 |
| forrás: community.learningobjects.com |
A felnőttképzésen túl azonban a közoktatás területeire is nagy hatással kellene hogy legyenek ezek a folyamatok. Ez nagyon komoly gazdasági és társadalmi követelmény a hipergyors változások világában. Más kérdés, hogy valóban vannak-e. Lássuk, hogy miért. A hagyományos oktatás felfogás a statikus tudás megszerzésére koncentrál, bár elvileg kinyilvánítja a gondolkodás és a logika szerepét, gyakorlatban a reproduktív tudást igyekszik csupán közvetíteni. Azonban ez a mai világban nem elég. A tanulók irdatlan mennyiségű ismeretet kéne hogy elsajátítsanak az iskolában ahhoz, hogy sikeresnek mondhassák magukat az osztálytermekben, a tanáraik szemében, míg ezeket az ismereteket az iskolán kívül alig tudják hasznosítani. (Ki használta már életében a szinusz, koszinusz, tangens, kotangens fogalmakat iskolán kívül? Matematikusok.) A diákok gondolkodása az iskolai tartalmak és módszerek hatására nem, vagy csak alig fejlődik, sőt van, hogy visszaesik. Ezenközben a csapból is az folyik, hogy nem a tudásanyagot kell elsajátítani, hanem az információ szerzést, feldolgozást, alkalmazást, a kritikus gondolkodást, döntésképességet, együttműködést, problémakezelést, -megoldást, a tanulást magát, hogy képesek legyünk utolsó leheletünkig újat befogadni, stb. stb. stb. (Lásd OECD kulcskompetenciák definiálása vagy PISA vizsgálatok.)
Számomra rejtélyes az, hogy több mint száz éve a reformpedagógiák ezekre a hiányosságokra hívják fel a figyelmet, és kínálnak módszereket a "hagyományos" oktatás mellé, avagy ellenében. Egyik személyes kedvencem Dewey (a magyar wiki elég szűkszavú, így az angolt linkeltem be), aki az információ szerzés (kutatás) és alkalmazás képességének fejlesztésére alkotta meg Kilpatrick-kel a projektmódszert. /Egyes mai megvalósulásairól meg van a véleményem, de az egy más bejegyzés témája lehetne.../Lényeg a lényeg, hiába éri az az oktatást a gazdaság és a társadalom részéről a változás/változtatás hatalmas igénye, az rettenetesen lomhán, lassan reagál. Eközben az élethez szükséges ismeretek egyre nagyobb része származik az iskolán kívülről, így kontrollálatlanul okozva egyrészt az iskolák leértékelődését, másrészt magának a tudástartalmaknak az ellenőrizhetetlen befogadását és feldolgozását. Ezek az információtartalmak a tanulókban különböző módokon állnak össze, és a konstrukciók nagyban rontják az amúgy is mérsékelten hatékony oktatás eredményességét. Itt lenne szerepe a konstruktív tanulásnak és a problémaközpontú módszereknek, de megint csak alig érvényesülnek. Ennek hiányában a az iskolában tanultak maradnak az iskolában, míg a való világban szerzett (média, internet, barátok, stb.) tapasztalatok önálló életet élnek.
Tehát miért van az, hogy több évtizedes múltra tekint vissza az igény az oktatás változására, de nem történik "semmi"? Szerintem ennek több oka van már irányítási szinten is, (amit én érzékelek, és hozzáértők biztos még jó párat tudnának sorolni). Az egyik ok sajnos politikai, és ebbe most nem is ártanám magam. A másik gazdasági: kezdve az egyetemek finanszírozásának kérdésétől, a tankönyvpiacon át sok mindenig. A harmadik az emberi tényező, az amikor a jó szándék, a jó program elcsúszik az emberi hiúságon, hozzá nem értésen. Ezek az utóbbi tényezők talán apróságnak tűnnek, de sajnos nagyon nem azok és bizony nem hagyhatóak figyelmen kívül. És hát még egy nagy szelete van ennek a történetnek, azok maguk a pedagógusok. Akikkel szemben sok és nagy elvárás fogalmazódik meg, de nem sok valódi segítséget kapnak. Egy harminc évvel ezelőtt végzett szaktanárnak hiába mondjuk el, hogy most már a kompetenciákon van a hangsúly, és olvasson a konstruktív tanulásról, ne rutinból tanítson, frontálisan, stb., amikor még ha érti is a lényegét nem tudja hogyan fogjon a változtatáshoz. Maga nem tapasztalt mást a tanárráképzése során (és meglehet a frissen végzettek se sokkal másképp tanulnak...), szeme előtt a vizsgák lebegnek, a tankönyvek diktálják az irdatlan ismeretanyagot. A pedagógia szakemberei receptet nem adnak csak elméleteket. Az pedig kevés. Gyakorlati, minden napi, alkalmazható (!!!) tudásra van szükségük a pedagógusoknak és andragógusoknak is.
Mindezek az alábbi dolgokat vetették fel bennem:
- egyrészt az iskolának képesnek kell lenni a különböző eszközök használatára (IKT kompetenciák), hogy a diákjaikkal lépést tudjanak tartani, érdeklődésüket, tanulási stílusukat követni tudják
- a tanárképzőhelyek gyakorlatának megváltoztatása nélkülözhetetlen, valóban az életre, valós tanítási helyzetekre kell felkészíteni (az elmélet és a gyakorlat összhangja, a rejtett tantervi elemek negatív hatásainak kiküszöbölése, stb.)
- a tananyagtartalmak drasztikus változására (esetleg az egész oktatási struktúra: tanóra, tanterem, tanár-diák viszony újraértelmezésére) lenne szükség
- a pedagógia és andragógia kapcsolatának (tartalmak, módszerek, célok) szorosabbra fűzése a LLL jegyében!
Csapó Benő - Oktatás az információs társadalom számára (Magyar Tudomány 2003/12)
Ma összefutottam a volt – ma már nyugdíjas - matematika-fizika szakos tanárnőmmel. Beszélgettünk, többek között elmeséltem, éppen mivel foglalkozok, … partner volt a témában. Köztudott, hogy egész életében, pályafutása során az a cél vezérelte, hogyan lehetne minél több használható ismeretet a gyerekeknek átadni. Az is köztudott, hogy a matematika és a fizika nem tartozik a diákok kedvenc tantárgyai közé. Éppen ezért nem volt könnyű dolga. Azt vallja, hogy a tárgyi ismeretek átadásán kívül nagyon fontos, hogy a pedagógus a tanulókkal „emberi” kapcsolatot tudjon kialakítani. Így tudja a gyermek személyiségét tudatosan formálni, szorgalmas munkára ösztönözni. Azt gondolja, hogy ezt a tanár-diák kapcsolatot semmilyen „gép” nem tudja helyettesíteni. Azzal egyetértett, hogy legyen minden iskolában cél, olyan értékek közvetítése, melyek során közösségfejlesztő, önfejlesztő magatartási és tevékenységi formák jöhetnek létre. Ehhez haladni kell a korral, de az egészséges arányokat betartva. Gondolt itt arra, ne legyenek a diákok – például - internet függők. Olvassanak, járjanak moziba, színházba …. A pedagógus, aki általában elsőnek értesül a gyermek napi örömeiről, bánatairól, ezt személyes közelség nélkül nem tudja megoldani. Tudja a matematika anyagát is közelebb kellett hozni a korszerű tudományokhoz, biztosítva a jelen és a jövő igényeinek kielégítését. Egyfajta szemlélet, látásmód kialakítása a cél. Szerinte ehhez is kell a személyes kapcsolat. Feltételezte, hogy az információs társadalom kifejezés napjainkban divatos szó. Tudta, példátlan méretű az informatikai fejlődés, az információ terjedése, a pedagógiának is alkalmazkodnia kell ehhez. Többször elhangzott a személyes kapcsolat szükségessége, a függőség, más sem érdekli …., de! elismerte, nem lehet ezt egyértelműen kijelenteni. Feltette a kérdést: milyen a tanárok felkészítése a számítógépes ismeretekben, szerintem ez pénz vagy akarat kérdése? ....
VálaszTörlés(Halkan megsúgta, van Internet előfizetése, de csak a Honfoglalón játszik. Ösztönösen jött a kérdés: csak nem függő? Válasz: sejtelmes mosoly.) …
Teljes mértékben egyet értettem azzal a gondolatkörrel, mely arra irányult, hogy miért nem történik attitűdváltás a közoktatásban. A szakdolgozatomban teljesen hasonló gondolatsort fejtettem ki csak éppen a felsőoktatásra vonatkozóan, egy projektmenedzsmenthez kapcsolódó képzési program bevezetését akadályozó tényezőkkel kapcsolatban. Magam is kiemeltem, hogy a gyakorlatorientáltság, és a kompetenciákra való hangsúly helyezése elengedhetetlen az oktatást bármely területén, hiszen a munkaerő-piaci is a fenti elvárásokkal él a munkavállaló felé. Problémaként fogalmaztam a meg egy gyakorlatorientált képzési program használatát megakadályozhatja a megfelelő személyi erőforrás hiánya. Hiszen az oktatói oldalról sokkal kisebb erőfeszítést igényel egy hagyományos frontális óra megtartása ahol abszolút az elméleti tananyagelemek érvényesülnek, mint egy akár olyan képzési program/tanóra megtartása, ahol elméleti anyagrészek is gyakorlati elemekkel támogatottak. A gyakorlati irányba történő tendálódás ismeretbővítést igényelne az oktatóktól, melyhez adott esetben tőke is szükséges lenne. Az új „trendekhez” való igazodás a már jól bevált kurzusok átalakítását igényelné, mely a tantervi háló átszerkesztését is maga után vonná. A fejlesztés pénzt igényel, melyre, mint tudjuk az intézmények többségének nincs forrása.
VálaszTörlésTovábbá a tanulói fejekben is szükséges lenne változtatni. Sajnos még a mai gyerekek is hagyományos oktatás szépségeit élvezhetik (hacsak a szülők nem teheti meg, hogy magániskolába írassák gyermekeiket), így hamar beletanulnak a passzív tanulói magatartásba, mely elősegíti azt, hogy az aktivizáló, kreativitást igénylő foglalkozások élet-idegennek, és túlságosan nagy erőfeszítést igénylőnek bizonyuljanak számukra. Tehát ügyesen zajlik a mai közoktatásban a kreativitás, és problémamegoldás elsorvasztása
Pont azt akartam mondani, hogy a tanulók/hallgatók esetében is mennyire megfigyelhető ez a motiválatlanság. Ellenben nem tudom, hogy ez a belenevelt passzív tanulói magatartás lenne. Valamilyen szinten biztos tanult, de talán inkább szocializált. Nem vagyok óvónő és az emlékeim is elég homályosak, de már akkor is megfigyelhető volt, a -gyakran értelmetlen- szabályok közötti "jó gyerek" aki ugyan nem csinált semmit, de legalább rosszat sem. Sajnos ez mindig mindenhol így van, munkahelyeken is. A társadalmakra jellemző (és mivel csak Magyarországi tapasztalataim vannak, így erre tudok vonatkoztatni), hogy a "meghúzom magam" stratégia rendkívül beválik.A deviánsnak kikiáltott -esetenként mondjuk lehet, hogy valóban fegyelmezetlenebb- gyerekek/tanulók/hallgatók megsemmisítése, lejáratása, (szülők behívása, intők, stb. sokszor csak órai beszélgetés miatt) bevett szokás, és egyszerűbb is, mint felkelteni és csiszolni egy tehetséget (vagy legalábbis kreatív gyereket). Természetesen nem állítom, hogy minden rossz tanuló tehetség..csak ezt is figyelembe kell venni. Általánosítás, leegyszerűsítés, birkákká nevelés, az kell.
VálaszTörlésTe jó ég mennyit gépelek félre,(pedig tudok ám helyesen írni:). Jó tanács, ilyenkor már ne írjon, aki fáradt.
VálaszTörlés