A humán és a reál tantárgyak tanulásához szokott tanulók eltérő tanulási igényei

Azaz, hogyan nem valósultak meg a tanulóközpontú oktatási elvek az oktatástechnikai órákon

Az elmúlt hetekben a gyakorlatban is megtapasztalhattuk azon tanulási szituációkat, amelyek kihívásokat jelenthetnek egy felnőtteket is oktató tanár számára, s amely kihívások megválaszolására majd magunknak kell rájönnünk, mert igazán jó megoldási mintákat nem láthattunk.

Mit nem láthattunk? Íme:

1. Nem volt előzetes tudásfelmérés. Miért lett volna fontos?

Ami a humán és reál tantárgyak tanulásához szokott tanulók szükségleteit illeti, magamat inkább az előbbihez sorolom, ami, azonban, se azt nem jelenti, hogy a reál tárgyak nem érdekelnek, se azt nem jelenti, hogy azokat képtelen lennék megérteni. A reál tárgyak tanulásához szokott tanulók számára szükség lehet az én tanulási szükségleteim és a hozzám hasonlók tanulási szükségleteinek bemutatására, mert ők, nyilván, magukon ezeket nem tapasztalhatják. De ezzel a problémával az információtechnikai tárgyak tanárai nem törődtek.

2. Nem volt fogalommagyarázat – és az se biztos, hogy a tanár érti ennek szükségességét

Nekem mint humán szakosnak nem magától értetődőek a számítástechnika gyakran használt fogalmai vagy a fogalmak közti összefüggések. Azaz, ha azt a szót hallom, hogy webszerver, nekem nem ugrik be azonnal, hogy miről van szó. S ha nem tudom, hogy miről van szó, akkor azt sem tudom, hogy az mire való. Hiába ismerem a szavakat külön-külön, tehát hiába értem meg az angol kifejezéseket, pl. azt, hogy a „web” hálót jelent, a „server” pedig kiszolgálót, eme szavak összerakásából még nem jövök rá a szóösszetétel valódi jelentésére.
A nyelvtudomány (és a filozófia is) külön foglalkozik azzal a témával, hogy a szavak, szóösszetételek közvetlen és közvetett jelentése nem ugyanaz. Pl. a „waterlooi vesztes” szóösszetétel jelentése nem azonos a „Bonaparte Napoleon” jelentésével, annak ellenére, hogy Bonaparte Napoleon volt a waterlooi vesztes. Miért nem azonos a kettő? Azért, mert a waterlooi vesztes egy adott szemszögből szemléli Bonaparte Napoleont, abból a szemszögből, amelyre nem következtetünk automatikusan, ha a Bonaparte Napoleon nevet halljuk. Másrészt, annak, aki nem ismeri a történelmet, annak nem ugrik be, hogy ki lehet a waterlooi vesztes, ráadásul, ha esetleg beugrik, akkor se biztos, hogy Bonaparte Napoleonra gondol, hiszen gondolhat Franciaországra is.
Visszatérve a webszerverre – a szóösszetételt alkotó angol szavak lefordításából és a jelentések egyesítéséből még nem biztos, hogy a humán szakos tanuló megérti, hogy mi az a webszerver és mire való. Miért nem jövök rá? Mi ugrik be nekem mint humán szakosnak?
Pl. az, hogy az én számítógépem nem egy szerver, mert nem én szolgáltatom a szolgáltatást. Tehát nem értem, hogy mi közöm lesz nekem egy olyan dologhoz, amit nem én végzek, hiszen én mint webfelhasználó – kliens vagyok.
Tehát szükségem lenne olyan háttérinformációkra, hogy – ha lenne rendszeres jövedelmem és tervem arra, hogy mellékkeresetként távoktatásban tanítsak - hiába vennék én meg egy webhelyet, azaz, domain-t, az nem működne, ha nem telepítenének rá webszervert. Meg adatbázis-kezelőt. (Azt ma sem tudom, hogy az utóbbi pontosan milyen jellegű program, hasonlít-e pl. a Microsoft Access-re vagy nem.)
S miért kellene nekem ezzel törődnöm? Azért mert e nélkül nem tudok telepíteni e-learninget sem. Illetve telepíthetnék e-learninget – de csak mások webszerverének felhasználásával.
Ez az összefüggésrendszer engem mint tanári végzettségű és hajlamú embert érdekelt volna, de idáig nem jutott el a gondolatmenetem, hiszen az információtechnikai órákon az kötötte le a figyelmemet, hogy a tanár által az órán adott utasításokat a számítógépen végrehajtsam.

3. A tanár nem ellenőrizte, hogy a tanulók értik-e az általa elmondottakat. Hogyan működik a humán szakos tanuló tanulási folyamata az órán?

A jegybeíráskor volt szerencsém megbeszélni a kérdést az oktatóval. A válasz az volt, hogy miért nem kérdeztem (tehát miért nem kérdezett az a tanuló, aki nem értette, hogy melyik szó mit jelent, és melyik dolog mire való)? Igen, miért is?
Egyrészt azért, mert már a kérdéshez is rendelkezni kell háttértudással. Aki teljesen lemarad, nem tudja, hogy mit kérdezzen, hiszen neki az egész folyamat érthetetlen.
Másrészt azért, mert a humán tárgyak tanulásához szokott tanuló ahhoz szokott hozzá, hogy nem azonnal kérdezi meg, ha valami nem ért, hanem megvárja a tanárt, hogy az végigmondja a mondókáját, illetve, megteszi azt, amire a tanár kérte őt, abban a reményben, hogy ez alatt az idő alatt össze fog állni benne a kép. S várja a végén az elemzést, a kérdések lehetőségét. S a humán szakos tanuló csodálkozik, amikor a folyamat végén a reál szakos tanár nem áll meg, hogy megkérdezze, hogy melyik tanuló mit értett meg, mert a reál szakos tanárban föl sem merül, hogy nem értették meg őt, hiszen végrehajtották a folyamatot, aminek még kézzelfogható eredménye is van. A reál szakos tanár nem szeret sokat beszélni, beszélgetni. Ő nem a szavak, hanem a tettek embere. Viszont a humán szakos tanulók a szavakból értenek, a szavakkal való kommunikációhoz szoktak hozzá.
S itt merül föl az a kérdés, hogy tényleg az-e a leghatékonyabb tanulás, amikor cselekszem, végrehajtom a folyamatot – saját kezemmel. Mert előfordulhat, hogy a látszólagos eredményes cselekvésem ellenére sem ragad rám semmi. Mert nem értem, hogy mit miért teszek, illetve, nyilván, azért teszem, mert a tanár mondta, és én meg tanuló vagyok, aki nem akar megbukni.

4. Hogyan működik a humán szakos agy? A félreértett követelmények: eszköz és cél

A humán szakokon az információk rendszerré összeállásának van jelentősége – a tanuló azután kérdez, hogy valamilyen szinten átlátja a témát. Abban reménykedik, hogy ha a szavakat (azok fordítását) érti, akkor a folyamat során megismert szövegkörnyezetben meg fogja érteni azok konkrét jelentését is. És csodálkozik, amikor nem érti meg, mert a tanár abban a hitben van, hogy a tanulók már mindent megértettek, ezért nem áll meg visszakérdezni, elemezni, abban a hitben van, hogy lehet továbbhaladni.
Emellett, a humán szakos tanuló s tanár ahhoz szokott hozzá, hogy a tanulási folyamatok ráhangolással kezdődnek, s esztétikai élményt nyújtanak.
Az információtechnikai órákon azonban ez félreértéshez vezet. Mivel technikai jellegű problémák sokaságát kell a gyakorlatban leküzdeni (lassú számítógépek, nem hallható tanári instrukció), a tanuló számára már az is egyfajta esztétikai élmény, hogy egyáltalán képes követni a kiadott utasításokat, s valamilyen kézzelfogható eredményt felmutatni a számítógépen. S azt hiszi, hogy erről szólt az óra, ezért kapja meg a gyakorlati jegyet, miközben nem.
Ha a tanár nem foglalja össze és nem kérdezi ki a tanulókat az óra végén, akkor a tanulóban nem áll össze a kép, hogy mi lett volna az óra célja – a tanulók úgy vélik, hogy az adott produktum megvalósítása volt az óra célja, miközben lehet, hogy azon fogalmak megértése lett volna a cél, amelyeket a tanár egyszer megemlített, s – mivel reál szakos – nem szaporította a szót.

S ezek után a tanulók a kiadott feladatok osztályzásakor döbbennek rá, hogy félreértették a tanárt, mivel nekik nem csak a tanár által kiadott utasításokat kellett volna követniük, hanem egy teljes fogalmi rendszert, követelményrendszert és kompetenciát megérteniük és elsajátítaniuk (lényegében egy új OKJ-s szakmát) két alkalommal történő konzultáció és ezt követő egyéni munka révén.

.