Az adatok védelme nem lehetetlen

Amikor először kezembe vettem Talyigás Judit: Az INTERNET a kockázatok és mellékhatások tekintetében című könyvét, hogy beleolvassak, egy adott oldalon kinyílt. Az ott olvasott írás arról szólt, hogy mennyire vagyunk mi tudatosak az adataink megosztásakor, illetve azok szállításakor, vagy tárolásakor.

Kép forrása: szegedma.hu

Nevezetesen arról írnak, hogy minden szinten igyekszünk védeni adatainkat a különböző oldalakon és magán a számítógépen is, azaz mindenféle belépéskor felhasználónevet és jelszót alkalmazunk. Ugyanakkor szinte sosem esik szó arról, hogy a legtöbb embernek (aki aktív dolgozó vagy tanuló) már van legalább egy vagy több pendrive-ja, és az ott tárolt adatokat is védenünk kellene. Mi a helyzet az ott tárolt adatokkal? Mennyien vannak köztünk olyanok, akik ha csatlakoztatják a számítógépre a pendrive-ot szintén egy jelszó begépelésével tudnak az adatokhoz hozzáférni? Megmondom őszintén, saját kis közvélemény kutatásom (a saját környezetemben) elég siralmas eredménnyel zárult. Egyetlen kollégámnak, barátomnak, ismerősömnek, és sajnos nekem sem őrzi jelszó az adathordozón lévő adatokat. Szerencsére nem szoktam a személyes tárgyaimat elhagyni, de tudok olyanról, hogy a pendrive elveszett, vagy egy táskával együtt ellopták, vagy kiemelték egy autó csomagtartójából az ellopott kabáttal együtt, stb… Ilyenkor jó esetben csak néhány, mások számára jelentéktelen adatok vesznek el, és az eredeti adatok saját számítógépünkön is megtalálható, pótolható.

Örülnénk vajon, ha a pendrive-on tárolt adatok illetéktelenek kezébe kerülne?

Nyilván a kérdés költői, és a válasz is egyértelmű. Ennek ellenére sosem fordult meg a fejemben, hogy jelszóval lássam el a pendrive-on található adatokat. (Pedig három is van).

Megnyugtató az számunkra, hogy állítólag csak a nagyon elvetemült számítógépes szakemberek védik adataikat a pendrive-on is jelszóval? Aligha.

Így tehát érdeklődve tovább olvastam a könyvet, mert azonnal sikerült a figyelmemet felkeltenie. A könyvben igen sok szó esik az adatok védelméről, a lehetséges kockázatokról. Így is sokan félünk az adataink mások által való etikátlan felhasználásától, de a könyv célja nem az, hogy az egyébként is szkeptikus felhasználókat elrettentse, hanem inkább a tudatos használatra, megfelelő jártasságra és ismeretre készít fel bennünket.

Évszázadokkal ezelőtt csak kevesek kiváltsága és tudása volt az írás. Az írás a hatalom jelképe volt. Régen, ami a sajtóban megjelent, azt tényként könyveltük el. Az internet megjelenésével ezek, a mindennapi szokásaink megváltoztak, és tudjuk, hogy nem minden igaz, ami a neten megjelenik.

Ezen kívül olyan hírek és adatok is megjelennek, amelyek korábban csak egy baráti kör, vagy család, vagy kollégák szűk környezetében voltak elérhetőek. Mára ez is megváltozott, hiszen minden elérhető és korlátlanul (?) felhasználható, ami a világhálón megtalálható.

A bizalomnak itt is jelen kell lennie, hiszen nem indulhatunk ki abból, hogy az általunk másokkal megosztott tartalmakkal bárki is visszaélhet. De sajnos, már azt is tudjuk, hogy ez nincs minden esetben így. Így ha tudjuk, hogy mi ellen kell védekeznünk, akkor jó esetben kevésbé tartunk majd a ránk leselkedő veszélyektől.

Az internet új technikai lehetőséget nyit számunkra, hogy azonnal olvashassuk a legfrissebb híreket, keletkezzenek azok bármilyen messze is, lehetőségünk van ismeretlen embereket megismerni, velük „beszélgetést”kezdeményezni. Sokszor ezek a virtuális térben zajló beszélgetések könnyebben lezajlanak, mint a valódi, kézzelfogható, fizikai világban.

Ez a virtuális világ azonban kiváló táptalajt nyújt azok számára is, akik hazug módon visszaélhetnek a beléjük vetett bizalommal. Így érdemes mindig megfontolni, hogy kivel mit osztunk meg, és kit mennyire engedünk közel ahhoz, hogy alaposan megismerjen. Nekünk kell mérlegelnünk egy-egy adott helyzet kapcsán. Nem szabad, hogy a negatívumok miatt kizárjuk magunkat egy olyan világból, aminek tartalmát, hasznosságát, fontosságát, gyorsaságát oldalakon keresztül lehetne sorolni. Inkább tanuljuk meg helyesen és ésszel használni, illetve töltsük meg olyan tartalommal, ami mások által is hasznos és kívánatos.

Andragógusként fontos számunkra az internet és ki kell alakítanunk, illetve követnünk kell egy kultúrát, hogy mindazok számára, akik még csak ismerkednek ezzel a világgal megmutathassuk, hogy lehet biztonságos és élvezhető is a virtuális tér. Megváltoztatja a klasszikus tanár-diák viszonyt is, számtalan előnye és sajnos hátránya is lehet.

A web 2.0 alkalmazásával számtalan olyan közösségi oldal jött létre, amelyeken a felhasználók profilokat hozhatnak létre maguknak, személyes információikat megoszthatják egymással és valljuk be, ezek a tartalmak keltik fel érdeklődésünket, hogy odalátogassunk. Az ilyen oldalak kiváló információs forrása lehet egy hackernek vagy egy magánnyomozónak is.

Az összeollózott tartalmak pedig további kellemetlenségek, komoly problémák forrása lehet.

Vagy másik ilyen veszélyforrás a WIFI (vezeték nélküli internet), ha nincs levédve, titkosítva.

Számtalan esetben előfordul, hogy az alapértelmezett konfigurációs beállítással rendelkező WIFI routereket kötnek ADSL vagy kábeles internetelérésre. Ezáltal kábelmentessé és/vagy kényelmesebbé téve az otthoni internetezést. Egy rosszindulatú hackernek semmi más dolga nincs, minthogy laptopjával néhány száz méterről megfigyelni a az internetelérések titkosítási állapotát. Ezekre rácsatlakozva már használhatja is a család internetelérését és a nevükben akár tevékenykedhet is az interneten. Sok esetben cégek közelében is tapasztalható ugyanez, így „biztosítva” a hacker részére a céges adatokhoz való korlátlan hozzáférést.

A veszélyek közül csak néhányat emeltem ki, érdemes azonban megismerni ezeket a veszélyforrásokat, amelyek nagy része néhány perces, félórás munkával kiküszöbölhető!

Forrás: Talyigás Judit szerk. (2010): Az INTERNET a kockázatok és mellékhatások tekintetében, Scolar Kiadó

Tudunk-e szelektálni?

Elfogadjuk a tényt, hiszen nap mint nap tapasztaljuk, hogy a ma emberét információs társadalom veszi körül. Legyen szó betegségmegelőzésről, vizsgáról, akciós hirdetésről, buszmenetrendről, mindennapi sikereinkben épp úgy, mint kudarcainkban döntő szerepet játszik, hogy a szükséges információhoz időben jutunk-e hozzá.

Nem véletlen, hogy az internet rövid évtizedek alatt behálózta életünket, hiszen egyre többen ismerik fel, hogy a helytől és időtől függetlenül elérhető tudás hatalmas előnnyel ruházza fel felhasználóit, míg a digitális írástudatlanokat, vagy a lehetőséggel más okból élni nem tudókat behozhatatlan hendikepbe kényszeríti.

Vitathatatlan, hogy a világháló nyújtotta információáradat mennyiségében messze felülmúlja a legnevesebb könyvtárak állományát is. Ugyanakkor felmerül a kérdés, minőségben is felveszi-e a versenyt egy-egy lektorált akadémiai művel? Valószínűleg mindannyian kaptunk már olyan kéretlen reklámot, amelyről már az első percben tudtuk, hogy az abban leírtak minden valóságtartalmat nélkülöznek. Sok esetben egyszerű a döntés, de talán az is előfordult már velünk, hogy végigolvasva egy-egy okfejtést elbizonytalanodtunk.

Mi alapján dönthetjük el, hogy az adott forrás hiteles-e? Irányadó lehet, hogy az információ hivatalos szervezet honlapján jelent-e meg, névvel, titulussal vállalja-e művét a szerző? Jelzik-e és milyen mértékben a nyomtatott forrást, ha van ilyen?

Ezek a kritériumok egy szakirodalom esetén mérvadóak lehetnek, de a felhasználói szokásokat kutató statisztikák világosan mutatják, hogy a netezők túlnyomó többsége inkább kommunikációs csatornaként, hétköznapi információk, hírek gyűjteményeként tekint a világhálóra. Ha tévéműsort keresünk, vagy receptet kevésbé tartjuk elengedhetetlennek, hogy forrásunk hitelességét firtassuk.

Az internet nyújtotta, mindenki számára elérhető, mindenki által bővíthető tudáshalmaz sok esetben szükségszerűen dezinformál. Ahhoz, hogy valóban csak előnyeit élvezhessük, digitális írástudásunk részévé kell válnia egyfajta – szűrőként működő - kritikus gondolkodásmódnak.

Zenina, azt írod, hogy a tudástartalmak megnövekedésével az oktatáson belül is előtérbe kell kerüljön a problémamegoldó gondolkodás, és a döntési képesség fejlesztése. Mint látod, ezzel magam is egyetértek. Ugyanakkor érdekelne, hogy a lexikális tudás teljes devalválódására gondolsz, vagy csak az arányok igazítására?

Részemről én kiállnék ez utóbbi mellett. Véleményem szerint problémamegoldó gondolkodás nem létezhet a lexikális tudás nyújtotta sarokkövek nélkül.

Praznovszky Gabriella

Maróti Andor: Lehet-e tanulni egy életen át? (2009.06.17.)

„UNESCO I. Felnőttoktatási Világkonferenciáján, a dániai Helsingőrben J. Guéhenno, a népművelés párizsi főfelügyelője arra figyelmeztetett, hogy káros, ha a fiatalok iskoláztatása akkor marad abba, amikor önállóan gondolkodni kezdenek. "Ha ekkor gondolkodásukat a véletlenre bízzuk", könnyen válnak áldozataivá a demagóg politikai propagandának és az előítéleteknek. A felnőttoktatás feladata tehát a kritikus gondolkodás kifejlesztése.”

Fényév távolság

Facebook, iwiw, twitter, lájkolás, posztolás, fotómegosztás. Az idősebb korosztály számára ezek a szavak legalább olyannyira rejtélyes kifejezések, mint gyermekkoruk kezdetén első szavaink, amiket talán még mi magunk sem értettünk meg igazán.

Soha nem volt még akkora távolság két generáció között, mint a mostani tinédzserek és szüleik között. Ők ugyanis a 20. század utolsó, úgynevezett Z generációja, az 1995 után születettek nemzedéke. Ők már egy olyan világban születtek, ahol az informatika és az internet az életük olyan szerves része, mint az étkezés vagy az alvás. A társadalmi betagozódásuk, az emberi kapcsolataik más alapelveken nyugszanak, olyanokon, amelyek veszélyeket is rejtegetnek magukban – mondta Tari Annamária klinikai szakpszichológus, aki a közelmúltban az internet veszélyeiről tartott előadást egy veszprémi gimnáziumban.

A szocio-pszichológusok a 20. századot hét nagy generációra osztották fel, amelyből az utolsót, napjaink fiataljait, net vagy Z generációnak szokták nevezni. A 21. század gyermekei a számítógép előtt érzik jól magukat. Virtuális terekben élik mindennapjaikat, internetes közösségi oldalakon építik és ápolják kapcsolataikat, azonban az új problémákkal szemben még nem alakultak ki a védelmi mechanizmusaik.

Tari Annamária szerint miközben a gyerekek egyre okosabbak lesznek, az érzelmi eszköztáruk nem fejlődik gyorsabban, lelkileg éretlenek maradnak. Előadásában beszélt az Y generációról, valamint az utánuk következő Z-ről, amely már egyértelműen az internetes társasági oldalakon építi közösségi kapcsolatait. Az átlag fiatal az interneten éli "igazi" életét.

- Az úgynevezett információs kor olyan sokrétű változást hozott az életünkben, amiről még nem tudjuk, milyen eredményeket, következményeket fog előidézni. Ez nem baj, hisz az ősember sem tudta elképzelni, hogy egyszer gáztűzhelyen főzünk. A gond az, hogy ez a változás annyira felgyorsult, hogy fordított szocializációs folyamat alakult ki, amely során az idősebbnek kell a fiataltól tanulni. Ez rengeteg feszültséget okoz egy-egy család életében. A kialakult fogyasztói társadalom hatása az egyre több agresszió, hiszen az előrejutás mindenekfölött áll - vélekedett a pszichoanalitikus.

Hiába a gyorsult világ, az ember személyiségfejlődését nem igazán lehet manipulálni. Ugyanúgy végigéljük a kisgyermekkor, a kamaszkor és a felnőttkor szakaszait is, mint korábban. A Z-k problémája abban rejlik, hogy az érési folyamat egyre korábbra csúszott: ma már egy hétéves kisgyermek is tud úgy viselkedni, mint egy 17 éves. A rengeteg elérhető információ idejekorán értelmessé teszi őket. Sok szülő repes az örömtől, amiért okos a gyereke, és a sokadik pluszórára is beíratja. Ám miközben egyre intelligensebbek lesznek, addig az érzelmi eszköztáruk nem fejlődik gyorsabban, lelkileg gyerekek maradnak - állítja Tari Annamária.

A gyerekek visszahúzódóak lesznek, kerülik a nyílt konfliktusokat és bemenekülnek a számítógép nyújtotta látszólagos biztonságba. Sokan kihasználhatják őket, és konfliktus esetén ugyanúgy nem tudnak majd védekezni, mint a való életben. Ám ez nemcsak a Z generáció esetében igaz, de náluk hatványozottabban jelentkezik, hiszen gyerekkoruk óta a legtöbb kapcsolatukat az interneten keresztül tartják. Ők legtöbbször nem élik át azokat az alapvető emberi szituációkat, melyekkel felnőttként bármelyik pillanatban találkozhatnak.

A Z generációt legnagyobb veszély Tari Annamária szerint nem az, hogy felszednek valami kretént, aki elvágja a torkukat, hanem érzelmileg égnek ki, valamint valós függőséget is okoz, ugyanolyan elvonási tünetekkel, mint az alkohol vagy a drog. A magány egy rossz érzés, amit az internetnek hála sosem kell átéreznünk. Mégis, az embernek el kell tudnia tölteni egy kis időt önmagával, mert ez a személyiségfejlődés fontos része.

Azért hozzá kell tenni, hogy az internet önmagában nem hibás, csak azok, akik rossz dolgokra használják. Egy felelősségteljes szülő ma nem engedheti meg magának, hogy ne tudjon internetezni, ne tudja, milyen oldalakon tölti az idejét a gyermeke. És mint andragógus, még ha akarja, sem tudja kizárni az internetet életéből, hiszen az egyenlő lenne andragógia MA tanulmányainak vége szakadásával. Bár mi nem tarozunk születési dátumunk szerint a Z generációhoz, mint a LLL hírnökei kötelességünk haladni a kor legújabb vívmányaival, és befogadónak kell lennünk a modern kor rohamosan fejlődő eszközeivel, lehetőségeivel. A mi generációnk lelkileg érett, s érzelmi eszköztárunk is kifejlett már, a konfliktuskezelés sem okoz számunkra problémát. A függőség azonban korosztálytól független, ha nem vigyázunk, az elvonási tünetek akár minket is utolérhetnek.

Kérdések sorozata fogalmazódik meg bennem a témával kapcsolatban, például az, hogy hogyan tiltsam el gyermekemet a számítógép használatától, ha azt látja, hogy anya állandóan a gép előtt ül, és próbálja elsajátítani a web-szerver fejlesztés, a blogolás, a kommentelés - és még sorolhatnám - tőle még sokszor oly idegen és nehézkes használatát? Vagy inkább nyugodt szívvel engedjem neki az internet használatát, mert azzal én is nyerek? Annyit biztosan, hogy a tíz éves tanít majd engem mindenféle újdonságra…egy egész életen át….

Szücs Zsuzsi