Információs vagy tudástársadalom?

kép forrása: axioart.com

Az információs társadalom vizsgálata kapcsán Farkas János „Információs vagy tudástársadalom” című könyvében arról ír, hogy nagyon nehéz első pillantásra megjósolni azt, hogy az informatikai fejlődés új trendjei közül mi igazán a fontos és mi nem, illetve milyen hatással lesznek ezek a társadalomra, az emberek életére az elkövetkező években, évtizedekben. A szerző szerint nem az „információ”, hanem a „tudás” lesz a kulcsszava a 20. század végén beinduló gyökeres változásoknak, azaz nem annyira az „Információs társadalom”, hanem inkább a „Tudástársadalom” kifejezés jellemzi jobban az átalakulások lényegét. Ami számít az az „információ” tartalma (maga a tudás), ezért az egyik legfontosabb feladat a jövőben az lesz: miként lehet az „információrobbanást” felhasználni a „tudás bővítésére.” Az információra és a tudásra azért van szükségünk, hogy kommunikáljunk vele, s tekintve, hogy az emberiség fejlődése egyenlő a kommunikáció formáinak és tartalmának fejlődésével, az előttünk álló társadalom ezért joggal nevezhető „Kommunikációs Társadalomnak” is. Az emberiség fő célja a kommunikáció minél gyorsabb és hatékonyabb formáinak kialakítása, bevezetése, ennek érdekében termeli az információt, majd ezekből lepárolja a valódi tudást, a fontos ismereteket. Önmagában azonban ez nem elég, mert ha ez a tudás nem válik „cselekvő tudássá” (a cselekvő szubjektum azzal a szándékkal avatkozik bele a világba, hogy a megfelelő eszközök kiválasztása és alkalmazása révén előidézze a vágyott állapotot), akkor nem jöhet létre az emberi-társadalmi élet minőségi fejlődése. A „hogyan kommunikálunk” a formára, a „mit kommunikálunk” a tartalomra, a „miért kommunikálunk” pedig a kommunikáció céljára, a tudás, az ismeret bővítésére kérdez rá. A következő összefüggés egy paradoxonra világít rá: az információs-kommunikációs technikák fejlődése egyre pontosabb tudás birtokába juttat bennünket, ami növeli jövőnk kiszámíthatóságát, létünk biztonságát, ugyanakkor ebből az a tendencia fakad, hogy növekvő indeterminizmus jellemzi a posztmodern életformákat, azaz minél több technikát alkalmaz egy társadalom, annál több a technikai véletlen, baleset, meghibásodás lehetősége. (Ulrich Beck: „Kockázattársadalom” fogalma is ezt takarja.) Mindez a csökkenő biztonság állapota felé visz bennünket. A technika és a társadalom között nem áll fenn oksági viszony, sokkal inkább kölcsönös meghatározottság, ami azt jelenti, hogy helyzettől függően, hol a társadalmi, hol a technikai elemnek van nagyobb súlya a kölcsönös feltételezettségen belül. De a társadalom indeterminációját nemcsak az alkalmazott technika természetéből vezeti le a szerző, hanem az emberi kapcsolatokba és társadalomba beépült bizonytalansági faktorral is számol. Rendkívül fontosnak ítéli az elméleti alapozás fontosságát, hiszen a technikára (informatikai eszközök és programok fejlesztése) vonatkozó valamennyi döntés és ténykedés emberi döntés és cselekedet. Következményei abban mutatkoznak meg, hogy az embercsoportok – technikai közvetítéssel – újfajta kapcsolatrendszerekbe, függőségi viszonyokba kerülnek egymással, ezáltal megváltozik a társadalmi kapcsolatok dinamikája. Az informatika pedig valójában csak eszköz arra, hogy a társadalmi életet létrehozó és fenntartó kommunikáció új formáit teremtse meg. A technika „rendszerbe állítása” elsősorban nem technika ügy, hanem a társadalomszervezésre is kiható fejlemény. Kiszámíthatók- e a társadalmi folyamatok, teszi fel a szerző a kérdést. A társadalomban élő emberek egymással kölcsönviszonyokba lépnek, a kapcsolati háló sűrűsége pedig egy társadalom teljes népessége során a lehetséges variációknak olyan hatalmas számát adja, hogy lehetetlen kiszámítani bármely döntés várható következményét. Vagyis senki nem dönthet szabadon és nem számolhat döntései „racionális” következményeivel. Minél inkább társas folyamat jellegét ölti a játék, annál kevésbé lesz valamely egyéni terv megvalósulása. A „társadalom” tehát egy olyan integrációs szintet jelent, amelynek saját törvényei, mechanizmusai, struktúrái és funkciói vannak és ahol az egyes ember racionális megfontolásai, értékei, céljai „egy az egyben” nem érvényesíthetők.

Farkas szerint az új információs-kommunikációs technikákban potenciálisan benne rejlik az a lehetőség is, hogy demokratizálni fogják a társadalmi viszonyokat, de az is, hogy növelik a társadalmi egyenlőtlenséget. A szerző szerint a politikai feltételektől függ, hogy melyik irányba fordul a dolog.

Merre billen hát a dolog demokrácia vagy társadalmi egyenlőtlenség?

kép: Marabu forrás: nol.hu

Olvastam egy könyvismertetőt, amelyben két svéd szerző, Bard és Söderquist a legújabb osztályról, a netokráciáról ír. A szerzők tézise egyszerű és egyértelmű. Azt mondják, hogy az internet teljesen új dolga a világnak, mely, mint médium viszonylag kis befektetés árán, néhány egyszerű mozdulattal lehetővé teszi, hogy bárki egyszerre legyen szövegek, képek, mozgóképek, hangok létrehozója és befogadója. A szerzők úgy látják, hogy nincs más eszköz, melynek ekkora lenne a felszabadító hatása. Az interneten valamennyien kiadók, szerzők, producerek lehetünk, megszabhatjuk, hogy mit közöljünk a világgal, mely ténylegesen azonos a fizikailag elérhető világon élő emberekkel. Az új médium ráadásul nem felejt, minden, ami kikerül rá, ott is marad, megkereshetővé, alakíthatóvá válik a később érkezők számára. A hálózatra csatlakozott emberek száma hihetetlen mértékben növekedik napról-napra. A netokrácia az információt birtokló, kezelő, szűrő új osztály. A hatalom elhagyja a fizikai tereket, s virtuális térbe költözik, melyben azok számítanak, akiknek a legtöbb kapcsolatuk van. A hálózati pozíció lesz a hatalom mértéke. Az igazi választóvonal a virtuális tér lakói és a virtuális téren kívül élők között van. Utóbbiak sorsa az „underclass”-lét, mely kizárja őket az információkhoz való jutásból, s ezáltal kizárja őket az élet igazi áramából. Mindez a Föld egészére áll. Nincs határ, mely elválaszthatná a netokrácia tagjait, míg annyiféle undersclass van, ahány odahagyott nemzetállam. A helyi társadalmak teljesen esélytelenné válnak a globális társadalommal szemben. Az underclass helyzetét súlyosbítja, hogy a legtehetségesebbek, legélelmesebbek bekerülvén a virtuális térben, szarvassá vált fiukként képtelenek visszatérni a közegbe, ahonnan származnak. Az agyelszívás folyamatos s megállíthatatlan. A könyv azt sugallja, hogy az ellenállás reménytelen. A netokraták fognak győzni, mert az ő valóságuk hipervalóság, mely globális, mediatizált, naprakész, hihetetlenül gyors és hatékony reagálásokra ad módot. Aki nem eszerint él és gondolkozik, az esélytelen, mint annak idején a dinoszaurusz esélytelen volt a madárral szemben.

Elgondolkodtató, de egyúttal rémisztő is, a könyv mindenesetre felkeltette az érdeklődésemet.

Irodalom

Farkas János 2002. Információs vagy tudástársadalom Infonia-Aula

Bard, A., Söderquist, J. 2002. Netocracy. The new power elite and life after capitalism