Kultúra és az internet kapcsolata egy jó(?) példán keresztül

Bevallom blogbejegyzésem elején dilemmát éreztem arra vonatkozólag, hogy az internet kultúrára gyakorolt hatását próbáljam meg globálisan vizsgálni, vagy két fogalom közötti kapcsolat társadalmi megítélésével foglalkozzak, vagy arra keressem a választ, hogy lehet a kultúrát és az internetet, egymást építve összekapcsolni. Aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy az utolsó pont feldolgozására teszek kísérlete egy konkrét pozitív (?) gyakorlat bemutatásán keresztül.

De először is egy kis kitérőt megengednék magamnak. Csepeli és Prazsák e-kultúrára vonatkozó kutatásában igyekezett megvizsgálni a kultúrafogalom változásait, mely során a megkérdezetteket kultúrafelfogásuk alapján csoportokba sorolták. Kutatásukon keresztül/segítségével önvizsgálatot végeztem, mely során igyekeztem feltárni, hogy vajon mennyire engedem belső értékrendem, és normarendszerem szerint a kultúra és az internet keveredését. Megállapíthatom, hogy az internettel szemben befogadó attitűddel rendelkezem, ugyanis az új média elemeit (blog-írás, fájlcserélés, chatelés, honlap-készítés, hírkeresés) a kultúra részének tekintem. Ezek alapján a „heterogén kultúrafelfogásúak” táborát erősítem, ugyanis egyéni megítélésem szerint is a kultúra annyira tág, komplex és rugalmas fogalom, hogy a digitális világ jelenségei, részei kihagyhatatlannak bizonyulnak belőle. A kutatásban a fenti csoport mellett megjelennek a populáris kultúrafelfogásúak, akik elsődlegesen a tömegkultúra vívmányait tartják a meghatározónak a kultúra szempontjából, emellett fontos elemként jelenik meg számukra a nethasználat, míg a magas kultúra kevéssé képezi kultúrafelfogásuk részét. Ezzel szemben a magas kultúrafelfogásúak nem tekintik a tömegkultúrát, az on-line tartalomszerkesztést a kultúra integráns részének, hanem a fogalmat leszűkítve csak bizonyos tevékenységekhez rendelik hozzá:pl. színház-, opera, könyvtárlátogatás.

A kultúrát megtagadók, a „kulturális nihilisták” semmilyen kapcsolatot nem hajlandóak ápolni a kultúrával, annak fogalmával, részterületeivel képtelenek azonosulni.

Csepeli és Prazsák megállapítja, hogy kultúrafelfogás jellege, na meg az internethasználat módja, és mennyisége, valamint az IKT kompetenciák minősége hatást gyakorol az internet kultúrára gyakorolt megítélésére. A tág kultúra felfogás „elősegíti” azon felfogást, mely internet pozitív hatását hangsúlyozza kultúrára nézve. Megítélésük szerint minél nagyobb az egyén felhasználói tapasztalata, a számítógép előtt töltött idő nagysága, annál inkább pozitív az internet és a kultúra közötti kapcsolat megítélése.

Kép forrása:dalszoveg.network.hu

Na de a konkrét pozitív (?) példa, melyet szeretnék bemutatni: az On-line Kulturális és Művészeti Televízió, mely kulturális műsorok bemutatását, sugárzását vállalja on-line. A kezdeményezést indítói (Kultúra és Művészet Mindenkinek Közhasznú Egyesület) szerint társadalmi érdekek hívták életre. Ugyanis a megítélésük szerint a háztartások nagy részében a kultúrafogyasztás mellőzésével is igyekeznek a családi kasszát féken tartani. Mindeközben a gazdasági válság ellenére növekszik a lakosság internettel való ellátottsága. Az alapgondolat tehát azt feltételezi, hogy az internet nagymértékű elterjedtsége segíti a kulturálisan szegényebb rétegekhez eljuttatni a kultúrát. Ezen a ponton kritikai észrevétellel élnék. Jó az alapfelvetés, csak megítélésem szerint abban hibádzik, hogy aki eddig sem érezte szükségét a kultúra magasabb szintű fogyasztásának, az ezután sem fogja, ha nem ismeri fel- valamilyen motiváló erő hatására-annak jelentőségét. Tehát a kultúrafogyasztási lehetőség felkínálását megelőzően szükséges a kultúra iránti érdeklődés egyénben való felébresztése.

A konkrét tevékenységként jelenik meg egyfajta médiatár funkció ellátása, ugyanis mintegy 300 művész, 1000 produkciója tekinthető meg. A kínálatban megjelenik a balett, fotóművészet, népművészet, nagyzenekari produkciók, állami társulatok, valamint kisebb falusi kezdeményezések produkciói is. Emellett olyan kulturális események közvetítését, rögzítését vállalja a televízió, mely más médiumok munkáiból kimarad (pl. Művelődési Házak Majálisa).

A kezdeményezés különböző kulturális portálokon biztosít szöveges formátumú bemutatkozást, rendezvények promótálását teszi lehetővé szervezetek számára, így elérve azt, hogy a hirdetőkkel kapcsolatos kulturális információk minél szélesebb körhöz jussanak el.

A „pozitív példa” jelző azért megkérdőjelezhető, mert az ismertetett ötlet innovatív, internetet integráló hatású, de nem fenntartható. Ugyanis az on-line TV honlapjára (http://www.kulturalis.tv/) ellátogatva tapasztaltam, hogy 2010 szeptembere óta nem törtét új videó feltöltése, semmilyen jellegű fejlesztés nem valósult meg, tehát a munka abbamaradt. Lehetséges, hogy pénz, vagy a lelkesedés fogyott el, de az alapkoncepció nagyon sok lehetőséget rejt magában. Mindenképpen segítette a kultúrát és az internetet közelebb hozni egymáshoz, hiszen a manapság háttérbe szoruló magas-kultúra terjesztését célozta meg. Arra épített, hogy a magas kultúrát befogadását megkönnyíti, ha az új média lehetőségeit kiaknázva kerül továbbításra. Egyfajta közszolgálatiságot is hordoz/ott magában az on-line TV (a kezdeményezők megítélése szerint is), hiszen olyan művészeknek is fórumot biztosított a megmutatkozásra, akinek egyéb módon nem állt volna módjában prezentálni művészi értékeiket a publikum felé.

A készítők tervei között szerepelt (2009-ben) többek között naponta jelentkező Kulturális Híradó, oktatási, és közművelődési intézményekkel való együttműködés, a digitális átálláskor tematikus kulturális csatorna indítása. A honlapból merített információk alapján a naponta jelentkező kulturális híradó nem valósult meg (utolsó felvétel 2008), de iskolákkal való együttműködős feltételezhető, ugyanis számos közoktatási intézményhez köthető videóiót találtam videó-archívumban.

A példa érzékelteti, hogy a kultúra és az internet nem egymás ellenségei, egyik sem élvez kizárólagosságot. Az internet okos felhasználással a kultúraközvetítés lehetséges eszköze lehet, valamint a kultúra integráns részeként hozzájárulhat a 21.százdi kulturális értékek keletkezéséhez.

Források:

-Csepeli György és Prazsák Gergő: E-kultúra. In: Társadalmi Riport 2008. szerk. Kolosi Tamás – Tóth István Györgx. Budapest: TÁRKI.

URL:http://www.prazsak.hu/publikaciok/csepeli_prazsak_ekultura_2008.pdf

Márkus Csilla: Könnyű –e integrálódni c. előadása

URL:http://www.kulturalis.tv/E-kultura-eloadas.pdf

URL:http://www.kulturalis.tv/ingyen-online-tv

Internet és kultúra – „Gondold meg, csak az ember olvas”

Az Internet már nem a jövő, hanem a jelenben valóság! A kultúra, az idő, a tér, egyén … szavakat át kell értékelnünk, át kell értelmeznünk a virtuális kultúra létrejöttével.

A Neumann-galaxis térnyerése nem jelenti a Gutenberg-galaxis végét, hanem egy új fejezetet nyit azok számára, akik ki tudják használni, és élvezni is mindennek előnyeit. A gyakran hangoztatott érvek, mint az, hogy az olvasó számára fontos a könyvek illata!, a lapozás élménye!, a könyvek hordozhatósága, nem állnak feltétlenül, és teljesen ellentétben a digitalizált könyvek nyújtotta olvasási élményekkel. Manapság például a piacon több gyártó tucatnyi sokfunkciós, könnyen kezelhető és hordozható e-book olvasója érhető el, egyre növekvő szériában és - talán hamarosan - csökkenő áron. Ma már nem lehetetlen dolog eze­ket az elektronikus dokumentumokat is akár este – ágyban olvasni - elalvás előtt. A képernyők kifinomodásával, a betűk átszínezhetőségével, nagyíthatóságával személyre szabhatjuk olvasási kényelmünket. Utazáshoz, nyaraláshoz nem kell már azon aggódnunk, hogy miként cipeljük kedvenc olvasmányainkat, százával vihetjük őket egyetlen könnyed gépen, akár a zsebünkben. A szö­vegeket másolhatjuk, jegyzeteket, véleményeket fűzhetünk hozzájuk, az idézeteket elküldhetjük barátainknak, akár azonnal, olvasás közben, ezen felül akár meg is beszélhetjük az olvasottakat, …

Csepeli György-Prazsák Gergő Örök visszatérés? című könyvében - az internet párti és internet ellenes állítások - kutatásuk (2008) eredményeként négy csoportot különítenek el az internet és a hagyományos értelemben vett kultúra viszonyának könnyebb megítéléséhez, megismeréséhez:

1. a békés egymás mellett élés hívei - 30% - a kultúra és az internet között nem látnak ellentmondást, szerintük a hagyományos kulturális intézményeket nem váltja ki, nem alakítja át, és ebből következően nem is teszi tönkre. Megnöveli a kulturális szabadságot, de nincs hatással a kulturális közösség fejlesztésére. A web-es alkalmazásokat nem tartják kultúraalakítónak. Itt a legmagasabb az iskolai végzettségűek száma.

Herring, Mark Y.: Tíz ok, amiért az internet nem helyettesítheti a könyvtárat című írásában (Könyvtári figyelő) 10 olyan okot sorolt fel - 2001-ben! -, amiért az internet és a digitális média nem képes helyettesíteni a papír alapú könyveket, illetve az ezeket őrző könyvtárakat:

1. Nem található meg minden az Interneten. Az összes folyóiratnak pl. csak mintegy

8%-a van fent.

2. A tű a szénakazalban elmélet: sok dolog nem található meg.

3. A weben nincs minőség-ellenőrzés.

4. Amit nem tudsz, az bánt igazán. A teljes szövegű webhelyek nem teljesek.

5. Problémák a könyvekkel. Az 1925 előtt publikált könyvekből a weben csak kb. 20 ezer cím van meg, pedig ezekre már nem vonatkoznak a szerzői jogi megkötések.

6. Az e-könyvek olvasókészülékeinek használata gyakran fejfájást okoz, megerőlteti a szemet. Kevesen szeretnek képernyőről olvasni, a használók nagy része a két oldalnál hosszabb dokumentumokat kinyomtatja.

7. Az Internet ellenére minden egyetemnek van könyvtára, mert egy teljesen virtuális könyvtárat létrehozni generációnkon belül lehetetlen.

8. A teljes digitalizálás hihetetlenül drága lenne. (Copyright költségek és problémák, a digitalizálás jelenleg iszonyúan munkaigényes.)

9. Az Internet egy kilométer hosszú, egy centiméter mély: kevés olyan dolog található az Interneten, ami 15 évnél régebbi.

10. Az Internet mindenhol jelen van, de a könyvek hordozhatóak.

Ma, tíz évvel később, már a 10. pont megdőlt, mert a „könyvek” is hordozhatók. A digitalizálás elterjedése következtében az interneten megtalálható dokumentumok %-os aránya biztosan növekedett, (teljes talán sohasem lesz).

2. „szkeptikusok” - 28% - a csoport tagjai nem hisznek abban, hogy az internet pozitív hatást képes gyakorolni a kultúrára, sőt azt vallják, pusztító hatást gyakorol rá – fölöslegessé teszi a hagyományos kulturális intézményeket, az általuk létrehozott tartalmakat. Ez a réteg lehet - nagyobb részben -, akik olvasnak, de nem interneteznek – 19%, illetve azokból, akik nem olvasnak, nem interneteznek – 37%? A kutatásból az is kiderült, itt a legmagasabb az átlagos életkor, a legnagyobb az aktív keresők aránya, inkább községekben élnek.

Az internet és a kultúra ok okozati összefüggéseire is felhívja a figyelmet. Talán még mindig értékesebbnek találják azt, ami papír formátumú. (Például, ha a szellemi tulajdonjog védelmére gondolunk!) „Az információs társadalom ugyan új szellemi termékeket és szolgáltatásokat hoz létre, de rögtön bünteti is azokat el nem ismertségük terhével. „ ¹⁾

3. „A párhuzamosok sohasem találkoznak” - 22% - a kultúra és az internet viszonyát olyannak látják, mint a „sohasem találkozó párhuzamosokét”. A csoport tagjai szerint a hagyományos kultúra szintereit, és magát a kultúrát sem teszi tönkre, nem teszi fölöslegessé az internet. Véleményük szerint az internet nem növeli a kulturális szabadságot, nem alakítja át a kultúrát, és nem gondolja úgy, hogy az internetnek szerepe lenne a kulturális közösségek kialakulásában. A web 2.0 logikájára épülő kultúrafelfogás sem áll közel hozzájuk. Magas a nők aránya, sokan élnek közülük községekben. Talán ez a réteg az, amelyik nem internetezik, de olvas, vagy nem internetezik, és nem is olvas?

4. „Optimisták” - 20% - ez a csoport sem lát ellentmondást a kultúra és az internet között, szerintük sem váltja ki a hagyományos kulturális intézményeket, és nem alakítja át, és ebből következően nem is teszi tönkre. Emellett azonban véleményük szerint az internet növeli a kulturális szabadságot, sőt át is alakítja a kultúrát. A kulturális közösségek fejlődésére is hatással van az internet, amiben látják a webes alkalmazások szerepét is. Emellé a - 25% - interneteznek is, és olvasnak, illetve az interneteznek, de nem olvasnak csoportot sorolnám. Tagjai a legfiatalabbak, az ő körükben legnagyobb a férfiak aránya, viszonylag kevés az aktív kereső, sok a tanuló.

„Mindeközben ne felejtsük el, hogy az Internet az autópálya-hálózatok mintájára tervezett haditechnikai rendszer. A hadsereg olyan eszközt akart, amelyik nukleáris támadás esetén is megóvja az irányítási struktúrát. A megoldás olyan elektronikus hálózat lett, amelyik azonnal átirányítja magát, ha egy vagy több kapcsolatot lerombolnak, ezáltal lehetővé teszi, hogy a túlélő szervek kommunikációképesek maradjanak egymással, és összehangoltan működhessenek. Az ilyen apparátussal rendelkező katonai hatalom a legsúlyosabb katasztrófák közepette is fenntartható. Nem árt tudni, miközben az Internet társadalmi, kulturális jellegéről beszélünk, hogy a Háló sokat istenített demokratizált jellege nem valami értelmiségi-anarchista szándékból fakadt, hanem szikár katonai szükségszerűségből. Ugyanez a szükségszerűség munkálkodott a Háló fejlődésének további szakaszaiban is, mikor a kutatás-fejlesztés szolgálatába állt – pontosabban szólva: a kutatás állt egyértelműen stratégiai célok szolgálatába. S működik hasonlatosan ma is, rejtve vagy csak kicsit palástolva azt a tényt, hogy az Internet a fogyasztói társadalom egyik izmosodó, a jövőben alapvető pillérét képezi, s készül a médiapiacon a neki megfelelő vegyértékű helyet elfoglalni. Ahol nem magasztos eszmék, nem is valamiféle népjobbító szándék, s a tiszta értelemben vett nevelés és kulturizáció az elsődleges szempont, hanem az elektronikus tartalmakat olvasó személyek fogyasztásra való minél alaposabb előkészítése, tudatuk kilúgozása …” ¹⁾

Az olvasás – ahogy a nagy angol tanulmányíró Matthew Arnold mondja – „maga a kultúra”.

Forrás:

1) R. Nagy József: Internet és kultúra – Internet vagy kultúra – Internet-kultúra

Csepeli György, Prazsák Gergő: Örök visszatérés? Társadalom az információs korban .

Jószöveg Műhely Kiadó Bp. 2010.

„Gondold meg, csak az ember olvas” – Márai S.

Megjegyzések Castells gondolataihoz, Heideggert idézve (Az örökkévalóság peremén: időtlen idő)

(Manuel Castells: A hálózati társadalom kialakulása - Az információ kora)

Ez az írása Manuel Castellsnek kissé titokzatosnak tűnik. A középpontban az idő fogalma áll, amelyet lehet sűríteni, relativizálni, megszüntetni. Persze, az utóbbit csak látszólag. Foglalkozván történelemmel és történelemfilozófiával túlbonyolítottnak érzem a problémafelvetését.
Gyakorlatilag, két idő-probléma vethető fel: az egyik az időhatékonyság kérdése, a másik a társadalmi haladás kérdése. Az időhatékonyság a kapitalizmus terméke, a polgárság választotta igazán ketté a munkaidőt és a szabadidőt. A haladáseszme kérdése bonyolultabb, a kereszténység és az iszlám is feltételezte a haladást, amely Jézus vagy Mohamed megjelenésével gyorsult fel igazán, a schellingi, hegeli és marxi dialektika pedig szakaszokra bontotta a haladást. Charles Darwin fölfedezte az evolúciót, a herbarti-zilleri pedagógia pedig alkalmazta azt a pedagógiában, a tanítás sorrendiségében, abban a kronologikus rendben, ami manapság is jellemzi a magyarországi irodalom- és történelemoktatást.
A mai világban (az információs társadalom vagy a hálózati társadalom feltételezett korszakában) az időhatékonyság felgyorsul, miközben a társadalmi haladás megkérdőjeleződik.
Nem igazán értettem Castells mire gondolt azon állítás kapcsán, hogy „A korszerű elme az időt tagadó elme.” (A gondolat eredetileg Harold Innistől származik.) Ennek a gondolatnak pont az ellenkezőjét fejtette ki Martin Heidegger (1889–1976) Lét és idő (Sein und Zeit) című korszakalkotó művében 1927-ben. Heidegger szerint az idő azért fontos, mert meghalunk. A nyugati filozófia éppen amiatt vált felszínessé, hogy nem foglalkozott eleget azzal az idővel, amely a létezés, azaz, az ittlét attribútuma.
Most vázlatosan ismertetem Castells mondanivalóját:

Oroszország nyugatosodása és az idő
Oroszország modernizálása kapcsán a helyzet világos, ez a kapitalizálódással, a nyugat-európai (angol, holland, porosz) termelési és társadalomszervezési újítások átvételével függött össze. Nagy Péter orosz cár bevezette a Julianusz-naptárt, áthelyezte az újévet szeptember helyett januárra. Az oroszok egy részét, persze nem sikerült meggyőznie, ugyanúgy, mint a pravoszláv egyház reformjaival kapcsolatban sem (amelyek nem Nyugat-Európához, hanem Bizánchoz kapcsolódtak).
A cár egyik célja az volt, hogy Oroszországot összekösse Európával („Ablakot nyisson rá” – Pétervárnál), a másik pedig az, hogy az orosz alattvalók pontosan időzítve teljesítsék az állam iránti kötelezettségeiket, erősebben érzékeljék az idő nyomását. A Miatyánk orosz fordításáról tudni illik, hogy abban az imádkozók nem bűneik bocsánatáért, hanem kötelezettségeik, adósságaik elengedéséért esedeznek, s nem mások bűneinek megbocsátását, hanem mások kötelezettségeinek, irántuk való adósságainak elengedését ígérik. A vallásos orosz lélek a magyar Pató Pál úrra emlékeztet. Nem siet, mert nincs, ami sürgesse. Az időt pénznek tekintő iparosítás itt állami beavatkozással kezdődik.
Ebből a szempontból Lenin egy második Nagy Péter. Nyugati példákat másolt ő is (a magyar tanácsköztársaságot is dicsérte!). Nemcsak a marxizmus került nyugatról Oroszországba, amit hamarosan Szovjetunióvá alakítottak át (1922. december 30.), hanem a taylorizmus vagy Ford-módszer is – a munka tudományos megszervezése, azaz, a futószalag melletti munka. A munkavégzés felgyorsítását a szovjet rendszerben azonban nem a viszonylag magas munkabér ösztönözte, s nem is a munkanélküliség nyomása, hanem a sztahanovista mozgalmak ellentmondásos sportja. Az ötéves tervet négy év alatt teljesítették. (1945 után Magyarország a hároméves tervét teljesítette a tervezettnél korábban.) Ennek érdekében a 1929 márciusában a nyeprerívkát vezették be – pihenőnap nélküli munkahetet!
1931-ben pedig azt enyhítvén a hatnapos munkahetet. Azaz, öt nap munka, egy nap pihenő. A családi kapcsolataikat ápoló új szabályokat pontosabban követő városiak és a hagyományaikhoz jobban ragaszkodó vidékiek nehezen tudták összeegyeztetni szabadnapjaikat, emiatt sokan elégedetlenkedtek, ezért 1940-től újra hétnapos a hét.
Összességében ugyanaz állt Nagy Péter és a kommunisták reformjai hátterében: gyorsítani akarták a munkatempót.

A nyugati világ
E. P. Thomson az időt döntő fontosságúnak tartotta a kapitalizmus kialakulásában.
Lash és Urry szerint minden jelenség, gyakorlat és hely alárendelődik az idő menetelésének.
Az idő mérését egységesítették az időzónák. A világidőt Anglia szolgáltatta, a GMT.
Ezen tények az előbbiekben ismertetett oroszországi folyamatokat magyarázzák. S azt is, hogy a Nyugathoz tartozásukat Mihail Gorbacsov alatt azzal próbálták kifejezésre juttatni a balti köztársaságok (Észtország, lettország és Litvánia), hogy csatlakoztak a finn időzónához.

Új fejlemények

A hálózati társadalom kialakulásával relativizálódik az idő. Látszólag a tőke is, a kultúra is egyre inkább felszabadulhat az idő béklyója alól. Az új ideiglenesség különös logikája kezd kialakulni. Az időtlen idő – a hálózati társadalomban domináns időfogalom.
Megváltozik a társadalom struktúrája. A hatalmat leginkább funkcíók és emberek szelektív befogadásán (és kirekesztésén) keresztül gyakorolják.

A globális kaszinó

Egységes globális tőkepiac alakult ki, amely valós időben működik. Az egyik legnagyobb forgalmú piac, a valutapiac. A tranzakciókat néha előre beprogramozzák a számítógépbe.
A legfontosabb tőzsdék: London, New York és Tokió. Az ügynökök az időzónák közti eltérésekre, tehát arra alapozva üzletelnek, s juthatnak nyereséghez vagy veszteséghez, hogy a fölsorolt központokban más időpontokban nyit ki a tőzsde, s az időeltérés árfolyam-eltéréseket jelent. A határidős ügyletek (az elővételi jogok adásvétele) révén úgy tűnik, hogy az idő pénzt fial. Ez a korábbiaknál nagyobb és gyakrabban visszatérő pénzügyi válságokat, instabilitást okoz. (Amikor Castells a könyvét megírta, még nem tudhatott arról, hogy jóslata milyen hamar igazolódik – 2008-ban.) Az instabilitás velejárója, hogy a nyugdíjalapok és magánbiztosítók kockázatai megnövekednek. Tehát az állami és a magánnyugdíjpénztárak sem képesek garantálni a nyugdíjak vásárlóértékét. A gyors dollár, azaz, a spekulációk révén megszerezhető extra jövedelem lehetősége (lásd pl. a Kulcsár-ügyet) lerombolja a munkamorált. (Mindez ömlesztve érkezett Magyarországra a rendszerváltás után.)

Rugalmas munkaidő, ideiglenesség és hosszú távú marketing

A hagyományos fegyelem már nem elég hatékony. Egyes iparágakban „just in time” munkaszervezésre van szükség. (Főleg a japán cégek szeretnek így, raktárkészlet nélkül dolgozni – ezért annyira fontos, hogy Japánban pontosak legyenek a vonatok. Néhány éve amiatt mondott le egy miniszter, mert miatta történt késés a vonatközlekedésben.)
Termékbevezetés – ingyen vagy olcsón – a hosszú távú együttműködés reményében történik.
Az idővel való gazdálkodás – versenyképességi tényező. Ezért versenyképesek a hálózatok a hagyományos cégekkel. Azaz, jobbak. Az információfeldolgozó berendezések növekvő szerepe – „feldolgozott idő”
Hagyományosan a fizetett munkaidő strukturálja a társadalmi időt. Azonban sok fejlett kapitalista országban a munkaidő csökkent, miközben az elvégzett munka nőtt. A kereslet kibővült. A franciák harcolták ki először a negyvenórás munkahetet és a fizetett szabadságot (1936). Kevés fizetett szabadság: USA, Japán, Nagy-Britannia. Sok: Franciaország, Németország, Spanyolország. Terjed a részmunkaidő – a legjobban Hollandiában terjedt el, részben megoldván a munkanélküliség problémáját.
Általában jelenleg is viszonylag hosszabb munkaidőben dolgoznak a magas szakképzettségi szinten levők (tehát, vezetők) és szakképzetlenek (feltehetően, gyenge alkupozíciójuk következtében). A rövid futamidők (munkaszerződések) előnyben részesítése – ideiglenes helyzeteket eredményez. Emiatt a társadalom a szétrobbanás (éclatement) felé halad. A kormányok számára egyre inkább kezelhetetlenné válnak a különböző társadalmi csoportok szükségletei (Magyarországon ezek: pl. a köztisztviselők munkaidő-kedvezményei, nyugdíjba vonulási kedvezményei, végkielégítései.)
Nyilvánvaló, hogy a kormányoknak lenne mozgástere, mivel nincs szoros összefüggés a termelékenységnövekedés és a munkaidő-csökkenés közt. A munkaidő diverzifikálódik. Tehát vannak, akik sokat, vannak, akik keveset dolgoznak. A háztartások rendjét is át kell szervezni emiatt. A családok életét is megváltoztatja az új helyzet. Lehetőséget ad az időmegosztásra (time sharing). Összességében azonban nem harmonikus a kép. Anne Guillemard kimutatta az idősek (50 év fölöttiek) foglalkoztatásának drámai hanyatlását.
Ez a kormányok és cégvezetők rövidlátó stratégiájának következménye. (Magyarországon a munkaadók hirdetései alapján megállapítható, hogy már a 40 év fölöttiek is hátrányban vannak elhelyezkedési esélyeiket tekintve a fiatalabbakkal szemben.)
A különböző korosztályok közt háborúskodások kezdődhetnek a szociális juttatásokért. (Magyarországon is aktuális ez a kérdés. Az 1998-as szelektív nyugdíjemelés óta a nyugdíjak sorsa az egyik legfontosabb kérdés az országgyűlési választásokon. 2002-ben a nyugdíjasok szavazataival nyert az MSZP. Majd a 2010-es választásokon elszenvedett vereségük előtt meg kellett szüntetniük a 13. havi nyugdíjat. Görögország hasonló pályát futott be.)

Az életciklus elmosódása

Kiemelkedő tényezők:

– oktatás
– munkaidő
– az életpálya alakulása
– a nyugdíjba vonulás joga

A hálózati társadalomban a biológiai és a társadalmi ritmus is felbomlik.
Az öregkor korábban a „társadalmi halál” szakasza volt. Manapság az idősebb korosztály a cselekvőképessége szerint differenciálható. Vannak aktív nyugdíjasok, akiket a reklámok is egyre inkább megcéloznak. Akadnak kivételes kapcsolati tőkével rendelkező idősek.
A születés is diverzifikálódik. Nemcsak családokban, nemcsak élő embertől (spermabank) és nemcsak az édesanyától születhet gyermek. Pontosabban, nehezen meghatározható, hogy a béranya-e minek számít, ő-e az édesanya, vagy inkább az, akitől a petesejt származik.
A hagyományos életritmus hatályon kívül helyezhetővé válik. Persze, kivéve egy új teokrácia hatalomra kerülését.

A megtagadott halál

A halál egyre inkább kiszorul az emberek gondolkodásának központjából (rövidül a gyász), de gondolnak rá – szeretnék elkerülni. Legalábbis, bizonyos betegségtípusokat, mint pl. a tüdőrák. Egészségügyi keresztes hadjáratok indulnak (Nyugat-Európából és Észak-Amerikából Magyarországra is begyűrűzött a dohányzás elleni harc.): életmóddal kapcsolatos tanácsokat egyre többen adnak, és megélnek belőle. A vitamintabletták is nagy karriert futottak be.
Emellett szemet szúró a hanyagság az egészségvédelem terén az egészségügyi ellátásban (amely Magyarországon leépülőben van, orvoselvándorlás fenyeget) és a munkahelyeken, ahol továbbra is gyakoriak a munkahelyi balesetek.
Évezredek óta küzd az ember a halállal. Az azonban új fejlemény, hogy manapság a betegek többsége kórházban hal meg. Korábban inkább a családban. Ez a tendencia még a hagyománytisztelő japánra is igaz. S a túlélésre, a munkában való helytállásra törekvés megköveteli a gyász lerövidítését.

Konyhakész villámháborúk

A nagyhatalmak egymás elleni háborújának esélye csökkent. Ugyanis ez kölcsönös megsemmisítésükhöz vezetne. Azonban továbbra is lehetnek eltérő geopolitikai érdekeik a nagyhatalmaknak is, közepes és kisebb országoknak is. A társadalmi ellentéteket a kapitalizmus nem oldotta meg, hiszen, ott, ahol jóléti rendszerek alakultak ki, megnőtt a bevándorlók aránya, ami alkalomadtán polgárháborús helyzetet idézhet elő (lásd pl. Franciaországot). Az osztályharc nem szűnt meg, a WTO, azaz, a kereskedelmi világszervezet vagy a legfejlettebb kapitalista országok tanácskozásain rendszeresek az összetűzések az antiglobalista tüntetők és a rendőrök közt. Tény viszont, hogy a fejlett kapitalista országok egymás közötti háborúinak esélye lecsökkent.
A modern társadalmakban az alábbi feltételek esetén fogadják el a háborút:
– Csak hivatásos katonák vesznek benne részt.
– A háború rövid ideig tart.
– A pusztítás nem jelentős és rejtett.
Ilyen volt pl. az öböl-háború 1991-ben (Irak ellen), amely az amerikaiak technikai fölényének köszönhetően gyorsan véget ért. A háború második kiadása (2003-ban) viszont még ma is tart! Ha egyenrangú fejlett országok háborúznának egymás ellen – az, feltehetően, nem húzódhatna sokáig – a civil lakosság tiltakozása miatt. 1945 és 1989 közt kevesebb háborús áldozat volt a fejlett világban, mint 1815 és 1913 közt. A fejlett világban a háború egyre inkább ideiglenes jellegűvé válik. Ez befolyásolja a férfiasság kultúráját. Felnőnek nemzedékek, amelyeknek nem kell életüket kockáztatni a hazájukért. Eközben, persze, a primitív országokban (pl. fekete Afrikában) gyakoriak a háborúk.

Virtuális idő

Az egyidejűség, tehát a felgyorsuló hírközlés, amely miatt a távoli eseményekről néhány percen belül tudomást szerezhetünk, egy nehezen kibogozható hírözönhöz vezet.
Kialakul az örökkévalóság és az ideiglenesség kultúrája. Megszűnik a korábbi tagoltság, mindenféle kulturális kód összevegyíthető – ilyen pl. posztmodern építészet is.
Castells szerint az idő és a tér összesűrítése eredményezte a posztmodern kultúrát. Ami a filozófiát illeti, a posztmodern a felvilágosodás eszményeinek megkérdőjelezése. Nem feltétlenül függ össze a technológiai fejlődéssel, hiszen elődei közé számíthatjuk Schopenhauert, Nietzschét – akik a felvilágosodás éa a kapitalizmus optimizmusát kérdőjelezték meg, Nietzsche tagadta a keresztény etika értelmét is. Eme szkeptikus hozzáállás kerül újra elő a XX. század végén. Ennek jele pl. az irónia mint érték megjelenése is. A kulturális sokszínűséget nehéz tárgyilagosan értékelni. A New Age – Castells szerint – az új kultúrát, annak időtlen dimenzióját szimbolizálja a zenében. Létrejöhetnek korábban elképzelhetetlen szintézisek, mint pl. a buddhista meditáció, az elektronikus hangképzés és kaliforniai zeneszerzőké.

Az örökkévalóság peremén

Összességében a korábbi rend felbomlásáról lehet szó.
„A tér – az egymás mellett létező dolgok rendje
Az idő – az egymás után következő dolgok rendje” (Leibnitz)
„A sorrendiség megszüntetése differenciálatlan időt teremt, ami egyenértékű az örökléttel.”(Castells)
„Az áramlások időtlen időt hoznak létre.” –írta Castells. Tehát strukturálatlan időt?
Korábban „a valamivé válás strukturálta a létezést, a tér az időhöz idomult.”
A társadalom örökös átmeneti állapotban van.
Szélsőségek mindenben – a csecsemőhalandóságban is. A rugalmas munkaidő és futószalag melletti kimerítő munka ugyanabban a korszakban.

Castells itt kissé misztifikálja a kérdést az öröklétet illetve, legalábbis, ha a magyar fordítás helyes. Mivelhogy a sorrendiség megszűnése egyszerűen úgy is értelmezhető, hogy indokolatlan a haladás törvényszerűségéről beszélni, illetve, bizonyos jelenségek nem újak, hanem régiek. Pusztán abból a tényből, hogy nem érvényesek a korábban feltételezett fejlődési törvényszerűségek és modellek, még nem következik az, hogy minden változatlan és örök.

Vannak, akik kívül lehetnek az időn? A többség élete az idő múlása szerint rendeződik. Hogyan lehetne másként? Legfeljebb gyorsabban vagy lassabban történnek meg a dolgok.

A globális gazdaság kihívásai
Az instabilitás, amely a gazdaságban a munkahelyek biztonságának elvesztését jelenti, a kultúrában pedig feldolgozhatatlan sokszínűséget, tempót – feszültséget kelt. Egyes lokalitások a kockázatokat mérsékelendő próbálják visszaszerezni az ellenőrzést a társadalmi érdekek fölött. Ezen törekvéshez kapcsolható egy alapítvány, a „Hosszú jelenidő” (The Long Now Foundation). A kérdés az, hogy miként tehetjük a hosszú távú gondolkodást természetesé? A jövő generációk iránti felelősségvállalás elsikkadhat a jelen zűrzavarában.

Castells gondolatainak átfogó értékelése

Összességében megállapítható, hogy Manuel Castells rengeteg újdonságra vagy elfelejtett régiségre bukkant, azonban nem mélyült el igazán se a filozófiában, se az orvostudományban. Azon kívül, hogy a technikai fejlődés, a termelés és az áruforgalom felgyorsult, a piacok globalizálódtak, a nemzeti kultúrák meginogtak – az idő lényege nem változott meg. Ha Martin Heidegger fogalmi keretében gondolkodunk, akkor az emberi lét, azaz, az ittlét nem fogható fel másként, csak időbeli létezésként. Ezen nem változtat a hálózati társadalom eljövetele sem. Azonban Heidegger másik központi gondolata, a „tulajdonképpeni lét” megvalósulására javulhatnak a feltételek. Heidegger szerint nem az ember van a térben, hanem a lét tere van az emberben. Az ember először csak reprodukálja saját környezetét – az általánost, azaz, a társadalom termékeként egzisztál, s csak később válik, válhat önmagává. Mivé? Azzá, amit ő ad a világtörténelemnek. Az ember léte az, amivel törődik. A hálózati társadalomban az ember törődhet tőle több ezer kilométerre élőkkel is, a korábbi társadalmi viszonyokhoz képest könnyebben kiléphet nyelvi, vallási kötelékeiből. Heidegger elfogadta a lét végességét. Tanára, Edmund Husserl felfogása szerint a végesség a mitikus-vallásos kultúra jellemzője, ami után a végtelenségre törekvő filozófiai kultúra következik. Husserl a gondolkodás objektumaivá tette azt is, ami nem létezik, Heidegger gondolatai a létezők körül forognak. A témához kapcsolható a fizikai öröklét, azaz, a biológiai halhatatlanság kérdése, amelyet előbb-utóbb lehetővé tehet az orvostudomány fejlődése, azonban Castells nem tért ki erre.

Társadalmi egyenlőtlenség – digitális egyenlőtlenség

A világhálóhoz való hozzáférők száma folyamatosan növekszik, míg 1994-ben 3 millióan interneteztek addig ez a szám ma 1 milliárd fölött van. (www.nua.com).
A digitális eszközökhöz való hozzáférés komoly társadalmi előnyökhöz jutatja felhasználóját, míg ezek az eszközök nem terjedtek el a világ egyes részein.
A digitális megosztottság kifejezés („digital divide”) az Egyesült Államokból ered,
ahol hagyománya van az információhoz való egyenlő hozzáférésnek.
Elgondolkoztam, hogy a digitális szakadék/megosztottság vajon csak az anyagiakra vezethető e, vagy talán az érdektelenség is közre játszik a társadalmi egyenlőtlenségek kialakulásában. Kutatások szerint megkülönböztetnek országok közötti „globális megosztottságot”és egy adott országon belüli, társadalmi rétegződéshez kötött „társadalmi megosztottságot”, de vizsgálható online populáción belüli „demokratikus megosztottság” is. Az a lemaradás, ami az élet szinte minden szintjén tapasztalható a nyugat európai és a kelet európai országok között az ezen a szinten is megtalálható. Az utóbbiakról összességében elmondható hogy a lakosság nagyrésznek a fizikai hozzáférés sem biztosított, másik nagy rész pedig csak a munkahelyén használja a világhálót, az otthoni hozzáférés még mindig alacsony.
A hozzáférés béli hátrányok pedig értelemszerűen magával hozzák a digitális írástudás alacsony szintjét, az internet- és számítógép használat képességének hiányát. Ez a visszatartó erő mely a magabiztosság hiányából is fakad ami gátolja a térség lakóit a használattól. Az Unió országai alapvető feladatként kezelik a digitális egyenlőtlenség problémáját. Ennek megoldására az Európai Bizottság
az első eEurope Akcióterv kiegészítéseként e probléma megoldására kidolgozta az e-Inclusion tanulmányt, mely a digitális egyenlőségek problémakörét figyelembe veszi, és kiemelten megoldandónak kezeli.
Az információhoz való hozzáférés, az internet használat alapjogként kellene, hogy megjelenjen minden állampolgár számára, tekintet nélkül annak tudásszintje vagy életkorra való tekintet nélkül. Az akcióterv jelszava „Információs társadalom mindenkinek”, megjelölve a prioritásokat:
- a speciális igényű csoportok felzárkóztatását
- szélessávú infrastruktúra elérhetővé tétele
- szolgáltatások javítása.
A változó IKT használat magyarázható a társadalmi egyenlőtlenségek és a digitális egyenlőtlenségek egymásra ható kapcsolatával.
Érdekes viszont a BellResearc infókommunikációs jelentése, mely szerint ugyan a kimutatható fejlődés mellett a legfőbb akadály a lemaradók számára az érdektelenség és az információs hiány. Ezek az emberek nem rendelkeznek saját élménnyel. A legtöbb ember ebből a csoportból az idősek közül kerül ki. Akik fiatalon megtapasztalták a használatból származó előnyöket azok továbbiakban ragaszkodnak is hozzá, míg van egy réteg, amelyik mereven elzárkózik tőle.
A magyarországi helyzet javításán dolgoznak a kormányban. Április elsején Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár az Országházban hívta fel a figyelmet az infokommunikációs államtitkárság által javasolt – Alaptörvény-tervezetbe beépült – XXIV. cikk jelentőségére.
A XXIV.cikk: “Az állam működésének hatékonysága, a közszolgáltatások színvonalának emelése, a közügyek jobb átláthatósága és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében törekszik az új műszaki megoldások és a tudomány eredményei alkalmazására.” (Forrás: az Alaptörvény-tervezet Országgyűlésnek benyújtott változata, http://www.parlament.hu/irom39/02627/02627.pdf)
Ennek szellemében egy javaslattal éltünk, mely az alaptörvény tervezet XXIV. cikkeként így hangzik:
„Az állam működésének hatékonysága, a közszolgáltatások színvonalának emelése, a közügyek jobb átláthatósága és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében törekszik az új műszaki megoldások és a tudomány eredményei alkalmazására.”
Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – Infokommunikációs Államtitkárság
Kérdés, hogy ezek az intézkedések valóban eredményesek lesznek e, és segítségükkel az árkok mélysége csökkenhetővé válik.
Egyelőre a folyamat a mélyülését mutatják az adatok.
A leszakadók felzárkózásának elvi lehetősége tehát részben adott.
A szakadék betemetéséhez kevésbé az eszközökön, sokkal inkább az edukáción keresztül vezet az út.

Kép forrása: http://einclusion.hu/2010-01-30/a-magyarok-fele-nem-talalkozik-szamitogeppel/
Források:
http://einclusion.hu/
http://einclusion.hu/2011-04-01/digitalis-esely-az-alkotmanyban/

Oktatás, távoktatás - Mi a cél: reprodukálás vagy értékelés és módosítás?

Módszertani szempontból nem mindegy, hogy mi a cél, mert automatizált távoktatás csak az előbbi esetben lehetséges, tehát akkor, ha pusztán reprodukálás a cél. Pl. nyelvtanítás esetén. A nyelvtanításnak nem a nyelv értékelése és módosítása a célja, hanem a tükrözése. A tanulónak azt kell átvennie, ami már létezik, és semmiféle átalakításra nincs szükség.

A természettudományos és műszaki oktatásban is lehetséges az automatizált távoktatás, mert viszonylag egyszerű sémákba illeszthetők a hibalehetőségek, gondolkodási alternatívák. Az automatizálás nehézkessége a társadalom- és irodalomtudományok esetén merül fel, azért, mert magának a tananyagnak az értelmezése is és az igazságtartalma is vitatható. Bár, még ezeknél is meg lehet fogalmazni olyan minimális oktatási célt, amely pusztán reprodukálás. Ami még automatizálható. Vegyük pl. Petőfi költészetét. Korszakokra bontható távoktatásban is (pl. szerelmi költészet, forradalmi költészet, népies költészet), fő mondanivalója is többé-kevésbé beazonosítható (A költő értéknek tekinti a hűséget, az önfeláldozást, a nép szeretetét). No, de mi a helyzet az értékelésével? Ha pl. a Nemzeti dalból a „sehonnai bitang ember, ki hogyha kell, halni nem mer” részletet kell értékelnem, azt távoktatásban vajon hogyan tehetem meg? Hogyan leplezhetem le esetleges szűklátókörűségét a költőnek, vagy annak a korszaknak – amely a XX. század háborúihoz és forradalmaihoz vezetett? Hiszen, kompromisszumkészség, az emberi élet mindenek feletti tisztelete helyett alárendelte és föláldozta az egyént egy adott pillanatban vonzó őrültségért. Mennyivel volt különb az osztrákok ellen harcoló Petőfi áldozatkészsége a németek ellen harcoló Sztálin áldozatkészségénél (Sztálin a 2. világháborúban feláldozta fiát a hazáért – az német fogságba esett, a németek fogolycserét ajánlottak, de Sztálin nem cserélt ki egy közlegényt egy tábornokért)? Vagy a Falu végén kurta kocsma szemléletét hogyan bírálhatnám, felfigyelvén a mulatók egoizmusára?

Ha az oktatás a társadalom (vagy annak egy részének) eszköze (melynek célja pl. a fiatalok hazafias nevelése), akkor másodlagossá válhat az oktatásban részt vevők (tanulók és tanárok) boldogsága. Ez a módszer, persze, a kitűzött cél elérésének hatékonyságát ronthatja, viszont nem teszi teljesen hatástalanná. A tanulókra akár még az is hatással lehet, amivel nem teljesen értettek, vagy nem teljesen értettek vele egyet. Nem mindenkinek fejlett a kritikai érzéke – minden országban és minden korosztályban vannak sznobok, akik mások ízlését, értékítéletét reprodukálják, a nélkül, hogy értenék.

Na, de mit mond erről az andragógia? Az is jó, ha sznob és az is ha nem az? Ad-e a felnőttoktatás konstruktivista módszertana bármilyen garanciát a témában való elmélyülésre, az értékelés motívumainak tisztázására?

Az oktatás – a társadalom, illetve annak elitjének eszköze.

Ha visszamegyünk a magyar történelemben, az oktatás a vallásos és hazafias nevelés eszköze volt, majd a kommunista nevelésé. Ma pedig a kapitalista nevelésé. Ma az a nevelés célja, hogy profittermelővé tegyen, azért fontos a kreativitás, mert azzal növelhető a GDP. A GDP – a megadóztatható szükségletkielégítés egy országon belül. Az állam a megadóztathatóságra figyel. Annak mennyiségére. Nem arra, hogy jól érezzék magukat állampolgárai, hanem arra, hogy olyan szükségleteik legyenek, amelyeknek a kielégítése megadóztatható. Pl. vegyenek új autót, új mosógépet, új mobiltelefont, új számítógépet a régi helyett – és növekszik a GDP. A tanulókat is a felé orientálja az iskola, hogy találjanak ki új gépeket, amelyeket eladván növekszik a GDP. Igen, de mi van akkor, ha ez nem teszi boldoggá az állampolgárokat? Mikor és kinek szóljanak? Ha az oktatási rendszerben csak automatikus reprodukálás történik – nincs esélyük a beavatkozásra – saját életükbe.

Erősödő női többség

„A webAUDIENCE egy olyan új online közönségmérési eszköz, amellyel a korábbiaknál mélyrehatóbb elemzés készíthető. A hazai piacon ismert és elfogadott Medián webAUDIT és a GfK Hungária által nyújtott információkkal együttesen lehetővé válik az internetezők hatszáz ismérv mentén való elemzése. A változók nagy száma lehetőséget nyújt rendkívül árnyalt célcsoport-tervezésre, nemcsak szocio-demográfiai mutatók mentén, hanem sok más tulajdonságot is elérhetővé téve, úgymint a reklám-attitűd, az életstílus vagy akár a vagyontárgyakkal való ellátottság. Ezzel a módszerrel igen pontosan határozhatók meg a különböző célcsoportok.”
A Median-webAUDIENCE kutatása szerint a netezők több mint fele nő. A 2000-es évek elején a magyarországi internetezők többsége a munkahelyen használta a netet, az otthoni internethasználat pedig jelentősen elmaradt az Európai Unió országaihoz képest. Ezt a kutatók azzal magyarázták, hogy arányaiban kevés volt a magyar nyelvű tartalmakat jó minőségben megjelenítő oldalak, és ezek között csak elvétve lehetett találni kifejezetten nőknek szólót.
A szerkesztők a weboldalak hangvételének és a témakörök kiválasztásánál a hangsúlyt a már a neten lévő, főleg férfi olvasok igényeit igyekeztek kielégíteni, míg a női olvasóknak megmaradtak a már jól ismert nyomtatott női magazinok, amik csak lassan kezdték elindítani online magazinjaikat. A változást a nők számának jelentősebb növekedése hozta a neten, amint fejlődött digitális írástudásuk. Elkezdték használni az email rendszert és az MSN-t és egyre több időt töltöttek a neten.
2003 őszéig a női website-ok alig érték el a napi húszezres látogatószámot, míg mára naponta negyedmilliónál is többen keresik fel a legnépszerűbb női portál oldalait. A grafikonon jól látszik, hogy 2003 őszén a Nők Lapja Café és a Velvet nyitotta meg a növekedést, majd három évvel később, második hullámként lendületet vett a story online, a femina és a nana is.
A kiadói vagy portálháttérrel nem rendelkező femina.hu jelentősen dinamikusabb fejlődésre volt képes az elmúlt három évben, mint az origo portál nők számára készülő Női Lapozó rovata. Ennek egyik oka, hogy míg egy tipikus női site-on a stílus, a hangvétel, valamint a témakörök kifejezetten a célközönség szája íze szerint alakulnak, addig egy hírportál esetében a női rovatnak is alkalmazkodnia kell a portál tartalmi és formai egységéhez. Egy női site-on a nő fontosnak érzi magát, látja, hogy minden az ő kedvét szolgálja, ugyanakkor egy hírportál női rovatán járva más rovatokban kell keresgélnie, ha utazásról, egészségről vagy életvitelről akar olvasni. Hasonlóképpen egy általános portálon a szolgáltatásokat sem lehet olyan mértékben koncentrálni és specializálni, mint egy női portálon. Ezt a hátrányt idejében felismerte az index, és nőknek szánt rovatát, a Velvetet mind szerkezetileg, mind tartalmilag, mind stílusát tekintve önálló, független lapként indította útjára. Ez a taktika bevált, mert a látogatószámok jelentősen emelkedtek, azonban elgondolkodtató, hogy a Velvet olvasótáborában a nők nem felülreprezentáltak, épp olyan arányban képviseltetik magukat, mint a teljes hazai online közönségben.
A vezető női portálok látogatói között, mind a felsősokú végzettségű, mind az „A” (Esomar) státusú látogatók jelentősen felülreprezentáltak. (ESOMAR „A” társadalmi csoportba tartozók esetében a háztartás főkeresője önálló vagy alkalmazott értelmiségi (felsőfokú végzettséggel) magasan képzett top menedzser; középvezető vagy más menedzser viszonylag sok (hat vagy több) beosztottal; átlagnál magasabb iskolai végzettségű vagyoni javakkal jól ellátott inaktív.) Ez azért érdekes, mert ezek a weboldalak nem rétegsite-ok, hanem népszerű, nagy látogatottságú portálok. Ez figyelemre méltó lehet a hirdetők számára is, hiszen ezeken a hazai női weboldalakon naponta több százezres, kifejezetten értékes női célcsoportot lehet elérni.
A kutatási eredmények azt mutatják, hogy három év alatt megduplázódott a nők online aktivitása, ezen belül leghatározottabban az esti órákban történő net használat. A tévés főműsoridőben átlagosan 220 ezer nő böngészi a hazai online tartalmakat, amihez a külföldi oldalak látogatóit és az online alkalmazások használóit is hozzászámolva, esténként mintegy 300 ezer nő ül a számítógépek képernyői előtt. Azt már régen bizonyított, hogy a legfiatalabbaknak, a digitális bennszülötteknek a világháló erős konkurenciát jelent a televíziók számára, az azonban új jelenség, hogy az esti internetezés legnagyobb mértékű növekedése épp a középkorú nők körében mérhető. Három év alatt az esténként az internetet választó nők száma megkétszereződött, ezen belül a 45-59 éveseké megháromszorozódott. Leggyakrabban a horoszkópokat és a a sztárvilág híreit böngészik, de a nők érdeklődésének középpontjában álló témakörök alapvetően az életciklusukhoz illeszkedve változnak.

Forrás: http://bit.ly/jCBomk

Diákkorban a kapcsolattartást és a tanulást támogató oldalak a legnépszerűbbek, míg a politika, közélet híreibe legfeljebb tévedésből botlanak bele. A húszas éveik második felébe lépő nőknél a család, az otthon és a munka kerül a középpontba, közvetlen ezek után pedig az egészség, az életmód, valamint az utazás következnek, azaz szinte teljesen átrendeződik az érdeklődésük. Később előtérbe kerül a bulvár, 40 felett pedig a politika, a közélet, a gazdaság iránti érdeklődés erősödik fel.
Forrás: http://bit.ly/jCBomk

A "homo digitalis" kora

Digitális hőtérkép az adott oldalra látogatók szemmozgása alapján.

Kép forrása: http://bit.ly/jJ9eT3

Ismét egy szép új fogalom. Homo digitalis. A modern kor embere a tér és idő szabadságát kapta meg az új évezredben. Ott áll egy forradalmian globális változás küszöbén, ami olyan változásokat generál, mely kétségkívüli hatással lesz az emberi kommunikáció jövőjére.

Kapcsolódó video ezen a linken érhető el: http://bit.ly/kOpq90

Napjainkban egyre fontosabbá válik, hogy a modern információs és kommunikációs technológiai eszközök elterjedése milyen gyors, illetve, hogy milyen hozzáférési eséllyel és milyen szokásokkal rendelkeznek a társadalom tagjai. Az érdeklődés arra irányul tehát, hogy az IKT eszközök milyen mértékben válnak a hétköznapi élet, a kultúra elfogadott részévé. Ilyen eszköz a számítógép és a mobiltelefon. A digitális szakadék (milyen szép metafora) kifejezése arra utal, hogy a társadalom szélsőségesen kettéosztódhat a digitális írástudás és írástudatlanság mentén. A társadalomban szakadék képződik, ahol a digitális írástudatlanok nem élvezhetik a technológiai fejlődés nyújtotta előnyöket, miközben kiszorulnak a gazdaság azon területeiről, amelyeken az infó-kommunikációs eszközök használata olyan alapkövetelménnyé vált, mint a hagyományos írni-olvasni tudás. A digitális szakadékok keletkezése, elmélyülése egy olyan új jelenségre utal, amelynek a társadalmi rétegződés szempontjából is jelentősége van.

Áthidalhatók-e ezek a törésvonalak vagy egyre szélesednek a szakadékok? (Tárki, 2001)
A megfigyelt társadalmi-demográfiai különbségek az IKT eszközök hozzáférési és használati szintjében jelentkeznek. Az Unió lakosságának több mint fele részben (vagy egészben) kimarad az információs társadalom nyújtotta előnyökből, ezért az EU lisszaboni célkitűzéseinek egyik alapvető eleme az e-befogadás (e-inclusion). A digitális megosztottság elleni küzdelem a politikai napirend részévé vált Európában. Ahogy a digitális infrastruktúra és az eszközhasználat fejlődik, úgy terjed az internet és a mobilhasználat a világban. Ennek vizsgálatára a WAN (World Association of Newspapers) minden évben elkészíti a világ "digitális hőtérképét".

Mint ahogy azt láthatjuk, a digitális szakadék kifejezésnek igen is van létjogosultsága, hiszen rápillantva a képre, egyből jól látszanak a világnak azon részei, amelyek érintetlenek, vagy kevésbé érintettek digitálisan. A leginkább lemaradó területek („digitálisan hűvösek”), ahol az internet használat 40%, a mobil használat pedig 65% alatti, szinte az egész afrikai kontinens, Közép- és Dél Amerika, az ázsiai régió, illetve Grönland környéke. A „forró” területek közé tartozik Észak-Amerika, Európa nagy része, Ausztrália, Japán, valamint a mobil használat 65% felett van egész Oroszországban. Világosan kiderül, hogy még hol kell fejlődnünk, és hogy hol kell „átszíneznünk” a térképet.

Afrikában összesen 14 millió telefonvonal létezik , ez kevesebb, mint Manhattanben vagy Tokióban. A fejlett országokban a világ lakosságának 16%-a él, de itt található a világ internet hozzáféréssel rendelkező számítógépeinek a 90%-a. A világ internet használóinak 60%-a Észak Amerikában található, pedig itt a világ népességének csupán 5%-a él. Két amerikaiból egy online van, Afrikában ez az arány 250 az egyhez. Bangladesben egy számítógép nyolcévnyi átlagfizetés értékébe kerül.

A magyar internetezők magasabban képzettek és tehetősebbek, átlagéletkoruk pedig 20 évvel alacsonyabb, mint a nem internetezőké. Naponta több mint fél órával kevesebbet tévéznek, mint a nem internetezők, az internet hírforrásként jelentősen csökkenti a televízió dominanciáját körükben, és messze maga mögé utasítja a rádiót és a nyomtatott sajtót. Az internetezők szerint az internet a leghitelesebb, míg a nem internetezők szerint a legkevésbé hiteles hírforrás. (Index)
Még mindig mérvadó az az elképzelés, hogy a technológia a világ megváltoztatásának legfőbb eszköze, bár már korábban (a rádió és a televízió „hőskorában”) is úgy gondolták, hogy az említett médiumok kommunikációs hatóköre segít áthidalni a társadalmi és gazdasági fejlődésbeli szakadékokat. A valóságban ez nem így lett, inkább származási országukért és kultúrájukért tettek többet ezek a technológiai innovációk, mintsem a „harmadik világ” kedvezményezettjeiért. Igaz, hogy az „új média” használóinak nagyobb a lehetőségük a hozzáférés követelésére és a kulturális elnyomás visszaszorítására, mégis nehéz belátni, hogy miben különbözik a jelenlegi helyzet a korábbitól. Úgy tűnik, hogy leginkább a nyugati értékeknek és kulturális formáknak kedvez – ezen belül az individualizmusnak és személyes szabadságnak- a kommunikációtechnológiai fejlődés. (McQuail, 2003) Lényeges, hogy az embereknek milyen elvárásai vannak az új technológiával szemben. Vannak, akikre ösztönzőleg hat, tudásuk gyarapítására használják, ami által egy jobb jövőképhez jutnak, és így jobbak (lesznek) a lehetőségeik. Ott vannak viszont a „nincstelenek” akikre egyrészt azért találó ez a kifejezés, mert nincs hálózati hozzáférésük, valamint azért is, mert ez egy növekvő alsó réteget határoz meg, akikben sem motiváció nincs, se nem illeszkednek bele életük különböző területein a digitális eszközök világába.

A digitális szakadék kialakulásának, mélyülésének okai:

• Gazdasági természetű okok: például magas PC árak, nincs olyan hely, ahol ingyen vagy nagyon olcsón lehet internetet használni, stb.
• Társadalmi természetű okok: például eltérő iskolai végzettség, jövedelmi szint, lakóhely, stb. ...
• Kulturális, tudatosságbeli okok: nincs rá szüksége, még nem látta a hasznát, nincs mintaadó réteg, stb. ...
• Tartalmi okok: nincs őt érdeklő tartalom vagy szolgáltatás, vagy nem érhető el az anyanyelvén, elégtelenek az információk stb. ...

A felsoroltak valamelyike/mindegyike okozhatja digitális törésvonalak kialakulását az egyének, családok, társadalmi csoportok, földrészek, szervezetek között. A társadalom két nagyobb rétegre szakadhat eltérő életszínvonallal és életstílussal, mégpedig a „digitális írástudókra”, akikre ösztönző hatással van az új technológia használata valamint a digitálisan analfabétákra, akiknek nincs lehetőségük és nem is motiváltak. Az információs társadalom fejlettségének szempontjából (is) hátrányos helyzetű csoportok az IKT eszközökhöz való hozzáférés és használat tekintetében az elmúlt tíz évben lassan, de kitartóan ledolgozták korábbi számottevő hátrányukat. Az utóbbi években leginkább a származás, a szubjektív anyagi helyzet illetve a településtípus tekintetében korábban hátrányos helyzetű csoportok helyzetében történt jelentős előrelépés.

Amerika gazdagabb rétege rengeteg információhoz fér hozzá, ezzel szemben a szegénység információszegénységhez, az pedig még nagyobb szegénységhez vezet. A faji eltérések szakadékot teremtenek az innovatív technikák elérésében, s erősödnek a faji különbségek. (Tapscott, 2001) Magyarországon erőteljes digitális törésvonalak rajzolódnak ki a különböző társadalmi rétegek között a számítógép és az internet hozzáférés, illetve használat vonatkozásában. Élesen elkülöníthetők a digitális írástudásban élenjárók és a leszakadók rétegei. Egyes társadalmi csoportok mind az információs és kommunikációs technológiai (IKT) eszközök hozzáférésében/használatában, mind az ismeretek tekintetében tartósan lemaradtak az élenjáró rétegekhez képest. Ráadásul esetükben az IKT eszközökkel kapcsolatos attitűdök vizsgálatakor is igen negatív véleményekkel találkozni. (Tárki, 2001) Az anyagi helyzet fontosságát mutatja, hogy a jövedelem szerinti egyenlőtlenségek is igen meghatározóak a számítógép- és internethasználat tekintetében hazánkban. Az alacsonyabb jövedelműek között egyre kevesebb felhasználót találunk, kivéve a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők esetében, ahol többségében fiatalok vannak, akik általában még tanulók és az iskolákban hozzáférnek a PC-hez és a nethez. A fejlődő országokban - mint minden más területen - a hálózathoz való kapcsolódás is messzemenőkig lemarad a fejlett országokhoz képest és ennek gyökere az infrastrukturális elmaradottságából ered elsősorban.

A fiatalabb korcsoportok tudása mindig korszerűbb, mint az idősebb generációké. A fiatalok tehát már az iskolapadban elsajátíthatják azt az alapszintű tudást, amely az IKT eszközök használatához szükséges. Az iskolában a tanulók többsége hetente többször használja a számítógépet, és ami örvendetes tendencia: ebben nem mutathatók ki markáns társadalmi különbségek. Az információs technológiákkal való megismerkedés lehetősége látható eredményekkel jár: a fiatalok messze élenjárók a számítógépes ismeretek, az információs technológiai eszközök használata területén. Mindehhez talán az a nagyon kedvező jelenség is hozzájárult, hogy az iskolákban a diákok, függetlenül a család anyagi helyzetétől, gyakorlatilag egyenlő eséllyel férnek hozzá a számítógéphez és az internet szolgáltatásaihoz. A nem számítógép- és internet használatra gyakorolt hatása nem mondható erősnek, viszont –ha néhány százalékkal is- a férfiak javára dől a mérleg, ami a különbségeket illeti. Ezzel együtt elmondható, hogy a társadalom egészét tekintve egyre nő a számítógép- és internet használók aránya.

Az iskolázottság hatását megvizsgálva, azt mondhatjuk, hogy az érettségizett emberek 24%-át érdekli a számítógép, mint információszerző eszköz, ezzel szemben a főiskolai és egyetemi végzettségűek 64%-át. Az emberek 59%-a szerint az új technológiához értők és nem értők között 25-50 év múlva nagyon komoly konfliktusok lesznek. (Tapscott, 2001) Megfigyelhetjük, hogy míg a közép- és felsőfokú végzettségűek többsége használ számítógépet, addig a szakmunkásoknak csupán 31 százaléka, és a legfeljebb általános iskolát végzőknek mindössze 28 százaléka. A korábbi évek állapotához viszonyítva a kornál tapasztalthoz hasonló következtetést vonhatunk le. Egyrészt megfigyelhetjük, hogy minden csoportban növekedett a használók aránya, másrészt a leszakadó csoportok esetében nagyobb mértékű volt a növekedés, ebből adódóan az elmúlt években az iskolai végzettség megosztó hatása is gyengült valamelyest.

A nemzetközi és a hazai informatikai kutatásoknak is egyre népszerűbb területe az úgynevezett „segítő technológia” (Assistive Technology), magyar betűszóval ST. Általános értelemben az ST-hez sorolják a rehabilitációs segédeszközöket, használati tárgyakat is, de az utóbbi időben jobban elterjedt a kifejezés szűkebb értelemben vett alkalmazása, amikor kizárólag az ilyen célokra felhasznált információs és kommunikációs technológiákat értik alatta. Az ST fókuszát nehéz pontosan körülhatárolni, hiszen az összes informatikai alkalmazás célja az emberi feladatvégzés megkönnyítése, a lehetőségek bővítése, a problémamegoldás stb.. a kényelmesebb életvitel reményében. Ahogy a fogyatékkal élők és az átlagosnak tekinthető emberek közt sincs éles határvonal, azt is nehéz meghatározni, hogy egy információs technológiai alkalmazás milyen ismérvek alapján tekinthető ST-nek. Az eltérés a fogyatékkal élők és a „normál” emberek között leginkább a speciális felhasználói csoportok lehetőségeinek, igényeinek és az átlagostól eltérő használati szituációinak megismeréséből adódik. Egy vak illetve gyengén látó ember esetében óriási segítség egy hang vezérelte számítógép, a testi fogyatékkal élőknek a chip vezérelte robotkar és még számos innovációt fel lehetne sorolni, amely hozzásegítené a hátrányos helyzetűeket a „normális” életbe való beilleszkedésbe és a technika iránti elszigeteltségük csökkentésére. Napjainkban az Egyesült Államokban, Kanadában és az Európai Unióban az ST lényeges változáson megy keresztül, annak köszönhetően, hogy az életszínvonal és a társadalmi felelősségvállalás növekedésével jelentős társadalmi igény mutatkozik a fogyatékkal élők életminőségének javítására. (Lauffer László: Információs technológiák segítő alkalmazásai) Idehaza egyes hátrányos helyzetű csoportok megkezdték felzárkózásukat a hozzáférés és használat tekintetében az átlaghoz. Ezt segítendő megkezdődött az IT-mentorok képzése is.

Összegzésként: a digitális írástudásban élenjárók csoportjába elsősorban a fiatalok, a magasabb jövedelemmel rendelkezők, a felsőfokú végzettségűek és – ha kevés eltéréssel is- a férfiak tartoznak. A digitális fejlődésre szorulók pedig főleg a szegényebbek, az idősebbek, és az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők valamint egyéb hátrányos helyzetben lévő emberek.

Források:
http://homodigitalis.hupont.hu/25/digitalis-szakadek
http://www.mediainfo.hu/linktar/index.php?id_page=9
http://prohardver.hu/hir/axis_megfigyelestol_bevetelnovelesig.html
Kovács Ilma(2007):Az elektronikus tanulásról. Holnap Kiadó, Budapest
Pintér Róbert(2007):Az információs társadalom. Az elmélettől a politikai gyakorlatig. Gondolat-Új Mandátum, Budapest