Online tanulási környezet kicsit másképp

Magyar Erika „A társas hálózatok intelligenciája” című bejegyzése adta az ihletet a heti második bejegyzésemhez. Erika olyan érdekes dolgokról írt, hogy eszembe jutott egy magyar virtuális közösség, akikről nemrég hallottam és olvastam is. Tudást – ismereteket osztanak meg egymással (mint mi is) csak kicsit másképp teszik, mint amit megszoktunk.

 A dotcom-lufi 2001-es kipukkanása után megmérték, hogy az internetes iparág bibliájának számító Wired című hetilap az összeomlást megelőző hónapok, évek során milyen gyakorisággal használta a "forradalom" szót. A kutatás eredményeképpen kiderült, hogy minden negyedik héten írták azt egy új weboldalról, hogy az most aztán tényleg és alapjaiban és visszavonhatatlanul megváltoztatja életünket. Az utolsó előtti internetes forradalom pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor elkezdtek népszerűvé válni az internetes társas hálózati oldalak. Néhány hónap, 1-2 év alatt ezek a szolgáltatások elképesztő mennyiségű felhasználót gyűjtöttek maguk köré. A 2002-ben indult magyar iwiw-nek ma több, mint kétmillió felhasználója van, a hasonló elven működő amerikai Facebooknak ez idő alatt 21 millió tagja lett ( s azóta percenként többezren csatlakoznak), a myspace 174 milliós felhasználói tábort épített fel maga köré.

Az iwiwnek minden oka meglehet a büszkeségre: a honlap abszolút nagyságban is a legnagyobbak közé tartozik, és ha ezt a számot a piac nagyságához mérjük, kiderül, hogy a 10, maximum 15 millió magyar ajkú emberből két milliót összegyűjteni arányaiban jobb teljesítmény, mint az 250 milliós Egyesült Államokban 21 milliót. Ez rohamos növekedés több kérdést is felvetett. Például, hogy minek köszönhető ez az elképesztő ütemű növekedés, s hogy vajon mihez is kezd majd egymással az a sok ember, ha már egyszer ilyen jól összejöttek? Erre azóta is sokan sokféleképpen keresik a választ.

Az online környezet ezzel szemben egy azok közül a médiumok közül, melyet kapcsolattartásra használunk. Ha elfogadjuk azt a Marshall McLuhan-i tételt, hogy ezek "a mediális rendszerek valójában az emberi idegrendszer kiegészítéseként, protéziseként funkcionálnak, ahol a humán komponens, a wetware, a hardware és a software különös szimbiózisban alkotnak egyedi rendszert, az a magyarázat is felmerül, hogy azért van mindannyiunknak egy kicsit több ismerőse az interneten, mert ebben a környezetben a gyenge kapcsolatok létrehozásának és fenntartásának gyakorlatilag semmilyen költsége nincs. "Más szóval az iwiwen, Facebookon semmibe se kerül egy távoli ismerőst bejelölni, ráadásul ez a fajta kapcsolat nem felejtődik el, azaz időben a számuk csak egyre nő. Az internet nemcsak e kapcsolatok fenntartását, de működtetését is megkönnyíti.

Érdemes elgondolkodni, hogy a fontosnak, hasznosnak bizonyuló információk mekkora hányada származik a gyenge kapcsolataink köréből, és rá fogunk jönni, nagyobb, mint gondolnánk. Richard Wiseman brit pszichológiaprofesszor ezt egy sajátos kutatással támasztotta alá. Ő annak próbált utána járni, hogy mitől szerencsések egyes emberek és mitől érzik magukat szerencsétlennek mások. A kutatásból az derült ki, hogy amint az várható volt, a szerencséseknek és szerencsétleneknek pontosan ugyanakkora eséllyel lesz telitalálatuk a lottón. De a két csoport nagyon különbözik abban, hogy mennyire nyitottak a világra. A szerencsések sokkal több kapcsolattal rendelkeznek, sokkal nyitottabbak az újdonságokra, mint szerencsétlen társaik. A több kapcsolat, a nagyobb nyitottság pedig jelentősen megnöveli a szerencsés találkozások esélyét. A nagyszámú gyenge kapcsolattal talán egy kicsivel szerencsésebbek lehetünk. A kapcsolattartás olcsósága és a személyiség részévé tett digitális információk kialakítása nemcsak a már létező gyenge kapcsolati háló működtetését teszik könnyebbé, de jelentősen megkönnyíthetik az egymást még nem vagy csak alig ismerő, de hasonló érdeklődésű, hasonló értékeket valló emberek egymásra találását is. Más szóval ezek a társas hálózati szolgáltatások az új, virtuális közösségek kialakulásában is kulcsszerepet játszhatnak.

A közösség fogalmának nincs egy mindenki által elfogadott egyszerű definíciója. Ami fontos lehet, a "mi" és a "többiek" közötti különbségtétel képessége. Közösségről közösségre, korról korra más és más tényezők vannak hatással arra, hogy mi különböztet meg minket mindenki mástól. A munkahely, a közös lakhely ugyanúgy kijelölhet egyfajta közösséget, mint a közös nyelv, a közös érdeklődés, a közös ünnepek, a kölcsönös segítségnyújtások rendszere, vagy egy multikulturális társadalomban az egymással megosztott különbségeink. Gondoljunk csak a heti témánkhoz érkező, számos megközelítésből fakadó bejegyzésekre.

A közösség e sokféle lehetséges megközelítését egy és ugyanaz a dolog fogja össze: a közösség tagjainak kommunikációja, az a mód, ahogy a közösség tagjai kapcsolatot teremtenek egymással, a környezetükkel, a múltjukkal. Ebből következően nagyon másfajta közösségek fognak kialakulni ott, ahol a közösséget a szóban átadott/megosztott tudás szervezi, és ott, ahol a közös tudás, élmények alapja a tömegkommunikációs eszközökön keresztül érkező információ. Az internet elterjedése sok szempontból újrarajzolja azt a kommunikációs teret, melyben a közösségek létrejönnek, fennmaradnak, megszűnnek. Az online kommunikációs csatornák nemcsak saját ismerőseinket hozza karnyújtásnyi távolságra, de sok százmillió ismeretlent is. Többekkel, olcsóbban van lehetőségünk kapcsolatot teremteni, mint korábban. Ez a tény, ha át nem is írja eddigi közösségfogalmainkat, mindenképpen újabb jelentésekkel gazdagítja.

Azok a közösségek az igazán érdekesek, melyek az internet nélkül nem vagy csak jóval nehezebben jöhettek volna létre. Itt van hát egy olyan online közösség, amelyik kizárólag az internetes hálózatot használja kapcsolattartásra, és a maga nemében egészen különleges világot teremtett. Ez a közösség a karagarga.net. (Korábban sosem hallottam róluk).

A karagarga.net egy illegális filmarchívum, underground könyv- és zenetár, melynek tagjai arra tették fel az életüket és szó szerint a szabadságukat, hogy megőrizzék és a közösség számára elérhetővé tegyék a globális film- és zenei termés kevésbé népszerű, a hagyományos csatornákon keresztül nem vagy csak nehezebben hozzáférhető részét. Nehéz a közelükbe férkőzni, weboldalukon is csak szolid, visszafogott szöveg olvasható:

„If you want the love, you have to log in.
If you have already registered but never received the confirmation email, try this page.”

Ennek a közösségnek a világ minden tájáról összesen alig 10 000 tagja van. A közösség, mint az internetes közösségek jelentős része, egy erősen speciális érdek és érdeklődés körül jött létre. Ez az érdeklődés a piacon nem kapható, könyvtárból nem beszerezhető filmek, zenék, szövegek archiválása, hozzáférhetővé tétele. Sok esetben akár idegen nyelven is.

Az online közösségi hálózatok mottóját Pierre Levy kommunikációkutató, szociológus fogalmazta meg röviden, de annál lényegre törőbben: "Senki nem tud mindent. Mindenki tud valamit. Minden tudás az emberekben rejlik." A való világ normái azt diktálják, hogy ritkán kérjünk a gyenge kapcsolatainktól a minimálisnál nagyobb erőfeszítést igénylő szívességet. Ezzel szemben az online világban mindennapos az, hogy Barry Wellman online közösségekkel foglalkozó kanadai szociológust idézve "a közösség tagjai olyan embereknek nyújtanak információt, segítséget, társaságot és a valakihez tartozás élményét, akiket alig vagy egyáltalán nem ismernek". Mivel ez egyformán igaz mindenkire, ezért aztán nem kell félni attól, hogy az önként felajánlott erőforrások viszonzatlanok maradnak: Howard Rheingold, a Virtuális Közösségek című könyv szerzője szerint "lehet, hogy az az ember, akinek én segítettem, soha nem lesz abban a helyzetben, hogy segítsen nekem, más viszont igen". A Karagarga közössége is ezen elvek mentén működik. Minden egyes filmet valaki a saját gépéről, a saját internetkapcsolatát használva oszt meg a többiekkel. A közösség tagjai végzik a feliratozást, ők fordítják a feliratokat. Ők azok, akik értékelik és katalogizálják a filmeket. Ezek az emberek nemcsak azt a tudást osztják meg egymással, amit egy-egy ritkaságról esetleg csak ők tudnak, de a technikának köszönhetően képesek egymással megosztani magukat az alkotásokat is. A karagarga.net egymással személyesen talán soha nem is találkozó felhasználóit azonban nem csak a közös érdeklődés és a közös cél kapcsolja össze, de azok a szabályok is, melyek a közösség életét szabályozzák. E szabályok némelyike az önvédelmet szolgálja. Mivel tevékenységük egy része a Föld minden egyes országában szerzői jogi törvényekbe ütközik, ezért például alaposan megnézik, hogy kit vesznek fel maguk közé. Más szabályok arra szolgálnak, hogy a közösség hű maradhasson önmagához. Például a keresett hollywoodi nagyfilmeket megosztókat kizárják maguk közül, ahogy kizárják a közösségből azokat is, akik potyautasként viselkednek, és nem tesznek hozzá a közös erőforrásokhoz. Ezzel szemben nagyra értékelik azt, ha valaki aktív tag, sokat és jókat szól hozzá a fórumokban zajló beszélgetésekhez, értékes munkát végez, vagy más módon járul hozzá a közösség gazdagságához. Ezek az írott és íratlan szabályok részben a közösség alapítóitól származnak, más részük a sok ezer fórumtéma sok tízezer hozzászólásán keresztül alakult ki az évek során…

Mi nyíltan, online írjuk a véleményünket, és megosztjuk az ismereteinket az arra kíváncsiakkal. Éppen ezért felelősségünk is nagyobb. Ugye hogy vannak párhuzamok, a mi konnektivista önképzésünk és a karagargások között? :)

Forrás: Mindentudás Egyeteme előadások 2007
Pléh Csaba: A mindent átszövő hálózatok, Bodó Balázs: Hatalmas hálózatok, internetes közösségek, társas hálózatok 

Motiváció és elektronikus oktatási környezet

A különböző pszichológiai elméletek alapvetően három felfogáscsoportba oszthatók abból a szempontból, hogy milyen összefüggéseket feltételeznek a személy vagy a személyiség motívumai, a környezet és a cselekvések között. A behaviorista pszichológia felfogás a cselekvések magyarázatában elhanyagolja a személyiség szerepét, és közvetlen összefüggést feltétételez az egyén környezete és cselekvései között. Az úgynevezett tulajdonságelméletek a cselekvéseket alapvetően a személyes

motívumokból kiindulva magyarázzák. A tanuláselméletek a lelki motívumokon belül az egyének azon kognitív motívumait hangsúlyozzák, amelyek főleg a mindenkori környezet hatásait közvetítik. Léteznek olyan összetett felfogások is, amelyek a tulajdonságelméletek és a tanuláselméletek összeegyeztetésére törekszenek. E felfogások egyaránt hangsúlyozzák mind a személyiség, mind a környezet szerepét a cselekvések magyarázatában, és a cselekvések motívumait részben személyes, részben instrumentális motívumoknak tekintik. „Rámutatnak arra, hogy bizonyos körülmények között alapvetően a személyiség tulajdonságai, más körülmények között alapvet en a környezeti tényezők határozzák meg a cselekvéseket.”

KISS ÁRPÁD szerint „Motiváción azoknak a különböző eredetű indítékoknak együttesét értjük, melyek a tanulót a tanulásra ráveszik, és a tanulási kedvet és elhatározást a tanulás végéig ébren tartják. Semmilyen életkorban nincsen sikeres tanulás motiváció nélkül.

A tanulási motiváció a tanuló által meghatározott folyamat, amely önszabályzó interakciókon keresztül valósul meg. Alakulásának folyamatában nagy jelentősége van az egyén aktív önszabályozásának. Pedagógiai megfontolásból a tanulási motiváció négy szintjét különböztetjük meg. A beépült (internalizált) tanulási motiváció, a belső (intrinsic) tanulási motiváció, a külső (extrinsic) tanulási motiváció, és a presztizs motiváció. Minél inkább önirányító egy tanulási forma, annál nagyobb a jelentősége a tanuló belső motivációjának. Önszabályozó tanulásról akkor beszélhetünk, ha egy személy önmagát motiválja, és a tanulási tevékenységét önállóan, önmagáért tervezi, strukturálja, vezérli és kontrollálja. Az önszabályozás nem más, mint a személyes célok megfogalmazásának képessége, mely összhangban áll egyrészt az egyén szükségleteivel, másrészt rugalmas tanulásstratégia-kiválasztó képesség is, mely a menet közben fellépő konfliktusok megoldását szolgálja.

A hatékony tanuláshoz

· olyan kihívást jelentő feladatok kellenek, amelyek hatnak a tanuló önszabályozó képességére, ami segít irányítani és befolyásolni a problémamegoldó folyamatot;

· olyan önmegvalósításra kész én szükséges, mely a feladatot kihívásnak tekinti, s megoldásra készteti az adott egyént;

· valamint megfelelően hatásos környezeti feltételek szükségesek.

Egy tanulási feladat megoldását elemezve mindig az egyén aktuális motivációs állapotát és az adott szituációt együttesen kell figyelembe venni

A napjainkban egyre inkább előtérbe kerülő kompetencia alapú képzés alapfeltétele az „értő tanulás”, melyhez a tudás alakulásának folyamatos követésére van (lenne) szükség. „Ha napi, de legalább heti szinten egyénileg követhető lenne minden tanuló haladása, akkor ezen információk kumulálása sokkal használhatóbb visszajelzést adna az iskolai vezetés és oktatáspolitika számára, mint az időszakos reprezentatív elmérések. Ez technikailag ma már elérhető távolságra van, csupán hozzáállás és szervezés érdése.

A számítógéppel támogatott oktatás csaknem „korlátlan teret” nyit az azt felvállalók

számára. Már az egyszerű (off-line) programok is kiválthatják a tanulás legegyszerűbb folyamataiban, például a tanár-diák interakcióban megjelenő visszajelzéseket. Egy megfelelően kidolgozott oktatóprogram képes a tananyag megértésének mélységét, min őségét tesztelni, és ezt a tanuló számára azonnal visszajelezni, s őt egyben a hiányosságok pótlására szolgáló tananyagot is felajánlani. A számítógép nem pótolhatja minden esetben a tanárt, de a legtöbb esetben remekül kiegészítheti munkáját. A formális tömegoktatás egyik legnagyobb problémája, hogy nem tudja kezelni a tanulók

között levő sokféle és nagymértékű különbséget, így az átlagra méretezett eljárásaiból senki sem az optimális mértékben profitál. Az oktatás individualizálására irányuló törekvések megvalósításának legfőbb akadálya a tanári kapacitás szűkössége volt. „Az IKT alkalmazásával mindinkább lehetővé válik, hogy a tanulók saját tempójukban haladjanak, mindenki azt tanulja, amit még nem tud, egy probléma megértéséhez azt az információt kapja, ami nála éppen hiányzik.” Sokan használnak ma már interaktív oktatási segédanyagokat és még többen tennék, ha rendelkezésre állnának olyan programok, amelyeket „csak alkalmazni” kell. Véleményem szerint az elektronikus oktatásnak azonban ma még kevés az „aktív résztvevője”. Egy tananyag interaktív kidolgozása idő igényes, az adatbázisok kialakítása és feltöltése pedig igen költséges. A központilag támogatott projektek eredményeként létrehozott programcsomagok viszont gyakran kerülnek „vakvágányra”.

POLÓNYI ISTVÁN a tanulást az élő szervezet működéséhez hasonlítja: „mint ahogy az élő szervezetnél az inputok a szervezet működéséhez szolgáltatnak energiát, s az égéstermékek eltávoznak, a tanulásnál is az input információk nagy része elfelejtődik, s a szerkezetük, összefüggéseik az, ami megmarad.” Az oktatás során a pedagógus szerepe éppen ezeknek az összefüggéseknek a szemléltetése, megértetése – és persze a motiváció fenntartása. Nem az információk tömegére, hanem olyan információkra van tehát szükség, amelyek az információfeldolgozást támogatják, s amelyek az elsajátítatni kívánt összefüggések megértését segítik elő.

Az elektronikus tanulás során a tanulók és a tanulás technológiájának kapcsolata sem elhanyagolható. Kutatások során kimutatták, hogy azok a tanulók, akik az online tanulási képességet elsajátíthatónak tartják, pozitívabb elvárásokkal rendelkeznek a tanulás ezen formájának kimenetele iránt, az alkalmazás során kevésbé idegesek és magasabb teljesítményt is érnek el. Azon tanulók, akik azt gondolják, hogy az online tanulási képesség viszonylag rögzített készség, sokkal idegesebben állnak a tanuláshoz, kevesebb sikerről számolnak be és teljesítményük is alacsonyabb. Ez azt bizonyítja,

hogy a tanulóknak az online tanuláshoz való hozzáállása és az az erő kifejtése, amellyel ezt a készséget fejleszteni akarják, alapvető fontosságú motivációjuk és az online tanulásuk teljesítménye során.

A tanulóközpontú oktatási formákban a tanulás testre szabott, a diák rugalmas, saját idő beosztáshoz igazítható képzést kap, meghatározza a tanulás ütemét és helyét, emiatt viszont a sikerhez nagyfokú motiváltságra, fegyelemre és önállóságra van szükség. Vannak, akik ezt kiváló lehetőségnek tartják, mások viszont hátrányként élik meg.

Az elektronikus eszközökkel támogatott tanulás elfogadásának legkomolyabb gátja az infrastrukturális gondokon túl a technikával szembeni idegenkedés, a technológiai eszközök készségszintű használatának (digitális írástudás) hiánya 2 , illetve az új és szokatlan helyzet miatti szorongás. Nemzetközi vizsgálatok szerint a kezdeti motivációs tényezők nem feltétlenül elégségesek ahhoz, hogy végig fenntartsák a lelkesedést. Ezért ezekben a képzési formákban „a motiváció meg őrzésében szükséges, hogy az intézmény folyamatosan támogassa a tanulókat, ami azt jelenti, hogy alaposan

átgondolt és lefektetett elvárás rendszerre, állandó visszacsatolásra és következetes teljesítmény értékelésre van szükség.”

Egy igazán jó, interaktív oktatástámogató rendszer azt a „filozófiát” képviseli, amelynek a lényege a motiválás – aktivizálás – differenciálás –visszacsatolás

Az oktatás elektronikus támogatása mindenképpen hozzájárul a tanulók ismereteinek bő vítéséhez és képességeinek fejlesztéséhez, azonban alkalmazásának „mindennapossá” válása véleményem szerint még várat magára. Ennek egyik oka a tanulók hozzáállása az elektronikusan elérhető oktatási anyagok használatához. Ki kell alakulnia annak a „kultúrának”, amely nem a feladatok azonnali kinyomtatását és „hagyományos” úton történő megoldását jelenti, elveszítve ezzel az interaktivitás adta előnyt. A

másik ok a tanárok hozzáállása. Az interaktív tananyagok elkészítése nem kis munkát és kreativitást követel, mindemellett a végső megjelenése csak csapatmunkában valósítható meg. Úgy gondolom azonban, hogy a „befektetés” hosszú távon mind a tanulók, mind a tanárok számára „gyümölcsöz õ ”lehet.

Forrás:

Korom Erik MultiMédia az Oktatásban 2007 konferencia Budapesti Műszaki Főiskola, 2007. augusztus 23-24.

Réthy Endréné: A tanítás-tanulás hatékony szervezése: (Motiváció és az önszabályozó tanulás tanulmány, mely az Educatio, Bp. 2008. tanulmánykötetben jelent meg.)

Demokráciára nevelés? A magyar kudarcok lényege: a nem organikus társadalomszerveződés. Hogyan lehetne organikus?

A szociológia (pl. Szűcs Jenő, Csepeli György) régen kutatja a magyar történelmi fejlődés szervetlenségét, annak következményeit, de a megoldás az andragógia, azaz, a népművelés kezében van. Illetve a teljes oktatási folyamat megértésén múlik.
Hiszen, a normákat a kultúra átadásának-átvételének folyamatában - az oktatásban és a művelődésben - sajátítjuk el.

A magyar társadalom és a magyar oktatási rendszer működése analóg.
A társadalmi rendszer azokból az emberekből épül fel, akik az oktatási rendszerben szocializálódtak. Akik tanulóként ahhoz szokhattak hozzá, hogy az ő akaratuk másodlagos. A tanítási-tanulási folyamatnak ők csak szenvedő alanyai, nem alkotói.


Az aktuális kérdésem ezen bevezető után az, hogy van-e magyarázat arra, hogy Magyarországon miért nem jön be semmilyen ideológia vagy rendszer: a kereszténység se, a felvilágosult abszolutizmus se, a kapitalizmus se, a szocializmus se, a polgári demokrácia se? A cigányság integrációja se?

A magyarság mint egész anarchikus (instabil) viselkedésének (pl. az adóelkerülésnek), szerintem, a hatalom nem szerves jellege a magyarázata. Arra gondolok, hogy évszázadokon át olyanok vezették az országot, akiket elnyomóknak tekintett a lakosság nagy része. Hiszen se a törökök, se a Habsburgok nem tűntek a magyarság felelős vezetőinek. Majd a XX. században az MSZMP-t az ellenzékiek a SZU bábjának tekintették.

Szerintem, ez a hatalomellenes életérzés, kultúra nem mindig volt indokolt, de tehetetlensége folytán fennmaradt. Mert pl. Széchenyi Istvánt, a felelős magyar nemest nem gátolták meg a Habsburgok abban, hogy hidat építtessen, lóversenyeket, civil kaszinót szervezzen. A Habsburgok nem akadályozták azt, hogy a magyar nemesség szerves értelmiségként viselkedjen, pusztán aggódtak a birodalom egységéért.
Vagy Hruscsov szovjet pártfőtitkár sem akadályozta Nagy Imre magyar miniszterelnök reformjait 1953-ban. Brezsnyev, Andropov vagy Gorbacsov nem akadályozták meg Kádár Jánost abban, hogy a magyar szocializmust rugalmasabbá tegye, engedélyezze a háztáji gazdálkodást, a gmk-kat. A szovjeteket nem zavarták se Nagy Imre reformjai, se Kádár Jánosé. Ők a szocialista tábor mint birodalom egyben tartásáért aggódtak.

Mégis fellázadtak a magyarok - 1848-ban is, 1956-ban is, 1989-ben is. A birodalom ellen. Mert úgy érezték, hogy nem az ő birodalmuk.

Vajon, utólag, objektívebben megítélve, nekünk magyaroknak érdekünk volt-e egy szervessé váló birodalom, tehát egy olyan birodalom felbomlasztása, amelyben a vezetők felelősen viselkednek - a nemzet érdekeinek hosszú távú figyelembevételével?
Szerintem, nem volt érdekünk - de néhányan - a kellemetlen történelmi tények általánosítása miatt - abban hittek, hogy le kell rombolnunk a birodalmat, a korábbi rendet. S az ő hangjuk volt az erősebb. Abban reménykedtek, hogy majd létrejön egy még organikusabb társadalom. De nem jött létre.

Az egy kulturális, népművelési kérdés, kulturális antropológiai diagnosztikai kérdés, hogy miért bomlaszt fel a nemzet egy olyan birodalmat, amelyet akár fenn is tarthatna, és jól járna vele. A másik kérdés, hogy hogyan lehetne organikus, organikusabb a magyar társadalom? Egyáltalán, hogyan jön létre az organikus társadalom.

Elemezzük tudományosan! Mi volt a középkor társadalma? Feudalizmus vagy hűbériség. Igen, de nem mindegy, hogy ki a hűbérúr. Nem mindegy, hogy organikus vagy nem organikus a hűbériség. A magyar történelem jó példája annak, hogy olyan hűbérúr is lehet, aki törődik az alattvalókkal, és olyan is, aki korlátlanul kizsákmányolná őket. A török-uralom és részben az osztrák uralom is olyan feudalizmusok voltak, amelyeknél a hűbérúr nem igazán akarta felvirágoztatni alattvalóit. A közelmúlt történelmi eseményei igazolják, hogy mindez a nyugati típusú polgári demokráciákban is előfordulhat. Lehetséges felelős hűbérúr - felelős vezető, és lehetséges felelőtlen vezető.

Mi történik a politikai piaccá váló demokráciában, a kapitalizmusban?
A négyévenkénti választások miatt a hatalmi pozíció ideiglenes - ezért rövid idő alatt meg akarják szedni magukat a politikusok - ugyanúgy, mint a török-uralom alatt a szpáhik. Ez igaz a multikra is - behozzák ide a tőkét, de nem céljuk a magyar állampolgárok jóléte, tanítása, csak a profit. Ha máshol nagyobb profitot kaphatnak, továbbállnak. Tehát a mai politikusok is, a multik is a török-uralomra emlékeztetnek. A nem organikus hűbériségre. Rosszabbak annál a feudalizmusnál is, amikor pl. I. István király vagy Hunyadi Mátyás uralkodott.

Nézzük a mai konkrétumkat: A jelenlegi Fidesz-KDNP koalíció a választásokon részt vevők 53%-át képviseli - úgy, hogy nem tárta fel a programját. Ez az 53% a szavazóképes választók kb. 1/3-át jelenti, mivel 30-40% a szavazástól távolmaradók aránya. Azaz, a magyarok többségét nem képviseli az Orbán-kormány. A választási rendszerbe bele van kódolva az a lehetőség, hogy a magyar társadalom kisebbsége uralkodhassék a többség fölött, amennyiben ez a kisebbség a legerősebb kisebbség. Tehát a fideszes-kdnp-s szavazótábor - a legerősebb kisebbség - amely, gyakorlatilag, teljhatalmat kapott. Nem Orbán Viktor gátlástalansága miatt van teljhatalma a Fidesz-KDNP pártszövetségnek, hanem a választási rendszer miatt. Ráadásul, a magyar választási rendszer - amely politikai piac, szavatossági jog nélkül - lehetővé teszi a megtévesztést.

Mi lehetne a megoldás? A demokráciára nevelés - üres szócséplés, ha nem konkretizáljuk, hogy mit értünk rajta. Szerintem, népképviseletre lenne szükség - arra, hogy ne személytelen legyen a kapcsolat a választók és a politikusok közt, hanem személyes. A választó személyesen ismerje és meghatalmazza azt a politikust, aki képviselni fogja őt. Tulajdonképpen választásokra sincs szükség - elég begyűjteni a kopogtatócédulákat.

Egy ilyen új modell szerint, választási kampányok lennének, de csak az aláírások begyűjtéséig tartanának. Ez nem is annyira választás lenne, hanem inkább csak meghatalmazás - kötött mandátummal. Amivel az járna, hogy ha nem azt képviselik, amit ígérték, vissza lehetne vonni az aláírást. Ez a feudalizmus, a hűbériség fordítottja lenne. A hűbériség lényege az volt, hogy a hűbérúr megválasztotta azokat, akikben megbízott - ők lettek a középvezetők. Az új modellben a választópolgárok egy képviseleti szerződéssel meghatalmaznák azokat, akikkel egyetértenek, akikben megbíznak, ők lennének a képviselőik az Országgyűlésben. Amíg bíznak bennük.

Az állami vezetés és a művelődésben, az oktatásban való vezetés analógiája

Az alulról szerveződési, meghatalmazási elvet az oktatásra, a szabad tanárválasztásra is ki lehetne terjeszteni. A közoktatásra és a felnőttoktatásra is. Ez azt jelentené, hogy az taníthatja a gyermeket, akit a tanulók vagy a szüleik meghatalmaznak rá. Az önkormányzatnak adnia kellene egy listát, hogy kik taníthatnának - és közülük válasszanak.

Jelenleg úgy tűnik, hogy kényszertársadalmakban élünk - ezért történhet a kormányzás ellenünkre, ezért nem érezzük jól magunkat - az iskolákban sem.

A társadalom fejlődik vagy csak a technika? (Z. Karvalics László könyvének továbbgondolása)

Ebben a tanulmányban Z. Karvalics László Az információs társadalom keresése című könyvének az információs társadalom beazonosításával foglalkozó fejezetéhez fűzök megjegyzéseket.

1. Minek a szerepe változott leginkább? A magántőkéé, az államé vagy az információé?

Milyen fogalmi keretben beszélhetünk az információs társadalomról, mi értelme a fogalomalkotásnak, s mi következik mindebből?
Nehéz lenne megcáfolni Z. Karvalics Lászlónak azt az állítását, hogy a média, a szakirodalom szerint egy új diszciplína születésének lehetünk szemtanúi. Ez lenne az információs társadalom tudománya. Igen, de mi a tárgya? Valójában a korábbi tudományágak sem tisztázták, hogy pontosan mi a tárgyuk. Az információs társadalom kérdésköre szerkezetek, tények, összefüggések dzsungele. Vegyük úgy, hogy társadalomelméletről van szó.
A társadalmi folyamatok döntő tényezője az ezredfordulón több dolog is lehetne. Nekünk, magyaroknak kézenfekvő lenne hazánk sorsát leginkább befolyásolónak tekinteni pl. azt a gazdasági liberalizmust, amely a Nemzetközi Valutaalap segítségével, annak nyomásgyakorló erejével hozzájárult Kelet-Európa rendszerváltásaihoz és az azt követő államleépítő folyamatokhoz. Az IMF Williamson tanulmányára építette fel az ún. washingtoni konszenzus alapelveit. Ennek fő jelszavai: liberalizáció, dereguláció és privatizáció.
Eme jelszavaknak megfelelően Magyarországon is megindult egy átalakító folyamat, egyre több területen az állam helyett a magánszféra kezébe került az irányítás, egyre inkább a tőketulajdonosok szabják meg azt is, hogy mi az érték s mi nem az, mit tanuljanak és mit ne.
Eredmény: több évtizeden át stabilan működő és gazdasági fejlődést (GDP-növekedést) mutató országok hirtelen szembe kellett, hogy nézzenek a nagyarányú munkanélküliség és a vele együtt járó nyomor és megélhetési bűnözés újbóli felbukkanásával. Még csökkenő népesség mellett is (mint pl. Magyarország) megoldhatatlannak tűnik a teljes foglalkoztatás kérdése, azaz, a gazdasági szocializáció. Ami a fizetéseket illeti, a pénzügyi szektorban érettségivel is többet lehet keresni, mint orvosi diplomával rezidensként. Ez a fizetési arány orvoselvándorlást eredményez. Miután a termelő szektorból egyre kevesebb a közvetlen bevétele (állami cégek profitja), az állam egyre inkább képtelen fenntartani szociális ellátórendszereit.
Hol bukkan elő az információs társadalom, amikor nincs elég nővér?
A 2008-as pénzügyi világválság is tipikus eseménye korunknak. A monopolkapitalizmus ciklikus válságai a marxizmust idézik. A profitráta csökkenése és a túltermelés újra és újra innovációkat követel a kapitalista országok vezetőitől. Mit tegyenek, hogy ne csökkenjen a profitráta és legyen fogyasztóképes kereslet? A legnagyobb gazdaságban az USÁ-ban a hitelhez jutás megkönnyítését, a másodlagos tőkepiacok kialakítását választották. Tehát nem emeltek fizetést (azért, hogy ne csökkenjen a profitráta), de megkönnyítették a hitelezést (azért, hogy legyen fizetőképes kereslet). Nyilvánvaló, hogy ez a folyamat nem folytatható a végtelenségig – mert eladósodnak az alulfizetett de a fogyasztási cikkeket megvásárolni kívánó dolgozók. Miközben soha nem látott vagyonok halmozódnak fel a tőkések oldalán. A 2008-as pénzügyi válság ennek a folyamatnak a tarthatatlanságára világított rá. A termelési viszonyok hiányosságaira.

De Z. Karvalics László más szemszögből elemzi a folyamatokat.
Mintha nem érdekelnék eléggé a profitrátával, a termelőeszközök tulajdonjogával és a szociális ellátórendszerek fenntarthatóságával kapcsolatos elméletek.
Az ezredfordulótól visszamegy néhány évtizedet a történelemben, annak társadalomelméleti szakirodalmát elemezi, James R. Beniger elemzéséből kiindulván. Beniger csaknem száz társadalomelméleti művet gyűjtött össze, amelyek 1950 és 1984 közt jelentek meg. Ezek címei korszakváltásra (poszt-) és az információ (tudás, kommunikáció, média) megnövekedett szerepére utalnak. Helvey és Daniel Bell fogalomalkotásai („az információ korszaka”, „posztindusztriális társadalom) után Porat a „tudásgazdaságot” állította középpontba. Ez a felfogás tűnik a legelterjedtebbnek. Vajon tényleg a tudás szerepe nőtt meg? Vagy inkább a globális tőke szerepe?
Z. Karvalics nem teszi fel ezt a kérdést. Marad az információs társadalom keresésének vonalán.
Az információs társadalom szempontjából vannak „infoszkeptikusok”, akik – részben az utóbi évtizedekben megfigyelhető negatív társadalmi következmények miatt – nem tekintik minőségi ugrásnak az információs technikák által kiváltott társadalmi hatásegyüttest.
Kling javaslata nyomán az információs társadalommal kapcsolatban három irányzatot különböztetnek meg: utópisták, antiutópisták és empirikusan lehorgonyzottak.
Z. Karvalics az utópisták közé tartozik, de nem vallja be.

2. Az új rendszer eljövetelének kétes bizonyítékai

Mely tények támasztják alá az új társadalmi rend létrejöttét Z. Karvalics László szerint? „Előtérbe került az információ, amely nemcsak eszköz, ennek eredményeként az ipari társadalom fogalmát felválthatja az információs társadalom fogalma.” Az 1990-es években már az új rendszer jellemzésével foglalkoztak: „hálózati elv” és „mobilitás.”
A „bizonyítékok” felszínes tudást tükröznek. Ugyanis az információ a többség számára ma is leginkább csak eszköz, nem cél. Ráadásul, nem is mindig hozzáférhető. Elég ha csak Magyarországon hamarosan szűkülő államilag finanszírozott hallgatói létszámra gondolok. Az ipari társadalmat nem az információs társadalom váltotta fel, hanem a posztindusztriális, amelyben a szolgáltatásoknak csak egy része kapcsolódik a számítógépekhez. Hiszen pl. az idősgondozók, pszichológusok arányának növekedése aligha sorolható ide. Ami pedig a mobilitást illeti – tekintsünk végig Északkelet-Magyarország kistelepülésein. 20-25 évvel ezelőtt az ún. fekete vonatok szállították Budapestre a munkásokat, ma pedig a megélhetési bűnözés virágzik. Az ún. „hálózati elv” a szocializmusban protekciót jelentett, ma is azt jelenti – ezen a téren sok változás nem történt. Legfeljebb annyi, hogy az állami pénzekhez való hozzáférés nagyobb vagyonkülönbségeket eredményezhet ma, mint 25-30 éve.
A tudományos élet képviselői (az informatikusok?) viszont már eldöntötték a kérdést, „eljött az információs társadalom korszaka, ami más, mint a korábbiak”. Bár a téma kissé bonyolult. Alvarez és Kilbourn (2002) háromdimenziós ábrát hoztak létre: témák, távlatok és alapmetaforák. A témák: globalizáció, individualizáció, információ (eszmék sokasága), interakció, hely. A távlatok: technológia, gazdaság/politika, társadalom, oktatás. Az alapmetaforák: forma, gép, kontextus, organicitás, megérzés, tekintély. Ez 120 problémacella. Túl sok. Egyszerűbbnek tűnik az a fölvetés, hogy „A társadalmi folyamatokban előremozdító és fékező erők vannak” (Schement és Curtis, 1997). Ez a felfogás már ismerős a vallástörténetből is, pl. a kereszténységben van Isten és Sátán, Jó és Rossz. Az ideológiában: a haladás és a reakció hívei. Ismerős, de túlságosan szubjektívnek tűnik.
Ha a rendszerszemléletet hívjuk segítségül, kézenfekvő a háromszintű felosztás (makro-, mezo- és mikroszint – Malaguerra, 2001). Vajon mérhető-e az információs társadalom mint állapot? Schement és Curtis (1997) hat jellegzetes mérhető összetevőt sorolt fel: információs javak és folyamatok, az információipar mint a gazdasági fitness mércéje, az információs munkakör mint szakma, a kölcsönös összekapcsoltság, az integrált médiakörnyezet, az új közösségi képletek – a régi elitek ellen. További összetevők: az információs egyenlőtlenségek, a társadalmi csoportok dinamikája, az információs írástudás, az információszabadság és információs önrendelkezés, az információs és kommunikációs technológiák (ICT), az információközpontú világkép, az információtudatos stratégia
A fölsorolt összetevők mind mérhetőek. De ha nem Z. Karvalics logikáját követnénk, vehetnénk más mérhető tényezőket is alapul. Pl. a könyvelők, a biztosítási ügynökök és a brókerek számának növekedését a volt szocialista országokban 1990 és 2008 között. Egyértelmű a növekedési tendencia. S ezekben az országokban az egyetemeken jogász-, közgazdász- és szociális munkás-diplomát szerzők száma is érzékelhetően növekedett 1990 óta. Tehát nemcsak az informatikusok aránya növekedett, hanem a pénzügyi szektor és az államigazgatási szektor egyes foglalkozástípusainak aránya is. Mi csökkent? A mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban dolgozók aránya. Egyáltalán, a termelésben dolgozók aránya. És a természettudományi képzésekre jelentkezők aránya. Mintha a természettudományok jelentősége csökkent volna. Mi a változások kulcsa, fő iránya? Kiknek az igényei számítanak igazán?

3. Társadalomtörténeti megközelítések, eljött-e az önszerveződés korszaka?

Az 1960-as évektől vizsgálják az információs társadalom jelenségeit. James R. Beniger a «The Control revolution» című könyvében (1986) fedezte fel a kontrollválságok problémáját. Szerinte az 1830-tól kezdődő időszak a kontrollválságok és az ezek ellen létrejövő kontrollforradalmak ciklusaival válik értelmezhetővé. Az új információs technológiák először az állami bürokráciának a kontrollfunkcióját erősítették meg, majd az ellenkultúra részévé váltak. Az információs technológiák még régebbi korokra vezethetők vissza.
Ami a közelmúltat illeti, James Martin tanulámányai tükrözik a technológia fejlődését: «számítógépesített», «behuzalozott», majd «telematikus» társadalom. A digitális jövő azonban egyre inkább unalmas témának számít önmagában. A poszt-humán forgatókönyvek iránt ellenérzések vannak. A terminológiai bűvészmutatványok sem adnak érdemi választ a jövővel kapcsolatban. A «tudásalapú társadalom», a «tanuló társadalom», a «hálózat-társadalom» fogalmak nem versenytársai az «információs társadalom» fogalmának. Mert nem tudnak más értelmezési tartományt alkotni. Megváltoznak-e a hagyományos közösségi és intézményi funkciók? Állítólag a térszervezés és időháztartás új mintázatai jelennek meg (William J. Mitchell, 1995). A nemzetállamok átfogó információstratégiai programjai – egy egyetemes információs társadalmi fejlődés építőkockái. A globális információs társadalom a makroszint.
Igen, s az egyetlen egyértelmű változás, amely kimutatható – a technológiai váltás. Amely, természetesen, hatással van a munkaszervezésre, a munkaidő és a munkavégzés helyének rugalmasabbá válására bizonyos munkakörökben. De ez vajon már egy új társadalmi rendszer lenne? Kinek mi jut eszébe?
Csányi Vilmos fölvetette a «globális biokulturális rendszer» fogalmát, amihez a Földnek replikatív egységgé kell válnia. Ez a gondolat feltételezi, hogy a Földön már létre jött egy biokulturális rendszer, ami akár a globális információs társadalom is lehetne. Ezt lenne jó kivinni más bolygókra, akkor válna a Föld replikatív egységgé.
Norbert Wiener, Jürgen Habermas és Luhmann az önszerveződés fogalmát kapcsolták az információs társadalomhoz. Igen, az önszerveződés a civil társadalom fogalmával függ össze, aminek megváltozása átalakíthatja a politikai társadalmat, a jogi-hatalmi viszonyokat. Antonio Gramsci foglalkozott ezen szférák működésével, azzal, hogy mindegyik szférában külön-külön létrejöhet a hegemónia. De vajon létejön-e egy új szemlélet hegemóniája?
A holland Loer Leydesdorff általános elméleti modellt alkotott az önszerveződésre, amit az Európai Unió is alkalmazott.
Itt érdemes megállni és elgondolkodni az önszerveződés, a társadalomszerveződés, a szerves értelmiségi fogalmán. A jogi-hatalmi viszonyok témájánál. Hogyan történik az irányítás, hogyan jönnek létre a társdalom irányító intézményei, hogyan kerülnek pozícióba az intézmények, a társadalom, az akadémia, az egyetemek és középiskolák, általános iskolák vagy az iskolák osztályainak vezetői?
Választások útján, öröklődés útján vagy valamilyen szakmai teljesítmény- vagy képességmérés eredményeként? Vagy így is és úgy is? Az állampolgárok ismerhetik-e személyesen leendő politikai vezetőiket vagy nem? Az állampolgárok beleszólhatnak-e választott vezetőik tevékenységébe, ha azok a vezetők nem teljesítik választási ígéreteiket?
Meddig terjed az intézményi önállóság az új politikai hatalommal szemben – pl. osztályvezetői szintig mindenkit leválthat-e az új politikai hatalom?
Tényleg a többséget képviseli-e az új politikai hatalom, vagy csak a politikailag aktívak többségét – egy adott történelmi pillanatban?
Célja-e az államnak, hogy minden állampolgára számára hozzáférhetővé tegye a tudást, a munkalehetőségeket, vagy válogathat, szelektálhat a neki kedvesebbek és kevésbé kedvesek között?
Az Európai Unió is, Z. Karvalics László is úgy tesznek, mintha a jogi-hatalmi viszonyok konkrétumai, pl. a politikai pártok belső diktatúrája, a szabad mandátum elvének gyakorlattá váló be nem tartása (azaz, a frakciófegyelem kikényszerítésének gyakorlata), a politikai piac szavatosságijog-nélkülisége (a visszahívhatóság intézményébek hiánya), a mindenkori politikai hatalom zsákmányszerző jellege (a vezető posztokra való kinevezések joga a mindenkori kormánypártok privilégiuma), a nemzeti alaptanterv és az érettségi követelmények által megvalósítható nemzeti szintű indokrináció lehetősége másodlagos kérdések lennének. Mintha nem lenne fontos, hogy a társadalom és annak értelmisége organikus jellegű legyen, hiszen a működéséhez elég az is, ha nem organikus. Tehát mintha se a politikai elitnek, se a gazdasági elitnek, se a kulturális elitnek nem lenne igazán fontos, hogy a társadalom önszervező legyen, s az elitek ellenére vajon hogyan alakulhatna át egy társadalom?

4. Thomas Hobbes aktualitása: a társadalom akár vissza is eshet egy korábbi állapotába

Már az európai felvilágosodás hajnalán Hobbesnál fölvetődik a hatalom legitimációjának kérdése. Mi a hatalom értelme, haszna a társadalmat alkotó egyének számára? Hobbes szerint «az ember természettől ellensége a többi embernek». «az ember vérszomjasabb és kegyetlenebb fenavad, mint a farkasok, medvék és kígyók, mert mindenre kész, semmire sincs tekintettel, hogy kielégítse jövendő szükségleteit, amelyeket képes előrelátni.» «A legfőbb jó az önfenntartás. Hiszen a természet úgy rendezte, hogy mindenki a maga javát akarja.» Ha abból indulunk ki, hogy «az ember embernek farkasa» (homo homines lupus est), akkor kézenfekvő, hogy az államra azért van szükség, hogy kordában tartsa az emberek egymás iránti akcióit. Hobbes szerint Anglia polgári forradalma nem más mint az ember visszaesése a természetes állapotba, amikor «tetőpontjukra értek az önző tulajdonosi érdekek összeütközései». «A természeti állapotban az emberek tettei túl vannak jón és rosszon, csak hatásos (sikeres) és hatástalan (sikertelen) tettekre lehet őket felosztani.
Vajon nem ugyanaz történt a magyarországi rendszerváltáskor? Tehát, nem előrelépés, hanem visszaesés az erkölcs előtti állapotba?
Andrew L. Shapiro és David Schenk képviselik a «technorealizmust», ami az esélyek és veszélyek reális láttatását jelenti. «A nemzeti piacok, kulturális és politikai intézmények eróziója gyorsul. A gazdaság és a technológia előreszalad, a közösségi és identitásképletek lassabban alakulnak át.» – írta Z. Karvalics. De nem értékelte, hogy ez az átalakulás milyen irányban mutat, pozitív vagy negatív irányban, garantálja-e bármi a nagyobb együttműködési hajlandóságot? «Az értékvilág belső arányai változnak meg. A jelenről akkor írhatók autentikus elemzések, ha az értékszempontok autentikusak, megfelelően érvelnek és kontextusuk van.» – írta Z. Karvalics László.

Igen, de hogyan? Hogyan garantálható, hogy az értékszempontok autentikusak legyenek? Hogyan kerülhetők el az álviták, az irracionalitás? «Megnő az ismeretterjesztő műfajok szerepe.» De mi ad iránytűt az ismeretterjesztők számára a mai, egyesek által posztmodernnek tekintett világban?
James Beniger elemezte a társadalomelméleti fogalmakat. A technológiai változások ideig-óráig elfedték azt a tényt, hogy az információs társadalom kérdésköre társadalomtudomány. Igen, ez a lényeg. S a társadalom nem lineárisan fejlődik, hanem ad hoc. Alkalmanként előremegy, alkalmanként visszaesik, erköcsileg vagy akár tudományosan is. Persze, leginkább csak a társadalomtudományokban van esély a visszaesésre. Az egyéni érdekek miatt. Hiszen, miért lenne fontos a haladás annak, akinek több hasznot hoz a visszaesés? A jóléti államoknak nagyobb a közvetlen költsége, mint a rendőrállamoknak, akkor miért tartanák fenn a jóléti államokat a nagytőkések?.Vagy miért tartanák meg az erről szóló elméleteket – a társadalomtudományokban?
A természettudományok, a technológia terén, lineárisabb a fejlődés, nehezebb ellenérdekeltséget felfedezni, a verifikáció, a kísérleti bizonyítás lehetősége miatt egyértelműbbnek tűnnek a dolgok. Az evolúció menete a számítástechnikában lineáris: hardverek, szoftverek, hálózatok, rendszerek, információtechnológia, tudástechnológia.

5. Kételyek a társadalmi és a technológiai fejlődés párhuzamosságával kapcsolatban

„A társadalomelmélet tükrözi az adott kor technológiai színvonalát.” – írta Z. Karvalics László. Ez talán egy megalapozatlan, de legalábbis, félreérthető állítás. Félreérthető, mert egyrészt a felé nyomja az ember gondolatmenetét, hogy a társadalomelmélet garantáltan előrehalad, másrészt a felé, hogy garantáltan megbirkózik az új veszélyekkel. A közelmúltból ennek ellenkezőjére vannak bizonyítékok, tehát nem halad előre a politikában domináló társadalomelmélet – még az a színvonal sem garantálható, amely korábban megvolt (pl. Magyarországon, Spanyolországban, Egyiptomban a teljes foglalkoztatást biztosító társadalomszervezés); másrészt, elég pusztán a biztonságos energiatermelés kérdését elemezni, az atomhulladékok biztonságos elhelyezése megoldatlan, ugyanúgy mint pl. a felrobbant csernobili vagy fukusimai atomerőművek környezetének rehabilitációja. Azaz, az új korszak képtelen az általa teremtett új problémák azonnali megoldására.

Pusztán annyit állapíthatunk meg, hogy a technológia általában valamilyen hatással van a társadalomra, minimum, létrehoz új a szükségleteket. Ez a fogyasztói társadalom lényege. De az új termék, az új szükséglet nem automatikusan generál új társadalomelméletet, ráadásul, le is rombolhatja azt a régit, aminél nem talál jobbat.


6. Kételyek az információs társadalom narratíváival kapcsolatban

Az információs társadalomnak – Z. Karvalics László szerint – három narratívája van: egy nagy, egy kicsi és egy mini.
A nagy narratíva a japán Shumpei Kumon információ alapú civilizációelmélete. A modell elméleti gyengeségét tükrözi, hogy a kulturális antropológia egy kőkorszaki törzsön is kimutathatja az információs társadalom jellegzetességeit (Lindstrom, 1990).
A kis narratíva Manuel Castells elméleti trilógiája (Az információs korszak), amely az ipari korszakból való átmenetet vizsgálta. Castells többrétegű gazdaságelméleti, politikaelméleti és kultúraelméleti alapvetést kínált, a hálózatiság elvének alkalmazásával keresett új fogalmi keretet. De hiányzik a konfliktusok szerkezeteinek vizsgálata, a médiaelmélet tanulságainak levonása, a kulturális alkalmazkodóképeség vizsgálata, az információs pszichológiai megközelítés – ismerte el Z. Karvalics László. Hozzáteszem, hogy a magyar kormány most éppen szeretné visszavezetni Magyarországot a posztindusztriális társadalomból az ipari társadalomba, azaz, megnövelni az ipari termelés GDP-ben elfoglalt arányát a szolgáltatásokhoz képest. Ez a törekvés elérte az Akadémiát is, amennyiben a természettudományos kutatások anyagi finanszírozását preferálná inkább az állam a társadalomtudományi kutatások rovására.
A mini narratíva az az információstratégia, ami lényegében tervgazdálkodás («információs társadalomépítési program»), s háttértudományok sorát integrálta: a menedzsment-irodalmat (amelynek része a vízióvezéreltség, az adatvagyon-gazdálkodás), az innovációpolitikát, a pedagógiát, a jogtudományt, a nyelvtudományt. Rob Kling az Indiana Egyetemen kezdte el a Társadalmi Informatika Központot. Ezzel önállósította, leválasztotta a pusztán műszaki jellegről. Elismerte, hogy a tudományszociológiai folyamatok elválaszthatatlanok a pénzügyi és gazdasági folyamatoktól.
Az integrált társadalomtudományos kutatásra való törekvést jónak tartom. De akkor miért nem veszik elő pl. az 1968-as új gazdasági mechanizmus modelljét vagy a jugoszláv önigazgatási modellt? Vagy Lenin villamosítási tervét – a GOERLRO-t? Mintha mindenáron újnak, az információs korszak termékének szeretnék mutatni azt, amire már volt példa a történelemben, függetlenül az információs korszaktól.

7. Összegzés

A társadalmi rendszerek kérdése bonyolultabb annál, minthogy egyes tudományos innovációk statisztikai adatai alapján új korszakok eljövetelét állapíthatnánk meg, figyelmen kívül hagyván az aktuális társadalmi viszonyok jellegét. A tudomány és technológia lineáris fejlődése nemcsak nem garantálja a társadalom fejlődését, hanem még annak visszaesését is lehetővé teszi.

Még mindig online tanulási környezet, a távoktatás oldaláról

Forrás: skypesuli.hu

A heti blog bejegyzésekben sokat olvashatunk az online tanulási környezetről, az e-learningről, a virtuális oktatási terekről, a digitális középiskoláról, stb.

Azonban az online környezet említésénél érdemes a távoktatásról is néhány fontos szót ejteni. Természetesen nehéz a különböző tanulási környezetek között különbséget tenni, és ez sok esetben nem is megy mindenkinek. Mindegyiknek vannak sajátosságai, de a lényege gyakorlatilag ugyanaz.

Az információs társadalomban egyre általánosabbá válnak a távtevékenységek, amelyek feleslegessé teszik a fizikai jelenlétet és az egyidejűséget. A távmunka és a távoktatás számos olyan új kérdést vet fel, amellyel azok tömeges elterjedése előtt (?) feltétlenül foglalkozni kell. A munkára és az oktatásra vonatkozó törvényeket ki kell terjeszteni a távmunkára és a távoktatásra egyaránt. A távközlési eszközök közbeiktatásával végzett tevékenységek nem ismernek határokat. Új foglalkozási kategóriák megjelenése is várható, amelyek figyelemmel kísérése és vizsgálata elengedhetetlen. A munkavégzés formái az időben és térben kötött formáktól a kötetlenek felé mozdulnak el. A szabad munkaerő-áramlásnak egy újabb lehetősége, amikor csak a munka eredménye vándorol, és nem a munkaerő. Jelentősen megváltozik, összemosódik a „szabadidő - tanulás - munkaidő” időmegoszlása, rétegenként eltérő módon. E változásokat az oktatási rendszer minden szintjén figyelembe kell venni. A fejlődés felgyorsulása folyamán a tudás minden eddiginél jobban felértékelődik. A tudás szinte tőkeként, tudástőkeként jelenik meg, aminek megszerzése, gyarapítása és alkalmazása sajátos iparággá válik. Az információs társadalom, mint a tudás társadalma általánossá teszi az életen át tartó tanulás szükségességét. Erre ad lehetőséget a távoktatás, ami a technikai fejlődés során egyre több lehetőséget nyújt azoknak, akik ezeket a változásokat felismerik, és számolnak vele.

A korszerű informatikai eszközök az utóbbi néhány évben robbanásszerű fejlődése és elterjedése jelentős hatást gyakorolt a különböző oktatási rendszerekre. A szakértői prognózisok megegyeznek abban, hogy az információtechnológia alapvetően négy területen járul hozzá a rugalmas és nyitott képzési programok elterjesztéséhez.

Elsőként magát a számítógépet tekinthetjük az oktatásmenedzsmentet forradalmasító eszköznek, hiszen mint munkaeszköz jelentős mértékben felgyorsította a tananyagok előállítását, moduláris felépítés esetén megteremtette az ismeretanyagok gyors s minőségi frissítésének lehetőségét. Továbbá a személyi számítógépek széleskörű alkalmazhatósága nyitotta meg az utat a különböző modellezési és szimulációs, illetve interaktív feladatok (tesztek, feladatlapok) tananyagba történő beillesztéséhez, megjelenhettek a különböző adathordozón forgalmazott önálló, vagy kiegészítő programok.

A második jelentős terület a hardver és szoftver eszközök fejlődésének eredményeként kialakult multimédia alkalmazások egyre bővülő köre. Ezen a területen a szöveges ismeretközlés kiegészülhet hangeffektusokkal, animációval, képi eszközökkel, mozgóképekkel. Bár ezek az eszközök korábban már külön-külön alkalmazásra kerültek, integrált megjelenésük mégis forradalmian újszerű, hiszen kiváló lehetőséget biztosít a programozott, irányított tanulás megvalósítására.

Az információtechnológia talán leglátványosabban fejlődő területe: a számítógépes hálózatok elterjedése. Figyelembe véve a különböző szintű hálózatok átviteli kapacitásának ismert korlátjait, távoktatási célra elsősorban az elektronikus levelezés (e-mail), a különböző vitacsoportok és a World Wide Web alapú technikák alkalmazása terjedt el.

Az informatika negyedik területe a kommunikáció technológia, amely mára jelentős mértékben összefonódott a hálózati technikával. Egyre inkább egy olyan integrált kommunikációs rendszer épül ki, amely különböző átviteli technikákra épül úgy, hogy a felhasználó gyakran nincs is tudatában, hogy konkrétan milyen módon lép kapcsolatba a másik végponttal. A hagyományos telefonon alapuló távoktatási- konzultációs szolgáltatások lehetősége is kiszélesedett (pl. digitális központok), illetve megjelent egy jelentősen kibővült feltételeket biztosító rendszer az ISDN, amely hétköznapi megvalósíthatóságot jelent olyan tanulási rendszerek számára, amelyek építenek a videokonferencia kínálta lehetőségekre.

Az információs társadalom változása az oktatás-tanulás eszméjének változását is magával hozta. Az élethosszig tartó tanulás eszméje a tanulás és képzés folyamatát az iskola centrikus megközelítéssel szemben más nézőpontból - az egyén életútja felől - közelíti meg, s ezzel szétválaszthatóvá, ugyanakkor egyenértékűvé teszi az iskolai és az iskolán kívüli képzést. Célja az oktatás hagyományos szervezeti kereteinek fellazításával biztosítani az oktatás minél szélesebb körű elérhetőségét. Ugyancsak fontos cél a foglalkoztathatóság, a munkaerő-piaci alkalmasság növelése. Ebben a kontextusban a hagyományos, kötelező iskoláztatás feladata az alapképességek, a tanulási rutinok kialakítása, az önálló ismeretszerzésre való felkészítés (lenne jó esetben).

Hivatalos intézmények képviselői, a különböző lexikonok természetesen már több esetben meghatározták a távoktatás fogalmát, de még mindig bizonytalanság fogja el az embereket, amikor a távoktatást próbálják értelmezni vagy definiálni.

A bizonytalanságot az alapvető fogalmak pontos ismeretének hiánya okozza. A távoktatás kifejezés mellett gyakran megjelennek a következő kifejezések: rugalmas és nyitott képzés, nyílt egyetem, távképzés és távirányítás, amely fogalmak bár gyakoriak a hétköznapi szóhasználatban, nem biztos, hogy annyira egyértelműek mindenki számára. Éppen ezért sok helyen tapasztalható a fogalmak téves használata. Pl. távoktatásnak mondják már azt is, ha a hagyományos tankönyvek mellett DVD-t is küldenek, és a félév-végi vizsgáztatás helyett szabadabb beszámolási lehetőséget adnak. A folyamatos heti 1-2 napos oktatási kurzusokból álló képzést, gyakran a levelező, vagy esti képzést nevezik távoktatásnak. Sokszor még maguk az oktatási intézmények is tévesen használják ezt a fogalmat. Sokan tévesztik össze a távoktatást a nyílt egyetem, és a nyitott távtanulás elnevezésekkel is.

A távoktatás legfontosabb előnyei:

·         az idő (akkor tanul valaki, amikor akar)

·         a hely (ott tanul valaki, ahol akar)

·         a tempó (olyan tempóban tanul valaki, amilyen tempóban akar)

·         és a tartalom (azt tanul valaki, amit akar)

A távoktatás a hagyományos oktatással lényegében azonos tananyagot dolgoz fel, attól eltérő helyzete miatt ezek felépítésének mégis másnak kell lennie. E másságot gyakran az egyes fejezetekhez kapcsolt ellenőrző kérdésekre és feladatsorokra korlátozzák, de ha arra gondolunk, hogy itt a tanítás-tanulás folyamata sajátosan alakul, akkor az is nyilvánvalóvá lesz számunkra, hogy az ismeretek kifejtésében és a problémák feldolgozásában a szokásostól eltérő logikának kell érvényesülnie. A tanulás központi szerepéből adódóan ugyanis a fő követelmény a tanulók viszonylag önálló tevékenységének kialakítása, és a folyamatos kapcsolat megtartása a tanuló és a tanár között.

A tananyagot gyakran „oktatási csomagnak” nevezik. A csomag tartalmazhat egy tankönyvet, egy vagy több CD-t, DVD-t, vagy gyakorlati oktatási anyagot útmutatóval. Bármi, ami információt tartalmaz, része lehet az oktatási csomagnak. A csomagban kombinálhatjuk a tanulási médiát, gyakran azonban csak egyfajta médium található bennük. De akármi is található a csomagban, annak helyettesítenie kell az oktatót. Tehát, amint a tanuló kinyitja a csomagot, rendelkezésre áll az „oktató”. A tananyag hordozója tehát bármi lehet, amely integrálja a különböző fórumokat, ismereteket.

A távoktatás anyagát előzetesen kell kidolgozni, amikor még nem ismertek a tanfolyamok majdani résztvevői. A távoktatásnak még annyi lehetősége sincs az anyag adekváttá tételére, mint a hagyományos oktatásnak, hiszen a személyes találkozás hiánya miatt nem derülhet ki az alap, amire az irányított tanulás folyamata építhető.

Nagy segítséget nyújthat olyan multimédiás anyagok használata, amelyek alkalmazásával a tanulók hasonló szintre hozhatók még a kurzus megkezdése előtt. A folyamat indításánál olyan feladatokat kell adnunk, amelyek a hozott tudásra kérdeznek rá, és annak összefoglalását adja feladatként. Ezzel nagymértékben csökkenthető a tananyag kezdeti „idegensége”. Ennek hatékony módszere továbbá a párbeszéd kialakítása lesz, vagyis a szövegek fogalmazásának az a stílusa, amely azt a látszatot kelti, mintha a tananyag írója kizárólag az anyagot tanulmányozó egyénhez fordulna kérdéseivel és tanácsaival. A levelezés személyes hangvétele hivatott ugyanis kialakítani azt a légkört, amelyben a tanuló megérzi, hogy állandó segítséget kínálnak neki, és ő bizalommal fordulhat hozzájuk tanácsért, útmutatásért. Fontosak továbbá a rövid tanulási időre méretezett anyagrészek, a sok gyakorlati életből vett példa, illusztrációk használata, a világos és találó címek, valamint olyan gyakorlatok, melyek megoldása során a tanuló az új ismereteket használni kényszerül.

A távoktatással szervezett tanfolyamok többségénél az első időszakokban a legnagyobb a „lemorzsolódás” (nem egyszer 50%-os). Ezért lenne fontos, hogy a távoktatásban való tanulást is oktassák a tanulóknak. Ez a 0. tananyag felkészíthetné a hallgatót mindazokra a sajátságokra és nehézségekre, amelyekkel egy ilyen képzés során találkozhat, illetve alapozó képzést nyújt a tanulónak, hogyan kell távoktatásban tanulnia és milyen eszközöket kell vagy érdemes használnia. Ma már számtalan IKT eszköz áll rendelkezésre, melyeket a távoktatás során is érdemes – és erősen javasolt is! - bevonni az oktatás folyamatába.

Az elektronikus távoktatás jellemzői, a következőek szerint foglalhatók össze:

·         Magas költséghatékonyság

A távoktatás összköltsége általában lényegesen kisebb a hagyományos képzésénél, de e költségek nagy része, a tananyagok elkészítésével vannak összefüggésben, ezért a képzés elkezdése előtt koncentráltan jelentkeznek, míg a hagyományos képzés általában nagyobb költségei széthúzva és részben a meglévő infrastruktúra költségeiben és a munkatársak fizetésében, részben pedig a diákok kiadásaiban és kiesett munkaidejében jelentkeznek.

Elektronikus távoktatás esetében a képzés megkezdése előtt nagymértékű beruházás szükséges infokommunikációs eszközökre. Ezek költsége természetesen sok esetben nem hárítható a képzés finanszírozására, mivel a már meglévő eszközök felhasználásával is be lehet kapcsolódni a képzésbe. Így a kezdeti beruházások általában többszörösen megtérülnek, főleg komolyabb, hosszabb időt igénylő kurzusok esetében.

·         Az egyéni tanulás lehetősége

A képzésben részt vevőknek nem kell megszakítaniuk munkahelyi feladataik végzését, hogy tanórákon vegyenek részt, az elektronikus távoktatás csaknem teljes szabadságot biztosít a tanulók számára a tanulás üteme, időbeosztása, helye tekintetében, ugyanakkor önfegyelemre és motivációra tesznek szert, ami – a tapasztalatok szerint – megjelenik a mindennapi munkában is. Az egyéni, bármikor való tanulás szabadsága ugyanakkor feltételként szabja az infokommunikációs eszközök meglétét, amelyeknek költségvonzatairól és megtérüléséről az előző jellemző keretein belül esett szó.

·         Relevancia

Az elektronikus távoktatási tananyagok a felhasználói igények közvetlen kielégítésére készülnek, elméleti és gyakorlati ismeretek átadására egyaránt alkalmasak, továbbá minthogy a tanulók tanulmányaikat integrálják aktív szakmai tevékenységükbe, mind a pedagógiai hatékonyság, mind a személyes motiváció erőteljesebben érvényesül.

·         Minőség

A távoktatás, valamint az elektronikus távoktatás alapkövetelménye a folyamatos minőségellenőrzés, mely mind a tananyag előállításában, mind az önálló tanulásban, mind a tanulmányokat lezáró vizsgákon érvényesül, a képzés – idézve a brit Open University meghatározását – „a társadalom ellenőrzése alatt áll”.

·         Kiegyenlített tartalom és színvonal

Mivel a képzésnek együtt lesznek részesei a legtávolabbi településen élők is, s mivel a képzés hatékonyságát nem befolyásolják a tanárok, illetve a tanulók egyéni sajátosságai, lehetőségei és korlátai, az adott programot elsajátítók ugyanazt a képzést kapják ugyanabban az időben és ugyanazon egyenletesen magas színvonalon.

Az elektronikus távoktatás előnyei

a képzés résztvevői számára ·         fejleszti  a tanulási készségeket, ·         a tanulás könnyebben hozzáférhető, ·         az idő, a hely és a tempó szabadon választható ·         a tartalom szabadon választható ·         a módszerek és médiumok változatosak ·         a képzési útvonal szabadon választható ·         mérhetők az eredmények ·         a tanult ismeretek már a tanulás során hasznosíthatók a munkában

a munkaadók számára ·         lehetővé válik a munkahelyi tanulás ·         csökkennek a munkaidő kieséssel járó költségek ·         alacsonyak a képzés költségei ·         országosan kiegyenlített tartalmú és színvonalú tudást eredményez ·         a képzés bármikor történhet, ·         a színvonal változatlan ·         különböző képességű embereket szolgál ·         az alkalmazottakat felszabadítja más szerepekre ·         az új ismeretek javítják a munka eredményességét

az oktatási intézmények számára ·         szélesedik képzési palettájuk ·         a meglévő képzések színvonala növekszik ·         az időtől és a képzés helyétől függetlenül kiegyenlített színvonalú a képzés ·         rugalmasabb szolgáltatást nyújtanak a partnerek számára ·         költséghatékonyság ·         lehetségessé, sőt szükségessé válik a munkatársak professzionális módszertani továbbképzése

Az elektronikus távoktatás fent bemutatott fő jellemzői tehát egyértelműen e tanulási forma előnyeit hangsúlyozzák. Az előnyök és hátrányok összevetésében az előnyök jelentős túlsúlyban vannak, így e tanulási forma elterjedésének nem a hátrányok túlsúlya, hanem inkább a gazdasági korlátok, valamint a megrögzött szokásokhoz való ragaszkodás, az újtól való elzárkózás ténye szab határt.

Forrás:

Nemes György, Csilléry Miklós (2006): Kutatás az atipikus tanulási formák (távoktatás / e-learning) modelljeinek kifejlesztésére célcsoportonként, a modellek bevezetésére és alkalmazására. Kutatási zárótanulmány, NSZFI, Budapest

Kovács Ilma(2007): Az elektronikus tanulásról. Holnap Kiadó, Budapest

Ember legyen a talpán az on-line tanár

Oly sokat hangoztatott, oly sok fórumon megjelenő gondolat, hogy a hagyományos oktatás már nem biztosítja a 21. században elvárt tudás megszerzését, illetve a rendelkezésre álló digitális technológiák is a tradicionális tudástartalmaktól eltérő tudáselemeket igényelnek. Az uniformizált oktatás háttértbe szorulása nem eldöntendő kérdés, hanem megállíthatatlan folyamat. Az elektronikus tanulási környezetek térnyerése új szerepeket rón mind a tanárra, mind a tanulóra.

Fontos-e a tanár jelenléte a konnektivizmusban, ha igen milyen típusú a szerepet célszerű betöltenie? A fenti témában kezdődött eszmecsere a konnektivista kurzusban résztvevők között, melyet az on-line tanulási környezetben lehetésges tanári szerepekről szóló webináriumi előadás váltott ki. A résztvevők többsége a facilitátor szerep mellett tette le a voksát. A konnektivizmusban megjelenő tanári tevékenységnek megítélésem szerint egy finom támogató útmutatásnak kell lennie, mely képes az addig lezárt kapukat megnyitni, elvonni a résztvevőket az üres frázisok mellől. Párszor érzékelhető volt, hogy a csoport egy kérdéskör körül tipródik, és nem tud elszakadni attól. Egy jól irányzott szakértői kérdés vajon nagyon megbolygatta volna a konnektivista kurzus menetét? Irányt mutatott volna, vagy túlságosan is elvitte volna egy gondolati síkon a közös tudásalkotást? Nem tudom. De jó pár ponton éreztem azt, hogy szükségem lenne értékelésre, pontosabban iránymutatás azért, hogy tudjam amit csinálok jó-e, illetve milyen változtatásokat szükséges eszközölni a pozitív irányba való elmozdulás érdekében.

A konnektivizmus is bizonyítja, hogy az on-line tanulási környezetekben és a hálózati tanulás során a pedagógus a háttérbe szorul. A tanárközpontúságtól eljutunk a tanulóközpontúságig. Az ismeretelsajátítás nem egy adott személytől válik függővé, hanem a „felépített” tanulási környezet idézi elő az egyes tudáselemek beépülését a meglévő tudáskonstrukciókba.

Az e-learning tanulási környezetben a tanár szerepe alapvetően három területen jelenik meg. Először is feladata a tanulási tartalmak kiválasztása, rendszerbe szervezése, adott esetben azok előállítása. A kihívás abban rejlik, hogy nem elég a tananyagelemek kiválasztása, elengedhetetlen azok logikus, instrukciókkal történő felépítése. A rendszer sajátossága, hogy a tanári jelenlét hiányával elengedhetetlenné válik a tanuló számára, hogy biztos instrukciót kapjon feladatok megoldására, a tananyagban való navigáláshoz. Ez a szempont hatványozottan fontos, hiszen a célcsoporton belüli digitális egyenlőtlenséget tovább erősítheti a nem megfelelő szinten szerkesztett tananyag. Megítélésem szerint, mivel az elektronikus tananyag használat közben nehezen módosítható, ezért azok tervezésénél fontosabb a képzési igények felmérése, mint a hagyományos képzési programok tervezése esetében. Nem szerencsés az on-line tananyagoknál, ha éles használat közben derülnek fény a tananyag gyermekbetegségire (pl. nem megfelelő logikai sorrend a tananyagban). Mivel az IKT eszközök lehetőséget teremtenek az egyéni tanulási igények kielégítésére, ezért a tanár számára feladat, hogy az individualizáció megjelenjen az on-line tanulási környezetekben. Kőfalvi Tamás(2006) írja, az igényfelmérést követően szükséges a megfelelő e-learning stratégia kiválasztása, majd következhet a tananyag tartalmának kiválasztása, a kurzus igényeihez való alakítása.

A következő szerepkör a tanulási folyamat támogatása, tutorálás. Nehéz, de kihívással teli feladat az aktív, dinamikus, de mégis tényleges ismeretelsajátítást támogató háttér biztosítása. Miben merül ki a támogatási tevékenység? Digitális technológiák használatában való segítség nyújtás, háttérismeret nyújtása, motiválás, a tanulói attitűd formálása, tanulási stratégiák kialakítása, tanuló csoport esetében koordinálás(Kőfalvi, 2006). Láthatjuk, hogy a on-line tanulási környezetben a tanárnak már nem elégséges a 10 éve bejáratott tananyagot előhúzni a farzsebéből, nem elégséges a csakis szónoki képességeire hagyatkozva biztosítani a tudásátadást, nem merülhet ki módszertani repertoárja frontális előadás megtartásában. Az on-line tanulási környezet nagyon kitágítja az ellátandó szerepek körét, valamint a szerep sikeres betöltéséhez szükséges képességeket is. Amennyiben minden egyes résztevékenységet kis felsorolásunkból ellátandó feladatnak tekintünk akkor képzeletbeli „e-tanárunk” egyszerre tananyagfejlesztő, menedzser, pszichológus, stratéga, tréner. Huh tanár legyen a talpán, aki mindegyik szerepet be tudja, és akarja is tölteni. Talán érdemes ezt a temérdek feladatot felosztani, és csak bizonyos területekre koncentrálni. Vagy még eredményesebb, ha tanár minden egyes részfolyamatot egy egész projektként kezel?

A tanár munkájában egyszerre jelenhet meg a támogató, az ösztönző, az edző, a tanácsadó, a mentor, és a konzulens szerepkör. Az aktuálisan betöltendő szerepkört természetesen az aktuális oktatási szituáció határozza meg.

Az értékelés, és ellenőrzés hasonló funkciót tölt be az e-learning tanulási környezetben, mint a hagyományos oktatásban, ugyanis elsődlegesen a tanulói teljesítmény ösztönzését szolgálja. De az értékelés inkábba segítő funkciót tölt be, éppen ezért nem egy adott időszak lezárására irányul, hanem folyamatos tevékenységként jelenik meg. További sajátosság az önellenőrzés, önértékelés térnyerése, éppen ezért az e-tananyagokban a feladatok mellet célszerű, hogy megjelenjen azok megoldása.

Az on-line tanulási környezetek kihívásait már nem elsősorban nem pedagógiai kihívásnak tekinteném, hanem inkább egy komplex, sajátos környezetben megvalósuló tanulási-tanítási folyamathoz köthető erőpróbának.

Felhasznált irodalom:

Kőfalvi Tamás(2006): E-tanítás, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest