 |
| kép forrása: mipszi.hu |
Annak idején, amikor az ötéves érettségi találkozóra mentem, legnagyobb döbbenetemre szinte valamennyi volt osztálytársam magával hurcolta az összes fellelhető fotót a családról, a gyerekekről, az új autóról, a nyaralásokról, és elkezdődött a beszélgetés. A húszéves érettségi találkozóra azonban egyetlen fotót sem hozott senki. Minek? Fent van az iwiw-en, és a „fészen”. S ha ügyes voltál, már régen „lájkoltad”is őket. A volt osztálytársakkal legtöbbször csak ritkán beszélünk, de nagyon örülünk, ha „bejelölnek”. Ilyenkor végiglapozza az ember a fotókat, beleolvas a profilba és hamar levonja a következtetéseket. Gyakorlatilag 5-10 perc alatt megtudjuk a legfontosabbakat róla anélkül, hogy kérdéseket kellene feltennünk. De egy biztos, újabb ismerőssel növekedett a csoportom, és elmondhatom végre átléptem a bűvös „500 ismerősöm van már”határt.
Amióta világ a világ, az emberek rájöttek, hogy csoportban nagyobb esélyük van a túlélésre, és céljaik elérésére. (Itt van rögtön a konnektivista csoport :-).
Robin Dunbar egy brit antropológus kutatásokkal is alátámasztotta, hogy a csoportméret növekedése összefügg az ember idegrendszeri fejlettségével. Nagyobb szürkeállomány szükséges a csoporttársakkal folytatott kapcsolatok kezeléséhez, a konfliktusok megoldásához, vagy akár a többiek manipulálásához. Dunbar emberszabásúakat vizsgált, melynek során arra jutott, hogy az ember agykapacitása 150 társsal fenntartott kapcsolatra alkalmas. Az emberek érvényesülésének legfontosabb eleme, hogy hogyan tudja legjobban, leghatékonyabban felhasználni szociális kapcsolatait. Vagyis, minél nagyobb csoportot képes valaki kiépíteni, és minél eredményesebben használja ezeket a kapcsolatait, annál könnyebben jut előre, és oldja meg a napi problémáit, birkózik meg az előtte álló akadályokkal.
De vajon érvényes-e ez a 150 fős csoport a mai világban, a mai társadalmakban? Kell-e, szükséges-e, hogy 500 ismerősöm, vagy akár sokkal több legyen a közösségi oldalakon?
Az ember, természetéből fakadóan keresi a csoporthoz tartozás lehetőségét és élményét. Erre nem csak igénye van, hanem képessége is. Hiszen a csoport normarendszerét, a szabályokat viszonylag hamar és könnyen képes megérteni és magáévá tenni. Ebben segíti a nyelv használata, amely kulcsfontosságú. A 150 főt meghaladó csoportok életképessége sem lenne biztosított, ha az ember nem lenne képes a csoport összetartásra és működtetésére bizonyos feladatokat automatizálni. Ahogy nő egy csoport, a közösség önszervező képességei is intézményesülnek, ezen intézményeket pedig az arra specializálódott emberek működtetik. Ilyen például a jogrendszer, a hírközlés, a kereskedelem, amelyeket „specialisták” működtetnek. Ezek a kiszervezett csoportfunkciók a tagok kevésbé szoros együttműködését eredményezik. Csökken a csoport kohéziója, és vele együtt azon személyek köre is, akik fontosak számunkra. A mai modern társadalomban az embernek egyénileg kell kiszűrnie a rá vonatkozó információkat. Ki kell válogatnia, hogy összeegyeztethető a saját céljaival, anélkül, hogy erre egyértelmű utasításokat kapna. Végül a közös hiedelemrendszer hiányában önmagát kevésbé látja egy csoport részeként, inkább egyfős csoportként kezeli magát, aki szabályaiban, hiedelmeiben elkülönül a társaitól.
Ilyen egyszemélyes csoportok kommunikációs eszköze a Facebook vagy az iwiw? Vagy egy olyan szervező erő, amely növeli a csoportokon belüli kapcsolattartást és információáramlást?
A közösségi oldalak mindkettőre alkalmasak. Hiszen végeláthatatlan információmennyiséget oszthatok meg bárkivel, aki erre kíváncsi (vagy aki nem, azzal is). De segíthetnek olyan emberekkel is kapcsolatot fenntartani, akikkel egyébként nem, vagy csak alig tartanánk egyébként kapcsolatot. Mint a régi osztálytársakkal. (S bár rendszerint megígérjük, hogy ezentúl, minden másképp lesz, sokkal gyakrabban hívjuk egymást; a legtöbbször a találkozó közös képeinek egymással való megosztása után kapcsolatunk visszaáll a régi kerékvágásba: azaz legközelebb 5 év múlva találkozunk - jó esetben-). Ugyanakkor ezek a gyenge kapcsolatok is jól jöhetnek egyszer, és ez sokszor nem tudatosul bennünk. Egy amerikai tanulmány szerint, ezen gyenge kapcsolatok segítségével jutottak a megkérdezettek munkához, és nem hirdetések, vagy a szoros környezetben élők segítségével (akik hasonló körben mozognak, mint mi magunk). A gyenge kapcsolatok fenntartására tökéletesen alkalmasak a közösségi oldalak. Szinte percről percre nyomon követhetjük (ha akarjuk), hogy kivel mi történt, és akár egy igen kis energiát igénylő mozdulattal jelezhetjük, hogy tudomásul vettük a történteket. Egyszerűen csak „lájkoljuk”. S ezzel a „szociális hello”-val jelezzük, hogy tartjuk a kapcsolatot. Ami ezeknél a kapcsolatoknál teljesen elegendő.
S ettől elsekélyesedhetnek a számunkra fontos, mély kapcsolatok? Ettől kevésbé lesznek fontosak a délutáni kávézások a barátnőkkel vagy a kerti partik a barátokkal?
Valószínűleg nem, hiszen a kétféle kapcsolat szükséglete egymással párhuzamosan létezik. S mindkettőt remekül támogatja valamennyi közösségi oldal. S a gyenge kapcsolataimat nem korlátozhatja semmi, hiszen bármikor, bármennyi régi-új ismerőst bejelölhetek és többezresre növelhetem az ismerősök táborát. Ezáltal olyan kapcsolati hálót tudok kialakítani, amelyben nem maradhatok egyedül, s amelynek értéke felbecsülhetetlen.
Egy érdekesség: A közösségen belüli agresszió egy szükséges rossz, amely szinte minden csoportban létezik. Féken kell tartani, ha meg akarjuk őrizni a csoport kapcsolatait, és a hierarchiát. Ilyen az állatok közt megfigyelhető kurkászó viselkedés, mert így egymással való kapcsolatukat is ápolják. Ennek azonban vannak korlátai, hiszen egyszerre csak egy társával tudja ezt megtenni. Így egy optimális csoportméreten felül már nem jut idő mindenkire. Egy elmélet szerint az ilyen jellegű időszűkösség miatt jött létre a nyelv, amellyel ez áthidalható, és a kapcsolat fenntartható. Ezt az is alátámasztja, hogy bármennyire is nem így gondoljuk, de még mindig a legbékésebb élőlény az ember. Csányi Vilmos egy példát is hoz erre: egy vakációzni induló 50 fős embercsoport békésen eltölt akár egy napot is egy buszban, de próbálj meg összezárni 50 csimpánzt egy ugyanekkora helyen, és fél óra múlva csak a legerősebb példányok lennének életben.
Forrás: Mindennapi pszichológia (II. évf/5.szám)
A kapcsolataink számának tekintetében, talán fontos arra is figyelmet fordítani, hogy mennyire mélyek vagy sekélyesek ezek a kapcsolatok. Érdekes lenne Dunbar kutatásában arra fényt deríteni, hogy a 150 társsal fenntartott kapcsolatot, vajon milyen „kapcsolattípusba” helyezi? A gyenge vagy erős kapcsolatok vegyes kialakításában vagy valamelyik felé való eltolódásban értelmezhető ez a 150 fős kapcsolati háló?
VálaszTörlésTény, hogy a közösségi site-ok, nagymértékben elősegítik a kapcsolati hálónk felfrissítését, kialakítását, bővítését, ápolását. Itt tulajdonképpen mindegy az ismeretség mélysége, pusztán a szó hogy „ ismerős” elég ahhoz, hogy a kapcsolati hálód része legyen az illető. Megjegyzem, nem egyszer hallottam már olyanról, hogy még ismerősnek sem kell lennie, ahhoz hogy az ismerősi tagok között szerepeljen az illető, elég ha szimpatikus, elég ha a barátod barátja és hallottál már róla. A közösségi háló tulajdonképpen egyfajta kapcsolatdepó, tárolod benne azokat a tőkéket, melyeket időről időre, ha szükséges ha igényled előveszel és felfrissíted. Megváltoztatta az ismerőseink életében zajló eseményekről való tájékozódottság mélységét, egy olyan infóáramlatba kerülünk bele, melyben szinte minden ott kering, ami fontos és számít. Ennek ellenére a közösségi site, véleményem szerint sosem fogja pótolni az élő, face-to-face találkozókat, élmény beszámolókat, információcseréket. A közösségi háló nem tudja egy csésze kávé illatát vagy a szomszéd asztal fecsegését pótolni, miközben két barátnő meséli mik történtek vele, viszont az információcsere mennyiségét meg tudja rövidíteni. Hogy mire gondolok? Pusztán csak arra, hogy a találkozás nem úgy kezdődik, hogy „Na mesélj, mi történt? „ , hanem úgy hogy „ Láttam a Facebook-on, mesélj, hogy történt???”
Teljesen egyetértek veletek abban, hogy a személyes találkozókat nem pótolja semmilyen online beszélgetés, csevegés. Viszont nyaon jó lehetőség az iwiw és a fészbuk arra, hogy ezeket könnyedén megszervezzük, összehozzuk.
VálaszTörlésÉn számtalanszor találkoztam régi és új ismerőseimmel úgy, hogy látták, hogy online vagyok és "ráírt", hogy "-nincs kedved egy kávére összefutni?" A lényeg a lényeg, hogy a kettőt okosan kombinálva nagyon jól működhet a dolog. És akkor nem beszéltünk arról a kapcsolatainkról akik nagyon messze vannak tőlünk...A velük való kapcsolattartás, ezzekkel a közösségi oldalak segítségével napi szintre fejlődött.
Bámulatos számomra, ki milyen könnyed és okos (fel)használója a különböző közösségi oldalaknak. Valóban érdemes a több szempontú megközelítése a dolognak, mindamellett úgy érzem megint csak lemaradok valamiről. Amikor az iwiw beindult én is lelkesen keresgéltem, jelölgettem, régi-új ismerősöket, barátokat, leveleztem is jó néhánnyal, de azért füllentenék, ha azt állítanám, hogy ez a lelkesedés nem csappant meg idővel. Ujjongunk, ha rég nem látott barátokra bukkanunk, de amint "képbe" kerülünk, azért rövid úton lezártnak tekintjük a személyes találkozásnak híján lévő kapcsolatokat. Persze ebben semmi kivetnivaló nincsen, hiszen az ember örül, ha jut ideje a családjára, minőségi időre gondolok, és olykor a barátaira. Valóban érdemes megszemlélni a dolog egyéb előnyeit, s én olvasgatván az előttem szólókat, bizony rádöbbenek, hogy a "gyenge kötésű" kapcsolati hálómat egyáltalán nem használom bizonyos célokra, holott valószínűleg nagy segítséget jelentene némely helyzetekben. Azon töröm a fejem azonban folyamatosan, vajon a Facebook mér nem hat rám akkora elánnal, mint anno az iwiw hatott? Hmm??
VálaszTörlésKata igazán tetszett (nem lájkolom, hanem tetszésemet fejezem ki) a „kapcsolati depó” kifejezés, igazán találó. Ugyanakkor felveti azt kérdést, hogy a facebook-ot, iwiwi-et nemcsak akkor lehet felhasználni kapcsolati tőkeforrásnak, ha a másik fél is, hasonló véleményt formál ezen közösségi oldalakról, valamint a kapcsolat minősége is megengedi? Ugyanis lehetséges, hogy a fenti oldalak egy adott ismerősöm számára csak, mint szabadidő töltésére alkalmas lehetőségként jelennek meg. Tehát a hozzájuk fűzött hitelesség, és érték nem biztos, hogy magas értéket képvisel. Lehetséges, ha én ezt az egyént a fenti fórumokon keresném meg mondjuk egy jövőbeni állás reményében, vagy bármilyen ügyem folyásának elősegítése érdekében negatívan hatna. Ugyanis a nem megfelelő fórum használata miatt elveszteném hitelességemet. Azt gondolom, hogy akikkel „gyenge kötésű kapcsolatokat” ápolunk nem szabad azt a képzeletbeli vonalat átlépni, mely az intimszféra átlépését jelenti. Amellett ahogy mostanság a médiában is megjelenik, hogy figyelnünk kell arra, hogy milyen képet rakunk fel magunkról, milyen mélységig szolgáltatunk információt a hol létünkről, az emberi kapcsolatok virtuális kezeléséről is születhetne több okfejtés, illetve tanulmány.
VálaszTörlésA facebook, iwiw használat talán még ez emberek többségénél egy fajta szabadidős tevékenységként megjelenő információszerzésként jelenik meg. Tehát érdemes végiggondolni, hogy a közösségi oldalakon kit, miért, és milyen formában keresünk meg. Ez lehetséges, hogy az én konzervatív felfogásom, de megítélésem szerint ahhoz, hogy civilizált tudjon maradni a facebook-on folyó közösségi élet, a fizikai létben érvényesülő játékszabályokat érdemes betartani
Ezek lehetőségek. Kapcsolati depók, vagy külsőtárolós interaktív memória, vagy ami tetszik. Kicsit olyan, mintha saját kiadású hírlapod lenne. Ha megnézzük, akkor bizonyos területeken fenn KELL lenni a facebookon. Iskolák, politikusok, cégek, alapítványok, pl. a Budapesti Fesztivál Zenekar, vagy az online pedagógus "lap" a Taní-tani, Ollé János blogja, sőt a mi blogunk is fenn van valamelyik közösségi oldalon. Kapcsolatot építünk, hírt adunk, reklámozunk. "Haladunk a korral". Gyanítom, amikor a telefon megjelent hasonló volt a jelenség valamivel kisebb méretben. Hatalmas távolságokra élő, akár távoli rokonokkal, ismerősökkel lehetett tartani a kapcsolatot. Ez most még szélesebb lett, és ismerősökre, ismerősök ismerőseire is kiterjedt. És hatása van nyilván a gazdaságra is. Már nem néhány telefonba kerül az információ, hanem egy "állapot közzétételbe". (Keresek jó grafikust, állást, takarítónénit, stb.)
VálaszTörlésNem pontosan értem Eszter hitelvesztési teoriáját. Arra gondolsz, hogy a te állapothíredre nem megfelelő minőségű reakciók érkeznek? Vagy hogyan hathat vissza rám?
Arra gondoltam, hogy vigyázni kell arra, hogy a közösségi oldalakon lévő ismerőseinket milyen formában és milyen célra használjuk fel kapcsolati tőkeforrásként. Az álláskeresési példám arra utalt, hogy nem biztos, hogy szerencsés, ha például egy rég nem látott ismerőst a facebook-on keresünk meg egy jövőbeni állás reményében, hiszen maga megkeresés formája sem túl hiteles, így a megkeresést folytató egyénről kapásból negtív következtetések vonhatóak le. Példámban a fiktív egyén a függő, és virtuális -a korábbiakhoz híven hívhatjuk gyenge- kapcsolatából próbált magának olyan tőkét kovácsolni, mely ilyen gyenge kötődésre helyezve nem érhető el. A hitelvesztése a fiktív egyénnek tehát abból fakad, hogy a facebook-ot kapcsolati tőkeforrásnak kívánta használni, de azt olyan ügyben tette, mely sokkal hivatalosabb utat igényel.
VálaszTörlésÉrtem. De tulajdonképpen itt az egyéni helyzetértékeléstől is függ a megoldás (ami pedig mindig, mindenre érvényes). Illetve magától a szituációtól (pl. az állás típusától, hiszen nem mindegy, hogy fodrász, takarítói, pincér, grafikus, tanári, igazgatói vagy épp miniszteri állást keresek-e).
VálaszTörlésÉn a magam részéről el tudom képzelni, hogy formálisan kihasználom a bejáratott és hivatalos lehetőségeket, utakat (pályázok, fejvadászhoz megyek, beküldöm a CV-met ide-oda, stb.) És közben informálisan egy-egy kérdés erejéig megkeresem az ismerőseimet, akár a Facebookon (pl. ha épp annál a cégnél dolgozik, ahová pályázok, vagy hasonló profilú helyen, mint amit keresek). Nyilván függ az ismeretség távolsági fokától is (azaz szimplán távoli, vagy fényévnyi) és az én habitusomtól (azaz mi minősül már pofátlannak).
Engem már több ismerősöm is megkeresett munkaügyben a közösségi oldalakon. Volt aki magának, és volt, aki a lányának keresett valamilyen munkát. Két embernek tudtam segíteni. Az egyikük, akinek a lányának ajánlottam munkát (és meg is kapta) 12 éve volt a kolléganőm. Szerintem nincs ebben semmi rossz. nem volt tolakodó, csupán egy kétmondatos kérdést tett fel. S megérte. Én vallom: ha nem kockáztatsz, nem nyerhetsz. Mit veszíthetsz, ha ezt az utat is használod?
VálaszTörlés