A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulási képesség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulási képesség. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 30., hétfő

Tanulási képesség és lehetőség a felnőttkor szakaszaiban


Jó ideig általános volt az a felfogás, hogy a tanulás ideje a gyermekkor és az ifjúság. Felnőtt korukban az emberek azt „élik föl”, amit felnövekvő korukban megtanultak. Mi több: nem is képesek újat megtanulni, a tanulás kapui felnőtt korra bezárulnak. A felnőttek tanítása ekként kimerítő, s ezzel együtt felesleges vállalkozás. Ez a közfelfogás a tudománytól is segítséget kapott: William James amerikai filozófus és pszichológus 1893-ban megjelent hatásos könyvében, „A lélektan alapjai”-ban kifejtette, hogy az emberek életük során kizárólag azokat az eszméket vallják, amelyekre életük 25. éve előtt tettek szert, azután nem képesek újat megtanulni, semmiféle új képességre szert tenni, valóságismeretüket új módon átrendezni.

Edward Lee Thorndike amerikai pszichológus vizsgálatokat, kísérleteket végzett, adatokat vett fel, igyekezett megtalálni a felnőttkori tanulás pszichológiailag megragadható tényeit. Vizsgálta pl. az érzéki reakció képességeit, a figyelem illetve a megfigyelés alakulását, az egyszerű és a bonyolult szokások tanulását, az emlékezetet, a megértést stb. Harmincöt évvel James könyve után, 1928-ban megjelent Thorndike könyve, az „Adult Learning” (A felnőttek tanulása), amely megadta James nézeteinek cáfolatát is.
Vizsgálatai alapján Thorndike a teljes emberi életre kivetítve állapította meg a tanulási képességek általános fejlődési tendenciáját. E szerint a tanulás optimuma (valóban!) a 25. életév körüli időszakra esik. Ettől kezdve (valóban!) hanyatlás következik. De a hanyatlás oly lassú és olyan mérsékelt, hogy a tanulási teljesítmények 50 éves korig összességükben elérik a korábbi tanulási teljesítményeket. Ezt követően, 50 éves kor után viszont felgyorsult ütemű hanyatlás a jellemző.

A Thorndike nyomát követő kutatók a továbbiakban felfigyeltek arra, hogy az 50 éves kor utáni hanyatlás szakaszai egy ideig csupán a korábbi életszakaszok, elég pontosan meghatározható, tanulási szintjeire esnek vissza. Olyan szakaszokra, amikor a tanulás cáfolhatatlanul eredményes és lehetséges volt. Kiderítették, hogy a tanulási képességek csökkenése az élet negyedik évtizedében a 15-16 életévbeli képességekhez jut vissza, és még a hatodik évtized környékén is eléri a 10-11 éves kori tanulási lehetőségeket. A hanyatlás tehát viszonylagos, hiszen a visszaesés minden szakasza egy-egy korábbi, már „bejáratott” tanulási életszakaszhoz történő visszatérést jelent. Igaz, az életkor növekedésével egyre korábbi, s ily módon egyre primitívebb szakaszok felé halad. De olyan szakaszok felé, ahol a tanulás végig lehetséges és természetes volt.
Aztán egy lépéssel tovább: a vizsgálatok eljutottak annak felismeréséig, hogy a felnőttek tanulása minden életszakaszukban a korábbi életszakaszaik tanulási tartalmaitól, formáitól és eredményeitől függ. Vagyis leginkább attól, hogy milyen tanulási tartalmakon, milyen tanulási képességeik, milyen színvonalon fejlődtek ki: mit, hogyan tanultak meg megtanulni?
A felnőttkori tanulási képességek változásainak imént vázolt természete a viszonylagos hanyatlás (a relatív regresszió) fogalmába vonható össze – amely fogalom korántsem a felnőttkori tanulás, és a felnőttek tanításának lehetetlenségét fejezi ki.

A tanulási képesség összetett fogalmán belül a következő elemeket különböztethetjük meg:
• A képesség kapacitása: bár a rendelkezésünkre álló biológiai-fiziológiai apparátus adta lehetőségeknek csak elenyészően csekély részét használjuk fel, lényeges egyéni különbségeket tapasztalunk a tanulási képesség kapacitása tekintetében. A tudásfelvétel mutatóit azért nehéz megragadni, mert szorosan egybekapcsolódnak a megőrző-képességgel, valamint a fáradékonysággal.
• A tanulás könnyűsége: ennek kritériuma a tanulási tartalmak felfogásának időtartama.
• A tanulás tartóssága: az első pontban említett megtartó képesség mindenekelőtt az emlékezés működésének sajátosságait érinti.
• A tanulásra való ösztönözhetőség: annak a lehetősége, hogy valakiben felébredjen vagy felébresszék a tanulási kedvet, érdeklődést.
• A tanulás intenzitása: ez mindenekelőtt attól függ, hogy valakit mennyire hat át a tanulás értékéről és szükségességéről való meggyőződés. De lényeges szerepet játszanak a tanulási szokások, és a tanulás körülményei is. Éppen ez utóbbiak kulcsfontosságúak a tanuló felnőttek szempontjából.

A felnőttkori tanulás lényegesen különbözik a gyerekek tanulásától. A felnőtt esetében ez önként vállalt kötelezettség, ezért a felnőtt tanulási folyamatok labilisabbak is. A felnőtt autonóm személy, önirányító, autonómiáját tiszteletben kell tartani. Nagy élettapasztalattal rendelkezik, saját véleménye van, tapasztalatait összeveti folyamatosan a tanultakkal. Ha a kettő ellentmond egymásnak, ellenáll. A tudás az egyén szükségletétől függ, fontos, hogy a tanultak azonnal hasznosíthatók legyenek. A felnőtt nem szereti a kudarcot, kellemetlen neki, ha nem tud valamit, tehát óvatos rávezetés szükséges. A felnőttképzésben egyenlő, partneri viszonynak kell lennie, a tanár inkább tanácsadói funkciót tölt be, de az egyenrangúsággal nem szabad visszaélni.

Tanulási tényezők a felnőttek szempontjából:

A figyelem: a felnőtt tanulók gyakran panaszolják, hogy már nem tudnak úgy figyelni, koncentrálni, mint fiatalabb korukban. A figyelem egyfajta kiválasztás és felerősítés. A mindnyájunkat szakadatlanul érő ingerek hatalmas tömegéből akarva, akaratlanul mindig kiválasztunk egy keveset, amelyet valamiképp feldolgozunk, amelyre reagálunk. A figyelem foka nemcsak a figyelő személytől, hanem a figyelem tárgyától is függ. Minden megerőltetés nélkül, sőt sokszor akaratunk ellenére is figyelünk arra, ami érdekes, és csak nehezen tudjuk figyelemmel követni azt, ami unalmas.
A tanulás csendje: egyike a leggyakrabban hangoztatott, már-már közhelyszerű tanulás-módszertani tanácsoknak, hogy olyan tanulás körülményeket kell teremteni, amelyek között semmi nem tereli el a figyelmet a tanulás tárgyáról. Az elmélyedés csendet, nyugalmat kíván. A pszichológiai kutatás megállapította, hogy az erős ingerek, és az ingererősség-változások elvonják a figyelmet a tanulásról. Azonban azt is kimutatták, hogy az intellektuális tevékenység eredményességének a háttéringerektől való teljes megfosztottság sem tesz jót. Miképpen a desztillált víz, hasonlóképpen az abszolút csend is túlságosan tiszta az embernek. A megszokott kiegészítő ingerek révén válik természetessé a környezet.
A figyelem megosztásának problémája: a modern élet megsokszorozza azoknak a helyzeteknek a számát, amelyekben nélkülözhetetlen a figyelem megosztása – különösen egy felnőtt esetében.
A figyelem tanulása: a figyelem életkori jellemzőivel foglalkozó művek álláspontja szerint az emberi figyelem az életkor előrehaladtával romlik. A romlás leginkább a dekoncentráltságban jelenik meg – a befogadás felszínesebbé válik, gondolataink el-elkalandoznak, gyakoribbá válnak a hibák, félreértések. A tanulási helyzetek lényeges kérdése, hogy mennyi ideig képesek a felnőtt hallgatók fenntartani figyelmük szintjét. Meg kell azonban jegyezni, hogy az életkor előrehaladtából adódó teljesítménycsökkenés nem nagymérvű, és jó ideig meglehetősen egyenletességgel megy végbe. Több tényező pedig jelentősen ellensúlyozhatja még ezt a hanyatlást is. Azokban a témákban, melyek iránt erősen érdeklődünk, nem mutatkozik ilyen figyelemgyengülés. Minden életkorban javítani lehet a figyelem minőségét, ha megfelelő szellemi feszültség és a pihenés, kikapcsolódás ritmusa, ha nem terheljük túl magunkat és egészségesen osztjuk be az időt.
Érdeklődés: míg a rendes korúak iskolájában a tanulók érdeklődése az iskolai tanulmányokkal együtt fejlődik, s az érdeklődésbeli divergenciák fokozatosan alakulnak ki, az életkor növekedésével és a látókör bővülésével együtt változnak, addig a felnőttek iskolájába többé-kevésbé kész érdeklődéssel jönnek a tanulók, amelyet aztán az iskolának kell kibővítenie, átalakítania. A dolgozó emberek biztosak abban, hogy mi érdekli és mi nem érdekli őket, megállapodottabb a tudásvágyuk, és jobban ragaszkodnak saját elképzeléseikhez, mint a rendes korúak iskoláiba járó tanulók.
Emlékezet: A 16-17 vagy a 20-23 éves fiatal ember emlékezete látszólag sokkal tökéletesebb, mint a 30-40, s különösen az 50 éves felnőtté. Meg kell különböztetnünk egymástól az emlékezet kétféle működési módját: a mechanikus és az intellektuális emlékezetet. A mechanikus emlékezet önmagukban rögzíti a tényeket, adatokat, s nem feltétlenül kapcsolja össze ezeket értelmes folyamatokká, kiragadja összefüggéseikből, sokszor eltekint tartalmuktól is. Az intellektuális emlékezet értelmes folyamatokká kapcsolja össze az ismereteket – az adatokat és a tényeket is –, pontosabban: a problémákkal, kapcsolataival, összefüggéseivel együtt rögzíti ezeket és nem összefüggéseikből kiragadva, nem problémamentesen. Az intellektuális emlékezet a megértés oldaláról, a problémák feltárása és megoldása útján igyekszik emlékezetben tartani az ismereteket. Úgy látszik, hogy gyermekkorban és fiatal korban erőteljesebb a mechanikus emlékezőképességünk, mint felnőttkorban. Egyre bizonyíthatóbb, hogy felnőttkorban az ember mechanikus emlékezőképessége gyengül, nehezebben mobilizálható. Vannak vizsgálatok, amelyek ugyanakkor azt bizonyítják, hogy az intellektuális emlékezet felnőttkorban sokkal fejlettebb, de legalábbis könnyebben és gyorsabban mobilizálható, mint gyermekkorban volt.

Minden felnőttkorban megkezdett tanulási folyamat tiszteletet érdemel. Azzal, hogy a felnőttkori tanulási képességek és motivációs tényezők sajátosságait jobban megismerjük, segíthetünk abban, hogy a felnőttkori tanulási folyamatok mind sikeresebbek – s ezáltal egy életúton belül is minél gyakoribbak – legyenek.


Kép forrása:http://bit.ly/igKIGu
Forrás: saját előző tanulmányaim jegyzetei.