A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felnőttnevelés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felnőttnevelés. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 24., csütörtök

Ó, ió, ció, prevenció...

Tegnap a kihívás napja alkalmából büntetés-végrehajtási intézetben, nyugdíjas klubban, iskolákban, utcákon, tereken lehetett sportolni az egészséges életmód jegyében. Mindegy mit, a lényeg a negyedórányi mozgás. Persze az igazi az lenne, ha nem évente egyszer mozdulnának meg az emberek, hanem tényleg életvitel szerűen. Ugyanakkor a tapasztalat az, hogy bár van egy tudatosan étkező, mozgó réteg, a többség, annak ellenére, hogy sokat hallani, olvasni erről, nem tudja beépíteni a napi életvitelébe a legminimálisabb változást sem, csak akkor, ha már baj van. Többnyire, ha nagy a baj. Vagy akkor se.
Kihívás napja a  büntetés-végrehajtási intézetben Fotó: Katona László  
A Semmelweis Egyetemen idén meghirdették a prevenció évét, hogy az orvosoktanhallgatók ne csak azt tanulják meg, hogyan kell a bajt felismerni és kezelni, hanem azt is hogyan előzhető meg. És azt, hogy ezért ők maguk mit tehetnek. Mert az lenne a legjobb, ha nem is lenne baj! Csak ezt olyan könnyű elfelejteni... A prevenció tehát nem más, mint a megelőzés. Célja kiküszöbölni, minimalizálni azokat a társadalmi, pszichológiai és szociális tényezőket, amelyek érzelmi, fizikai betegségeket vagy társadalmi-gazdasági problémákat okoznak, illetve hozzájárulnak ezek kialakulásához. Beszélhetünk elsődleges prevencióról, amikor a még meg nem történt bajt akarjuk megelőzni, azaz, ami meg nem történt, az ne is történjen, illetve csökkenjen a kialakulás kockázata. A másodlagos prevenció esetében a cél a bajt a korai stádiumban, remélhetőleg a visszafordítható állapotban kiszűrni. A harmadlagos prevenció esetében már a károsító hatások, következmények mérséklése, az ártalomcsökkentés lehet a cél.

Hogy kerül mindez egy felnőttképzéssel foglalkozó blogba, mikor prevencióról orvos, védőnő, maximum pedagógus szokott beszélni? Persze a legritkábban összehangolva. Sajnos. A három féle prevenciónak nem időrendben kéne érvényesülni, hanem egymás mellett, egy időben, a lehető legtöbb fronton. Hiszen egy problémát szinte sose tudunk a kiinduló állapotában elcsípni. Mindig vannak, akik már benne vannak egy problémába, mélyen, vagy kevésbé, és vannak, akik még csak a szélén billegnek. Akiknek segítség kell az elkerülésben, a megálljban, a változtatásban. A hogyanokban!

Az első pár lépés a legnehezebb...
A prevenció, ha a fenti példában szerepelő sportot, vagy az egészséges táplálkozást nézzük, bár nagyban érinti gyerekeket, de mellettük elsősorban a felnőtteket, a döntéshozókat, (a fő rizikócsoportot ) is meg kell találni és elérni, hogy valami fontosat megértsenek, valamire ügyeljenek, valamit megVÁLTOZTASSANAK. Mi ez, ha nem nevelés? Egészségnevelés méghozzá felnőttkorban. Persze, ehhez nem elég az egészséghez érteni, vagy a sporthoz konyítani. Ehhez érteni kell a felnőttek adaptálódási mechanizmusait. Érteni kell a különböző szubkultúrák működését, problémáit. És egy prevenciós programot (azaz teljes, átfogó, minden aspektust és célterületet tervezetten, tudatosan érintő programot) úgy lehet elindítani, hogy ezekkel is számol az indító. Egy kampány, egy propaganda – amelyet kommunikációs szakemberek terveznek a reklámok működési elvei alapján – szintén felnőtt „nevelés” egy formája. De önmagában kevés. El lehet érni vele az érdeklődést, az odafordulást, talán még a szándékot is. De a valódi változásokhoz ennél komolyabb és gyakorlati segítség kell, mindenkinek a saját szintjén, a saját kultúrájának megfelelően. Én sajnos azt tapasztalom, hogy a prevenció kapcsán nagyon is hiányzik az összehangolt és átfogó tervezés, ami számba venné az adott terület minden érintettjét, állomását. (Egyszerűen szólva: hiába adunk egy mélyszegénységben élő, funkcionális analfabéta család kezébe színes szagos prevenciós kiadványt. És még az is kevés, ha valaki személyesen elmondja a tartalmát. Meg kell tanítani a változtatásra, el kell érni az ő nyelvükön, hogy fontos legyen változás.

Nem véletlenül hoztam példának a Semmelweis Egyetemet, amely egészségügyi területen igyekszik kihangsúlyozni a háttérbe szorult prevenció jelentőségét. Minden szempontból a probléma primer megelőzése a leggazdaságosabb, legyen az az egészség, az alfabetizáció, a munkahelymegőrzés, a társadalomba való beilleszkedés. De sajnos nem hanyagolható el a szekunder és tercier programok kialakítása sem. De hol van ehhez a különböző területeket (orvost, pedagógust, marketingest, a közétkeztetésről döntőt, börtönőrt, munkaügyi központost, stb.) összefogó gyakorlati program?