A következő címkéjű bejegyzések mutatása: információ technológia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: információ technológia. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 2., csütörtök

A humán és a reál tantárgyak tanulásához szokott tanulók eltérő tanulási igényei

Azaz, hogyan nem valósultak meg a tanulóközpontú oktatási elvek az oktatástechnikai órákon

Az elmúlt hetekben a gyakorlatban is megtapasztalhattuk azon tanulási szituációkat, amelyek kihívásokat jelenthetnek egy felnőtteket is oktató tanár számára, s amely kihívások megválaszolására majd magunknak kell rájönnünk, mert igazán jó megoldási mintákat nem láthattunk.

Mit nem láthattunk? Íme:

1. Nem volt előzetes tudásfelmérés. Miért lett volna fontos?

Ami a humán és reál tantárgyak tanulásához szokott tanulók szükségleteit illeti, magamat inkább az előbbihez sorolom, ami, azonban, se azt nem jelenti, hogy a reál tárgyak nem érdekelnek, se azt nem jelenti, hogy azokat képtelen lennék megérteni. A reál tárgyak tanulásához szokott tanulók számára szükség lehet az én tanulási szükségleteim és a hozzám hasonlók tanulási szükségleteinek bemutatására, mert ők, nyilván, magukon ezeket nem tapasztalhatják. De ezzel a problémával az információtechnikai tárgyak tanárai nem törődtek.

2. Nem volt fogalommagyarázat – és az se biztos, hogy a tanár érti ennek szükségességét

Nekem mint humán szakosnak nem magától értetődőek a számítástechnika gyakran használt fogalmai vagy a fogalmak közti összefüggések. Azaz, ha azt a szót hallom, hogy webszerver, nekem nem ugrik be azonnal, hogy miről van szó. S ha nem tudom, hogy miről van szó, akkor azt sem tudom, hogy az mire való. Hiába ismerem a szavakat külön-külön, tehát hiába értem meg az angol kifejezéseket, pl. azt, hogy a „web” hálót jelent, a „server” pedig kiszolgálót, eme szavak összerakásából még nem jövök rá a szóösszetétel valódi jelentésére.
A nyelvtudomány (és a filozófia is) külön foglalkozik azzal a témával, hogy a szavak, szóösszetételek közvetlen és közvetett jelentése nem ugyanaz. Pl. a „waterlooi vesztes” szóösszetétel jelentése nem azonos a „Bonaparte Napoleon” jelentésével, annak ellenére, hogy Bonaparte Napoleon volt a waterlooi vesztes. Miért nem azonos a kettő? Azért, mert a waterlooi vesztes egy adott szemszögből szemléli Bonaparte Napoleont, abból a szemszögből, amelyre nem következtetünk automatikusan, ha a Bonaparte Napoleon nevet halljuk. Másrészt, annak, aki nem ismeri a történelmet, annak nem ugrik be, hogy ki lehet a waterlooi vesztes, ráadásul, ha esetleg beugrik, akkor se biztos, hogy Bonaparte Napoleonra gondol, hiszen gondolhat Franciaországra is.
Visszatérve a webszerverre – a szóösszetételt alkotó angol szavak lefordításából és a jelentések egyesítéséből még nem biztos, hogy a humán szakos tanuló megérti, hogy mi az a webszerver és mire való. Miért nem jövök rá? Mi ugrik be nekem mint humán szakosnak?
Pl. az, hogy az én számítógépem nem egy szerver, mert nem én szolgáltatom a szolgáltatást. Tehát nem értem, hogy mi közöm lesz nekem egy olyan dologhoz, amit nem én végzek, hiszen én mint webfelhasználó – kliens vagyok.
Tehát szükségem lenne olyan háttérinformációkra, hogy – ha lenne rendszeres jövedelmem és tervem arra, hogy mellékkeresetként távoktatásban tanítsak - hiába vennék én meg egy webhelyet, azaz, domain-t, az nem működne, ha nem telepítenének rá webszervert. Meg adatbázis-kezelőt. (Azt ma sem tudom, hogy az utóbbi pontosan milyen jellegű program, hasonlít-e pl. a Microsoft Access-re vagy nem.)
S miért kellene nekem ezzel törődnöm? Azért mert e nélkül nem tudok telepíteni e-learninget sem. Illetve telepíthetnék e-learninget – de csak mások webszerverének felhasználásával.
Ez az összefüggésrendszer engem mint tanári végzettségű és hajlamú embert érdekelt volna, de idáig nem jutott el a gondolatmenetem, hiszen az információtechnikai órákon az kötötte le a figyelmemet, hogy a tanár által az órán adott utasításokat a számítógépen végrehajtsam.

3. A tanár nem ellenőrizte, hogy a tanulók értik-e az általa elmondottakat. Hogyan működik a humán szakos tanuló tanulási folyamata az órán?

A jegybeíráskor volt szerencsém megbeszélni a kérdést az oktatóval. A válasz az volt, hogy miért nem kérdeztem (tehát miért nem kérdezett az a tanuló, aki nem értette, hogy melyik szó mit jelent, és melyik dolog mire való)? Igen, miért is?
Egyrészt azért, mert már a kérdéshez is rendelkezni kell háttértudással. Aki teljesen lemarad, nem tudja, hogy mit kérdezzen, hiszen neki az egész folyamat érthetetlen.
Másrészt azért, mert a humán tárgyak tanulásához szokott tanuló ahhoz szokott hozzá, hogy nem azonnal kérdezi meg, ha valami nem ért, hanem megvárja a tanárt, hogy az végigmondja a mondókáját, illetve, megteszi azt, amire a tanár kérte őt, abban a reményben, hogy ez alatt az idő alatt össze fog állni benne a kép. S várja a végén az elemzést, a kérdések lehetőségét. S a humán szakos tanuló csodálkozik, amikor a folyamat végén a reál szakos tanár nem áll meg, hogy megkérdezze, hogy melyik tanuló mit értett meg, mert a reál szakos tanárban föl sem merül, hogy nem értették meg őt, hiszen végrehajtották a folyamatot, aminek még kézzelfogható eredménye is van. A reál szakos tanár nem szeret sokat beszélni, beszélgetni. Ő nem a szavak, hanem a tettek embere. Viszont a humán szakos tanulók a szavakból értenek, a szavakkal való kommunikációhoz szoktak hozzá.
S itt merül föl az a kérdés, hogy tényleg az-e a leghatékonyabb tanulás, amikor cselekszem, végrehajtom a folyamatot – saját kezemmel. Mert előfordulhat, hogy a látszólagos eredményes cselekvésem ellenére sem ragad rám semmi. Mert nem értem, hogy mit miért teszek, illetve, nyilván, azért teszem, mert a tanár mondta, és én meg tanuló vagyok, aki nem akar megbukni.

4. Hogyan működik a humán szakos agy? A félreértett követelmények: eszköz és cél

A humán szakokon az információk rendszerré összeállásának van jelentősége – a tanuló azután kérdez, hogy valamilyen szinten átlátja a témát. Abban reménykedik, hogy ha a szavakat (azok fordítását) érti, akkor a folyamat során megismert szövegkörnyezetben meg fogja érteni azok konkrét jelentését is. És csodálkozik, amikor nem érti meg, mert a tanár abban a hitben van, hogy a tanulók már mindent megértettek, ezért nem áll meg visszakérdezni, elemezni, abban a hitben van, hogy lehet továbbhaladni.
Emellett, a humán szakos tanuló s tanár ahhoz szokott hozzá, hogy a tanulási folyamatok ráhangolással kezdődnek, s esztétikai élményt nyújtanak.
Az információtechnikai órákon azonban ez félreértéshez vezet. Mivel technikai jellegű problémák sokaságát kell a gyakorlatban leküzdeni (lassú számítógépek, nem hallható tanári instrukció), a tanuló számára már az is egyfajta esztétikai élmény, hogy egyáltalán képes követni a kiadott utasításokat, s valamilyen kézzelfogható eredményt felmutatni a számítógépen. S azt hiszi, hogy erről szólt az óra, ezért kapja meg a gyakorlati jegyet, miközben nem.
Ha a tanár nem foglalja össze és nem kérdezi ki a tanulókat az óra végén, akkor a tanulóban nem áll össze a kép, hogy mi lett volna az óra célja – a tanulók úgy vélik, hogy az adott produktum megvalósítása volt az óra célja, miközben lehet, hogy azon fogalmak megértése lett volna a cél, amelyeket a tanár egyszer megemlített, s – mivel reál szakos – nem szaporította a szót.

S ezek után a tanulók a kiadott feladatok osztályzásakor döbbennek rá, hogy félreértették a tanárt, mivel nekik nem csak a tanár által kiadott utasításokat kellett volna követniük, hanem egy teljes fogalmi rendszert, követelményrendszert és kompetenciát megérteniük és elsajátítaniuk (lényegében egy új OKJ-s szakmát) két alkalommal történő konzultáció és ezt követő egyéni munka révén.

.

2011. május 24., kedd

Az e-learning - háttérben a módszertannal

Mitől másabb és miért igényel másfajta gondolkodást az e-learning tananyag és tanulási környezet kialakítása, mint a hagyományos jelenléti oktatásé. Ezzel kapcsolatban Csapó Benő: Az információtechnológia szerepe a jól szervezett tudás kialakításában (Informatika-Pedagógia-Internet regionális konferencia, Pécs, 1999) a következőket mondta:
„Sajátos szimbiotikus tudással kell számolnunk:az ember és a számítógépe képez egy sajátos tanuló-és egy hatékony problémamegoldó rendszert … Az egész dolgot egy új kontextusban, nem a tanuló ember, hanem a tanuló ember-gép együttélés viszonyában kell végiggondolnunk.”
Az e-learning legszűkebb értelmezése szerint az számítógéppel, illetve az infokommunikációs technológiákkal támogatott tanulást jelent. Ez a definíció egészíthető ki, illetve szűkíthető tovább a különböző oktatási rendszerek –a technológiai fejlődés által lehetővé tett- átalakulásával, illetve a tanulás és számítógép integrációjával.

„Az ember folyamatosan észleli, feldolgozza a környezetéből származó információkat, belső neuronális és kognitív struktúrái ezen információk alapján nyernek megerősítést vagy módosulnak. Az ember emellett képes volt a kulturális tapasztalatátadás hatékony társadalmi és technológiai eljárásainak és eszközeinek kialakítására. Az emberek össze tudják gyűjteni, és át tudják adni egymásnak kognitív erőforrásaikat” (Tomasello, 2001).

A tudásszerzésnek különféle módjai ismeretesek, az autonóm tudásszerzés és a társas környezettel folyatatott interakciókon keresztül történő, esetleg informális tanulás között számtalan különböző tanulási szituációt különböztethetünk meg egymástól.

A külvilág nyelvi, a tanáron és társakon, környezeten keresztül megnyilvánuló reprezentációja a legősibb és egyben leghatékonyabb módja a tudásátadásnak. A face-to-face, ritmikus, sokdimenziós, szélessávú információfolyam a szóbeliségen alapuló kultúra jellegzetességeit hordozza magán, az információk különféle metakommunikációs (vizuális, nonverbális) jelzésekkel egészülnek ki. Az érzelmi hangoltság, a folyamatos interakció és visszacsatolás hatásai alól a kommunikációban részt vevők nehezen tudják kivonni magukat. A tanár és tanítvány közti szóbeli kapcsolat alaptípusai: a párbeszéd, az előadás, a dialógus formájában feldolgozott téma még nem is felétlenül igénylik az írott szöveget.

Az infokommunikációs eszközök az információkat korábban nem megtapasztalható rendszerbe szervezik. A multimédia megjelenésével az e térbe helyezett tudás esetében már csak korlátozottan érvényes az a tétel, hogy a tudás befogadását az írott szöveg vezérli.

Átalakul a szöveg fogalma: a latin texere, textum (sző) textus (szövés, szöveg) textilis (szövött) jelentésekből kiindulva nem szövegről, hanem különböző verbális, vizuális és textuális elemek sajátos kapcsolatáról van szó. Az így létrejött szöveg korábban ilyen formán össze nem kapcsolható információhordozókból (dokumentumokból, illetve dokumentum szegmensekből, multimediális elemekből) sző önálló jelentést, mely meghaladja az elemek összességét, hiszen az összekapcsolások mikéntje hozza létre a korábban nem ismert új asszociációkat, összefüggéseket, kapcsolatokat, tehát a tudásszervezés új minőségét.

Ma a következő, a felsőoktatási rendszer által elfogadhatónak tűnő e-learning formákról beszélhetünk:

1. Virtuális előadás
2. Önálló tanulásra alkalmas webalapú tananyag
3. Virtuális szeminárium (webinárium)

Ezek az alaptípusok általában kevert formában jelennek meg, és ez az állapot szerencsésen egybevág a pluralista tanulási környezet elfogadásával a felsőoktatásban. A pluralista tanulási környezet a konstruktivista tanulási környezet eszközrendszerét egészíti ki az instrukcióra épülő, hagyományosnak tekinthető szemlélettel. Az egyes módszerek eredményessége az oktatás céljától, tartalmától, a tanulók előképzettségétől, tanulási preferenciáitól, általában az oktatás feltételrendszerétől függően változik, így hol az instrukciós, rendszerközvetítő, hol a konstrukciós, szituációs tanulási feltételrendszer biztosítása a kedvezőbb a tanulás hatékonyságát illetően.

A hagyományos, rendszerközvetítő oktatási módszert akkor célszerű alkalmazni, ha egy új témakör bevezetéséről vagy egy szakterület áttekintéséről van szó, vagy ha jól körülhatárolt és konkrét tudástartalmakat szándékozunk átadni. Ha nem ismeretek átadása a cél, hanem készségek, jártasságok, attitűdök kialakítása, vagy a tanulók komplex problémamegoldó képességének fejlesztése, akkor szituációs tanulási környezetet célszerű biztosítanunk. Azonban ebben az esetben is szükség van időnként arra, hogy instrukcióval, verbális, orientációs segítséggel lendítsük tovább a megakadt önálló tanulási folyamatot. Ekkor lehet számítani arra, hogy a tanulás "önjáróvá" válik, a tanuló átveszi a folyamat irányítását, és vállalja a felelősséget annak eredményességéért.” (EDU 3.0)

Az oktatás objektivista, tradicionális gyakorlata és a konstruktív pedagógia közötti választás tehát nem csupán értékválasztás, hanem az adott oktatási célnak, kontextusnak megfelelő adaptáció is, akárcsak az a kérdés, hogy az adott szituáció megengedi-e az e-learning eszközök alkalmazását. A tanulási környezet hiába biztosít tág teret a tanuló öntevékenységének, hiába mutat fel valósághű probléma-helyzeteket, hiába főszereplője a tanuló a folyamatnak, ha például az átadandó tudás szerkezete nem alkalmas az ilyen formában történő tudásátadásra.

Az e-learning tananyagfejlesztés első lépcsője a célcsoport meghatározása, melynek egyik legfontosabb szempontja a számítógépes, internetes jártasság. Teljesen felesleges high-tech tananyagot adni olyan célcsoportnak, mely nélkülözi az elsajátításhoz szükséges számítógépes jártasságot, vagy még inkább, a minimálisan szükséges jártasságon túl nem mozog megfelelő biztonsággal a digitális térben. Mivel egyetlen tananyag sem koncentrálhat egyszerre a számítógépes jártasság és az adott tudás átadására, így az előbbit adottságként kell kezelnünk, ráadásul nem csak a tanuló, de a tananyagoz fejlesztő, frissítő, fenntartó tanár, az azt oktató tutor oldalán is. Ez az e-learning bevezetése körüli dilemmákban alapvető szempont a legkomolyabb, leglassabban leküzdhető szűk keresztmetszet is egyben.

A hallgatók az e-learning taneszközöket általában olyan internetes tartalomforrásokként kezelték, melyek képesek feloldani az internetes forrásokkal szemben érzett bizalmatlanságot. A hallgatók szerint az e-learning tananyagok pontosan azt a hitelességet képesek megadni, ami hiányzik a hagyományos internetes forrásokból, azaz az ellenőrzöttséget, megbízhatóságot, hallgatói szempontból ’kanonizáltat’. Ez pedig azt is jelenti, hogy az e-learning tananyagok készítői könnyen egy sajátos in-between szerepben találhatják magukat, ahol az információk előállítása, szerkesztése helyett csupán azok hitelesítése az igazi feladat. Sok e-learning megoldás csupán az interneten szabadon fellelhető információk intézményi pecséttel hitelesített gyűjteménye. Mivel jónéhány nagynevű amerikai egyetem publikálja tananyagait a weben, és egyébként is sok jó minőségű tartalom érhető el szabadon, felmerül a kérdés, kell-e egyáltalán saját tananyag fejlesztésével vesződni?

Sokan hajlamosak az e-learninget a tanári mesterség gépesítéseként, algoritmizálásaként felfogni, melynek eredményeként egy idő múlva a tanárra már nem is lesz szükség. Mégha a tanulást szolgáló tartalmak és a tananyagot közvetítő dinamikus, interaktív szoftveres alkalmazások egyre adaptívabbak lesznek is, és a szoftverek új generációi automatikusan, emberi közreműködés nélkül is képesek lehetnek a folyamatok koordinálására nem következik- mindezekből, hogy a tanár ma még nélkülözhetetlen segítő szerepe a tanulási folyamatban elenyészik.

Véleményem szerint még ha folyamatosan változik is az e-learning és a jelenléti oktatás aránya és a különböző képzési szinteken ugyan más-más mértékben, de eltolódik az e-learning javára, az is nyilvánvaló, hogy a tanár soha, semmilyen körülmények között nem lesz gépekkel, mégoly intelligensen elkészített e-learning tananyagokkal, taneszközökkel helyettesíthető.
Ezzel együtt azonban talán az is belátható, hogy miért nem lehet teljes mértékben Clifford Stoll amerikai asztrofizikusnak, számítástechnikai biztonsági szakértőnek igaza akkor, amikor azt állítja, hogy:…..biztosan tudom, hogy a számítógép nem alkalmas arra, hogy jelentősen hozzájáruljon a tanulás hatásfokának megjavításához. Az utóbbi 50 évben számos új eszköz jelent meg az iskolában, de semmi sem olyan fontos, mint egy jó tanár. Ami valójában számít a tanulási folyamatban : a jó tanár és a motivált diák. Nem fontos, hogy még a számítógép is ott legyen.”

Forrás:
Bodó Balázs: E-learning módszertan-, tananyag- és technológiafejlesztés a felsőoktatásban
Csapó Benő: Az információtechnológia szerepe a jól szervezett tudás kialakításában.
Előadás. Informatika-Pedagógia-Internet regionális konferencia, Pécs, 1999.

2011. május 10., kedd

Ifjúság és kommunikációs társadalom

A sokféleképpen magyarázott „információs társadalom” alapvetően két oszlopra épül:
• Az emberre, aki kérdez, mert erre igénye és módja van,
• Az információk valamilyen módon rendezett halmazára, ahonnét a válasz megkapható.

E két oszlopot csatornák kötik össze, személyesek és személytelenek, mechanikusak.
A három összetevő elem: a kérdés-kultúra, a rendezett információ és az összekötő csatorna egyaránt fontos, a társadalmi figyelemből mégis a közvetítő csatorna kapja az oroszlánrészt, sőt a csatornán belül is annak mechanikus-technikai oldala. Ez utóbbi szinte kultikus tiszteletben tartása táplálja azt az illúziót, hogy a „háló” már akkor is megoldást jelent társadalmi problémákra, ha rosszul kérdező embereket kaotikus információhalmazzal köt össze. Csakhogy az információigény nem szűkíthető le mennyiségi kategóriákra. Kérdés ott születik ahol választani lehet. Az információs társadalom első oszlopával, a kérdező emberrel ott találkozunk, ahol:
• Adott a választás szabadsága az élet különböző területein,
• Adott a választás lehetősége, az anyagi és szellemi javak,
• Adott a választani tudás kultúrája.

Az internet és a mobilkommunikáció vizsgálatánál a legszignifikánsabb változó az életkori szakadék, amely nem csak az eszközök használatában, hanem a kommunikáció intenzitásában, formájában és tartalmában is megnyilvánul. Meg kell tanítani a fiatalokat kultúráltan kérdezni, választani az ál-és valódi információk közül. Helyes értékszempontok szerint válogatni képes és az információszerzés sokoldalú technikájában jártas fiatalokra van szükség. A jövő döntéshozóinak formálása egyaránt feladata a politikusoknak, a jelenleg döntési és társadalomformáló helyzetben lévő szakembereknek, de leginkább az „emberközeli helyzetben” lévő szakmák képviselőinek.

Ifjúsági korszakváltás

„A civilizációs korszakváltás és ifjúság problémája a hatvanas években vetődött fel. A korszakváltásra Jürgen Zinnecker tipológiát dolgozott ki. Szerinte két ifjúsági korszakról beszélhetünk: az egyik az indusztriális társadalomra jellemző átmeneti ifjúsági, a másik pedig a posztindusztriális társadalomra vonatkozó iskolai ifjúsági korszak (Zinnecker, 1991). A két ifjúsági korszak általános vonásai, általános jellemzői lényegesen eltérnek egymástól. Az átmeneti korszakban egy korlátozott ifjúkorról, ifjúsági életszakaszról van szó. Az ifjúkor a szakma megszerzésére korlátozódik, korán munkába kell állni, amelyet gyorsan követ a házasság és az első gyerek. A posztindusztriális társadalomban az ifjúkor egyre inkább kitolódik. Ez összefügg az iskolai idő megnövekedésével." (Gábor Kálmán)

Az átmeneti ifjúsági korszak
Az átmeneti korszakban az ifjúság viszonylag rövid és kevés szociális és kulturális önsúllyal rendelkezik Az ifjúság a generációk láncolatában a felnőtt társadalomhoz igazodik. Az ilyen ifjúi életszakasz szorosan kötődik a felnőttek intézményrendszeréhez, különösen a munka intézményeihez és a családhoz, a szűkebb szociokulturális környezethez. Nem önálló, hanem a kenyérkereső és a családi életre felkészítő életszakaszként írható le. Az ifjúi lét sajátosságainak érvényesítése helyett a fiatalabbak az újak és a kezdők társadalmi pozícióját foglalják el, alárendelt szerepet játszanak.

Az iskolai ifjúsági korszak
Az iskolai ifjúsági korszakban az ifjúkor relatíve önálló életszakasz, melynek keretei között specifikus társadalmi életmódok, kulturálisformák és politikai társadalmi orientációs minták alakulnak ki.. Az ifjúsági korszak ezen típusában az ifjúsági életszakaszban az iskolai és képzési intézmények differenciálódott rendszere, és az általuk generált iskolai és képzési életpályákból fakadó szervezőerő válik meghatározóvá. Ez a meghosszabbodott ifjúsági életszakasz több az iskolai és képzési intézményekhez kötődésnél. Az idevágó életpályák jellegzetes vonásai egybecsengenek ennek az életszakasznak az iskolán kívüli, szabadidős életmódjával.


A szabadidő felhasználás forgatókönyvének változása a társadalom középosztályosodásával jár együtt: kialakul a fiatalok fogyasztói státusza, egyre inkább növekszik a fiataloknak fogyasztói és szórakoztatói eszközökkel való ellátottsága és kommunikációs státusza, és egyre korábban válnak a piac szereplőivé. Az Ifjúság 2000 vizsgálat adatai is azt mutatják, hogy az iskolai szint növekedésével a fiatalok fogyasztó javakkal való ellátottsága is nő, azt látjuk, hogy a jelenleg tanuló fiatalok egyre szélesebb rétege rendelkezik mobiltelefonnal, számítógéppel, internet hozzáféréssel. A középosztályosodó fiatalok számára egyre fontosabbá válik a szabadidő, amelyet a szabadidő ipar kiépülése kísér. Az egyik legnagyobb szabadidő magyarországi rendezvényén a Szigeten Fesztiválon a leszakadó fiatalok csoportja nem jelenik meg. A Sziget 2000 és az Ifjúság 2000 adatait összehasonlítva kitűnik, hogy a Szigeten a szakmunkásképzőbe járók alul, a gimnáziumtól a főiskolai szinten át az egyetemig pedig felül reprezentáltak a "szigetlakók" a magyar 15-29 éves fiatalokhoz képest. Az ifjúság 2000 és a Pepsi Sziget 2000adatait összehasonlítva a szabadidő forgatókönyv és a fiatalok középosztályosodásának összefüggése különösen szembetűnő: a szigetlakók" közel kétharmada rendelkezik CD lemezjátszóval a magyar 15-29 éves fiatalok egyötödéhez képest, a Szigeten levők számítógéppel rendelkezése és Internet hozzáférése pedig csaknem kétszerese a 15-29 éves fiatalokénak.

Az új kommunikációs státusz
A Felsőoktatási Kutatóintézet Ifjúságkutató csoportjának leghomogénebb eredményei azok az adatsorok, amelyek az ifjúság kommunikációs szokásainak változásairól szólnak. Az elektronikus médiumok által közvetített kommunikáció térnyerése az élet minden területére kihat. Ezeknek a változásoknak az intenzitása egyenlőre még kifejezetten korosztály specifikus, tehát minél fiatalabb korosztályt vizsgálunk, annál meghatározóbb súlyú a jelenség. A képzési intézmények látogatása révén az ifjúi életkor relatíve önálló életszakasszá válik, széleskörűen megalapozza az önálló kommunikációs státusz kialakulását és szerepének megnövekedését. .Most már nem csupán az a kérdés hogy valaki használja e például a számítógépet, hanem, hogy az internetre kötött gépet hányféle módon miféle célokhoz használja.

Empirikus kutatások azt mutatják, hogy a tizennégytől húsz éves korosztály kilencvenhét! százalékban rendelkezik mobiltelefonnal (Sziget kutatások 2004), söt, már 2001 végén az elsőéves egyetemi hallgatók 87 %-a rendelkezett saját mobiltelefonnal. Kilencvenhat százaléknak van mobiltelefonja, hetvenkilenc százalékuk saját számítógéppel és ötvenhat százalék saját internet hozzáféréssel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy havi költségvetésük számottevő részét a kommunikációs kiadásaikra fordítják. A mobil kommunikáció olyan közösségteremtő erővel rendelkezik, amely elmossa a lokalitás határait és amelyben egyszerre akár több valódi, élő közösségnek is résztvevője lehet a felhasználó. Tönnies megkülönbözteti a „közösségi lét" valóságos, szerves kapcsolatait a társadalmi léttől, ahol „az emberek minden kapcsolat ellenére egymástól elkülönülten élnek"Az iskolai ifjúsági korszak melegágya tehát annak az új kommunikációs formának, amelynek segítségével a fiatalok virtuális terek és virtuális közösségek időszakos résztvevőivé válhatnak. Mobiltelefonjukkal vagy az internethez kapcsolt számítógépeikkel, akár napi huszonnégy órán át realtime kapcsolatban állhatnak a számukra fontos vagy érdekes csoportokkal.


Elektronikus eszközök és új szóbeliség
A civilizáció folyamatát a különböző korok társadalmainak különböző kommunikációs szokásai jellemzik, melyben. meghatározó szerepet játszik annak a fordulatnak a vizsgálata, amelyet az írás és később a nyomtatás elterjedése hozott a korabeli társadalmak kultúrájában. A szóbeliség viszonyai között élő közösségek ennek a fordulatnak a hatására kezdtek újfajta módon gondolkodni önmagukról és az őket körülvevő világról. „Csak az írás létrejöttével válik lehetségessé a mondottnak tartós rögzítése s különböző szövegek összehasonlítása. így áll elő a kognitív szubjektum ama távolsága saját mentális tartalmaitól, ama szellemi tér, melyben fogalmiság és reflexió először kibontakozhatnak. Kialakul az ellentmondás és a koherencia eszméje, formát ölt a kritikai-racionális gondolkodás. Csak az írásbeliség megjelenésével válik el egymástól legenda és tény, mítosz és tudás." Napjainkban az elektronika térnyerése révén ugyanennek a folyamatnak a részleges visszafordulása zajlik Az írásbeliségről a telefon, rádió, televízió és más elektronikus technológiák által hordozott új szóbeliségre való áttérésnek nap mint nap szem- és fültanúi lehetünk. Ezt az új szóbeliséget másodlagos, vagy új szóbeliségnek nevezzük. Azért másodlagos, mert ez a szóbeliség immár állandó jelleggel írott és nyomtatott szövegekre támaszkodik, rájuk hivatkozik, és belőlük merít. Eme kettősség fokozottan erős jelenléte tapasztalható a kommunikációs technológia legújabb médiumán, az interneten is.

Nem lehet nem észrevenni azt a változást, amit az e-mailező, chatelő, mobilon beszélő, sms-ező, zenéket vagy képeket küldő és cserélő fiatalok mutatnak. Ők már nem úgy individuumok többé, mint a hagyományos nevelést kapott szüleik. A hagyományos nevelés a nyomtatott könyvre alapozott. Ezek a zárt, befejezett, lineáris szövegek hordozták a tudást, amelyet a kolostorok vagy az iskolák meghatározott sorrendben engedtek elolvasni és elsajátítani. A tudás megszerzése tehát a néma olvasáson, mint passzív tevékenységen keresztül történő befogadást jelentett. Passzív volt, mert a könyv zárt egész, nem lehet hozzátenni vagy elvenni belőle.

A tizenévesek viszont olyan hálózati médiumok birtokába kerültek, mint az internet vagy a rádiótelefon. Ezeknek a globális médiumoknak a segítségével a tudás birtoklásának lokális intézményei csupán alternatív helyek lesznek a többi lokáció mellett. Ezek a médiumok nem támogatják a hosszú írott szövegek dominanciáját, hanem éppen ellenkezőleg: a beszélt nyelvhez hasonlóan a jelen idejűséget, a részvételt, az interaktivitást és a gyors visszacsatolást igénylik. A hálózati kommunikáció során összekeverednek a beszélt és az írott nyelv sajátosságai. Az e-mailek vagy sms-ek stílusa közel áll a beszélt nyelv stílusához. A hálózat gyorsasága, a kommunikációs helyzet nyomása a mérlegelő, reflektáló fogalmazás ellenében hat. Az elektronikus levél a hagyományos levéllel szemben nem napok vagy hetek alatt ér oda a címzetthez, hanem a küldés pillanatában. A szóbeliségre emlékeztet az is, ahogyan az e-mail elveszlik az időben, nem tárgyiasul, nem kerül kinyomtatásra, azaz - mint a hangnak - nem marad nyoma sehol.

Úgy tűnik tehát, hogy az e-mailezés, sms-ezés, chatelés esetében - a beszédhez hasonlóan - sokkal lényegesebb a spontaneitás, a jelen idejű helyzethez kötöttség. A beszédhez hasonlatos részvételre orientált magatartás, a benne-levés érzése nem csak a passzív olvasás elutasítását jelenti, hanem a biztonság érzésének igényét is. Az írott kánonok helyén maradt növekvő bizonytalanság és kiszolgáltatottság abba az irányba hat, hogy az egyetlen bizonyosság a közösség maradt. Az említett iskolai ifjúsági korszak nélkül soha nem jöhetett volna létre az ifjúság autonómiájának olyan mértékű megnövekedése, amelynek révén lehetővé vált a fiatalok számára az önálló kommunikációs eszközök és hálózatok használata és létrehozása. A hálózati kommunikáció (és elsősorban az internet), az oktatás szempontjából annyiban teremtett forradalmian új helyzetet, hogy az iskola immár nem határozhatja meg az ismeretek forrását vagy a tudásblokkok elsajátításának sorrendjét, hiszen a diákok immár nem csak a sorban elolvasott könyvek segítségével, hanem a hálózatba kapcsolt szövegeken, a számítógépekkel és mobiltelefonokkal elérhető internetes hypertexteken keresztül, teljességgel kontrollálhatatlan útvonalakon jutnak el az általuk preferált - lokálisan hasznos - tudás megszerzéséhez. Az iskola azonban a technikai és társadalmi változások ellenére sem vált szerintem feleslegessé, megújulása viszont elkerülhetetlen. Olyan barátságos szolgáltató fórummá kell változnia, amelynek immár szolgáltató intézményként készségesen segítenie kell az újabb tartalmak értelmezésében.

Nagyon fontos, hogy az internet, a mobiltelefon és a másodlagos szóbeliség adta lehetőségek demokratizáló hatása nem egyenlő módon jelentkezik mindenkinél, hanem a kulturális háttér, a kulturális beágyazottság határozza meg, hogy ki mire és hogyan használja ezeket a lehetőségeket. E szerint két csoport látszik kibontakozni. Az egyik, akiket az iskola úgy szocializál, hogy az életük hatékony részévé tudják tenni az új kommunikációs hálózatokat, a másik, akik vagy el sem jutnak a hálózati kommunikáció megismeréséig vagy pedig (a fizikai társadalmat és az iskolát elhagyva) mentálisan legyengülve belevesznek a hálózat virtuális játszótereinek egyikébe.

Alternatív világok; TAZ-ok, MUD-ok és blogok

"Már ma is rengeteg gyermekről és fiatalról mondható el, hogy a nagy társadalom szempontjából eltűnnek a különféle internetes kommunikációk tengerében" (György Péter)
Az elmúlt két évtizedben a fejlett társadalmak ifjúságának közösségi kommunikációja úgy megváltozott, hogy immár nem iskolai könyvekről vagy a lokális televíziós műsorokról szóló diskurzusokat értünk alatta, hanem sokkal többet és sok-sok mást is. A kommunikációs tér immár nem a szomszédsággal ér véget, hanem eltűntek a határai és végtelenné vált. Csakis a választásainktól függ. hogy az interneten keresztül mely virtuális közösségeknek leszünk időszakosan tagjai és, hogy melyik ország site-jairól tanuljuk az 'igazi' történelmet mint az 'igazi' tudományt. Időben is eltűntek a kommunikációs határok, mert amióta mobiltelefonokkal meg notebook-okkal járunk, azóta bárhol bármikor kapcsolatba kerülhetünk ismerőseinkkel. Rendkívül érdekes, hogy mennyire jellemző a gyakori sms-ekkel és hívásokkal történő önmegerősítés igénye a fiataloknál. Sokkal többet jelent számukra, ha két barátjukat felhívhatják egy fontos döntés előtt, mintha egy tudományos kötet garantálná a helyes döntést. Néha a kommunikációs potenciál éppen a formális hierarchiával szemben, a globális kontroll ellen nyújt eszközöket.

Az Időszakos Autonóm Zóna
A cyber térben is körvonalazódnak a globális világ lokális ellenvilágai, természetesen nem regionálisan, hanem spontán szerveződő, elektronikus eszközökön kommunikáló közösségekről van szó, melynek tagjai élhetnek bár a való világ bármely részén, egy virtuális „helyen" (fórum, Chat-room, szerepjáték, stb.) alkotnak közösséget. Ezek a virtuális közösségek „szabadságharcot" folytatnak a centralizációra és általános kontrollra törekvő ellenőrzési rendszerek ellen, és azok árnyékában keresik az ellenállás és rejtőzködés alternatíváit. A virtuális lokalitással rendelkező közösségek önállóságának megőrzése és az érdekérvényesítés lehetősége az Autonóm Zónák létrehozásában rejlik.

A T.A.Z., (Temporaly Autonóm Zóna) az Időszakos Autonóm Zóna, olyan helye a virtuális közösségeknek , ahol rövidebb időintervallumokra megvalósulhatnak az alulról szerveződően létrejövő totális demokrácia szigetei. A virtuális közösségek tagjai ezeken a helyeken saját maguk alakítanak ki néhány szabályt, melyeket a közösség határoz meg, de a szabályok áthágása sem jár automatikusan a közösségből való kizárással. Ezeknek a helyeknek igen magas a tolerancia küszöbe. Ha a hely nyilvánosabb lesz a kelleténél, (a rendcsinálók, az ellenőrző erőszakszervezetek, figyelmének fókuszába kerül), egyszerűen elnéptelenedik, és a közösség egy másik, időszakosan titkos, virtuális helyen újjászerveződik. Ez a folyamat adja a közösség dinamikáját. Ráadásul megerősíti a tagok közötti összetartozás érzését is.

A multiplayerek és a MUD

„Csupán egy tükör az egész, Aki belenéz, belevész"
A cyber kultúrának egy másik ifjúsági szubkultúrája a hálózati szerepjátékok az ún. Multi User Dungeons világa. A MUD-ok virtuális terében játszó muderek identitását olyan „írott beszélgetések" formálják, amelyek a képernyőről való eltűnésük után - a beszédhez hasonlóan - legtöbbször megsemmisülnek. Ez az on-line kommunikáció azon tulajdonságára, amely a beszédhez teszi hasonlatossá. A beszéd ugyanis nem igényli azt a szigorú logikai koherenciát, amelyet a lineáris gondolkodás az írás terén ez idáig megkövetelt. A kifelé orientált attitűd figyelhető meg a hálózati szerepjátékok résztvevőinek „írott beszélgetéseiben" is. Stratégiájuk nem szerveződik egy centrum vagy egy biztos pont köré, hanem a kutatásra, a valamivel találkozásra, a valamivé válásra, az elkülönböződésre, mint folyamatra irányul. Játékuk ezért nyitott, a végkifejletet nem ismerő, biztonság nélküli játék, amely a véletlen és a szükségszerű interferenciáján alapul. Az egész játék olyan kommunikációs technikára épül, amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy egyszerre két látószögből figyelhessék az eseményeket. Egyrészt a játékban jelenlévő karakter szemszögéből, másrészt a karaktert távolról irányító játékos szemszögéből. Ez a kettős perspektíva eredményezi, hogy a játékos nem veszik bele a jelenlét állandóságának önközpontú illúziójába, hanem a centrum hiányát fiktív középpontokkal helyettesíti. A fiktív centrumok kijelölésével újra és újra differenciát teremt önmaga és a kihelyezett centrum, azaz a karakter között.. Ez a differencia a MUD diszkurzív szövegkörnyezetébe helyezve elindít egy biztonság nélküli játékot, amely immár a játékos személyiségére is visszahat. Ettől a pillanattól fogva a játék ugrás az ismeretlenbe, a kimondhatatlanba, a nem-énbe.

Az égre írt szavak, a senkihez címzett levelek; a blogok

A blogok a kétezres évek elején kezdtek el rohamosan terjedni a neten és a magyar site-okon. Ezekben a kezdeti időkben főként 25 év alattiak írtak blogot, ahol az írók 64 %-a volt a nő. A blogok megjelenésével valami nagyon várható és mégis nagyon furcsa dolog történt magának a kommunikációnak a létformájával. Az emberek évszázadok óta szeretnének a „Nagy Társadalom" dolgaiban részt venni de különböző szelekciós eljárások csupán kevesek számára tették lehetővé, a nagy nyilvánosság előtti megjelenést. Az interneten, és azon belül is egy blogsite-on egyszerűen válhat a leírt szó a nyilvánosság részévé. Ez talán a leginternetesebb műfaj és mint ilyennek rengeteg titka van. Három induló blog közül kettő megszűnik, de még a megmaradók között is csak nagyon kevés lesz sikeres. Van, aki személyesebb blogot ír és nem törődik annyira a látogatók számával és van, aki minden trükköt bevet a látogatók számának feltornázásáért. A blog írásnak mindenesetre van néhány letagadhatatlan sajátos jellegzetessége, ilyen az írás szeretete és a világgal való viszony értelmezésének igénye. Van, akinek a düh az alapanyag amiből karaktert formál, van akinek az erotika, van akinek a látogatók számában mért siker és olyan is van, aki Bridget Joneshoz hasonlóan az önsajnálat mélyebb vagy sekélyebb vizein evez több-kevesebb öniróniával. És szerencsére ma már van jó néhány olyan blog, amely a tudás, az információ cseréjét szolgálja. Szerencsére egyre többen fedezik fel a benne rejlő lehetőségeket és nem véletlen az sem, hogy politikusok egyre nagyobb számban indítanak saját blogot. A blog írás sokkal inkább - "folyamatszerű mint egy vers vagy akár egy regény megírása. A szerzőt folyamatosan szembeállítja magával.

A telefon és a mobiltelefon általában csak az egyes egyének közti társas (one-to-one) kommunikáció eszköze, míg az internetes közösségi felületek egyszerre több résztvevő csoportos (many-on-many ) kommunikációját is támogatják. Az új hálózati kommunikációs technológiák által nyújtott közösségi önszervező potenciál az azokhoz hozzáférő, és az azokat kezelni tudó rétegek számára óriási előnyöket jelenthet, a „digitális szakadék” túloldalán rekedt kevésbé szerencsések további lemaradásához, információáramlásból és közösségi interakcióból való kirekesztődését jelentheti.

Az interneten zajló kommunikáció, azon kívül, hogy segíti a már létező személyes kapcsolatok hatékony és olcsó fenntartását nagy földrajzi távolságok esetén is, lehetővé teszi új, a virtuális térben kötött közösségi kapcsolatok létrehozását és fenntartását olyan egyének között is, akik korábban nem ismerték egymást. A közösségszerveződést elszakítva a valós térben való találkozás kötöttségeitől, illetve a már létező személyes kapcsolatháló által behatárolt lehetőségektől, az interneten zajló kommunikáció a társadalomszerveződés korábban nem látott formáit teszi lehetővé.

Források:
ANDORKA Rudolf (1996) A magyar társadalom: a múlt öröksége, a rendszerváltás problémáiés lehetséges jövőbeli fejlődés 2005-ig. ln.: ANDORKA Rudolf Merre tarta magyar társadalom? Lakitelek Antológia Kiadó 15-55.
BARTHES, ROLAND: A szöveg öröme. Osiris Kiadó, Budapest, 1996.
BESSENYEI ISTVÁN: A töredékesség egysége, avagy a nevelésügy posztmodern paradigmaváltása. In: Új Pedagógiai Szemle, 1996/12. sz. pp. 3-12.
BEZECZKI Gábor, A jelentésteremtő metafora, in Helikon, 1990/4.
CZEIZER Zoltán- Gábor Kálmán, Az ifjúsági korszakváltás és az új kommunikációs státusz kapcsolatának vázlata
KATSÁNYI Sándor: Az információfogyasztó társadalom az ifjúság és könyvtár www.ki.oszk.hu/3k/valcikkek
GÁBOR Kálmán, A középosztály szigete. Belvedere Kiadó, Szeged, 2ooo.
VÁLYI Gábor, Közösségek hálózati kommunikációja, Szociológiai szemle, 2004/4

2011. május 8., vasárnap

QUO VADIS - DIGITÁLIS BEVÁNDORLÓ -

Kép forrása: http://go.to/funpic
Érthető, véleményem szerint nagyon jó, használható bejegyzések születtek a hét témájában, ezért ehhez a saját véleményemet tenném hozzá, egy kicsit kapcsolódva, egyetértve Bátori Ildikó írásával is.
Egy digitális bevándorló, akinek családja van, dolgozik és közben tanul, 22 óra magasságában bekapcsolja a számítógépét, belép a facebook oldalára, (belenéz ismerősei ténykedéseibe), a Twiterre és az andragogus.blogspot.com oldalra. (Rendelkezik számítógéppel, internet-hozzáféréssel ….). Elolvassa - az ország különböző részein élő - csoporttársai bejegyzéseit. Feltölti saját dolgozatát a blogra, és hozzáfűzi a kommentjét a többiek postjaihoz. Megnézi a blog heti témájában készült webináriumot. Megállapítja, hogy a másik generációtól tanult újat! Ezek után még belép az egyetem online oldalára, ahol a nyitó oldalon, az egyetem néhány hírébe beleolvas. Az Index, az Origo és a Startlap néhány érdekesnek tűnő írásába is belenéz. A képernyőjén egy felugró ablak jelzi, hogy a konnektivista programot vele együtt kezdő két hallgatótársa is, és az egyik munkatársa is chatfórumra hívja, mert „történések vannak”., vagy "csakúgy". Belép a chat- fórumra, kb. 15 percet tölt a fórumon, majd elköszön társaitól és kilép. Beleolvas az e-mailjeibe. Ír egy e-mailt (az e-mail 2011-ben 40 éves!) egy barátjának, .., és a végére beszúr egy smiley-t. (Az interneten a hangulatjelek azért terjedtek el, hogy pótolják a beszélgetés során az arckifejezéseket, gesztusokat, amik nélkül a mondanivaló néha félreérthető. Ezek összefoglaló elnevezése emotikon (emóció + ikon), de ehelyett sokszor a smiley szót használják. A hangulatjel azért lehet fontos, mert az arctalanság, a közvetlen kommunikáció hiánya megnövelheti a félreértések és a felesleges indulatok, sértődések kialakulását.) Átfutja a többi e-mailt is és megint bosszankodik a kör e-mailek miatt, jó néhányat kitöröl anélkül, hogy elolvasná őket. Belép egy könyváruház online oldalára, ahol kedvére válogathat a „hagyományos” boltok kínálatából, talál is kedvére valót, Henryk Sienkiewicz Quo vadis - át. Két órával azután, hogy bekapcsolta, kikapcsolja a számítógépét, kinyitja a kurzus szakirodalmának egyikét, és nekilát a kijelölt olvasmánynak.

Dorothy Agger-Gupta 2002-ben, Amerikában kezdi egy hasonló történettel az Online Tanulás Kézikönyvébe írt tanulmányát. Ma Magyarországon 2011!-ben csak közelítünk az e-learning tanulás megismeréséhez … De, mitől függ, hogy széles körben valósággá válhasson Magyarországon? Mitől válik valaki digitális bevándorlóvá? Mi befolyásolja azt, hogy digitális bevándorlóvá lehessen? Társadalmi hovatartozás, hátrányos társadalmi helyzet, szociális elszigeteltség, jövedelem, iskolai végzettség, kor, nem, terület (falu, kisváros, nagyváros, főváros), politika ?

Az egyén szempontjából: szegény vagy gazdag, egészségi állapot, kitartás, változtatni tudás képessége, kapcsolatok, tudás, attitűd, habitus, …? Versengés, szolidaritás, ….? Digitális írástudás …? Valós és meghatározó a „hová tartozás”, a „honnan indulás” kérdése!, ami egy egyszerű történettel érthetővé vált számomra, egy médiaszabályozási javaslat kivonatolt változatából: „Képzeljen el az olvasó két fényképet. Az egyiken egy magasugró látható, amint 140 centiméteren leveri a lécet. A másik képen egy másik atléta 210 centimétert ugrik át sikeresen. A két kép alapján megalapozott véleményt alkothatunk a két sportoló képességeiről. Majd ezek után egy filmen azt láthatjuk, hogy a verseny győztese tízméternyi nekifutás után éri el eredményét, míg a szánalmas eredményt nyújtó atlétának helyből kellett ugrania. Egy fél méter mély gödörből.” Egyik tanulság számomra! Nézzünk a dolgok mögé, ...!

Mi befolyásol még?
- Mi van a Nemzeti Fejlesztési Tervben 2001-ben? A tudás alapú társadalom, az információs társadalom kiépítése nem szerepelt a kiemelt nemzeti operatív programban. Éveket vesztettünk?
- Az internet az infrastruktúrája a tudás alapú társadalomnak. Olyan infrastruktúrát kellene kialakítani, hogy a lakosság számára a lehető legnagyobb számban elérhetővé/megfizethetővé váljon az internet/ a jó internet, ez közügy, ez növelné az ország versenyképességét is.
Olyan mindenki számára elérhető szélessávú infokommunikációs infrastruktúrát, amely lehetővé teszi a szélessávú internet elérést az ország összes településén.
Az információs és kommunikációs technológiák több területen járulnak hozzá a versenyképesség javulásához, ezáltal a gazdasági növekedéshez. Az infokommunikációs technológia használata megváltoztatja az emberek életét, hatékonyabbá teszi az üzleti és a közigazgatási folyamatokat.
Az infokommunikációs megoldások, az emberek közötti kapcsolatfelvételi lehetőségek szélesítésével, információk egyszerű elérhetőségének biztosításával, illetve földrajzi távolságok jelentőségének csökkentésével a társadalmi jólét növekedésében, társadalmi esélykiegyenlítésben jelentős szerepet játszanak. Az infokommunikációs technológiák megfelelő színvonalú rendelkezésre állása és használata ezért nélkülözhetetlen a tudásalapú gazdaság megteremtéséhez. Át lehet/kell gondolni, hol húzódnak a határok a digitális bevándorlók és a digitális bennszülöttek között.