2011. november 17., csütörtök

Kit mire tanít a mese?

A meséken keresztül a gyerekek nagyon sok mindent tanulnak. Lopva szivárog beléjük számos társadalmi szabály, szerep, viselkedési minta, hagyomány. A mese szerepéről a gyerekek körében nagyon sokat lehetne beszélni, és persze sokan meg is tették. Mivel ez egy andragógiai témájú blog, én most a mesének a felnőttekre gyakorolt egyik aspektusáról írok.

Egyik kedvenc meseíróm már gyerekkorom óta Bálint Ágnes, akinek számos könyvét olvastam gyerek, kamasz és persze felnőtt fejjel is. A Mazsola mesesorozat a lányaimmal egyik közös kedvencünk. Számos mesehelyzet visszaköszön a mi életünkben is , és én csak csodálom Manócskát, ahogy a konfliktusokat kellő határozottsággal, következetességgel, ugyanakkor többnyire kellő derűvel kezeli. Tulajdonképpen azt hiszem, Manócska az egyik szülői példaképemmé vált. Szeretnék megtanulni úgy szülő lenni, ahogyan ő csinálja. Mondhatnánk, könnyű neki...

kép: clker.com
Szülővé válni nem egyszerű dolog. A reklámokból sugárzó álomszülő és álomgyerek legtöbbször nem kínlódik az életben, sosincs semmi baj, sírás, hiszti, konfliktus, frusztráció, kétség, stb. Szülőnek lenni csupa boldogság. De a valóság nyilván nem ez. És a kérdésekkel, megoldandó helyzetekkel valamit kezdeni kell. Vannak mintáink: nagyrészt azok a példák, amelyeket a szüleinktől lesünk el, igyekszünk pont úgy csinálni, ahogy ők tették velünk. Persze van amit pont miattuk nem úgy akarunk csinálni – és ennek ellenére mégis néha tesszük ugyanúgy. Vannak látott egyéb minták, érintenek a társadalmi elvárások, a családi különböző erősebb-gyengébb nyomások, és az a faktor, hogy ki hogyan birkózik meg ezekkel. A jól csinálom-e és a hol ronto(tta)m el kérdésekre sok szülő keresi választ. Egy pedig biztos, a bizonytalanság. Rendelkezésünkre állnak a világnézet és értékrend szerint legmegfelelőbb nevelési tanácsadó könyvek is, de számos kérdésre nincs válasz. Mert a gyerek és a szülői is egyedi, a találkozásuk és az őket érő hatások is mind-mind egyediek. Ezekre pedig egyedi és nem uniformizálható reakciók kellenek. A magabizonytalan szülőség érzése a legrémesebb, ezt saját tapasztalatból állíthatom. És a nyomasztó felelősség.

A szülői szerepet felnőttkorban gyakoroljuk, tanuljuk, és manapság egyre később vágunk neki ennek a feladatnak. Nagyon komoly és nagyon hosszú tanulási folyamatot jelent. Ebben, legalábbis az első 5-10 évben némi segítséget jelenthetnek – nem vicc – a gyerekmesék. Én most két példát hozok: az egyik a már említett Mazsola sorozat, a másik pedig Bartos Erika Anna, Peti, Gergő sorozata.

kép: kokeny.tripod.com
Manócska sok konfliktus helyzet megoldását kínálja a bizonytalankodó szülőnek. Egy biztos, hogy nem veszíti el a fejét, következetes, de mindig megbocsát. A diós kalácsos eset – amelyben sem Mazsola sem Tádé nem hajlandó megdarálni a diót, így Manócska kijelenti, hogy nem baj, de akkor nem is kapnak a készülő diós kalácsból, majd ezt Mazsola némi dacolás után megérti és el is fogadja - azt tanítja nekem, hogy lehet a gyereknek önálló döntése, de vállalnia kell a következményeit. Manócska nem haragtartó, hiszen Mazsola megtanulja a leckét a maga hibájából. Előbb vagy utóbb. A szavát is mindig megtartja, következetes és világos, értelmes szabályokat állít, amiket elvár és betartat. Teszi ezt többnyire vidáman játékkal és mesével.

A másik könyv, amit más miatt említek itt, de hasonlóan tanulságos a kezdő szülőnek, az a sokat vitatott Anna, Peti és Gergő sorozat. A nagyobbik lányom is nagyon szerette, mostanában inkább már csak a kicsi választ ezekből a könyvekből esti mesét. Szerintem hiánypótló könyv volt a piacon amikor megjelent, és másfél éves kortól négy éves korig remek mesék. Én eleinte bevallom gyanakvással szemléltem a roppant kreatív és végtelenül türelmes szuperanyukát a szupergyerekekkel, egész addig, amíg az egyik könyvből végre ki nem derült, hogy bizony az írónő is ki tud borulni a csemetéin, és igenis azok a kölkök is veszekednek néha, mint az enyémek. És, hogy Anya néha túl aggódja a dolgokat. Micsoda megnyugvás, hogy ő sem tökéletes (és milyen gyarló vagyok én, hogy így máris tudom szeretni). Fújok egyet, hogy lám-lám más is. Bizony, ő is, a szuperanyu is. Szóval nem vagyok rossz anya, ha néha kiborulok. Van amikor nem kell nagy tananyag az életben, ennyire egyszerű is épp elég.

2011. október 30., vasárnap

Egy más világ

Moravcsik Alapítvány 1991. óta működik. Alapítói Okiratban meghatározott fő tevékenysége a pszichiátriai betegek gyógyításának és rehabilitációjának elősegítése, rehabilitációs és szociális foglalkoztató működtetése. 2009. elején az EGT és Norvég Finanszíro­zási Mechanizmus által támogatott „Diszkrimináció elleni küzdelem” nevű pályázat támogatásával megvalósították a Budapest Art Brut Galériát, melynek célja egy olyan állandó nyitva tartással rendelkező közösségi és kiállító tér létrehozása, ahol bemutathatók az art brut alkotók művészeti munkái. Az art brut, mint művészeti irányzat magába foglalja a pszichiátriai betegek, a társadalom perifériájára szorult emberek és a gyerekek alkotásait.

A Galéria 2009. novemberi megnyitása óta az itt dolgozó, alkotó pszichiátriai betegek közreműködésével létrejött alkotóközösség célja bebizonyítani, hogy betegségük ellenére is képesek értéket létrehozni, dolgozni, alkotni és a társadalom teljes értékű tagjaként létezni. Az Alapítvány szakembereinek segítségével a betegek olyan közösséget, támogatást, képzést és munkalehetőséget kapnak, ami erősíti önbecsülésüket, segítenek a mindennapi gondok megoldásában és rehabilitációjukban.

Társadalmi szinten a pszichiátriai betegek megítélése előítéletekkel terhelt, melyek hátráltatják az érintett személyek társadalmi integrációját és re-integrációját. A mentális fogyatékkal élő emberekre jellemző az elszigeteltség és a bizalmatlanság. A gyógyszeres, a szocio- és pszichoterápia mellett bizonyítottan jó hatással van a betegek gyógyulására és rehabilitációjukra az alkotó tevékenység és a művészi kreativitás folyamata és a létrehozott művészi alkotások környezet által történt elismerése és elismertetése.

A Budapest Art Brut Galéria küldetése a pszichiátriai ellátásában részesülők ellen irányuló előítéletek csökkentése az által, hogy megismertetik az art brut művészeket és művészetüket a műértő nagyközönséggel, a művész társadalommal, a művészeti élet véleményformáló képviselőivel és rajtuk keresztül a nagyközönséggel. Ennek egyik eszközeként, 2011. szeptember 30-án, már második alkalommal került megrendezésre a PsychArt24 művészeti maraton. Az idei rendezvény központi témája az alternatív valóságok bemutatása volt, aminek keretében hivatásos és amatőr művészek valamint mentális fogyatékkal élő (art brut) alkotók ragadtak ecsetet és ceruzát, hogy a rendezvény 24 órája alatt képekben fogalmazzák meg, hogyan érzékelik, látják az őket körülvevő világot.

Az esemény különlegessége, hogy a mentális fogyatékkal és a pszichiátriai betegséggel élők nemcsak alkotóként, hanem szervezőként és lebonyolítóként is részt vettek a PsychArt24 művészeti maratonon. 2010-ben 180 alkotó 231 képet, 2011-ben pedig 157 alkotó 257 festményt és rajzot készített. A résztvevők a legkülönbözőbb korosztályokból kerültek ki. Voltak családok, ahol a szülők közösen alkottak gyermekeikkel, voltak orvosok, akik nap mint nap találkoznak páciensként a pszichiátriai betegekkel, itt azonban partnerként alkottak és dolgoztak együtt és voltak művészek, akik érdeklődve figyelték az alkotó munkát és igény esetén segítették az amatőr alkotók tevékenységét.

Ezzel a programmal a szervezők nemcsak az előítéletek lebontását segítik elő, hanem hozzájárultak a kulturális esélyegyenlőség megteremtéséhez is. A Valóság képei címmel, 2011. október 25-én, a PsychArt24 művészeti maratonon készült alkotásokból nyílt kiállítás a Budapest Art Brut Galériában. A kiállításon bemutatásra kerülő 65 alkotást elismert hazai szakértők választották ki, figyelembe véve a téma aktualitását, az alkalmazott technikák újszerűségét és az alkotások mondanivalóját. Azokat az alkotásokat, amelyeknek nem jutott hely a falakon, az interneten lehet megtekinteni: www.artbrut.hu, vagy a www.psychart24.hu oldalakon.

Dr. Simon Lajos a Moravcsik Alapítvány Kuratóriumának elnöke bevezetőjében elmondta, hogy az immár második alkalommal megszervezett Psychart24 művészeti maraton rendezvény célja, hogy teret biztosítson az „insider”, az „outsider” és az art brut alkotóknak a közös alkotáshoz, művészi munkához. A kortárs és art brut művészek ilyen jellegű közös munkája nemcsak hazánkban, de Európában is egyedülálló. Az elnök úr megköszönte Kovács Emesének, a BAB Galéria vezetőjének, Pucsek Józsefnek, a Moravcsik Alapítvány Pszichiátriai Betegek Nappali Intézmény intézményvezetőjének és munkatársainak munkáját, akik létrehozták a PsychArt24 eseményt és a hozzá kapcsolódó kiállítást.

A profi és amatőr művészek munkáit egyaránt felvonultató tárlatot Bereczky Lóránd, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott igazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében üdvözölte a kezdeményezést és azt, hogy a válság és az elszegényedés ellenére sem veszett ki a magyar emberekből az alkotókedv. Hangsúlyozta, hogy a mai világban különösen fontos az integráció, hogy „elviseljük egymást”. Példaértékűnek nevezte a Psychart24 művészeti maratont, amely ösztönzi az együttműködést, a közös értékteremtést. Elmondta, hogy a mindennapi életben is fontosnak tartja ennek a befogadó, konstruktív szemléletnek a megvalósítását, ill. hogy a művészet egészségi állapottól függetlenül minden emberé. A kiállítás megnyitót azzal zárta, hogy a bemutatott alkotások olyan „értékhalmazt” képviselnek, amelyek bármely kiállítóhelyen megfelelnének a kortárs művészet követelményeinek.

Ez az egyedülálló esemény a felnőttnevelés egyik különleges szegmense, mert komplexen megvalósítja a szemléletformálást és a fogyatékkal élők integrációját is. A művészeti tevékenységen keresztül informális módon ismerteti meg a mentális fogyatékkal élők és pszichiátriai betegek életét és gondolkodását az emberekkel.

Kovács Emese

2011. október 26., szerda

Boldogságos önkéntesség

Az Európai Unió a 2011-es tematikus évet az önkéntességnek szentelte, hiszen pont tíz évvel ezelőtt 2001-ben volt az önkéntesség nemzetközi éve. Európa szerte milliók végeznek különböző formákban munkát, amelyért nem kapnak fizetést, hanem valami mást, ami miatt idejüket, energiájukat rááldozzák egy-egy ügyre, témára, tevékenységre. Persze Magyarországon is vannak hagyományai az önként vállalt munkának, mégis nagy szükség van a tevékenység propagálására, hogy szélesebb rétegeket is elérjen.

kép: otvenentul.hu
A társadalmi érzékenységre nevelés jegyében a téma már a közoktatás szintjét is kezdte elérni, és az Oktatásért Felelős Államtitkárság által előterjesztett közoktatási törvénytervezetben – külföldi mintákat követve – megjelent a tanulók által 60 óra önként választott társadalmi tevékenység, mint az érettségi vizsga feltétele. Ez persze különböző vitákat gerjesztett (vajon önkéntes-e, ami kötelező; milyen logisztikai plusz feladatokat ró ez a tanárokra, stb.), de most nem is erről akarok szólni, hanem arról, hogy a felnőttek körében andragógiai szempontból milyen jelentősége van az önkéntes munkának.

Egy munka során, főleg, ha másokkal kell együttműködnünk számos konfliktussal, megoldandó problémával kerülünk szembe, amelyekre válaszokat kell tudni adni, meg kell tudni oldani. Kell tudni alkalmazkodni az emberekhez, a változó körülményekhez. Az önkéntes munka sem kíván meg kevesebbet az egyéntől, sőt, mindezt mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Azonban pluszban többnyire egy megtartó közösség tagjává válhat az önkéntes, a munkavégzés általában jóval kevesebb stresszel jár, ami azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne felelősségteljes tevékenység. Sőt. Az önkéntes munka az empátiás készséget fejleszti, így a munkáért érzett felelősségérzet is adott estben nagyobb lehet, mint a fizetett munka esetében.

A 2008-ban végzett Európai Érték Vizsgálat eredményei alapján Bartal Anna Mária önkéntesek és nem önkéntesek jellemzőit vizsgálta és azt találta, hogy az önkéntesek között szignifikánsan nagyobb valószínűséggel találtak elégedettebb, boldogabb és magukat fizikálisan is jobban érző embereket, mint a nem-önkéntesek között, tehát az önkéntesség mind a társadalom, mind az egyén számára haszonnal járó cselekvés. (Hasonló a helyzet a tanulással is, a folyamatos szellemi tevékenységet végző idősek esetében kimutatható volt, hogy tovább maradtak egészségesek mind fizikai, mind pszichés vonatkozásban.)

Ez talán nem csoda, hiszen az önként vállalt munkában nem a pénz szerzés kényszere az egyik fő motivációs tényező, hanem számos más dolog kerülhet előtérbe. Munkára ösztönözhet az értékrendszerünk egy-egy ügy felvállalásával, az elismertség keresése, az együttérzés, azaz a másokon segíteni akarás, az önbecsülésünk.  Önkéntességre ösztönözhetnek különböző társadalmi faktorok, de gyakori motiváció a védekezés, az önvédelem is. Megkönnyítheti a becsatlakozást az, hogy szabadon választható, milyen munkára és mennyi időt szán valaki.

kép: innen
Az andragógia vonatkozásában fontos tényező az önkéntesség formája. A civil szférában megtalálható szervezetek között óriási különbségek vannak és egész más típusú önkéntességet jelent egy hatalmas, nemzetközi szervezetnek dolgozni, amelyik maga is szervez különböző képzéseket, tréningeket, tanulmányutakat a neki dolgozóknak és egy egyszerű helyi ügyet felkaroló egyesület, társulás, hivatalosan nem jegyzett szervezet között. Előbbiek esetében szervezett (formális, és non formális) tanulási formák, utóbbi esetében informális (szabad) tanulásról beszélhetünk. Manapság egyre több céget érdekel az is, hogy a hozzá jelentkező munkavállaló milyen iskolában nem tanulható kompetenciákkal rendelkezik, milyen gyakorlata van. Ezen a téren is számos lehetőség rejlik az önkéntes munkában minden tanulási szinten.

Az "ingyen" munkavégzésnek a GDP-ben is megmutatkozó haszna van, azonban a fentiek tükrében fontosabbnak érzem az emberi oldalon jelentkező hasznot depressziós kis országunkban. Sok olyan élethelyzet képzelhető el, amelyben ez a fajta gyakorlat és a munkával együtt járó állandó alkalmazkodási kényszer – mi más ez, ha nem tanulás – fejleszti vagy szinten tartja az egyént. Gondoljunk a munkából hosszú időre kieső kismamára, leszázalékolt betegre, munkanélkülire, nyugdíjasra. Mindenkinek szüksége van arra az érzésre, hogy hasznos a környezetének, hasznos a társadalomnak, és értelmes dolgot csinál. A változó világra, problémákra reagáló civil szervezetek húzzák magukkal a nekik dolgozókat. Ezt csak tanulással lehet megvalósítani. És még boldoggá, egészségesebbé is tesz.
1. Ha bármit kívánhatnál, mi lenne az?   2. Egy nagy napos réten lennék.   3. Egy hülye rét?! Az most is itt van! Gondolj valami nagyra! Gazdagság! Hatalom! Képzeld, hogy BÁRMIT megszerezhetsz!   4. Háát, nehéz valakivel vitatkozni, aki teljesen boldognak néz ki. 

Az Oktatásért Felelős Államtitkárság felvetésével teljes mértékben egyetértek, amennyiben ehhez megadják mindazt a szakmai és logisztikai segítséget, amire szükség van ehhez, illetve kiszűrhető a trükközés, papíron végzett munka. Persze én így semmiképp sem hívnám ezt a társadalmi munkát önkéntes munkának, mert nem az. De ha a középiskolásokon keresztül elérhetővé válhatna a család, a felnőtt társadalom, akiket ha sikerülne valódi önkéntes munkára ösztönözni, akkor talán boldogabbak és egészségesebbek lennénk mi magyarok…

Sági Zenina

2011. október 18., kedd

Kottász Katalin: A Rail Cargo Hungária belső képzési rendszerének jogszabályi és andragógiai vizsgálata

Fotó: tranzitonline.eu
A Magyar Állam Vasutak Zrt.-ből kivált Rail Cargo Hungaria Zrt. fiatal, ám mégis évszázados szakmai és oktatási tapasztalattal rendelkező vállalat. A törvényi, jogszabályi feltételeket figyelembe véve új, korszerszerű struktúrák kiépítésére van szükség. A cég megújulásának és jó piaci pozíciójának kulcsa a képzett, elkötelezett munkaerő.

A belső képzések, átképzések, felkészítések speciálisak, célorientáltak és gyorsan alkalmazkodnak az igényekhez. Segítségükkel folyamatosan fejlődnek a dolgozók munkavégzéshez szükséges és a hozzá kapcsolódó szociális kompetenciái. Véleményem szerint a dolgozók felismerték, hogy elavult tudással kicsik az esélyeik a munkaerőpiacon.
A munkavállalók értékelik a segítséget, a vállalati befektetést, amit a tudás megszerzéséhez nyújt a cég.

Negyvenegy kérdésből álló anonim on-line kérdőívben kértem a munkavállalók véleményét a vállalati képzéssel kapcsolatban. Kitértem a tanulás motivációinak okaira, valamint a tanulási stílus meglétét firtattam. Vizsgáltam, a vállalat mennyire támogatja dolgozói egyéni tanulási igényeit. Az oktatókkal interjút készítettem munkájukról, módszereikről, megbecsültségükről

Az elemzések során különbség mutatkozott a szakirodalomban fellelhető felnőttkori tanulási motivációk tekintetében. A tudásvágy a Rail Cargo Hungaria Zrt. dolgozói között erősebbnek mutatkozott, mint a munkahelyféltés. A vállalat lehetőségeihez képest támogatja munkavállalóit akkor is, ha nem szakirányú képzésen vesznek részt, és ez a stratégia helyes, mert a sokrétű tudás minden formája hasznosulhat a Társaság folyamatos fejlődésében.

A Rai Cargo Hungaria Zrt. andragógiai szempontból vizsgálható lehet még, ha a terveknek megfelelően az érvényben levőtörvényeknek és rendeletnek megfelelően lebonyolítják az intézmény akkreditációt és a belső képzések bejelentését, valamint korszerűsítik oktatási rendszerüket, elindítják a kompetencia alapú képzéseket. Ennek módszertana, bevezetése, fogadtatása külön kutatás tárgya lehet.

Témavezető: Dr. Henczi Lajos főiskolai docens PhD

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól ezen a linken található.

2011. szeptember 29., csütörtök

Fejesné Lénárt Krisztina: Szeléné Program

Női önismereti, selfness program kidolgozása

Dolgozatom egy női önismereti élményprogram kifejlesztésének folyamatát mutatja be. A programot olyan nőknek szánom, akik kedvet éreznek önmaguk megismeréséhez, akik szükségesnek tartják, hogy támogató közegben kerüljenek önmagukhoz közelebb. A Szeléné program a tréninggyakorlatokat mozgásos, és táncelemekkel ötvözi, a test és lélek harmóniájának megteremtése érdekében.

Dolgozatomban megvizsgálom, hogy az utóbbi évszázadban hogyan változott a nők helyzete, milyen új kérdéseket, döntéseket vetett ez fel az életükben. Átfogóan bemutatom azokat a táplálkozási zavarokat, amelyek a megfelelni vágyás hajszájában kerítik hatalmukba az embereket. Az önismereti fejlesztő csoportok kialakulásának tárgyalása és a csoportfolyamatok bemutatásán keresztül keresem a megfelelő platformot a női önismereti csoport működéséhez. Az Internet kínálta lehetőségekkel feltérképezem a fővárosban és környékén elérhető női önismereti tréningeket, tematikájukat és időtartamukat.

Szakirodalmi alapokra támaszkodva létrehozok egy működőképes programot, amely alapot adhat a nők egymást közötti kommunikációjának beindításához, a bennük szunnyadó képességek és lehetőségek előhívásához. Ehhez jól bevált tréningfeladatokat ötvözök saját tapasztalataimmal és néhány saját fejlesztésű gyakorlattal, a hétvégi program során jógával, tánccal és meditációval, amely mind testileg, mind lelkileg feltöltődést nyújt a résztvevőknek.

Kíváncsi vagyok arra, hogy a programon résztvevő nőket mi motiválja a jelentkezésre, milyen céljuk van a részvétellel. Ezt kérdőíves felméréssel vizsgálom, majd egynapos próbatréning keretében tesztelem is az általam összeállított programot. A résztvevők és a saját élményeimet a tesztprogram befejeztével elemzem, melynek adatait a tesztelés szubjektív tapasztalataival együtt a dolgozat végén értékelem.

Feltételezem, hogy a részvételre jelentkezők nyitottan állnak majd a feladatokhoz, és körükben hamar elindul egyfajta egymás közötti, segítő interakció. Számítok arra, hogy a nők szívesen vesznek részt a női önismereti programban, és hogy a felkínált tevékenységek nagy érdeklődésre tartanak számot körükben.

A kérdőívek elemzése és a próbaprogram során az előfeltevéseim beigazolódtak és választ kaptam arra is, mi motiválja a nőket a női önismereti programban való részvételre.

Témavezető: Dr. Kereszty Orsolya PhD

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól ezen a linken található.

2011. augusztus 16., kedd

Múzeumi nevelés - kis mai szubjektív Visegrádról

Bár nagyon gyakoriak a különböző múzeumokhoz köthető foglalkozások, zártkörű bemutatók, képzések, és egyre népszerűbb szavak a múzeumpedagógia és -andragógia, amiről most mégis írni szeretnék az az egyszerű múzeumi kiállítás, mint művelődési terep. Maga a kiállítás, minden egyéb foglalkozás nélkül is, a látogatók számára tanulási, művelődési lehetőséget kínál(hat).

Gyerekkorom óta szeretek múzeumba, kiállításokra járni. A várak, kastélyok - mint sokaknak, nekem is a gyengéim. Sajnos nagyon sokszor szembesülök azzal, hogy a nagyon jó anyaggal rendelkező, és még pénzben sem szűkölködő kiállítások elrendezése, az anyagokhoz tartozó szövegek mennyire elszomorítóan távol állnak az átlagembertől legyen az felnőtt vagy gyerek. Távol van attól ami érdekes lehet, attól amiből tényleg tanulni lehet. Most két kisgyerek anyukájaként ezek a dolgok még szembeszökőbbek.

A minap elmentünk Visegrádra, hogy a csajoknak megmutassuk a várat. Mivel a fellegvár parkolója dugig volt, így a lenti királyi palotára esett a választásunk. Nyolc éve voltam itt utoljára, azóta láthatólag sok pénz jutott a rekonstrukcióra, a kiállításokra. Mondhatom, hogy nagyon szép az egész. Nagyon érdekes filmet készítettek, ahol számítógépes vizualizációval felépítették azt, hogy miként nézhetett ki a palota az egyes építési stádiumokban. (Sajnos a film harmadánál a projektor megadta magát, de a film jó.)

Forrás: visegrad.hu

Egy bajom van az egésszel. Alig van kiírás, ami van az meg hihetetlenül fantáziátlan. Van egy berendezett hálószoba a középkorból, terített asztallal, gyönyörű festett ruhásládákkal, stb. A falon a szöveg igen hosszasan arról értekezik, hogy miként tárták fel a szobát, meddig ért valaha, az abalakok hol lehettek és pont. Arról, hogy hogyan élhettek benne, mit csinálhattak, kiké lehetett a szoba egy árva szó sem esik. Nem hinném, hogy plusz két három tábla már olyan sokkal többe került volna. Vagy, gyönyörű vitrines kiállítás, - itt is itt a multimédia, látványos képekkel. De egy-egy tárgy mellett csak a szokásos szöveg: kulcs az xy századból, z mintájú korsó, stb. Emlékszem, hogy mennyire ki voltam borulva amikor a Nemzeti Múzeumban megnyílt a honfoglaláskori kiállítás. Számomra elképesztő mennyiségű anyagot állítottak ki, de olyan unalmas és szegényes információkkal, hogy dühöngve tértem haza. Ilyen-olyan mintájú női hajkorong típusú feliratok. De hogy mit szimbolizál, jelent az a minta, vagy hogyan hordták. Íjjak, nyilak, tarsolyok, stb. de hogy miként használták, mire volt jó, arról egy szó se, kép se, bábu se, megtapogatható újonnan készített tárgy se.

Forrás: visegrád.hu
Visegrádon berendeztek egy konyhát is. Kitömött vadkan, kormos tűzhely, hordók, edények, szárított fűszerek. Ez igen. Látványos, érdekes. Falon a szöveg a megszokott: ekkor-akkor tárták fel, így-úgy nézett ki a feltáráskor, stb. De hogy mit főzhettek ott, hogyan, miből, mivel arról egy szó sincs. Kár. Gyönyörű a fűszeres és gyümölcsös kert rekonstrukciója is. De táblák, információk nincsenek. Ezért is kár. És persze alig valami a gyerekeknek. Ami tapizható lenne, kipróbálható, lerajzolható, érdekesség. (Ah bocsánat, van szemben egy külön fizetős!!! lovagkori játszótér.)

Nem szívesen mutogatok külföldre, de egy éves angliai tartózkodásom alatt nagyon sok várat és kastélyt látogattam meg. Bizony lehetne mit tanulni az ottani múzeumandrapedagógusoktól, kiállításkészítőktől. Felpróbálható páncél, megérinthető, felemelhető, kihúzható fegyverek, szaglászható, morzsolható fűszerek, érdekes, izgalmas szövegek, többnyire a vár korábbi lakóiról, sok sok vizuális inger, ami mind segít befogadni, feldolgozni, sőt mi több élvezni a múzeumi tratózkodást. Volt ahol egy történet köré szőtték a kiállítást feloltöztetett bábukkal, hangefektekkel, várbörtönnel. A gyerekek kész voltak tőle és minden részletet tudni akartak. Volt ahol a várromhoz csupán egy audioidegenvezető volt, ami azonban olyan izgalmas sztorit mondott el a vár minden szegletéről (persze a szakami információkkal együtt), hogy igen emlékezetes maradt az átlagember számára is, pedig se bábú, se bútor, se vitrin. Magyarországon olyan, mintha a művelődésnek, a múzeumnak óhatatlanul unalmasnak kellene lenni, ha szakszerű akar maradni. Vajon a szakszerűség és az élmény, kizárják egymást? Legalábbis egy valamire való kutató szerint? Az átlagembernek fájjon, ha művelődni akar?

(Biztos vagyok benne, hogy vannak jó példák is, mint pl. a skanzen, de nagyon-nagyon lassan alakulnak a dolgok itthon.)
Sági Zenina

2011. augusztus 10., szerda

A szabad tanulás


A szabad tanulás vagy non-formális tanulás - strukturált és szervezett, de nem ad végzettséget. Ez a mondat! olyan sokszor eszembe jut. Miért nem tanulunk a magunk örömére? Miért fontos a papír? (Persze, tudjuk…) A felnőtteket képző intézmények elindítanak egy képzési programot, azután a programakkreditáció során annak megvalósíthatóságát, pedagógiai követelményeknek való megfelelését vizsgálják …

Felnőttképzés, amely papírt ad


De! csupán a magunk örömére, általános műveltségünk, jó érzésük miatt miért nem … Az élethosszig tartó tanulásról egyre többet beszélünk, és azt törvényszerűen a felnőttképzéssel azonosítjuk. Gyakorlatilag olyasmit értünk alatta, mint az elmulasztott tanulmányok pótlása, „második esély”, felnőttkori „próbálkozás” arra, hogy akik kimaradtak valamilyen iskolai fokozatról, felnőtt korukban be akarják pótolni a „mulasztásaikat”. Egy olyan folyamatnak akarjuk látni, amelynek legfőbb célja az emberi élet minőségének javítása. Ahhoz azonban, hogy az egyes emberek életében ez az elv megvalósuljon, fontos feltételek meglétére is szükség van, mint például lehetőségre, személyes motivációra és az egyén képezhetőségére, taníthatóságára. De! ehhez milyen út vezet? Miközben a tanulásunk a felnőtt élet meghatározó tevékenységévé válik, általános jó érzésünket, tájékozottságunkat, önbizalmunkat is kell növeli, melyekre - valljuk be – nagy szükségünk is van. Az új tudásunk - általában - a meglevőhöz kapcsolódik, arra épül. Az értelmes tanulás alapvető előfeltételei közé tartoznak például az olyan készségek, mint az olvasás-szövegértés, a gondolkodás …

Néhány napja kaptam egy nagyon kedves írást (Ordasné Anda Klárától), … olvastam, kétszer is elolvastam, és elhatároztam most meg is osztom veletek. Elgondolkodtam, tanultam is … csak úgy, szabadon …

EMLÉKKÉP


Mezőberény. II. sz. Ált. Isk. Fizika óra. 12 éves vagyok. Az ajtó kinyílik, belép rajta a tanár bácsi, de nem egyedül jön ám. Hozza magával a szigorú, nagytudású Szabó Antal igazgató urat . Ez nem jó jel! Pisszenésmentes a csend az osztályban, csak a terem olajos padlója merészel nyikorogni néha. A tanári asztal tele van szertárszagú huzalokkal, gömböcskékkel, ezek a fizika óra varázslatos eszközei. Mert a mi tanárunk mindig tartogat számunkra valami izgalmas meglepetést. Most például ott a kezében a napló és már peregnek is a lapok!


30 szempár figyel. 30 pár fül fülel. Hisz egyvalaki rögtön felel! Eközben a falon egy pók gurul végig. Ő aztán nem zavartatja magát. Éppen becserkészi az arra tévedt piaci legyet. Hirtelen a nevemet hallom, s rögtön a nekem szegezett kérést is :


- Mesélj nekünk az Ohm törvényéről !
Óóó...hm!!! ??? Csak állok némán. A szívem zakatol, az agyam leblokkol... pedig emlékeznem kéne... Ohm törvénye...???? Apró rövidzárlat. Jelenleg az áramról csak a sors pillanatnyilag rám mért ütése jut eszembe. A nagy belső ellenállásom miatt a feszültségem meg főleg a pulzusomon tapintható... A tudásom meg...?? hol volt, hol nem volt...( esetleg coulomb... de különb is lehetne...)


Eszembejutnak a korábbi órák kisérletei: Egy botot roppantul dörzsölgettünk, ami aztán odavonzotta a selyempapír szeletkéit. Máskor meg valami hókusz-pókuszt követően a tanár bácsi mutatóújjával az orrunk hegyéhez ért, amitől ott egy nagy, csípős szikra keletkezett. Dőltünk a nevetéstől. Vicces kisűlés volt. De ebből most gyászos felsűlés lesz! S mintha elhangozott volna többször is egy híres professzor neve : valami Üveges.......vagy Öveges??? Ő most biztosan kihúzna a csávából. Töröm tovább a fejem. Éget a szégyen a tanárom előtt.


Hisz jól ismerem Őt. Tudom, hogy kiváló ember, mint ahogyan az iskola többi nevelője is. Érdekesek az órái, figyelnek rá a tanítványai. S ha egy fárasztó nap után innen hazamegy, van türelme megsimogatni mindhárom gyermeke fejét, gondozni mézelő méhecskéit, hétvégén kapálni a kukoricaföldet, hogy a malacoknak legyen mit enniük.. S még azt a titkot is tudom róla, hogy hegedűje is van, amivel a téli, disznótoros vacsoráknál elmuzsikálja szerettei kedvenc dalát. De ha ebben a pillanatban nem szólalok meg, az én nótámat fogja elhúzni! Ezt biztosra veszem!


Ekkor világosság gyúl az agyamban! No, lám! Így lesz az áramforrásból örömforrás! Megvan! Hát persze!
Mert a feszültség és az áramerősség a fizikában jóbarátok, függetlenül attól, hogy néha egyenes arányban állnak egymással, néha nem. De mindig ellenségük az ellenállás! S már írom is a táblára a képletet:


U = I x R


Ez az Ohm törvénye! Öveges professzor is megsövegelhetne érte! Megmenekültem! 5-öst kapok. Már mindent értek.


S most, sok-sok év elteltével azt is tudom, miért van a konnektorban az az őrült nagy 220 VOLT!!! Mert ez a fizika tanár, a néhai Anda Károly, az én édesapám volt...Rég volt, nagyon rég volt.......


Ordasné Anda Klára

2011. augusztus 1., hétfő

Vége van, vagy csak most kezdődik el?

2011. július 27-én szerdán mi, az első ELTE andragógia mesterképzésben végzett hallgatók átvettük a diplománkat. Az Egyetem téren lévő épületben került sor az átadásra, egy nagyon impozáns teremben. Sokkal szebb és bensőségesebb volt az egész, mint az én első tömegtermelésben zajlott diplomaosztómon, még a kedvesen esetlen műsorral együtt is (leszámítva a meghökkentően igénytelen meghívót). Jó volt látni az ismerős arcokat, bár sajnos nem mindenki lehetett jelen. Néhány tanárunk eljött, ami jól esett. Köszönjük Sz. Molnár Annának, Kraiciné Szokoly Máriának, Striker tanár úrnak és Tóth Attilának, hogy eljöttek. Kár, hogy nem többen. Bizonyosan csak a nyár miatt.

Azon tűnődtünk mi, akik ott voltunk, átvettük a díszes oklevelet, hogy milyen furcsa lesz szeptemberben majd nem menni, nem találkozni. Persze kicsit jó is kiszabadulni, meg végre a család sem morog a szombatok miatt, de közben meg mégis... Hiszen nem rég kezdtünk, még élénken emlékszem a felvételire, meg minden. Nem akarok itt nosztalgiázni, de a csapat jól összejött. Mindig vannak, akik kilógnak, vagy ki akarnak lógni, de a hivatalos csoportból valódi csoport lett. :) Azok, akik most nem voltak, vagy nem lehettek ott, azért lélekben velünk voltak. Gondoltunk rájuk! Ősszel egy banketten szeretnénk mindenkivel találkozni és januárban majd örülünk az ő diplomájuknak is.

Reméljük, hogy a személyes és a szakmai kapcsolatoknak legalább egy része megmarad és ezt a blogot is megtöltjük a saját elhatározásunk alapján tartalommal. Egy nagy szusszanás után.

További képek ezen a linken érhetőek el.

2011. július 26., kedd

Sági Zenina: A képzők képzése

Az andragógia mesterképzés levelező tagozatának rejtett tantervi elemei
(tapasztalatok hallgatói szemmel)

Az andragógia elmélete a felnőttképzés gyakorlatára nézve mind szervezési, mind kivitelezési szempontból irányelveket fogalmaz meg, széles módszertani ismeret áll a rendelkezésre, ennek ellenére azonban gyakori az a tapasztalat, hogy a felnőttképzésben (is) az oktatók, tanárok, előadók jó része még mindig nagyobb hányadban a hagyományos tanításfelfogást követi, és például a módszerválasztás terén a frontális ismeretátadást részesíti előnyben. A felnőttek képzésében rejlő lehetőségeknek, így például a levelező képzés, vagy a távoktatás által nyújtott potenciálnak csak egy részét használjuk ki, a hatékonysága pedig töredéke annak, amilyen lehetne. Ennek okát kutatva egy rejtett tantervet feltételeztem a képzők képzése során, amely az explicit tanterv által hordozott modern andragógiai eredményeket a végzett hallgatókban felül- vagy átírják. Hipotézisem alapján a rejtett tanterv egyik kardinális eleme a kapott oktatói minta. Emellett feltételeztem, hogy a levelező oktatás sokkal inkább a nappali képzésforma rövidített változata, mintsem önálló módszertannal felépített felsőoktatási felnőttképzési forma.

Hipotéziseim bizonyítására kérdőíves felmérést készítettem, amelyet online formában jutattam el az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem andragógia mesterképzésben tanuló, végzős, levelező képzésben résztvevő hallgatóihoz illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem andragógia mesterképzésében résztvevő oktatóihoz. A válaszadók személyes véleménye alapján igyekeztem feltételezéseimet igazolni.

A felsőoktatásban a rejtett tantervi vizsgáltok nagyon ritkák, az andragógusképzés újszerűsége miatt pedig ez a kutatás a területen eddig egyedülálló. Mivel a felnőttképzési terület sok rokonságot mutat a pedagógusképzéssel, így bizonyos tanárképzési kutatások eredményeiből is merítettem ötletet, illetve a két szakma relevanciája miatt a kutatásom eredménye a pedagógusképzés számára is hordozhat értékes információt.

A dolgozatnak nem volt célja az okok feltárása, inkább a rejtett tanterv meglétére felhívni a figyelmet, hogy az explicit tanterv következetesebb, tudatosabb kivitelezésével annak hatékonyabb érvényesülése legyen várható. A kutatási módszerek és eredmények pontosítása illetve az okok feltárása lehetséges irányvonal a téma elmélyítésében.

Témavezető: Dr. Maróti Andor Phd

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól  ezen a linken található.

2011. július 25., hétfő

Szücs Zsuzsanna: A reformkori tradíciókra épülő kultúraközvetítés lehetőségei Balatonfüreden

Szakdolgozatom témájául lakóhelyem, Balatonfüred kultúraközvetítésének lehetőségeit választottam, mert azt szeretném kutatni, hogy a reformkorig visszanyúlva, milyen lehetőségek rejlenek még a közösségfejlesztés területén. A szakdolgozatot egyfajta hiánypótló dokumentumnak is szánom, valamint témaválasztásom aktualitása az ünnepi rendezvénysorozat, amelyet április első napjaiban rendeztek a városban, a település 800 éves, a várossá nyilvánítás 40 éves évfordulójának tiszteletére. A fürediek nagy közösségi összetartó ereje, a kulturális alapú városfejlesztés két évtizedes munkája, a sikeres uniós pályázatok mind hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország az Európai Unió soros elnöksége idején éppen Balatonfüredet jelölte ki a nemzeti és európai értékek összefüggései bemutatásának helyszínéül.

Az andragógus mint kultúraközvetítő, ma egyre inkább egy naprakész „információmenedzser”, aki szakmai szemmel nézve szívén viseli a kultúra minél szélesebb rétegekhez való eljuttatását. Balatonfüred szerencsés helyzetben van, hiszen tárgyi-, szellemi- és környezeti értékeket örökölt, melyeket kulturális marketingtevékenységével minőségi turisztikai kínálatként kell közvetítenie. Kutatásomban a város kettősségéből indultam ki: a helyiek és az ide látogatók számára a kultúra egyes szegmensei nincsenek összhangban. Andragógus szemmel úgy vélem, az egyén – korhatár nélkül - váljon részesévé a kultúraalkotásnak, - megőrzésnek, - építésnek. A másik hipotézisem arra irányult, hogy hiányzik az egység, amely koordinálná a helyi programokat. Erre vonatkozóan szakdolgozatom utolsó fejezetében javaslatot tettem egy andragógus iroda létrehozására, és annak hálózati szintre emelésére.

A kutatás módszere nyitott és zárt kérdésekből álló kérdőíven alapult. A mintavétel módja véletlenszerűen zajlott, online kérdőívek segítségével, a minta nagysága 145 fő. A kutatásomból erősen kirajzolódnak a helyi lakosok valós/vélt sérelmei, valamint a kutatás eredménye azt támasztja alá, hogy a válaszadók többségének a fesztiváljellegű, szabadtéren zajló, gasztronómiával együtt járó eseményekre van igénye. Megújulásra van szükség, a meglévő programokat új tartalmakkal kell tölteni. A művelődési élet színterein a legfőbb irányvonalnak az igényességet, az értéktudatosság terjesztését tartom, illetve egyes intézményi struktúrák fejlesztését. Balatonfüred jövőképének döntő része pedig az iskolai nevelésen múlik.

Témavezető: Dr. Bali János

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól  ezen a linken található.

2011. július 24., vasárnap

Fodor Anna: Életpálya-építési stratégiák felsőoktatási hallgatók körében

Az ELTE andragógia MA nappali és levelező tagozatos hallgatóinak életpálya-építési stratégiái

A dolgozat célja az ELTE Andragógia MA hallgatók életpálya-építési stratégiáinak vizsgálata. Az ELTE-n a most (2010–2011-es tanévben) másodévesek az egyetemen elsőként végző Andragógia MA hallgatók, így életpálya-építési stratégiáik most kerülnek elsőként vizsgálat alá. A dolgozat főbb kutatási kérdései: milyen tényezők miatt választották a hallgatók ezt a szakot, és korábban az alapszakjukat; milyen különbségek mutatkoztak a nappali és levelező tagozatos hallgatók döntése között; mennyire tudatosan készülnek a hallgatók a pályájukra; az életpályájuk tervezését mennyire tartják a kezükben; valamint mennyire ismerik és élnek a pályatanácsadás nyújtotta lehetőségekkel.

A kutatásban az ELTE első- és másodéves Andragógia MA-s nappali és levelező tagozatos hallgatói vettek részt. A kutatást megelőzte egy elővizsgálat, melyben kisebb létszámú megkérdezett válaszolt a pályaválasztási döntést befolyásoló tényezőkkel kapcsolatos nyílt kérdésekre. A fő kutatásban is kérdőíves módszer került alkalmazásra, mely nagyrészt zárt kérdéseket tartalmazott.

A kapott eredményekből az látszik, hogy a levelezőzök esetében kevésbé volt meghatározó a döntéseikben a család véleménye, azonban mindkét csoport önállóbb volt a döntésnél az MA estében. Felmerült a hallgatóknál az MA választásában a BA-s csoporttársak szerepe is. Mind a nappalisoknál, mind a levelezősöknél az MA esetében voltak fontosabbak a kereseti lehetőségek. Karrierépítés szempontjából a nappalisoknál (az MA esetében) a doktori képzés, publikálási lehetőségek merültek fel, míg a levelezősök inkább a „több lábon állást”, biztonságot látták benne. A nappalisoknál többen tartották fontosnak a döntésben a család és a munka összeegyeztethetőségét, mint a levelezősöknél. Mindkét csoportban, mindkét szinten az érdeklődés volt a hallgatókat a döntésben leginkább befolyásoló tényező. A hallgatók (mindkét csoportban) a döntésükben fontos tényezőként említették az ELTE hírnevét. A válaszokból az is kiderült, hogy a hallgatók nem jellemzően élnek a pályatanácsadás lehetőségével, de egy későbbi döntési helyzetben többen elképzelhetőnek tartják, hogy kérnék tanácsadó segítségét.

A kutatás további lehetséges irányvonalaként jelenhet meg az andragógia MA-sok céljainak, további terveinek kutatása, tanulmányaik befejezése után a tanulmányok hatásának vizsgálata. 

Témavezető: Dr. Kiss István

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól  ezen a linken található.

2011. július 22., péntek

Polonyi Petra: A tréning, mint intenzív fejlesztési eszköz az andragógiában

A 21. századi gazdasági és munkaerő-piaci helyzetben elengedhetetlen a humán tőke fejlesztése és gyarapítása. Ezáltal rá vagyunk kényszerülve, hogy rendszeresen képezzük magunkat, hiszen a tudás elévül, szinte évek alatt. Azért választottam a tréningmódszer bemutatását, mert a legintenzívebb és leghatékonyabb képzési módszernek tartom, hiszen gyakorlatorientáltsága és a tapasztalatára épülő jellege miatt a leggyorsabban elsajátíthatóak az ismeretek és az egyes készségek. Dolgozatomban bemutatom a tréning szereplőit, a tapasztalati tanulás fontosságát, a csoportdinamika jelentőségét, a csoportmunka előnyét és hátrányát, a szervezési feladatokat és az utólagos hatékonyságvizsgálat nehézségeit. Továbbá szeretnék választ kapni a következő kérdésekre: A tréning valóban olyan ismereteket ad, melyet a mindennapi életben használni tudunk? Melyek a tréning hatékonyságának a feltételei? A megkérdezettek szívesen vesznek-e részt tréningeken? Van-e utólagos hatékonyságvizsgálat a megbízó és a tréner részéről? Ha igen, mivel lehet mérni, hogy a résztvevők használják-e a későbbiekben a tréningen tanultakat?

Fontosnak tartom a résztvevők véleményének a megismerését is, ezért primer kutatást készítettem önkényes kiválasztási mód alapján a Pest megyében élők körében. A kérdéseim kiterjedtek a tréningek hatékonyságára, a résztvevők személyes tapasztalataira, elvárásaikra a trénerekkel és a tréninggel kapcsolatban. Feltételezem, hogy a legtöbb ember fontosnak tartja a tréningeket, ezzel szemben nem szívesen áldoznak saját pénzükből arra, hogy képezzék magukat. Továbbá úgy vélem, hogy a tréning résztvevői be tudják építeni a mindennapi munkájukba a tréningen tanultakat. Emellett nagyon érdekel, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre az utólagos hatékonyságvizsgálatot illetően. Ezt a kérdést egy HR szakemberrel, illetve egy trénerrel készített interjúmból szeretném kideríteni, akiket szintén önkényes
kiválasztás alapján választottam.

A résztvevők körében végzett kérdőíves felmérésem eredménye beigazolta a feltevéseimet, amely szerint a dolgozók tisztában vannak a tudás permanens fejlesztésének az igényével és fontosságával. A vizsgálatból látszik, hogy a résztvevők évente vesznek részt valamilyen tréningen, illetve a tanultakat hasznosítani is tudják a gyakorlatban, mindennapi munkájuk során, azonban kevesebb összeget fordítanának egy tréningre, mint amennyibe valójában kerülne. Az interjúk lefolytatása után arra a következtetésre jutottam, hogy mind a tréner, mind pedig a szervező fontosnak tartják az utólagos hatékonyságvizsgálatot. A HR szakember és a tréner is egy kérdőíves felmérést végez a dolgozókkal a hatékonyságot illetően. A kérdések kiterjednek a szervezésre (szállás, étkezés, időrend), másrészt a résztvevők érzelmi megnyilvánulásaikra.

A tanulási - tanítási folyamatban szem előtt kell tartani, hogy az „életre" kell tanítani. Ennek tudatában felvetődik a kérdés, hogy lehet-e tartósan létezni képzés nélkül? Elkerülhető-e a lemaradás, az anyagi és erkölcsi lecsúszás tanulás nélkül? A válasz egyértelmű, permanens tanulás nélkül nem, nem tudunk megfelelni a kor kihívásainak.

Témavezető: Szabóné dr. Molnár Anna PhD

További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól  ezen a linken található.

2011. július 21., csütörtök

Bardócz-Tódor Enikő: Múzeumandragógia a szentendrei skanzenben

A múzeumandragógia rendkívül fiatal tudományág, pontos elméleti körülírása még várat magára. Nehezíti a helyzetet, hogy általában az andragógia fogalma körül is van még bizonytalanság, gyakoriak a szlogenkompetencia szintű megközelítések. Ebben a helyzetben a gyakorlatorientált dolgozatoknak nagy jelentősége lehet, hiszen ha megfelelő mennyiségű andragógiai tapasztalatot rögzítünk, az segíthet az általános jellemzők megtalálásában. Dolgozatomban egy konkrét intézmény andragógiai tevékenységéről számolok be.

A bevezetőben MA tanulmányaimra támaszkodva röviden ismertetem az andragógia fogalmát, ezután a szakirodalomra, valamint húszévnyi munkatapasztalatomra, alapozva bemutatom jelenlegi munkahelyemet, a skanzent, majd a kettő viszonyának felvázolásával indoklom témaválasztásomat. Megállapítom, hogy a múzeumandragógia (ha nem is ezen a néven) kezdetektől jelen van a skanzenben, majd utalok arra a tényre, hogy az andragógia elméleti meghatározása még ma sem elég kiforrott. Ezután ismertetem a skanzenbeli múzeumandragógia vázlatos történetét 2006 és 2010 között. Kutatásom módszere elsősorban dokumentumelemzés. A foglalkozásokat gyakorlati-elméleti és egyéni-csoportos dimenziók mentén csoportosítom, ezekből vonok le következtetéseket azok hatékonyságára nézve. Ezután a foglalkozások számszerű, mennyiségi elemzése következik. Ehhez kapcsolódik egy kis mintán végzett felmérés ismertetése. A dolgozat befejező részében megkísérelem meghatározni az andragógia fogalmát. Végül a tapasztalatok alapján új múzeumandragógiai tevékenység bevezetésére teszek javaslatot.

A dolgozat eredményeként a vizsgált öt évre nézve elkészítettem a foglalkozások teljes felsorolását, látogatási statisztikai adatokat gyűjtöttem egybe, illetve egyszerű módszert alkalmaztam az egyes foglalkozások becsült hatékonyságának megítélésére. Bár nem tekinthető eredeti gondolatnak, de újszerű eredmény az andragógia fejlődés-lélektani felosztásának kifejtése, ami ez idáig írásban még nem jelent meg. Ennek alapja Karácsony Sándor pedagógiára vonatkozó fejlődés-lélektana, melynek megállapításait az andragógiára alkalmaztam oly módon, hogy a gyermek lelki fejlődési szakaszainak az öregedő ember lelki fejlődési szakaszait feleltettem meg.

A dolgozat eredményeit egyrészt a skanzen munkájának továbbfejlesztésében lehet felhasználni, másrészt az andragógia felosztásának további finomítására, részletezésére.

Témavezető: Dr. Arapovics Mária PhD

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól  ezen a linken található.

2011. július 20., szerda

Szakács Zsuzsanna: A múzeumgerontagógia helyzete és lehetőségei

A szakdolgozatomban a múzeum és a felnőttek, különösképpen az idősek kapcsolatát vizsgálom. A gyerekeknek rengeteg programot szerveznek ma már az ország minden részén a múzeumok. De mi a helyzet az idősekkel? Társadalmunk több mint negyede idős és számuk egyre növekszik. Van szabadidejük és igényük a programokra, társaságra. Miért szervez mégis olyan kevés múzeum nekik is programokat hazánkban? A dolgozatom célja az, hogy felhívjam a múzeumok figyelmét az idősekre, mint célcsoportra.

A dolgozat fő kérdései: Milyen az idősek helyzete Magyarországon? Mik a nyugdíjasok életének nehézségei és milyenek művelődési szokásaik? Más országokban illetve hazánkban milyen időseknek szóló múzeumi programok vannak? Szeretnének-e Debrecenben nekik szóló múzeumi programokat az idősek és milyen lehetőségeik vannak erre? Ennek megfelelően a fő tartalmi elemek a következők: A dolgozat első részében bevezető gondolatokat találnak múzeumról és tanulásról: Szó van a múzeumi kultúraközvetítés rövid történetéről, a múzeumi andragógia és gerontagógia gyökereiről, a múzeumi tanulás sajátosságairól. A második rész az idősekről szól: szellemi képességeikről, a nyugdíjas évek változásairól, az idősek művelődési szokásairól, magyarországi helyzetükről és az önkéntességről. A harmadik részben kitérek a külföldi és a magyar múzeumi „jó gyakorlatokra”. A negyedik részben pedig ismertetem a kutatás és az interjúk eredményeit, összevetem őket egymással és következtetéseket vonok le belőlük.

A szakdolgozat empirikus részének elkészítéséhez kérdőíveket készítettem aktív debreceni nyugdíjasokkal, illetve interjúkat debreceni múzeumok és galériák múzeumpedagógusaival és kulturális szakembereivel és ezek eredményeit elemeztem. Kiderül milyen igényeik vannak a debreceni nyugdíjasoknak a múzeumok felé és hogy mi a véleményük erről a helyi múzeumpedagógusoknak.

Témavezető:  Dr. Arapovics Mária PhD

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól  ezen a linken található.

2011. július 14., csütörtök

Boros Tibor: A kulturális szolidaritás fenomenológiája (elméleti kutatás)

1. Kiindulópont

Magyarország deficitek sokaságát éli meg. Ezek egyike az intellektuális deficit. A magyar politikai rendszer a lényege szerint piac és nem népképviselet. A közvéleményben elterjedt ideológiák (gazdasági determinizmus, a demokratikus intézmények jelentőségének túlhangsúlyozása) képtelenek hitelt érdemlően megmagyarázni a kudarcok okait. Az oktatás és művelődés részei a társadalmi folyamatoknak. Célom: egy áttekinthető fogalmi keret megalkotása a társadalom- és neveléstudományok összekötésére.

2. Törvényszerű-e a szintézis? Mi az alapja?

A hegeli fejlődéselmélet - a szellem fenomenológiája - az ellentétek harcából vezeti le a fejlődést. Marx ezt a harcot a gazdaságba helyezte. De tapasztalhatjuk, hogy az ellentétekből, a tézisekből és az antitézisekből törvényszerűen nem következik szintézis. Miért?  Alkalmanként hiányoznak a kultúraközvetítés etikai-szellemi feltételei. A foucault-i diskurzuselemzés feltárhatja az erőszakos beavatkozásokat a vitákba - a kommunikációba, amely kultúraközvetítő folyamat (is) lehet. Etikai-szellemi feltételek: az egységes fogalomértelmezés és a teljes nyitottság. A gazdaságalapú marxizmus rugalmasabbá tehető a gramsci-i hegemónia fogalmával, de kérdés marad a szükségszerűség fogalma. Igaz-e, hogy az okosabb szükségszerűen győz? Mi a mérce? Mi lesz a legyőzöttel?

3. Eltárgyiasulás és etikus cselekvés

Az Európai Unió a technológiaváltásból, azaz, a gazdaságból vezeti le a kulturális folyamatokat. Ez a felfogás nem oldja meg a humanista marxisták és a szellemtörténészek által fölvetett eltárgyiasulási-elidegenedési problémát. Ennek lényege, hogy a kultúra és a világnézet is áruvá és fontosabbá válik, mint az ember. Az ember adattá válik. A kanti etika racionalizálni próbálta a szabálykövetést, leválasztani azt az érzelmektől. A kanti etika az ember önmagán elkövetett hatalomgyakorlása (motivációs nyomás) - nem szünteti meg az elidegenedés jelenségét, a cselekvés én-központú marad.
A legtöbb ember alapvetően lélektani okokból - a többi emberrel való együttérzésből - válik szabálykövetővé. Kötődés nélkül nem garantálható az etikus cselekvés. A kényszerközösségekben másképpen viselkednek az emberek, mint a spontán közösségekben.

4. A kultúra a hatalom és a gazdaság szemszögéből

A történelem felfogható extenzív és intenzív hatalmi hálózatok generálásaként. A külső hatalom célja általában az együttműködés kikényszerítése. A külső (extenzív) hatalom hatása ideiglenes. A belső (intenzív) hatalom a kultúra. Ez a motivációs húzásra képes hatalom, amelynek hatása tartós. A hanyatlások és bukások oka – a kultúraközvetítési folyamat megszakadása vagy minőségének romlása. „Ha a teremtő egyének vagy teremtő kisebbségek elvesztik lelkükből a teremtő erőt, a civilizáció megroppan.” (Toynbee) Spengler az urbanizációt is ilyen jelenségnek tartotta. A bizalommal, tehát a kötődéssel, a közös kultúra hiányával összefügg a tranzakciós költség. A kultúra – gazdasági kategóriaként, tőkeként is felfogható, amely pénzben is megbecsülhető.

5. Értékek – szükségletek, a kultúraközvetítés tényezői

Annak van értéke, ami szükségletet elégít ki. Vannak elsődleges szükségletek (biztonság, szabadság, élmény) és másodlagosak. A lista bővíthető, módosítható - tanulással. A tanulás terepei az oktatási intézmények mellett a család, a munkahely, a média stb. - ahol ismeret- és ihletközvetítés zajlik. Fő mozzanatai: információbefogadás, feldolgozás feladatmegoldás. A kultúraközvetítés feltétele a kommunikációs csatorna (interfész) léte. Közvetlen (minőségmeghatározó) tényezői: a  kommunikációban részt vevők képességei, motivációi, a köztük levő viszony, a rendelkezésre álló idő. Közvetett tényezők: a jogi-hatalmi viszonyok és a termelési (csere-) viszonyok.

6. A kulturális szolidaritás lényege

A kulturális szolidaritás: a kultúraátadásra és átvételre való nyitottság és képesség, amely a bőség-mentalitásra épül. Szókratész jelképezheti a tárgyszeretetet (filozófus), Jézus a tanulószeretetet (pásztor). A tanár-tanuló kapcsolat a kommunikációra hangolással, az intencionalitás kialakításával kezdődik. Kérdés, hogy kialakul-e a közösség érzése, amely motivációs húzást eredményezhet.
A tanulási szükséglet függ a kultúratípustól. Fokozatai: 

1. Állati lélek,
2. Mitikus-vallásos szemlélet,
3. Filozófiai szemlélet (Husserl)

A mitikus-vallásos szemlélet véges érdeklődést, utilitarista szemléletű közösséget (államot) eredményez, lezárja az érdeklődés (a szellemi szükségletek) horizontjait. Csak a 3. kultúratípus jelent teljesen nyitott gondolkodást.

7. A kulturális szolidaritás akadályai és megnyilvánulásai

A versengésre épülő, zéró összegű játékká váló demokráciamodell (jogi-hatalmi viszonyok) és termelési viszonyokkal összefüggő eltárgyiasulás folyamata, a kultúrjavak áruvá válása kockára tehetik a kultúraközvetítési és -fejlesztési folyamatok létét is, minőségét is. Elvonhatják az időt, a kommunikációra hangoltságot, a kommunikációs csatornát, a feladatot. De a jogi-hatalmi viszonyok és a termelési viszonyok megteremthetik az interfészt is. Ilyen pl. az apprenticeship, amely munkavégzéssel egybekötött formális szakképzés felnőtteknek 1 mesterre 1 tanuló beosztással (USA), vagy a toyotizmus, amely alapján tudatos informális képzés történik (Japánban).

8. Konklúzió

Nem az ellentétek harca, hanem a kulturális szolidaritás, annak szétterjedtsége a társadalmi haladás kulcsa.

Témavezető: Dr. Bali János

A szakdolgozat ide kattintva olvasható el teljességében. További andragógiai témájú szakdolgozat a 2011-ben végzett levelezős MA-s csoporttól  ezen a linken található.

2011. június 5., vasárnap

Melyek a magyarok kulturális dimenziói, és érdemes-e ezeket továbbörökíteni?

Fölvethető a kérdés, hogy az oktatás (a közoktatás, a felnőttoktatás) során a társadalmi szocializációnak a kulturális dimenziók reprodukálása vagy megváltoztatása-e a célja.
Magyarország esetében ez a kérdés azért is különösen aktuális, mert legalább két évtizede egy értékkeresési, átértékelési folyamatnak lehetünk tanúi. Azaz, sokan (tanárok, szülők) nem tudják egyértelműen eldönteni, hogy az előző rendszerben tanult viselkedésmódokból mit érdemes megtartani, és mit megváltoztatni, amikor gyermekeiket oktatják, nevelik.

A magyarok kulturális sajátosságait többen is kutatták már. Dr. Kopp Mária magatartáskutató szerint pl. a magyarok rendkívül individuálisak, az angolszász országok után következnek, de tőlük eltérően sokkal nagyobb a családokon belüli kötődés. Ezért – dr. Kopp Mária szerint – a magyarországi demográfiai helyzet nem ugyanabból az okból rossz, mint Nyugat-Európában, hanem pusztán az anyagi nehézségek, a létbizonytalanság miatt.

A kérdés teljesebb vizsgálatához hozzájárulhat, ha nemcsak ezt az egy kulturális dimenziót nézzük meg, hanem a többit is.

Idézem Falkné Bánó Klárát

„Az 50-es, 60-as évektől mind amerikai, mind európai antropológusok megpróbálták meghatározni azokat a dimenziókat, amelyek segítségével a különböző kultúrákat egymáshoz képest meg lehet vizsgálni. Inkeles és Levinson (amerikai szociológus, ill. pszichológus) 1954-ben a nemzeti kultúrák angol nyelvű szakirodalmának széles körű áttekintése alapján azt állították, hogy az alábbi alapvető kulturális problémák közösek a világ minden részén:

1. A tekintélyhez, hatalomhoz való viszonyulás.
2. Az egyén fogalma (a) az egyén és a társadalom és (b) a maszkulinitás/femininitás viszonylatában.
3. A konfliktusok, a bizonytalanság és az agresszió kezelése, az érzések kifejezése.

Empirikus kutatási eredmények alapján Hofstede négy más kultúrákkal összevetve mérhető kulturális dimenziót állított fel (ez lett a nemzeti kultúrák közötti különbségek négydimenziós modellje):

1/ Kis, illetve nagy hatalmi távolság.
2/ Individualizmus/kollektivizmus.
3/ Maszkulinitás/femininitás.
4/ Gyenge, ill. erős bizonytalanságkerülés.

(…) a magyar kultúra inkább
nagy vagy közepes hatalmi távolságú,
individualista,
maszkulin
és erősen bizonytalanságkerülő, bár csökkenő mértékben a fiatal generációkat tekintve.”

(Forrás: Falkné Bánó Klára 2001. Kultúraközi kommunikáció. Bp., Püski)

A nagy hatalmi távolság is, a maszkulin jelleg is a tekintélyuralom elfogadását jelenti, tehát ha a magyaros jelleg átörökítése a cél, akkor, valószínűleg, ezeket a magyar kulturális dimenziókat is át lehet örökíteni, de van-e értelme?

2011. június 2., csütörtök

A felnőttoktatás propagandája és a valóság – dilemmák az angol nyelvű szakirodalomban és körülötte

Manapság új, időnként nehezen követhető fogalmakkal bombáz bennünket a politikusok világa és a média. A neveléstudományokhoz is kapcsolhatók ezek, sőt, ezek egyike, az andragógia, magát új neveléstudományként határozza meg – a pedagógia mellett. S ha körbenézünk, az információs társadalom, a tudásalapú társadalom, a tudástársadalom, a tanuló társadalom, a rizikótársadalom, a konnektivizmus – mind-mind új fogalmak. De vajon létező dolgokra utalnak vagy pusztán frázisok, propagandafogások? S mi a helyzet az önirányító tanulással mint az andragógia egyik ágazatával, az vajon realitás, mellébeszélés vagy egy szép álom?

1. A felnőttoktatással kapcsolatos új problémák sora, a lehetséges oktatási reformok háttere
A felnőttképzés nemcsak Magyarországon került a média előtérbe, hanem az Európai Unió nyugati felén is, pl. az Egyesült Királyságban. Tony Blair néhány éve (még kormányfőként) felhívta a figyelmet néhány korszakunkat jellemző problémára, amelyekből idézek:
– Két évtized alatt az Egyesült Királyságban megduplázódott azon férfiak aránya, akik 50 év és a nyugdíjkorhatár közti életkorban vannak, és nem találnak állást.
– Az idősebb generációkkal szemben negatív előítéletek vannak, életkoruk miatt szorulnak ki a munkaerőpiacról, mert azt feltételezik róluk, hogy kevésbé alkalmasak a munkafeladatok elvégzésére, mint a fiatalabb korosztályok tagjai.
– A nyugdíjrendszerek a minél korábban történő nyugdíjba vonulásra ösztönöznek.
– Az idősödő generációknak járó szociális kedvezmények versenyképtelenné teszik az idősödő generációkat.
– A valóban elavult tudásuk modernizálására, azaz, továbbképzésre az idősebbeknek kevesebb esélyük van, mint a fiatalabbaknak.

2. A felnőttképzés szerepének szociális értelmezése
S a megoldandó problémák után íme egy amerikai professzor, Phyllis M. Cunningham, az Észak-Illinois Egyetem tanárának véleménye, amely a felnőttoktatással és a nyugati demokráciákkal kapcsolatos illúziókat próbálja eloszlatni:
– „A felnőttképzés az önmegvalósításról (self-actualization) szól.” – hangzik a propaganda. Ehelyett inkább a munkahelyek igényeihez alkalmazkodnak a képzések – állapítja meg Cunningham. (Ha Magyarországon is így lenne, annak a magyarországi munkaadók igen megörülnének – és adaptív szakképzésnek nevezné azt Benedek András). Ami a munka világához nem kapcsolódó ismereteket és kompetenciákat illeti, a dolgozó emberek többsége szabadidejében nem saját képességei teljességének kibontakoztatásával törődik, hogy ennek érdekében tanuljon, hanem pihen és szórakozik, hogy kikapcsolódjon, hogy minél távolabb kerüljön a munka világától.
– „A felnőttképzés csökkenti a társadalmi rétegek közti különbségeket, felzárkóztat.” Ehelyett éppen azok tanulnak tovább, akik korábban is tanultak. A dolog háttere érthető: akik korábban már tanultak, azokban nagyobb az érdeklődés, a tanulási hajlam. Már az ókori Szókratész is utalt rá („Minél többet tanulok, úgy érzem, hogy annál kevesebbet tudok.”)
– „A felnőttképzés tanulóközpontú.” Ez a feltevés maximum annyiban igaz, hogy lehetnek olyan periódusai a tanítási folyamatnak, amikor a felnőttoktató nem tanít, hanem szoktat (domestication). Ez nem jelent felszabadítást. Egyébként pedig igen sok felnőttoktató magára hagyja a tanulót az álláskeresési problémáival. A felelősség a tanulóé, az ő hibája, ha nem vagy csak hiányosan alkalmazza a tanultakat.
– „A modern demokráciák alapja az egyenlőség.” Ha az esélyegyenlőség értelemben vesszük – soha nem volt igaz, mert a rassz, a nem, a szociális helyzet mindig torzította az esélyegyenlőséget.
Phyllis M. Cunningham szerint a felnőttoktatásnak nem lehet pusztán az a célja, hogy munkavégzésre alkalmassá tegye a tanulókat, s ezzel a munkaadók profittermelését elősegítse. Ehelyett a valóság kritikus vizsgálatáról kellene, hogy szó legyen, annak érdekében, hogy valódi részvételi demokrácia alakulhasson ki. A téma szakértői sorában Cunningham megemlíti a frankfurti neomarxista iskolát (Jürgen Habermast), amely szerint a nyugati társadalmat a technikai racionalizmus irányítja (Marcuse ebben a kérdésbe nem látott lényegi különbséget kapitalizmus és szocializmus közt). A dilemma az, hogy a felnőttoktatás milyen célt tűz ki: ennek a technikai racionalitásnak az elfogadását, annak kiszolgálását, vagy egy ideológiai tér megteremtését annak érdekében, hogy a hétköznapi emberek is beleszólhassanak sorsuk alakításába, a történelem formálásába. Habermas fölhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy a modernitás a tudományról és a technikáról szól, s eközben elsikkad az a kérdés, hogy a társadalom életét döntően befolyásoló etikai döntéseket hol hozzák meg. Habermas azt tekintette megoldásnak, ha minden állampolgár részt vesz a társadalmi nyilvánosságban, a közvélemény alakításában. Ez a célkitűzés vezet el az emancipációs célokat szolgáló tanulás fogalmáig. (Habermas fogalma az „ideális beszédhelyzet”, amelyben a résztvevők egyenrangúak.)
Egy korábbi marxista nemzedék képviselője az olasz Antonio Gramsci. Ő a civil társadalomra alkalmazta a kulturális-ideológiai hegemónia fogalmát. Az értékrend, amelyről a közvélemény vitákat folytat – hatalmi kérdés. Az elnyomott rétegek segítése lenne a felnőttoktatás célja – azért, hogy ők is eljuttassák saját tudásukat a döntéshozókig.
A brazil Paulo Freire különválasztja az egyén átalakítását a társadalom átalakításától. A kritikai tudatosság lehetővé teszi a problémák elemzését a konkrét történelmi helyzetben („context”), azért, hogy az embereket segítse a valóság átalakítására alkalmas tudás megszerzésében. Ha a tudás társadalmi termék, akkor bármilyen csoport létrehozhatja azt. Ki az alkotója és ki a fogyasztója ennek a tudásnak? Tudások versenye zajlik, tagadhatatlan. Freire szerint, a tanítás célja, hogy értelmiségieket neveljen a leszakadt rétegek tagjaiból ugyanúgy, mint az uralkodó osztályok tagjaiból. Az adatgyűjtés, az információfeldolgozás és az egyén és a társadalom átalakítása azért, hogy egyenlőbbek legyenek a viszonyok – életforma.
A fölsorolt szerzőkben közös, hogy a tanár és a tanuló kapcsolatát egyenrangúnak látja. Tanulótársak. A tudás célja nem az uralom megszerzése, hanem az értelmiségi és a tudástermelő folyamat demokratizálása.

3. A hagyományos intézményi oktatás korlátainak felismerése zsidó értelmiségiek és eltúlzása a feministák által
Ivan Illich, Martin Buber, Benjamin Bloom és Michel Foucault, élen jártak annak a problémahalmaznak a bemutatásával, amely az állami és általában az intézményes oktatást jellemzi.
A horvát zsidó származású katolikus pap Ivan Illich kijelentette, hogy az intézményes oktatás képtelen univerzálissá, tehát egyetemessé, minden oktatási igényt lefedővé válni.
Martin Buber (1878-1965) pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatás nem feltétlenül teremti meg a szolidaritás légkörét (inclusion), mert nem erről szokott szólni a tankötelezettség.
Benjamin Bloom azzal a neveléstudományi problémával foglalkozott, amely az intézményesített nevelésből mint tömegtermelésből következik. Tudniillik, az átlaghoz igazítják az oktatásra szánt időt, amely a gyorsabb haladásra is képes tanulók számára unalmassá válik, a lassabbak számára pedig ez megnehezíti a tanulási célok elérését.
Michel Foucault az oktatás és általában a kultúra hatalomgyakorlás jellegét hangsúlyozta. Nem pusztán arról van szó, hogy a gyermeket, a fiatalt iskolába járásra kötelezik, s ott fegyelmezhetik, hanem arról, hogy a gondolkodás mintázatai lényegében erőszakos módon – a szülők nemzedékének a gyermekek nemzedékére való kényszerítésével történik. Ráadásul, a nemzedéken belül mindig van egy domináló irányzat, amelynek fő elemei a férfi-nő eltéréseket és egyenlőtlenségeket is magában foglalják.
Eme foucault-i hatalomelemző törekvésének később olyan vadhajtásai is megjelentek, mint pl. az amerikai feministák tiltakozása az ellen, hogy a férfiak őket udvariasságból előre engedjék, vagy levegyék a nő kabátját. A feministák ebben is a férfi hatalmi pozíciójának demonstrálását vélik felfedezni, kb. azzal a logikával, hogy „Leveszem a kabátod, mert képtelennek tartalak arra, hogy ezt önállóan is meg tudd tenni.” Ha következetesen alkalmazzuk ezt a logikát, az a férfiak és a nők életének teljes különválasztásához vezethetne, létrejöhetnének városok, ahol a nők kizárólag mesterséges megtermékenyítéssel esnének teherbe, ezzel is demonstrálván, hogy nem szorulnak a férfiak segítségére. Mitagadás, még annak lehetőségét sem lehet kizárni, hogy a feminista nők egyszer majd klónozással fognak szaporodni – ahhoz már spermabank sem kell.
A fölsorolt zsidó származású filozófusok, neveléstudományi szakemberek talán ismerték az iskola eredetét a zsidó kultúrában. Eredetileg az apa kötelessége volt a fiúgyermekek tanítása a Törvény (Tóra) magyarázatára. Amiatt, hogy szinte minden történelmi korszakban voltak háborúk vagy járványok, amelyek miatt az apák árván hagyták fiaikat, kialakult az a hagyomány, hogy a zsidó férfiak nemcsak saját fiaikat tanították a Törvényre, hanem az árvákat is. A Talmud (a zsidók törvénymagyarázata) előírja a Törvény élethosszig tartó tanulását mint kötelességet. A zsidó apának erkölcsi kötelessége értelmesnek lennie, és tanulnia. Ezért nem lehet véletlen, hogy éppen zsidó értelmiségiek figyeltek fel az intézményesített oktatás módszertani problémáira.
S nekik köszönhetően azt sem állíthatjuk, hogy az élethosszig tartó tanulás új jelenség, hiszen legalább kétezer éves.

4. Az andragógiával mint önálló tudománnyal és az önirányító tanulással kapcsolatos kételyek
A szkeptikusok egyike Stephen Brookfield Oxfordból, aki szerint az életkori sajátosságoknál fontosabbak a kulturális, etnikai tényezők, az eltérő személyiségjegyek, ezért tulajdonképpen indokolatlan az andragógia leválasztása a pedagógiáról.
Az önirányító tanulással (self-directed learning) kapcsolatban pedig mítoszok vannak forgalomban, azt sugallván, hogy a felnőtt tanulók többsége számára a tanulás törvényszerűen önirányító jellegű. Ez a mítosz tekinthető férfiközpontú gondolkodásnak, amennyiben a férfiak számára ideál a függetlenség, a nők számára sok esetben ennek ellenkezője, a kötöttség, a valakihez való tartozás a prioritás.
Brookfield két további tényezőt emelt ki, amelynek hiányában a felnőtt tanuló sem képes folyamatosan tanulni. Az egyik – az érdekes dolgok felfedezésének képessége (serendipity), a másik pedig a mérlegelés képessége (deliberation).
Az önirányító tanulás alternatívája – a konnektivizmus.

5. A konnektivizmus mint új tanuláselmélet vagy fejlődéselmélet több megközelítése
George Siemens négy tanulástípust képzel el, amelyek közt a konnektivizmus az utolsó, amely utoljára jelent meg. Az elődök: behaviorizmus, kognitivizmus, konstruktivizmus. Azonban a lényege szerint nem biztos, hogy a konnektivizmus tényleg új. „Minden eszmének van öröksége. Minden koncepciónak vannak gyökerei. Egy új eszme gyakran egy régi eszme a mai szövegkörnyezetben (today’s context).”
A konnektivizmus nemcsak tanuláselmélet, hanem az evolúciónak, a társadalomfejlődésnek vagy a művelődésnek is újfajta felfogása, amennyiben:
– alkalmazza a hálózati elvet,
– biológiai és közösségi szinten is vizsgája a tanulást,
– bekapcsolja a technikát a tudás és a tanulás terjesztésébe,
– az interakciókra koncentrál,
– fölismeri a megértés, a koherencia, a jelentésalkotás szerepét.
Az utóbbival kapcsolatban a kognitivizmus és a konstruktivizmus mint olyan elődök is megemlíthetők, amelyeknél fontossá vált az információk feldolgozása, a jelentésalkotás, a konnektivizmus esetében azonban az információbőség zavarával kapcsolatban merül fel ez a kihívás.
A konnektivizmus további jellemzőinek, téziseinek az alábbiakat tartja George Siemens:
– a sokféleség a tudás alapja,
– a tanulás a különböző tudások összekapcsolása,
– a tanulékonyság fontosabb, mint az előzetes tudás,
– a naprakészség is kulcskérdés.
Dave Pollard kulcsdefiníciói: A konnektivizmus lényege nem a tananyag, hanem a kapcsolatépítés. Tudni „mit” (fontos tudni), tudni „hogyan” (lehet megtanulni) és tudni ki (rendelkezik a szükséges tudással).
Downes fogalmai a konnektivizmus jellemzésére: különbözőség, autonómia, interaktivitás, nyitottság.
Ez lenne tehát a konnektivizmus lényeg. De mit lehet vele kezdeni?

6. A konnektivizmus mint a hagyományos oktatás alternatívája
Milyen is a hagyományos oktatás – a konnektivisták szerint? A tér összehozza az embereket. A hagyományos oktatás fő elemei: zárt osztálytermek és az információ és a tartalom hierarchikus elrendezése. Az osztálytermek az oktatás tűzőkapcsai. Hierarchikus gondolkodásmód jellemzi a tananyagot. A tanulás természete ellenáll az egyértelmű elhatárolásoknak (rendszereknek). Az oktatási anyagokat azonban a hagyományos oktatás keretei közt gyakran úgy készítik, hogy nem veszik figyelembe a fentieket.
Alternatíva? A CloudWorks adaptált egy gyengén strukturált megközelítést a tananyagok megosztására. (Conole, 2008) Ez a felhőmetafora. További új fogalmak „a tanulási környezet”, „a tanulói hálózat”. A tanulói környezetek a tanulás helyei. A hálózatok a tanulás struktúrái.A technikai változások adta új lehetőségek lényege, hogy az egyének egyre inkább részt vehetnek a tanulási tartalom, tehát a tananyag készítésében. De vajon a tanulók képesek-e globális tanulói hálózatokat szervezni, s kihasználni az információtechnikai forradalom adta lehetőségeket? A formális képzés mellett tanulás történik a játékokon, a szimulációkon, mentoráláskor, gyakorlaton (apprenticeship). A megváltozott helyek megváltoztatják a gyakorlatot. Az a kérdés, hogy létrejönnek-e alternatív globális tanulói hálózatok. A konnektivizmus azt állítja, hogy a tudás hálózati jellegű, a tanulás – hálózatok alkotása és navigálása.
Paul A. David (1990) szerint az új eszközökkel sokszor a régi teendőket végzik. Néhány technikai változásról (mint pl. a tv) annak megjelenésekor sokan azt sugallták, hogy társadalomátalakító hatása lesz. De elmaradt a forradalom. Azonban valósak is lehetnek a technikával kapcsolatos elvárások, a lényegi, szerkezeti változások iránt, hiszen a hagyományos osztálytermek korlátozott befogadóképessége kb. olyan korlátozó tényező az információ eljuttatásában, mint pl. a központi erőforrás az emeletes üzemépületekben.
Az új információtechnikaának köszönhetően csökkenhetnek az egy főre jutó tanulási költségek. Ez kiszélesíti az oktatási lehetőségeket, a kört, akikre kiterjedhet.
A hagyományos oktatás számára azonban nemcsak a hallgatói létszám növekedése jelent kihívást, hanem az az egyre inkább elismert tény is, hogy a tudományosnak tekintett, tananyaggá váló tudás átmeneti jellegű. Nemcsak a szerzők/tekintélyek a forrásai a tudásnak, hanem a tanuló egyéniségek is. Az új kihívásokra adott intézményes válaszok: határ nélküli oktatás, a nyitott egyetem (az Open University az Egyesült Királyságban és az Athabasca Egyetem Kanadában). Továbbá, profitorientált magánegyetemek, vállalati egyetemek.

7. De mikor valósul meg az új és jobb ötlet a gyakorlatban – Magyarországon is?
Az oktatási intézmények többségét, az államilag elismert vizsgahelyek mindegyikét akkreditálják. Az akkreditáció – értékítélet. Az állam mondja meg, hogy mi az érték. Ez a hagyományos oktatási szemlélet folytatódása. Eközben, persze, az akkreditált intézmények olyan végzős hallgatókat is diplomához juttatnak, akik diplomájuk megszerzése után közvetlenül még felkészületlenek a gyakorlati élet igényeihez való alkalmazkodásra. Az előzetes tudás felmérése – adaptálandó tapasztalatokat nyújt. Egy szélesebb, holisztikus megközelítés szerint az egész személyiség határozza meg a kompetenciát. De mikor kerül ez az elv át a gyakorlatba?
Az innováció diffúziójának modelljei (Christensen és Rogers, 1995) igen aktuálisak Magyarországon, ahol a tudomány és a technika zsenijei általában ugyanúgy magányosságra vannak ítélve, mint az eredeti gondolkodású írók vagy filozófusok is. Az új trendek akkor vezetik az innovációt, amikor az oktatók, az iskolák, a kutatócsoportok elfogadják. De mikor kerül sor erre? S mikor kerül sor erre más humán szolgáltatásoknál? Vegyük pl. a rövidlátás korrigálására szolgáló bemetszéses szemműtétet – Vjacseszláv Fjodorov találmányát a Szovjetunióban és az utódállamokban már legalább 30 éve csinálják –, amely Magyarországon még ma sem része az állami egészségügyi ellátásnak.
A konnektivizmus hívei elméletileg „egy magasan összekapcsolt (connected) és képzett embercsoporttól” várják, hogy válaszoljon a kihívásokra. Megérteni a világot – széleskörűen, több nézőpontból. Megérteni az értékeket, a koncepciókat. Erre kell egy új modell. Milyen lehetne az új modell? Elvileg, az új modell szerint az oktatási tartalom nincs előre gyártva, mert a különböző tanulóknak különbözők a szükségleteik, vannak pl. olyanok, akik nagyobb interaktivitást igényelnek. A tanulótársaknak köszönhető motiváció, időbeosztás segíthet a lemorzsolódás elkerülésében. Mi lesz az egyetemekből? A régi szerepek mellett, kapcsolatteremtő hely. Lehetőségek a kutatásra. A tanuló eleinte inkább támaszkodik a mentorára, később egyre inkább a saját érdeklődését követi. A finanszírozás így is lehetne állami is, alapítványi is. A nyugdíjas tanárok részt vehetnének a globális tanulói közösségekben.
Szép-szép. De ki fogja ezt elérni? Pl. az állami finanszírozást, a konnektivista tanulással szerzett tudás elismertetését? Vannak még tisztázatlan kérdések: Mi lesz az oktató szerepe? Hogyan fog tanítani? Mi lesz a tanuló szerepe? Önirányítás? Hogyan alkotják meg a tantervet? Megosztva? Hogyan végzik a kutatásokat? Mi lesz az egyetemek szerepe a társadalomban? Lesz-e osztályzás, intézményakkreditáció?

8. Mitől válna a konnektivizmus kultúrszocializmussá kicsiben és az információs társadalom kultúrszocializmussá nagyban?
A szakirodalomból megismert konnektivizmus tartalmazza a közös tanulást – ugyanúgy, mint ahogy az emberiség történelme is tartalmazza azt. Emellett, a konnektivizmus tartalmazza az új technikai lehetőségeket is. Azonban mit tudunk a tudományról és a technikáról – történelmi ismereteink alapján? Azt, hogy a tudást jóra is, rosszra is fel lehet használni. Az információtechnikai fejlődés egy új típusú bűnözési iparágat teremtett, a hackerekét. Mi a magyarázata a hacker viselkedésének? „Megteszem, mert megtehetem.” Ez a felfogás a hatalomgyakorlás logikája. Kb. úgy is hangozhatna: „Gyakorlom a hatalmamat, mert van hatalmam.” A bank áthárítja költségeit a fogyasztókra, ha megteheti. Sőt, akár saját költségei fölé is mehet, nemcsak addig emelheti a devizahitelesek törlesztőrészleteit, amennyi a bank költségeit fedezi, hanem tovább is, ha megteheti.
S nemcsak megteheti, hanem közvetlen anyagi érdeke is fűződik hozzá, hogy megtegye.
A konnektivizmus nem szünteti meg a versenygazdaság profitorientált jellegét.
A részvétel pedagógiája a konnektivizmus? Nagyobb társadalmi interakciót tesznek lehetővé? Igen, de az a felhívás, hogy az új technológiákat új pedagógia kövesse – sok esetben megválaszolatlan maradt. Ahol a tanulásmenedzselő rendszerek (LMS) megduplázzák az osztálytermet, kevés motiváció látható. Az új technológia nem vezet automatikusan új pedagógiai szemlélet kialakításához, s új veszélyek jelennek meg (az internetes bűnözés).
S mi a helyzet az állammal? A 2/3-os többséget szerző párt megváltoztatja az alkotmányt vagy bármilyen törvényt – mert megteheti. A rendőrség megveri az ártatlan járókelőt, mert megteheti. Az információtechnikai forradalom vagy a konnektivizmus mint új tanulási lehetőség fölbukkanása önmagában nem teremt új etikát, új viselkedéskultúrát. Bár ma már könnyebben létrejöhetne részvételi demokrácia, az ókori athéni népgyűlés szimulálható – hamarosan annyira elterjed az Internet, hogy az egész ország online lehet és szavazhat.
Freire és Illich a hatalmi struktúrák megváltoztatását ajánlották. Illich magyarázatai: egyre drágább a közoktatás, és nem is képes válaszolni az új kihívásokra. Az korlátozza a reformokat, hogy nincsenek erőfeszítések arra, hogy elméletet alkossanak a részvételi technológiák használatára.
Miért nincsenek erőfeszítések? Mert a hatalmon levőknek közvetlenül nem érdeke. A többieknek pedig hiába érdeke, nem biztos, hogy elég erős érdekérvényesítési képességekkel rendelkeznek. Az új technológiák nem szüntették meg azt a helyzetet, hogy a kultúrában, az ideológiában meg kell harcolni valamely nézet, gondolat elfogadtatásáért. Pusztán a technikai lehetősége adott a kultúrszocializmusnak, az etikát meg kell teremteni a konkrét emberek konkrét egymásra hatása során, akár a jogi-hatalmi viszonyok megváltoztatásával.

7. Felhasznált irodalom:
Cunningham, Phyllis M.: „Let’s Get Real: a Critical Look at the Practice of Adult Education”, Journal of Adult Education pgs. 3-15., 1993
Brookfield, Stephen: Adult Learning – An Overview, In: A. Tuinjman (ed) (1995) International Encyclopedia of Education, Oxford, Pergamon Press
Wikipedia: Ivan Illich, Connectivism
Winning the generation game – ELTE PPK belső anyag mint generationdocument_tcm6-2218