A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulás-tanítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulás-tanítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 31., kedd

Kollaboratív tanulás a felnőttoktatásban: Wiki-k használata az idegennyelvi órákon

A Distance Learning című szaklap 2010-es számában jelent meg Dr. Pedro Reis írása a kollaboratív tanulásról. Dr. Pedro Reis a portugáli Fernando Pessoa Egyetem professzora. A címben említett cikkben a konnektivizmusról számol be, amely talán a legmegfelelőbb tanulási elmélet az e-learning területén. Mindezt egy kísérlet segítségével igyekszik bemutatni és bebizonyítani.

Konstruktivizmus és konnektivizmus


Dr. Reis szerint az IKT területén, egyre jobban elismerjük a szociálkonstruktivizmust és legfőképp a konnektivizmust, mint befolyásoló tanulási elméleteket. A konstruktivizmus szerint a tudást nem közvetítik, hanem aktív feladatok során a tanuló saját maga alkotja meg, illetve egy reflektív folyamatban való részvétel során, az új információt a már meglévő tudás szerint dolgozza fel. A csoportos tanulás ugyanakkor segíti megérteni a megtanulandó anyag összefüggéseit, így nem csak a részterületek memorizálását érjük el. Amennyiben elfogadjuk, hogy a konstruktivizmus szerint a tudás megszerzése úgy jön létre, hogy a tanuló és az őt körülvevő környezet egymásra kölcsönösen hat, az e-learning során a tutor serkentheti a tanulók és a környezetük egymásra hatását.

A projekteknél láthatjuk, hogy a tanulók először az elsajátítandó anyag alapismereteit tanulják meg, de az igazi tanulás akkor történik, amikor a tanulóknak össze kell rakniuk az alapismereteket és összefüggésbe kell hozniuk a már meglévő tudásukkal. Az elektronikus kontextusban főleg csetelés, blog bejegyzések és wiki-k segítségével lehet serkenteni a tanulási folyamatot. Az egyre összetettebb tudás és a hálózatok elterjedése miatt, a szociálkonstruktivizmus tanulási elmélet állhat talán legközelebb az e-learninghez, ahol fontos célnak számít az együttműködés, a problémamegoldás és az új ismeretek megteremtése. De végül mégis a konnektivizmus jelenti a megfelelő tanulási elméletet az e-learning környezetben.

A kísérlet

Az említett cikkben, Dr. Reis két különböző csoporttal végezte el a kísérletet, hogy kiderüljön, a wiki-k használata mennyiben segíti-e az idegennyelv oktatást. Az első csoport spanyol anyanyelvű hallgatókból állt, akik középhaladó portugál nyelvoktatáson vettek részt. A másik csoportban portugál anyanyelvű hallgatók tanultak szaknyelvet (úgymond technikai nyelvet), saját anyanyelvükön. Dr. Reis az egyik legismertebb és legelterjedtebb Web 2.0 alkalmazásnál, úgynevezett wiki-k segítségével kísérletezett.

A Wikipédia szerint a wiki egy olyan rendszer, amely lehetővé teszi a szerkesztőknek (vagy általános esetben bárkinek), hogy a laphoz új tartalmakat adjanak, vagy azon, tartalmat módosítsanak. Más szóval a wiki egy olyan program, amelynek számos különböző megvalósítása létezik. Dr. Reis szerint a wiki-k egyik legfontosabb jellemzője, hogy együttműködésen alapul. A hallgatók tehát a legjobb tudásuk szerint akarnak hozzájárulni a csoportos projektekhez.

A kísérlet módszertana

Az első csoport egy 27 tagú osztály volt, amely spanyol anyanyelvű hallgatókból állt, akik portugál nyelvoktatáson vettek részt. A másik csoportot egy 18 tagú osztály képezte, ahol, mint korábban említésre került, portugál hallgatók tanulták a portugál szaknyelvet. Megkérték mindkét csoportot, hogy a Sakai nevezetű platform wiki alkalmazását használják (sakaiproject.org) a nyelvtanulás folyamán. A kísérlet végén minden egyes hallgató kitöltött egy online kérdőívet. A kérdőívben összesen kilenc állítás szerepelt, és a hallgatókat arra kérték, értékeljék, mennyire értenek egyet azokkal. Konkrétan arra kerestek választ a kérdőív segítségével, hogy a hallgatók mennyire voltak megelégedve a wiki használatával, illetve mindenekelőtt azt kívánták felmérni, hogy szerintük az mennyiben segítette nyelvtanulásukat.

Íme a kilenc állítás, melyet osztályozni kellett:
1. Élveztem, hogy részt vehettem a wiki projektben;
2. A wiki projekt tanulási élmény volt számomra;
3. Jól működtünk együtt a csoporttársaimmal;
4. Inkább egyéni munkát szerettem volna végezni;
5. Alkalmaztam a nyelvórákon tanult szakkifejezéseket a projekt folyamán;
6. A tankönyvön kívül is használtam egyéb forrásokat, a projekt megvalósításához;
7. Egy bizonyos hallgató a csoportomon belül átvette az irányítást;
8. A csoportom minden egyes tagja ugyanannyi munkával járult hozzá a projekt elkészítéséhez;
9. A csoportom sikeresen elkészített egy wiki oldalt.

A kiértékelés folyamán kiderült, hogy hallgatók többsége szerette használni a wiki-t, és tanulási élménynek élte meg a csoportmunkát. Továbbá a többségük könnyen együtt tudott működni a csoporttársaival, használni tudta a tanultakat a projekt elkészítése folyamán és sikeresen össze tudott hozni egy wiki oldalt.

Összefoglaló

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a konnektivizmus úttörő tanulási elmélet az e-learning területén. A tanulók számára rendkívül fontos, hogy használni tudják a tanultakat (pl. projektek készítésénél). A csoportos együttműködés lényegében nem csak arra serkenti a tanulókat, hogy minden egyes tag hozzájáruljon a közös munkához, hanem az információk és vélemények megosztása során, a tananyag sikeres elsajátításához is vezet.

Forrás:

Reis, P. (2010). Collaborative learning in higher education: The use of wikis in language classes. Distance Learning, 7(3), 9-14.

2011. május 30., hétfő

A felnőttképzés története dióhéjban

A felnőttek tanulása a történelmi idők kezdetére visszavezethető, amikor is új eszmék, törvények, mítoszok terjesztése, vagy új tanokhoz hívek toborzása formájában valósult meg. A felnőttoktatás módszeresebb formája az antik görög demokráciában jelenik meg, utalva itt a szofisták jeles képviselőire, akik, retorikára, grammatikára logikára tanították az ifjabb és idősebb polgárokat.

A késői középkorban a reneszánszban megjelentek a felnőttek képzésére vonatkozó reflexiók is. „Rotterdami Erasmus humanista személyiségkoncepciója nemkülönben Comenius embernevelési felfogása már az andragógiai gondolkodás ősforrásaként tekinthetők. Morus Tamás „Utópia”a-jában felsejlik a szabad önnevelés ma már korántsem „utópisztikus” eszméje”

A könyvnyomatás elterjedése és az anyanyelvű könyvkiadás, az olvasni tudó rétegek kiszélesedése és a nyilvános könyvtárak megjelenésével megteremtődött a felnőttek művelődésének és képzésének előfeltételei.

A szervezett felnőttképzés a XVIII. században alapvetően két irányra terjedt ki melyek egyike az írás és olvasás elterjesztése volt, míg másik iránya a meggyengült vallásos hit megerősítését célozta. A felnőttképzés egybe kapcsolódott a közvetlen szociális segítőkésséggel is.

A felnőttképzés intézményesülésében és szekularizációjában igazán nagy előrelépés a XIX. század második felében történt. Történeti kiindulópontnak a felvilágosodás kora tekinthető, annak az alapeszmének a elterjedése, hogy az embere közti egyenlőtlenségek a tudatlanság megszüntetésével eltüntethetőek.

Az elmúlt két évszázadban az önművelés legfőbb eszköze a könyv volt. Az utolsó évszázad második felében a felnőttek önálló tanulása kizárólag a tankönyvekre és a tudományos ismeretterjesztő művekre épült. Az intézményesülés felé tett igazán nagy lépésnek a XIX. század második felében Dániában megjelent és Európa szerte gyorsan elterjedő népfőiskolai hálózat számított. Ezzel egyidejűleg a megerősödő munkásság is nagyobb részt követel a művelődésben és a politikai célja elérése érdekében. A felnőttképzés fejlődésének lendülete megtört az eső világháború miatt. A világháborút követően újra szerveződött népfőiskola hálózat egyes intézményei közt csak az volt a közös, hogy képzéseiket a résztvevők igényére és tapasztalatára, nem pedig a tudományok rendszerére építették. Az 1929-’32 közti gazdasági világválság a felnőttképzés központi feladatává a munkanélküliek elhelyezkedési esélyeit javító képzéseket tette.

A második világháborút követően az ideológiailag ketté szakadt világban a felnőttképzés is más-más irányt vett. A „keleti”, szovjet befolyás alatt álló országok felnőttképzésére a pártideológiával átitatott képzés volt a jellemző.

Nyugaton a hatvanas években erőteljesen felgyorsult a felnőttképzés intézményesülése és bekapcsolódott e rendszerbe a tömegkommunikáció is. Előtérbe került a szakképzési funkció és a felnőttképzés jobban betagozódott az állami-gazdaság és szociálpolitikába. Az 1970-es években a világ e táján erőteljes ”képzési expanzió” lépett fel, melyben jelentős volt a szerepe a felnőttképzés kiterjedt intézményrendszerének. Megerősödik a felnőttképzés törvényi szintű jogi szabályozása is és a felsőoktatás szintjén is megjelenik a felnőttképzés. A nyolcvanas években az ugrásszerű technikai fejlődés hatására a felnőttképzésben új preferenciák jelennek meg, erősödött az új kvalifikációkat nyújtó képzések iránti igény.

A kilencvenes évek felnőttképzésének vezérmotívumává az emberi erőforrás fejlesztése és racionálisabb felhasználása vált. Az ezredfordulón a plurális társadalmak hatására a felnőttképzés művelődési szolgáltató ágazattá vált, programszervezésükre a vagy-vagy helyett egyre inkább az is-is lett jellemző.
A magyarországi felnőttoktatás történte

Az 1001.évi államalapítást követően a ősi magyar kultúra elmei fokozatosan, haltak el, melynek alapvető oka a keresztény egyház által terjesztett új műveltség elerjedése volt. A műveltség terjesztői a XI. században a papok voltak, a műveltség központjai a királyi udvar valamint a püspökségek székelyei, majd később a világi előkelőségek udvarai voltak. A reneszánsz és a humanizmus elterjedésével nőtt a magasabb műveltségben részesülő száma. Az ország lakosságának szellemi arculatát és kultúráját jelentősen alakította a könyvnyomtatás.

Magyarországon a kulturális értékek széles körű terjesztésének igénye először a felvilágosodás korában jelentkezett, mely társadalmi mozgalommá a reformkorban vált. „A cél –kezdetben spontán módon, később egyre tudatosabban - az új polgári társadalmi rend megteremtésének elősegítése, esősorban hasznos és praktikus tudnivalók terjesztése útján: a tömegek felvilágosítása, s tudatának formálása.” A tudomány terjesztésében kiemelkedő szerepe játszottak a könyvtárak és az ekkoriban megjelenő ismeretterjesztő könyvek. A kor kiemelkedő személyisége Bessenyi György a felvilágosodás eszméinek terjesztését szolgáló műveiben hívta fel a figyelmet a műveltség széleskörű terjesztésének szükségességére és egy tudós társaság létrehozásának fontosságára. Tessedik Sámuel a parasztság számára a gazdálkodás javítása céljából működtetett korszerű ismereteket nyújtó iskolát.

A XIX. század elején tovább bővül a felnőttek művelődését szolgáló intézmények köre, ezek egyikeként jön létre gróf Széchenyi István támogatásával a Magyar Tudományos Akadémia. 1830-ban alakul meg az első kifejezetten népműveléssel foglalkozó Nógrád megyei Intézet. Még a század első felében, 1843-ban megjelent az első magyar néplap. A reformkorban, bár igény mutatkozott ugyan rá, a felnőttoktatás törvényi szabályozására nem került sor.

A kiegyezést követően a társadalom kulturális kezdeményezései olyan fokot értek el, melyek szükségessé tették az állami törvényhozást. Az Eötvös József által vezetett Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium és az ellenzék képviselői - Pulszky Ferenc, Irányi Dániel, Türr István egyaránt elkötelezettek voltak a tömegek kulturális felemelkedését illetően, nézeteik az állami szerepvállalást illetve feladatokat illetően voltak köztük. Eötvös a felnőttek oktatásában a társadalom felelősségét hangsúlyozta, a állami szerepvállalást a finanszírozásra és az ellenőrzésre korlátozta.

Az 1868.évi XXXVIII. tc. kötelezővé tette a népoktatást, mellyel intézményes formát kapott a felnőttoktatás is. Ezt követően a felnőttoktatás kérdése hosszú időre lekerült a törvényhozás napirendjéről. Ennek eredményeként a népoktatás mellett számos új művelődési forma is teret nyert, a fogalom népművelésre változott.

A XX. Század első évtizedébe a szabadoktatás jelszavával s keretében folyt a felnőttoktatás. E formánál az állam szerepe a legmagasabb szintű ellenőrzésre, illetőleg eseti anyagi segítségnyújtásra terjedt ki. Szabadoktatás formájában többéves tanfolyamokat is szerveztek a Tudományos Társaság és a munkásmozgalmi szervezetek összefogásával. A Jancsó Benedek emlékirata alapján megindult vita eredményeként 1911-ben megalakult az Országos Szabadoktatási Tanács, a felnőttoktatás átfogó, véleményező és tanácsadó jogkörrel felruházott országos szerve.

A két világháború között az Országos Szabadoktatási Tanács nevét Országos Közművelődési Tanácsra változtatták, mely névváltoztatás elhatárolódást jelentett a korábbi időszak elméletétől és gyakorlatától, annak társadalmi jelegétől. Az állami jelleget viselő tevékenység et a VKM fogta össze, vezérgondolatként hangsúlyozva a nacionalizmust, a keresztény nemzeti egységet és a vallási alapon nyugvó erkölcsiséget. Klebelsberg Kuno kultuszminiszter nyíltan hangsúlyozta a liberális szellem felszámolásának törekvését a népművelést illetően. Programjában kiemelten szerepelt a paraszti kultúra felemelésének fontossága és a középosztály valamint az értelmiség művelődési igényeinek kielégítése. „A köznyomorból csak akkor emelkedhetünk megint ki, ha a magyar munka nemcsak több, hanem szakszerűbb és ebből kifolyólag termékenyebb és jövedelmezőbb is lesz. Nézetem szerint tehát állampolgári nevelésre és gyakorlatibb szakoktatásra van szükség.” (Gróf Klebelsberg Kuno,Szakértekezlet megnyitóbeszéd részlet, 1923. június 19.) Észak-európai mintára sorra alakultak a népfőiskolák, melyek zömmel egyházi és magánvállalkozásokra épültek, céljuk a keresztény világnézetet valló, nemzeti műveltséggel rendelkező jól gazdálkodni tudó állampolgárok nevelése volt. Az ifjúsági szervezetek – KIE, KALOT, KALÁSZ - által szervezett népfőiskolák a fiatalok számára biztosítottak lehetőséget az általános és mezőgazdasági ismeretek területén és fejleszteni kívánták a közügyek intézésében való jártasságot is. A munkásmozgalom szervezetei által rendezett képzések egyaránt szolgáltak általános ismeretterjesztési, kulturális és politikai célokat.

Az 1945-1948 közti időszak politikája a kultúra demokratizálását, az analfabetizmus felszámolását és a munkás- és parasztfiatalok művelődési hátrányának felszámolását célozta meg. A figyelem a kulturálisan elmaradott parasztságra irányult, újabb népfőiskolák nyíltak. 1948.a fordult éve volt a politikában és ezzel egyidejűleg a felnőttnevelés területén is. A képzés hosszú ideig elsősorban ideológiai alapokra épült és ilyen célokat szolgált.

A fenőttnevelés elméleti műhelyeinek számító egyetemek, és egyéb, nem ritkán politikai jellegű szervezetek komoly szerepet kaptak a felnőttnevelés elméleti hátterének kidolgozásában, gyakorlati és szervezeti lebonyolításában. A felnőttképzésen belül ebben az időszakban az iskolarendszerű felnőttoktatás intézményesült és vált tömegessé. Már 1945-ben létrejöttek a felnőttek középiskolái, majd a felnőttek általános iskolái és az 1948/49.-es tanévben a felsőoktatási intézménybe történő belépést szolgáló szakérettségi tanfolyamok, a felsőoktatásban pedig az esti és levelező tagozatok. Az ezekben folyó tartalmi munkát szolgálták a tananyagreformok és az ezen intézmények részére készített külön tankönyvek. 1960-ban az alapfokú oktatás egészének 66, a középfoknak 35, a felsőfokúnak pedig 34 százalékát tette ki a felnőttoktatás. A folyamatosan változó állami rendelkezések, művelődéspolitikai irányelvek a pótló funkció háttérbe szorításával az oktatás korrekciós, társadalmi mobilizációs szerepét voltak hivatottak szolgálni. A század utolsó évtizedeiben a népművelés fogalmát felváltotta a közművelődés fogalma, mely tartalmában és célkitűzéseiben is eltér az előbbitől. Számos intézménye közül a legfontosabbak a szabadegyetemek, a munkahelyeken szervezett tanfolyamok, a szaktárcák által szervezett vezetőképző és továbbképző intézetek, a művelődési házak, a TIT, és a politikai nevelést szolgáló pártirányítás alatt álló szervezetek voltak.

Az ország társadalmi, politikai, gazdasági életében 1989-1990-ben bekövetkezett rendszerváltás éreztette hatását a felnőttképzésben is, elengedhetetlen volt az oktatási rendszerre vonatkozó jogi szabályozás átdolgozása.

A második világháborút követően az ideológiailag ketté szakadt világban a felnőttképzés is más-más irányt vett. A „keleti”, szovjet befolyás alatt álló országok felnőttképzésére a pártideológiával átitatott képzés volt a jellemző.

Nyugaton a hatvanas években erőteljesen felgyorsult a felnőttképzés intézményesülése és bekapcsolódott e rendszerbe a tömegkommunikáció is. Előtérbe került a szakképzési funkció és a felnőttképzés jobban betagozódott az állami-gazdaság és szociálpolitikába. Az 1970-es években a világ e táján erőteljes ”képzési expanzió” lépett fel, melyben jelentős volt a szerepe a felnőttképzés kiterjedt intézményrendszerének. Megerősödik a felnőttképzés törvényi szintű jogi szabályozása is és a felsőoktatás szintjén is megjelenik a felnőttképzés. A nyolcvanas években az ugrásszerű technikai fejlődés hatására a felnőttképzésben új preferenciák jelennek meg, erősödött az új kvalifikációkat nyújtó képzések iránti igény.

A kilencvenes évek felnőttképzésének vezérmotívumává az emberi erőforrás fejlesztése és racionálisabb felhasználása vált. Az ezredfordulón a plurális társadalmak hatására a felnőttképzés művelődési szolgáltató ágazattá vált, programszervezésükre a vagy-vagy helyett egyre inkább az is-is lett jellemző.

Források:

Zrinszky László: A felnőttképzés tudománya - Bevezetés az andragógiába. –átdolgozott , bővített kiadás. Okker Oktatási kiadó és kereskedelmi Rt. Budapest, 2006. (64. o.)

Dr. Felkai László: A felnőttoktatás története Magyarországon.

T. Kiss Tamás: Felnőttoktatás - TörténetE Magyarországon. Educatio, 1999/1 pp. 3-13.

2011. április 25., hétfő

Megváltozott tanulási környezetek

A folyamatban lévő információs forradalom már eddig is jelentős változásokat hozott és várhatóan jelentős változásokat fog még a jövőben is előidézni a tanulás és tanítás terén is.
Gyorsan kell tanulnunk és még gyorsabban felzárkóznunk ahhoz, hogy lendületbe maradhassunk és főleg majd át tudjuk adni tudásunkat, mint andragógus.
Az új információs technológiák megjelenése az iskolákban komoly kihívást jelent a tanulás és tanítás tradicionális szervezési formái, módszerei és tartalma számára. Az iskolákat fel kell (fel kellene) készíteni a kihívásokra, hogy élni tudjon a lehetőségekkel. Az információs technológiák megismerése és értelmes, célszerű felhasználása egyúttal az oktatás esedékes, ésszerű és kívánatos korszerűsítésének fontos elemét is képezheti - írja Dr. Kadocsa László egy tanulmányának összegzésében. Ahhoz, hogy az információs és telekommunikációs rendszereket megfelelően hasznosítani tudjuk, jelentős változtatások szükségesek az iskolák működésében, a tanítás-tanulás tartalmában, szervezésében, módszereiben, valamint az ezt szabályozó jogi környezetben. „Az oktatás rendszerének – amely központi, meghatározó szerepet lát el az információs társadalom előkészítésében – átalakítása a következő súlypontokon igényel intézkedéseket:
- az információs hálózati hozzáférés biztosítása minden oktatási intézménynek,
- a tanárok, oktatók képzésének és át(tovább) képzésének megoldása,
- új digitális tankönyv (tartalom) ipar létrehozása,
- az új pedagógiák kutatása, és eszközeik létrehozása,
- a közoktatás és felnőttképzés átalakításának monitorozása, és a nyert eredmények
- visszacsatolása, a további feladatok meghatározásába,
- az Európai Unió hasonló erőfeszítéseivel való együttműködés.”
Az elkövetkező években számos módosulás várható – és kívánatos is – általában a tanulási környezet egészét és speciálisan az informatikai eszközök iskolai használatát illetően.
A tanulási környezetre vonatkozóan az alábbi elmozdulások, hangsúlyeltolódások várhatóak az ipari társadalom normái és gyakorlata felől az információs társadalom (feltételezett) igényeinek irányába:

Ipari társadalom
 Tények és szabályok, kész megoldások megtanítása
 Zárt, kész tudás átadása
 A tudás forrása az iskola, a tanár, a tananyag
 A tanári instrukció dominanciája
 Kötött tanterv, merev órabeosztás
 A tanulás bérmunka
 Osztályteremben történő tanítás
 Osztálykeretben történő tanítás
 Homogén korcsoportban történő tanítás
 Iskolán belüli tanulócsoportok
 Alkalmazkodás és konformizmus
 Külső szabályok követése
 Tanárnak történő megfelelés
 Zárt, lineáris, monomediális tanulási környezet

Információs társadalom
 Készségek, kompetenciák,jártasságok, attitűdök kialakítása
 Az egész életen át történő tanulás képességének és készségének kialakítása
 A különböző forrásokból és perspektívából szerzett tudáselemek integrációja
 Komplex, inspiráló tanulási környezetben a tanuló önállóan építi fel tudását
 Projekt alapú tanulás, szabad időkeretben
 A tanulás vállalkozás
 Könyvtárban történő tanulás
 Kisebb, csoportokban történő tanulás
 Heterogén korcsoportban történő tanulás
 Iskolák közti tanulócsoportok EU és globális szinten is.
 Kreativitás, kritika és innováció
 Belső szabályok kialakítása
 Standardoknak történő megfelelés
 Nyitott, multi- és hipermediális tanulási környezet
(Forrás: Kadocsa, 2006)

Koros Eszter már összehasonlította blogjában az ipari társadalom az információs társadalom szervezeti vonásait, ebben a felsorolásban az oktatás-tanulás ellentéteit és párhuzamait olvashatjuk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az első oszlopban felsoroltakat majd teljes egészében felváltja, vagy fel kell váltania a második oszlopban szereplőket. Egészséges összhangra törekvés a cél. A kettőnek együtt, egymást kiegészítve kell(ene) működnie. Ezek trendek, amelyek már jól láthatóak, és a viszonyrendszerüket hivatott megmutatni.
„Az új tanulási környezetben az enciklopédikus tudásközvetítés jelentősége csökken, az elmélyülés, a begyakorlás és az egyes tárgyak közötti integráció erősítése kívánatos. A tudásközvetítéssel egyenlő hangsúlyt kell kapnia az információs társadalom által megkövetelt készségek és képességek kialakításának és a személyiségformálásnak. A tradicionális kulturális technikák (beszéd, írás, olvasás, számolás) és az idegen nyelven történő kommunikáció megtanulása mellett az új információs és kommunikációs technológiák használatát is meg kell ismerni. A hagyományos „számítógépes írástudás” (computer literacy) illetve „informatikai kompetencia” mellett a „médiakompetencia” és a „tudásmenedzsment” néven összefoglalható képesség-együttes is kialakítandó. Napjaink oktatási gyakorlata ettől eltérő tanulási környezet kialakítását várja. Abból a feltételezésből indul ki, hogy a hallgató a tudást nem kész rendszerként veszi át, hanem annak megszerzésében maga is aktívan vesz részt, mintegy saját konstrukcióval hozza létre. Ennek megfelelően olyan tanulási környezetet kell kialakítani, amely tág teret, lehetőségeket biztosít a hallgatónak. Erre jó lehetőséget kínál, ha valósághű problémahelyzeteket teremtünk, amelynek megoldásában a hallgató megoldó tevékenységéé a fő szerep. A folyamatban tehát övé a főszerep, és ehhez alkalmazkodik az oktató támogató, segítő, konzultatív tevékenysége.”
De mi a helyzet azokkal, akik olyan hátrányokkal küzdenek, mint pl. az írás- és olvasás tudásának hiánya? Fel lehet, fel kell őket zárkóztatni? Mindenképpen igen, hiszen egy társadalom számára nem mindegy, hogy milyen állampolgárok adják az adott ország tudását, kultúráját, alapjait a jövő nemzedéke számára. Magyarországon az önkormányzatok (a közoktatási intézmények működtetői) pénzhiánnyal küzdenek. Legtöbbször az alap dolgokat sem tudják biztosítani a tanulók számára. Sok esetben hallani, hogy nem számítógépre, hanem először könyvekre, jól képzett tanárokra lenne szükség. Hiszen az is probléma, hogy a tanítók, tanárok már 1-2 év után elhagyják a tanári pályát, mert nem tudnak, illetve nem akarnak belőle megélni. (Egy biztosítónál dolgozom, és valamennyi, közvetlen kollégám –függetlenül a beosztásuktól - tanári diplomával rendelkezik! De a szakmában is óriási a létszámuk.) Csak ezután jöhetnek az IKT eszközök és azok megismerése. Vagy párhuzamosan kell zajlania?

Forrás: Dr. Kadocsa László: Az atipikus oktatási módszerek (NSZFI Kutatási Füzetek, 2006, Budapest.) https://www.nive.hu/konyvtar/content/edoc/files/01_kadocsa.pdf (letöltve: 2011.03.25.)