2011. október 30., vasárnap

Egy más világ

Moravcsik Alapítvány 1991. óta működik. Alapítói Okiratban meghatározott fő tevékenysége a pszichiátriai betegek gyógyításának és rehabilitációjának elősegítése, rehabilitációs és szociális foglalkoztató működtetése. 2009. elején az EGT és Norvég Finanszíro­zási Mechanizmus által támogatott „Diszkrimináció elleni küzdelem” nevű pályázat támogatásával megvalósították a Budapest Art Brut Galériát, melynek célja egy olyan állandó nyitva tartással rendelkező közösségi és kiállító tér létrehozása, ahol bemutathatók az art brut alkotók művészeti munkái. Az art brut, mint művészeti irányzat magába foglalja a pszichiátriai betegek, a társadalom perifériájára szorult emberek és a gyerekek alkotásait.

A Galéria 2009. novemberi megnyitása óta az itt dolgozó, alkotó pszichiátriai betegek közreműködésével létrejött alkotóközösség célja bebizonyítani, hogy betegségük ellenére is képesek értéket létrehozni, dolgozni, alkotni és a társadalom teljes értékű tagjaként létezni. Az Alapítvány szakembereinek segítségével a betegek olyan közösséget, támogatást, képzést és munkalehetőséget kapnak, ami erősíti önbecsülésüket, segítenek a mindennapi gondok megoldásában és rehabilitációjukban.

Társadalmi szinten a pszichiátriai betegek megítélése előítéletekkel terhelt, melyek hátráltatják az érintett személyek társadalmi integrációját és re-integrációját. A mentális fogyatékkal élő emberekre jellemző az elszigeteltség és a bizalmatlanság. A gyógyszeres, a szocio- és pszichoterápia mellett bizonyítottan jó hatással van a betegek gyógyulására és rehabilitációjukra az alkotó tevékenység és a művészi kreativitás folyamata és a létrehozott művészi alkotások környezet által történt elismerése és elismertetése.

A Budapest Art Brut Galéria küldetése a pszichiátriai ellátásában részesülők ellen irányuló előítéletek csökkentése az által, hogy megismertetik az art brut művészeket és művészetüket a műértő nagyközönséggel, a művész társadalommal, a művészeti élet véleményformáló képviselőivel és rajtuk keresztül a nagyközönséggel. Ennek egyik eszközeként, 2011. szeptember 30-án, már második alkalommal került megrendezésre a PsychArt24 művészeti maraton. Az idei rendezvény központi témája az alternatív valóságok bemutatása volt, aminek keretében hivatásos és amatőr művészek valamint mentális fogyatékkal élő (art brut) alkotók ragadtak ecsetet és ceruzát, hogy a rendezvény 24 órája alatt képekben fogalmazzák meg, hogyan érzékelik, látják az őket körülvevő világot.

Az esemény különlegessége, hogy a mentális fogyatékkal és a pszichiátriai betegséggel élők nemcsak alkotóként, hanem szervezőként és lebonyolítóként is részt vettek a PsychArt24 művészeti maratonon. 2010-ben 180 alkotó 231 képet, 2011-ben pedig 157 alkotó 257 festményt és rajzot készített. A résztvevők a legkülönbözőbb korosztályokból kerültek ki. Voltak családok, ahol a szülők közösen alkottak gyermekeikkel, voltak orvosok, akik nap mint nap találkoznak páciensként a pszichiátriai betegekkel, itt azonban partnerként alkottak és dolgoztak együtt és voltak művészek, akik érdeklődve figyelték az alkotó munkát és igény esetén segítették az amatőr alkotók tevékenységét.

Ezzel a programmal a szervezők nemcsak az előítéletek lebontását segítik elő, hanem hozzájárultak a kulturális esélyegyenlőség megteremtéséhez is. A Valóság képei címmel, 2011. október 25-én, a PsychArt24 művészeti maratonon készült alkotásokból nyílt kiállítás a Budapest Art Brut Galériában. A kiállításon bemutatásra kerülő 65 alkotást elismert hazai szakértők választották ki, figyelembe véve a téma aktualitását, az alkalmazott technikák újszerűségét és az alkotások mondanivalóját. Azokat az alkotásokat, amelyeknek nem jutott hely a falakon, az interneten lehet megtekinteni: www.artbrut.hu, vagy a www.psychart24.hu oldalakon.

Dr. Simon Lajos a Moravcsik Alapítvány Kuratóriumának elnöke bevezetőjében elmondta, hogy az immár második alkalommal megszervezett Psychart24 művészeti maraton rendezvény célja, hogy teret biztosítson az „insider”, az „outsider” és az art brut alkotóknak a közös alkotáshoz, művészi munkához. A kortárs és art brut művészek ilyen jellegű közös munkája nemcsak hazánkban, de Európában is egyedülálló. Az elnök úr megköszönte Kovács Emesének, a BAB Galéria vezetőjének, Pucsek Józsefnek, a Moravcsik Alapítvány Pszichiátriai Betegek Nappali Intézmény intézményvezetőjének és munkatársainak munkáját, akik létrehozták a PsychArt24 eseményt és a hozzá kapcsolódó kiállítást.

A profi és amatőr művészek munkáit egyaránt felvonultató tárlatot Bereczky Lóránd, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott igazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében üdvözölte a kezdeményezést és azt, hogy a válság és az elszegényedés ellenére sem veszett ki a magyar emberekből az alkotókedv. Hangsúlyozta, hogy a mai világban különösen fontos az integráció, hogy „elviseljük egymást”. Példaértékűnek nevezte a Psychart24 művészeti maratont, amely ösztönzi az együttműködést, a közös értékteremtést. Elmondta, hogy a mindennapi életben is fontosnak tartja ennek a befogadó, konstruktív szemléletnek a megvalósítását, ill. hogy a művészet egészségi állapottól függetlenül minden emberé. A kiállítás megnyitót azzal zárta, hogy a bemutatott alkotások olyan „értékhalmazt” képviselnek, amelyek bármely kiállítóhelyen megfelelnének a kortárs művészet követelményeinek.

Ez az egyedülálló esemény a felnőttnevelés egyik különleges szegmense, mert komplexen megvalósítja a szemléletformálást és a fogyatékkal élők integrációját is. A művészeti tevékenységen keresztül informális módon ismerteti meg a mentális fogyatékkal élők és pszichiátriai betegek életét és gondolkodását az emberekkel.

Kovács Emese

2011. október 26., szerda

Boldogságos önkéntesség

Az Európai Unió a 2011-es tematikus évet az önkéntességnek szentelte, hiszen pont tíz évvel ezelőtt 2001-ben volt az önkéntesség nemzetközi éve. Európa szerte milliók végeznek különböző formákban munkát, amelyért nem kapnak fizetést, hanem valami mást, ami miatt idejüket, energiájukat rááldozzák egy-egy ügyre, témára, tevékenységre. Persze Magyarországon is vannak hagyományai az önként vállalt munkának, mégis nagy szükség van a tevékenység propagálására, hogy szélesebb rétegeket is elérjen.

kép: otvenentul.hu
A társadalmi érzékenységre nevelés jegyében a téma már a közoktatás szintjét is kezdte elérni, és az Oktatásért Felelős Államtitkárság által előterjesztett közoktatási törvénytervezetben – külföldi mintákat követve – megjelent a tanulók által 60 óra önként választott társadalmi tevékenység, mint az érettségi vizsga feltétele. Ez persze különböző vitákat gerjesztett (vajon önkéntes-e, ami kötelező; milyen logisztikai plusz feladatokat ró ez a tanárokra, stb.), de most nem is erről akarok szólni, hanem arról, hogy a felnőttek körében andragógiai szempontból milyen jelentősége van az önkéntes munkának.

Egy munka során, főleg, ha másokkal kell együttműködnünk számos konfliktussal, megoldandó problémával kerülünk szembe, amelyekre válaszokat kell tudni adni, meg kell tudni oldani. Kell tudni alkalmazkodni az emberekhez, a változó körülményekhez. Az önkéntes munka sem kíván meg kevesebbet az egyéntől, sőt, mindezt mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Azonban pluszban többnyire egy megtartó közösség tagjává válhat az önkéntes, a munkavégzés általában jóval kevesebb stresszel jár, ami azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne felelősségteljes tevékenység. Sőt. Az önkéntes munka az empátiás készséget fejleszti, így a munkáért érzett felelősségérzet is adott estben nagyobb lehet, mint a fizetett munka esetében.

A 2008-ban végzett Európai Érték Vizsgálat eredményei alapján Bartal Anna Mária önkéntesek és nem önkéntesek jellemzőit vizsgálta és azt találta, hogy az önkéntesek között szignifikánsan nagyobb valószínűséggel találtak elégedettebb, boldogabb és magukat fizikálisan is jobban érző embereket, mint a nem-önkéntesek között, tehát az önkéntesség mind a társadalom, mind az egyén számára haszonnal járó cselekvés. (Hasonló a helyzet a tanulással is, a folyamatos szellemi tevékenységet végző idősek esetében kimutatható volt, hogy tovább maradtak egészségesek mind fizikai, mind pszichés vonatkozásban.)

Ez talán nem csoda, hiszen az önként vállalt munkában nem a pénz szerzés kényszere az egyik fő motivációs tényező, hanem számos más dolog kerülhet előtérbe. Munkára ösztönözhet az értékrendszerünk egy-egy ügy felvállalásával, az elismertség keresése, az együttérzés, azaz a másokon segíteni akarás, az önbecsülésünk.  Önkéntességre ösztönözhetnek különböző társadalmi faktorok, de gyakori motiváció a védekezés, az önvédelem is. Megkönnyítheti a becsatlakozást az, hogy szabadon választható, milyen munkára és mennyi időt szán valaki.

kép: innen
Az andragógia vonatkozásában fontos tényező az önkéntesség formája. A civil szférában megtalálható szervezetek között óriási különbségek vannak és egész más típusú önkéntességet jelent egy hatalmas, nemzetközi szervezetnek dolgozni, amelyik maga is szervez különböző képzéseket, tréningeket, tanulmányutakat a neki dolgozóknak és egy egyszerű helyi ügyet felkaroló egyesület, társulás, hivatalosan nem jegyzett szervezet között. Előbbiek esetében szervezett (formális, és non formális) tanulási formák, utóbbi esetében informális (szabad) tanulásról beszélhetünk. Manapság egyre több céget érdekel az is, hogy a hozzá jelentkező munkavállaló milyen iskolában nem tanulható kompetenciákkal rendelkezik, milyen gyakorlata van. Ezen a téren is számos lehetőség rejlik az önkéntes munkában minden tanulási szinten.

Az "ingyen" munkavégzésnek a GDP-ben is megmutatkozó haszna van, azonban a fentiek tükrében fontosabbnak érzem az emberi oldalon jelentkező hasznot depressziós kis országunkban. Sok olyan élethelyzet képzelhető el, amelyben ez a fajta gyakorlat és a munkával együtt járó állandó alkalmazkodási kényszer – mi más ez, ha nem tanulás – fejleszti vagy szinten tartja az egyént. Gondoljunk a munkából hosszú időre kieső kismamára, leszázalékolt betegre, munkanélkülire, nyugdíjasra. Mindenkinek szüksége van arra az érzésre, hogy hasznos a környezetének, hasznos a társadalomnak, és értelmes dolgot csinál. A változó világra, problémákra reagáló civil szervezetek húzzák magukkal a nekik dolgozókat. Ezt csak tanulással lehet megvalósítani. És még boldoggá, egészségesebbé is tesz.
1. Ha bármit kívánhatnál, mi lenne az?   2. Egy nagy napos réten lennék.   3. Egy hülye rét?! Az most is itt van! Gondolj valami nagyra! Gazdagság! Hatalom! Képzeld, hogy BÁRMIT megszerezhetsz!   4. Háát, nehéz valakivel vitatkozni, aki teljesen boldognak néz ki. 

Az Oktatásért Felelős Államtitkárság felvetésével teljes mértékben egyetértek, amennyiben ehhez megadják mindazt a szakmai és logisztikai segítséget, amire szükség van ehhez, illetve kiszűrhető a trükközés, papíron végzett munka. Persze én így semmiképp sem hívnám ezt a társadalmi munkát önkéntes munkának, mert nem az. De ha a középiskolásokon keresztül elérhetővé válhatna a család, a felnőtt társadalom, akiket ha sikerülne valódi önkéntes munkára ösztönözni, akkor talán boldogabbak és egészségesebbek lennénk mi magyarok…

Sági Zenina

2011. október 18., kedd

Kottász Katalin: A Rail Cargo Hungária belső képzési rendszerének jogszabályi és andragógiai vizsgálata

Fotó: tranzitonline.eu
A Magyar Állam Vasutak Zrt.-ből kivált Rail Cargo Hungaria Zrt. fiatal, ám mégis évszázados szakmai és oktatási tapasztalattal rendelkező vállalat. A törvényi, jogszabályi feltételeket figyelembe véve új, korszerszerű struktúrák kiépítésére van szükség. A cég megújulásának és jó piaci pozíciójának kulcsa a képzett, elkötelezett munkaerő.

A belső képzések, átképzések, felkészítések speciálisak, célorientáltak és gyorsan alkalmazkodnak az igényekhez. Segítségükkel folyamatosan fejlődnek a dolgozók munkavégzéshez szükséges és a hozzá kapcsolódó szociális kompetenciái. Véleményem szerint a dolgozók felismerték, hogy elavult tudással kicsik az esélyeik a munkaerőpiacon.
A munkavállalók értékelik a segítséget, a vállalati befektetést, amit a tudás megszerzéséhez nyújt a cég.

Negyvenegy kérdésből álló anonim on-line kérdőívben kértem a munkavállalók véleményét a vállalati képzéssel kapcsolatban. Kitértem a tanulás motivációinak okaira, valamint a tanulási stílus meglétét firtattam. Vizsgáltam, a vállalat mennyire támogatja dolgozói egyéni tanulási igényeit. Az oktatókkal interjút készítettem munkájukról, módszereikről, megbecsültségükről

Az elemzések során különbség mutatkozott a szakirodalomban fellelhető felnőttkori tanulási motivációk tekintetében. A tudásvágy a Rail Cargo Hungaria Zrt. dolgozói között erősebbnek mutatkozott, mint a munkahelyféltés. A vállalat lehetőségeihez képest támogatja munkavállalóit akkor is, ha nem szakirányú képzésen vesznek részt, és ez a stratégia helyes, mert a sokrétű tudás minden formája hasznosulhat a Társaság folyamatos fejlődésében.

A Rai Cargo Hungaria Zrt. andragógiai szempontból vizsgálható lehet még, ha a terveknek megfelelően az érvényben levőtörvényeknek és rendeletnek megfelelően lebonyolítják az intézmény akkreditációt és a belső képzések bejelentését, valamint korszerűsítik oktatási rendszerüket, elindítják a kompetencia alapú képzéseket. Ennek módszertana, bevezetése, fogadtatása külön kutatás tárgya lehet.

Témavezető: Dr. Henczi Lajos főiskolai docens PhD

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól ezen a linken található.

2011. szeptember 29., csütörtök

Fejesné Lénárt Krisztina: Szeléné Program

Női önismereti, selfness program kidolgozása

Dolgozatom egy női önismereti élményprogram kifejlesztésének folyamatát mutatja be. A programot olyan nőknek szánom, akik kedvet éreznek önmaguk megismeréséhez, akik szükségesnek tartják, hogy támogató közegben kerüljenek önmagukhoz közelebb. A Szeléné program a tréninggyakorlatokat mozgásos, és táncelemekkel ötvözi, a test és lélek harmóniájának megteremtése érdekében.

Dolgozatomban megvizsgálom, hogy az utóbbi évszázadban hogyan változott a nők helyzete, milyen új kérdéseket, döntéseket vetett ez fel az életükben. Átfogóan bemutatom azokat a táplálkozási zavarokat, amelyek a megfelelni vágyás hajszájában kerítik hatalmukba az embereket. Az önismereti fejlesztő csoportok kialakulásának tárgyalása és a csoportfolyamatok bemutatásán keresztül keresem a megfelelő platformot a női önismereti csoport működéséhez. Az Internet kínálta lehetőségekkel feltérképezem a fővárosban és környékén elérhető női önismereti tréningeket, tematikájukat és időtartamukat.

Szakirodalmi alapokra támaszkodva létrehozok egy működőképes programot, amely alapot adhat a nők egymást közötti kommunikációjának beindításához, a bennük szunnyadó képességek és lehetőségek előhívásához. Ehhez jól bevált tréningfeladatokat ötvözök saját tapasztalataimmal és néhány saját fejlesztésű gyakorlattal, a hétvégi program során jógával, tánccal és meditációval, amely mind testileg, mind lelkileg feltöltődést nyújt a résztvevőknek.

Kíváncsi vagyok arra, hogy a programon résztvevő nőket mi motiválja a jelentkezésre, milyen céljuk van a részvétellel. Ezt kérdőíves felméréssel vizsgálom, majd egynapos próbatréning keretében tesztelem is az általam összeállított programot. A résztvevők és a saját élményeimet a tesztprogram befejeztével elemzem, melynek adatait a tesztelés szubjektív tapasztalataival együtt a dolgozat végén értékelem.

Feltételezem, hogy a részvételre jelentkezők nyitottan állnak majd a feladatokhoz, és körükben hamar elindul egyfajta egymás közötti, segítő interakció. Számítok arra, hogy a nők szívesen vesznek részt a női önismereti programban, és hogy a felkínált tevékenységek nagy érdeklődésre tartanak számot körükben.

A kérdőívek elemzése és a próbaprogram során az előfeltevéseim beigazolódtak és választ kaptam arra is, mi motiválja a nőket a női önismereti programban való részvételre.

Témavezető: Dr. Kereszty Orsolya PhD

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól ezen a linken található.

2011. augusztus 16., kedd

Múzeumi nevelés - kis mai szubjektív Visegrádról

Bár nagyon gyakoriak a különböző múzeumokhoz köthető foglalkozások, zártkörű bemutatók, képzések, és egyre népszerűbb szavak a múzeumpedagógia és -andragógia, amiről most mégis írni szeretnék az az egyszerű múzeumi kiállítás, mint művelődési terep. Maga a kiállítás, minden egyéb foglalkozás nélkül is, a látogatók számára tanulási, művelődési lehetőséget kínál(hat).

Gyerekkorom óta szeretek múzeumba, kiállításokra járni. A várak, kastélyok - mint sokaknak, nekem is a gyengéim. Sajnos nagyon sokszor szembesülök azzal, hogy a nagyon jó anyaggal rendelkező, és még pénzben sem szűkölködő kiállítások elrendezése, az anyagokhoz tartozó szövegek mennyire elszomorítóan távol állnak az átlagembertől legyen az felnőtt vagy gyerek. Távol van attól ami érdekes lehet, attól amiből tényleg tanulni lehet. Most két kisgyerek anyukájaként ezek a dolgok még szembeszökőbbek.

A minap elmentünk Visegrádra, hogy a csajoknak megmutassuk a várat. Mivel a fellegvár parkolója dugig volt, így a lenti királyi palotára esett a választásunk. Nyolc éve voltam itt utoljára, azóta láthatólag sok pénz jutott a rekonstrukcióra, a kiállításokra. Mondhatom, hogy nagyon szép az egész. Nagyon érdekes filmet készítettek, ahol számítógépes vizualizációval felépítették azt, hogy miként nézhetett ki a palota az egyes építési stádiumokban. (Sajnos a film harmadánál a projektor megadta magát, de a film jó.)

Forrás: visegrad.hu

Egy bajom van az egésszel. Alig van kiírás, ami van az meg hihetetlenül fantáziátlan. Van egy berendezett hálószoba a középkorból, terített asztallal, gyönyörű festett ruhásládákkal, stb. A falon a szöveg igen hosszasan arról értekezik, hogy miként tárták fel a szobát, meddig ért valaha, az abalakok hol lehettek és pont. Arról, hogy hogyan élhettek benne, mit csinálhattak, kiké lehetett a szoba egy árva szó sem esik. Nem hinném, hogy plusz két három tábla már olyan sokkal többe került volna. Vagy, gyönyörű vitrines kiállítás, - itt is itt a multimédia, látványos képekkel. De egy-egy tárgy mellett csak a szokásos szöveg: kulcs az xy századból, z mintájú korsó, stb. Emlékszem, hogy mennyire ki voltam borulva amikor a Nemzeti Múzeumban megnyílt a honfoglaláskori kiállítás. Számomra elképesztő mennyiségű anyagot állítottak ki, de olyan unalmas és szegényes információkkal, hogy dühöngve tértem haza. Ilyen-olyan mintájú női hajkorong típusú feliratok. De hogy mit szimbolizál, jelent az a minta, vagy hogyan hordták. Íjjak, nyilak, tarsolyok, stb. de hogy miként használták, mire volt jó, arról egy szó se, kép se, bábu se, megtapogatható újonnan készített tárgy se.

Forrás: visegrád.hu
Visegrádon berendeztek egy konyhát is. Kitömött vadkan, kormos tűzhely, hordók, edények, szárított fűszerek. Ez igen. Látványos, érdekes. Falon a szöveg a megszokott: ekkor-akkor tárták fel, így-úgy nézett ki a feltáráskor, stb. De hogy mit főzhettek ott, hogyan, miből, mivel arról egy szó sincs. Kár. Gyönyörű a fűszeres és gyümölcsös kert rekonstrukciója is. De táblák, információk nincsenek. Ezért is kár. És persze alig valami a gyerekeknek. Ami tapizható lenne, kipróbálható, lerajzolható, érdekesség. (Ah bocsánat, van szemben egy külön fizetős!!! lovagkori játszótér.)

Nem szívesen mutogatok külföldre, de egy éves angliai tartózkodásom alatt nagyon sok várat és kastélyt látogattam meg. Bizony lehetne mit tanulni az ottani múzeumandrapedagógusoktól, kiállításkészítőktől. Felpróbálható páncél, megérinthető, felemelhető, kihúzható fegyverek, szaglászható, morzsolható fűszerek, érdekes, izgalmas szövegek, többnyire a vár korábbi lakóiról, sok sok vizuális inger, ami mind segít befogadni, feldolgozni, sőt mi több élvezni a múzeumi tratózkodást. Volt ahol egy történet köré szőtték a kiállítást feloltöztetett bábukkal, hangefektekkel, várbörtönnel. A gyerekek kész voltak tőle és minden részletet tudni akartak. Volt ahol a várromhoz csupán egy audioidegenvezető volt, ami azonban olyan izgalmas sztorit mondott el a vár minden szegletéről (persze a szakami információkkal együtt), hogy igen emlékezetes maradt az átlagember számára is, pedig se bábú, se bútor, se vitrin. Magyarországon olyan, mintha a művelődésnek, a múzeumnak óhatatlanul unalmasnak kellene lenni, ha szakszerű akar maradni. Vajon a szakszerűség és az élmény, kizárják egymást? Legalábbis egy valamire való kutató szerint? Az átlagembernek fájjon, ha művelődni akar?

(Biztos vagyok benne, hogy vannak jó példák is, mint pl. a skanzen, de nagyon-nagyon lassan alakulnak a dolgok itthon.)
Sági Zenina

2011. augusztus 10., szerda

A szabad tanulás


A szabad tanulás vagy non-formális tanulás - strukturált és szervezett, de nem ad végzettséget. Ez a mondat! olyan sokszor eszembe jut. Miért nem tanulunk a magunk örömére? Miért fontos a papír? (Persze, tudjuk…) A felnőtteket képző intézmények elindítanak egy képzési programot, azután a programakkreditáció során annak megvalósíthatóságát, pedagógiai követelményeknek való megfelelését vizsgálják …

Felnőttképzés, amely papírt ad


De! csupán a magunk örömére, általános műveltségünk, jó érzésük miatt miért nem … Az élethosszig tartó tanulásról egyre többet beszélünk, és azt törvényszerűen a felnőttképzéssel azonosítjuk. Gyakorlatilag olyasmit értünk alatta, mint az elmulasztott tanulmányok pótlása, „második esély”, felnőttkori „próbálkozás” arra, hogy akik kimaradtak valamilyen iskolai fokozatról, felnőtt korukban be akarják pótolni a „mulasztásaikat”. Egy olyan folyamatnak akarjuk látni, amelynek legfőbb célja az emberi élet minőségének javítása. Ahhoz azonban, hogy az egyes emberek életében ez az elv megvalósuljon, fontos feltételek meglétére is szükség van, mint például lehetőségre, személyes motivációra és az egyén képezhetőségére, taníthatóságára. De! ehhez milyen út vezet? Miközben a tanulásunk a felnőtt élet meghatározó tevékenységévé válik, általános jó érzésünket, tájékozottságunkat, önbizalmunkat is kell növeli, melyekre - valljuk be – nagy szükségünk is van. Az új tudásunk - általában - a meglevőhöz kapcsolódik, arra épül. Az értelmes tanulás alapvető előfeltételei közé tartoznak például az olyan készségek, mint az olvasás-szövegértés, a gondolkodás …

Néhány napja kaptam egy nagyon kedves írást (Ordasné Anda Klárától), … olvastam, kétszer is elolvastam, és elhatároztam most meg is osztom veletek. Elgondolkodtam, tanultam is … csak úgy, szabadon …

EMLÉKKÉP


Mezőberény. II. sz. Ált. Isk. Fizika óra. 12 éves vagyok. Az ajtó kinyílik, belép rajta a tanár bácsi, de nem egyedül jön ám. Hozza magával a szigorú, nagytudású Szabó Antal igazgató urat . Ez nem jó jel! Pisszenésmentes a csend az osztályban, csak a terem olajos padlója merészel nyikorogni néha. A tanári asztal tele van szertárszagú huzalokkal, gömböcskékkel, ezek a fizika óra varázslatos eszközei. Mert a mi tanárunk mindig tartogat számunkra valami izgalmas meglepetést. Most például ott a kezében a napló és már peregnek is a lapok!


30 szempár figyel. 30 pár fül fülel. Hisz egyvalaki rögtön felel! Eközben a falon egy pók gurul végig. Ő aztán nem zavartatja magát. Éppen becserkészi az arra tévedt piaci legyet. Hirtelen a nevemet hallom, s rögtön a nekem szegezett kérést is :


- Mesélj nekünk az Ohm törvényéről !
Óóó...hm!!! ??? Csak állok némán. A szívem zakatol, az agyam leblokkol... pedig emlékeznem kéne... Ohm törvénye...???? Apró rövidzárlat. Jelenleg az áramról csak a sors pillanatnyilag rám mért ütése jut eszembe. A nagy belső ellenállásom miatt a feszültségem meg főleg a pulzusomon tapintható... A tudásom meg...?? hol volt, hol nem volt...( esetleg coulomb... de különb is lehetne...)


Eszembejutnak a korábbi órák kisérletei: Egy botot roppantul dörzsölgettünk, ami aztán odavonzotta a selyempapír szeletkéit. Máskor meg valami hókusz-pókuszt követően a tanár bácsi mutatóújjával az orrunk hegyéhez ért, amitől ott egy nagy, csípős szikra keletkezett. Dőltünk a nevetéstől. Vicces kisűlés volt. De ebből most gyászos felsűlés lesz! S mintha elhangozott volna többször is egy híres professzor neve : valami Üveges.......vagy Öveges??? Ő most biztosan kihúzna a csávából. Töröm tovább a fejem. Éget a szégyen a tanárom előtt.


Hisz jól ismerem Őt. Tudom, hogy kiváló ember, mint ahogyan az iskola többi nevelője is. Érdekesek az órái, figyelnek rá a tanítványai. S ha egy fárasztó nap után innen hazamegy, van türelme megsimogatni mindhárom gyermeke fejét, gondozni mézelő méhecskéit, hétvégén kapálni a kukoricaföldet, hogy a malacoknak legyen mit enniük.. S még azt a titkot is tudom róla, hogy hegedűje is van, amivel a téli, disznótoros vacsoráknál elmuzsikálja szerettei kedvenc dalát. De ha ebben a pillanatban nem szólalok meg, az én nótámat fogja elhúzni! Ezt biztosra veszem!


Ekkor világosság gyúl az agyamban! No, lám! Így lesz az áramforrásból örömforrás! Megvan! Hát persze!
Mert a feszültség és az áramerősség a fizikában jóbarátok, függetlenül attól, hogy néha egyenes arányban állnak egymással, néha nem. De mindig ellenségük az ellenállás! S már írom is a táblára a képletet:


U = I x R


Ez az Ohm törvénye! Öveges professzor is megsövegelhetne érte! Megmenekültem! 5-öst kapok. Már mindent értek.


S most, sok-sok év elteltével azt is tudom, miért van a konnektorban az az őrült nagy 220 VOLT!!! Mert ez a fizika tanár, a néhai Anda Károly, az én édesapám volt...Rég volt, nagyon rég volt.......


Ordasné Anda Klára

2011. augusztus 1., hétfő

Vége van, vagy csak most kezdődik el?

2011. július 27-én szerdán mi, az első ELTE andragógia mesterképzésben végzett hallgatók átvettük a diplománkat. Az Egyetem téren lévő épületben került sor az átadásra, egy nagyon impozáns teremben. Sokkal szebb és bensőségesebb volt az egész, mint az én első tömegtermelésben zajlott diplomaosztómon, még a kedvesen esetlen műsorral együtt is (leszámítva a meghökkentően igénytelen meghívót). Jó volt látni az ismerős arcokat, bár sajnos nem mindenki lehetett jelen. Néhány tanárunk eljött, ami jól esett. Köszönjük Sz. Molnár Annának, Kraiciné Szokoly Máriának, Striker tanár úrnak és Tóth Attilának, hogy eljöttek. Kár, hogy nem többen. Bizonyosan csak a nyár miatt.

Azon tűnődtünk mi, akik ott voltunk, átvettük a díszes oklevelet, hogy milyen furcsa lesz szeptemberben majd nem menni, nem találkozni. Persze kicsit jó is kiszabadulni, meg végre a család sem morog a szombatok miatt, de közben meg mégis... Hiszen nem rég kezdtünk, még élénken emlékszem a felvételire, meg minden. Nem akarok itt nosztalgiázni, de a csapat jól összejött. Mindig vannak, akik kilógnak, vagy ki akarnak lógni, de a hivatalos csoportból valódi csoport lett. :) Azok, akik most nem voltak, vagy nem lehettek ott, azért lélekben velünk voltak. Gondoltunk rájuk! Ősszel egy banketten szeretnénk mindenkivel találkozni és januárban majd örülünk az ő diplomájuknak is.

Reméljük, hogy a személyes és a szakmai kapcsolatoknak legalább egy része megmarad és ezt a blogot is megtöltjük a saját elhatározásunk alapján tartalommal. Egy nagy szusszanás után.

További képek ezen a linken érhetőek el.