A következő címkéjű bejegyzések mutatása: digitális egyenlőtlenség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: digitális egyenlőtlenség. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 29., vasárnap

Digitális egyenlőtlenségek, kulturális tőke


Pierre Bourdieu

forrás: wikigender.org
A társadalmi rétegződés, az egyenlőtlenségek témaköre kialakulása óta a szociológia egyik fő kutatási területe. Szinte minden jelentős elméletalkotó foglalkozott már ezzel a kérdéssel. Fontosságát – többek között - annak köszönheti, hogy az emberi társadalmak összes ismert formájában, más és más alakban, de létezik ez a jelenség. A mai modern korban is meg találhatóak ezek a társadalmi egyenlőtlenségek, amelyek ugyan mindig valami új ruhában, de jelen vannak az életünkben. Az információs társadalomban a digitális egyenlőtlenség az, amely egyre inkább felkelti a kutatók és szociológusok figyelmét.

A szakirodalmakban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a digitális egyenlőtlenség és a kulturális egyenlőtlenség közötti összefüggések. Itt az andragógus blogban is több oldalról megközelítettük a témát, és néhány bejegyzésben többen kitértek az internethasználatra, illetve annak hiányaira a magyar lakosság körében.  Néhány nemzetközi és magyarországi kutatásból az derül ki, hogy az internethasználat terjedésének egyik fő gátja a kulturális hozzáférés hiánya. Az internet használói és nem használói között nem annyira gazdasági (természetesen az is), mint inkább kulturális különbségek mutatkoznak.
Érdemes figyelembe venni Pierre Bourdieu elméletét a kulturális tőke szerepéről a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelésében.
 Bourdieu a kulturális tőkét három formában határozta meg:
1. az úgynevezett inkorporált tőke, amely alapvetően testreszabott és valamilyen belsővé tételt feltételez. Egy elsajátítási folyamat előzi meg, amely képzési és tanulási időt igényel, azaz időbe kerül. A képviseleti elv kizárt, vagyis az időt a beruházónak magának kell beruháznia. Ha valaki a saját műveltségén dolgozik, önmagát műveli, így az ember „személyével fizet”.Ez egy olyan tulajdon, amit nem adhat át az ember csak úgy, rövid idő alatt. Sokrétűen kötődik a személyhez, annak halálával a tudása és műveltsége is vele hal legtöbbször.
A digitális egyenlőtlenség szemszögéből itt meg kell említeni, hogy elve kell, hogy a hátrányos helyzetben lévők akarjanak tanulni. Megtanulni a számítógép és az internet használatát nekik saját maguknak kell elsajátítani. Ez is egy befektetés, ami hosszútávon térül meg és nehezen forintosítható.

2. tárgyiasult (objektivált) tőke, minden olyan hasznot termelő eszköz, amelyben tudás testesül meg, így pl. egy jegyzet, egy tananyag, műszaki eszköz, vagy műalkotás is. Legfontosabb tulajdonsága, amelyről a nevét is kapta, hogy tárgyiasult, azaz megfogható, továbbadható, sokszorosítható, közvetlenül értékesíthető. Például egy mérnök tudása, inkorporált tőkéje tárgyiasul akkor, amikor egy termék, pl. egy mobiltelefon vagy laptop lekerül a gyártósorról, és értékesíthetővé válik.
Vagyis a digitális egyenlőtlenség esetében arról van szó, hogy az illetőnek nem elég megvásárolnia/használnia az IKT eszközöket, illetve elsajátítania a használatukat, hanem létre kell vele hoznia valamilyen produktumot is. (pl. egy titkárnő produktuma az általa legépelt szöveg, amit a főnöke kért, ehhez viszont kell, hogy tudja használni a számítógépet).
 3. intézményesült tőke (minden olyan papír, bizonyítvány, jogosítvány, tudományos cím, fokozat, stb., amelyekhez iskolák, tanfolyamok, képzések elvégzése útján jutunk). Az intézményesült tőke azért fontos, mert egyrészt igazolja valamilyen tudás megszerzését, képzés elvégzését, másrészt jogosít valamilyen pozíció, például egy tanári állás betöltésére.
 A kulturális tőke kiemelt jelentőségű a társadalmi rendszer működési mechanizmusai szempontjából: Bourdieu-nél a kulturális tőke a kulcsa a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelésének két tulajdonsága folytán. Egyrészt a kulturális tőke a legnehezebben megszerezhető tőke (az átörökítésnek ezen tőke esetében a legnagyobb a jelentősége), „mert a megszerzés módja is része, a korai szocializációtól kezdve belsővé, „tulajdonból tulajdonsággá”, azaz habitussá válik, ezért teljesen soha nem levetkőzhető; továbbá a leghosszabb ideig tartó felhalmozást igényli, mert az egész családban megtestesült kulturális tőkétől függ elsősorban. Másrészt viszont a legjobban konvertálható a többi tőkére.” (Bourdieu 1997).
A felsoroltak alapján érdemes megvizsgálni, hogy mi adja a kulturális különbségeket a digitális világban. Amennyiben a kulturális tőkével való rendelkezés meghatározza az info-kommunikációs eszközökhöz való hozzáférést és azok használatát (esetünkben az internetét), akkor Bourdieu elmélete alapján várható, hogy a digitális egyenlőtlenség a hagyományos egyenlőtlenségek mentén termelődik, és tovább növeli ezeket az egyenlőtlenségeket azáltal, hogy más tőkék egyenlőtlen megszerzési esélyéhez vezet.
Mit is jelent ez? Azt, hogy a digitális világban is hosszútávon realizálódó, nagy – időbeli, anyagi és energia – befektetést igénylő döntést hoz az, aki belép ebbe a „digitális világba”. Számítógépet vásárol magának vagy gyerekeinek, megtanulja a használatát (vagy taníttatja gyerekeit) és internet-hozzáférést tesz lehetővé otthonában. Márpedig az ehhez a befektetés-sorozathoz szükséges gondolkodásmód jellemzőbb a felsőbb társadalmi rétegekre, azokra, akik - neveltetésük folytán - rendelkeznek kulturális tőkével. Ezeknek pedig éppen a tőkével való rendelkezésük következtében még több tőke megszerzésére nyílik lehetőségük. Ugyanakkor, akik eleve hátrányból indulnak, még jobban perifériára szorulnak, és még jobban leszakadnak.
Nem szabad elfogadnunk, hogy az egyenlőtlenségek természetük szerint reproduktívak és a társadalmi különbségek a digitális világban sem csökkenthetőek. Lehetőségeket kell teremteni, programokat kialakítani,melyben részt vesznek az ország politikai és gazdasági szereplő is.
 Az Egyesült Államokban, illetve a nyugat európai országokban évek óta próbálják ezeket a digitális egyenlőtlenségeket megszűntetni különböző módokon. Például: olcsóbb internet-hozzáféréssel, vállalatoknak adott adókedvezménnyel, az iskolák, oktatási intézmények „hálóval” való ellátásával, tanulási centrumok létrehozásával, vagy ajándékba adott számítógépekkel, stb.
Nálunk is vannak kezdeményezések, de sajnos a legtöbbször a forráshiány miatt ezek kudarcba fulladnak, vagy más fontosabb célok miatt meghiúsulnak.
A segítő szakmákban gyakran elhangzik ez a mondat: „Ne halat, hálót adj!”
Forrás: Vitál Attila (szerk) 2003: Művelődésszociológia. Möbius Print, Nyíregyháza

2011. május 13., péntek

Kultúra és az internet kapcsolata egy jó(?) példán keresztül

Bevallom blogbejegyzésem elején dilemmát éreztem arra vonatkozólag, hogy az internet kultúrára gyakorolt hatását próbáljam meg globálisan vizsgálni, vagy két fogalom közötti kapcsolat társadalmi megítélésével foglalkozzak, vagy arra keressem a választ, hogy lehet a kultúrát és az internetet, egymást építve összekapcsolni. Aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy az utolsó pont feldolgozására teszek kísérlete egy konkrét pozitív (?) gyakorlat bemutatásán keresztül.
De először is egy kis kitérőt megengednék magamnak. Csepeli és Prazsák e-kultúrára vonatkozó kutatásában igyekezett megvizsgálni a kultúrafogalom változásait, mely során a megkérdezetteket kultúrafelfogásuk alapján csoportokba sorolták. Kutatásukon keresztül/segítségével önvizsgálatot végeztem, mely során igyekeztem feltárni, hogy vajon mennyire engedem belső értékrendem, és normarendszerem szerint a kultúra és az internet keveredését. Megállapíthatom, hogy az internettel szemben befogadó attitűddel rendelkezem, ugyanis az új média elemeit (blog-írás, fájlcserélés, chatelés, honlap-készítés, hírkeresés) a kultúra részének tekintem. Ezek alapján a „heterogén kultúrafelfogásúak” táborát erősítem, ugyanis egyéni megítélésem szerint is a kultúra annyira tág, komplex és rugalmas fogalom, hogy a digitális világ jelenségei, részei kihagyhatatlannak bizonyulnak belőle. A kutatásban a fenti csoport mellett megjelennek a populáris kultúrafelfogásúak, akik elsődlegesen a tömegkultúra vívmányait tartják a meghatározónak a kultúra szempontjából, emellett fontos elemként jelenik meg számukra a nethasználat, míg a magas kultúra kevéssé képezi kultúrafelfogásuk részét. Ezzel szemben a magas kultúrafelfogásúak nem tekintik a tömegkultúrát, az on-line tartalomszerkesztést a kultúra integráns részének, hanem a fogalmat leszűkítve csak bizonyos tevékenységekhez rendelik hozzá:pl. színház-, opera, könyvtárlátogatás.
A kultúrát megtagadók, a „kulturális nihilisták” semmilyen kapcsolatot nem hajlandóak ápolni a kultúrával, annak fogalmával, részterületeivel képtelenek azonosulni.
Csepeli és Prazsák megállapítja, hogy kultúrafelfogás jellege, na meg az internethasználat módja, és mennyisége, valamint az IKT kompetenciák minősége hatást gyakorol az internet kultúrára gyakorolt megítélésére. A tág kultúra felfogás „elősegíti” azon felfogást, mely internet pozitív hatását hangsúlyozza kultúrára nézve. Megítélésük szerint minél nagyobb az egyén felhasználói tapasztalata, a számítógép előtt töltött idő nagysága, annál inkább pozitív az internet és a kultúra közötti kapcsolat megítélése.
Kép forrása:dalszoveg.network.hu
Na de a konkrét pozitív (?) példa, melyet szeretnék bemutatni: az On-line Kulturális és Művészeti Televízió, mely kulturális műsorok bemutatását, sugárzását vállalja on-line. A kezdeményezést indítói (Kultúra és Művészet Mindenkinek Közhasznú Egyesület) szerint társadalmi érdekek hívták életre. Ugyanis a megítélésük szerint a háztartások nagy részében a kultúrafogyasztás mellőzésével is igyekeznek a családi kasszát féken tartani. Mindeközben a gazdasági válság ellenére növekszik a lakosság internettel való ellátottsága. Az alapgondolat tehát azt feltételezi, hogy az internet nagymértékű elterjedtsége segíti a kulturálisan szegényebb rétegekhez eljuttatni a kultúrát. Ezen a ponton kritikai észrevétellel élnék. Jó az alapfelvetés, csak megítélésem szerint abban hibádzik, hogy aki eddig sem érezte szükségét a kultúra magasabb szintű fogyasztásának, az ezután sem fogja, ha nem ismeri fel- valamilyen motiváló erő hatására-annak jelentőségét. Tehát a kultúrafogyasztási lehetőség felkínálását megelőzően szükséges a kultúra iránti érdeklődés egyénben való felébresztése.
A konkrét tevékenységként jelenik meg egyfajta médiatár funkció ellátása, ugyanis mintegy 300 művész, 1000 produkciója tekinthető meg. A kínálatban megjelenik a balett, fotóművészet, népművészet, nagyzenekari produkciók, állami társulatok, valamint kisebb falusi kezdeményezések produkciói is. Emellett olyan kulturális események közvetítését, rögzítését vállalja a televízió, mely más médiumok munkáiból kimarad (pl. Művelődési Házak Majálisa).
A kezdeményezés különböző kulturális portálokon biztosít szöveges formátumú bemutatkozást, rendezvények promótálását teszi lehetővé szervezetek számára, így elérve azt, hogy a hirdetőkkel kapcsolatos kulturális információk minél szélesebb körhöz jussanak el.
A „pozitív példa” jelző azért megkérdőjelezhető, mert az ismertetett ötlet innovatív, internetet integráló hatású, de nem fenntartható. Ugyanis az on-line TV honlapjára (http://www.kulturalis.tv/) ellátogatva tapasztaltam, hogy 2010 szeptembere óta nem törtét új videó feltöltése, semmilyen jellegű fejlesztés nem valósult meg, tehát a munka abbamaradt. Lehetséges, hogy pénz, vagy a lelkesedés fogyott el, de az alapkoncepció nagyon sok lehetőséget rejt magában. Mindenképpen segítette a kultúrát és az internetet közelebb hozni egymáshoz, hiszen a manapság háttérbe szoruló magas-kultúra terjesztését célozta meg. Arra épített, hogy a magas kultúrát befogadását megkönnyíti, ha az új média lehetőségeit kiaknázva kerül továbbításra. Egyfajta közszolgálatiságot is hordoz/ott magában az on-line TV (a kezdeményezők megítélése szerint is), hiszen olyan művészeknek is fórumot biztosított a megmutatkozásra, akinek egyéb módon nem állt volna módjában prezentálni művészi értékeiket a publikum felé.
A készítők tervei között szerepelt (2009-ben) többek között naponta jelentkező Kulturális Híradó, oktatási, és közművelődési intézményekkel való együttműködés, a digitális átálláskor tematikus kulturális csatorna indítása. A honlapból merített információk alapján a naponta jelentkező kulturális híradó nem valósult meg (utolsó felvétel 2008), de iskolákkal való együttműködős feltételezhető, ugyanis számos közoktatási intézményhez köthető videóiót találtam videó-archívumban.
A példa érzékelteti, hogy a kultúra és az internet nem egymás ellenségei, egyik sem élvez kizárólagosságot. Az internet okos felhasználással a kultúraközvetítés lehetséges eszköze lehet, valamint a kultúra integráns részeként hozzájárulhat a 21.százdi kulturális értékek keletkezéséhez.

Források:
Márkus Csilla: Könnyű –e integrálódni c. előadása

2011. május 11., szerda

Társadalmi egyenlőtlenség – digitális egyenlőtlenség


A világhálóhoz való hozzáférők száma folyamatosan növekszik, míg 1994-ben 3 millióan interneteztek addig ez a szám ma 1 milliárd fölött van. (www.nua.com).
A digitális eszközökhöz való hozzáférés komoly társadalmi előnyökhöz jutatja felhasználóját, míg ezek az eszközök nem terjedtek el a világ egyes részein.
A digitális megosztottság kifejezés („digital divide”) az Egyesült Államokból ered,
ahol hagyománya van az információhoz való egyenlő hozzáférésnek.
Elgondolkoztam, hogy a digitális szakadék/megosztottság vajon csak az anyagiakra vezethető e, vagy talán az érdektelenség is közre játszik a társadalmi egyenlőtlenségek kialakulásában. Kutatások szerint megkülönböztetnek országok közötti „globális megosztottságot”és egy adott országon belüli, társadalmi rétegződéshez kötött „társadalmi megosztottságot”, de vizsgálható online populáción belüli „demokratikus megosztottság” is. Az a lemaradás, ami az élet szinte minden szintjén tapasztalható a nyugat európai és a kelet európai országok között az ezen a szinten is megtalálható. Az utóbbiakról összességében elmondható hogy a lakosság nagyrésznek a fizikai hozzáférés sem biztosított, másik nagy rész pedig csak a munkahelyén használja a világhálót, az otthoni hozzáférés még mindig alacsony.
A hozzáférés béli hátrányok pedig értelemszerűen magával hozzák a digitális írástudás alacsony szintjét, az internet- és számítógép használat képességének hiányát. Ez a visszatartó erő mely a magabiztosság hiányából is fakad ami gátolja a térség lakóit a használattól. Az Unió országai alapvető feladatként kezelik a digitális egyenlőtlenség problémáját. Ennek megoldására az Európai Bizottság
az első eEurope Akcióterv kiegészítéseként e probléma megoldására kidolgozta az e-Inclusion tanulmányt, mely a digitális egyenlőségek problémakörét figyelembe veszi, és kiemelten megoldandónak kezeli.
Az információhoz való hozzáférés, az internet használat alapjogként kellene, hogy megjelenjen minden állampolgár számára, tekintet nélkül annak tudásszintje vagy életkorra való tekintet nélkül. Az akcióterv jelszava „Információs társadalom mindenkinek”, megjelölve a prioritásokat:
- a speciális igényű csoportok felzárkóztatását
- szélessávú infrastruktúra elérhetővé tétele
- szolgáltatások javítása.
A változó IKT használat magyarázható a társadalmi egyenlőtlenségek és a digitális egyenlőtlenségek egymásra ható kapcsolatával.
Érdekes viszont a BellResearc infókommunikációs jelentése, mely szerint ugyan a kimutatható fejlődés mellett a legfőbb akadály a lemaradók számára az érdektelenség és az információs hiány. Ezek az emberek nem rendelkeznek saját élménnyel. A legtöbb ember ebből a csoportból az idősek közül kerül ki. Akik fiatalon megtapasztalták a használatból származó előnyöket azok továbbiakban ragaszkodnak is hozzá, míg van egy réteg, amelyik mereven elzárkózik tőle.
A magyarországi helyzet javításán dolgoznak a kormányban. Április elsején Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár az Országházban hívta fel a figyelmet az infokommunikációs államtitkárság által javasolt – Alaptörvény-tervezetbe beépült – XXIV. cikk jelentőségére.
A XXIV.cikk: “Az állam működésének hatékonysága, a közszolgáltatások színvonalának emelése, a közügyek jobb átláthatósága és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében törekszik az új műszaki megoldások és a tudomány eredményei alkalmazására.” (Forrás: az Alaptörvény-tervezet Országgyűlésnek benyújtott változata, http://www.parlament.hu/irom39/02627/02627.pdf)
Ennek szellemében egy javaslattal éltünk, mely az alaptörvény tervezet XXIV. cikkeként így hangzik:
„Az állam működésének hatékonysága, a közszolgáltatások színvonalának emelése, a közügyek jobb átláthatósága és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében törekszik az új műszaki megoldások és a tudomány eredményei alkalmazására.”
Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – Infokommunikációs Államtitkárság
Kérdés, hogy ezek az intézkedések valóban eredményesek lesznek e, és segítségükkel az árkok mélysége csökkenhetővé válik.
Egyelőre a folyamat a mélyülését mutatják az adatok.
A leszakadók felzárkózásának elvi lehetősége tehát részben adott.
A szakadék betemetéséhez kevésbé az eszközökön, sokkal inkább az edukáción keresztül vezet az út.

Kép forrása: http://einclusion.hu/2010-01-30/a-magyarok-fele-nem-talalkozik-szamitogeppel/
Források:
http://einclusion.hu/
http://einclusion.hu/2011-04-01/digitalis-esely-az-alkotmanyban/

2011. május 10., kedd

A "homo digitalis" kora

Digitális hőtérkép az adott oldalra látogatók szemmozgása alapján.
Kép forrása: http://bit.ly/jJ9eT3
Ismét egy szép új fogalom. Homo digitalis. A modern kor embere a tér és idő szabadságát kapta meg az új évezredben. Ott áll egy forradalmian globális változás küszöbén, ami olyan változásokat generál, mely kétségkívüli hatással lesz az emberi kommunikáció jövőjére.

Kapcsolódó video ezen a linken érhető el: http://bit.ly/kOpq90

Napjainkban egyre fontosabbá válik, hogy a modern információs és kommunikációs technológiai eszközök elterjedése milyen gyors, illetve, hogy milyen hozzáférési eséllyel és milyen szokásokkal rendelkeznek a társadalom tagjai. Az érdeklődés arra irányul tehát, hogy az IKT eszközök milyen mértékben válnak a hétköznapi élet, a kultúra elfogadott részévé. Ilyen eszköz a számítógép és a mobiltelefon. A digitális szakadék (milyen szép metafora) kifejezése arra utal, hogy a társadalom szélsőségesen kettéosztódhat a digitális írástudás és írástudatlanság mentén. A társadalomban szakadék képződik, ahol a digitális írástudatlanok nem élvezhetik a technológiai fejlődés nyújtotta előnyöket, miközben kiszorulnak a gazdaság azon területeiről, amelyeken az infó-kommunikációs eszközök használata olyan alapkövetelménnyé vált, mint a hagyományos írni-olvasni tudás. A digitális szakadékok keletkezése, elmélyülése egy olyan új jelenségre utal, amelynek a társadalmi rétegződés szempontjából is jelentősége van.

Áthidalhatók-e ezek a törésvonalak vagy egyre szélesednek a szakadékok? (Tárki, 2001)
A megfigyelt társadalmi-demográfiai különbségek az IKT eszközök hozzáférési és használati szintjében jelentkeznek. Az Unió lakosságának több mint fele részben (vagy egészben) kimarad az információs társadalom nyújtotta előnyökből, ezért az EU lisszaboni célkitűzéseinek egyik alapvető eleme az e-befogadás (e-inclusion). A digitális megosztottság elleni küzdelem a politikai napirend részévé vált Európában. Ahogy a digitális infrastruktúra és az eszközhasználat fejlődik, úgy terjed az internet és a mobilhasználat a világban. Ennek vizsgálatára a WAN (World Association of Newspapers) minden évben elkészíti a világ "digitális hőtérképét".

Mint ahogy azt láthatjuk, a digitális szakadék kifejezésnek igen is van létjogosultsága, hiszen rápillantva a képre, egyből jól látszanak a világnak azon részei, amelyek érintetlenek, vagy kevésbé érintettek digitálisan. A leginkább lemaradó területek („digitálisan hűvösek”), ahol az internet használat 40%, a mobil használat pedig 65% alatti, szinte az egész afrikai kontinens, Közép- és Dél Amerika, az ázsiai régió, illetve Grönland környéke. A „forró” területek közé tartozik Észak-Amerika, Európa nagy része, Ausztrália, Japán, valamint a mobil használat 65% felett van egész Oroszországban. Világosan kiderül, hogy még hol kell fejlődnünk, és hogy hol kell „átszíneznünk” a térképet.

Afrikában összesen 14 millió telefonvonal létezik , ez kevesebb, mint Manhattanben vagy Tokióban. A fejlett országokban a világ lakosságának 16%-a él, de itt található a világ internet hozzáféréssel rendelkező számítógépeinek a 90%-a. A világ internet használóinak 60%-a Észak Amerikában található, pedig itt a világ népességének csupán 5%-a él. Két amerikaiból egy online van, Afrikában ez az arány 250 az egyhez. Bangladesben egy számítógép nyolcévnyi átlagfizetés értékébe kerül.
A magyar internetezők magasabban képzettek és tehetősebbek, átlagéletkoruk pedig 20 évvel alacsonyabb, mint a nem internetezőké. Naponta több mint fél órával kevesebbet tévéznek, mint a nem internetezők, az internet hírforrásként jelentősen csökkenti a televízió dominanciáját körükben, és messze maga mögé utasítja a rádiót és a nyomtatott sajtót. Az internetezők szerint az internet a leghitelesebb, míg a nem internetezők szerint a legkevésbé hiteles hírforrás. (Index)
Még mindig mérvadó az az elképzelés, hogy a technológia a világ megváltoztatásának legfőbb eszköze, bár már korábban (a rádió és a televízió „hőskorában”) is úgy gondolták, hogy az említett médiumok kommunikációs hatóköre segít áthidalni a társadalmi és gazdasági fejlődésbeli szakadékokat. A valóságban ez nem így lett, inkább származási országukért és kultúrájukért tettek többet ezek a technológiai innovációk, mintsem a „harmadik világ” kedvezményezettjeiért. Igaz, hogy az „új média” használóinak nagyobb a lehetőségük a hozzáférés követelésére és a kulturális elnyomás visszaszorítására, mégis nehéz belátni, hogy miben különbözik a jelenlegi helyzet a korábbitól. Úgy tűnik, hogy leginkább a nyugati értékeknek és kulturális formáknak kedvez – ezen belül az individualizmusnak és személyes szabadságnak- a kommunikációtechnológiai fejlődés. (McQuail, 2003) Lényeges, hogy az embereknek milyen elvárásai vannak az új technológiával szemben. Vannak, akikre ösztönzőleg hat, tudásuk gyarapítására használják, ami által egy jobb jövőképhez jutnak, és így jobbak (lesznek) a lehetőségeik. Ott vannak viszont a „nincstelenek” akikre egyrészt azért találó ez a kifejezés, mert nincs hálózati hozzáférésük, valamint azért is, mert ez egy növekvő alsó réteget határoz meg, akikben sem motiváció nincs, se nem illeszkednek bele életük különböző területein a digitális eszközök világába.

A digitális szakadék kialakulásának, mélyülésének okai:
  • Gazdasági természetű okok: például magas PC árak, nincs olyan hely, ahol ingyen vagy nagyon olcsón lehet internetet használni, stb.
  • Társadalmi természetű okok: például eltérő iskolai végzettség, jövedelmi szint, lakóhely, stb. ...
  • Kulturális, tudatosságbeli okok: nincs rá szüksége, még nem látta a hasznát, nincs mintaadó réteg, stb. ...
  • Tartalmi okok: nincs őt érdeklő tartalom vagy szolgáltatás, vagy nem érhető el az anyanyelvén, elégtelenek az információk stb. ...
A felsoroltak valamelyike/mindegyike okozhatja digitális törésvonalak kialakulását az egyének, családok, társadalmi csoportok, földrészek, szervezetek között. A társadalom két nagyobb rétegre szakadhat eltérő életszínvonallal és életstílussal, mégpedig a „digitális írástudókra”, akikre ösztönző hatással van az új technológia használata valamint a digitálisan analfabétákra, akiknek nincs lehetőségük és nem is motiváltak. Az információs társadalom fejlettségének szempontjából (is) hátrányos helyzetű csoportok az IKT eszközökhöz való hozzáférés és használat tekintetében az elmúlt tíz évben lassan, de kitartóan ledolgozták korábbi számottevő hátrányukat. Az utóbbi években leginkább a származás, a szubjektív anyagi helyzet illetve a településtípus tekintetében korábban hátrányos helyzetű csoportok helyzetében történt jelentős előrelépés.

Amerika gazdagabb rétege rengeteg információhoz fér hozzá, ezzel szemben a szegénység információszegénységhez, az pedig még nagyobb szegénységhez vezet. A faji eltérések szakadékot teremtenek az innovatív technikák elérésében, s erősödnek a faji különbségek. (Tapscott, 2001) Magyarországon erőteljes digitális törésvonalak rajzolódnak ki a különböző társadalmi rétegek között a számítógép és az internet hozzáférés, illetve használat vonatkozásában. Élesen elkülöníthetők a digitális írástudásban élenjárók és a leszakadók rétegei. Egyes társadalmi csoportok mind az információs és kommunikációs technológiai (IKT) eszközök hozzáférésében/használatában, mind az ismeretek tekintetében tartósan lemaradtak az élenjáró rétegekhez képest. Ráadásul esetükben az IKT eszközökkel kapcsolatos attitűdök vizsgálatakor is igen negatív véleményekkel találkozni. (Tárki, 2001) Az anyagi helyzet fontosságát mutatja, hogy a jövedelem szerinti egyenlőtlenségek is igen meghatározóak a számítógép- és internethasználat tekintetében hazánkban. Az alacsonyabb jövedelműek között egyre kevesebb felhasználót találunk, kivéve a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők esetében, ahol többségében fiatalok vannak, akik általában még tanulók és az iskolákban hozzáférnek a PC-hez és a nethez. A fejlődő országokban - mint minden más területen - a hálózathoz való kapcsolódás is messzemenőkig lemarad a fejlett országokhoz képest és ennek gyökere az infrastrukturális elmaradottságából ered elsősorban.

A fiatalabb korcsoportok tudása mindig korszerűbb, mint az idősebb generációké. A fiatalok tehát már az iskolapadban elsajátíthatják azt az alapszintű tudást, amely az IKT eszközök használatához szükséges. Az iskolában a tanulók többsége hetente többször használja a számítógépet, és ami örvendetes tendencia: ebben nem mutathatók ki markáns társadalmi különbségek. Az információs technológiákkal való megismerkedés lehetősége látható eredményekkel jár: a fiatalok messze élenjárók a számítógépes ismeretek, az információs technológiai eszközök használata területén. Mindehhez talán az a nagyon kedvező jelenség is hozzájárult, hogy az iskolákban a diákok, függetlenül a család anyagi helyzetétől, gyakorlatilag egyenlő eséllyel férnek hozzá a számítógéphez és az internet szolgáltatásaihoz. A nem számítógép- és internet használatra gyakorolt hatása nem mondható erősnek, viszont –ha néhány százalékkal is- a férfiak javára dől a mérleg, ami a különbségeket illeti. Ezzel együtt elmondható, hogy a társadalom egészét tekintve egyre nő a számítógép- és internet használók aránya.

Az iskolázottság hatását megvizsgálva, azt mondhatjuk, hogy az érettségizett emberek 24%-át érdekli a számítógép, mint információszerző eszköz, ezzel szemben a főiskolai és egyetemi végzettségűek 64%-át. Az emberek 59%-a szerint az új technológiához értők és nem értők között 25-50 év múlva nagyon komoly konfliktusok lesznek. (Tapscott, 2001) Megfigyelhetjük, hogy míg a közép- és felsőfokú végzettségűek többsége használ számítógépet, addig a szakmunkásoknak csupán 31 százaléka, és a legfeljebb általános iskolát végzőknek mindössze 28 százaléka. A korábbi évek állapotához viszonyítva a kornál tapasztalthoz hasonló következtetést vonhatunk le. Egyrészt megfigyelhetjük, hogy minden csoportban növekedett a használók aránya, másrészt a leszakadó csoportok esetében nagyobb mértékű volt a növekedés, ebből adódóan az elmúlt években az iskolai végzettség megosztó hatása is gyengült valamelyest.

A nemzetközi és a hazai informatikai kutatásoknak is egyre népszerűbb területe az úgynevezett „segítő technológia” (Assistive Technology), magyar betűszóval ST. Általános értelemben az ST-hez sorolják a rehabilitációs segédeszközöket, használati tárgyakat is, de az utóbbi időben jobban elterjedt a kifejezés szűkebb értelemben vett alkalmazása, amikor kizárólag az ilyen célokra felhasznált információs és kommunikációs technológiákat értik alatta. Az ST fókuszát nehéz pontosan körülhatárolni, hiszen az összes informatikai alkalmazás célja az emberi feladatvégzés megkönnyítése, a lehetőségek bővítése, a problémamegoldás stb.. a kényelmesebb életvitel reményében. Ahogy a fogyatékkal élők és az átlagosnak tekinthető emberek közt sincs éles határvonal, azt is nehéz meghatározni, hogy egy információs technológiai alkalmazás milyen ismérvek alapján tekinthető ST-nek. Az eltérés a fogyatékkal élők és a „normál” emberek között leginkább a speciális felhasználói csoportok lehetőségeinek, igényeinek és az átlagostól eltérő használati szituációinak megismeréséből adódik. Egy vak illetve gyengén látó ember esetében óriási segítség egy hang vezérelte számítógép, a testi fogyatékkal élőknek a chip vezérelte robotkar és még számos innovációt fel lehetne sorolni, amely hozzásegítené a hátrányos helyzetűeket a „normális” életbe való beilleszkedésbe és a technika iránti elszigeteltségük csökkentésére. Napjainkban az Egyesült Államokban, Kanadában és az Európai Unióban az ST lényeges változáson megy keresztül, annak köszönhetően, hogy az életszínvonal és a társadalmi felelősségvállalás növekedésével jelentős társadalmi igény mutatkozik a fogyatékkal élők életminőségének javítására. (Lauffer László: Információs technológiák segítő alkalmazásai) Idehaza egyes hátrányos helyzetű csoportok megkezdték felzárkózásukat a hozzáférés és használat tekintetében az átlaghoz. Ezt segítendő megkezdődött az IT-mentorok képzése is.

Összegzésként: a digitális írástudásban élenjárók csoportjába elsősorban a fiatalok, a magasabb jövedelemmel rendelkezők, a felsőfokú végzettségűek és – ha kevés eltéréssel is- a férfiak tartoznak. A digitális fejlődésre szorulók pedig főleg a szegényebbek, az idősebbek, és az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők valamint egyéb hátrányos helyzetben lévő emberek.

Források:
http://homodigitalis.hupont.hu/25/digitalis-szakadek
http://www.mediainfo.hu/linktar/index.php?id_page=9
http://prohardver.hu/hir/axis_megfigyelestol_bevetelnovelesig.html
Kovács Ilma(2007):Az elektronikus tanulásról. Holnap Kiadó, Budapest
Pintér Róbert(2007):Az információs társadalom. Az elmélettől a politikai gyakorlatig. Gondolat-Új Mandátum, Budapest

Digitális egyenlőtlenség

Az internet megjelenése folyamatosan és tartósan mélyreható változásokat indított el a világban, melynek nincs olyan pontja, ahol az internet jelentőségét ne tudnánk felismerni, ha ott van, akkor azért, ha nincs ott, akkor azért – olvasható Csepeli György és Prazsák Gergő által jegyzett, "Örök visszatérés? Társadalom az információs korban" című tanulmánykötet fülszövegén.

A szerzők szerint a kultúra lehet a kapocs, amely biztosítja a folyamatosságot az internet nélküli múlt és az online világ által meghatározott jövő között. Kutatásuk azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ez az átmenet nem mindenki számára magától értetődő, és nem is feltétlenül automatikus. Félő, hogy a digitális átalakulás olyan új egyenlőtlenségeket teremt, amelyek részleges társadalmi bezárkózottsággal, sokak számára pedig a múlthoz való ragaszkodással járhat.

Ha kulturális okok a meghatározóak abban, hogy ki hol foglal helyet a digitális egyenlőtlenség hierarchia-rendszerében, akkor szinte elkerülhetetlen, hogy az Internet a hagyományos társadalmi egyenlőtlenségeket ne csökkentse, hanem újratermelje… A digitális egyenlőtlenség és a kulturális egyenlőtlenség között érdemes az összefüggéseket keresni. A kulturális tőke Pierre Bourdieu szerint olyan készségekből, un. kulturális kompetenciákból áll, amely a hétköznapi érintkezéstől a társasági érvényesülésen át - egészen valamely szakma professzionális gyakorlásáig - alapvető ismeretelemeket tartalmaz.

Kultúra... digitális kultúra ...

Kutatások bizonyították, hogy az internetet, azok a társadalmi rétegek használják, akiknek egyébként is nagyobb az esélyük az iskolázottság és a magasabb, stabil jövedelem megszerzésére. Nem mindenhol áll rendelkezésre internet-hozzáféréshez szükséges infrastruktúra, és a wiki-tudás. Általában éppen ott nem, ahol a legmagasabb a munkanélküliség, a kultúrához való hozzáférés a legalacsonyabb.

A Csepeli György és Prazsák Gergő könyvében olvasható, (elemezhető) empirikus szociológiai vizsgálatokból egyértelműen kiderül, hogy a városokban többen interneteznek (az internetezők 22%-a él a fővárosban, és a nem internetezők 14%-a – a teljes lakosság 18%-a él Budapesten), a magasabb iskolai végzettségűek és az idegen nyelvet beszélők, a vagyonosabbak és a fiatalabb korosztály, az önmegvalósítók nagyobb számban használják. Ebből következik is a digitális egyenlőtlenség, ami összefüggésben van a társadalmi egyenlőtlenségekkel, és ebből következik az, hogy akik nem interneteznek, kulturális szegények. Az internetezők és a nem internetezők kultúra felfogása különböző, legnagyobb eltérés – törvényszerűen – az új média (blog-írás, fájlcsere, chat, honlap-készítés, hírkeresés) kultúraként való értelmezésében van, leginkább közelít a tömegkultúra (Sláger Rádió hallgatása, Barátok közt c. film nézése, sportesemény látogatása, cigányzene hallgatása, horgászás) megítélése.

Új gazdagok- új szegények kifejezések a információs társadalom szüleményei. A könyvolvasást és az internet útján történő informálódást nézve a mai magyar társadalmat négy csoportra osztották:
1. Az első csoportba azok tartoznak, akik nem interneteznek, és nem olvasnak könyvet. Ez a csoport a legnépesebb (37%).
2. A második legnépesebb csoport tagjai (25%) internetezik is és olvasnak is.
3. A „Gutenberg árvák” interneteznek, de nem olvasnak (19%).
4. Az olvasók, de nem internetezők aránya (19%).

Az első csoport - a legnagyobb százalék - a klasszikus értelemben vett szegényekkel egyezőnek értelmezhető, átlag életkoruk magas, alacsony az iskolai végzettségük, és ebből következik, hogy nem is képesek megtalálni a kivezető utat. Nincs jövőkép, nincs honnan megtanulniuk a jövő tervezését.

A második csoportba a magas iskolai végzettségűek, fiatalok tartoznak, akik a kultúra régi és új tartalmait egyaránt megismerve lehetnek a kultúra folytatói és megújítói.

A harmadik csoport internetezik, de nem olvas. Életkoruk átlagosan alacsony, „mindent tudnak, amit az internetről megtudhatnak.”

A negyedik csoport, akik olvasnak, de nem interneteznek, a jövő felé nem tudnak nyitni, kapcsolatuk csak a kultúra múltjával van.

Kép forrása: libri.hu
Túl nagy meglepetést számomra nem okoztak az eredmények. Elgondolkoztat, hogy az első és negyedik csoport %-os aránya mennyire magas. Itt van a felelőssége a politikának, mint kulcsszereplőnek! Az internet a szabad társadalmak eszköze – halljuk sokszor. Vörösmarty Mihály kérdése jutott eszembe, ami így szólt a könyvnyomtatás feltalálásának évfordulójára írt művében: „Ment-e / A könyvek által a világ elébb?” (Ment, de .... rosszabb vagy jobb lett?) Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című verse kortalan, időtálló. Most az a kérdés, hogy megy-e a világ az új médiák, az internet által előre? Mi a kultúra és a digitális kultúra célja? A könyvek célja mi is volt?

Az eredeti digital divide fogalmat és az információ-szegények, információ-gazdagok kifejezést - az újságírói és politikai közbeszédben - a ’80-as években már használták az Egyesült Államokban. 1995-ben digitális megosztottság=az új technológiai eszközökhöz való hozzáférésben mutatkozó társadalmi különbségekre utal. Majd a globális digitális megosztottság kifejezés is megjelent, „a lényegi aszimmetriára utal két vagy több populáció között az információs és kommunikációs források elosztásában és valódi használatában.” A castellsi terminológiával „negyedik világ”-nak nevezett országok - a kifejezés azokra az országokra vonatkozik, amelyek a legszegényebb területeken (Fekete-Afrika, Dél-Amerika) lévén, kikerülnek a hálózatból.

Forrás:
Csepeli György-Prazsák Gergő: Örök visszatérés? Társadalom az információs korban .
Jószöveg Műhely Kiadó Bp., 2010.

Ifjúság és kommunikációs társadalom

A sokféleképpen magyarázott „információs társadalom” alapvetően két oszlopra épül:
• Az emberre, aki kérdez, mert erre igénye és módja van,
• Az információk valamilyen módon rendezett halmazára, ahonnét a válasz megkapható.

E két oszlopot csatornák kötik össze, személyesek és személytelenek, mechanikusak.
A három összetevő elem: a kérdés-kultúra, a rendezett információ és az összekötő csatorna egyaránt fontos, a társadalmi figyelemből mégis a közvetítő csatorna kapja az oroszlánrészt, sőt a csatornán belül is annak mechanikus-technikai oldala. Ez utóbbi szinte kultikus tiszteletben tartása táplálja azt az illúziót, hogy a „háló” már akkor is megoldást jelent társadalmi problémákra, ha rosszul kérdező embereket kaotikus információhalmazzal köt össze. Csakhogy az információigény nem szűkíthető le mennyiségi kategóriákra. Kérdés ott születik ahol választani lehet. Az információs társadalom első oszlopával, a kérdező emberrel ott találkozunk, ahol:
• Adott a választás szabadsága az élet különböző területein,
• Adott a választás lehetősége, az anyagi és szellemi javak,
• Adott a választani tudás kultúrája.

Az internet és a mobilkommunikáció vizsgálatánál a legszignifikánsabb változó az életkori szakadék, amely nem csak az eszközök használatában, hanem a kommunikáció intenzitásában, formájában és tartalmában is megnyilvánul. Meg kell tanítani a fiatalokat kultúráltan kérdezni, választani az ál-és valódi információk közül. Helyes értékszempontok szerint válogatni képes és az információszerzés sokoldalú technikájában jártas fiatalokra van szükség. A jövő döntéshozóinak formálása egyaránt feladata a politikusoknak, a jelenleg döntési és társadalomformáló helyzetben lévő szakembereknek, de leginkább az „emberközeli helyzetben” lévő szakmák képviselőinek.

Ifjúsági korszakváltás

„A civilizációs korszakváltás és ifjúság problémája a hatvanas években vetődött fel. A korszakváltásra Jürgen Zinnecker tipológiát dolgozott ki. Szerinte két ifjúsági korszakról beszélhetünk: az egyik az indusztriális társadalomra jellemző átmeneti ifjúsági, a másik pedig a posztindusztriális társadalomra vonatkozó iskolai ifjúsági korszak (Zinnecker, 1991). A két ifjúsági korszak általános vonásai, általános jellemzői lényegesen eltérnek egymástól. Az átmeneti korszakban egy korlátozott ifjúkorról, ifjúsági életszakaszról van szó. Az ifjúkor a szakma megszerzésére korlátozódik, korán munkába kell állni, amelyet gyorsan követ a házasság és az első gyerek. A posztindusztriális társadalomban az ifjúkor egyre inkább kitolódik. Ez összefügg az iskolai idő megnövekedésével." (Gábor Kálmán)

Az átmeneti ifjúsági korszak
Az átmeneti korszakban az ifjúság viszonylag rövid és kevés szociális és kulturális önsúllyal rendelkezik Az ifjúság a generációk láncolatában a felnőtt társadalomhoz igazodik. Az ilyen ifjúi életszakasz szorosan kötődik a felnőttek intézményrendszeréhez, különösen a munka intézményeihez és a családhoz, a szűkebb szociokulturális környezethez. Nem önálló, hanem a kenyérkereső és a családi életre felkészítő életszakaszként írható le. Az ifjúi lét sajátosságainak érvényesítése helyett a fiatalabbak az újak és a kezdők társadalmi pozícióját foglalják el, alárendelt szerepet játszanak.

Az iskolai ifjúsági korszak
Az iskolai ifjúsági korszakban az ifjúkor relatíve önálló életszakasz, melynek keretei között specifikus társadalmi életmódok, kulturálisformák és politikai társadalmi orientációs minták alakulnak ki.. Az ifjúsági korszak ezen típusában az ifjúsági életszakaszban az iskolai és képzési intézmények differenciálódott rendszere, és az általuk generált iskolai és képzési életpályákból fakadó szervezőerő válik meghatározóvá. Ez a meghosszabbodott ifjúsági életszakasz több az iskolai és képzési intézményekhez kötődésnél. Az idevágó életpályák jellegzetes vonásai egybecsengenek ennek az életszakasznak az iskolán kívüli, szabadidős életmódjával.


A szabadidő felhasználás forgatókönyvének változása a társadalom középosztályosodásával jár együtt: kialakul a fiatalok fogyasztói státusza, egyre inkább növekszik a fiataloknak fogyasztói és szórakoztatói eszközökkel való ellátottsága és kommunikációs státusza, és egyre korábban válnak a piac szereplőivé. Az Ifjúság 2000 vizsgálat adatai is azt mutatják, hogy az iskolai szint növekedésével a fiatalok fogyasztó javakkal való ellátottsága is nő, azt látjuk, hogy a jelenleg tanuló fiatalok egyre szélesebb rétege rendelkezik mobiltelefonnal, számítógéppel, internet hozzáféréssel. A középosztályosodó fiatalok számára egyre fontosabbá válik a szabadidő, amelyet a szabadidő ipar kiépülése kísér. Az egyik legnagyobb szabadidő magyarországi rendezvényén a Szigeten Fesztiválon a leszakadó fiatalok csoportja nem jelenik meg. A Sziget 2000 és az Ifjúság 2000 adatait összehasonlítva kitűnik, hogy a Szigeten a szakmunkásképzőbe járók alul, a gimnáziumtól a főiskolai szinten át az egyetemig pedig felül reprezentáltak a "szigetlakók" a magyar 15-29 éves fiatalokhoz képest. Az ifjúság 2000 és a Pepsi Sziget 2000adatait összehasonlítva a szabadidő forgatókönyv és a fiatalok középosztályosodásának összefüggése különösen szembetűnő: a szigetlakók" közel kétharmada rendelkezik CD lemezjátszóval a magyar 15-29 éves fiatalok egyötödéhez képest, a Szigeten levők számítógéppel rendelkezése és Internet hozzáférése pedig csaknem kétszerese a 15-29 éves fiatalokénak.

Az új kommunikációs státusz
A Felsőoktatási Kutatóintézet Ifjúságkutató csoportjának leghomogénebb eredményei azok az adatsorok, amelyek az ifjúság kommunikációs szokásainak változásairól szólnak. Az elektronikus médiumok által közvetített kommunikáció térnyerése az élet minden területére kihat. Ezeknek a változásoknak az intenzitása egyenlőre még kifejezetten korosztály specifikus, tehát minél fiatalabb korosztályt vizsgálunk, annál meghatározóbb súlyú a jelenség. A képzési intézmények látogatása révén az ifjúi életkor relatíve önálló életszakasszá válik, széleskörűen megalapozza az önálló kommunikációs státusz kialakulását és szerepének megnövekedését. .Most már nem csupán az a kérdés hogy valaki használja e például a számítógépet, hanem, hogy az internetre kötött gépet hányféle módon miféle célokhoz használja.

Empirikus kutatások azt mutatják, hogy a tizennégytől húsz éves korosztály kilencvenhét! százalékban rendelkezik mobiltelefonnal (Sziget kutatások 2004), söt, már 2001 végén az elsőéves egyetemi hallgatók 87 %-a rendelkezett saját mobiltelefonnal. Kilencvenhat százaléknak van mobiltelefonja, hetvenkilenc százalékuk saját számítógéppel és ötvenhat százalék saját internet hozzáféréssel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy havi költségvetésük számottevő részét a kommunikációs kiadásaikra fordítják. A mobil kommunikáció olyan közösségteremtő erővel rendelkezik, amely elmossa a lokalitás határait és amelyben egyszerre akár több valódi, élő közösségnek is résztvevője lehet a felhasználó. Tönnies megkülönbözteti a „közösségi lét" valóságos, szerves kapcsolatait a társadalmi léttől, ahol „az emberek minden kapcsolat ellenére egymástól elkülönülten élnek"Az iskolai ifjúsági korszak melegágya tehát annak az új kommunikációs formának, amelynek segítségével a fiatalok virtuális terek és virtuális közösségek időszakos résztvevőivé válhatnak. Mobiltelefonjukkal vagy az internethez kapcsolt számítógépeikkel, akár napi huszonnégy órán át realtime kapcsolatban állhatnak a számukra fontos vagy érdekes csoportokkal.


Elektronikus eszközök és új szóbeliség
A civilizáció folyamatát a különböző korok társadalmainak különböző kommunikációs szokásai jellemzik, melyben. meghatározó szerepet játszik annak a fordulatnak a vizsgálata, amelyet az írás és később a nyomtatás elterjedése hozott a korabeli társadalmak kultúrájában. A szóbeliség viszonyai között élő közösségek ennek a fordulatnak a hatására kezdtek újfajta módon gondolkodni önmagukról és az őket körülvevő világról. „Csak az írás létrejöttével válik lehetségessé a mondottnak tartós rögzítése s különböző szövegek összehasonlítása. így áll elő a kognitív szubjektum ama távolsága saját mentális tartalmaitól, ama szellemi tér, melyben fogalmiság és reflexió először kibontakozhatnak. Kialakul az ellentmondás és a koherencia eszméje, formát ölt a kritikai-racionális gondolkodás. Csak az írásbeliség megjelenésével válik el egymástól legenda és tény, mítosz és tudás." Napjainkban az elektronika térnyerése révén ugyanennek a folyamatnak a részleges visszafordulása zajlik Az írásbeliségről a telefon, rádió, televízió és más elektronikus technológiák által hordozott új szóbeliségre való áttérésnek nap mint nap szem- és fültanúi lehetünk. Ezt az új szóbeliséget másodlagos, vagy új szóbeliségnek nevezzük. Azért másodlagos, mert ez a szóbeliség immár állandó jelleggel írott és nyomtatott szövegekre támaszkodik, rájuk hivatkozik, és belőlük merít. Eme kettősség fokozottan erős jelenléte tapasztalható a kommunikációs technológia legújabb médiumán, az interneten is.

Nem lehet nem észrevenni azt a változást, amit az e-mailező, chatelő, mobilon beszélő, sms-ező, zenéket vagy képeket küldő és cserélő fiatalok mutatnak. Ők már nem úgy individuumok többé, mint a hagyományos nevelést kapott szüleik. A hagyományos nevelés a nyomtatott könyvre alapozott. Ezek a zárt, befejezett, lineáris szövegek hordozták a tudást, amelyet a kolostorok vagy az iskolák meghatározott sorrendben engedtek elolvasni és elsajátítani. A tudás megszerzése tehát a néma olvasáson, mint passzív tevékenységen keresztül történő befogadást jelentett. Passzív volt, mert a könyv zárt egész, nem lehet hozzátenni vagy elvenni belőle.

A tizenévesek viszont olyan hálózati médiumok birtokába kerültek, mint az internet vagy a rádiótelefon. Ezeknek a globális médiumoknak a segítségével a tudás birtoklásának lokális intézményei csupán alternatív helyek lesznek a többi lokáció mellett. Ezek a médiumok nem támogatják a hosszú írott szövegek dominanciáját, hanem éppen ellenkezőleg: a beszélt nyelvhez hasonlóan a jelen idejűséget, a részvételt, az interaktivitást és a gyors visszacsatolást igénylik. A hálózati kommunikáció során összekeverednek a beszélt és az írott nyelv sajátosságai. Az e-mailek vagy sms-ek stílusa közel áll a beszélt nyelv stílusához. A hálózat gyorsasága, a kommunikációs helyzet nyomása a mérlegelő, reflektáló fogalmazás ellenében hat. Az elektronikus levél a hagyományos levéllel szemben nem napok vagy hetek alatt ér oda a címzetthez, hanem a küldés pillanatában. A szóbeliségre emlékeztet az is, ahogyan az e-mail elveszlik az időben, nem tárgyiasul, nem kerül kinyomtatásra, azaz - mint a hangnak - nem marad nyoma sehol.

Úgy tűnik tehát, hogy az e-mailezés, sms-ezés, chatelés esetében - a beszédhez hasonlóan - sokkal lényegesebb a spontaneitás, a jelen idejű helyzethez kötöttség. A beszédhez hasonlatos részvételre orientált magatartás, a benne-levés érzése nem csak a passzív olvasás elutasítását jelenti, hanem a biztonság érzésének igényét is. Az írott kánonok helyén maradt növekvő bizonytalanság és kiszolgáltatottság abba az irányba hat, hogy az egyetlen bizonyosság a közösség maradt. Az említett iskolai ifjúsági korszak nélkül soha nem jöhetett volna létre az ifjúság autonómiájának olyan mértékű megnövekedése, amelynek révén lehetővé vált a fiatalok számára az önálló kommunikációs eszközök és hálózatok használata és létrehozása. A hálózati kommunikáció (és elsősorban az internet), az oktatás szempontjából annyiban teremtett forradalmian új helyzetet, hogy az iskola immár nem határozhatja meg az ismeretek forrását vagy a tudásblokkok elsajátításának sorrendjét, hiszen a diákok immár nem csak a sorban elolvasott könyvek segítségével, hanem a hálózatba kapcsolt szövegeken, a számítógépekkel és mobiltelefonokkal elérhető internetes hypertexteken keresztül, teljességgel kontrollálhatatlan útvonalakon jutnak el az általuk preferált - lokálisan hasznos - tudás megszerzéséhez. Az iskola azonban a technikai és társadalmi változások ellenére sem vált szerintem feleslegessé, megújulása viszont elkerülhetetlen. Olyan barátságos szolgáltató fórummá kell változnia, amelynek immár szolgáltató intézményként készségesen segítenie kell az újabb tartalmak értelmezésében.

Nagyon fontos, hogy az internet, a mobiltelefon és a másodlagos szóbeliség adta lehetőségek demokratizáló hatása nem egyenlő módon jelentkezik mindenkinél, hanem a kulturális háttér, a kulturális beágyazottság határozza meg, hogy ki mire és hogyan használja ezeket a lehetőségeket. E szerint két csoport látszik kibontakozni. Az egyik, akiket az iskola úgy szocializál, hogy az életük hatékony részévé tudják tenni az új kommunikációs hálózatokat, a másik, akik vagy el sem jutnak a hálózati kommunikáció megismeréséig vagy pedig (a fizikai társadalmat és az iskolát elhagyva) mentálisan legyengülve belevesznek a hálózat virtuális játszótereinek egyikébe.

Alternatív világok; TAZ-ok, MUD-ok és blogok

"Már ma is rengeteg gyermekről és fiatalról mondható el, hogy a nagy társadalom szempontjából eltűnnek a különféle internetes kommunikációk tengerében" (György Péter)
Az elmúlt két évtizedben a fejlett társadalmak ifjúságának közösségi kommunikációja úgy megváltozott, hogy immár nem iskolai könyvekről vagy a lokális televíziós műsorokról szóló diskurzusokat értünk alatta, hanem sokkal többet és sok-sok mást is. A kommunikációs tér immár nem a szomszédsággal ér véget, hanem eltűntek a határai és végtelenné vált. Csakis a választásainktól függ. hogy az interneten keresztül mely virtuális közösségeknek leszünk időszakosan tagjai és, hogy melyik ország site-jairól tanuljuk az 'igazi' történelmet mint az 'igazi' tudományt. Időben is eltűntek a kommunikációs határok, mert amióta mobiltelefonokkal meg notebook-okkal járunk, azóta bárhol bármikor kapcsolatba kerülhetünk ismerőseinkkel. Rendkívül érdekes, hogy mennyire jellemző a gyakori sms-ekkel és hívásokkal történő önmegerősítés igénye a fiataloknál. Sokkal többet jelent számukra, ha két barátjukat felhívhatják egy fontos döntés előtt, mintha egy tudományos kötet garantálná a helyes döntést. Néha a kommunikációs potenciál éppen a formális hierarchiával szemben, a globális kontroll ellen nyújt eszközöket.

Az Időszakos Autonóm Zóna
A cyber térben is körvonalazódnak a globális világ lokális ellenvilágai, természetesen nem regionálisan, hanem spontán szerveződő, elektronikus eszközökön kommunikáló közösségekről van szó, melynek tagjai élhetnek bár a való világ bármely részén, egy virtuális „helyen" (fórum, Chat-room, szerepjáték, stb.) alkotnak közösséget. Ezek a virtuális közösségek „szabadságharcot" folytatnak a centralizációra és általános kontrollra törekvő ellenőrzési rendszerek ellen, és azok árnyékában keresik az ellenállás és rejtőzködés alternatíváit. A virtuális lokalitással rendelkező közösségek önállóságának megőrzése és az érdekérvényesítés lehetősége az Autonóm Zónák létrehozásában rejlik.

A T.A.Z., (Temporaly Autonóm Zóna) az Időszakos Autonóm Zóna, olyan helye a virtuális közösségeknek , ahol rövidebb időintervallumokra megvalósulhatnak az alulról szerveződően létrejövő totális demokrácia szigetei. A virtuális közösségek tagjai ezeken a helyeken saját maguk alakítanak ki néhány szabályt, melyeket a közösség határoz meg, de a szabályok áthágása sem jár automatikusan a közösségből való kizárással. Ezeknek a helyeknek igen magas a tolerancia küszöbe. Ha a hely nyilvánosabb lesz a kelleténél, (a rendcsinálók, az ellenőrző erőszakszervezetek, figyelmének fókuszába kerül), egyszerűen elnéptelenedik, és a közösség egy másik, időszakosan titkos, virtuális helyen újjászerveződik. Ez a folyamat adja a közösség dinamikáját. Ráadásul megerősíti a tagok közötti összetartozás érzését is.

A multiplayerek és a MUD

„Csupán egy tükör az egész, Aki belenéz, belevész"
A cyber kultúrának egy másik ifjúsági szubkultúrája a hálózati szerepjátékok az ún. Multi User Dungeons világa. A MUD-ok virtuális terében játszó muderek identitását olyan „írott beszélgetések" formálják, amelyek a képernyőről való eltűnésük után - a beszédhez hasonlóan - legtöbbször megsemmisülnek. Ez az on-line kommunikáció azon tulajdonságára, amely a beszédhez teszi hasonlatossá. A beszéd ugyanis nem igényli azt a szigorú logikai koherenciát, amelyet a lineáris gondolkodás az írás terén ez idáig megkövetelt. A kifelé orientált attitűd figyelhető meg a hálózati szerepjátékok résztvevőinek „írott beszélgetéseiben" is. Stratégiájuk nem szerveződik egy centrum vagy egy biztos pont köré, hanem a kutatásra, a valamivel találkozásra, a valamivé válásra, az elkülönböződésre, mint folyamatra irányul. Játékuk ezért nyitott, a végkifejletet nem ismerő, biztonság nélküli játék, amely a véletlen és a szükségszerű interferenciáján alapul. Az egész játék olyan kommunikációs technikára épül, amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy egyszerre két látószögből figyelhessék az eseményeket. Egyrészt a játékban jelenlévő karakter szemszögéből, másrészt a karaktert távolról irányító játékos szemszögéből. Ez a kettős perspektíva eredményezi, hogy a játékos nem veszik bele a jelenlét állandóságának önközpontú illúziójába, hanem a centrum hiányát fiktív középpontokkal helyettesíti. A fiktív centrumok kijelölésével újra és újra differenciát teremt önmaga és a kihelyezett centrum, azaz a karakter között.. Ez a differencia a MUD diszkurzív szövegkörnyezetébe helyezve elindít egy biztonság nélküli játékot, amely immár a játékos személyiségére is visszahat. Ettől a pillanattól fogva a játék ugrás az ismeretlenbe, a kimondhatatlanba, a nem-énbe.

Az égre írt szavak, a senkihez címzett levelek; a blogok

A blogok a kétezres évek elején kezdtek el rohamosan terjedni a neten és a magyar site-okon. Ezekben a kezdeti időkben főként 25 év alattiak írtak blogot, ahol az írók 64 %-a volt a nő. A blogok megjelenésével valami nagyon várható és mégis nagyon furcsa dolog történt magának a kommunikációnak a létformájával. Az emberek évszázadok óta szeretnének a „Nagy Társadalom" dolgaiban részt venni de különböző szelekciós eljárások csupán kevesek számára tették lehetővé, a nagy nyilvánosság előtti megjelenést. Az interneten, és azon belül is egy blogsite-on egyszerűen válhat a leírt szó a nyilvánosság részévé. Ez talán a leginternetesebb műfaj és mint ilyennek rengeteg titka van. Három induló blog közül kettő megszűnik, de még a megmaradók között is csak nagyon kevés lesz sikeres. Van, aki személyesebb blogot ír és nem törődik annyira a látogatók számával és van, aki minden trükköt bevet a látogatók számának feltornázásáért. A blog írásnak mindenesetre van néhány letagadhatatlan sajátos jellegzetessége, ilyen az írás szeretete és a világgal való viszony értelmezésének igénye. Van, akinek a düh az alapanyag amiből karaktert formál, van akinek az erotika, van akinek a látogatók számában mért siker és olyan is van, aki Bridget Joneshoz hasonlóan az önsajnálat mélyebb vagy sekélyebb vizein evez több-kevesebb öniróniával. És szerencsére ma már van jó néhány olyan blog, amely a tudás, az információ cseréjét szolgálja. Szerencsére egyre többen fedezik fel a benne rejlő lehetőségeket és nem véletlen az sem, hogy politikusok egyre nagyobb számban indítanak saját blogot. A blog írás sokkal inkább - "folyamatszerű mint egy vers vagy akár egy regény megírása. A szerzőt folyamatosan szembeállítja magával.

A telefon és a mobiltelefon általában csak az egyes egyének közti társas (one-to-one) kommunikáció eszköze, míg az internetes közösségi felületek egyszerre több résztvevő csoportos (many-on-many ) kommunikációját is támogatják. Az új hálózati kommunikációs technológiák által nyújtott közösségi önszervező potenciál az azokhoz hozzáférő, és az azokat kezelni tudó rétegek számára óriási előnyöket jelenthet, a „digitális szakadék” túloldalán rekedt kevésbé szerencsések további lemaradásához, információáramlásból és közösségi interakcióból való kirekesztődését jelentheti.

Az interneten zajló kommunikáció, azon kívül, hogy segíti a már létező személyes kapcsolatok hatékony és olcsó fenntartását nagy földrajzi távolságok esetén is, lehetővé teszi új, a virtuális térben kötött közösségi kapcsolatok létrehozását és fenntartását olyan egyének között is, akik korábban nem ismerték egymást. A közösségszerveződést elszakítva a valós térben való találkozás kötöttségeitől, illetve a már létező személyes kapcsolatháló által behatárolt lehetőségektől, az interneten zajló kommunikáció a társadalomszerveződés korábban nem látott formáit teszi lehetővé.

Források:
ANDORKA Rudolf (1996) A magyar társadalom: a múlt öröksége, a rendszerváltás problémáiés lehetséges jövőbeli fejlődés 2005-ig. ln.: ANDORKA Rudolf Merre tarta magyar társadalom? Lakitelek Antológia Kiadó 15-55.
BARTHES, ROLAND: A szöveg öröme. Osiris Kiadó, Budapest, 1996.
BESSENYEI ISTVÁN: A töredékesség egysége, avagy a nevelésügy posztmodern paradigmaváltása. In: Új Pedagógiai Szemle, 1996/12. sz. pp. 3-12.
BEZECZKI Gábor, A jelentésteremtő metafora, in Helikon, 1990/4.
CZEIZER Zoltán- Gábor Kálmán, Az ifjúsági korszakváltás és az új kommunikációs státusz kapcsolatának vázlata
KATSÁNYI Sándor: Az információfogyasztó társadalom az ifjúság és könyvtár www.ki.oszk.hu/3k/valcikkek
GÁBOR Kálmán, A középosztály szigete. Belvedere Kiadó, Szeged, 2ooo.
VÁLYI Gábor, Közösségek hálózati kommunikációja, Szociológiai szemle, 2004/4

Elsődleges digitális egyenlőtlenségek hazánkban

Amennyiben a társadalomban leledző szegénység vizsgálatára vállalkozik az egyén, azt több oldalról megközelítve teheti. A szegénység vizsgálata történhet a jövedelmi helyzet, valamint az életkörülmények vizsgálatának szempontjából. Ebből az aspektusból az a társadalmi csoport tekintendő szegénynek, akik a teljes hierarchia alján élnek, és a szegénységi küszöb alá esnek. A fenti értelmezésben a társadalmi egyenlőtlenség az életkörülmények, és a jövedelmek közötti eltérések dimenziójában jelenik meg.
 
Új értelmezést nyer a szegénység, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek fogalma, amint az internethasználat társadalomra, valamint kultúrafogyasztási szokásaira gyakorolt hatását vizsgáljuk. Csepeli és Prazsák fogalmazza meg, hogy a digitális egyenlőtlenség kulturális hatásaként egyfajta új szegénység jön létre.

Az új szegénység kialakulását meghatározzák ún. elsődleges és másodlagos digitális egyenlőtlenségek. Az társadalomban jelentkező elsődleges egyenlőtlenségek az egyén technikai korlátozottságához vezethetőek vissza, melyet kísérőjelenségként kiegészítettek a digitális eszközök használatához kapcsolódó lelki akadályok. Tehát az egyén valószínűsíthetően vagyoni helyzetéből adódóan nem rendelkezik olyan számítógép infrastruktúrával, mely lehetővé tenné digitális kompetenciának kialakítását, fejlesztését. Ezen felül az eredendő hátrány lelki frusztrációt okoz számára, mely előidézi az „á nekem úgysem megy”, vagy „nekem erre nincs szükségem, eddig is megvoltam nélküle, ezután is megleszek” effektust. Mint, ahogy már korábbi bejegyzésemben megjegyeztem, az IKT-val szembeni ellenállás megindoklására főleg két indok hangzik el az egyén részéről: „nem érdekel”, „nem kell a munkámhoz”. A pesszimista attitűdöt a lelki okokhoz lehet visszavezetni.

A társadalmi korlátok is hozzájárultak az egyén helyzetének romlásához. Gátló tényezőként említhető a digitális eszközökhöz való hozzáférés széles körben történő biztosításának hiánya. Az üzleti terjeszkedés, a digitális fejlesztések gyors rotációja tovább mélyíti akár a felhasználói rétegen belüli egyenlőtlenségeket is. Ugyanis a felhasználók néhány csoportjának lehetőségében áll az új alkalmazásokat követni, használni, míg a maradék felhasználó leszakad, és a felhasználói táboron kívül szorul. Az elsődleges digitális egyenlőtlenségek vizsgálata az alábbi dimenziók figyelembe vételével történik: kor, az iskolai, végzettség, gazdasági aktivitás, a lakóhely, a jövedelem, származás.

Az információs társadalom fejlődésével nem az vált kérdéssé, hogy ki fér hozzá az internethez és ki nem, hanem a hozzáférés esetén a felhasználó milyen minőségű tevékenységre képes. A másodlagos digitális egyenlőtlenségek esetében a hangsúly a felhasználók közötti különbségekre helyeződik. Az egyenlőtlenségek vizsgálata a következő dimenziók mentén történik: technikai apparátus; autonóm használat; képessége, készségek; társadalmi támogatás; felhasználási cél.

Fenti blogbejegyzésemben az elsődleges digitális egyenlőtlenségekre kívánok fókuszálni és Csepeli és Prazsák [1] vizsgálatán keresztül: a megkérdezetteket két nagy csoportba sorolták: internetező, nem internetező, melyekhez hozzárendelték az iskolai végzettséget, gazdasági aktivitást, valamint a településtípust.
Az alacsonyabb iskolai végzettségűek között legdominánsabban a szakmával rendelkezők képviseltetik magukat a nem internetezők csoportjában, ugyanis 34,1 %- ban jelennek meg, míg ez az arány az internetezők esetében 18,9 százalék. Ellenben az alapfokú végzettséggel sem rendelkezők között igaz, hogy mindössze 9,3 % az internetet nem használók aránya, viszont mindössze 0,4 % erősíti a felhasználói oldalt. Tehát kijelenthető, az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők többsége a nem internetezők táborába tartozik. Az alapfokú iskolai végzettséggel sem rendelkezők között elenyésző számban jelennek meg az internetet használók aránya, míg a legtöbb felhasználó a szakmunkásképzőt végzettek között van.
A felsőfokú végzettségűek sokkal kisebb arányban (5,4 %) jelennek meg nem internetezők között, mint a középfokú iskolai végtettséggel rendelkezők (18,7 %). Ezzel szemben az internetezők aránya jóval magasabb a középfokú iskolai végzettséggel rendelkezők esetében (42,7 %), mint diplomásoknál (24,1%). Az adatokból kitűnik a felsőfokú végzettségűek csak egy szűk rétege nem internethasználó, mely azt is feltételezheti, hogy a felhasználói tevékenység mellőzése nem az életkörülményből fakad, hanem meggyőződésbeli okokra vezethető vissza. Jelen esetben is kimutatható, hogy a magasabb iskolai végzettségűeknél arányaiban is jelentős többségben jelennek meg az internetezők.
A gazdasági aktivitás tekintetében a nyugdíjasok között jelenik meg legnagyobb arányban a nem internetezők (52,2%), míg a legkisebb csoportot a tanulók alkotják 0,2 %-kal. Az internetezők között legdominánsabb csoportot az aktív keresők alkotják 61,9%-kal, míg az egyéb nem aktív kategóriába tartozók mindössze 1,3%-a használ internetet. A fenti adatokból is kitűnik, hogy a társadalomban betöltött produktív szerep elősegíti az internethasználatot. A felmérés során tanulói korban lévő válaszadók már az információs társadalomban szocializálódtak, ezért erősen meghatározó számukra a digitális eszközhasználat. Az inaktivitás, valamint az öregedés internethasználat mellőzéséhez vezet. Az inaktívak között magas számban vannak jelen a deprivált rétegek, mely feltételezi, hogy az egyén életkörülményei, személyes képességei nem segítik elő az internethasználatot. Az idősebbek esetében az alkalmazás „szükségszerűségének” hiánya, valamint a negatív attitűd okozhatja az internete nem használók között megjelenő magas arányszámot.

A településtípusok tekintetében Budapest és vidéki városok hasonló adatokkal szolgáltak. Mindkét településtípus esetében az internetezők voltak fellelhetőek többségben (Budapest: 21,8 %, vidéki városok: 55,6%). A nem internetezők 6, illetve 10%-os eltérést mutattak a felhasználókhoz képest. A községek vonatkozásában 39,8%-ban jelentek meg az internetet nem használók. A fenti adatok érzékeltetik, hogy a főváros és a vidék között nem mutatható ki jelentős különbség az internetet- használók, és mellőzők körében. A falvak, községek leszakadó képet mutatnak, ugyanis a lakosságuk kevesebb hozzáférési lehetőséggel rendelkezik. A falvak elöregedése tovább növeli az internet kiszorulását, hiszen fel sem merül igényként informatikai infrastruktúra kialakítására. Az ország legtöbb községében a lakosság számára rendelkezésre álló munkalehetőségek sem kívánják meg az IKT kompetenciák kialakítását, így az internet munkaeszközként való alkalmazása fel sem merül.
A társadalom szerkezete és az internethasználat erős összefüggéseket mutat, ugyanis az adott szociológiai jellemzőkhöz kommunikációs sajátosságok csatolhatók (Tamás- Zsolt, 2001). A fenti kutatás is igazolja, hogy a digitális egyenlőtlenségek a hagyományos dimenziók mentén vizsgált egyenlőtlenségekkel azonos képet mutatnak, hiszen alakulásukat erősen meghatározzák.

Forrás:
- Csepeli György(2010): „Minden állat egyenlő, de a egyes állatok egyenlőbbek”-a digitális egyenlőség paradoxonjai
Letöltés ideje:2011.május 09.
- Csepeli György-Prazsák Gergő(2009): Új szegénység-A digitális egyenlőtlenség kulturális hatásai
Letöltés ideje:2011.május 09.
- Galácz Anna - Ságvári Bence:Digitális döntések és másodlagos egyenlőtlenségek: a digitális
megosztottság új koncepciói szerinti vizsgálata Magyarországon
Letöltés ideje:2011.május 09.

- Spéder Zsolt(2002): A szegénység és változó arcai

URL:http://szociologia.btk.pte.hu/files/tiny_mce/File/speder/%20Szeg%C4%82%C5%A0nys%C4%82%C5%A0g_1+2_Definici%C4%82%C5%82P_2010.pdf

Letöltés ideje:2011.május 10.

- TŐKÉS Gyöngyvér:Digitális egyenlőtlenségek a Maros megyei középiskolások körében
Letöltés ideje:2011. május 10.



[1] Csepeli és Prazsák a kutatatást 2008 decemberében, 3000 fős minta felhasználásával végezte.