Bűn? És ha igen, mekkora?

Korábbi bejegyzésekben már esett szó az adatbiztonságról, az adataink biztonságáról, de elsősorban infokommunikációs szempontból.

A Szonda-Ipsos kutatásában arra kereste a választ, hogy az emberek miként vélekednek a hackerekről, illetve egyéb elterjedt visszaélésekkel összehasonlítva milyen súlyosnak ítélik az újfajta számítógépes bűncselekményeket.

A számítógépes hálózatok biztonsági rendszereit kijátszó hackereket a lakosság több mint kétharmada tudatosan kárt okozó bűnözőnek tartja, ugyanakkor a válaszadók közel harminc százaléka szerint a kódfeltörőket és a számítógépes adattolvajokat nem a rossz szándék vezérli. A felmérés szerint a hackerek tevékenységét egy elenyésző kisebbség, alig négy százalék ítéli meg pozitívan, egyfajta rendszer elleni igazságos lázadásként.



A számítógépes visszaélések mindegyikénél, amelyekre a kutatás kitér, súlyosabbnak ítélnek a megkérdezettek egy táskalopást, amelyet a sorban a számítógépes adatlopás követ. Ennél egy fokkal kevésbé ítéljük el azokat, akik egy tömegközlekedési eszközön nem adják át az idősebbnek a helyet, de ennél is elnézőbbek vagyunk azokkal szemben, akik illegális szoftvereket használnak.

Még kisebb mértékben vált ki ellenszenvet, ha valaki illegálisan számol el személyes kiadásokat vállalati költségként, ha egészségesen megy betegállományba, vagy bliccel. Az illegális CD és DVD másolás pedig csak ezután következik a sorban, ennél kevésbé már csak a 10 000 forint alatti jövedelem eltitkolását ítélik el a megkérdezettek.

Összességében azt állapíthatjuk meg, hogy a szabályszegés megítélése annál szigorúbb, minél inkább konkrétan egy másik embertársunkra irányul (pl. táska eltulajdonítása, adatlopás valaki számítógépéről, nem adni át a helyet villamoson), ugyanakkor ahogy a károkozás alanya – például egy vállalat vagy nagyobb közösség formájában – eltávolodik és általánossá válik, annál enyhébben ítéljük meg a kihágás súlyosságát.

A számítógépes hálózatok biztonsági rendszereit kijátszó hackereket a lakosság több mint kétharmada tudatosan kárt okozó bűnözőnek tartja, ugyanakkor a válaszadók közel harminc százaléka szerint a kódfeltörőket és a számítógépes adattolvajokat nem a rossz szándék vezérli. A felmérés szerint a hackerek tevékenységét egy elenyésző kisebbség, alig négy százalék ítéli meg pozitívan, egyfajta rendszer elleni igazságos lázadásként.

A számítógépes visszaélések mindegyikénél, amelyekre a kutatás kitér, súlyosabbnak ítélnek a megkérdezettek egy táskalopást, amelyet a sorban a számítógépes adatlopás követ. Ennél egy fokkal kevésbé ítéljük el azokat, akik egy tömegközlekedési eszközön nem adják át az idősebbnek a helyet, de ennél is elnézőbbek vagyunk azokkal szemben, akik illegális szoftvereket használnak.

Még kisebb mértékben vált ki ellenszenvet, ha valaki illegálisan számol el személyes kiadásokat vállalati költségként, ha egészségesen megy betegállományba, vagy bliccel. Az illegális CD és DVD másolás pedig csak ezután következik a sorban, ennél kevésbé már csak a 10 000 forint alatti jövedelem eltitkolását ítélik el a megkérdezettek.

Összességében azt állapíthatjuk meg, hogy a szabályszegés megítélése annál szigorúbb, minél inkább konkrétan egy másik embertársunkra irányul (pl. táska eltulajdonítása, adatlopás valaki számítógépéről, nem adni át a helyet villamoson), ugyanakkor ahogy a károkozás alanya – például egy vállalat vagy nagyobb közösség formájában – eltávolodik és általánossá válik, annál enyhébben ítéljük meg a kihágás súlyosságát.

Azt gondolom a fenti kutatás megállapításai jól jellemzik, hogy hogyan is áll a mai magyar társadalom szociológiai szempontból az infokommunikációs eszközök által biztosította lehetőségekhez és hogyan él vagy él vissza az azok által nyújtotta lehetőségekkel.

Forrás: http://www.sg.hu/cikkek/46180/bunozoknek_tartjuk_a_hackereket_de_cd_t_masolni_legalis

Az adatok védelme nem lehetetlen

Amikor először kezembe vettem Talyigás Judit: Az INTERNET a kockázatok és mellékhatások tekintetében című könyvét, hogy beleolvassak, egy adott oldalon kinyílt. Az ott olvasott írás arról szólt, hogy mennyire vagyunk mi tudatosak az adataink megosztásakor, illetve azok szállításakor, vagy tárolásakor.

Kép forrása: szegedma.hu

Nevezetesen arról írnak, hogy minden szinten igyekszünk védeni adatainkat a különböző oldalakon és magán a számítógépen is, azaz mindenféle belépéskor felhasználónevet és jelszót alkalmazunk. Ugyanakkor szinte sosem esik szó arról, hogy a legtöbb embernek (aki aktív dolgozó vagy tanuló) már van legalább egy vagy több pendrive-ja, és az ott tárolt adatokat is védenünk kellene. Mi a helyzet az ott tárolt adatokkal? Mennyien vannak köztünk olyanok, akik ha csatlakoztatják a számítógépre a pendrive-ot szintén egy jelszó begépelésével tudnak az adatokhoz hozzáférni? Megmondom őszintén, saját kis közvélemény kutatásom (a saját környezetemben) elég siralmas eredménnyel zárult. Egyetlen kollégámnak, barátomnak, ismerősömnek, és sajnos nekem sem őrzi jelszó az adathordozón lévő adatokat. Szerencsére nem szoktam a személyes tárgyaimat elhagyni, de tudok olyanról, hogy a pendrive elveszett, vagy egy táskával együtt ellopták, vagy kiemelték egy autó csomagtartójából az ellopott kabáttal együtt, stb… Ilyenkor jó esetben csak néhány, mások számára jelentéktelen adatok vesznek el, és az eredeti adatok saját számítógépünkön is megtalálható, pótolható.

Örülnénk vajon, ha a pendrive-on tárolt adatok illetéktelenek kezébe kerülne?

Nyilván a kérdés költői, és a válasz is egyértelmű. Ennek ellenére sosem fordult meg a fejemben, hogy jelszóval lássam el a pendrive-on található adatokat. (Pedig három is van).

Megnyugtató az számunkra, hogy állítólag csak a nagyon elvetemült számítógépes szakemberek védik adataikat a pendrive-on is jelszóval? Aligha.

Így tehát érdeklődve tovább olvastam a könyvet, mert azonnal sikerült a figyelmemet felkeltenie. A könyvben igen sok szó esik az adatok védelméről, a lehetséges kockázatokról. Így is sokan félünk az adataink mások által való etikátlan felhasználásától, de a könyv célja nem az, hogy az egyébként is szkeptikus felhasználókat elrettentse, hanem inkább a tudatos használatra, megfelelő jártasságra és ismeretre készít fel bennünket.

Évszázadokkal ezelőtt csak kevesek kiváltsága és tudása volt az írás. Az írás a hatalom jelképe volt. Régen, ami a sajtóban megjelent, azt tényként könyveltük el. Az internet megjelenésével ezek, a mindennapi szokásaink megváltoztak, és tudjuk, hogy nem minden igaz, ami a neten megjelenik.

Ezen kívül olyan hírek és adatok is megjelennek, amelyek korábban csak egy baráti kör, vagy család, vagy kollégák szűk környezetében voltak elérhetőek. Mára ez is megváltozott, hiszen minden elérhető és korlátlanul (?) felhasználható, ami a világhálón megtalálható.

A bizalomnak itt is jelen kell lennie, hiszen nem indulhatunk ki abból, hogy az általunk másokkal megosztott tartalmakkal bárki is visszaélhet. De sajnos, már azt is tudjuk, hogy ez nincs minden esetben így. Így ha tudjuk, hogy mi ellen kell védekeznünk, akkor jó esetben kevésbé tartunk majd a ránk leselkedő veszélyektől.

Az internet új technikai lehetőséget nyit számunkra, hogy azonnal olvashassuk a legfrissebb híreket, keletkezzenek azok bármilyen messze is, lehetőségünk van ismeretlen embereket megismerni, velük „beszélgetést”kezdeményezni. Sokszor ezek a virtuális térben zajló beszélgetések könnyebben lezajlanak, mint a valódi, kézzelfogható, fizikai világban.

Ez a virtuális világ azonban kiváló táptalajt nyújt azok számára is, akik hazug módon visszaélhetnek a beléjük vetett bizalommal. Így érdemes mindig megfontolni, hogy kivel mit osztunk meg, és kit mennyire engedünk közel ahhoz, hogy alaposan megismerjen. Nekünk kell mérlegelnünk egy-egy adott helyzet kapcsán. Nem szabad, hogy a negatívumok miatt kizárjuk magunkat egy olyan világból, aminek tartalmát, hasznosságát, fontosságát, gyorsaságát oldalakon keresztül lehetne sorolni. Inkább tanuljuk meg helyesen és ésszel használni, illetve töltsük meg olyan tartalommal, ami mások által is hasznos és kívánatos.

Andragógusként fontos számunkra az internet és ki kell alakítanunk, illetve követnünk kell egy kultúrát, hogy mindazok számára, akik még csak ismerkednek ezzel a világgal megmutathassuk, hogy lehet biztonságos és élvezhető is a virtuális tér. Megváltoztatja a klasszikus tanár-diák viszonyt is, számtalan előnye és sajnos hátránya is lehet.

A web 2.0 alkalmazásával számtalan olyan közösségi oldal jött létre, amelyeken a felhasználók profilokat hozhatnak létre maguknak, személyes információikat megoszthatják egymással és valljuk be, ezek a tartalmak keltik fel érdeklődésünket, hogy odalátogassunk. Az ilyen oldalak kiváló információs forrása lehet egy hackernek vagy egy magánnyomozónak is.

Az összeollózott tartalmak pedig további kellemetlenségek, komoly problémák forrása lehet.

Vagy másik ilyen veszélyforrás a WIFI (vezeték nélküli internet), ha nincs levédve, titkosítva.

Számtalan esetben előfordul, hogy az alapértelmezett konfigurációs beállítással rendelkező WIFI routereket kötnek ADSL vagy kábeles internetelérésre. Ezáltal kábelmentessé és/vagy kényelmesebbé téve az otthoni internetezést. Egy rosszindulatú hackernek semmi más dolga nincs, minthogy laptopjával néhány száz méterről megfigyelni a az internetelérések titkosítási állapotát. Ezekre rácsatlakozva már használhatja is a család internetelérését és a nevükben akár tevékenykedhet is az interneten. Sok esetben cégek közelében is tapasztalható ugyanez, így „biztosítva” a hacker részére a céges adatokhoz való korlátlan hozzáférést.

A veszélyek közül csak néhányat emeltem ki, érdemes azonban megismerni ezeket a veszélyforrásokat, amelyek nagy része néhány perces, félórás munkával kiküszöbölhető!

Forrás: Talyigás Judit szerk. (2010): Az INTERNET a kockázatok és mellékhatások tekintetében, Scolar Kiadó