A következő címkéjű bejegyzések mutatása: digitális tartalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: digitális tartalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 21., kedd

Digitális dolgozatszerkesztőt fejlesztett egy magyar startup

A Kreatív Online a napokban számolt be arról, hogy egy felhő alapú dolgozatszerkesztő alkalmazást fejlesztett a Redmenta, amely digitális startupként próbál választ találni az olyan kérdésekre, hogy miért nem tudnak eleget a mai gyerekek, és hogyan lehet őket másképp tanítani. A tanárokat segítő intelligens oktatási asszisztens feladatlapokat állít össze, dolgozatot javít és igyekszik élvezhetőbbé tenni a tanulást. Az alkalmazás a felnőttképzés területén is jól használható.
Kép forrása:ncsl.org

„Egyre több kutatás szól arról, hogy ma már nem ismétléssel, hanem tesztekkel és folyamatos gyakorlással lehet a tudást az ember fejébe verni. A tesztek azonban sok adminisztrációval járnak, a magyar közoktatásban dolgozó tanárok pedig már így is túlterheltek. Ezért a Redmentát úgy terveztük meg, hogy a tudás gyakoribb tesztelése mellett is megkönnyítse és meggyorsítsa a tanárok munkáját” – ezt Visy Zoltán a projekt vezetője mondta. Ma már egyre több digitális oktatási startup indul el abba az irányba, hogy különböző alkalmazásokkal színesítse a tanórákat, és hogy a digitális világban otthonosan mozgó diákokat digitális feladatokkal motiválják tanulásra. A Redmenta fejlesztői ezen felül a pedagógusok időhiányára találtak megoldást.

A digitális dolgozatot nem kell javítani

A Redmentával a feladatlapokat a tanárok nemcsak gyorsan és egyszerűen állíthatják össze, de egy kereső segítségével a már meglévő feladatlapok között is válogathatnak. Ha akarnak, képeket és videókat csatolhatnak a feladatok mellé, egy beépített képletszerkesztő segítségével pedig matematikai képletekkel is dolgoztathatnak. Ha dolgozatra szánják a feladatlapot, akkor megadhatják, hogy a diákok mikor kezdhetik el annak megoldását, és hány percig dolgozhatnak a teszten. Beállíthatják azt is, hogy a feladatok véletlenszerűen következzenek és az adható válaszok sorrendje is eltérő legyen - így aztán tényleg senkit sem kísérthet meg a puskázás lehetősége.

Ha csak házi feladatként állítanak össze teszteket, akkor a diákok akár a buszon hazafele menet mobiltelefonjaikon is kitölthetik azokat. A reszponzív felületnek köszönhetően ugyanis a Redmenta bármilyen okoseszközön elérhető. És bár az előre megadott helyes válaszoknak köszönhetően a tesztek javítását egy algoritmus végzi, a pedagógusok szöveges válaszmagyarázatot írhatnak minden feladat mellé. Így a diákok nemcsak azonnali visszajelzést kapnak tudásukról, de egyéni értékelést is a saját teljesítményükről.

Sok tanár már használja

A fejlesztő csapat addig járta a különböző oktatási fórumokat, és a tanárok is addig küldözgették egymásnak a Redmenta linkjét, hogy mostanra több mint ötvenezren használják az alkalmazást. Néhány hete együttműködési megállapodást írtak alá a Telenor digitális oktatási programjával is, így most már a Hipersuli-tanárok is online adnak házi feladatokat a közel 1500 diákjuknak. „Ők egy aktív munkacsoportként dolgoznak velünk a fejlesztéseken. Az oktatás során felmerülő problémákra adott saját gyakorlati tapasztalataikat osztják meg a közösséggel. A tanárok beszámolókat írnak, hogyan lehet egy tanórán 4-5 fajta digitális alkalmazással és okoseszközökkel tanítani. Ez nagyobbrészt ismeretlen terület, szinte mindenki csak a sötétben tapogatózik. Ezért van szükség ilyen közösségre. Ez kicsit olyan, mint az autók tervezésénél a szélcsatorna, ahol mesterséges közegben, de működés közben lehet megfigyelni a problémákat” – fogalmazott Visy Zoltán, miközben hozzátette, az ilyen visszajelzések nekik is segítenek felmérni a további igényeket és tökéletesíteni a fejlesztéseket.
A pedagógusokat rendszeres online szakmai workshopokon képzik, a diákok pedig táblagépeken és mobilinternet segítségével fejleszthetik digitális kompetenciáikat. És amíg korábban csak néhány iskolában működött a program, addig mostanra minden hazai iskola előtt megnyitották a lehetőséget, hogy Hipersulis lehessen.

Nem csak ők álmodnak digitális dolgozatról

A jelenleg nonprofit szolgáltatásként működő Redmenta most támogatókat keres a fejlesztés folytatásához. Az elmúlt két év tapasztalataira építve a csapat azon dolgozik, hogy az online feladatlap szerkesztő minden hazai iskolában kiválthassa a papíralapú dolgozatokat és házifeladatokat. „Akkor leszünk elégedettek, ha ez minél több iskolában és minél több tantárgy esetében sikerül. A digitális tesztek elterjesztésével nemcsak az oktatási módszerek korszerűségén szeretnénk javítani, hanem a magyar diákok versenyképességén is”- utalt Visy Zoltán a digitális asszisztens aktualitására, amely a mai oktatási rendszer egyik Achilles-pontjára reagálva igyekszik gyorsabbá, izgalmasabbá és korszerűbbé tenni a tanítást.Többek között erre mutat rá a legutóbbi, két hónapja megjelent PISA-jelentés is. A lexikális helyett inkább a diákok alkalmazott tudását mérő, háromévente végzett felmérés rossz magyar eredménye arra talán mégiscsak jó lehet, hogy megsürgesse a hazai oktatási rendszer 2019-re tervezett digitális átállását. Amikor már nemcsak a dolgozatokat írják digitálisan a diákok, de néhány tantárgyból az érettségi írásbelit is számítógép előtt ülve tölthetik majd ki. Persze ehhez digitális eszközökkel felszerelt iskolák, a mindennapi munkában rutinnal használt digitális tananyagok és a digitális világban is könnyen mozgó pedagógusok kellenek. „Sok múlik azon, hogy a tanárok megfelelő eszközt kapnak-e a speciális problémáik megoldására. Mi egy olyan kézbe simuló eszközt készítünk, amely a jövőben reményeink szerint megkerülhetetlen lesz a közoktatásban” – tette hozzá a Redmenta vezetője. (forrás: Kreatív Online)

2012. szeptember 13., csütörtök

Egységes e-learning rendszer a Semmelweis Egyetemen

Vizsga este tíz órakor otthonról, tanulmányi verseny online, záróvizsga azonnali eredménnyel – mindez csak néhány példa arra, hogy milyen lehetőségek rejlenek az egységes e-learning rendszerben, amelynek kiépítése az országban elsőként a Semmelweis Egyetemen kezdődött el. Az egész intézményt átfogó E-learning és Digitális Tartalomfejlesztő Központ létrehozása annak köszönhető, hogy az egyetem vezetése felismerte az elektronikus tanulási környezetben rejlő pozitívumokat és a hallgatók igényeit. Az elektronikus tananyagok széleskörű használatával az oktatóknak több idejük jut a kutatásra és a gyógyításra, a hallgatók pedig szükség esetén rugalmasabban oszthatják be az idejüket.

A most indult félévben a Semmelweis Egyetem hat karán már összesen 42 tantárgyhoz tölthető le elektronikus tananyag egy központi honlapon keresztül. Annak érdekében, hogy azok is részesülhessenek az e-tananyagok előnyeiből, akik nem a Semmelweis Egyetem hallgatói, Dr. Szél Ágoston rektor úgy döntött: az elkészült anyagok egy részét kísérleti jelleggel felajánlja más orvosképző intézményeknek is. Így ezek a világ bármely pontjáról elérhetővé válnak a különféle helyszíneken beiratkozott egyetemi hallgatók számára. Nagy pozitívuma az anyagoknak, hogy jelentős részük angol nyelven is elkészült. Az egységes e-learning rendszer célja, hogy egységes arculattal és koncepcióval, szervezetten készüljenek a Semmelweis Egyetem elektronikus tananyagai, s ezek egy központi honlapról legyenek elérhetőek – mondta Dr. Kokovay Ágnes, az E-learning és Digitális Tartalomfejlesztő Központ igazgatója. A Semmelweis Egyetemen kifejlesztett központi azonosító rendszer (SEKA: Semmelweis Egyetem Központi Azonosító rendszere) segítségével már az év elején integrálták az összes hallgatót az e-learning keretrendszerbe. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a NEPTUN (egységes tanulmányi rendszer) jogosultság segítségével minden hallgató beléphet a rendszerbe, s letöltheti azokat a tananyagokat, amelyek felvett tantárgyaihoz kapcsolódnak.

Az e-learning nem csupán az elektronikus tananyagok összességét jelenti, hanem egy tanítási módszer is, amely irányítja, segíti az adott tananyag megértését, lehetővé téve az önálló tanulást, az egyéni igényekhez alkalmazkodó haladást. Az e-learning anyagok többsége interaktív kiegészítéseket tartalmaz, így például tudást ellenőrző kérdéssorokat, tanár-diák, illetve diák-diák kapcsolatot támogató fórumokat.
Fotók: D. Kiss Balázs / Semmelweis Egyetem
Fontos azonban, hogy az elektronikus tananyag nem helyettesítheti a tanárral való kapcsolatot és a személyes jelenlétet. A Semmelweis Egyetem az úgynevezett „blended learning” elvét követi, amely ötvözi a hagyományos és az elektronikus oktatás elemeit. A hallgató időbeosztását ugyanakkor rugalmasabbá teheti ez a rendszer, hiszen a multimédiás tananyagok a nap huszonnégy órájában rendelkezésre állnak. Az egységes e-learning rendszer lehetővé teszi az elektronikus vizsgázást is. Az elmúlt szemeszter végén a Neurológiai Klinika tanulmányi versenyt szervezett az e-learning nyújtotta speciális tudásellenőrzés segítségével. A Fogorvostudományi Karon gnatológia tantárgyból akár otthonról is lehetett vizsgázni a rendszer segítségével, elektronikus úton, este 10 órakor.  A Testnevelési és Sporttudományi Karon pedig már a záróvizsga írásbeli része is számítógépek segítségével zajlik.

 Forrás: Semmelweis Egyetem / Hírek