2011. május 30., hétfő

Hogyan hatott a konnektivizmus az internetezési és tartalommegosztási szokásaimra

4 megjegyzés:

  1. Komolyan! minden nap tudtok újat hozni, és ahol tegnap befejeztem az olvasást, ma ott tudom folytatni. Kreatív!!! ez az összefoglaló is, gratulálok hozzá. Osztom a véleményed, én is azt gondolom, hogy a kezdeti lázadás az ismeretlen ellen, mára szinte teljesen elmúlt. Végül is a saját tapasztalás, a saját magam küzdelme, elkezdte lebontani a régi tudást. Ezt könyvből nehéz lett volna megtanulni. Rá kellett érezni az "ízére" - ha jól érzem, te is beszélsz erről. Az információ szerzés és információ megosztás nagyszerűsége az, hogy én adom az én egy tudásomat, és kapok mellé sok másikat. Rajtunk múlt, mennyit. Rajtunk múlik, mennyire fogjuk használni, bővíteni a megszerezett tudást a jövőben.

    VálaszTörlés
  2. Azt már eddig is tudtam, hogy érdemes tanulni másktól, és az sem hatott az újdonság erejével, hogy, ahány ember értelmez és elemez egy témát annyiféle megoldás születhet. Ami számomra alapvetően újdonságnak számított az a technikai eszközök, ide értve a szoftvereket is ilyen formában történő alkalmazása.Nem állítom, hogy ezeknek a használatát készség szinten tudom, de a folyamat elindult és talán ez is acélok közé tartozott (az enyéim közé biztosan. az egész kurzushoz kapcsolódóan Nekem leginkábbb a változások kezelésével kapcsolatos alpséma jut eszembe, melynek első fázisa a sokk, a második általában az ellenállás, a harmadik a beletörődés, a negyedik pedig szerencsés esetben az azonosulás és fejlesztés. A magam részéről mind a négy fázist elég jól be tudom azonosítani magunkon.Ha nem hagyjuk abba, ez utóbbi szakasz egészen új megoldásokat is hozhat. Jó péda erre Eszter ezen bejegyzése.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Eszter és Vali!
    Csatlakozom hozzátok. Én szorongva gondoltam a konnektivista önképzőkörre és arra, hogyan fogom megoldani a feladatokat. Nem a tárgyi tudás hiányzott, hanem a technikai. Sok olyan dolgot tanúltam és megvalósítottam ez elmúlt 1-2 hónapban, amire azelőtt nem is gondoltam.
    Én is indítottam saját blogokat, amik összefüggésben vannak a munkámmal, konferenciánkon készítettem kisfilmeket, amiket megosztok a neten. Szóval számomra az elmúlt időszak eredményesnek, termékenynek mondható.

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok Eszter az önreflexiódhoz. Hasonlóan érzek én is. Örülök, hogy belevágtam, mint azt a leveleimben is olvashattátok az elején, a feladatot nagynak gondoltam, de nem megvalósíthatatlannak. Én nem igazán az írástól tartottam, hanem úgy, mint Te, a technika használatától. A kezdeti ellenkezés melyet említesz,(mely a fejekben volt) valóban nagy volt a csoport részéről, de akik belevágtunk, mindannyian elmondhatjuk, hogy mennyi mindennel lettünk gazdagabbak. Nagy élmény volt számomra, ha valaki reflektált a bejegyzésemre, de a legizgalmasabb a web szeminárium volt számomra, (Marci fiamnak innen köszönöm a technikai támogatást) az, hogy vártátok, izgultatok, mint ahogy én is mindenkiért. Ha már másért nem ezért mindenképp megérte. A sok újdonság, amit megismertem, szinte semmi ahhoz, hogy egy új szemlélet alakult ki bennem, mely ezután az oktatáshoz való viszonyomban mindig ott lesz. Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem benne.

    VálaszTörlés