„ A mai tanulási környezetben dominál a személyes, tanári információátadás. Ha bizonyos területeken kiiktatnánk a tanári közvetítést és intelligens, és intelligens, számítógépes hálózati rendszerekkel helyettesítenénk, az így kialakult automatizmusok rendkívüli lehetőségeket biztosítanának” (Robert C. Hetterick).
Fenti idézet kiváló bevezetésnek tekinthető blogbejegyzésemhez, ugyanis kísérletet kívánok tenni arra, hogy a megvizsgáljam hogy a pedagógusnak a hagyományos oktatásban milyen szerepe, feladatai vannak, valamint a korszerű tanulási környezetben ugyanezen szempontok hogyan érvényesülnek.
A pedagógusok manapság szigorúan meghatározott munkaidőt, és óraszámot kötelesek az iskolai keretei között eltölteni, valamint oktatásra fordítani. Tehát az ismeretátadás meghatározott időben, és helyszínen zajlik. A tanár és a diák közötti kontakttevékenység egy keretek közé szorított intervallumban valósul meg, melynek erősen formális vonásai vannak.
Ellenben az elektronikus tanulás során az oktató kilép az előre meghatározott térbeli, és időbeli dimenzióból és elvi szinten bármikor, bárhol elérhetővé válik. Az új tanulási környezetek támogatói szerint az így felszabadult erőforrás-kapacitás felhasználható a tanulás hatékonyabbá tételére, mely a képzési cél elérését támogatja. Az ellenzők között olyan felhangok is találhatóak, amelyek a megváltozott tanulási környezetből következő oktatói rendelkezésre állás túlzott mértékű „kitágulását” vonják maguk után. Vajon jelenléti oktatás háttérbe szorulásával, és a digitális eszközök oktatásban való térnyerésével az állandó rendelkezésre állá válhat a jellemzővé, mely a munkaidő megnövekedését vonhatja maga után?
A jelenléti oktatásra jellemző, időbeli kötöttségére vonatkozó elvárások egy merev ismeretátadást vonnak maguk után, hiszen az tananyagelemek átadása ütemezett, kezdő és záró-időpontokhoz rendelt.
A pedagógusnak csak addig szükséges az oktatási intézményben tartózkodni, amíg a munkaköréhez rendelt feladatokat elvégzi. Tehát az pedagógus, kötelezően oktatásra szánt idejében csakis órai, frontális, hagyományos oktatási tevékenyég jelenik meg, tanácsadással, tutorálással nem egészül ki. Míg az on-line aktivitás elsődlegesen a rugalmas időbeosztás jellemzi, elvi szinten időbeli keretektől független tanári tevékenységet tesz lehetővé.
Amennyiben a hagyományos oktatást, mint a tudásforrást vizsgáljuk megállapítható, hogy a tudás forrása a tanár. Számára feladatként jelenik meg az intézményi pedagógiai programnak, a helyi tanterveknek megfelelően a tantervben előírt törzsanyag letanítása, a tanári autonómia a kötelező tanterven felüli elemekre vonatkozik.
Ellenben az elektronikus tanulási környezetekben a tudás különböző forrásokból ered, illetve érvényesül az eltérő területekről szerzett tudáselemek integrációja. A pedagógus az infokommunikációs eszközök segítségével nyert információkat értelmezi, rendszerbe foglalja, majd az oktatási tevékenysége során felhasználja. A tanár eldöntheti, hogy az információ átadása történhet-e közvetlenül, vagy az ő szerepére is szükség van-e a folyamat végrehajtásában. Az elektronikus tanulási környezetek hatékonyságának érdekében elengedhetetlen a minden részletében átgondolt didaktikai tervezés. Mélyebb, és átfogóbb átgondolást igényelnek az oktatási célok, oktatási tartalmak, módszerek, értékelési rendszer valamint a fenti elemek közötti fennálló kapcsolatok definiálása. A tanulási folyamat jóval komplexebb tananyagelemekből épül fel, így az egyes képzési program elemeknek erősen koherensnek és logikusnak kell lennie. A tanár számára kihívást jelent, hogy nem kész megoldásokat, tényeket, szabályokat kell átadnia a tanulóknak, hanem készségek, kompetenciák, attitűdök kialakítását kell elősegítenie az oktatás által. Tehát a didaktikai tervezés során feladat, hogy ne kész eljárásmódok kerüljenek átadásra, hanem olyan inspiráló tanulási környezet „szülessen”, mely a tudás egyénileg, tanuló által történő felépítését teszi lehetővé.
A fentiek alapján érzékelhető, hogy a tanárokra más feladatok hárulnak az ismeretanyag átadására vonatkozóan. A tervezés, és az ismeretátadás más jelentéstartalommal bír, így az eltérő tanulási környezetben munkálkodó tanároknak más-más kompetenciákkal kell rendelkeznie az egyes –nevében megegyező- munkafolyamatok esetében.
A tanulási folyamat irányítása érdekében megjelenik mindkét oktatási környezetben a tanulás értékelése.
A hagyományos oktatási rendszerben a tanár részéről történő értékelés arra korlátozódik, hogy tükrözze a tanuló teljesítményét, az egyes tananyagelemek elsajátítására vonatkozó szintet. Az értékelés tananyagrészekhez kötött, előre meghatározott tantervi csomópontokhoz rendelt. Az értékelés egy előre meghatározott pedagógiai tervben rögzített normákhoz, és kritériumokhoz mérten történik. Szummatív, vagyis értékelő minősítés alkalmazása a jellemző, mely arról ad visszajelzést, hogy egy adott tanulmányi szakasz lezárásának hogyan tett eleget a tanuló
Az elektronikus tanulási környezetekben főleg a visszacsatolás jelenik meg, mely elősegíti a tanuló számára a minőségi tudás kialakítását, a legeredményesebb tanulás út fenntartását. A tanárok elsődlegesen formatív értékelést nyújtanak, mely egy folyamatos és interaktív értékelést jelent, az egyén tanulási szükségleteire fókuszálva.
A két értékelési forma között a legfontosabb különbség az, hogy az utóbbi személyre szabott, az egyén számára is felhasználható visszacsatolást nyújt, a tanulási folyamat megfelelő mederbe történő terelését teszi lehetővé, míg a szummatív értékelés hagyományos, zárt oktatási környezetek formalizáltságát erősíti.
Az digitális eszközök oktatásban való térnyerésével kapcsolatosan olyan vélekedések is napvilágot láttak, melyek szerint a megváltozott tanári szerepekkel együtt bekövetkezhet a tanárok autonómiájának szűkülése, ellenőrizhetőségük növekedése ugyanis a mindenki számára hozzáférhető tartalmak kidolgozásával munkájuk sokkal jobban követhető lesz, így az külső normák alapján szabályozhatóvá válik.
Megítélésem szerint a tanárok külső oldalról történő „távvezérlése” nagyon futurisztikus, és radikális jövőképnek tűnhet, de az tény, hogy az IKT eszközök felhasználásával egy nagyobb közösség könnyen, és hatékonyabban elérhető.
Az IKT eszközök térnyerése megállíthatatlan, így a tanárok szerepeinek bővülése is kikerülhetetlen. Érdemes hangsúlyt fektetni az új tanári szerepek betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátítására.
Források:
- Komenczi Bertalan(2009): Elektronikus tanulási környezetek, Gondolat Kiadó, Budapest
- http://www.mandics.hu/modszertankonyv_elemei/ertekel-fejezet.pdf
- http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=integralt-09-formativ
- http://szig.sopron.hu/hu/docs/szmsz/Melleklet1.pdf
Komenczi Bertalan a következőket idézi:
VálaszTörlésA rendszer középpontjában a tanuló helyezkedik el. John Dewey így írt erről:
„...a hagyományos oktatás súlypontja a gyermeken kívül van. E súlypont a tanárra, a tankönyvre esik, vagy akárhová, de semmiképpen sem a gyermeknek a közvetlen ösztöneire és cselekedeteire... Az oktatásunkban bekövetkező változás éppen a súlypontnak a megváltozása. E változás olyan forradalom, amely hasonlít ahhoz, amikor Kopernikusz nyomán a csillagászati középpont a föld helyett a nap lett. Esetünkben a gyermek lesz a nap, aki körül az oktatás tartozékai forognak: ő az a középpont, amely körül megszerveződik az oktatás.” (Dewey, 1974)
Ez az idézet talán jól érzékelteti, hogy mekkora nagy szükség van az oktatási rendszer, a tanító-tanuló szerepeinek a változására, módosulására, kiegészítésére. Óriási lesz ez a fordulat, és ehhez nekünk is nagyon sokat kell hozzátennünk, hogy megváltozzanak az eddig berögzült folyamatok, szerepek, stratégiák és alkalmazások.Rajtunk is múlik, hogy az "tanulás-tanítás koppernikuszi fordulata hogyan alkul"
Egy 1999-ben készült OECD-jelentés feltárta, hogyan változnak országonként a tanárok munkakörülményei. Egybeveti a pályakezdő tanárok és a már 15 éve a pályán lévők fizetésének a GDP-hez viszonyított arányait. Eszerint a legmagasabb tanári kezdőfizetések Görögországban, Kanadában és Spanyolországban vannak; a 15 évi tanári gyakorlatért járó fizetések tekintetében viszont ez a sorrend érdekes változást mutat; Görögország változatlanul az élen marad, de közvetlenül utána Portugália, Svájc, Új-Zéland, Dél-Korea következik. A 15 éves szakmai gyakorlattal rendelkező pedagógusok a legalacsonyabb fizetéseket viszont az OECD-országok közül Csehországban, Magyarországon, Izlandon és Norvégiában kapják.
VálaszTörlésAz OECD-országok oktatásügyének egyik súlyos problémájaként emlegetik a tanári pálya szereplőinek elöregedését. (Németországban és Svédországban a ma pályán lévő tanárok egynegyede 50 év feletti.)A másik komoly probléma a szakma elnőiesedése, és ehhez legtöbbször relatíve alacsony fizetések és szociális státusz is kapcsolódik.
A folyamatos szakmai fejlődés a tanárok számára is legalább annyira fontos, mint amennyire fontos ez bármely, gyors változást mutató szakma képviselőinek az esetében is. Jelentősége egyformán nagy a fiatal és az idős tanárok körében. Az OECD illetékesei kritikusnak látták a tanárok szakmai fejlődéséről előttük kirajzolódott képet. Megállapították, hogy ugyan sehol nincs hiány a különböző, munka melletti képző programokban, ezek azonban többnyire igencsak esetlegesek. Ritkán tapasztalható tudatosság és folyamatosság a tanárok továbbképzésének megszervezésekor.
Szóval, mit várunk...?
Sziasztok!
VálaszTörlésEngem érdekelne a pedagóguspálya elnőiesedésének tudományos értékelése.
Bauer Béla úgy fogja fel, hogy az elnőiesedés színvonalcsökkenés.
Én azt feltételezem, hogy létezik egy értékrendbeli probléma: a férfiakat sokkal inkább teljesítményre kötelezik a társadalmi elvárások, mint a nőket.
Valószínűleg, jobb lenne, ha ez a nyomás (motivációs nyomás - azaz, kényszer) gyengülne, mert akkor kevesebb frusztrált férfi lenne - és tovább is élnének.
Tanulóként engem soha nem zavart az elnőiesedés, mert a női tanárok általában megértőbbek, mint a férfi tanárok.
Engem ösztönöznmi nem kellett a tanulásra, de türelemre mindig szükség volt irántam - a saját útjaim miatt.
A férfi tanár merevebb - a teljesítmény-elv kötelezi rá.
Úgy érzi, fel kell vállalnia a küzdelmet - a lusta tanulóval szemben, akkor is, ha az frusztrációval jár mindkettőjük számára.
A férfiakat a társadalmi elvárások teszik keményebbé, gyermekkoruktól vállalniuk kell a nehezebb körülményeket, és pl. nem szabad sírniuk.
A férfitól elvárják a nagyobb teherbírást, akkor is, ha annak nincs valós alapja.
A férfi így igazságtalannak érzi, ha neki nem lehet elvárása másokkal szemben.
Pl. tanárként a diákkal szemben.
A kevesebb teljesítmény-elvárást elszenvedő nők (női tanárok) lelkivilága harmonikusabb tud maradni.
Ezért a pedagóguspálya elnőiesedése - harmonikusabbá tette a tanár-diák viszonyt.
Nemzetközi összehasonlító adatok azt mutatják, hogy a magyar közoktatásban kialakult arányok általában nem jellemzőek a világ fejlettebb országaira. Pl. Japánban a nők és férfiak részvételének aránya az alpfokú oktatásban 51-49%, a középfokú oktatásban 55-45%. Ezek az arányok azért alakulhattak így, mert Japánban magas az oktatás és ezzel együtt a pedagógusok presztizse., anyagi és erkölcsi megbecsülése. Dániában alap- és alsó középfokon 58%, felső középfokon 45% a nők aránya a pedagóguok között. Németországben 52 és 24, Norvégiában 58 és 32, Spanyolországban 66 és 48%. Ezekben az országokban természetesen az oktatási ágazat kereseti aránya jelntősen jobb, mint nálunk.
VálaszTörlésSajnos nálunk a pedagógusok fizetése jelentősen leértékelődött a versenyszféra diplomásainak keresetéhez képest. Hazánkban ma a felsőtagozatos pedagógusok 80%-a, a középiskolai tanárok 70%-a nő és jelenlétük folyamatosan növekszik a szakképzésben is. Ezzel nem az a probléma, hogy a nők nem olyan jó tanárok mint a férfiak, vagy ne tudnának bármit megtanítani, hanem az, hogy a gyerekek életéből hiányoznak a férfi minták, mint a női magatartás ellenpólusa. Manapság egyre több a csonkacsalád,a családfők egyre leterheltebbek, hogy biztosítsák a család megélhetését, egyre kevesebb időt töltenek gyermekeikkel és még az óvodáben és iskolában is "csak" nők veszik őket körül. Ráadásul - szerintem - frusztrált nők.
Mennyi sztereotípia egy helyen :)
VálaszTörlés@ Filo:
Bauer Béla szerintem úgy érti- legalábbis remélem- hogy az elnőiesedett pályákról "pucolnak" a férfiak a semmi fizetés miatt.
"A férfitól elvárják a nagyobb teherbírást, akkor is, ha annak nincs valós alapja."
Nos, kérdés, hogy vajon az indokolatlan elvárás kellemetlenebb-e vagy az, hogy esetenként annyira semmibe veszik az embert, hogy nincs elvárás sem.
Gondolok itt az "üvegplafon" és "üvegfal-effektusokra", amikor vagy évek alatt sem sikerül a ranglétrán előrébb kerülnie egy nőnek, férfi munkatársainak pedig ugyanannyi munkával igen (pusztán a GyES kérdés miatt), vagy amikor ugyanazon a munkahelyen ugyanazért a munkáért egy nő kevesebb fizetést kap. Ettől visszahangzik az összes genderes fórum. ( Magyarországon ez a szám 15 % bérkülönbséget jelent, ami elképesztően sok.)
A teljesítménykényszer érthető a klasszikus családfő felfogás esetében, amikor a nőknek nincs képzettségük és "csak" a családon belüli ügyintézéssel és a gyerekneveléssel kellett foglalkozniuk, ezt a kort azonban már magunk mögött tudhatjuk, így nem indokolt.
@ Emese:
Az egyenlőséggel viszont én is maximálisan egyetértek, valóban mindenki számára az lenne az ideális, ha férfi és női pedagógusok is megközelítőleg arányosan szerepelnének a tanári pályán.
Egy kis kitérő :-))
VálaszTörlésA férfiak és a nők között természetes különbségek vannak.
A férfiak az erőt, a szakértelmet, a hatékonyságot és a teljesítményt értékelik. Mindent azért tesznek, hogy bebizonyítsák rátermettségüket, hogy tökéletesítsék erejüket, képességeiket. Azonosságtudatuk az eredményeiken alapszik, főleg a siker és a győzelem jelenti számukra az önmegvalósítást. A nők a szerelmet, a folyamatos kommunikációt, a szépséget és a mély kapcsolatokat tartják fontosnak. Támogatják, segítik társukat, lelki támaszt nyújtva a másiknak. Önbecsülésüket, érzéseiket kapcsolataik minősége határozza meg. A kommunikáció a legfontosabb számukra, hogy megoszthassák egymással érzelmeiket. Ez sokkal lényegesebb, mint hogy eredményeket, sikereket érjenek el. Egy férfi az ilyesmit nehezen értheti meg. A nők, a férfiakkal ellentétben, nem teljesítmény, hanem kapcsolatorientáltak.
A férfiak és nők között az egyik legalapvetőbb különbség, hogy miként birkóznak meg a stresszel. A férfiakat a váratlan helyzetek okozta alkalmazkodás kényszere visszahúzódásra, magukba zárkózásra és erős összpontosításra készteti, míg a nőket feldúlja, kiborítja és érzelmileg megviseli. Ilyen állapotban a férfi és a nő máshogy érzi jól magát, másképpen nyeri vissza nyugalmát. A férfi attól lesz jobban, ha meg tudja oldani a problémáját, míg a nő attól, ha beszélhet róla.
A férfiak kapcsolataira az „én nyerjek, te veszíthetsz”, míg a nők kapcsolataira az „én veszítek, hogy te nyerhess” elv jellemző. A két nem csak akkor élhet egymással békében és kiegyensúlyozottan, ha képesek az „én is nyerek, te is nyerhetsz” elv elfogadására és megtanulására. A férfiaknak meg kell tanulniuk, hogy kell adniuk úgy, hogy ők is sikereket érjenek el, a nőknek pedig, hogy hogyan kell kapniuk, hogyan tudnak határt szabni önmaguk feladásának.
Hiába beszélnek a nők és a férfiak ugyanazon a nyelven, hiába használják ugyanazokat a szavakat, a használat módjának különbözősége miatt más értelmet, más másodlagos jelentést és érzelmi töltést kapnak a kifejezések, ami könnyen félreértésekhez vezet közöttük. A gondolkodásukból eredő különbözőségük miatt másként dolgozzák fel a kapott információt. A nők hangosan, felfedezéseiket az érdeklődő hallgatóval megosztva. Gyakran beszéd közben találják ki, mit is akarnak mondani. E folyamat segít a megérzéseikre, az ösztöneikre hagyatkozniuk. A férfiak mielőtt válaszolnának, előbb némán eltűnődnek azon, amit hallottak. Magukban, csöndben kitalálják, melyik a legmegfelelőbb vagy leghasznosabb válasz. Először megfogalmazzák, majd hangosan is elmondják. Ha nincs elég információja, a férfi esetleg nem is válaszol. Azonban, ha a férfi hallgat, a nő könnyen a legrosszabbra gondol, hiszen a nők csak akkor hallgatnak, ha tartanak tőle, hogy mondanivalójuk a másik számára fájdalmas lenne, vagy ha azért nem akarnak beszélni valakivel, mert már nem bíznak benne. A kommunikáció akkor jó, ha mindkét fél részt vesz benne.
Ezek alapján érthető lehet az is, miért lenne fontos, hogy a gyerekek legfogékonyabb éveikben férfi mintát is lássanak.
Szia!
TörlésNe haragudj, de meg kell hogy kérdezzem, hogy te ezt saját magad írtad, vagy.........
Az eredeti témától elkanyarodva, de kommentekhez kapcsolódva: megítélésem szerint az viszont kimutatható, hogy az elnőiesedés a pedagógusi pályán belül bizonyos tantárgyakhoz kapcsolódóan történik meg. Például az informatika, testnevelés, reáltárgyak oktatása elsődlegesen férfi tanárokhoz köthető. Tehát a pedagógusi szerepvállalás nemcsak tanári pálya minőségétől, lehetőségeitől függ, hanem az oktatatható tárgyak fajtájától is?
VálaszTörlésTalán a gyakorlatorientáltság közoktatásban való térnyerése hozzájárulna a férfiak nagyobb létszámú pedagógusi pályán való megjelenéséhez.
Számos skandináv országban már az általános iskolai képzés során megjelennek a gyakorlati órák, úgy, mint a ruhatervezés, háztartástan, fa- és fémunka. Megítélésem szerint hívogatónak tekinthetőek egy férfi számára, hiszen térben való gondolkodást, gyakorlati feladat-kidolgozást tesznek lehetővé. Lehetséges, hogy fejtegetésemmel sztereotípiákba kapaszkodom, de amellett kitartok, hogy egy férfiakat is érdekeltté kell tenni az oktatásban, akár az oktatható területek bővítésével.
A technika oktatásban való térnyerésével talán olyan kapuk is megnyílnak, melyek ez idáig, mint a pályára lépést motiváló tényezők meg sem jelentek a férfiak számára.
És igen, a legfontosabb szempont az én megítélésem szerint is az lenne, hogy a gyerekek lássanak valódi férfi-modellt, mert amit mostani média áraszt feléjük, teljesen tévútra terelheti őket a férfiról alkotott kép esetében.
Nagyon kevés a férfi osztályfőnök, pedig egy nagyobb közösség formálásban nagy előnyként hathat a nemhez köthető tisztelet.
Természetesen a nemi szempontoktól eltávolodva a legfontosabb az, hogy a tanár személyiségét, képességeit, készségeit figyelembe véve legyen képes feladatait ellátni
Az általad említett idézet szerint: „A mai tanulási környezetben dominál a személyes, tanári információátadás. Ha bizonyos területeken kiiktatnánk a tanári közvetítést és intelligens, számítógépes hálózati rendszerekkel helyettesítenénk, az így kialakult automatizmusok rendkívüli lehetőségeket biztosítanának.” Hatalmas kérdésnek számít az, hogy pontosan milyen területen szándékozik/szándékozna az oktatás kiiktatni a tanár szerepét? Hiszen számos olyan szegmens van, amely nem nélkülözheti az emberi tényezőt. Nagyon fontos, hogy attól még, hogy az elektronikus tanulás nagyban épít az egyéni felelősségre, az önirányító tanulásra, meg kell hagyni a tanár szerepét arra vonatkozóan, hogy a tananyag feldolgozásában segítséget nyújtson a tanulónak, arra az esetre, ha elakadna a tanulás során. Meglehet, hogy a tanárok szerepe bizonyos területen visszaszorul, azonban a tanárok újabb szerepköre újabb elemekkel bővül. Ilyen az a szerep, amit te is említettél, hogy a tanároknak más kompetenciákkal kell rendelkeznie, így tisztában kell lennie az IKT-eszközök megfelelő használatával. Ugyanakkor ténylegesen több időt igényel a tutori, mentori feladatkör, hiszen az oktatónak ebben a minőségében annyiszor kell rendelkezésére állni a tanulónak, amennyiszer szükség van a segítségére. Ennek hiányában meglehet, hogy nem járna sikerrel a tanulás, vagy lemorzsolódással is számolni kell. Ez utóbbira láttunk is példát már. Érdemes elgondolkodni néhány kérdésen a jelenlegi oktatási rendszerrel kapcsolatban. Vajon az e-learning 2.0 rendszernek és a vele együtt megjelenő új szemléletnek valóban az lenne az egyik üzenete, hogy az oktatásban nem vagy kevésbé kellenek közvetítők? Lehetségessé válhat, hogy eljöjjön egy ilyen korszak, paradigmaváltás az oktatásban?
VálaszTörlésSzoboszlai Andi
Nagyszerű
VálaszTörlés