Nem véletlen, hogy az internet rövid évtizedek alatt behálózta életünket, hiszen egyre többen ismerik fel, hogy a helytől és időtől függetlenül elérhető tudás hatalmas előnnyel ruházza fel felhasználóit, míg a digitális írástudatlanokat, vagy a lehetőséggel más okból élni nem tudókat behozhatatlan hendikepbe kényszeríti.
Vitathatatlan, hogy a világháló nyújtotta információáradat mennyiségében messze felülmúlja a legnevesebb könyvtárak állományát is. Ugyanakkor felmerül a kérdés, minőségben is felveszi-e a versenyt egy-egy lektorált akadémiai művel? Valószínűleg mindannyian kaptunk már olyan kéretlen reklámot, amelyről már az első percben tudtuk, hogy az abban leírtak minden valóságtartalmat nélkülöznek. Sok esetben egyszerű a döntés, de talán az is előfordult már velünk, hogy végigolvasva egy-egy okfejtést elbizonytalanodtunk.
Mi alapján dönthetjük el, hogy az adott forrás hiteles-e? Irányadó lehet, hogy az információ hivatalos szervezet honlapján jelent-e meg, névvel, titulussal vállalja-e művét a szerző? Jelzik-e és milyen mértékben a nyomtatott forrást, ha van ilyen?
Ezek a kritériumok egy szakirodalom esetén mérvadóak lehetnek, de a felhasználói szokásokat kutató statisztikák világosan mutatják, hogy a netezők túlnyomó többsége inkább kommunikációs csatornaként, hétköznapi információk, hírek gyűjteményeként tekint a világhálóra. Ha tévéműsort keresünk, vagy receptet kevésbé tartjuk elengedhetetlennek, hogy forrásunk hitelességét firtassuk.
Az internet nyújtotta, mindenki számára elérhető, mindenki által bővíthető tudáshalmaz sok esetben szükségszerűen dezinformál. Ahhoz, hogy valóban csak előnyeit élvezhessük, digitális írástudásunk részévé kell válnia egyfajta – szűrőként működő - kritikus gondolkodásmódnak.
Zenina, azt írod, hogy a tudástartalmak megnövekedésével az oktatáson belül is előtérbe kell kerüljön a problémamegoldó gondolkodás, és a döntési képesség fejlesztése. Mint látod, ezzel magam is egyetértek. Ugyanakkor érdekelne, hogy a lexikális tudás teljes devalválódására gondolsz, vagy csak az arányok igazítására?
Részemről én kiállnék ez utóbbi mellett. Véleményem szerint problémamegoldó gondolkodás nem létezhet a lexikális tudás nyújtotta sarokkövek nélkül.
Praznovszky Gabriella
Maróti Andor: Lehet-e tanulni egy életen át? (2009.06.17.)
„UNESCO I. Felnőttoktatási Világkonferenciáján, a dániai Helsingőrben J. Guéhenno, a népművelés párizsi főfelügyelője arra figyelmeztetett, hogy káros, ha a fiatalok iskoláztatása akkor marad abba, amikor önállóan gondolkodni kezdenek. "Ha ekkor gondolkodásukat a véletlenre bízzuk", könnyen válnak áldozataivá a demagóg politikai propagandának és az előítéleteknek. A felnőttoktatás feladata tehát a kritikus gondolkodás kifejlesztése.”
Teljesen egyetértek veled is és kiváltképp Maróti Andorral. Tartalom nélkül nincs min gondolkodni. Bizonyos tárgyi tudás nélkül nem működik a racionális kritika (hiszen vagy mindent el kell vetnünk, vagy mindent el kell fogadnunk). Nincs kiindulási alapunk és nincs viszonyítási lehetőségünk.
VálaszTörlésAzonban a tartalom milyensége és kötődése az, ami nem mindegy. Az, hogy egy önálló, magában fityegő évszámról, tényről, definícióról, elméletről van-e szó, vagy összefüggésekről, praktikusan alkalmazható tudáselemekről. Lényeges annak elsajátíttatási módja is, azaz, hogy magoltatunk-e, de legalábbis reprodukáltatunk-e kizárólag avagy alkalmaztatunk és gondolkodtatunk-e. Igenis kell a magolás is. Leszámítva az emlékezeti mechanizmusunk kabantartásának funkcióját bizony vannak dolgok, amiket álmunkból kelve is tudni kell (lásd villanyszerelők, orvosok, gyógyszerészek, atomerőmű-dolgozók, és a sort hosszasan lehetne folytatni).
Tényleg a hangsúlyok a hangsúlyosak. :)
Sági Zenina vagyok (elfelejtettem átjelentkezni)
VálaszTörlésÉrdekes kérdés valóban, hogy az egyén számára mik azok a kompetenciák –az IKT eszközök használatán felül- amik meghatározzák az eredményes boldogulását az információs társadalomban. Az, hogy valamilyen információ birtokában legyek, vagy tudjam azt, hogy honnan, és hogyan tudom kinyerni az információt? Tehát amit korábban is fejtegettek az emlékező készség, vagy a kreatív gondolkodás?
VálaszTörlésKomenczi Bertalan vezeti végig azt a gondolatsort, miszerint az ember által „feltalált” kommunikációs eszközök és formák milyen módon tehermentesítik az információ cserét. Leírja, hogy a beszéd kialakulása lehetővé tette, hogy kommunikációs partnerek kilépjenek a kommunikáció konkrét téréből és idejéből, és a múltban lejátszódott, vagy a fantázia által alkotott jövőbeni fantazmákat jelenítsenek meg. A beszéddel a közlésre szánt agyi tartalmak a másik fél számára elérhetővé válnak.
A következő nagy mérföldkőnek volt tekinthető a tudástartalmak és a kommunikáció során született információk rögzítése. Ezzel lehetőség nyílt azok későbbi téridőben történő felidézésére.
Az ipari forradalom néhány évszázadának folyamata biztosította az információcsere eszközárának megújítását. Törekvés kezdődött arra, hogy megfejtsék, hogy lehet aegy adott téridőben történeket közvetlenül, eredeti megjelenési formájukban egy másik téridőben megjelentetni és felidézni. Tehát alapvető célként jelent meg a beszéd és a látvány rögzítése. Az elektromosság térnyerése lehetővé tette az elektronikai eszközök megszületését, és fejlődését.
A 21. századra elérkeztünk az internet-korszakhoz, mely egyszerre integrálja a telekommunikációs és informatikai rendszereket. A jövő a működés és szerveződés új rendjét, a hálózatok kiteljesedését hozhatja/hozza magával. Vagy ki tudja mi jöhet még…
Valóban kérdés, hogy mit hiszünk el az interneten található információkról, illetve hogyan dolgozzuk fel őket. Az a tapasztalatom, hogy, akik „rendszeres internetezők”, bármilyen felmerülő kérdés, probléma esetén rögtön rámegyünk a google-re, beírjuk a keresőbe a szót és boldogan szemezgetünk az infókból. Egy orvos mondta egyszer, hogy hülyét kap attól, amikor a beteg elmegy hozzá és már felállította magáról a diagnózist, mert ugye utána keresett a neten és a doktor próbálja meggyőzni, hogy azok a tűnetek másra is utalhatnak, de hajthatatlan.
VálaszTörlésHogyan szelektálunk? Szerintem szükséges lenne egy gondolat-, tudásformálásra az internetről, pont, amiatt,amit írsz, hogyan tudjuk eldönteni a hitelességet, megbízhatóságot, mintegy felkészítő tanfolyam, mert így olyan, mint a verselemzés, mindenki azt gondol róla, amit akar, csak épp a szerző a szöges ellentétére gondolt.
Problémamegoldó gondolkodás fejlesztése! ? Támogatom, de nekem még kicsit utópisztikusnak tűnik, hisz tanultuk, tanuljuk?
Mi andragógusok fel vagyunk készülve arra, hogyan tudjuk fejleszteni a kritikus gondolkodást?
Böbe megközelítéséhez szeretnék csatlakozni a saját átélt tapasztalataimmal.Amikor a kislányom vissza-visszatérő vesemedence gyulladásával nyaralás közben egy idegen orvoshoz voltunk kénytelenek elmenni, akkor csattant "ostorként" rajtam az orvos megbélyegzése:
VálaszTörlésKedves anyuka! Honnan tudja, hogy mi a baja a gyereknek? Az interneten végezte el az orvosi egyetemet?
Egy jó anya szerintem, utána olvas a betegségeknek, a tüneteknek, a gyógyszereknek és én például a homeopátiás készítményeknek is. Utána pedig az őrületbe kergetem az orvosokat a kérdéseimmel. De vajon valóban nincs jogom ehhez? Egy felkészült ember lényegretörő kérdéseket tud feltenni, míg egy tájékozatlan aligha.
A szelektálás jó ötlet, de a kidolgozása és persze a megvalósítása hatalmas munka lenne. A hitelesség és a megbízhatóság olyan mint az etika, mindenki mást gondol róla, mindenki máshogy értelmezi.
A problémamegoldó gondolkodás fejlesztése?! Ez egy gyönyörű kihívás, amit szerintem az óvodában kellene már elkezdeni, ahhoz viszont a nevelés- oktatás teljes irányvonalának megváltoztatása kellene.