle szempont szerint csoportosíthatók. Ez alapján beszélhetünk társadalompolitikai és tudományelméleti megközelítésről, politológiai elmélet szerinti csoportosításról, de létezik a célokra és feladatokra összpontosító csoportosítás is, valamit ismeretes a didaktikai és metodikai stratégiai elméletek csoportja is, és a művelődéselméleti irány szerinti halmazképzés is előfordul.

A XX. századi elméletek közül ki kell emelni a Joseph Olbrich nevéhez fűződő rendszerelméleti megközelítést. A rendszerelméleti megközelítés szerint ki kel jelölni a rendszerhatárokat, meg kell határozni az együttműködést a határterületekkel és elemezni szükséges a felnőttképzés szerkezetét és ezen belül a részeknek az egészhez való viszonyát. Célja, hogy az elméleteket a lehető legnagyobb mértékben hasznosíthatóvá tegye a gyakorló szakemberek számára. Olbrich szerint a felnőttképzés a társadalom önszabályozásának és fejlesztésének fontos eszköze, vizsgálata a szociológiai összefüggések alapján kell, hogy történjen. A rendszerelméleti megközelítések egyike a felnőttképzés funkcióit rendezte csoportokba. Ezen elmélet egyik képviselje Philipp Eggers, aki a következő csoportokat alkotta: általános továbbképzési funkció, politikai képzési funkció, adekvát társadalomkritikai és cselekvési képességet fejlesztő funkció, a szociális változáshoz való alkalmazkodást segítő funkció és az élet és életmód alakítását segítő funkció. A rendszerszemléleti megközelítés legjelesebb hazai képviselje Durkó Mátyás. Elképzelései mindig az egész felnőttképzésre és felnőttoktatásra kiterjedtek.

W. Schlumberg funkcionális felosztása szerint tranzitórikus, kompenzatórikus és komplemente felnőttképzést különböztet meg. Az elsőre példa az írás és olvasás elterjesztésére szerveződő mozgalmak, a másodikra a felnőttoktatás pótló funkciója, a harmadikra pedig a permanens tanulás szükségszerűsége.

A társadalomkritikai andragógia a szabadságra való érettséget hangsúlyozza, ennek eléréséhez kívánja hozzásegíteni az egyént. Jürgen Habermans szerint a felnőttképzés mindenekelőtt a politikai kritika eszköze, amely folytatja a politikai szocializációt, feltárja a mélyebb összefüggéseket, a rejtett ellentmondásokat, segíti az egyént a hatalomhoz való partneri viszony kialakításában. Vizsgálja a felnőttképzés politikai, gazdasági összefüggéseit, szociokulturális feltételeit. Irányultsága proaktív és innovatív.

A kommunikációs andragógiák közös jellemzője, hogy az andragógiai folyamatok megvalósulásánál a kommunikáció szerepét hangsúlyozzák. Megközelítésük társadalompolitikai és kommunikációelméleti egyaránt lehet.

Társadalompolitikai indíttatású a demokratikus dialógust előtérbe helyező andragógia, mely szerint a képzés során erősíthetők a demokratikus attitűdök, s ez kedvezően hat a társadalom egészére. E koncepció kiemelkedő képviselői Paulo Freire és Martin Buber. A Freire-féle „felszabadító dialógus” elmélete gyökeres szembefordulás a narratív neveléssel. „A szabad dialógus” mindenekelőtt az öntudat kiképzésének eszköze, mely lehetővé teszi a valóság kritikus elemzését” A dialógus elméletet erősítette a kritikai elmélet”.

A kommunikációs andragógia másik csoportjába a kommunikáció elméleti kiinduló pontú vonulat tartozik. Ez az elmélet a kommunikációs kompetencia döntő szerepét emeli ki. A felnőttképzésben. Klaus Mollenhauer szerint a nevelés és a képzés egésze kommunikatív cselekvésként fogható fel. A kommunikatív andragógia előtérbe állítja a résztvevők aktivitását, a kezdeményező készségnek nagyobb teret engedő képzési kereteket, metodikai megoldásokat, amelyekben a résztvevők jól meghatározott szükségletei és igényei dominálnak.

A szellemtörténeti, életvilágra orientált andragógia elméleti megközelítés az egész emberre és az egész életre irányul. A nevelés iránya ebben az esetben az önmeghatározás képességének kifejlesztése. Képviselői közé tartozik Horst Siebert, aki kijelentette, hogy „a felnőttképzés a társadalom egyik szükséglete”. Kiemelt szerepet kap ennél az elméletnél az emocionalitás és az intuíció, ezért „élményandragógiaként” is definiálhatjuk ezt az irányt. Ezen irányzathoz tartozik az „életvilágra orientált” andragógia, mely az ember valós világát jelenti. A nyolcvanas években szoros kapcsolatba került ez az ideológia a „mindennapi élet kritikájának” elméletével. Heller Ágnes a cselekvések heterogenitását és ehhez kapcsolódóan a képességek kialakulásának heterogén voltát hangsúlyozta, melyek különböző jelentőséggel bírnak az egyén szempontjából. Egyes elemzők ezt összefüggésbe hozták a munkahelyi képzések prakticizmusával és e mögött „szellemi imperializmust” vélték felfedezni. Eljutottunk tehát az emberi élet meghatározó színterére a munka világába, mellyel az emberek rendkívül sokféle módon találkoznak. A találkozás milyenségét illetően jelentős különbségek vannak a társadalmak fejlettségi típusai szerint. Míg a folyamatosan versenyre kényszertett társadalmakban a képzésben való részvétel az individuum függetlenségének megőrzését szolgáló természetes velejárója az életnek, addig a kevésbé fejlett társadalmakban a változás és a hozzá kapcsolódó verseny- és változtatáskényszer válságot jelentet a hagyományos életvilágot feladni kényszerülők körében. A változtatások üteme általában meghaladja az emberi természetben rejlő változtatás ütemét, gyakorta élesen megkettőződik az ember életvilága, e kettősség a munka világának és a privát világnak az éles elhatárolódását jelenti. Megváltozik az ember természethez való viszonya, átalakul az időszerkezet, amelyben meg kell teremteni a tanulás helyét. A tanulás időszerkezeti vonatkozásában ugyan leszűkíti a felnőtt privát életvilágát, de szociális környezetének megváltozásával és személyes kompetenciájának javulásával ki is bővül az.

Az életvilágra összpontosító andragógia sajátos célformáló szempontokkal rendelkezik, melyek: a konkrét életproblémák megvilágítása, az indivídum előtérbe helyezése, és az énazonosság helyreállítása. A felnőttképzés indokának az egyén lelki-szellemi fejlődési igényét tartják. Az életvezetés strukturális változásai az alkalmazkodóképesség új minőségét követeli meg, az életszínvonal tanulás általi megőrzésének érdekében. Ez az irányzat a résztvevő központúságra fókuszál. A mindennapokra vonatkozó andragógia legfőbb jellemzői, a hallgatók teljesítményére való célzott odafigyelés, az egyéni igények szerinti válogatás lehetősége és a tanítás fejlesztésként való felfogása.

Az andragógiai elméletek újabb csoportja az életrajzi pályafutási megközelítés. Ez a vonal a szociálpszichológiából származtatható, mely az egyén életrajzát „társadalmi tényként” kezeli. Megjelenésekor vizsgálati módszerként indult, később vált önálló paradigmává. Jelentősége abban áll, hogy elősegítheti a felnőttek önmegismerést, közelebb hozhatja az andragógiát, az andragógust és a képzés részvevőjét a felnőtt embert egymáshoz, és a felnőttképzés során jobban lehet támaszkodni a felnőtt előzetes tanulástörténetére.

A multikulturális felnőttnevelés estében a cél nem a homogenizáció, hanem éppen ellenkezőleg, a sokféleség, a különbségek, a másságok elfogadása és megértése, melyhez interkulturális tanulásra van szükség. A multikulturális andragógia pozitív szerepet tölt be a különböző kultúrák közti megértés és együttműködés folyamatában.

A konstruktivizmus irányzatának megjelenése az andragógiában a XX. század végére tehető. A hagyományos didaktikai elméletekkel szemben a konstruktivizmus azt hangsúlyozza, hogy bizonytalanságot kell kelteni a meglévő tudással kapcsolatban, melyek elégedetlenséget idéznek elő és felkeltik az új tudástartalmak iránti igényt. A konstruktivista elmélet lényeges eleme a problématanulás, mely által elkerülhető a befejezett tudás képzetének kialakulása. A konstruktivista tanuláselmélet szerint a tanulás a tanuló egyén önállóan végrehajtott tevékenysége, amelynek során nem a tudás, a tartalom, a készségek elsajátítása vagy feldolgozása, hanem azok „konstruálódása”, azaz tudatos építése megy végbe. Ez a folyamat tehát soha nem nullánál kezdődik, hanem a már meglévő ismeretekre épül, amelyek egyúttal a felvételre kerülő információ interpretálásának, azaz a tanulásnak mint tudáskonstrukciónak is kiindulópontjai. Az ilyen tudás mindig szituációkhoz és kontextusokhoz kötődik, és a tanuló egyéntől függ, aki saját maga irányítja a tanulási folyamatot és reflektál rá. A reflektálás a tanulási folyamat szerves része, annak sebességét növel(het)i. A konstruktivista elmélet képviselői a felnőttoktatástól fokozott figyelmet várnak a tanulók reflektív tanulásának elősegítésére, a ehhez szükséges kompetenciák kifejlesztésére és működtetésére.

Az elméletek áttekintése és értelmezhetősége megkívánja a felnőttoktatás történelmi korokhoz kapcsolódó áttekintését, mert az egyes elméletek alkalmazhatósága szoros összefüggésben van a politikai, társadalmi környezettel, azok változásaival.

4 megjegyzés:

  1. Átfogó elemzés.:)

    Buberrel kapcsolatban annyit tennék hozzá, hogy közösségszervezési vagy közösséghelyreállítási lehetőséget hangsúlyoz a dialógusban.

    Én ezt nevezem kulturális szolidaritásnak.

    VálaszTörlés
  2. Ilyen összeszedetten még sehol nem láttam, köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Hatalmas segítség volt a vizsgámhoz, áttekinthető, érthető, ezer hála és köszönet!!!

    VálaszTörlés
  4. A hivatkozás sajnos hiányzik. Zrinszky László munkáján alapul a teljes szöveg.

    VálaszTörlés