Bessenyei nyomán próbát teszek végig menni azon az úton, amely a web 2.0 –felé vezetett és amely annak következményeit láttatja.
Ivan Illich 1971-ben megjelent könyvében - amelynek „A társadalom iskolátlanítása” (Deschooling Society) volt a címe - azt állítja, hogy a jövő útja az intézmény-szerű oktatás eltörlésében rejlik. Az iskolát olyan intézményként definiálja, amely formális szabályaival, hierarchikus felépítésével és uniformizáló hatásával csupán a kreativitás kiölésére és a tanulási kedv elvételére alkalmas. Bessenyei megjegyzi, hogy Illich korában a hálózatosodás képes lehet a tudástermelés és tudáscsere minőségileg új eszköztárát létrehozni.
A szerző a reformpedagógiától a web1.0-s alkalmazásokon keresztül egészen a web 2.0 –s alkalmazásokat és a hálózatosodás elméletét járja körül. „Az oktatás válságára többféle válasz érkezett. A reformpedagógia képviselői azt kísérelték meg, hogy iskolai formában modellálják a premodern világ szerves egységét, s legnevesebb képviselőik ennek jegyében a gyerekközpontúságot, a tevékenység-központúságot és az önállóságot választották jelszavuknak.” Jött azonban az internet és segítségével a hálózatosodás, amelynek technológiai alapjai elérték a hozzáférés és az elterjedtség kritikus szintjét, így nagy változás következett be. Szélesebb körű társadalmi igény jelent meg az informális tanulásra, s az élethosszig tartó tanulás jelszavával a politikai akarat is artikulálódott. Ezek a tények jelentős változást hoztak az iskolakritikákban: Illich utópiája a hálózatokban újratársadalmasított tanulásról és szocializációról hirtelen reális alapokra helyeződött írta a szerző.
„Az internet elterjedése lehetővé tette a szövegek, képek, multimédiás feldolgozások digitális tárolását és lehívását. A Web 1.0, bár az információk gazdag tárházának elérését tette elérhetővé, még nem volt igazán interaktív.”
A Web 1.0 térhódításával párhuzamosan elterjedtek az internetre alapozott tanulásszervezõ
programok (learning management systems, LMS), amelyek egységbe szervezték az
adatbázisokat, a kommunikációs eszközöket, a feladatmegoldásokat, az adminisztrációt egyszóval a teljes tanulási folyamatot. Megjelentek még az online tanfolyamok, amelyek a hagyományos oktatási algoritmusokat utánozva kerültek fel a világhálóra. Bessenyei erre egy nagyszerű megállapítást tett: Ez a forma – az eLearning1.0 – nem más, mint a hagyományos tudáselosztási formák technológiai megtámogatása, a tankönyvek és az osztálytermi tanulás virtuális kiterjesztése. Véleményét azzal támasztja alá, hogy a tanulás ebben a közegben is jórészt passzív, felülről vagy kívülről irányított folyamat maradt. Az ipari társadalmak formalizált, centralizált, bürokratikus oktatási világa nyert meghosszabbítást digitális környezetben.
Saját véleményem, hogy bár a fenti állapítás igazolható, mégis azok akik ezt a tanulási folyamatot már alkalmazták és éltek ezen lehetőségekkel, azokról már elmondható, hogy nyitottak voltak az új tanulási folyamatokra. A rendszer kezdetlegességét és passzív felépítését nem lehet a felhasználók hátrányaként leírni, ahogy ezt a szerző sem teszi.
Tovább lépve ezen az úton a web 2. 0 és a konnektivizmus felé. Bessenyei ezt és az eLearning 2.0-t, válaszként értelmezi az élethosszig tartó tanulás politikai kihívására.
„Egészen más lett a helyzet a web 2.0-nak nevezett jelenség elterjedésekor. A Web 2.0 „digitális bennszülöttei” (Jukes-Dosaj, 2003) nemcsak információkat keresnek a weben, hanem maguk is tartalomszolgáltatókká válnak.”
Megjelentek:
· A magán- és intézményes információk a kibertérben.
· Technikailag lehetségessé vált a kollektív tudás- és szórakoztató portálokat az
egyéni tudásmenedzsment eszközeivé szervezni.
· A diákok együttműködő módon, a kortárs csoportok hálózatában alkothatnak és cserélhetnek tartalmakat. A naplók (blogok), fórumok, csevegési terek, wikik, hírcsoportok, ismerőshálózatok kereteiben hatalmas közösségi információtermelés és csere alakulhatott ki.
Az információk nem eltitkolásra, hanem továbbadásra valók.
Ez a mondat a legfontosabb számomra, hiszen megvilágítja azt a szemléletmódot, amelyre hazánknak nagyon nagy szüksége lenne. Hiszen az információ továbbadása Magyarországon az internet és a web 2.0. technika fejlődése ellenére mégis korlátozott és a hazai „urambátyám” elvén működik. Tehát aki közel áll hozzám, és érdekem fűződik hozzá annak adok információt, aki nem ebbe a körbe sorolandó, annak nem adom tovább tudásomat, információimat, tehát ő kimarad. Itt rajzolódik ki nagyszerűen, hogy az információ hatalom. Mert aki rendelkezik vele, az uralkodik a többi felett. Ha közelebb megvizsgálunk egy csoport közi kommunikációt napjainkban is, a köré szerveződik a társaság, közösség, aki valamely a mások, többiek számára hasznos, értékes információval, tudással bír. Sajnos Magyarországon az információ továbbadás hallatán még eléggé a pejoratív értelmezés merül fel, és a negatív értelmezés a használatos. A Plágiumtól úgy félünk, mint a tűztől. Holott csak megkellene végre tanulnunk használni a weben lévő forrásokat. De ez is egy plusztudás, amit ha valaki magáénak tud, fél sikere van. Ha a nyugati példákat követnénk, amely alapja az információ továbbadása és az utána következő még több plusz információ visszajutása, akkor az emberek saját tudásmenedzsment szemléletüket fejlesztve sokkal több információt szerezhetnének meg, hiszen az információ továbbadva önmagát gerjesztő folyamatként, mint egy hólabda sokkal több és talán tartalmasabb keretek között kerül vissza hozzánk.
„A világhálón reprezentált információkból lehetségessé vált egyéni igényekhez igazodó, egyénileg reflektált tudást konstruálni. Ezek a tulajdonságok alkotják az eLearning 2.0 didaktikai alapjait.”
Ez azért nagyszerű és hihetetlen eredményekre képes tudás, mert egyéni. Ezt az egyéni tudásbázist és sajátos tudás tartalmakat a hagyományos iskolarendszer, a formális tanulási folyamatokon keresztül gyakorlatilag soha nem tudta volna elérni. Hiszen ha a hagyományos tanítás - tanulás berendezkedésére gondolunk ennek a megvalósításához olyan szintű gazdasági – és humánerőforrás lenne szükséges, hogy azt lehetetlen lenne mindenki számára elérhetővé tenni. Bár erre minden korba tettek és tesznek kísérletet, de ez csupán a társadalmi csoportok azon rétegei számára lehetségesek, akik elő tudják teremteni az ehhez szükséges forrásokat és hátteret. Gondoljunk csak például a19. század nemesi- főnemesi úrfiaira, akik ha mai nyelvre lefordítjuk az informális tanulási folyamatokon keresztül sajátították el koruk elvárt tudását, amelybe az európai kultúra színes tárháza beletartozott. Ezeket csak is azok, és úgy tudták elsajátítani, ha részt vettek a komolyzenei hangversenyeken, színdarabokon, nem beszélve a Föld körüli utazásokról. Ezeket a társadalmi státuszukon kívül az anyagi támogatásuk nélkül sem tudták volna megvalósítani, elérni.
Napjainkban ezek a tudástartalmak már elérhetőek az interneten, és az új tapasztalatokat információkat meglehet osztani másokkal, amelyet újak - és újak használnak fel és osztanak meg másokkal már kiegészítve saját tudásukkal, tapasztalataikkal. Tehát olyan szintre ért a tanulási folyamat, amelynek talán már nincs is határa. A lehetőség mindenkinek ott áll a küszöbén, csak tudni kell használni és élni vele.
Ez egy újbóli gondolatot gerjeszt, amely a képessé tétel folyamatához vezethető vissza. Képessé tenni az egyént, hogy használni tudja az előtte álló web 2.0 – s lehetőségek színes tárházát. Talán olyan egyszerűnek tűnik, mégis a gyakorlatból láthatjuk, hogy igen összetett ez a problémakör. A Felnőttképzőknek az andragógia módszertanának segítségével rákell világítaniuk arra, hogy ezen eszközök megismerése és használata a jelen fejlődő világunkhoz való alkalmazkodás kulcsa.
„A „download generáció” számára az internet ezen túl nem a tanulás médiuma, hanem platformja, a személyes tanulás központja. Az eLearning 2.0 környezetében felvillan a szerves tanulási környezet újjáalakításának lehetősége.”
Azt gondolnánk, hogy ez olyan magától megy, miután mát tudjuk, hogy a konnektivista interaktív módszerrel való tanulás milyen nagy lehetőség az egyéni, egyedi tudás kialakításához. Nem, sajnos a motivációk ezen a téren is eltérőek. Miért kellene egyedi tudás, miért kell mindig alkalmazkodni? Nem jobb az eddig bevált módon tanítani- tanulni, hiszen annak már ismerjük a folyamatát, következményeit. Nagy feladat előtt állunk mi andragógusok, akik a jövő felnőtt tanulóit kell rávegyük, hogy éljenek ezen lehetőségeikkel. Épp az önszerveződő jellegű Illich féle tanulási folyamatot kell megtanítanunk használni. Ez olyan paradox kijelentés, hogy ha nem tapasztalnám személyesen az itt leírtakat, akkor talán el sem hinném hogy ilyen problémakörről beszélünk.
„Az igazi didaktikai kérdéssé itt az válik, hogy a legkülönbözõbb forrásból származó információkat hogyan tudják a tanulók önállóan vagy hálózatba szervezve, gondolatcserék révén (diszkurzív úton) és az internetes eszközöket segítségül híva kontextualizálni, egyéni igények szerinti összefüggésbe helyezni.” A szerző ezen kijelentése rávilágít arra a fontos problémára, amely a kritikus gondolkodás, a szelektálás képességét követeli meg a tanulóktól. Amely a közoktatásban lévő tanulók esetében talán még nem olyan nagy probléma, hiszen az oktatás formai keretei közt már ezen kompetenciák kialakítására is törekednek sőt ezek az egyik legfontosabb szempontok. Azokkal van nagyobb probléma, akik már felnőtt tanulóként mind az iskolarendszerben, mind a munkaerő-piacon ahhoz vannak szokva, hogy befogadni kell az új információt, nem megkérdőjelezni, és főként nem kritikusan kezelni azokat. Természetesen jelen esetben főként a tanulásban és munkaerő- piacon hátrányos helyzetben lévő felnőttekre értem a fenti kijelentéseket. A felnőttképzés a problémamegoldó tanítás-tanulás módszereinek segítésével, a tapasztalati tudás és az abból levont következtetések és tanulságok levonása folytán próbálja a felnőtteket rávezetni ezen új kompetenciák elsajátítására.
Bessenyei István vázolta tanulmányában az új tanulási formákat, módokat és irányokat, mégis a legnagyobb probléma abban áll, ahogy azt a szerző is megemlíti, hogy napjainkban egyszerre jelennek meg a tanítás – tanulás különböző formái. Tehát a jövő kérdése, hogy a már most elkezdődő vita a hagyományos formális és modern virtuális tanulási folyamat képviselői között, milyen eredménnyel fog zárulni.
Kulcsszavak: konnektivizmus, web 2.0, eLearning, információs társadalom.
Forrás:
Az információs társadalom az elmélettől a politikai gyakorlatig. Gondolat- Új Mandátum. Budapest. 2007
201-212.p.
Plágium: lat. idegen szellemi alkotás részbeni v. teljes eltulajdonítása; idegen műnek (műrészletnek) saját névvel való közlése.
VálaszTörlésTalán nem baj, hogy - ha nem is félünk tőle, mint a tűztől, de - elítéljük.
(Kezemtől kb. 45 cm-es távolságba eső polcról leemeltem az idegen szavak és kifejezések szótárát, - majd minő szentségtörés ezen a kurzuson - szépen begépeltem a szócikket. Azért jó néha a 0.0-ás megoldás is. :D)
A digitális kultúra, ahogy a bejegyzésedben is írtad, az élet olyan elemeit is a változásra kényszeríti, melyeket eddig rendíthetetlennek hittünk. A közösség, a nyilvánosság, a tulajdon és a személyes jogok, értékek fogalma is jelentős átalakuláson megy keresztül. Drasztikusan megnövekszik a személyes egyén általi és valamely szervezet, vállalat, cég önkifejezés lehetősége a digitális közegben, a nyilvánosságra hozott információk mennyiségével párhuzamosan. Megváltozott információkezelésnek lehetünk szemtanúi, ebben a közegben ahol temérdek mennyiségű információval találkozunk, felerősödik a hitelesség és a megbízhatóság kérdésköre, valamint a forráskritika gyakorlata, az információ értékének a megítélése és fontossága. Ebben a környezetben tetteink és lépéseink digitális nyomot hagynak. A dokumentumok megtekintésének információja ugyanúgy rögződnek, mint egy „like” gombkattintás valamely honlapon, vagy egy blog bejegyzés, képfeltöltés, állapotmegosztás. (INFONIA, 2009) A digitális információ terjedése ex ante logikát követve terjed, vagyis elegendő egyetlen prototípust előállítatni, a sokszorosítás magától megy végbe a fogyasztók által készített másolatok általa. A digitális nemzedék a netgeneráció a „Copy and Paste” nemzedéke is (OBLINGER, 2005 Educate the Netgeneration), vagyis a másolatok legprofibb előállítói, számtalan másolatkészítés technológiai eszközt és módszert birtokolnak a procedúra sikeres lefuttatására. Mérföldkövek kialakulásának lehetünk szemtanúi.
VálaszTörlés