A következő címkéjű bejegyzések mutatása: formális tanulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: formális tanulás. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 29., vasárnap

A felnőttképzés idődimenziói

E kurzos során, természetszerűleg már volt szó az időről, én most a felnőttképzéshez kapcsolódóan a gyakorlat oldaláról közelítem meg. A megközelítés bemutatásához Csoma Tanár Úr két írását dolgoztam fel Ezek az írások nem az elmult néhány évben születtek, de alptézisei, még ha a technikai változások befolyással is vannak az időszerkezetre, máig érvényesek
Sokáig úgy tűnt, hogy az idő a filozófia és a fizika privilégiuma. A históriákkal foglalkozó tudományok mindig is dolgoztak az idővel. Járulékos tényezőként hozzátapadt az idő a biológia, a pszichológia avagy a közgazdaságtan vizsgálati tárgyaihoz is. A XX. század ötvenes, hatvanas éveiben a szociológia tárgykörében maga az idő vált a társadalom-tudományi vizsgálat tárgyává. Ekkor került kapcsolatba a felnőttoktatással, ekkor került át az andragógiába is.
Kezdetben az idő társadalmi szempontú vizsgálatai a szociológiában - és így az andra-gógiában is - a szabad idő köré csoportosultak. Az alapfogalom a szabadidő lett.
1965-ben Prágában konferenciát tartottak a szabadidő és a felnőttoktatás kapcsolatáról. A szabadidő a XX. században vált az európai (és természetesen az észak-amerikai) civilizáció lényeges tartozékává. A prágai konferencia úgy látta, hogy a felnőttkori tanulás színtere, a felnőttoktatás működési területe a szabadidő.
Valamivel később a szociológia eljutott oda, hogy az időszerkezetet is magába foglaló életmód a sokat mondó vizsgálati terület.
Az andragógia is. eljutott annak felismeréséhez, hogy a felnőttkori tanulás színtere, a felnőttoktatás működési területe nemcsak a szabadidő, hanem a teljes időszerkezet. Majd a maga számára is felfedezte az életmódot (valójában az életmódokat) mint a felnőttkori tanulás, illetve a felnőttoktatás szociális és kulturális hátterét.

Az időszerkezetek

A felnőttkori tanulás, illetve a felnőttoktatás életmódbéli hátterében az időszerkezet az időfelhasználás szerkezete, vagyis az emberi élet időkereteinek és a bennük végbemenő tevékenységeknek napi, heti, havi, évi tagolódása, elosztása – percekben órákban kifejezve.

Az időszerkezet(ek) absztrakt, statikus sémája a következő:

Munkaidő

Munkán kívüli idő

Szabadidő

munkatevékenység

munkán kívüli tevékenységek

szabadidő-tevékenységek
A séma a napok, a hetek, a hónapok, az évek szerkezetére egyaránt vonatkozik, de nem mutatja meg az időszerkezetek mozgó, dinamikus voltát, illetve az általános időkeretek és a nekik megfelelő tevékenységfajták időfelhasználásnak belső elosztását. Márpedig az időszerkezetek változékony, dinamikus alakulatok, amelyekben a tevékenységek felcse-rélődhetnek, átalakulhatnak, az időkeretek határai mozgásban vannak.
Az időszerkezetek legmegállapodottabb, legmerevebb része a munkaidő – bár belső dinamikája van és határai is változhatnak, ami kihat a munkán kívüli idő, illetve a szabadidő változásaira.. A munkaidő kötött, a munkaidő ilyen értelemben nem szabad időszféra.
A munkán kívüli idő szabadabb, kötetlenebb abban a tekintetben, hogy bár elháríthatatlan, munka jellegű tennivalók ideje, de ezek elvégzésének időtartamát és időszerkezeti elhelyezését az egyén – kisebb-nagyobb mértékben – maga határozhatja meg, és kedve vagy szükségletei szerint változtatgathatja. Ide tartozik a közlekedésre fordított idő, az egyéni rekreációra, valamint a környezet rekreációjára, fordított idő.
A szabadidő viszont olyan tevékenységekre fordítható, amelyeket már nem köt meg, nem szabályoz sem a munka, sem az utazás, sem a rekreáció szükséglete.
Az időszerkezetek és a felnőttkori tanulás összefüggései egyébként is nagyon sokrétűek, nem lehet egyetlen időszerkezeti sémával a nyomukba jutni.
Az időmérlegek gyakori idő- és tevékenységszerkezete megkülönbözteti egymástól
1. a társadalmilag kötött tevékenységekre fordított időt (illetve a társadalmilag kötött tevékenységeket),
2. A fiziológiai szükségletekre fordított időt (illetve a fiziológiai szükségletek kielégítését célzó tevékenységeket) és
3. a szabadon végzett tevékenységekre fordított időt (illetve a szabadon végzett tevékenységeket).
1. Társadalmilag kötött tevékenység
* 1.1.összes munka
* 1.2. tanulás, önképzés
* 1.3. közlekedés
1.1. összes munka
* 1.1.1. kereső-termelő tevékenység
* 1.1.2. háztartás, család ellátása
1.1.1. kereső, termelő tevékenység
* főfoglalkozás
* jövedelem-kiegészítés
* segítő munka
1.1.2. háztartás, család ellátása
* háztartási és karbantartási munka
* vásárlás, szolgáltatások igénybevétele
* gyermekek ellátása
2. Fiziológiai szükségletek
* alvás
* egyéb
3. Szabadon végzett tevékenységek
* tévénézés, videózás
* tévémentes szabadidő
* extenzív, kifelé irányuló szabadidő (társas szabadidő, kulturális rendezvények látogatása, séta, sport)
* intenzív, befelé irányuló szabadidő (olvasás, hobbi, rádió- és
* zenehallgatás, Internetezés)
Ez az időszerkezet rávetíthető a munkaidő és munkatevékenység, - munkán kívüli idő és munkán kívüli tevékenységek, - szabadidő és szabadidő-tevékenységek, időszerkezeti sémájára, amelyben a társadalmilag kötött tevékenységek kettéválnak. A kettéválasztás lehetővé teszi annak érzékeltetését, hogy az utóbbiaknál (a háztartás, a család ellátása stb., illetve a fiziológiai szükségletek kielégítése) mégsem ugyanolyan erejű társadalmi kötöttségek működnek, mint a főfoglalkozású, kereső-termelő tevékenységek esetében, ami a felnőttkori tanulás időszerkezeti helyének megállapításakor fontos körülmény lesz.
Nem tudjuk azonban egyértelművé tenni a jövedelemkiegészítő és a segítő munka elhelyezését, odacsatolhatók a munkához is, mert betölthetik a munkaidő és a főfoglalkozású munka ismérveit, de, átkerülhetnek a munkán kívüli idő rubrikájába is. Valószínű, hogy konkrét megjelenési formájuk, pillanatnyi természetük döntheti el jellegüket.
Figyelmet érdemel továbbá, hogy a bemutatott időmérleg a tanulást, az önképzést társadalmilag kötött tevékenységként rögzíti, és adottnak tekinti, hogy helyük van az időszerkezetben.

A felnőttkori tanulás az időszerkezetekben

A tanulás változatos tevékenység a felnőttkorban is. Változatai között vannak társadalmilag kötött és társadalmilag kötetlen alakzatok. Minden tanulás időben megy végbe; a tanulásnak – hogy végbemenjen – időre van szüksége. A tanulás, amint megkezdődik, az időszerkezetek részévé válik.. Lehetséges, hogy az adott időszerkezetek nem szorulnak módosításra, de lehetséges, hogy át kell alakítani az időszerkezeteket ahhoz, hogy a tanulásnak megfeleljenek.
Az ún. komponensként végbemenő vagy járulékos tanulás jelen lehet a munkaidőben, jelen lehet a munkán kívüli idő valamennyi tevékenységében, mint ezek járuléka, és jelen lehet a szabadidő tevékenységeiben is. Társadalmi kötöttsége a „gazdatevékenységnek”, és nem a komponenseként végbemenő tanulásnak lehet. A szabadidőben nincs szerepe a társadalmi kötöttségnek. Mivel nem a tanulási tevékenységet érinti anélkül érvényes, hogy az időszerkezet bármelyik elemének a tanulás miatt változnia kellene.
A járulékos tanulás lehetőséget ad arra, hogy a tudatos, megtervezett tanulás szolgálatába állítsuk. A felnőttoktatásban a tanítás, a nevelés közvetett, áttételeken keresztül érvényesülő aktusait lehet a járulékos tanulásra építve kidolgozni. Ilyenkor a „gazdatevékenység” célszerű kiválasztása, megszervezése és vezetése, irányítása a tanítás útja. Ami az időszerkezeti hátteret illeti: lehetnek olyan megoldások, amelyekben a célszerűen kiválasztott, megszervezett és vezetett, irányított „gazdatevékenység” számára helyet kell keresni, sőt helyet kell szorítani a meglévő időszerkezetben.
A tanulási tevékenység kér helyet magának az időszerkezetekben az ún. önálló tevé-kenységként végbemenő tanulás eseteiben. Az önálló tevékenységként végbemenő tanulás kifejezetten tanulás céljaira szerveződik.
(1.) Vannak viszonylag rövid tanulási aktusokból szerveződő, rövid tanulási folyamatok amelyek - metaforikusan - időleges, kötetlen és részleges tanulási folyamatoknak nevezhetők. Ezek a tanulási folyamatok beleférhetnek a szabadidőbe, és a közlekedési és rekreációs időkeretek mozgathatósága okán a munkán kívüli idő tágabb keretei között is mozoghatnak. S minthogy a tanulási alkalmak esetiek, elhelyezésük nem kíván huzamos erőfeszítést, bár vissza-visszatérő feladat lehet.
(2.) Vannak tanulási aktusok, amelyek egymásba kapcsolódva, hosszabb, teljesebb tanulási folyamatokká szerveződnek: ilyenek az iskolai, főiskolai, egyetemi tanulás, a különböző - rövidebb, hosszabb– tanfolyamok. Ezek a tanulási folyamatok olykor a munkaidő egy részét vagy a teljességét töltik ki, részlegesen vagy teljesen a munka helyére kerülnek. A tanulásnak ezt az időszerkezeti elhelyezkedését szokták munka helyetti tanulásként emlegetni. A tartós, kötött és teljes tanulási folyamatok leggyakoribb, tömeges időszerkezeti helye a munkán kívüli idő és a szabadidő együttese.
Mivel a tanulás tartós, kötött és teljes folyamatai viszonylag terjedelmes, viszonylag tartós menetrendet alkotnak, terjedelmük egésze rendszerint nem fér el a szabadidőben, helyet teremteni a számára a két időszféra együttesében lehet. A szabadidőben elhelyezett tanulási aktusok minduntalan „átcsúsznak” a munkán kívüli idő tennivalói közé, avagy a munkán kívüli idő tennivalói között elhelyezett tanulási aktusok minduntalan „átcsúsznak” a szabadidőbe, igénybe veszik a szabadidő részeit vagy teljességét. A tanulásnak ezt az időszerkezeti elhelyezését szokták munka melletti tanulásként emlegetni.
Ami a társadalmi kötöttséget illeti: a munka helyetti tanulás programjait a tanulási programok intézményeinek időkínálata egyetemesen érinti; ezen kívül – mind a munka helyetti tanulás „áttüremlő” eseteiben, mind az „echte” munka melletti tanuláskor – a tanulási programoknak annyi kötöttséget kell itt is elviselniük, amennyi a közlekedést és a rekreációs tevékenységek különböző változatait aktuálisan meghatározza.
A tanulás bonyolult entitás. Felosztása különféle lehet. A most használatba vett felosztás alkalmas a tanulás időszerkezeti viszonyainak tárgyalására, de nem meríti ki a tanulás változatait. Az időszerkezetek gazdag mikroszerkezeti változatossága a tanulás és az idő viszonyát meglehetősen sokfélévé teszi. Andragógiailag a tartós kötött és teljes folyamatainak időszerkezeti összefüggései a kidolgozottabbak.. És kétségtelen, hogy az iskolai felnőttoktatást ez érinti. De az iskolai felnőttoktatás érdekein túl az is valószínű, hogy az egész életen át tartó, permanens tanulás gerincét nemcsak most, a jövőben is a tartós, kötött és teljes tanulási folyamatok alkotják majd, és ennek időszerkezeti összefüggései a tanuló társadalom problémái maradnak. Másrészt a tartós, kötött és teljes tanulási folyamatok jellege és időszerkezeti elhelyezkedésük szükségletei okán az időszerkezetek hatása náluk a legerőteljesebb.

Az időszerkezeti labilitás és a tanulási folyamatok labilitása

A tartós, kötött és teljes tanulási folyamatok viszonylag terjedelmes, viszonylag tartós menetrendeket alkotnak, ezért az időszerkezetek átalakítását igénylik.
A felnőttoktatás számára két kérdés válik fontossá.
Az egyik kérdés az, hogy vajon az időszerkezetek korlátozás nélkül átalakíthatók-e olyan mértékben, hogy a felnőttek tartós, kötött és teljes tanulási folyamatokat helyezhessenek el bennük?
A másik kérdés arról szól, hogy az átalakított időszerkezetek képesek-e huzamosan megfelelni a tartós, kötött és teljes tanulási folyamatok igényeinek?
Az első kérdésre adható válasz szerint a munka helyetti tanulás változatai, a manrézában vagy azon kívül, olyan időszerkezetekre épülnek, amelyek alkalmasak a tanulás befogadására. A manrézán kívül, ha a tanulás számára a teljes munkaidő „kiürül”, a munkán kívüli idő és a szabadidő szerkezetét esetleg át kell alakítani a netán áthúzódó tanulási feladatok elvégzése érdekében. A munkaidő tanulási célú felhasználásának előnye azonban így is érvényesül: csökkenti a munkán kívüli időt és a szabadidőt terhelő tanulási elfoglaltságot, megkönnyítheti a munkán kívüli idő szerkezeti elemeinek mozgatását. A részlegesen „kiürített” munkaidő –az előbbinél terjedelmesebb tanulási feladatsort hagyhat a munkán kívüli időre és a szabadidőre. De azért segítheti a munkán kívüli időszféra tartozékainak mozgatását
A munka melletti tanulás helyzete bonyolultabb. A tartós, kötött és teljes tanulási folyamatok időszerkezeti helyét keresve a munkán kívüli idő és a szabadidő közötti határ virtuálissá válik. A tartós, kötött és teljes tanulási folyamatok részére a szabadidő és a munkán kívüli idő együttesében kell helyet teremteni. A munka melletti tanulás körülményei között ezek a tanulási folyamatok a munkán kívüli idő és a szabadidő együttes átalakítását igénylik. Az átalakítást tanulási indítékok (motiváció) gerjesztik, de – velük együtt – az időszerkezetek objektív (a motívumoktól független) állapota határozza meg az átalakítás lehetőségét, mértékét. És itt számolni kell a munkaidő, illetve a munka hatásával is, amelyet a munkán kívüli időre és tevékenységeire, valamint a szabadidőre gyakorolhat.
A szociokulturálisan tagolt társadalomban, az egymástól különböző időszerkezetek között lehetnek olyanok, amelyek lehetetlenné teszik a tartós, kötött, teljes folyamatokat alkotó tanulást, mert nincs mód a tanulás céljaira történő átalakításukra Objektív adottságai alapján, a felnőttek szándékaitól független, kisebb-nagyobb ellenállást azonban bármely időszerkezet tanúsíthat. De azért nem válik lehetetlenné a tanulás céljaira történő átalakításuk. Pontosabban: úgy adódhat, hogy nem mindenféle tartós, kötött és teljes tanulási alakulat számára átalakíthatók, nem bármely tartós, kötött és teljes tanulási folyamatot lehet bennük elhelyezni.
A második kérdés azzal indokolható, hogy a tartós, kötött és teljes folyamatként végbemenő tanulás azt kívánja, hogy minden egyes tanulási feladatra akkor (abban az időben, nem előbb és nem később) kerüljön sor. Tehát olyan sorrendben, és annyi idő legyen ráfordítható, amikor és amenynyit az elsajátítandó tudástartalmak (a tananyag) felépítése, a kifejtés logikája és az elsajátítás menete, a lehető legeredményesebb megtanulás igényei szerint – mindig egyénileg – nélkülözhetetlenné tesz..
A folyamat valóban teljes megvalósulása csak adekvát tanulási időszerkezetben lehetséges. A tartós, kötött és teljes tanulási folyamatok struktúrája „mögött” tanulási időstruktúrák (tanulási időszerkezetek) húzódnak, és a tanulási folyamat struktúrája a tanulás időstruktúrájába illeszkedik. Másként szólva, a két struktúra egymásra vetíthető. Pontosabban: a tanulási folyamat strukturálisan akkor épül fel teljesen, ha adekvát tanulási időstruktúrája is teljesen felépül. A tanulási folyamat strukturális felépülésének az adekvát tanulási időstruktúra felépülése az egyik feltétele. Ha az időszerkezetek átalakítása nem hoz létre adekvát tanulási időszerkezeteket, vagy ezeket nem képes tartósítani, a tanulási folyamatához folyamatosan hozzárendelni, akkor baj van, baj lesz a tanulási folyamatokkal.
A tanulási időszerkezetek hiányosságai nemcsak a befogadó időszerkezetek átalakítási hiányosságaiból fakadhatnak, hanem más hiányosságokból, leginkább a tanulási indítékok, valamint a tanulási technikák, a tanulási szokások – szóval a tanulni tudás – és a tanítás zavaraiból is. A munka helyetti tanulás felnőttkori menetében a tanulási motiváció, a tanulni tudás és a tanítás zavarai annak ellenére bajt okozhatnak, hogy a munkától teljesen vagy részlegesen megfosztott időkeretek mindent vagy sokat megengednek a megfelelő tanulási időszerkezetek létrehozása érdekében. A manrézán kívül a tanulás számára mégis igénybe veendő munkán kívüli idő átrendezése megnehezítheti az adekvát tanulási időszerkezetek kialakítását.
Ugyanúgy, mint a munka melletti tanulás körülményei között.
A munkán kívüli idő és a szabadidő együttesében ugyanis olykor lehetetlen, máskor nehéz tartós időszerkezeti átalakításokat végezni, olyanokat, amelyek tartósan megfelelnek a tartós, kötött és teljes tanulási folyamatok elvárásainak. Bár létre lehet hozni adekvát tanulási időszerkezeteket, ezek azonban könnyen felbomlanak, inadekvát időszerkezetekké változhatnak. A tanulás igényei szerint átalakított időszerkezetek nem tartósak, hanem időlegesek. Valójában nem az adekvát tanulási időszerkezetek állandósulnak, hanem újbóli létrehozásuk minduntalan igénye és feladatai. A tanulási motiváció, a tanulni tudás illetve a tanítás zavarai persze társulhatnak mindehhez, gyengíthetik a tartósítás igényeit és erőfeszítéseit. De a tanulási motívumok, a tanulni tudás illetve a tanítás kondíciói pozitív szerepet is kaphatnak: ha olyanok, hogy képesek rá, serkenthetik a tartósítás igényeit és erőfeszítéseit. Általuk a tanulási szakszerűség is ellensúlyozhatja az esetlegességet a munkán kívüli idő és a szabadidő együttesének időszerkezeti átalakításakor.
Az esetlegesség természetes.
A munkán kívüli idő belső szerkezete mozgékony. Ezért alkalmas arra, hogy átszerkeszthető, és benne a tanulás elhelyezhető legyen. Továbbá ezért alkalmas arra, hogy átszerkesztve adekvát tanulási időszerkezetek bontakozzanak ki belőle. De mozgékonysága teszi lehetővé azt is, hogy az élet, a mindennapok, egyéni szándékoktól függetlenül változó szükségleteinek, folyton átalakuló feltételeinek megfeleljen. E szükségletek, feltételek a munkán kívüli idő belső szerkezetét (mikrostruktúráját) minduntalan módosulásra kényszerítik, ami módosítólag hat a szabadidőre is.
Az, hogy hogyan osztjuk el munkán kívüli teendőinket, mit, mikor, mennyi ideig csinálunk – az együtt változik a tőlünk függetlenül változó szükségletekkel, feltételekkel. A változást hozó, objektív szükségleteket, feltételeket és/vagy hatásukat olykor egyáltalán nem, máskor így vagy úgy, kisebb vagy nagyobb mértékben befolyásolhatjuk, ismét máskor meg is változtathatjuk. A tanulási időszerkezetek kialakításakor változó kondíciókkal szembesülünk.

Ellensúlyok

A tartós, kötött és teljes folyamatokat igénylő tanulás vállalását eldöntő, a tanulást elindító motiváció ereje és határozottsága jó eredménnyel ellensúlyozhatja a tanulási folyamatok labilitását. De csak akkor, ha a tanulást elindító motívumok anticipációja a tanulás menetében folyamatosan pozitív jelzéseket közvetít. A tanulási folyamatok folyamatos stabilizálója a folyamatos pozitív anticipáció. Amint a pozitív jelzések megakadnak, illetve ott, és amikor megakadnak, a tanulás vállalását eldöntő motívumok elvesztik stabilizáló erejüket, sőt – a negatív jelzésektől elkedvetlenítve – a labilitást erősítik. Az indító motívumok után, a tanulás menetében még sokféle motívum lép működésbe, amelyek folyamatosan vagy időről időre stabilizáló hatást fejthetnek ki, illetve – saját anticipációik negatív jelzései esetén – a labilizáló erőket támogathatják.
A labilitás ellensúlyozásának tanulásszervezési megoldásai is vannak. Ezekkel az eljárásokkal a tanulást vezető, irányító felnőttoktatás rendelkezik.
A legáltalánosabb megoldás átfogó tanulás-szervezési tételben összegződik.
E tétel szerint a labilitás andragógiai „kezelésekor” abból kell kiindulni, hogy az emberi élet időszerkezetei társadalmi csoportonként, rétegenként eltérnek egymástól. Ennek megfelelően a labilitás mértéke és sajátosságai különbözőek a tanuló felnőttek szociokulturálisan különbözőképpen jellemezhető csoportjai között, de a csoportokon belül, az egyének között is. Ráadásul egy-egy csoport életében és még inkább egy-egy tanuló felnőtt életében a mérték és a sajátosságok időszakonként is változhatnak. Ezért a felnőttoktatási programok időszerkezeti elhelyezésének alkalmazkodnia kell a felnőtt tanulók életének különféle (tipikus) időszerkezeteihez, együtt módosulva ezek tanulás közbeni módosulásával. Valójában a tanuló felnőttek differenciált időbeosztásához jól alkalmazkodó, differenciált és rugalmas tanulásszervezési rendszert kell létrehozni, amelyben a tartós, kötött és teljes tanulási folyamatok szervezete megfelel a különböző időszerkezetek kívánalmainak. A tétel kimondja, hogy a felnőttoktatásban végbemenő tartós, kötött és teljes felépülésre igényt tartó tanulási folyamatok hatékonyságát – a siker kritériuma: a folyamat valóban teljes felépülése érdekében – a folyamatok szervezeti hajlékonyságának is biztosítania kell. Ekként érhető el, hogy a tanulási időszerkezetek könnyebben és minél szervesebben illeszkedjenek a tanuló felnőttek munkán kívüli idejének és szabadidejének együttes szerkezetébe, minthogy kevesebb gonddal, enyhébb konfliktusokkal tudhatnák azt átszervezni, hozzáigazítani a tanulás igényeihez.
A szervezeti differenciálás lehetséges, mert kiderült, hogy ugyanazokat a tudástartalmakat (tananyagot) ugyanazon célból, ugyanazon követelmények teljesítése, illetve ugyanazon tudásszintek elérése érdekében, ugyanazon előképzettségű felnőtt tanulóknak, különböző időbeosztással és különféle szervezeti keretek között lehet megtanítani.
Részlegesebb tanulásszervezési megoldás a tanulási folyamat stabilizálására a visszacsatolási pontok, az önellenőrző-ellenőrző aktusok sűrítése, feszes rendbe történő elhelyezése a tartós, kötött és teljes megvalósulást igénylő tanulási folyamatok menetében. A sűrített, rendszeres önellenőrzés-ellenőrzés ugyanis fegyelmez, erős késztetést ad az időben jól elosztott tanuláshoz a visszacsatolástól visszacsatolásig terjedő időszakokban, és ekként egyenletessé teheti a tanulás menetét. A fegyelmező késztetés erősen kötődik a sikerekhez-kudarcokhoz kapcsolódó tanulási motívumokhoz: az önellenőrzések-ellenőrzések során a kudarcok elkerülésének, sikerek szerzésének kívánságához. Ugyanilyen fontos, hogy a visszacsatolás sűrűsége a tananyagot és megtanulásának feladatait viszonylag rövid szakaszokra bonthatja. A rövid szakaszok számára könnyebbé válik a rájuk fordítandó, szükséges tanulási idő kigazdálkodása: egyrészt azért, a tanulási idő elhelyezése viszonylagos szabadságot élvez; másrészt azért, mert a rövid szakaszokban viszonylag kevés időt kell megmozgatni viszonylag kevés idő elhelyezése érdekében.
Ez a szigorúság nem mindig alkalmazható, a felnőttoktatás szervezési megoldásai, a rendelkezésre álló oktatási formák között jelen van a lehető legteljesebb oldás lehetősége is. A szabály az, hogy nincsenek előre megszabott önellenőrzési-ellenőrzési pontok, előre meghatározott tananyag- és tanulási szakaszok, és olykor hiányozhat az egész tanulási program befejező határa is. Ilyenkor az időbeli végpont a tanulótól függő, tetszőleges időponttá válik. A visszacsatolás (az önellenőrzés-ellenőrzés) akkor következik be, amikor bekövetkezhet, a teljes program akkor ér a végére, amikor a végére érhet. A stabilizáló hatás azért érvényesülhet, mert a tanuló felnőttek, előírt tanulási időkötöttségek nélkül, akkor és oda helyezhetik el a tanulás idejét, amikor és ahová aktuálisan a legkönnyebb. A megnyert egyéni autonómia megkönnyítheti időszerkezeteik mozgatását, a tanulási idő megfelelő elhelyezését.
A labilitás a tartós, kötött és teljességet igénylő felnőttkori tanulási folyamatok általános, lényegre szabott problémája.. A labilitás andragógiai kezelése elméletileg kezdődött csak el, s a felnőttoktatási praxisban sem jutott még el a leghatékonyabb eljárásokhoz.
Mindazonáltal abban biztosak lehetünk, hogy a felnőttkori tanulás nehézségeinek, netán gyengébb eredményeinek vagy olykor eredménytelenségének fontos magyarázata időszerkezeti összefüggések között keresendő – legalábbis a tartós, kötött és teljességet igénylő tanulási folyamatokban. Ami egyben azt is jelenti, hogy a felnőttkori tanulás életkori-pszichológiai tényezői az akadályokért kevésbé felelősek, mint azt korábban az andragógia elgondolta.
Forrás: Csoma Gyula: A munka melletti tanulás zavarai
Csoma Gyula: A felnőttkori tanulás idődimenziói

2011. május 1., vasárnap

Tanulás? Milyen keretek között?

Előző bejegyzésemet a felnőttek motivációjáról írtam, mivel úgy gondolom, motiváció nélkül nem jöhet létre, nem beszélhetünk tanulásról. Ebben a bejegyzésemben összefoglalnám: milyen funkciókat tölt be, milyen keretek között jön létre a felnőttkori tanulás?
Egy életen át tartó tanulás – ez az, amiben nagyon sokan érintettek vagyunk, és nagyon sokszor bele se gondolunk abba, hogy mennyi embert érint, mennyi ember vesz benne részt akarva, vagy akaratlanul, tudatosan, vagy véletlenszerűen. Egy életen át tartó tanulásban vagyunk mindannyian, helyzetétől, korától függetlenül. Ha szétnézek a saját környezetemben, látom azokat a huszonéveseket, akik egy újabb végzettségért küzdenek, látom azokat a középkorúakat, akiktől megkövetelik a különböző tanfolyamokat, nyelvvizsgákat, azokat, akik idősödő korban is képesek váltani, a tanulás, továbbképzés mellett dönteni.
Az élet nagyon sok területe szól a folyamatos tanulásról, megtanuljuk egy új, vagy egy modernebb eszköz, gép használatát. Megtanuljuk az új adózási, pénzkezelési szabályokat, ami szükséges egy átutaláshoz, vagy egy csekk befizetéséhez, megtanuljuk az új KRESZ szabályokat – mindezeket kortól függetlenül. Az iskolarendszerű képzés választása mögött azonban nagyon sok minden lehet: választhatja valaki tudása, ismerete gazdagítására anélkül, hogy valaki kötelezné rá. Kérheti a továbbtanulást, szakképzést a munkahelye, lehet olyan helyzetben, hogy az addigi képesítése már nem elegendő ahhoz, hogy elhelyezkedjen, ezért valami újat, többet kell tanulnia. Ezek mögött a lehetőségek mögött különböző sorsok állnak. Sokszor a kilátástalan, kiszolgáltatott helyzet, a reménytelenség, vagy az „adok magamnak még egy esélyt” gondolata. Napjainkban a tanulásnak egyre nagyobb fontosságot tulajdonítanak. Az egész életen át tartó tanulás – lifelong learning, nemcsak iskolai keretek között zajlik, hanem része az informális tanulás is, azaz valóban folyamatosan tanulunk.

A felnőttképzés négy fő funkciót tölt be: (Zachár, 2008)
1, Helyettesítő, pótló funkció: a felnőttnevelés egyik alapfunkciója az első végzettség és/vagy szakképzettség megszerzésének segítése. Ez a pótló funkció a fejlett társadalmakban az alap (általános) - iskolai végzettség és az első szakképzettség megszerzését jelenti, így ebben döntő módon a fiatal, 16-29 éves korosztályok vesznek részt.
2, Sajátos, speciális funkció: folyamatos szakmai képzés, magasabb szintű szakképesítés megszerzésének segítése.
3, Foglalkoztatást segítő funkció: segítséget ad a munkanélküliség időtartama alatt vagy a munkanélkülivé válást megelőzően a munkaviszony keretein belül, „piacképes” szakmai tudás megszerzéséhez, első szakképzettség megszerzése, át – és továbbképzések.
4, Kiegészítő funkció: a felnőttek olyan szellemi szükségleteit elégítik ki, amely az iskolarendszerű oktatás tananyagaiban nem szerepeltek. A kiegészítő képzések nem szakképesítést nyújtó ismeretek. Pl.: pályaválasztási ismeretek, álláskeresési ismeretek, nyelvtudás, számítógép-kezelés.

A felnőttképzés két fő területre osztható, iskolarendszerű képzésre és iskolarendszeren kívüli képzésre.
Iskolarendszerű felnőttképzésnek nevezzük, azokat a képzéseket, amik általános, középfokú vagy felsőfokú végzettség és/vagy szakmai képesítés megszerzésére irányulnak. Az iskolarendszerű felnőttoktatás lehetőséget biztosít arra, hogy azok a felnőttek, akik iskolai tanulmányokat nem folytattak, vagy alacsonyabb fokon fejezték be, a közoktatásban és felsőoktatásban elérhető bármely végzettséget utólag megszerezzék. Célja, többek között az esélyegyenlőtlenség csökkentése. Az iskolarendszerű felnőttoktatásban tanuló felnőttek egy része versenyképes iskolai és szakmai végzettség hiányában elvesztette munkahelyét, így a felnőttek iskolái a felnőttképzés pótló funkcióját végzik. A felnőttek tanulása általában befejezett iskolai végzettség megszerzésére irányul (általános, érettségi, szakmaszerzés) vagy magasabb iskolai végzettség megszerzésére (főiskolai, egyetemi végzettség, estin vagy levelezőn). Az iskolarendszerű felnőttoktatásban tanulói jogviszony vagy hallgatói jogviszony jön létre az oktatási intézmény és a képzésben résztvevő felnőtt között.
Iskolarendszeren kívüli képzés minden olyan képzés, amelynek résztvevői nem állnak az intézménnyel tanulói vagy hallgatói jogviszonyban, hanem szerződéses jogviszony jön létre az intézmény és a képzésben résztvevő között. Nem feltétlenül kötődik oktatási intézményhez, sokféle színtere lehet, legnagyobb területe a munkaerőpiaci képzés. A munkaerőpiaci képzés célja az egyén munkába állásának, illetve munkahelye megtartásának elősegítése. Az elmúlt időben iskolarendszeren kívüli szakmai képzésben résztvevők száma megnőtt, profitorientált magánvállalkozások jöttek létre, amelyek különböző tanfolyamokat kínálnak. A képzésben résztvevők egyik motivációja a munkanélküliségtől való félelem, hogy nem rendelkeznek elegendő tudással, hogy megtartsák állásukat, ezért jelentkeznek a továbbképzésekre.

A tanulási tevékenységek szerinti felosztásban formális, nem formális és informális tanulásról beszélünk.
Formális tanulás: minden, olyan tanulás, képzés, ami oktatási intézményben történik és bizonyítvánnyal, oklevéllel zárul.
Nem formális tanulás: olyan tanulás, képzések tartoznak ide, amelyek nem intézményi keretek között valósulnak meg és jellemzően nem ad képesítést, a tanulók, ezt is önkéntesen választják. Idesorolhatók a munkahelyi képzések, magán nyelvórák, szabadegyetemek és népfőiskolák képzései.
A nem formális tanuláshoz sorolhatók a napjainkban, igen nagy szerephez jutott munkahelyi képzések. Leginkább a multinacionális cégeknél figyelhetjük meg, hogy kiépített képzésekkel oktatják munkavállalóikat. Elsősorban a cég érdekeit figyelembe véve, azaz jobb, képzettebb munkaerő elérése miatt, másodsorban pedig képzéseiket is mintegy motivációs tényezőként alkalmazzák munkavállalóikkal szemben. A munkavállalók tisztában vannak vele, hogy mindennapi munkájukhoz, előmenetelükhöz szükségesek bizonyos kompetenciák megszerzése (számítógépes ismeretek, kommunikációs készség, problémamegoldó készség, idegen nyelv ismerete).
Mivel számítógépes munkát végeznek, illetve szükségük van az idegen nyelvismeretekre is, ezért érthető módon ilyen jellegű képzésekre van a legnagyobb igényük. Nem elhanyagolható a másik két terület sem, a szakmai és az önismereti képzés. A szakmai képzéseknek tudjuk a jelentős szerepét, minél többet tudunk egy adott területről, annál jobban meg tudjuk állni a helyünket. Manapság az önismereti tréningek is egyre inkább előtérbe kerülnek, hogyan tudjuk legjobban kihasználni képességeinket, bizonyos helyzetekben hogyan tudunk a legmegfelelőbben reagálni.
Képzésen azért veszünk részt, hogy új ismereteket szerezzünk, és ez magába foglalja azt a feltételezésünket is, hogy a képzésben valóban tanulunk számunkra új dolgokat. A tanár személye, ahogy már említettem szintén igen fontos, nemcsak egy munkahelyi képzésben, de alapjában, a felnőttoktatásban is.
A felnőtt tanulók, jelen esetben munkavállalók, már megfelelően tudatában vannak képességeiknek, illetve fejlesztendő területeiknek, így nem csoda, hogy a képzéseket is ezek határozzák meg.
A munkahelyi képzés legfontosabb szerepe, hogy alkalmazkodjon a munkavállalók igényeihez. Olyan képzéseket kell kínálni, tartani, amik segítik a munkavállalók megfelelő szakmai képzését, illetve fejlődését. Mindenképpen az új ismeretszerzés a legfontosabb szempont egy képzés meghatározásában és abban, hogy az felkeltse az érdeklődők figyelmét.
Informális tanulás: mindennapi életünk velejárója, munkahelyen, családban, szabadidőben szerzett tudás. A tanulás nem minden esetben szándékos, sőt lehet, hogy nem is tudatosul, hogy éppen újat tanulunk.

Felhasznált szakirodalom:
Zachár László (2008, szerk): A felnőttképzés rendszere. Nemzeti Szakképzési és felnőttképzési Intézet, Budapest.
Benedek András (2008,szerk)? Digitális Pedagógia. Tanulás IKT környezetben.Typotex Kiadó, Budapest.

2011. április 30., szombat

Felnőttképzés - részvétel

A rendszerváltást követően jelentősen csökkent a felnőttképzés pótló funkciója, mely az általános és középiskolai végzettség megszerzésére irányult. Ennek helyébe a gazdasági rendszerváltozásból adódóan a folyamatos képzési funkció lépett. A felnőttképzési célcsoportok köre is jelentősen változott, mivel lényegesen javult a népesség iskolázottsága, a felnőttképzésbe résztvevők köre ugyanis befejezett középiskolai végzettséggel rendelkezik. Sajnálatosan továbbra is a nagymértékű passzvitás jellemzi a középiskolai végzettségnél alacsonyabb végzettségű rétegeket mely egyaránt összefügg a tanulási képesség alacsony voltával, de szoros összefüggésben van a hátrányos szociális és gazdasági helyzettel is.
Nem csak a képzési funkcióban és a résztvevők iskolai képzettségében történt változás azonban az említett időszakban, de az államilag elismert képzésekkel szemben jelentősen megnőtt azon képzéseknek a súlya, amelyek szorosan kapcsolódtak a munkatevékenység magasabb színvonalon történő ellátásához szükséges ismeretek és készségek elsajátításához. E körhöz tartozóan folyamatosan nőtt a nyelvi képzés felnőttképzésen belüli súlya. Ez a tendencia jelenleg is folyatódik. A felnőttképzési rendszer változásaival egyidejűleg a hozzá kapcsolódó intézményrendszer is megváltozott. A meglévő intézmények mellett - általános iskola, középfokú szakképző iskola és gimnázium - megjelentek a felnőttképzést folytató gazdasági szervezetek, regionális átképző központok és bekapcsolódtak e rendszerbe a felnőttképzéssel foglalkozó civil szervezetek is. Ezek együtteseként négypólusú intézményrendszer alakult ki a felnőttképzés területét illetően, mely hozzá járult a felnőttképzés társadalmi szolgáltatási funkciójának erősödéséhez. Ezzel párhuzamosan átformálódtak a képzés szervezeti formái is. A formális képzések mellett megnőtt a kereslet a non-formális képzések iránt, melyek rugalmasabban, az egyedi igényeket jobban szem előtt tartva alkalmazkodtak a felnőttek életvezetési igényeihez, pénzügyi lehetőségeihez és nem utolsó sorban a tanulási képességeikhez. Komoly törekvések jellemzik a felnőttképzés informális csatornáinak fejlesztését is, erősödik a tömegkommunikációs eszközök, az elektronikus és írott sajtó szemléletformáló szerepe.
Az intézményrendszer és a szervezeti formák átalakulása jelentős hatást gyakorolt a felnőttképzési programok tervezésére és képzési módszereire. Elterjedt a moduláris programszerkezet és nőtt a kompetencia centrikus képzések aránya, az e-learning programok fejlesztése.
A megváltozott helyzethez alkalmazkodva változott a felnőttképzés jogi szabályozása és vele együtt a finanszírozási rendszer. A jogi szabályozás folyamatosan vált egyre pontosabbá a felnőttképzés különböző területeit érintően. Ilyen terület például a munkanélkülieknek nyújtott, illetve a munkaadók által szervezet munkaerő piaci képzés, vagy az általános és nyelvi képzések , melyeket a felnőttképzési törvény foglal rendszerbe. A támogatási rendszer a munkanélkülieken túl is képes a rászorultság alapján történő differenciálásra a szakképzetlen felnőttek, vagy a fogyatékkal élők vonatkozásában.
Az előzőekben leírtak alapján elmondható, hogy a hazai felnőttképzés komoly fejlődésen ment keresztül, megteremtve a lehetőségét ezzel a tanuló társadalom kialakulásának és irányt mutatva a társadalom tagjai számára. Ezzel együtt komoly kihívásokkal is szembe kell néznie a XXI század hazai felnőttképzésének. Ilyen kihívás a munkaerőpiacon elavuló képzések gyorsabb ütemű pótlása, de legalább ilyen súllyal jelentkezik a hátrányos helyzetű rétegek képzésének megoldatlansága is, mely e társadalmi csoportok elszigetelődéséhez, végleges lemaradásához vezethet.
Az egész életen át tartó tanulás alapelvének a társadalom valamennyi tagja számára garantálnia kell a képességeiknek és igényeiknek megfelelő képzéshez való hozzáférés jogát. Célját illetően alapvetően a kulcskészségek, a cselekvési készségek és az együttműködési készségek fejlesztésére irányul az egyéni szükségleteknek és igényeknek megfelelően. Az egész életen át tartó tanulás feladata az alapelvek és célok társadalom teljes vertikumára történő kiterjesztése és érvényesítése az oktatási rendszer valamennyi szereplőjének bevonásával.
A demokratikus társadalmi berendezkedésű, piacgazdasági alapokon nyugvó társadalomban az egész életen át tartó tanulás filozófiája egyaránt kiterjed a társadalom és az egyén felelősségére. Az állam felelőssége és alapvető érdeke, hogy az oktatás-képzés céljára - mint a gazdasági fejlődés mozgatórugójára - folyamatosan megfelelő források álljanak rendelkezésére. A források megteremtésén túl az államnak a megfelelő jogi keretek megteremtésével is segítenie kell z állampolgárok tanulási törekvéseit. Mindezek mellett hangsúlyozni kell az egyén felelősségét is, akinek tudnia kell élni a számára biztosított lehetőségekkel és ki kell használnia azokat életminőségének javítása érdekében.
A nemzetközi és hazai felnőttoktatási helyzetet áttekintve megállapítható, hogy az alapvető törekvések és tendenciák vonatkozásában - nyilván az európai integrációnak is köszönhetően - nincs jelentős eltérés. Más a helyzet azonban a felnőttkori tanítás- tanulás gyakorlatát illetően, mely szorosan összefügg az ország szocio-kulturális hagyományaival.
„Ma Magyarországon a felnőtt társadalom nagyobb hányada nem tanul, nem vesz részt ilyen jellegű tevékenységben.” Ezt a kijelentést alátámasztják (sajnos) a statisztikai adatok is. Az EU 25 átlagát tekintve a 25-64 évesek közül tanulási tevékenységet folytat 9 százalék az EU 15 átlaga 9,7 százalék, Magyarországon pedig ez az arány mindössze 6 százalék.
A különféle társadalmi csoportok felnőttoktatásban való részvételi aránya között jelentős eltérés tapasztalható, mely árnyaltabbá teszi az előző sommás kijelentés hátterét. Ezzel kapcsolatban Györgyi Zoltán végzett átfogó felmérést 2004-ben. A felmérés alapjául az életkort, a nemi hovatartozást, az iskolai végzettséget, valamint annak megszerzési módját, illetve a vizsgált személyek jövedelmét választja a felnőttkori tanulás mértékét meghatározó legfontosabb tényezőkként. A tanulásban való részvétel szerint hat csoportba osztja a felnőtt tanulókat (leszakadók, (fel)törekvők, iskolázottak, magasan iskolázottak, elit, nyugdíjasok )
A felmérés kimutatta, hogy nemcsak azok a jó munkaerő-piaci pozícióban lévő rétegek törekednek a részvételre, akik számára a karrier nélkülözhetetlen eleme a tanulás, hanem „létezik egy formálisan középfokú végzettséggel rendelkező réteg, amelynek tanulási igénye és ezzel kapcsolatos áldozatvállalási készsége hasonló az előbbi csoportéhoz. Az első csoportnál elsősorban az időhiány, a második csoportnál pedig az anyagi lehetőségek korlátozottsága jelenti a tanulás akadályát. A leszakadók csoportjánál nemcsak a pénzügyi háttér hiánya, az alacsony tanulási motiváció, hanem korábbi negatív tapasztalataik és az ebből fakadó félelmük jelenti a tanulás akadályát. A nemek közötti különbségek elsősorban a családi munkamegosztásban keresendők, a családi szerep minden női státuszcsoport esetében gátja a tanulásnak.
A vizsgálat legfontosabb eredménye, hogy a felnőttoktatásban való részvétel a fent felsorolt tényezők együttes hatásának függvénye.
A tanulmányból vett 2. sz. ábra vízszintes tengelyén a vizsgált státuszcsoportokat tüntette fel a kutató, míg függőleges tengelyén az egyes státuszcsoportokhoz tartozóan a csoporton belül a felnőttkori tanulásban való részvételének százalékos arányát.

Részvétel a felnőttképzésben

Mayer József a(z élethosszig tartó) tanulás határait keresve a magyar felnőtt lakosság mentalitásában, az anyagi problémákban, a foglalkozás/karrier sajátosságaiban és a felnőttoktatási tanulási programok területi elérhetőségében látja a hazai felnőttoktatás legfőbb akadályait.
Kraiciné Szokoly Mária elemzése szerint az jelenti a legfőbb problémát, hogy a felnőttképzési piac a tanulóközpontú „tanulási” paradigma megvalósulását igényelné, ezzel szemben a magyar felnőttoktatás - amely elsősorban a felsőoktatás keretein belül valósul meg - az oktatóközpontú „tanítási” paradigma szerint épül fel, és a hagyományos iskolai oktatás tradicionális modelljét és struktúráját követi.
Az iskolarendszerű felnőttoktatás intézményrendszeréhez kötődően megfigyelhető, hogy folyamatosan csökken a felnőttek általános és középiskoláiban tanulók száma, a felsőoktatási intézményekben pedig folyamatosan nő. A 2000/2001. tanévben a felsőoktatásban 327 289 fő tanult, a 2006/2007. tanévben pedig már 416 324 fő volt a résztvevők száma, mely 27 százalék növekedést jelent a hat év alatt. Ez az extenzív növekedési tendencia teljes egészében megfelel az európai trendnek. A felsőoktatáson belül a nappali képzésben résztvevők aránya az említett hat év alatt 30 százalékkal, míg az esti és levelező képzésben részt vevőké 24 százalékkal nőtt. Az első időszakban a levelezős hallgatók nappalisokhoz viszonyított aránya 78 százalék, míg a második időszakban már 74 százalék volt. A 2000/2001 tanévben az összes hallgatói létszámhoz viszonyítottan a levelező képzésben résztvevők aránya 44 százalék, míg a 2006/2007 tanévben 43 százalék volt.
A felsőoktatásban esti és levelező képzésben résztvevők 40 százalék feletti aránya hűen tükrözi a gazdasági élet elvárásait, ahol számszerűsíthetően a felsőfokú végzettségűeken belül a legkisebb a munkanélküliek aránya, 2004 évi adatok alapján 1,9 százalék a 25-64 év közötti aktív korú népesség tekintetében. Ehhez valószínűleg hozzájárul az is, hogy ugyanezen népesség körében hazánkban a felsőfokú végzettségűek aránya 17 százalék, az EU 19. 23 százalékával szemben.
Érték tehát a felsőfokú végzettség mind a gazdasági élet szereplői, mind pedig az egyén számára. Érték, melynek megszerzése - jobb esetben munkahely, kevésbé kedvező esetben a munkahely reményében, családi és társadalmi kötelezettségek mellett - komoly kihívást jelent a felnőtt ember és közvetlen környezete számára.

Felnőttkori tanulás

Felnőtt tanulónak tekinthető az, aki a tankötelezettségi korhatárt betöltötte és munka mellet, vagy annak hiányában önként, vagy külső késztetésre vállalja tudása, képessége, kompetenciái fejlesztését. Felnőttkorban számtalan ok miatt vállalhatja az egyén a tanulást. Lehet ez gazdasági indíttatású ok, mely a jelenkorra leginkább jellemző és amelynek célja a munkaerőpiacra történő bejutás, vagy az azon történő bennmaradás. A cél elérése érdekében elengedhetetlenül fontos a meg nem szerzett tudás megszerzése, a megszerzett tudás folyamatos, tanulás útján történő fejlesztése, bővítése, korszerűsítése. A gazdasági indíttatású tanulási indíték mellett, helyett tanulási motivációként jelen van az önbizalom fejlesztésének igénye, az önérvényesítés képességének fejlesztésének igénye, a látókör, látásmód fejlesztésének, kiterjesztésének igénye, és a kulturális érdeklődés is.
A felnőttkori tanulás alapvetően különbözik a gyermek és ifjúkori tanulástól, a felnőttként iskoláiba járók több, konkrétabb és differenciáltabb tapasztalattal, praktikus ismeretekkel rendelkeznek, s érdeklődésük is kialakultabb, ugyanakkor megállapodottabb gyakorlatiasabb, pragmatikusabb. Az előbbiekkel együtt a felnőtt tanulók életmódja kialakultabb és ugyanígy jellemezhető életszemléletük, és ennek okán tanulási céljaik is tudatosabbak és körülhatároltabbak. A felnőtt tanulók gondolkodása nagymértékben kötődik élettevékenységük (pl. a munkaerőpiacon kialakult helyzetük, a munkamegosztásban végzett teendőik, családi életvezetésük) viszonylag zárt köréhez, feladataihoz. A felnőttoktatásra, képzésre vállalkozóknak tehát mindezekkel számolniuk kell tevékenységük során.


1965-ben Prágában konferenciát tartottak a szabadidő és a felnőttoktatás kapcsolatáról. A szabadidő a XX. században vált az európai és az észak-amerikai civilizáció lényeges tartozékává. A prágai konferencia úgy látta, hogy a felnőttkori tanulás színtere, a felnőttoktatás működési területe a szabadidő. Valamivel később a szociológia, majd az andragógia is felismerte, hogy a felnőttkori tanulás színtere nem csupán a szabadidő, hanem a teljes időszerkezetet, mely szerves része az életmódnak.
Az időszerkezet koránt sem fix képződmény, egyes elemi csaknem teljesen rugalmatlanok, míg más elemek szabadabban mozgathatók. Ha elfogadjuk az időszerkezet munkaidő, munkaidőn kívüli idő és szabadidő felosztást megállapíthatjuk,.hogy a tartós, kötött és teljes tanulási folyamatok időszerkezeti helye a munkán kívüli idő és a szabadidő együttese. Ez az a része az időszerkezetnek, melyben társadalmilag ugyan kötött tevékenységek zajlanak, mint például a háztartás ellátása, a családról való gondoskodás, a gyermekek nevelése, de ez a kötöttség koránt sem olyan mérvű mint a kereső tevékenységre fordított idő esetében. Ezek a tevékenységek ugyanis az egyén akaratától függően többé-kevésbé átszerkeszthetők, például családon belül is megoszthatók és az így felszabaduló idő részévé válik, válhat a tanulásnak. Ez a rugalmasság azonban csak látszólag jelent könnyebbséget a felnőtt számára, látszólagossága pedig abban rejlik, hogy nem feltétlenül jelent tartós időszerkezeti változást, amely a tartós kötött tanulási folyamat sikerességének feltétele. Az időszerkezet labilitása, pedig az egész tanulási folyamatot labilissá teheti.
Hiba lenne azonban a tanulás sikerességét, vagy sikertelenségét pusztán az idő által determinálttá tenni, bár elvitathatatlanul nagy a szerepe benne, de az egyén megfelelő erősségű motivációja, és a megfelelő tanítási és tanulási módszerek kellő ellensúlyt jelenthetnek.
A felnőttek életmódját az 1980-as évekig három viszonylag jól behatárolható életszakaszra bonthattuk, a maximum 24 éves korig tartó formális tanulás korszakára, ezt követően a munka világában eltöltött életszakaszra, majd a nyugdíjas életszakaszra.
„A nyolcvanas években az iskoláztatás ideje kitolódott, volumene megnőtt, a munka világában eltöltött idő pedig ciklikussá vált” Azóta foglakoztatási és tanulási ciklusok váltogatják egymást, mert egyre több munkaterületen szükséges a folyamatosan megújuló, alkalmazkodó képes tudás. A formális tanulás ideje kitolódik 30-40 éves korig, és a hosszabb rövidebb ideig tartó tanulási szakaszok végig kísérik az egész életutat. Mára a felnőttek életvezetésére a tanulás-m unka-szabadidő hármasa lett a jellemző, amely új életmód és munkamódszer kialakítását teszi szükségessé.
A felnőttoktatás célcsoportját a tanulni akaró felnőttek jelentik, akik tanulói szerepüket egyéb, a felnőttségből adódó szerepeik mellett töltik be, és rendszerint nagyon szoros időbeosztás szerint élnek. A felnőttek, ha akár önszántukból, akár külső kényszerítő körülmény hatására tanulásba fognak a tanulás körülményeinek kiemelt szerepe van számukra. A felnőttek önirányító személyiségként felelősek döntéseikért, saját életükért és általában tudják, hogy mikor milyen tudásra van szükségük és annak megszerzése érdekében mit kell tenniük és mit kell tanulniuk. Elengedhetetlen, hogy átlássák a különböző élethelyzeteket, beleértve ebbe a munka világát is, ahol személyes és családjuk boldogulása érdekében a legtöbbet tehetnek. Ennek megfelelően nagymértékű előrelátással kell rendelkezniük és döntést hozniuk a tanulás irányát illetően is.
A felnőttek koránt sem képeznek homogén egységet tanulói szerepükben sem, társadalmi szerepvállalásuk, érdeklődésük meglehetősen sokrétű és ennek megfelelően sokirányú és sokféle élettapasztalattal rendelkeznek amelyre erősen építenek a tanulás során. A felnőttek nagy része belső motívumoktól vezéreltetve tanul és többé - kevésbé képesek az önálló tanulásra is.
A felnőttek tudatosan és célirányosan választják ki, hogy mit kívánnak tanulni, mely döntésüket alapvetően két tényező határozza meg. Az egyik tényező az oktatás lezárultát követően kézhez kapott bizonyítvány társadalmi elismertsége, a másik a tanulási környezet. A felnőttek tanulási gyakorlata lehet informális, amikor a tanulás iránya egy konkrét ismeret, egyetlen „valami” felé irányul, célja ennek az egyetlen dolognak a megismerése, vagy lehet formális, amikor levelező vagy esti képzés során iskolarendszeren belül képzik, illetve képzik magukat tovább, sajátítanak el új ismereteket. Ebben az esetben a cél a munkahely megtartása vagy a korábbiaktól eltérő új ismeretek megszerzése.
A XX. század felnőttjének életmódváltozása magával hozta a felnőttoktatás megváltozásának, megváltoztatásának szükségességét is. Amerikai felnőttképzési szakemberek a korábbi tanítási paradigma megváltoztatását tartják a hatékonyság növelés alapvető kritériumának. A megváltoztatni kívánt tanítási paradigma helyébe, melynek középpontjában a tanítás és a tanár áll, a tanulási paradigma kerül, melynek fókuszában a tanuló és a tanulás áll. Ez estben az oktatást szervező intézménynek a szerepe a tudás megszerzését elősegítő környezet megteremtése és annak elérése, hogy a felnőtt e környezet befolyásoló hatására alkossa meg a saját tudását. A felnőttoktatás sikeressége múlik azon, hogy az intézmények hajlandóak e áttérni az oktatásközpontú paradigmáról a tanulásközpontú paradigmára, nagyobb figyelmet fordítva a felnőttek szükségleteire segítve őket tanulásuk során.
A felsőoktatás esti és levelező tagozatos hallgatói általában nem főállásban tanulók, hanem számos egyéb feladatot ellátó, kötelezettséget teljesítő felnőttek, akik nem tehetik meg, hogy kizárólag a tanulásra összpontosítsanak. A felnőttoktatás jelenlegi intézményei e tényt zömmel figyelmen kívül hagyva ragaszkodnak a „jól” bevált módszerekhez a tantermi oktatáshoz és a tanév megszokott rendjéhez.
A jövő felnőttoktatásának flexibilisnek és a felnőtt tanulók igényeihez alkalmazkodónak kell lennie és a képzésbe be kell építenie a felnőtt ember magával hozott élettapasztalatait, az iskolán kívül szerzett tudását, képességeit kompetenciáit, melyet mindeddig figyelmen kívül hagyott.
A felnőttoktatásnak alkalmazkodnia kell a felnőtt összetett életviteléhez a lehetőségekhez mérten egyéni igényekhez alkalmazkodóan kell kínálnia szolgáltatásait, meg kell találnia a lehetőségét annak, hogy a felnőtt egyéni szükségleteit állítsa a tanulás középpontjába.