2011. augusztus 1., hétfő

Vége van, vagy csak most kezdődik el?

2011. július 27-én szerdán mi, az első ELTE andragógia mesterképzésben végzett hallgatók átvettük a diplománkat. Az Egyetem téren lévő épületben került sor az átadásra, egy nagyon impozáns teremben. Sokkal szebb és bensőségesebb volt az egész, mint az én első tömegtermelésben zajlott diplomaosztómon, még a kedvesen esetlen műsorral együtt is (leszámítva a meghökkentően igénytelen meghívót). Jó volt látni az ismerős arcokat, bár sajnos nem mindenki lehetett jelen. Néhány tanárunk eljött, ami jól esett. Köszönjük Sz. Molnár Annának, Kraiciné Szokoly Máriának, Striker tanár úrnak és Tóth Attilának, hogy eljöttek. Kár, hogy nem többen. Bizonyosan csak a nyár miatt.

Azon tűnődtünk mi, akik ott voltunk, átvettük a díszes oklevelet, hogy milyen furcsa lesz szeptemberben majd nem menni, nem találkozni. Persze kicsit jó is kiszabadulni, meg végre a család sem morog a szombatok miatt, de közben meg mégis... Hiszen nem rég kezdtünk, még élénken emlékszem a felvételire, meg minden. Nem akarok itt nosztalgiázni, de a csapat jól összejött. Mindig vannak, akik kilógnak, vagy ki akarnak lógni, de a hivatalos csoportból valódi csoport lett. :) Azok, akik most nem voltak, vagy nem lehettek ott, azért lélekben velünk voltak. Gondoltunk rájuk! Ősszel egy banketten szeretnénk mindenkivel találkozni és januárban majd örülünk az ő diplomájuknak is.

Reméljük, hogy a személyes és a szakmai kapcsolatoknak legalább egy része megmarad és ezt a blogot is megtöltjük a saját elhatározásunk alapján tartalommal. Egy nagy szusszanás után.

További képek ezen a linken érhetőek el.

2011. július 26., kedd

Sági Zenina: A képzők képzése

Az andragógia mesterképzés levelező tagozatának rejtett tantervi elemei
(tapasztalatok hallgatói szemmel)

Az andragógia elmélete a felnőttképzés gyakorlatára nézve mind szervezési, mind kivitelezési szempontból irányelveket fogalmaz meg, széles módszertani ismeret áll a rendelkezésre, ennek ellenére azonban gyakori az a tapasztalat, hogy a felnőttképzésben (is) az oktatók, tanárok, előadók jó része még mindig nagyobb hányadban a hagyományos tanításfelfogást követi, és például a módszerválasztás terén a frontális ismeretátadást részesíti előnyben. A felnőttek képzésében rejlő lehetőségeknek, így például a levelező képzés, vagy a távoktatás által nyújtott potenciálnak csak egy részét használjuk ki, a hatékonysága pedig töredéke annak, amilyen lehetne. Ennek okát kutatva egy rejtett tantervet feltételeztem a képzők képzése során, amely az explicit tanterv által hordozott modern andragógiai eredményeket a végzett hallgatókban felül- vagy átírják. Hipotézisem alapján a rejtett tanterv egyik kardinális eleme a kapott oktatói minta. Emellett feltételeztem, hogy a levelező oktatás sokkal inkább a nappali képzésforma rövidített változata, mintsem önálló módszertannal felépített felsőoktatási felnőttképzési forma.

Hipotéziseim bizonyítására kérdőíves felmérést készítettem, amelyet online formában jutattam el az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem andragógia mesterképzésben tanuló, végzős, levelező képzésben résztvevő hallgatóihoz illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem andragógia mesterképzésében résztvevő oktatóihoz. A válaszadók személyes véleménye alapján igyekeztem feltételezéseimet igazolni.

A felsőoktatásban a rejtett tantervi vizsgáltok nagyon ritkák, az andragógusképzés újszerűsége miatt pedig ez a kutatás a területen eddig egyedülálló. Mivel a felnőttképzési terület sok rokonságot mutat a pedagógusképzéssel, így bizonyos tanárképzési kutatások eredményeiből is merítettem ötletet, illetve a két szakma relevanciája miatt a kutatásom eredménye a pedagógusképzés számára is hordozhat értékes információt.

A dolgozatnak nem volt célja az okok feltárása, inkább a rejtett tanterv meglétére felhívni a figyelmet, hogy az explicit tanterv következetesebb, tudatosabb kivitelezésével annak hatékonyabb érvényesülése legyen várható. A kutatási módszerek és eredmények pontosítása illetve az okok feltárása lehetséges irányvonal a téma elmélyítésében.

Témavezető: Dr. Maróti Andor Phd

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól  ezen a linken található.

2011. július 25., hétfő

Szücs Zsuzsanna: A reformkori tradíciókra épülő kultúraközvetítés lehetőségei Balatonfüreden

Szakdolgozatom témájául lakóhelyem, Balatonfüred kultúraközvetítésének lehetőségeit választottam, mert azt szeretném kutatni, hogy a reformkorig visszanyúlva, milyen lehetőségek rejlenek még a közösségfejlesztés területén. A szakdolgozatot egyfajta hiánypótló dokumentumnak is szánom, valamint témaválasztásom aktualitása az ünnepi rendezvénysorozat, amelyet április első napjaiban rendeztek a városban, a település 800 éves, a várossá nyilvánítás 40 éves évfordulójának tiszteletére. A fürediek nagy közösségi összetartó ereje, a kulturális alapú városfejlesztés két évtizedes munkája, a sikeres uniós pályázatok mind hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország az Európai Unió soros elnöksége idején éppen Balatonfüredet jelölte ki a nemzeti és európai értékek összefüggései bemutatásának helyszínéül.

Az andragógus mint kultúraközvetítő, ma egyre inkább egy naprakész „információmenedzser”, aki szakmai szemmel nézve szívén viseli a kultúra minél szélesebb rétegekhez való eljuttatását. Balatonfüred szerencsés helyzetben van, hiszen tárgyi-, szellemi- és környezeti értékeket örökölt, melyeket kulturális marketingtevékenységével minőségi turisztikai kínálatként kell közvetítenie. Kutatásomban a város kettősségéből indultam ki: a helyiek és az ide látogatók számára a kultúra egyes szegmensei nincsenek összhangban. Andragógus szemmel úgy vélem, az egyén – korhatár nélkül - váljon részesévé a kultúraalkotásnak, - megőrzésnek, - építésnek. A másik hipotézisem arra irányult, hogy hiányzik az egység, amely koordinálná a helyi programokat. Erre vonatkozóan szakdolgozatom utolsó fejezetében javaslatot tettem egy andragógus iroda létrehozására, és annak hálózati szintre emelésére.

A kutatás módszere nyitott és zárt kérdésekből álló kérdőíven alapult. A mintavétel módja véletlenszerűen zajlott, online kérdőívek segítségével, a minta nagysága 145 fő. A kutatásomból erősen kirajzolódnak a helyi lakosok valós/vélt sérelmei, valamint a kutatás eredménye azt támasztja alá, hogy a válaszadók többségének a fesztiváljellegű, szabadtéren zajló, gasztronómiával együtt járó eseményekre van igénye. Megújulásra van szükség, a meglévő programokat új tartalmakkal kell tölteni. A művelődési élet színterein a legfőbb irányvonalnak az igényességet, az értéktudatosság terjesztését tartom, illetve egyes intézményi struktúrák fejlesztését. Balatonfüred jövőképének döntő része pedig az iskolai nevelésen múlik.

Témavezető: Dr. Bali János

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól  ezen a linken található.

2011. július 24., vasárnap

Fodor Anna: Életpálya-építési stratégiák felsőoktatási hallgatók körében

Az ELTE andragógia MA nappali és levelező tagozatos hallgatóinak életpálya-építési stratégiái

A dolgozat célja az ELTE Andragógia MA hallgatók életpálya-építési stratégiáinak vizsgálata. Az ELTE-n a most (2010–2011-es tanévben) másodévesek az egyetemen elsőként végző Andragógia MA hallgatók, így életpálya-építési stratégiáik most kerülnek elsőként vizsgálat alá. A dolgozat főbb kutatási kérdései: milyen tényezők miatt választották a hallgatók ezt a szakot, és korábban az alapszakjukat; milyen különbségek mutatkoztak a nappali és levelező tagozatos hallgatók döntése között; mennyire tudatosan készülnek a hallgatók a pályájukra; az életpályájuk tervezését mennyire tartják a kezükben; valamint mennyire ismerik és élnek a pályatanácsadás nyújtotta lehetőségekkel.

A kutatásban az ELTE első- és másodéves Andragógia MA-s nappali és levelező tagozatos hallgatói vettek részt. A kutatást megelőzte egy elővizsgálat, melyben kisebb létszámú megkérdezett válaszolt a pályaválasztási döntést befolyásoló tényezőkkel kapcsolatos nyílt kérdésekre. A fő kutatásban is kérdőíves módszer került alkalmazásra, mely nagyrészt zárt kérdéseket tartalmazott.

A kapott eredményekből az látszik, hogy a levelezőzök esetében kevésbé volt meghatározó a döntéseikben a család véleménye, azonban mindkét csoport önállóbb volt a döntésnél az MA estében. Felmerült a hallgatóknál az MA választásában a BA-s csoporttársak szerepe is. Mind a nappalisoknál, mind a levelezősöknél az MA esetében voltak fontosabbak a kereseti lehetőségek. Karrierépítés szempontjából a nappalisoknál (az MA esetében) a doktori képzés, publikálási lehetőségek merültek fel, míg a levelezősök inkább a „több lábon állást”, biztonságot látták benne. A nappalisoknál többen tartották fontosnak a döntésben a család és a munka összeegyeztethetőségét, mint a levelezősöknél. Mindkét csoportban, mindkét szinten az érdeklődés volt a hallgatókat a döntésben leginkább befolyásoló tényező. A hallgatók (mindkét csoportban) a döntésükben fontos tényezőként említették az ELTE hírnevét. A válaszokból az is kiderült, hogy a hallgatók nem jellemzően élnek a pályatanácsadás lehetőségével, de egy későbbi döntési helyzetben többen elképzelhetőnek tartják, hogy kérnék tanácsadó segítségét.

A kutatás további lehetséges irányvonalaként jelenhet meg az andragógia MA-sok céljainak, további terveinek kutatása, tanulmányaik befejezése után a tanulmányok hatásának vizsgálata. 

Témavezető: Dr. Kiss István

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól  ezen a linken található.

2011. július 22., péntek

Polonyi Petra: A tréning, mint intenzív fejlesztési eszköz az andragógiában

A 21. századi gazdasági és munkaerő-piaci helyzetben elengedhetetlen a humán tőke fejlesztése és gyarapítása. Ezáltal rá vagyunk kényszerülve, hogy rendszeresen képezzük magunkat, hiszen a tudás elévül, szinte évek alatt. Azért választottam a tréningmódszer bemutatását, mert a legintenzívebb és leghatékonyabb képzési módszernek tartom, hiszen gyakorlatorientáltsága és a tapasztalatára épülő jellege miatt a leggyorsabban elsajátíthatóak az ismeretek és az egyes készségek. Dolgozatomban bemutatom a tréning szereplőit, a tapasztalati tanulás fontosságát, a csoportdinamika jelentőségét, a csoportmunka előnyét és hátrányát, a szervezési feladatokat és az utólagos hatékonyságvizsgálat nehézségeit. Továbbá szeretnék választ kapni a következő kérdésekre: A tréning valóban olyan ismereteket ad, melyet a mindennapi életben használni tudunk? Melyek a tréning hatékonyságának a feltételei? A megkérdezettek szívesen vesznek-e részt tréningeken? Van-e utólagos hatékonyságvizsgálat a megbízó és a tréner részéről? Ha igen, mivel lehet mérni, hogy a résztvevők használják-e a későbbiekben a tréningen tanultakat?

Fontosnak tartom a résztvevők véleményének a megismerését is, ezért primer kutatást készítettem önkényes kiválasztási mód alapján a Pest megyében élők körében. A kérdéseim kiterjedtek a tréningek hatékonyságára, a résztvevők személyes tapasztalataira, elvárásaikra a trénerekkel és a tréninggel kapcsolatban. Feltételezem, hogy a legtöbb ember fontosnak tartja a tréningeket, ezzel szemben nem szívesen áldoznak saját pénzükből arra, hogy képezzék magukat. Továbbá úgy vélem, hogy a tréning résztvevői be tudják építeni a mindennapi munkájukba a tréningen tanultakat. Emellett nagyon érdekel, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre az utólagos hatékonyságvizsgálatot illetően. Ezt a kérdést egy HR szakemberrel, illetve egy trénerrel készített interjúmból szeretném kideríteni, akiket szintén önkényes
kiválasztás alapján választottam.

A résztvevők körében végzett kérdőíves felmérésem eredménye beigazolta a feltevéseimet, amely szerint a dolgozók tisztában vannak a tudás permanens fejlesztésének az igényével és fontosságával. A vizsgálatból látszik, hogy a résztvevők évente vesznek részt valamilyen tréningen, illetve a tanultakat hasznosítani is tudják a gyakorlatban, mindennapi munkájuk során, azonban kevesebb összeget fordítanának egy tréningre, mint amennyibe valójában kerülne. Az interjúk lefolytatása után arra a következtetésre jutottam, hogy mind a tréner, mind pedig a szervező fontosnak tartják az utólagos hatékonyságvizsgálatot. A HR szakember és a tréner is egy kérdőíves felmérést végez a dolgozókkal a hatékonyságot illetően. A kérdések kiterjednek a szervezésre (szállás, étkezés, időrend), másrészt a résztvevők érzelmi megnyilvánulásaikra.

A tanulási - tanítási folyamatban szem előtt kell tartani, hogy az „életre" kell tanítani. Ennek tudatában felvetődik a kérdés, hogy lehet-e tartósan létezni képzés nélkül? Elkerülhető-e a lemaradás, az anyagi és erkölcsi lecsúszás tanulás nélkül? A válasz egyértelmű, permanens tanulás nélkül nem, nem tudunk megfelelni a kor kihívásainak.

Témavezető: Szabóné dr. Molnár Anna PhD

További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól  ezen a linken található.

2011. július 21., csütörtök

Bardócz-Tódor Enikő: Múzeumandragógia a szentendrei skanzenben

A múzeumandragógia rendkívül fiatal tudományág, pontos elméleti körülírása még várat magára. Nehezíti a helyzetet, hogy általában az andragógia fogalma körül is van még bizonytalanság, gyakoriak a szlogenkompetencia szintű megközelítések. Ebben a helyzetben a gyakorlatorientált dolgozatoknak nagy jelentősége lehet, hiszen ha megfelelő mennyiségű andragógiai tapasztalatot rögzítünk, az segíthet az általános jellemzők megtalálásában. Dolgozatomban egy konkrét intézmény andragógiai tevékenységéről számolok be.

A bevezetőben MA tanulmányaimra támaszkodva röviden ismertetem az andragógia fogalmát, ezután a szakirodalomra, valamint húszévnyi munkatapasztalatomra, alapozva bemutatom jelenlegi munkahelyemet, a skanzent, majd a kettő viszonyának felvázolásával indoklom témaválasztásomat. Megállapítom, hogy a múzeumandragógia (ha nem is ezen a néven) kezdetektől jelen van a skanzenben, majd utalok arra a tényre, hogy az andragógia elméleti meghatározása még ma sem elég kiforrott. Ezután ismertetem a skanzenbeli múzeumandragógia vázlatos történetét 2006 és 2010 között. Kutatásom módszere elsősorban dokumentumelemzés. A foglalkozásokat gyakorlati-elméleti és egyéni-csoportos dimenziók mentén csoportosítom, ezekből vonok le következtetéseket azok hatékonyságára nézve. Ezután a foglalkozások számszerű, mennyiségi elemzése következik. Ehhez kapcsolódik egy kis mintán végzett felmérés ismertetése. A dolgozat befejező részében megkísérelem meghatározni az andragógia fogalmát. Végül a tapasztalatok alapján új múzeumandragógiai tevékenység bevezetésére teszek javaslatot.

A dolgozat eredményeként a vizsgált öt évre nézve elkészítettem a foglalkozások teljes felsorolását, látogatási statisztikai adatokat gyűjtöttem egybe, illetve egyszerű módszert alkalmaztam az egyes foglalkozások becsült hatékonyságának megítélésére. Bár nem tekinthető eredeti gondolatnak, de újszerű eredmény az andragógia fejlődés-lélektani felosztásának kifejtése, ami ez idáig írásban még nem jelent meg. Ennek alapja Karácsony Sándor pedagógiára vonatkozó fejlődés-lélektana, melynek megállapításait az andragógiára alkalmaztam oly módon, hogy a gyermek lelki fejlődési szakaszainak az öregedő ember lelki fejlődési szakaszait feleltettem meg.

A dolgozat eredményeit egyrészt a skanzen munkájának továbbfejlesztésében lehet felhasználni, másrészt az andragógia felosztásának további finomítására, részletezésére.

Témavezető: Dr. Arapovics Mária PhD

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól  ezen a linken található.

2011. július 20., szerda

Szakács Zsuzsanna: A múzeumgerontagógia helyzete és lehetőségei

A szakdolgozatomban a múzeum és a felnőttek, különösképpen az idősek kapcsolatát vizsgálom. A gyerekeknek rengeteg programot szerveznek ma már az ország minden részén a múzeumok. De mi a helyzet az idősekkel? Társadalmunk több mint negyede idős és számuk egyre növekszik. Van szabadidejük és igényük a programokra, társaságra. Miért szervez mégis olyan kevés múzeum nekik is programokat hazánkban? A dolgozatom célja az, hogy felhívjam a múzeumok figyelmét az idősekre, mint célcsoportra.

A dolgozat fő kérdései: Milyen az idősek helyzete Magyarországon? Mik a nyugdíjasok életének nehézségei és milyenek művelődési szokásaik? Más országokban illetve hazánkban milyen időseknek szóló múzeumi programok vannak? Szeretnének-e Debrecenben nekik szóló múzeumi programokat az idősek és milyen lehetőségeik vannak erre? Ennek megfelelően a fő tartalmi elemek a következők: A dolgozat első részében bevezető gondolatokat találnak múzeumról és tanulásról: Szó van a múzeumi kultúraközvetítés rövid történetéről, a múzeumi andragógia és gerontagógia gyökereiről, a múzeumi tanulás sajátosságairól. A második rész az idősekről szól: szellemi képességeikről, a nyugdíjas évek változásairól, az idősek művelődési szokásairól, magyarországi helyzetükről és az önkéntességről. A harmadik részben kitérek a külföldi és a magyar múzeumi „jó gyakorlatokra”. A negyedik részben pedig ismertetem a kutatás és az interjúk eredményeit, összevetem őket egymással és következtetéseket vonok le belőlük.

A szakdolgozat empirikus részének elkészítéséhez kérdőíveket készítettem aktív debreceni nyugdíjasokkal, illetve interjúkat debreceni múzeumok és galériák múzeumpedagógusaival és kulturális szakembereivel és ezek eredményeit elemeztem. Kiderül milyen igényeik vannak a debreceni nyugdíjasoknak a múzeumok felé és hogy mi a véleményük erről a helyi múzeumpedagógusoknak.

Témavezető:  Dr. Arapovics Mária PhD

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól  ezen a linken található.