A következő címkéjű bejegyzések mutatása: internet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: internet. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 26., csütörtök

A végén, kezdjük az elején

Az utolsó héten tarunk a konnektivista önképzőkör keretében és számtalan témát feldolgoztunk már. Érdekesebbnél érdekesebb bejegyzések születtek, nagyon sokat tanultunk.
De ahhoz, hogy blogolhassunk, tweeteljünk, internetezzünk kellett néhány ember, akik ezt megalkották, és akikről keveset vagy semmit nem tudunk. Azokról van szó, akik megalkották az info-kommunikáció eszközeit, és egyszerűbbé, gyorsabbá, hatékonyabbá tették ezen eszközök használatát, és egyáltalán elérhetővé mindenki számára. Éppen ezért a szabad témaválasztás okán őket szeretném megismertetni veletek.

Doug Engelbart – az egér feltalálója

Forrás: canadahun.com
A mindenki által, szeretettel csak „Father Mouse”-nak emlegetett „bácsi” az egeret találta fel, amely jelentősen megkönnyíti a számítógép használatát. Doug Engelbart elmondása szerint már nem emlékszik rá, hogy fejlesztő csapatának melyik tagja állt elő az egér elnevezéssel, mondván: az eszköz határozottan egy egérre hasonlít, hátul „kilógó” farkával. Az elnevezés eredete így sajnos nem tisztázott teljesen. Doug Engelbartnak köszönhetjük, hogy a számítógépből, a csak szakemberek és bennfentesek által kezelhető, bonyolult és titokzatos „szerkentyű” helyett egy mindenki által könnyen kezelhető, mindennapos eszköz vált. Bármilyen meglepő, ezt nem a Windowsnak vagy egyéb grafikus operációs rendszereknek köszönhetjük. Hogy miért pont az egér az, ami miatt a számítástechnika képes volt kilépni a tudósok és szakemberek szűk köréből az átlagfelhasználók életébe, annak a magyarázata nagyon egyszerű, és nem is igényel különösebb magyarázatot. Csak húzzuk ki egerünket a gépből, és próbáljunk meg csinálni bármit is. Rögtön érthetővé válik.
A második világháború kezdetétől a 60-as évek végéig, Doug Engelbart mint radartechnikus dolgozott a Stanford Kutatóintézetben. Akkoriban a számítógépek igen nehézkesen kommunikáltak, óriási lyukszalagok jelentették a kapcsolatot a felhasználó és a gép között. Monitorokat és billentyűzetet már használtak, ám ezeknek az óriási gépeknek a kezelése mégis nehéz és körülményes volt. Engelbartot már a 60-as évektől foglalkoztatta egy vízió: "folyton embereket láttam egy gép előtt ülve, ahogy a kezükben levő valami mozgatásával vezérlik a folyamatokat. Csak még azt nem tudtam mi a fene kellene, hogy legyen a kezükben…” A 60-as évek közepe táján azután adódott egy lehetőség a számára: az Air Force Office of Scientific Research (AFOSR) felkérte a tudóst, hogy dolgozzon ki egy tanulmányt arról, hogy lehetne a felhasználók és a gépek közötti kommunikációban új megoldások felé utat törni, a „komplexebb munkafolyamatok és döntéshozás megkönnyítése érdekében”. Engelbar így időt és pénzt is kapott, hogy végre komolyabban elkezdjen foglalkozni víziójával. Így született meg az Augmenting Human Intellect: A Conceptual Framework nevű tanulmány, amelyben még egérről nem volt szó, azonban már megfogalmazódott benne az igény, hogy a felhasználó által könnyebben vezérelhetővé kell tenni az információs display elemeit, különös tekintettel a kurzorra és az interaktivitásra.
A tanulmány végén újabb víziója támad: „a jövőbeni eszközt kézben tartanánk, akárcsak egy tollat vagy ceruzát, és valamilyen szenzitív mechanizmus segítségével érzékelve a mozgást, azt közvetíteni tudnánk a képernyőre.” Érdekesség, hogy Engelbartnak az egér előtt voltak egyéb ötletei is: ilyen pl. az Engelbart-Bil-English féle beviteli eszköz, amely a felhasználó térdére erősítve valósította volna meg a kurzor mozgatását, szabadon hagyva ezáltal a kezeket a gépeléshez. Ezek a kísérletek még 1967-ben is folytak, végül azonban a „knee-control-device” nem tűnt elég jónak, és leálltak a fejlesztéssel. „Father Mouse” nem várt sokáig: a tanulmány elkészülte után nem sokkal, 1964-ben kísérleti jelleggel , a stanfordi laboratóriumban megszületett az első egér. A kísérlet hivatalos neve: „find better ways to point and click on a display screen” volt. Vagyis a „point and click” kifejezés is Dr. Engelbartnak köszönhető.
Persze ez az első egér még külsejében nem emlékeztetett arra, mint amilyeneket manapság használunk, de funkcióiban már majdnem ugyanaz volt. A borítása fából volt kivágva, és csak egyetlen kapcsolót, azaz egérgombot helyeztek rá. Az „ősegér” technikai kivitelezését Bill English végezte (ő faragta ki :-), a szoftveres részekért pedig Jeff Rulifson felelt. Ez volt a team. Eredetileg az egér elején vezették ki az elektronikát, Engelbart elmondása szerint azonban „a zsinórok útban voltak, így egyszerűen hátra tettük őket”. A vezérlés azonban már ekkor, 1964-ben is ugyanaz volt, mint amit a mai, nem optikai egerek alján láthatunk: egy vízszintes és egy függőleges „görgő” avagy kerék, ami akkor ugyan még nem egy gömb alakú görgővel volt meghajtva, de az eljárás ugyanaz. Engelbarték be is jegyezték a találmányt (Engelbart nevéhez az egéren kívül még további negyven szabadalom fűződik, tehát ezen kívül sok mindent feltalált még), majd 1968-ban a San Franciscóban megrendezett számítógépes konferencián be is mutatták.
A találmányt vegyes érzésekkel fogadta a szakma, sokan nem is értették igazán mi az értelme az egésznek, hiszen a szakemberek eddig is jól elvoltak egér nélkül, más meg úgysem tudja használni a számítógépeket - gondolták akkoriban. Amikor 80-as években megjelentek az első személyi számítógépek a helyzet megváltozott – a gyártók és a fejlesztők hirtelen felismerték, mit is akart Engelbart és csapata az egérrel. Az eddig szinte mellőzött találmány hirtelen nagyon népszerű lett, mindenki Engelbartékat ostromolta különböző felkérésekkel. Természetesen az elismerés sem maradt el: „Father Mouse” 1997-ben megkapta a világon létező legmagasabb anyagi elismerést ami csak találmányért jár (Lemelson-MIT, ötszázezer dolláros díjjal), ráadásként pedig bekerült a National Inventors Hall of Fame híres listájára. Napjainkban Engelbart saját cégét vezeti, a kaliforniai székhelyű Bootstrap Institute-ot Érdekesség: a Bootstrap irodáit ingyenesen kapja egy nagyvonalú gesztus fejében… a Logitech-tõl. Valljuk be, ez a legkevesebb amivel tartoznak neki.

Marty Cooper – a mobiltelefon feltalálója

Forrás: digismo.com
Ő a világ első embere, aki lebonyolított egy hívást mobiltelefonon. Mindez úgy sikerülhetett neki, hogy ő találta fel a mobiltelefont. 1973-ban, a Motorola kutatójaként dolgozta ki az akkor még „radio-telefon system” néven futó eszközt és technológiát. Saját elmondása szerint a mobiltelefon ötlete a Star Trek egyik epizódja közben jutott eszébe, amikor meglátta Kirk kapitányt a hordozható kommunikátoron beszélni. Cooper napjainkban saját cégét, az Arraycom-ot vezeti. Érdekesség: kit hívott Marty azzal a bizonyos világelső hívással? Nos, az egyik barátját, a konkurens Bellnél dolgozó mérnököt.

Vint Cerf – az internet atyja

Forrás: smh.com.au
Az internetről több száz oldalt lehetne írni, én ezt nyilván nem teszem, hiszen mindannyian ismerjük és már kezdjük azt is felfedezni, hogy használata végtelen és olyan lehetőségeket rejt, amit felfogni is képtelenek vagyunk. Vint Cerf, az internet pontosabban a TCP/IP protokoll és a World Wide Web atyja. Amerikai matematikus és informatikus, Az „Internet Társaság” (Internet Society, ISOC) alapítója volt 1992-ben, amelynek célja az Internet-elérés és -használat terjedésének elősegítése, és az Internetet fejlesztő technikai összefogása. Születésétől fogva hallássérült. Tagja a Gallaudet Egyetem tanácsának (amely az első felsőfokú képzést nyújtó intézmény volt a siketek és nagyothallók számára), és az Alexander Graham Bell Egyesület „Hallássérültekért” kitüntetés tulajdonosa. Jelenleg az Egyesült Államokban, Virginiában él a családjával.


Paul Flaherty – aki feltalálta a keresőt

Forrás: prohardver.hu
Paul Flaherty Milwaukee-ban született, Minnesotában nőtt fel, és a Stanford egyetemen szerzett elektromérnöki diplomát 1994-ben. Mint fiatal szoftvermérnök érkezett a Szilícium-völgybe, tele nagyravágyó tervekkel és elképzelésekkel. Flaherty 1994-től kutatómérnökként dolgozott a Digital Equipment Corporation nevű cégnél Palo Altóban.
A legenda szerint az ötlet egy ebéd közben született: Paul és két kollégája ebéd közben buzgón vitatkozott arról, vajon mi is lesz a Gopher és egyáltalán az internetes keresés és adatgyűjtés jövője. Flaherty azon a véleményen volt, hogy az akkori eljárások zsákutcának fognak bizonyulni (főleg mivel az akkoriban keresésre használt Gopher akkoriban már nem volt képes megbirkózni a hihetetlen sebességgel gyarapodó, a mai értelemben vett grafikus weboldalakkal). Így született tehát az ötlet: mi lenne, ha az interneten található összes (vagy legalábbis majdnem az összes) weboldalt egy hatalmas index-be, azaz adatbázisba gyűjtenék össze, majd később ezen az indexen belül lehetne keresni? Akkor még nagyon fiatal volt a világháló, hiszen azt mindössze négy évvel azelőtt alkotta meg Tim Berners-Lee, a svájci CERN munkatársa. A linkgyűjteményeken, a keresők ősapján Archie-n és a már emlegetett „hörcsögön” kívül még semmi nem segítette a netezők dolgát az online anyagok közötti eligazodásban. Az indexelés tehát forradalmi ötletnek tűnt, meg kellett azonban birkózni egy elég nagy problémával: hogyan is jöjjön létre ez a bizonyos index?
A megoldandó probléma igen nagy volt, össze kellett gyűjteniük az interneten található több millió oldalt, azok tartalmát és címeit.
Paul erre egy nagyon egyszerű, ám forradalmi ötlettel állt elő: mi lenne, ha írnának egy olyan szoftver, ami gyakorlatilag „végigjárja” az internetet, megnéz minden weboldalt, kigyűjti róluk az információkat, majd ezeket az adatokat elküldi a kereső-adatbázisba. Így született az első keresőrobot, amit Flahertyék egyszerűen csak „bot”-nak (a robot szóból) neveztek. A Flaherty által kifejlesztett folyamat neve hivatalosan spidering (az angol spider, azaz pók szóból) és olyannyira jól működik, hogy manapság is ezt használja minden kereső: a Google például elméletileg ugyanúgy "indexel" robotjai segítségével, mint ahogyan azt tizenkét évvel ezelőtt az Altavista tette. A keresőbot meglátogatja a weblapokat, „elolvassa” őket, és követi a más oldalakra mutató linkek útját. Annak érdekében, hogy az adatbázis aktualizált legyen, bizonyos időközönként a robotok visszatérnek a weboldalakra és megnézik történt-e változás. A következő fázisban a robotok összegyűjtik, más szóval indexelik találataikat, kereséseik eredményét. Összegyűjtik, besorolják egy hatalmas katalógusba (index), azaz "szövik hálójukat". Ha egy oldal megváltozik, az automatikusan bekerül a katalógusba - így módosul folyamatosan és dinamikusan a tartalom - ennyi volt az ötlet lényege. Flaherty tehát megálmodta a hatalmas indexet, kitalálta a keresőrobotokat, majd pár hónappal később a Digital segítségével elindította az Altavistát, a világ első igazán népszerű internetes keresőjét. Az Altavista 1995 decemberében lépett a nyilvánosság elé, pár hét múlva pedig már napi több millió keresést futtatott, ezzel is bizonyítva, hogy az internetezők „ki voltak éhezve” az információkhoz jutás új módjára. Ekkoriban az Altavista még a Digital kísérleti projektjeként működött az altavista.digital.com címen. Az Altavista hamarosan olyan népszerű lett, hogy 1999-ben önálló cégként szervezték újjá (A Digital-ból kiválva, ekkor jött létre a mindenki által ismert Altavista, az azóta már legendássá vált altavista.com cím alatt).

Az addig a technológiai stratégiáért felelős igazgatóként dolgozó Flaherty pedig 2000-ben vált meg a cégtől, és üzleti tanácsadással kezdett foglalkozni. Halálakor a TalkPlus telekommunikációs szoftvereket fejlesztő cég termékfejlesztési vezetője volt. Flaherty sajnos 2006 májusában tragikus hirtelenséggel távozott el a digitális világ nagyjai közül.

Vic Hayes: a WiFi feltalálója

Forrás: computable.nl
Wi-Fi (WiFi, Wifi vagy wifi), az IEEE által kifejlesztett vezeték nélküli mikrohullámú kommunikációt (WLAN) megvalósító, széleskörűen elterjedt szabvány (IEEE 802.11) népszerű neve, mely semmilyen angol kifejezésnek nem rövidítése.
A WiFi feltalálója egy holland mérnök, aki jelenleg a Delft tudományos egyetem kutatórészlegében dolgozik, és igen visszavonultan él. 1941-ben született a holland fennhatóság alatt álló Surabaya -ban (ma Indonézia). Elektromos és radarmérnöki diplomát szerzett az amszterdami HTS főiskolán, majd a holland Royal Air Force-nál helyezkedett el mint rádió- és radarmérnök. 1997-ben, a holland hadsereg mérnökeként élte meg a Wi-Fi technológia feltalálását, amely eredetileg azért jött létre, hogy pénztárak zárási nyilvántartásait összekapcsolják. Senki nem gondolta volna akkor, hogy a találmány ekkora sikereket fog elérni. Kitartó utánajárásának köszönhető, hogy szabvány lett az IEEE 802.11 WLAN, ezért is nevezik őt a mai napig a WiFi atyjának. 2004-ben elnyerte az Economist „Innovation” díját.
Érdekesség: A Wi-Fi-vel elért eddigi legnagyobb hatótávolság 97 km, melyet a router kommunikációs szabályainak átprogramozásával értek el, 6,5 Mbps adatátviteli sebesség mellett. Ezen távolság felett már negatívan befolyásolja a Föld görbülete az adatátvitelt.

John Cioffi – a gyors internet atyja

Forrás: ece.illinois.edu
Bár csak kevesen emlékeznek rá, de az internet nem volt mindig ilyen gyors. Anno a hősidőkben az internet főleg a lassúságáról volt híres: egy-egy weboldal néha hosszú percekig érkezett a monitorra, az egy-két Megabájtos fájlok letöltése pedig csak a dedikált vonalakkal rendelkezők, vagy a céges internetet használók kiváltsága volt. Azután jöttek a DSL modemek és kapcsolatok, és a gyors, otthoni internet egyszer csak mindenki számára elérhetővé vált, nem kis szerepet játszva abban, hogy a világháló elérje mai népszerűségét. A Stanford Egyetem munkatársa, John Cioffi a 90-es években az Amati kutatójaként kifejlesztette a DLS technológiát. Később visszament a Standfordra, és a mai napig ott dolgozik. Több mint húsz díjat zsebelt be a munkája elismeréseként.





Dov Moran Az USB kulcs feltalálója

Forrás: haaretz.com
Moran a mai napig emlékszik arra az esetre, amikor 1998-ban egy alig hat Megabájtos prezentációt akart bemutatni a befektetőknek, de a notebookja lefagyott. Ekkor jutott eszébe, hogy a nehézkes CD-írás, illetve a notebook hurcolása helyett kellene valami kisméretű, könnyen hordozható és bármilyen gépre csatlakoztatható eszköz. Elképzelésével felkereste az M-systemet. Az ötlete bevált, 2009-ben, becslések szerint, mintegy 150 millió különböző formájú és méretű USB drive volt forgalomban, amelyek száma mára meghaladhatja a 200 milliót.



Ajay Bhatt – a Gigahertzes PC-k atyja


Forrás: alvares.in
 2000-ben Ajay Bhatt bemutatót tartott Paul Ottelininek, az Intel elnökének. A bemutatón Ajay megpróbálta bebizonyítani, hogy a PCI Express segítségével az otthoni számítógépek végre legyőzhetik az eddigi, „szűk keresztmetszetnek” számító szabvány PCI 133 MHz-es átviteli korlátját. A bemutató sikeres volt, így az otthoni gépek jelentősen felgyorsultak, így ma már több GHz-es PC-ken dolgozhatunk és játszhatunk.









Gery Thuerk – a spam feltalálója

Forrás: bspcn.com
Egy kevésbé kedvelt dolgot hozott létre Thuerk. D ez a dolog megváltoztatta az életünket. Ő küldte ugyanis a világon az első spamet: 1978-ban, az ArpaNet (akkor még ez volt az internet) hálózatán küldött szét kéretlen reklámlevelet (ingatlanokkal kapcsolatban). Gery elmondása szerint eredetileg csak pár száz ismerősének akarta küldeni a mailt, de nagyon időigényesnek találta a műveletet, ezért úgy döntött, inkább az egész hálózatra szétküldi, válogatás nélkül, aztán akit érdekel, az úgyis megkapja, akit pedig nem érdekel, az majd kitörli. Az ötletet később mások is átvették, így született meg a spam. Gary a Guiness Rekordok könyvébe is bekerült találmányával, de más díjat nem kapott érte. Vajon miért?





Tony Fadell – és az iPod

Forrás: fastcompany.com
Fadell fejében motoszkált egy ötlet, házalt is vele egy darabig, majd végül az Apple fantáziát látott a dologban, alkalmazta Fadellt, és a többit már mindenki tudja. Napjainkban Tony az Apple iPod-divíziójának az alelnöke. Érdekes módon maga a cég egyáltalán nem „hype”-olja Tonyt, így elég kevesen ismerik. Úgy tűnik, az Apple nem akar arcot az iPod mögé Tony elmondása szerint nem bántja ez a helyzet, hiszen tudja, hogy ő találta ki az iPodot, ráadásul aki a szakmában számít, az is tudja - és ez neki elég.

2011. május 14., szombat

Mi lesz belőled édes fiam? – Internet és kultúra

Kép forrása: nlcafe.hu
 „Minél gyakrabban, minél szélesebb körben használja valaki az internetet, minél mélyebben és alaposabban rendelkezik a digitális írástudás készségeivel, annál inkább lát pozitív kapcsolatot a kultúra és az internet között, s annál inkább látja relevánsnak az interneten és az interneten kívüli közegben létező kultúra összefüggését (Csepeli– Prazsák 2008).”
A fenti idézetet nem véletlenül írtam bejegyzésem legelejére.

A Figyelő című gazdasági hetilap 2011/14. számában megjelent egy tíz oldalas cikk „Megosztott válsággeneráció - Milyen felnőttek lesznek a mai fiatalokból? címmel.
A cikk írói úgy vélik, hogy megállíthatatlannak tűnik a mai magyar fiatalok kettészakadása és az érvényesülni képesek és a lemaradók között egyre tágabbra nyílik az olló. A problémát fokozhatja, hogy a szociológusok szerint a következő nemzedékben a fiatalok között is lehet szakadék, hiszen párhuzamosan két különböző generációt lehet elhatárolni a különböző szocializáció miatt. „Nevelünk egyfelől egy olyan generációt, amely hisz abban, hogy önmaga sorsát alakíthatja, és ehhez megtanítjuk nekik az eszközöket is. Ezzel párhuzamosan nevelünk viszont egy olyat is, amelynek tagjai a tehetetlenséget tanulják meg, és nem csupán hitük nincs, de valóban eszközeik sincsenek” – fogalmazza meg ezt a társadalmi kettősséget Zsolt Péter médiaszociológus. A mostani felnőtt nemzedékek szemében mindkét véglet deviánsnak tűnhet, de míg az egyik az építkezésben és újrateremtésben tér majd el tőlük, a másik a rombolásban. „Az pedig – jegyzi meg Zsolt Péter – külön rejtély, hogy ez a két csoport mit tud majd egymással kezdeni.”

Kérdésként merült fel, hogy van-e olyan eszköz, ami enyhítheti a generáción belüli különbséget? Sokan óriási jelentőséget tulajdonítanak az egyformán hozzáférhető internetnek, illetve az információt nyújtó médiának. De helyzet korántsem ilyen egyszerű. Erre Zsolt Péter is rámutat. Mert kétféle nézet uralkodik. Az egyik, a kultivációs elmélet hívei szerint minél többet netezik, vagy tévézik valaki, annál inkább igazodik a világlátása ahhoz, amit lát. Ebben az esetben a befogadó passzív, azaz a média közvetlenül neveli.
A másik nézet képviselői azonban úgy vélik, hogy a választék széles, így az egyén a szükségleteinek megfelelően fogyaszt. Ebben az esetben aktív, tehát maga hoz döntéseket arra vonatkozóan, hogy mi számára a fontos, érdekes.
A médiaszociológus szerint nagyon egyszerű a képlet: „van, aki a médiát tudatosan használja ezért profitál belőle. Míg azok, akik ezt nem tudatosan teszik, következésképpen elbutulnak tőle.”
Az eredmény tehát attól függ elsősorban, hogy ki milyen háttérrel, előzménnyel rendelkezik, amikor a számítógépet vagy a tévét bekapcsolja. Vagyis aki eddig széleskörű műveltséggel rendelkezett, az IKT eszközök segítségével még műveltebbé válik, viszont aki pl. rossz nyelvi készséggel rendelkezik, még gyengébbé válik.
Önmagában tehát azzal, hogy valaki számítógépet és internetet használ, azaz az internet és a számítógépek terjedése folyamatos, még nem biztos, hogy esélyei ugyanazok, mint a kortársainak.

Több aspektusból vizsgálták a fiatalok szokásait, mint az egészség és sport; a vallás; a médiahasználat; az olvasás; a szex; az idegenellenesség; az erőszak; a cigaretta és droghasználat. Nyilvánvaló, hogy a szokásaik és ezáltal saját kultúrájuk a felsoroltak minden területén szoros összefüggéseket mutatnak. A fentiek közül, alkalmazkodva heti témánkhoz, a média, illetve internethasználatot kívánom bemutatni a Figyelő kutatása és cikke alapján.
A korábbi bejegyzésekben sok statisztikáról, kutatásról hallhattunk, de egyet nem szabad elfelejteni. Az internethasználat és az ezzel összefüggő körülmények folyamatosan (napról napra) változnak. Talyigás Judit könyvében már a bevezetésben felhívja figyelmünket arra, hogy az ilyen jellegű kutatások eredményeit, a statisztikákat mindig az adott környezetben és az összefüggésekben vizsgáljuk, hiszen „az idézett számok mögött a vetítési alapok eltérőek, a felmérés időpontja más és más, és sok egyéb tényező miatt nem tűnnek következetesnek.”

A mai 15-19 éveseknek a napi adagja (beleértve a televíziót és a mobiltelefonokat is) 4,9 óra képernyőnézés.
Társadalmi korszakváltásról tanúskodik, hogy 2000-ben még a képernyő előtt töltött idő 91%-ban a televízió nézésre vonatkozott, ez a szám ma már „csak” 59%.
Egy friss kutatás szerint 10 év alatt 16-szoros lett a naponta netezők száma. Ez megmagyarázza, hogy az elmúlt 11 évben miért nőtt 69%-al a tévére és a netre fordított idő.
A korábbi, 2005-ös 27 %-ról 64%-ra nőtt a netfüggők száma a 15-19 évesek körében.

Ezzel összefüggésben azonban változtak az olvasási szokások is. A 15-29 évesek háztartásában megtalálható könyvek száma a 2004-es 344db-ról 265db-ra csökkent az átlag.
A 15-19 évesek átlagosan 278 kötethez jutnak hozzá otthon, míg az értelmiségi családokban ez a szám 500 fölött van.
Jó hír viszont, hogy a 15 évesek 75%-a napi rendszerességgel olvas csupán kedvtelésből, és ez az adat 2000 óta nem változott.

A fentieket azonban sok tényező is befolyásolhatja, hiszen pl. a válság nem csak a felnőtteknek okoznak lelki és anyagi problémát, hanem a velük egy háztartásban élő gyerekeknek, fiataloknak is. Ez is kiderül a cikkből, hogy a válság hatására családok szakadtak szét, az őket ért feszültség miatt. Nyilván ilyen helyzetben a gyerekek, fiatalok is érintetté válnak. Ezt a helyzetet nem, vagy csak nagyon nehezen tudják feldolgozni, kezelni. „A stressz és a pénztelenség a szülőket teszi tönkre, ők pedig a gyerekeket.” Másik tényező lehet a különböző származás, a családban elsajátított minta, a szülők végzettsége, stb.

Ezen változások aztán új kihívások elé állítja mind a tanárokat, mind a szülőket. Sok múlik azon, hogy a fiatalt milyen külső impulzusok, hatások érik, és a környezet mennyiben igyekszik a felmerülő problémát kezelni, segíteni, beavatkozni. Vannak pozitív és negatív példák is, amelyek segítik a generáción belüli feszültség enyhítését, vagy éppen magára hagyják a fiatalokat és csak legyintenek, hogy már úgysem tehető értük semmi, hiszen „mennek a fejük után”, nem változtathatóak meg.
A szerzők megállapítják, hogy alighanem az oktatás a sikeres felnőtté válás kulcsa, és a közösségi élet minősége. Éppen ezért, leendő, gyakorló andragógusként lehet ez számunkra óriási lehetőség, amellyel befolyásolhatjuk a környezetünkben élő fiatal generációt a további életük alakulásában, vagy maradhatunk szkeptikusak, kritikusak a már meglévő viszonyokkal szemben, semmit nem téve, de valljuk be, a felelősség a miénk is, amit majd később vállalnunk kell, vagy legalább is illene.

Forrás:
Figyelő 2011/14. szám: Megosztott válsággeneráció - Milyen felnőttek lesznek a mai fiatalokból?

Talyigás Judit (szerk.) 2010: Az INTERNET a kockázatok és mellékhatások tekintetében, Scolar Kiadó, Budapest

Csepeli György–Prazsák Gergő (2008): Új szegénység. In: (Vész)jelzések a kultúráról.

Antalóczy Tímea, Füstös László, Hankiss Elemér (MTA Politikai Tudományok Intézete): Jelentés a magyar kultúra állapotáról – átfogó körkép http://mta.hu/fileadmin/2009/strategia/Magyar_kultura.pdf






2011. május 11., szerda

Erősödő női többség

„A webAUDIENCE egy olyan új online közönségmérési eszköz, amellyel a korábbiaknál mélyrehatóbb elemzés készíthető. A hazai piacon ismert és elfogadott Medián webAUDIT és a GfK Hungária által nyújtott információkkal együttesen lehetővé válik az internetezők hatszáz ismérv mentén való elemzése. A változók nagy száma lehetőséget nyújt rendkívül árnyalt célcsoport-tervezésre, nemcsak szocio-demográfiai mutatók mentén, hanem sok más tulajdonságot is elérhetővé téve, úgymint a reklám-attitűd, az életstílus vagy akár a vagyontárgyakkal való ellátottság. Ezzel a módszerrel igen pontosan határozhatók meg a különböző célcsoportok.”
A Median-webAUDIENCE kutatása szerint a netezők több mint fele nő. A 2000-es évek elején a magyarországi internetezők többsége a munkahelyen használta a netet, az otthoni internethasználat pedig jelentősen elmaradt az Európai Unió országaihoz képest. Ezt a kutatók azzal magyarázták, hogy arányaiban kevés volt a magyar nyelvű tartalmakat jó minőségben megjelenítő oldalak, és ezek között csak elvétve lehetett találni kifejezetten nőknek szólót.
A szerkesztők a weboldalak hangvételének és a témakörök kiválasztásánál a hangsúlyt a már a neten lévő, főleg férfi olvasok igényeit igyekeztek kielégíteni, míg a női olvasóknak megmaradtak a már jól ismert nyomtatott női magazinok, amik csak lassan kezdték elindítani online magazinjaikat. A változást a nők számának jelentősebb növekedése hozta a neten, amint fejlődött digitális írástudásuk. Elkezdték használni az email rendszert és az MSN-t és egyre több időt töltöttek a neten.
2003 őszéig a női website-ok alig érték el a napi húszezres látogatószámot, míg mára naponta negyedmilliónál is többen keresik fel a legnépszerűbb női portál oldalait. A grafikonon jól látszik, hogy 2003 őszén a Nők Lapja Café és a Velvet nyitotta meg a növekedést, majd három évvel később, második hullámként lendületet vett a story online, a femina és a nana is.
A kiadói vagy portálháttérrel nem rendelkező femina.hu jelentősen dinamikusabb fejlődésre volt képes az elmúlt három évben, mint az origo portál nők számára készülő Női Lapozó rovata. Ennek egyik oka, hogy míg egy tipikus női site-on a stílus, a hangvétel, valamint a témakörök kifejezetten a célközönség szája íze szerint alakulnak, addig egy hírportál esetében a női rovatnak is alkalmazkodnia kell a portál tartalmi és formai egységéhez. Egy női site-on a nő fontosnak érzi magát, látja, hogy minden az ő kedvét szolgálja, ugyanakkor egy hírportál női rovatán járva más rovatokban kell keresgélnie, ha utazásról, egészségről vagy életvitelről akar olvasni. Hasonlóképpen egy általános portálon a szolgáltatásokat sem lehet olyan mértékben koncentrálni és specializálni, mint egy női portálon. Ezt a hátrányt idejében felismerte az index, és nőknek szánt rovatát, a Velvetet mind szerkezetileg, mind tartalmilag, mind stílusát tekintve önálló, független lapként indította útjára. Ez a taktika bevált, mert a látogatószámok jelentősen emelkedtek, azonban elgondolkodtató, hogy a Velvet olvasótáborában a nők nem felülreprezentáltak, épp olyan arányban képviseltetik magukat, mint a teljes hazai online közönségben.
A vezető női portálok látogatói között, mind a felsősokú végzettségű, mind az „A” (Esomar) státusú látogatók jelentősen felülreprezentáltak. (ESOMAR „A” társadalmi csoportba tartozók esetében a háztartás főkeresője önálló vagy alkalmazott értelmiségi (felsőfokú végzettséggel) magasan képzett top menedzser; középvezető vagy más menedzser viszonylag sok (hat vagy több) beosztottal; átlagnál magasabb iskolai végzettségű vagyoni javakkal jól ellátott inaktív.) Ez azért érdekes, mert ezek a weboldalak nem rétegsite-ok, hanem népszerű, nagy látogatottságú portálok. Ez figyelemre méltó lehet a hirdetők számára is, hiszen ezeken a hazai női weboldalakon naponta több százezres, kifejezetten értékes női célcsoportot lehet elérni.
A kutatási eredmények azt mutatják, hogy három év alatt megduplázódott a nők online aktivitása, ezen belül leghatározottabban az esti órákban történő net használat. A tévés főműsoridőben átlagosan 220 ezer nő böngészi a hazai online tartalmakat, amihez a külföldi oldalak látogatóit és az online alkalmazások használóit is hozzászámolva, esténként mintegy 300 ezer nő ül a számítógépek képernyői előtt. Azt már régen bizonyított, hogy a legfiatalabbaknak, a digitális bennszülötteknek a világháló erős konkurenciát jelent a televíziók számára, az azonban új jelenség, hogy az esti internetezés legnagyobb mértékű növekedése épp a középkorú nők körében mérhető. Három év alatt az esténként az internetet választó nők száma megkétszereződött, ezen belül a 45-59 éveseké megháromszorozódott. Leggyakrabban a horoszkópokat és a a sztárvilág híreit böngészik, de a nők érdeklődésének középpontjában álló témakörök alapvetően az életciklusukhoz illeszkedve változnak.

Forrás: http://bit.ly/jCBomk

Diákkorban a kapcsolattartást és a tanulást támogató oldalak a legnépszerűbbek, míg a politika, közélet híreibe legfeljebb tévedésből botlanak bele. A húszas éveik második felébe lépő nőknél a család, az otthon és a munka kerül a középpontba, közvetlen ezek után pedig az egészség, az életmód, valamint az utazás következnek, azaz szinte teljesen átrendeződik az érdeklődésük. Később előtérbe kerül a bulvár, 40 felett pedig a politika, a közélet, a gazdaság iránti érdeklődés erősödik fel.
Forrás: http://bit.ly/jCBomk

2011. május 10., kedd

Ifjúság és kommunikációs társadalom

A sokféleképpen magyarázott „információs társadalom” alapvetően két oszlopra épül:
• Az emberre, aki kérdez, mert erre igénye és módja van,
• Az információk valamilyen módon rendezett halmazára, ahonnét a válasz megkapható.

E két oszlopot csatornák kötik össze, személyesek és személytelenek, mechanikusak.
A három összetevő elem: a kérdés-kultúra, a rendezett információ és az összekötő csatorna egyaránt fontos, a társadalmi figyelemből mégis a közvetítő csatorna kapja az oroszlánrészt, sőt a csatornán belül is annak mechanikus-technikai oldala. Ez utóbbi szinte kultikus tiszteletben tartása táplálja azt az illúziót, hogy a „háló” már akkor is megoldást jelent társadalmi problémákra, ha rosszul kérdező embereket kaotikus információhalmazzal köt össze. Csakhogy az információigény nem szűkíthető le mennyiségi kategóriákra. Kérdés ott születik ahol választani lehet. Az információs társadalom első oszlopával, a kérdező emberrel ott találkozunk, ahol:
• Adott a választás szabadsága az élet különböző területein,
• Adott a választás lehetősége, az anyagi és szellemi javak,
• Adott a választani tudás kultúrája.

Az internet és a mobilkommunikáció vizsgálatánál a legszignifikánsabb változó az életkori szakadék, amely nem csak az eszközök használatában, hanem a kommunikáció intenzitásában, formájában és tartalmában is megnyilvánul. Meg kell tanítani a fiatalokat kultúráltan kérdezni, választani az ál-és valódi információk közül. Helyes értékszempontok szerint válogatni képes és az információszerzés sokoldalú technikájában jártas fiatalokra van szükség. A jövő döntéshozóinak formálása egyaránt feladata a politikusoknak, a jelenleg döntési és társadalomformáló helyzetben lévő szakembereknek, de leginkább az „emberközeli helyzetben” lévő szakmák képviselőinek.

Ifjúsági korszakváltás

„A civilizációs korszakváltás és ifjúság problémája a hatvanas években vetődött fel. A korszakváltásra Jürgen Zinnecker tipológiát dolgozott ki. Szerinte két ifjúsági korszakról beszélhetünk: az egyik az indusztriális társadalomra jellemző átmeneti ifjúsági, a másik pedig a posztindusztriális társadalomra vonatkozó iskolai ifjúsági korszak (Zinnecker, 1991). A két ifjúsági korszak általános vonásai, általános jellemzői lényegesen eltérnek egymástól. Az átmeneti korszakban egy korlátozott ifjúkorról, ifjúsági életszakaszról van szó. Az ifjúkor a szakma megszerzésére korlátozódik, korán munkába kell állni, amelyet gyorsan követ a házasság és az első gyerek. A posztindusztriális társadalomban az ifjúkor egyre inkább kitolódik. Ez összefügg az iskolai idő megnövekedésével." (Gábor Kálmán)

Az átmeneti ifjúsági korszak
Az átmeneti korszakban az ifjúság viszonylag rövid és kevés szociális és kulturális önsúllyal rendelkezik Az ifjúság a generációk láncolatában a felnőtt társadalomhoz igazodik. Az ilyen ifjúi életszakasz szorosan kötődik a felnőttek intézményrendszeréhez, különösen a munka intézményeihez és a családhoz, a szűkebb szociokulturális környezethez. Nem önálló, hanem a kenyérkereső és a családi életre felkészítő életszakaszként írható le. Az ifjúi lét sajátosságainak érvényesítése helyett a fiatalabbak az újak és a kezdők társadalmi pozícióját foglalják el, alárendelt szerepet játszanak.

Az iskolai ifjúsági korszak
Az iskolai ifjúsági korszakban az ifjúkor relatíve önálló életszakasz, melynek keretei között specifikus társadalmi életmódok, kulturálisformák és politikai társadalmi orientációs minták alakulnak ki.. Az ifjúsági korszak ezen típusában az ifjúsági életszakaszban az iskolai és képzési intézmények differenciálódott rendszere, és az általuk generált iskolai és képzési életpályákból fakadó szervezőerő válik meghatározóvá. Ez a meghosszabbodott ifjúsági életszakasz több az iskolai és képzési intézményekhez kötődésnél. Az idevágó életpályák jellegzetes vonásai egybecsengenek ennek az életszakasznak az iskolán kívüli, szabadidős életmódjával.


A szabadidő felhasználás forgatókönyvének változása a társadalom középosztályosodásával jár együtt: kialakul a fiatalok fogyasztói státusza, egyre inkább növekszik a fiataloknak fogyasztói és szórakoztatói eszközökkel való ellátottsága és kommunikációs státusza, és egyre korábban válnak a piac szereplőivé. Az Ifjúság 2000 vizsgálat adatai is azt mutatják, hogy az iskolai szint növekedésével a fiatalok fogyasztó javakkal való ellátottsága is nő, azt látjuk, hogy a jelenleg tanuló fiatalok egyre szélesebb rétege rendelkezik mobiltelefonnal, számítógéppel, internet hozzáféréssel. A középosztályosodó fiatalok számára egyre fontosabbá válik a szabadidő, amelyet a szabadidő ipar kiépülése kísér. Az egyik legnagyobb szabadidő magyarországi rendezvényén a Szigeten Fesztiválon a leszakadó fiatalok csoportja nem jelenik meg. A Sziget 2000 és az Ifjúság 2000 adatait összehasonlítva kitűnik, hogy a Szigeten a szakmunkásképzőbe járók alul, a gimnáziumtól a főiskolai szinten át az egyetemig pedig felül reprezentáltak a "szigetlakók" a magyar 15-29 éves fiatalokhoz képest. Az ifjúság 2000 és a Pepsi Sziget 2000adatait összehasonlítva a szabadidő forgatókönyv és a fiatalok középosztályosodásának összefüggése különösen szembetűnő: a szigetlakók" közel kétharmada rendelkezik CD lemezjátszóval a magyar 15-29 éves fiatalok egyötödéhez képest, a Szigeten levők számítógéppel rendelkezése és Internet hozzáférése pedig csaknem kétszerese a 15-29 éves fiatalokénak.

Az új kommunikációs státusz
A Felsőoktatási Kutatóintézet Ifjúságkutató csoportjának leghomogénebb eredményei azok az adatsorok, amelyek az ifjúság kommunikációs szokásainak változásairól szólnak. Az elektronikus médiumok által közvetített kommunikáció térnyerése az élet minden területére kihat. Ezeknek a változásoknak az intenzitása egyenlőre még kifejezetten korosztály specifikus, tehát minél fiatalabb korosztályt vizsgálunk, annál meghatározóbb súlyú a jelenség. A képzési intézmények látogatása révén az ifjúi életkor relatíve önálló életszakasszá válik, széleskörűen megalapozza az önálló kommunikációs státusz kialakulását és szerepének megnövekedését. .Most már nem csupán az a kérdés hogy valaki használja e például a számítógépet, hanem, hogy az internetre kötött gépet hányféle módon miféle célokhoz használja.

Empirikus kutatások azt mutatják, hogy a tizennégytől húsz éves korosztály kilencvenhét! százalékban rendelkezik mobiltelefonnal (Sziget kutatások 2004), söt, már 2001 végén az elsőéves egyetemi hallgatók 87 %-a rendelkezett saját mobiltelefonnal. Kilencvenhat százaléknak van mobiltelefonja, hetvenkilenc százalékuk saját számítógéppel és ötvenhat százalék saját internet hozzáféréssel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy havi költségvetésük számottevő részét a kommunikációs kiadásaikra fordítják. A mobil kommunikáció olyan közösségteremtő erővel rendelkezik, amely elmossa a lokalitás határait és amelyben egyszerre akár több valódi, élő közösségnek is résztvevője lehet a felhasználó. Tönnies megkülönbözteti a „közösségi lét" valóságos, szerves kapcsolatait a társadalmi léttől, ahol „az emberek minden kapcsolat ellenére egymástól elkülönülten élnek"Az iskolai ifjúsági korszak melegágya tehát annak az új kommunikációs formának, amelynek segítségével a fiatalok virtuális terek és virtuális közösségek időszakos résztvevőivé válhatnak. Mobiltelefonjukkal vagy az internethez kapcsolt számítógépeikkel, akár napi huszonnégy órán át realtime kapcsolatban állhatnak a számukra fontos vagy érdekes csoportokkal.


Elektronikus eszközök és új szóbeliség
A civilizáció folyamatát a különböző korok társadalmainak különböző kommunikációs szokásai jellemzik, melyben. meghatározó szerepet játszik annak a fordulatnak a vizsgálata, amelyet az írás és később a nyomtatás elterjedése hozott a korabeli társadalmak kultúrájában. A szóbeliség viszonyai között élő közösségek ennek a fordulatnak a hatására kezdtek újfajta módon gondolkodni önmagukról és az őket körülvevő világról. „Csak az írás létrejöttével válik lehetségessé a mondottnak tartós rögzítése s különböző szövegek összehasonlítása. így áll elő a kognitív szubjektum ama távolsága saját mentális tartalmaitól, ama szellemi tér, melyben fogalmiság és reflexió először kibontakozhatnak. Kialakul az ellentmondás és a koherencia eszméje, formát ölt a kritikai-racionális gondolkodás. Csak az írásbeliség megjelenésével válik el egymástól legenda és tény, mítosz és tudás." Napjainkban az elektronika térnyerése révén ugyanennek a folyamatnak a részleges visszafordulása zajlik Az írásbeliségről a telefon, rádió, televízió és más elektronikus technológiák által hordozott új szóbeliségre való áttérésnek nap mint nap szem- és fültanúi lehetünk. Ezt az új szóbeliséget másodlagos, vagy új szóbeliségnek nevezzük. Azért másodlagos, mert ez a szóbeliség immár állandó jelleggel írott és nyomtatott szövegekre támaszkodik, rájuk hivatkozik, és belőlük merít. Eme kettősség fokozottan erős jelenléte tapasztalható a kommunikációs technológia legújabb médiumán, az interneten is.

Nem lehet nem észrevenni azt a változást, amit az e-mailező, chatelő, mobilon beszélő, sms-ező, zenéket vagy képeket küldő és cserélő fiatalok mutatnak. Ők már nem úgy individuumok többé, mint a hagyományos nevelést kapott szüleik. A hagyományos nevelés a nyomtatott könyvre alapozott. Ezek a zárt, befejezett, lineáris szövegek hordozták a tudást, amelyet a kolostorok vagy az iskolák meghatározott sorrendben engedtek elolvasni és elsajátítani. A tudás megszerzése tehát a néma olvasáson, mint passzív tevékenységen keresztül történő befogadást jelentett. Passzív volt, mert a könyv zárt egész, nem lehet hozzátenni vagy elvenni belőle.

A tizenévesek viszont olyan hálózati médiumok birtokába kerültek, mint az internet vagy a rádiótelefon. Ezeknek a globális médiumoknak a segítségével a tudás birtoklásának lokális intézményei csupán alternatív helyek lesznek a többi lokáció mellett. Ezek a médiumok nem támogatják a hosszú írott szövegek dominanciáját, hanem éppen ellenkezőleg: a beszélt nyelvhez hasonlóan a jelen idejűséget, a részvételt, az interaktivitást és a gyors visszacsatolást igénylik. A hálózati kommunikáció során összekeverednek a beszélt és az írott nyelv sajátosságai. Az e-mailek vagy sms-ek stílusa közel áll a beszélt nyelv stílusához. A hálózat gyorsasága, a kommunikációs helyzet nyomása a mérlegelő, reflektáló fogalmazás ellenében hat. Az elektronikus levél a hagyományos levéllel szemben nem napok vagy hetek alatt ér oda a címzetthez, hanem a küldés pillanatában. A szóbeliségre emlékeztet az is, ahogyan az e-mail elveszlik az időben, nem tárgyiasul, nem kerül kinyomtatásra, azaz - mint a hangnak - nem marad nyoma sehol.

Úgy tűnik tehát, hogy az e-mailezés, sms-ezés, chatelés esetében - a beszédhez hasonlóan - sokkal lényegesebb a spontaneitás, a jelen idejű helyzethez kötöttség. A beszédhez hasonlatos részvételre orientált magatartás, a benne-levés érzése nem csak a passzív olvasás elutasítását jelenti, hanem a biztonság érzésének igényét is. Az írott kánonok helyén maradt növekvő bizonytalanság és kiszolgáltatottság abba az irányba hat, hogy az egyetlen bizonyosság a közösség maradt. Az említett iskolai ifjúsági korszak nélkül soha nem jöhetett volna létre az ifjúság autonómiájának olyan mértékű megnövekedése, amelynek révén lehetővé vált a fiatalok számára az önálló kommunikációs eszközök és hálózatok használata és létrehozása. A hálózati kommunikáció (és elsősorban az internet), az oktatás szempontjából annyiban teremtett forradalmian új helyzetet, hogy az iskola immár nem határozhatja meg az ismeretek forrását vagy a tudásblokkok elsajátításának sorrendjét, hiszen a diákok immár nem csak a sorban elolvasott könyvek segítségével, hanem a hálózatba kapcsolt szövegeken, a számítógépekkel és mobiltelefonokkal elérhető internetes hypertexteken keresztül, teljességgel kontrollálhatatlan útvonalakon jutnak el az általuk preferált - lokálisan hasznos - tudás megszerzéséhez. Az iskola azonban a technikai és társadalmi változások ellenére sem vált szerintem feleslegessé, megújulása viszont elkerülhetetlen. Olyan barátságos szolgáltató fórummá kell változnia, amelynek immár szolgáltató intézményként készségesen segítenie kell az újabb tartalmak értelmezésében.

Nagyon fontos, hogy az internet, a mobiltelefon és a másodlagos szóbeliség adta lehetőségek demokratizáló hatása nem egyenlő módon jelentkezik mindenkinél, hanem a kulturális háttér, a kulturális beágyazottság határozza meg, hogy ki mire és hogyan használja ezeket a lehetőségeket. E szerint két csoport látszik kibontakozni. Az egyik, akiket az iskola úgy szocializál, hogy az életük hatékony részévé tudják tenni az új kommunikációs hálózatokat, a másik, akik vagy el sem jutnak a hálózati kommunikáció megismeréséig vagy pedig (a fizikai társadalmat és az iskolát elhagyva) mentálisan legyengülve belevesznek a hálózat virtuális játszótereinek egyikébe.

Alternatív világok; TAZ-ok, MUD-ok és blogok

"Már ma is rengeteg gyermekről és fiatalról mondható el, hogy a nagy társadalom szempontjából eltűnnek a különféle internetes kommunikációk tengerében" (György Péter)
Az elmúlt két évtizedben a fejlett társadalmak ifjúságának közösségi kommunikációja úgy megváltozott, hogy immár nem iskolai könyvekről vagy a lokális televíziós műsorokról szóló diskurzusokat értünk alatta, hanem sokkal többet és sok-sok mást is. A kommunikációs tér immár nem a szomszédsággal ér véget, hanem eltűntek a határai és végtelenné vált. Csakis a választásainktól függ. hogy az interneten keresztül mely virtuális közösségeknek leszünk időszakosan tagjai és, hogy melyik ország site-jairól tanuljuk az 'igazi' történelmet mint az 'igazi' tudományt. Időben is eltűntek a kommunikációs határok, mert amióta mobiltelefonokkal meg notebook-okkal járunk, azóta bárhol bármikor kapcsolatba kerülhetünk ismerőseinkkel. Rendkívül érdekes, hogy mennyire jellemző a gyakori sms-ekkel és hívásokkal történő önmegerősítés igénye a fiataloknál. Sokkal többet jelent számukra, ha két barátjukat felhívhatják egy fontos döntés előtt, mintha egy tudományos kötet garantálná a helyes döntést. Néha a kommunikációs potenciál éppen a formális hierarchiával szemben, a globális kontroll ellen nyújt eszközöket.

Az Időszakos Autonóm Zóna
A cyber térben is körvonalazódnak a globális világ lokális ellenvilágai, természetesen nem regionálisan, hanem spontán szerveződő, elektronikus eszközökön kommunikáló közösségekről van szó, melynek tagjai élhetnek bár a való világ bármely részén, egy virtuális „helyen" (fórum, Chat-room, szerepjáték, stb.) alkotnak közösséget. Ezek a virtuális közösségek „szabadságharcot" folytatnak a centralizációra és általános kontrollra törekvő ellenőrzési rendszerek ellen, és azok árnyékában keresik az ellenállás és rejtőzködés alternatíváit. A virtuális lokalitással rendelkező közösségek önállóságának megőrzése és az érdekérvényesítés lehetősége az Autonóm Zónák létrehozásában rejlik.

A T.A.Z., (Temporaly Autonóm Zóna) az Időszakos Autonóm Zóna, olyan helye a virtuális közösségeknek , ahol rövidebb időintervallumokra megvalósulhatnak az alulról szerveződően létrejövő totális demokrácia szigetei. A virtuális közösségek tagjai ezeken a helyeken saját maguk alakítanak ki néhány szabályt, melyeket a közösség határoz meg, de a szabályok áthágása sem jár automatikusan a közösségből való kizárással. Ezeknek a helyeknek igen magas a tolerancia küszöbe. Ha a hely nyilvánosabb lesz a kelleténél, (a rendcsinálók, az ellenőrző erőszakszervezetek, figyelmének fókuszába kerül), egyszerűen elnéptelenedik, és a közösség egy másik, időszakosan titkos, virtuális helyen újjászerveződik. Ez a folyamat adja a közösség dinamikáját. Ráadásul megerősíti a tagok közötti összetartozás érzését is.

A multiplayerek és a MUD

„Csupán egy tükör az egész, Aki belenéz, belevész"
A cyber kultúrának egy másik ifjúsági szubkultúrája a hálózati szerepjátékok az ún. Multi User Dungeons világa. A MUD-ok virtuális terében játszó muderek identitását olyan „írott beszélgetések" formálják, amelyek a képernyőről való eltűnésük után - a beszédhez hasonlóan - legtöbbször megsemmisülnek. Ez az on-line kommunikáció azon tulajdonságára, amely a beszédhez teszi hasonlatossá. A beszéd ugyanis nem igényli azt a szigorú logikai koherenciát, amelyet a lineáris gondolkodás az írás terén ez idáig megkövetelt. A kifelé orientált attitűd figyelhető meg a hálózati szerepjátékok résztvevőinek „írott beszélgetéseiben" is. Stratégiájuk nem szerveződik egy centrum vagy egy biztos pont köré, hanem a kutatásra, a valamivel találkozásra, a valamivé válásra, az elkülönböződésre, mint folyamatra irányul. Játékuk ezért nyitott, a végkifejletet nem ismerő, biztonság nélküli játék, amely a véletlen és a szükségszerű interferenciáján alapul. Az egész játék olyan kommunikációs technikára épül, amely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy egyszerre két látószögből figyelhessék az eseményeket. Egyrészt a játékban jelenlévő karakter szemszögéből, másrészt a karaktert távolról irányító játékos szemszögéből. Ez a kettős perspektíva eredményezi, hogy a játékos nem veszik bele a jelenlét állandóságának önközpontú illúziójába, hanem a centrum hiányát fiktív középpontokkal helyettesíti. A fiktív centrumok kijelölésével újra és újra differenciát teremt önmaga és a kihelyezett centrum, azaz a karakter között.. Ez a differencia a MUD diszkurzív szövegkörnyezetébe helyezve elindít egy biztonság nélküli játékot, amely immár a játékos személyiségére is visszahat. Ettől a pillanattól fogva a játék ugrás az ismeretlenbe, a kimondhatatlanba, a nem-énbe.

Az égre írt szavak, a senkihez címzett levelek; a blogok

A blogok a kétezres évek elején kezdtek el rohamosan terjedni a neten és a magyar site-okon. Ezekben a kezdeti időkben főként 25 év alattiak írtak blogot, ahol az írók 64 %-a volt a nő. A blogok megjelenésével valami nagyon várható és mégis nagyon furcsa dolog történt magának a kommunikációnak a létformájával. Az emberek évszázadok óta szeretnének a „Nagy Társadalom" dolgaiban részt venni de különböző szelekciós eljárások csupán kevesek számára tették lehetővé, a nagy nyilvánosság előtti megjelenést. Az interneten, és azon belül is egy blogsite-on egyszerűen válhat a leírt szó a nyilvánosság részévé. Ez talán a leginternetesebb műfaj és mint ilyennek rengeteg titka van. Három induló blog közül kettő megszűnik, de még a megmaradók között is csak nagyon kevés lesz sikeres. Van, aki személyesebb blogot ír és nem törődik annyira a látogatók számával és van, aki minden trükköt bevet a látogatók számának feltornázásáért. A blog írásnak mindenesetre van néhány letagadhatatlan sajátos jellegzetessége, ilyen az írás szeretete és a világgal való viszony értelmezésének igénye. Van, akinek a düh az alapanyag amiből karaktert formál, van akinek az erotika, van akinek a látogatók számában mért siker és olyan is van, aki Bridget Joneshoz hasonlóan az önsajnálat mélyebb vagy sekélyebb vizein evez több-kevesebb öniróniával. És szerencsére ma már van jó néhány olyan blog, amely a tudás, az információ cseréjét szolgálja. Szerencsére egyre többen fedezik fel a benne rejlő lehetőségeket és nem véletlen az sem, hogy politikusok egyre nagyobb számban indítanak saját blogot. A blog írás sokkal inkább - "folyamatszerű mint egy vers vagy akár egy regény megírása. A szerzőt folyamatosan szembeállítja magával.

A telefon és a mobiltelefon általában csak az egyes egyének közti társas (one-to-one) kommunikáció eszköze, míg az internetes közösségi felületek egyszerre több résztvevő csoportos (many-on-many ) kommunikációját is támogatják. Az új hálózati kommunikációs technológiák által nyújtott közösségi önszervező potenciál az azokhoz hozzáférő, és az azokat kezelni tudó rétegek számára óriási előnyöket jelenthet, a „digitális szakadék” túloldalán rekedt kevésbé szerencsések további lemaradásához, információáramlásból és közösségi interakcióból való kirekesztődését jelentheti.

Az interneten zajló kommunikáció, azon kívül, hogy segíti a már létező személyes kapcsolatok hatékony és olcsó fenntartását nagy földrajzi távolságok esetén is, lehetővé teszi új, a virtuális térben kötött közösségi kapcsolatok létrehozását és fenntartását olyan egyének között is, akik korábban nem ismerték egymást. A közösségszerveződést elszakítva a valós térben való találkozás kötöttségeitől, illetve a már létező személyes kapcsolatháló által behatárolt lehetőségektől, az interneten zajló kommunikáció a társadalomszerveződés korábban nem látott formáit teszi lehetővé.

Források:
ANDORKA Rudolf (1996) A magyar társadalom: a múlt öröksége, a rendszerváltás problémáiés lehetséges jövőbeli fejlődés 2005-ig. ln.: ANDORKA Rudolf Merre tarta magyar társadalom? Lakitelek Antológia Kiadó 15-55.
BARTHES, ROLAND: A szöveg öröme. Osiris Kiadó, Budapest, 1996.
BESSENYEI ISTVÁN: A töredékesség egysége, avagy a nevelésügy posztmodern paradigmaváltása. In: Új Pedagógiai Szemle, 1996/12. sz. pp. 3-12.
BEZECZKI Gábor, A jelentésteremtő metafora, in Helikon, 1990/4.
CZEIZER Zoltán- Gábor Kálmán, Az ifjúsági korszakváltás és az új kommunikációs státusz kapcsolatának vázlata
KATSÁNYI Sándor: Az információfogyasztó társadalom az ifjúság és könyvtár www.ki.oszk.hu/3k/valcikkek
GÁBOR Kálmán, A középosztály szigete. Belvedere Kiadó, Szeged, 2ooo.
VÁLYI Gábor, Közösségek hálózati kommunikációja, Szociológiai szemle, 2004/4

Most vagy mindörökké?

Kép forrása: estihirek.hu
Évekkel ezelőtt, amikor az internet használata kezdett elterjedni, akkor sokan szkeptikusan álltak az ismeretlen világháló előtt. Többen vélték, hogy egy hirtelen divatba jött dologról van szó, amely majd szépen a feledés homályába süllyed.
Aztán ahogy bővült az adattartalom a virtuális térben, egyre inkább körvonalazódott, hogy ez egészen más lesz, mint amivel valaha is találkozhattunk. Az írás, írástudás rohamos fejlődéséhez némiképp lehet hasonlítani, azonban egyetlen dologban messze meghaladja azt. Nevezetesen, hogy örült, mérhetetlen sebességgel tör utat magának a Föld valamennyi országában, még a legszegényebbekben is. Emellett pedig olyan adatmennyiség halmozódik fel hihetetlen rövid idő alatt, amit feldolgozni szinte lehetetlen.
Nem tudunk olyan témát, területet, érdekességet kitalálni, amiről valaki valahol már nem írt volna, vagy nem tett volna fel képeket. Így lassan megváltoztak az internettel kapcsolatos nézetek és ma már egyre inkább azt gondoljuk, hogy ezáltal a kultúra mindenki számára elérhető lesz, éljen bárhol is a világ bármely pontján. S amit az emberiség feltölt az internetre, az örökké ott marad és elérhetővé válik.

Talyigás Judit az általa szerkesztett könyvben már a felvezetésben megemlít ezzel kapcsolatban két problémát: az egyik, ha az adatok örökké fennmaradnak, a másik pedig, ha nem. Gondoljuk csak kicsit végig mit is jelent ez!?

Sok olyan adat is kering a világhálón, amelyek már rég elavultak (pl. több évtizeddel ezelőtti kutatások eredményei, stb.) Sok esetben sajnos a böngészésünk közepette nem is sejtjük, hogy az olvasott anyag honnan származik, de még fontosabb, hogy mikor került publikálásra.
Ezért van óriási jelentősége annak, hogy az általunk feltöltött anyagoknál, írásaiknál, bejegyzéseinknél minden esetben feltüntessük a forrásokat, a képek esetén is.
Másik ilyen probléma, amelyre Csepeli György hívja fel figyelmünket. Előfordulhat, hogy a technikai változások nem teszik lehetővé majd a régi anyagok olvasását, feldolgozását.
Így a nálunk, saját gépeinken tárolt adatok is egyszer megsemmisülhetnek, hiszen az új programokkal majd nem biztos, hogy olvasni tudjuk a régen gyártott írásainkat, vagy a régen készített fotóinkkal is hasonlóképpen járhatunk. Gondoljunk csak a kazettás magnószalagainkra, vagy a kedvenc videófilmeinkre.

Mi is a helyzet akkor az „örökké” fogalmával? 400 éves könyvet már láttunk, de 50 éves CD-t, DVD-t még nem.

Kérdés az is, hogy valóban mindenki számára elérhető-e a kultúra az internet használatával? Vannak már sikeres próbálkozások arra, hogy egy-egy kiemelten fontos gyűjtemény darabjait digitalizálják, és elérhetővé teszik a nagyközönség számára. Tényleg olyan élményt nyújt pl. régi könyvek nézegetése a neten, mintha azt valójában a kezünkben tartanánk? Vagy a festmények, amelyeknek sokszor a mérete, a színek játéka nem adható vissza egy feltöltött kép segítségével. Kétségtelen azonban, hogy rákereshetünk és a legtöbb esetben meg is találjuk a híres korok, híres emlékeit. Úgy vélem élőben látni, hallani, érezni, megtapintani valamit, az azért egészen más érzés.
Mégis úgy gondolom, hogy a valóság és az internetre feltöltött kulturális emlékek, anyagok jól megférnek egymás mellett, jó esetben kiegészítik egymást, vagy akár vágyat kelthetnek bennünk, hogy a világhálón leírtakat, látottakat élőben is lássuk, halljuk, érezzük.
Teszem azt valaki nem jut el a világ legszebb tengerpartjára, és sajnos az is lehet, hogy még a neten sem tudja megnézni. Hiszen tudjuk, számtalan statisztika bizonyítja, hogy mennyien vannak azok, akik nem rendelkeznek sem számítógéppel, sem internettel, de néha még árammal sem. Sok esetben az egyéb alapvető igények mellett a felsoroltak még háttérbe is szorulnak, és egyáltalán nem fontosak. Elérhető számukra a kultúra. Persze. Csak nem biztos, hogy számukra ez annyira kézenfekvő. Jóllehet eszükbe sem jut, hogy bármit is keressenek a világhálón, mert lehet, hogy a létezéséről sem tudnak, így igény sem keletkezik a részükről. Ezek sokkal összetettebb dolgok, mintsem egyszerűnek tűnő kifejezésekkel általánosságban megfogalmazhatóak lennének.
Problémának látom azt is, hogy a feltöltött anyagoknak valódinak, hitelesnek, megalapozottnak kellene lenniük, ám sajnos ez sok esetben nincs így. Nem beszélve a hiteles, de elavult dolgokról.

Szintén a Talyigás féle könyvben olvastam egy tanár hölgyről (Talyigás Anikó írása), aki egy óra keretében megismertette diákjait olyan ún. hoax (lásd: http://bit.ly/k8Jv8z ) oldallal a neten, amelyet szándékosan! hamis információkkal, hírekkel töltenek meg. Ezt szintén sokan nem tudják, azaz ennek a létezését sem. Így igen nehéz helyzetben van az, aki meg akar győződni arról, hogy az általa böngészett adat valódi. Szerencsére többnyire a hoax leveleknek, tartalmaknak legalább nem az adatlopás vagy másolás a célja, inkább tréfának szánják a készítői (bár szerintem azért nem vicces). De ebben a történetben is az a lényeg, - amire a tanár hölgy is fel akarta hívni ily módon a diákjai figyelmét -, hogy nem fogadhatunk el mindent igaznak, amivel a neten találkozunk. Kell, hogy legyen egyfajta kritikai szemléletmód, illetve az is, hogy ha valamiben biztosak akarunk lenni, ne elégedjünk meg annyival, hogy a legelső találatra rábökünk. Igyekezzünk minél többet megtudni az adott témáról.

Ahogyan a történelem során számtalanszor megfigyelhettük, hogy egy új találmány, felfedezés kapcsán egy új kultúra születhet és született is, úgy az internet létrejöttével és még inkább a rohamos terjeszkedésével egy új kultúra kialakulását követhetjük nyomon. Melynél ugyanúgy érdemes a sajátosságokat és lehetőségeket és a veszélyeit is megismerni, mint bármilyen más kultúra esetében. S ha jól akarjuk érezni magunkat benne, akkor érdemes a részévé válni.

Ne feledjük, sosem tudhatjuk, hogy a rohanó világban mikor köszönt ránk egy új kultúra, új eszközökkel, új tartalmakkal…

Források: Csepeli György: Veszélyesen élni? Avagy az internethasználat kockázatai.
Talyigás Anikó: Az informatikaoktatás dinamikája.
In: Talyigás Judit (szerk.) 2010: Az INTERNET a kockázatok és mellékhatások tekintetében, Scolar Kiadó, Budapest