A következő címkéjű bejegyzések mutatása: digitális írásbeliség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: digitális írásbeliség. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 24., kedd

Az e-learning - háttérben a módszertannal

Mitől másabb és miért igényel másfajta gondolkodást az e-learning tananyag és tanulási környezet kialakítása, mint a hagyományos jelenléti oktatásé. Ezzel kapcsolatban Csapó Benő: Az információtechnológia szerepe a jól szervezett tudás kialakításában (Informatika-Pedagógia-Internet regionális konferencia, Pécs, 1999) a következőket mondta:
„Sajátos szimbiotikus tudással kell számolnunk:az ember és a számítógépe képez egy sajátos tanuló-és egy hatékony problémamegoldó rendszert … Az egész dolgot egy új kontextusban, nem a tanuló ember, hanem a tanuló ember-gép együttélés viszonyában kell végiggondolnunk.”
Az e-learning legszűkebb értelmezése szerint az számítógéppel, illetve az infokommunikációs technológiákkal támogatott tanulást jelent. Ez a definíció egészíthető ki, illetve szűkíthető tovább a különböző oktatási rendszerek –a technológiai fejlődés által lehetővé tett- átalakulásával, illetve a tanulás és számítógép integrációjával.

„Az ember folyamatosan észleli, feldolgozza a környezetéből származó információkat, belső neuronális és kognitív struktúrái ezen információk alapján nyernek megerősítést vagy módosulnak. Az ember emellett képes volt a kulturális tapasztalatátadás hatékony társadalmi és technológiai eljárásainak és eszközeinek kialakítására. Az emberek össze tudják gyűjteni, és át tudják adni egymásnak kognitív erőforrásaikat” (Tomasello, 2001).

A tudásszerzésnek különféle módjai ismeretesek, az autonóm tudásszerzés és a társas környezettel folyatatott interakciókon keresztül történő, esetleg informális tanulás között számtalan különböző tanulási szituációt különböztethetünk meg egymástól.

A külvilág nyelvi, a tanáron és társakon, környezeten keresztül megnyilvánuló reprezentációja a legősibb és egyben leghatékonyabb módja a tudásátadásnak. A face-to-face, ritmikus, sokdimenziós, szélessávú információfolyam a szóbeliségen alapuló kultúra jellegzetességeit hordozza magán, az információk különféle metakommunikációs (vizuális, nonverbális) jelzésekkel egészülnek ki. Az érzelmi hangoltság, a folyamatos interakció és visszacsatolás hatásai alól a kommunikációban részt vevők nehezen tudják kivonni magukat. A tanár és tanítvány közti szóbeli kapcsolat alaptípusai: a párbeszéd, az előadás, a dialógus formájában feldolgozott téma még nem is felétlenül igénylik az írott szöveget.

Az infokommunikációs eszközök az információkat korábban nem megtapasztalható rendszerbe szervezik. A multimédia megjelenésével az e térbe helyezett tudás esetében már csak korlátozottan érvényes az a tétel, hogy a tudás befogadását az írott szöveg vezérli.

Átalakul a szöveg fogalma: a latin texere, textum (sző) textus (szövés, szöveg) textilis (szövött) jelentésekből kiindulva nem szövegről, hanem különböző verbális, vizuális és textuális elemek sajátos kapcsolatáról van szó. Az így létrejött szöveg korábban ilyen formán össze nem kapcsolható információhordozókból (dokumentumokból, illetve dokumentum szegmensekből, multimediális elemekből) sző önálló jelentést, mely meghaladja az elemek összességét, hiszen az összekapcsolások mikéntje hozza létre a korábban nem ismert új asszociációkat, összefüggéseket, kapcsolatokat, tehát a tudásszervezés új minőségét.

Ma a következő, a felsőoktatási rendszer által elfogadhatónak tűnő e-learning formákról beszélhetünk:

1. Virtuális előadás
2. Önálló tanulásra alkalmas webalapú tananyag
3. Virtuális szeminárium (webinárium)

Ezek az alaptípusok általában kevert formában jelennek meg, és ez az állapot szerencsésen egybevág a pluralista tanulási környezet elfogadásával a felsőoktatásban. A pluralista tanulási környezet a konstruktivista tanulási környezet eszközrendszerét egészíti ki az instrukcióra épülő, hagyományosnak tekinthető szemlélettel. Az egyes módszerek eredményessége az oktatás céljától, tartalmától, a tanulók előképzettségétől, tanulási preferenciáitól, általában az oktatás feltételrendszerétől függően változik, így hol az instrukciós, rendszerközvetítő, hol a konstrukciós, szituációs tanulási feltételrendszer biztosítása a kedvezőbb a tanulás hatékonyságát illetően.

A hagyományos, rendszerközvetítő oktatási módszert akkor célszerű alkalmazni, ha egy új témakör bevezetéséről vagy egy szakterület áttekintéséről van szó, vagy ha jól körülhatárolt és konkrét tudástartalmakat szándékozunk átadni. Ha nem ismeretek átadása a cél, hanem készségek, jártasságok, attitűdök kialakítása, vagy a tanulók komplex problémamegoldó képességének fejlesztése, akkor szituációs tanulási környezetet célszerű biztosítanunk. Azonban ebben az esetben is szükség van időnként arra, hogy instrukcióval, verbális, orientációs segítséggel lendítsük tovább a megakadt önálló tanulási folyamatot. Ekkor lehet számítani arra, hogy a tanulás "önjáróvá" válik, a tanuló átveszi a folyamat irányítását, és vállalja a felelősséget annak eredményességéért.” (EDU 3.0)

Az oktatás objektivista, tradicionális gyakorlata és a konstruktív pedagógia közötti választás tehát nem csupán értékválasztás, hanem az adott oktatási célnak, kontextusnak megfelelő adaptáció is, akárcsak az a kérdés, hogy az adott szituáció megengedi-e az e-learning eszközök alkalmazását. A tanulási környezet hiába biztosít tág teret a tanuló öntevékenységének, hiába mutat fel valósághű probléma-helyzeteket, hiába főszereplője a tanuló a folyamatnak, ha például az átadandó tudás szerkezete nem alkalmas az ilyen formában történő tudásátadásra.

Az e-learning tananyagfejlesztés első lépcsője a célcsoport meghatározása, melynek egyik legfontosabb szempontja a számítógépes, internetes jártasság. Teljesen felesleges high-tech tananyagot adni olyan célcsoportnak, mely nélkülözi az elsajátításhoz szükséges számítógépes jártasságot, vagy még inkább, a minimálisan szükséges jártasságon túl nem mozog megfelelő biztonsággal a digitális térben. Mivel egyetlen tananyag sem koncentrálhat egyszerre a számítógépes jártasság és az adott tudás átadására, így az előbbit adottságként kell kezelnünk, ráadásul nem csak a tanuló, de a tananyagoz fejlesztő, frissítő, fenntartó tanár, az azt oktató tutor oldalán is. Ez az e-learning bevezetése körüli dilemmákban alapvető szempont a legkomolyabb, leglassabban leküzdhető szűk keresztmetszet is egyben.

A hallgatók az e-learning taneszközöket általában olyan internetes tartalomforrásokként kezelték, melyek képesek feloldani az internetes forrásokkal szemben érzett bizalmatlanságot. A hallgatók szerint az e-learning tananyagok pontosan azt a hitelességet képesek megadni, ami hiányzik a hagyományos internetes forrásokból, azaz az ellenőrzöttséget, megbízhatóságot, hallgatói szempontból ’kanonizáltat’. Ez pedig azt is jelenti, hogy az e-learning tananyagok készítői könnyen egy sajátos in-between szerepben találhatják magukat, ahol az információk előállítása, szerkesztése helyett csupán azok hitelesítése az igazi feladat. Sok e-learning megoldás csupán az interneten szabadon fellelhető információk intézményi pecséttel hitelesített gyűjteménye. Mivel jónéhány nagynevű amerikai egyetem publikálja tananyagait a weben, és egyébként is sok jó minőségű tartalom érhető el szabadon, felmerül a kérdés, kell-e egyáltalán saját tananyag fejlesztésével vesződni?

Sokan hajlamosak az e-learninget a tanári mesterség gépesítéseként, algoritmizálásaként felfogni, melynek eredményeként egy idő múlva a tanárra már nem is lesz szükség. Mégha a tanulást szolgáló tartalmak és a tananyagot közvetítő dinamikus, interaktív szoftveres alkalmazások egyre adaptívabbak lesznek is, és a szoftverek új generációi automatikusan, emberi közreműködés nélkül is képesek lehetnek a folyamatok koordinálására nem következik- mindezekből, hogy a tanár ma még nélkülözhetetlen segítő szerepe a tanulási folyamatban elenyészik.

Véleményem szerint még ha folyamatosan változik is az e-learning és a jelenléti oktatás aránya és a különböző képzési szinteken ugyan más-más mértékben, de eltolódik az e-learning javára, az is nyilvánvaló, hogy a tanár soha, semmilyen körülmények között nem lesz gépekkel, mégoly intelligensen elkészített e-learning tananyagokkal, taneszközökkel helyettesíthető.
Ezzel együtt azonban talán az is belátható, hogy miért nem lehet teljes mértékben Clifford Stoll amerikai asztrofizikusnak, számítástechnikai biztonsági szakértőnek igaza akkor, amikor azt állítja, hogy:…..biztosan tudom, hogy a számítógép nem alkalmas arra, hogy jelentősen hozzájáruljon a tanulás hatásfokának megjavításához. Az utóbbi 50 évben számos új eszköz jelent meg az iskolában, de semmi sem olyan fontos, mint egy jó tanár. Ami valójában számít a tanulási folyamatban : a jó tanár és a motivált diák. Nem fontos, hogy még a számítógép is ott legyen.”

Forrás:
Bodó Balázs: E-learning módszertan-, tananyag- és technológiafejlesztés a felsőoktatásban
Csapó Benő: Az információtechnológia szerepe a jól szervezett tudás kialakításában.
Előadás. Informatika-Pedagógia-Internet regionális konferencia, Pécs, 1999.

2011. április 27., szerda

Digitális írásbeliség

Az idegenyelvi kommunikáció mellet, ma Európában a másik legfontosabbnak tartott kompetencia az információs és kommunikációs technológiák és az információk hatékony kezeléséhez szükséges képességek. Az eddigi cikkekben olvashattuk, hogy milyen hatással van az infokommunkációs technikák fejlődése a gazdaságra és a társadalomra, most vizsgáljuk meg, milyen új igényeket támasztanak ezek a változások a közoktatással szemben. Miben mutatkoznak meg ezek a változások? Egyfelől az IKT fejlesztésében, másfelől a digitális írásbeliség előtérbe kerülésében, ezért tekinthetjük a "digitális írástudás" kialakítását a mai közoktatás egyik kiemelt feladatának. Ennek a feladatnak a fontosságát igazolják a fejlett ipari országok informatikai stratégiái és programjai. Hazánkban az egész életen át tartó tanulás nemzeti stratégiájában is kiemelt szerepet kapott az információs és kommunikációs technológiák használata. Ennek fontos része a digitális tartalom- és eszközfejlesztés és a pedagógusok informatikai tudásának bővítése.


A digitális írásbeliség alkalmazása az 1990-es évek végi tantárgyközpontú fejlesztésektől (informatika tantárgy tantervi megjelénse, óraszáma, ehhez kapcsolódó továbbképzések stb.) nemzetközi szinten nagy léptekkel halad a kereszttantervi megjelenítés felé. Ez az iskolai gyakorlatban azt is jelenti, hogy valamennyi tantárgy fejlesztési feladataiban és tevékenységeiben szerepet kap.


Egy 2003-as felmérés szerint az informatikai eszközöket csak az infó órákon használják, a közismereti tárgyakban egyáltalán nem, majd egy 2004-ben végzett elemzés rámutatott, hogy a tanulási folyamatban a renszeres IKT-használat nem éri el az 1%-t. Az IKT alkalmazásának alacsony arányát a pedagógusok egyrészt az óraszám és a tananyag aránytalanságában, másrészt az informatikai infrastruktúra fejletlenségében, harmadrészt a tanulói képeségekben látják.


A Nemzeti alaptanterv kiemelt fejlesztési feladatként és műveltségterületként is megjeleníti az informatikát. A kereszttantervi megközelítés azonban az információs és kommunikációs kultúra eszköztudás jellegét hangsúlyozza, prioritásként kiemelve a megfigyelési, kódolási, értelmezési, indoklási és bizonyítási képességeket, valamint az internet használatot, mint az egész életen át tartó tanulás során elengedhetetlen tanulási stratégiát. A műveltésgterület fejlesztési feladatai között az alkalmazói és technológiai ismereteket, az infokommunikációt, a médiainformatikát, valamint a könyvtár informatikát emeli ki.


A digitális írásbeliség hatékony alkalamzása az oktatásban nemcsak a digitális tananyag-fejlesztési és -kipróbálási projektek megvalósításán múlik, hanem a tanulók otthoni számítógép- és internetellátottságától is. Hivatkozva az "Infokommunikációs eszközök használata" című előző cikkemben ismertetett adatokra, a 2004. évi számítógép ellátottsághoz képest jelentős növekedés következett be. 2009 közepén a háztartások 52%-a rendelkezett PC-vel. A felmérések szerint a számítógép vásárlás elsődleges motivációja az internet használat volt. A számítógép tanulásra, tudásszerzésre való használatát még mindig jelentősen megelőzi a szórakozás-kikapcsolódás és a speciális igények kielégítése a magyarok körében.


A tanulás fejlesztésének keretében egyre nagyobb hangsúly helyeződik a motiváló, kreatív tanulási környezet, ezen belül a meglévő épületek rekonstrukciójára, a jövő iskolájának külső megjelenésére és belső térelrendezésére, az eszközökre és felszerelésekre. A digitális írásbeliség alkalmazása, a kompetencia alapú fejlesztések megvalósítása a megszokottól eltérő iskolát igényel. A cél az lenne, hogy az iskola közösségi térré, tudásközponttá váljon, ahol megvalósulhat a személyorientált oktatás.


Nos, kedves konnektívista önképzőkörös társaim. Lehet álmodozni...