Még mindig online tanulási környezet, a távoktatás oldaláról

Forrás: skypesuli.hu

A heti blog bejegyzésekben sokat olvashatunk az online tanulási környezetről, az e-learningről, a virtuális oktatási terekről, a digitális középiskoláról, stb.

Azonban az online környezet említésénél érdemes a távoktatásról is néhány fontos szót ejteni. Természetesen nehéz a különböző tanulási környezetek között különbséget tenni, és ez sok esetben nem is megy mindenkinek. Mindegyiknek vannak sajátosságai, de a lényege gyakorlatilag ugyanaz.

Az információs társadalomban egyre általánosabbá válnak a távtevékenységek, amelyek feleslegessé teszik a fizikai jelenlétet és az egyidejűséget. A távmunka és a távoktatás számos olyan új kérdést vet fel, amellyel azok tömeges elterjedése előtt (?) feltétlenül foglalkozni kell. A munkára és az oktatásra vonatkozó törvényeket ki kell terjeszteni a távmunkára és a távoktatásra egyaránt. A távközlési eszközök közbeiktatásával végzett tevékenységek nem ismernek határokat. Új foglalkozási kategóriák megjelenése is várható, amelyek figyelemmel kísérése és vizsgálata elengedhetetlen. A munkavégzés formái az időben és térben kötött formáktól a kötetlenek felé mozdulnak el. A szabad munkaerő-áramlásnak egy újabb lehetősége, amikor csak a munka eredménye vándorol, és nem a munkaerő. Jelentősen megváltozik, összemosódik a „szabadidő - tanulás - munkaidő” időmegoszlása, rétegenként eltérő módon. E változásokat az oktatási rendszer minden szintjén figyelembe kell venni. A fejlődés felgyorsulása folyamán a tudás minden eddiginél jobban felértékelődik. A tudás szinte tőkeként, tudástőkeként jelenik meg, aminek megszerzése, gyarapítása és alkalmazása sajátos iparággá válik. Az információs társadalom, mint a tudás társadalma általánossá teszi az életen át tartó tanulás szükségességét. Erre ad lehetőséget a távoktatás, ami a technikai fejlődés során egyre több lehetőséget nyújt azoknak, akik ezeket a változásokat felismerik, és számolnak vele.

A korszerű informatikai eszközök az utóbbi néhány évben robbanásszerű fejlődése és elterjedése jelentős hatást gyakorolt a különböző oktatási rendszerekre. A szakértői prognózisok megegyeznek abban, hogy az információtechnológia alapvetően négy területen járul hozzá a rugalmas és nyitott képzési programok elterjesztéséhez.

Elsőként magát a számítógépet tekinthetjük az oktatásmenedzsmentet forradalmasító eszköznek, hiszen mint munkaeszköz jelentős mértékben felgyorsította a tananyagok előállítását, moduláris felépítés esetén megteremtette az ismeretanyagok gyors s minőségi frissítésének lehetőségét. Továbbá a személyi számítógépek széleskörű alkalmazhatósága nyitotta meg az utat a különböző modellezési és szimulációs, illetve interaktív feladatok (tesztek, feladatlapok) tananyagba történő beillesztéséhez, megjelenhettek a különböző adathordozón forgalmazott önálló, vagy kiegészítő programok.

A második jelentős terület a hardver és szoftver eszközök fejlődésének eredményeként kialakult multimédia alkalmazások egyre bővülő köre. Ezen a területen a szöveges ismeretközlés kiegészülhet hangeffektusokkal, animációval, képi eszközökkel, mozgóképekkel. Bár ezek az eszközök korábban már külön-külön alkalmazásra kerültek, integrált megjelenésük mégis forradalmian újszerű, hiszen kiváló lehetőséget biztosít a programozott, irányított tanulás megvalósítására.

Az információtechnológia talán leglátványosabban fejlődő területe: a számítógépes hálózatok elterjedése. Figyelembe véve a különböző szintű hálózatok átviteli kapacitásának ismert korlátjait, távoktatási célra elsősorban az elektronikus levelezés (e-mail), a különböző vitacsoportok és a World Wide Web alapú technikák alkalmazása terjedt el.

Az informatika negyedik területe a kommunikáció technológia, amely mára jelentős mértékben összefonódott a hálózati technikával. Egyre inkább egy olyan integrált kommunikációs rendszer épül ki, amely különböző átviteli technikákra épül úgy, hogy a felhasználó gyakran nincs is tudatában, hogy konkrétan milyen módon lép kapcsolatba a másik végponttal. A hagyományos telefonon alapuló távoktatási- konzultációs szolgáltatások lehetősége is kiszélesedett (pl. digitális központok), illetve megjelent egy jelentősen kibővült feltételeket biztosító rendszer az ISDN, amely hétköznapi megvalósíthatóságot jelent olyan tanulási rendszerek számára, amelyek építenek a videokonferencia kínálta lehetőségekre.

Az információs társadalom változása az oktatás-tanulás eszméjének változását is magával hozta. Az élethosszig tartó tanulás eszméje a tanulás és képzés folyamatát az iskola centrikus megközelítéssel szemben más nézőpontból - az egyén életútja felől - közelíti meg, s ezzel szétválaszthatóvá, ugyanakkor egyenértékűvé teszi az iskolai és az iskolán kívüli képzést. Célja az oktatás hagyományos szervezeti kereteinek fellazításával biztosítani az oktatás minél szélesebb körű elérhetőségét. Ugyancsak fontos cél a foglalkoztathatóság, a munkaerő-piaci alkalmasság növelése. Ebben a kontextusban a hagyományos, kötelező iskoláztatás feladata az alapképességek, a tanulási rutinok kialakítása, az önálló ismeretszerzésre való felkészítés (lenne jó esetben).

Hivatalos intézmények képviselői, a különböző lexikonok természetesen már több esetben meghatározták a távoktatás fogalmát, de még mindig bizonytalanság fogja el az embereket, amikor a távoktatást próbálják értelmezni vagy definiálni.

A bizonytalanságot az alapvető fogalmak pontos ismeretének hiánya okozza. A távoktatás kifejezés mellett gyakran megjelennek a következő kifejezések: rugalmas és nyitott képzés, nyílt egyetem, távképzés és távirányítás, amely fogalmak bár gyakoriak a hétköznapi szóhasználatban, nem biztos, hogy annyira egyértelműek mindenki számára. Éppen ezért sok helyen tapasztalható a fogalmak téves használata. Pl. távoktatásnak mondják már azt is, ha a hagyományos tankönyvek mellett DVD-t is küldenek, és a félév-végi vizsgáztatás helyett szabadabb beszámolási lehetőséget adnak. A folyamatos heti 1-2 napos oktatási kurzusokból álló képzést, gyakran a levelező, vagy esti képzést nevezik távoktatásnak. Sokszor még maguk az oktatási intézmények is tévesen használják ezt a fogalmat. Sokan tévesztik össze a távoktatást a nyílt egyetem, és a nyitott távtanulás elnevezésekkel is.

A távoktatás legfontosabb előnyei:

·         az idő (akkor tanul valaki, amikor akar)

·         a hely (ott tanul valaki, ahol akar)

·         a tempó (olyan tempóban tanul valaki, amilyen tempóban akar)

·         és a tartalom (azt tanul valaki, amit akar)

A távoktatás a hagyományos oktatással lényegében azonos tananyagot dolgoz fel, attól eltérő helyzete miatt ezek felépítésének mégis másnak kell lennie. E másságot gyakran az egyes fejezetekhez kapcsolt ellenőrző kérdésekre és feladatsorokra korlátozzák, de ha arra gondolunk, hogy itt a tanítás-tanulás folyamata sajátosan alakul, akkor az is nyilvánvalóvá lesz számunkra, hogy az ismeretek kifejtésében és a problémák feldolgozásában a szokásostól eltérő logikának kell érvényesülnie. A tanulás központi szerepéből adódóan ugyanis a fő követelmény a tanulók viszonylag önálló tevékenységének kialakítása, és a folyamatos kapcsolat megtartása a tanuló és a tanár között.

A tananyagot gyakran „oktatási csomagnak” nevezik. A csomag tartalmazhat egy tankönyvet, egy vagy több CD-t, DVD-t, vagy gyakorlati oktatási anyagot útmutatóval. Bármi, ami információt tartalmaz, része lehet az oktatási csomagnak. A csomagban kombinálhatjuk a tanulási médiát, gyakran azonban csak egyfajta médium található bennük. De akármi is található a csomagban, annak helyettesítenie kell az oktatót. Tehát, amint a tanuló kinyitja a csomagot, rendelkezésre áll az „oktató”. A tananyag hordozója tehát bármi lehet, amely integrálja a különböző fórumokat, ismereteket.

A távoktatás anyagát előzetesen kell kidolgozni, amikor még nem ismertek a tanfolyamok majdani résztvevői. A távoktatásnak még annyi lehetősége sincs az anyag adekváttá tételére, mint a hagyományos oktatásnak, hiszen a személyes találkozás hiánya miatt nem derülhet ki az alap, amire az irányított tanulás folyamata építhető.

Nagy segítséget nyújthat olyan multimédiás anyagok használata, amelyek alkalmazásával a tanulók hasonló szintre hozhatók még a kurzus megkezdése előtt. A folyamat indításánál olyan feladatokat kell adnunk, amelyek a hozott tudásra kérdeznek rá, és annak összefoglalását adja feladatként. Ezzel nagymértékben csökkenthető a tananyag kezdeti „idegensége”. Ennek hatékony módszere továbbá a párbeszéd kialakítása lesz, vagyis a szövegek fogalmazásának az a stílusa, amely azt a látszatot kelti, mintha a tananyag írója kizárólag az anyagot tanulmányozó egyénhez fordulna kérdéseivel és tanácsaival. A levelezés személyes hangvétele hivatott ugyanis kialakítani azt a légkört, amelyben a tanuló megérzi, hogy állandó segítséget kínálnak neki, és ő bizalommal fordulhat hozzájuk tanácsért, útmutatásért. Fontosak továbbá a rövid tanulási időre méretezett anyagrészek, a sok gyakorlati életből vett példa, illusztrációk használata, a világos és találó címek, valamint olyan gyakorlatok, melyek megoldása során a tanuló az új ismereteket használni kényszerül.

A távoktatással szervezett tanfolyamok többségénél az első időszakokban a legnagyobb a „lemorzsolódás” (nem egyszer 50%-os). Ezért lenne fontos, hogy a távoktatásban való tanulást is oktassák a tanulóknak. Ez a 0. tananyag felkészíthetné a hallgatót mindazokra a sajátságokra és nehézségekre, amelyekkel egy ilyen képzés során találkozhat, illetve alapozó képzést nyújt a tanulónak, hogyan kell távoktatásban tanulnia és milyen eszközöket kell vagy érdemes használnia. Ma már számtalan IKT eszköz áll rendelkezésre, melyeket a távoktatás során is érdemes – és erősen javasolt is! - bevonni az oktatás folyamatába.

Az elektronikus távoktatás jellemzői, a következőek szerint foglalhatók össze:

·         Magas költséghatékonyság

A távoktatás összköltsége általában lényegesen kisebb a hagyományos képzésénél, de e költségek nagy része, a tananyagok elkészítésével vannak összefüggésben, ezért a képzés elkezdése előtt koncentráltan jelentkeznek, míg a hagyományos képzés általában nagyobb költségei széthúzva és részben a meglévő infrastruktúra költségeiben és a munkatársak fizetésében, részben pedig a diákok kiadásaiban és kiesett munkaidejében jelentkeznek.

Elektronikus távoktatás esetében a képzés megkezdése előtt nagymértékű beruházás szükséges infokommunikációs eszközökre. Ezek költsége természetesen sok esetben nem hárítható a képzés finanszírozására, mivel a már meglévő eszközök felhasználásával is be lehet kapcsolódni a képzésbe. Így a kezdeti beruházások általában többszörösen megtérülnek, főleg komolyabb, hosszabb időt igénylő kurzusok esetében.

·         Az egyéni tanulás lehetősége

A képzésben részt vevőknek nem kell megszakítaniuk munkahelyi feladataik végzését, hogy tanórákon vegyenek részt, az elektronikus távoktatás csaknem teljes szabadságot biztosít a tanulók számára a tanulás üteme, időbeosztása, helye tekintetében, ugyanakkor önfegyelemre és motivációra tesznek szert, ami – a tapasztalatok szerint – megjelenik a mindennapi munkában is. Az egyéni, bármikor való tanulás szabadsága ugyanakkor feltételként szabja az infokommunikációs eszközök meglétét, amelyeknek költségvonzatairól és megtérüléséről az előző jellemző keretein belül esett szó.

·         Relevancia

Az elektronikus távoktatási tananyagok a felhasználói igények közvetlen kielégítésére készülnek, elméleti és gyakorlati ismeretek átadására egyaránt alkalmasak, továbbá minthogy a tanulók tanulmányaikat integrálják aktív szakmai tevékenységükbe, mind a pedagógiai hatékonyság, mind a személyes motiváció erőteljesebben érvényesül.

·         Minőség

A távoktatás, valamint az elektronikus távoktatás alapkövetelménye a folyamatos minőségellenőrzés, mely mind a tananyag előállításában, mind az önálló tanulásban, mind a tanulmányokat lezáró vizsgákon érvényesül, a képzés – idézve a brit Open University meghatározását – „a társadalom ellenőrzése alatt áll”.

·         Kiegyenlített tartalom és színvonal

Mivel a képzésnek együtt lesznek részesei a legtávolabbi településen élők is, s mivel a képzés hatékonyságát nem befolyásolják a tanárok, illetve a tanulók egyéni sajátosságai, lehetőségei és korlátai, az adott programot elsajátítók ugyanazt a képzést kapják ugyanabban az időben és ugyanazon egyenletesen magas színvonalon.

Az elektronikus távoktatás előnyei

a képzés résztvevői számára ·         fejleszti  a tanulási készségeket, ·         a tanulás könnyebben hozzáférhető, ·         az idő, a hely és a tempó szabadon választható ·         a tartalom szabadon választható ·         a módszerek és médiumok változatosak ·         a képzési útvonal szabadon választható ·         mérhetők az eredmények ·         a tanult ismeretek már a tanulás során hasznosíthatók a munkában

a munkaadók számára ·         lehetővé válik a munkahelyi tanulás ·         csökkennek a munkaidő kieséssel járó költségek ·         alacsonyak a képzés költségei ·         országosan kiegyenlített tartalmú és színvonalú tudást eredményez ·         a képzés bármikor történhet, ·         a színvonal változatlan ·         különböző képességű embereket szolgál ·         az alkalmazottakat felszabadítja más szerepekre ·         az új ismeretek javítják a munka eredményességét

az oktatási intézmények számára ·         szélesedik képzési palettájuk ·         a meglévő képzések színvonala növekszik ·         az időtől és a képzés helyétől függetlenül kiegyenlített színvonalú a képzés ·         rugalmasabb szolgáltatást nyújtanak a partnerek számára ·         költséghatékonyság ·         lehetségessé, sőt szükségessé válik a munkatársak professzionális módszertani továbbképzése

Az elektronikus távoktatás fent bemutatott fő jellemzői tehát egyértelműen e tanulási forma előnyeit hangsúlyozzák. Az előnyök és hátrányok összevetésében az előnyök jelentős túlsúlyban vannak, így e tanulási forma elterjedésének nem a hátrányok túlsúlya, hanem inkább a gazdasági korlátok, valamint a megrögzött szokásokhoz való ragaszkodás, az újtól való elzárkózás ténye szab határt.

Forrás:

Nemes György, Csilléry Miklós (2006): Kutatás az atipikus tanulási formák (távoktatás / e-learning) modelljeinek kifejlesztésére célcsoportonként, a modellek bevezetésére és alkalmazására. Kutatási zárótanulmány, NSZFI, Budapest

Kovács Ilma(2007): Az elektronikus tanulásról. Holnap Kiadó, Budapest

Ember legyen a talpán az on-line tanár

Oly sokat hangoztatott, oly sok fórumon megjelenő gondolat, hogy a hagyományos oktatás már nem biztosítja a 21. században elvárt tudás megszerzését, illetve a rendelkezésre álló digitális technológiák is a tradicionális tudástartalmaktól eltérő tudáselemeket igényelnek. Az uniformizált oktatás háttértbe szorulása nem eldöntendő kérdés, hanem megállíthatatlan folyamat. Az elektronikus tanulási környezetek térnyerése új szerepeket rón mind a tanárra, mind a tanulóra.

Fontos-e a tanár jelenléte a konnektivizmusban, ha igen milyen típusú a szerepet célszerű betöltenie? A fenti témában kezdődött eszmecsere a konnektivista kurzusban résztvevők között, melyet az on-line tanulási környezetben lehetésges tanári szerepekről szóló webináriumi előadás váltott ki. A résztvevők többsége a facilitátor szerep mellett tette le a voksát. A konnektivizmusban megjelenő tanári tevékenységnek megítélésem szerint egy finom támogató útmutatásnak kell lennie, mely képes az addig lezárt kapukat megnyitni, elvonni a résztvevőket az üres frázisok mellől. Párszor érzékelhető volt, hogy a csoport egy kérdéskör körül tipródik, és nem tud elszakadni attól. Egy jól irányzott szakértői kérdés vajon nagyon megbolygatta volna a konnektivista kurzus menetét? Irányt mutatott volna, vagy túlságosan is elvitte volna egy gondolati síkon a közös tudásalkotást? Nem tudom. De jó pár ponton éreztem azt, hogy szükségem lenne értékelésre, pontosabban iránymutatás azért, hogy tudjam amit csinálok jó-e, illetve milyen változtatásokat szükséges eszközölni a pozitív irányba való elmozdulás érdekében.

A konnektivizmus is bizonyítja, hogy az on-line tanulási környezetekben és a hálózati tanulás során a pedagógus a háttérbe szorul. A tanárközpontúságtól eljutunk a tanulóközpontúságig. Az ismeretelsajátítás nem egy adott személytől válik függővé, hanem a „felépített” tanulási környezet idézi elő az egyes tudáselemek beépülését a meglévő tudáskonstrukciókba.

Az e-learning tanulási környezetben a tanár szerepe alapvetően három területen jelenik meg. Először is feladata a tanulási tartalmak kiválasztása, rendszerbe szervezése, adott esetben azok előállítása. A kihívás abban rejlik, hogy nem elég a tananyagelemek kiválasztása, elengedhetetlen azok logikus, instrukciókkal történő felépítése. A rendszer sajátossága, hogy a tanári jelenlét hiányával elengedhetetlenné válik a tanuló számára, hogy biztos instrukciót kapjon feladatok megoldására, a tananyagban való navigáláshoz. Ez a szempont hatványozottan fontos, hiszen a célcsoporton belüli digitális egyenlőtlenséget tovább erősítheti a nem megfelelő szinten szerkesztett tananyag. Megítélésem szerint, mivel az elektronikus tananyag használat közben nehezen módosítható, ezért azok tervezésénél fontosabb a képzési igények felmérése, mint a hagyományos képzési programok tervezése esetében. Nem szerencsés az on-line tananyagoknál, ha éles használat közben derülnek fény a tananyag gyermekbetegségire (pl. nem megfelelő logikai sorrend a tananyagban). Mivel az IKT eszközök lehetőséget teremtenek az egyéni tanulási igények kielégítésére, ezért a tanár számára feladat, hogy az individualizáció megjelenjen az on-line tanulási környezetekben. Kőfalvi Tamás(2006) írja, az igényfelmérést követően szükséges a megfelelő e-learning stratégia kiválasztása, majd következhet a tananyag tartalmának kiválasztása, a kurzus igényeihez való alakítása.

A következő szerepkör a tanulási folyamat támogatása, tutorálás. Nehéz, de kihívással teli feladat az aktív, dinamikus, de mégis tényleges ismeretelsajátítást támogató háttér biztosítása. Miben merül ki a támogatási tevékenység? Digitális technológiák használatában való segítség nyújtás, háttérismeret nyújtása, motiválás, a tanulói attitűd formálása, tanulási stratégiák kialakítása, tanuló csoport esetében koordinálás(Kőfalvi, 2006). Láthatjuk, hogy a on-line tanulási környezetben a tanárnak már nem elégséges a 10 éve bejáratott tananyagot előhúzni a farzsebéből, nem elégséges a csakis szónoki képességeire hagyatkozva biztosítani a tudásátadást, nem merülhet ki módszertani repertoárja frontális előadás megtartásában. Az on-line tanulási környezet nagyon kitágítja az ellátandó szerepek körét, valamint a szerep sikeres betöltéséhez szükséges képességeket is. Amennyiben minden egyes résztevékenységet kis felsorolásunkból ellátandó feladatnak tekintünk akkor képzeletbeli „e-tanárunk” egyszerre tananyagfejlesztő, menedzser, pszichológus, stratéga, tréner. Huh tanár legyen a talpán, aki mindegyik szerepet be tudja, és akarja is tölteni. Talán érdemes ezt a temérdek feladatot felosztani, és csak bizonyos területekre koncentrálni. Vagy még eredményesebb, ha tanár minden egyes részfolyamatot egy egész projektként kezel?

A tanár munkájában egyszerre jelenhet meg a támogató, az ösztönző, az edző, a tanácsadó, a mentor, és a konzulens szerepkör. Az aktuálisan betöltendő szerepkört természetesen az aktuális oktatási szituáció határozza meg.

Az értékelés, és ellenőrzés hasonló funkciót tölt be az e-learning tanulási környezetben, mint a hagyományos oktatásban, ugyanis elsődlegesen a tanulói teljesítmény ösztönzését szolgálja. De az értékelés inkábba segítő funkciót tölt be, éppen ezért nem egy adott időszak lezárására irányul, hanem folyamatos tevékenységként jelenik meg. További sajátosság az önellenőrzés, önértékelés térnyerése, éppen ezért az e-tananyagokban a feladatok mellet célszerű, hogy megjelenjen azok megoldása.

Az on-line tanulási környezetek kihívásait már nem elsősorban nem pedagógiai kihívásnak tekinteném, hanem inkább egy komplex, sajátos környezetben megvalósuló tanulási-tanítási folyamathoz köthető erőpróbának.

Felhasznált irodalom:

Kőfalvi Tamás(2006): E-tanítás, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

Eszköz vagy élményforrás az internet a magyar felhasználóknak?

Találtam egy érdekes felmérést egy kutatásokkal foglalkozó cég oldalán, mely az internet használók típusait vizsgálja.

A GfK Hungária felmérésének a címe: Eszköz vagy élményforrás az internet a magyar felhasználóknak?

Mindjárt az elején ki is jelenti, hogy eszköz, még mindig. A tanulmány ötféle fogyasztó szokásait vizsgálja. Kiderült, hogy már az idősebb korosztály is egyre inkább felfedezi a háló előnyeit, ezáltal azt, hogy például időt takaríthatnak, meg és egyben egyszerűsíthetik az életüket például az online ügyintézés által. Viszont ebben a korosztályban még mindig tapasztalható egy kis félelem az internetes tartalmaktól. Szerintük (30-49 évesek) sokkal jobban kellene ellenőrizni az internetes tartalmakat.

A generációs különbségek az e-világ iránti bizalomban is kiütköznek.

A fiatalok többsége, főleg a tanulók, érzelmi kötődés is tapasztalható, mind a világhálóhoz, mind a digitális eszközökhöz.

„Az internetet elsősorban az innovatív, hedonista habitusú fiatalok
használják, akik főleg az internetezés élményét keresik.
A legtöbb kereskedelmi vállalat és szolgáltató szempontjából értékes célcsoportnak tartott 18-49 éves internetezői társadalom azonban inkább praktikus célokra használja a világhálót” - mondta Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.



A GfK Hungária által meghatározott digitális attitűd-szegmensek:



Megszállottak 38,5%

Neten lógók 11,2%

Kütyümániások 17,1%

Célzott tájékozódók 25,6%

Bizalmatlanok 38,5%



Megszállottak: a nethez érzelmileg köthető fiatalok virtuális világa. Y és Z nemzedék. A felmérés szerint kb. 230 ezren tartoznak ide. Nekik többféle kütyüjük van, természetesen mind testre szabva. Életüket ezen keresztül élik, a social média intenzív jelenléte mellett. A felmérés innovátoroknak, korai adaptálóknak nevezi őket. Legfontosabb számukra az állandó online jelenlét.



Neten lógók: ez a csoport kb. 320 ezres tábora kevésbé eszközfüggő. Számukra az internetes tartalmak szerkesztése, a tartalmakhoz való hozzászólás a fontos. Blogolnak, twittereznek, egyértelműen interaktívak. Leginkább a 30-39 éves férfiak alkotják azt a kört.



Kütyümániások: Közel félmilliós csoport. Nekik nem a netezés az öröm, hanem a hozzá tartozó mobil eszköz használata. Mindent tudnak az eszközről és természetesen állandóan fejlesztik. Jellemzőjük a „meteriális affinitás”, keveset neteznek, azt is leginkább hordozható eszközön teszik.



Célzott tájékozódók: racionális netezők. Az internetezés számukra a folyó ügyek intézése, nem pedig kapcsolatépítés, élménykeresés- nagyjából 750 ezer netező viszonyul ilyen módon a nethez. Nem kötődnek közösségi oldalakhoz, web2 tartalmakhoz, és a hardver eszközök sem hozzák különösebben lázba őket.
Az online ügyintézés, az e-kapu a sikeres marketing kommunikáció eleme.


A bizalmatlanok: Szerintük szigorúbban kellene szabályozni az online tartalmakat. Jobban félnek a vírusoktól mintsem, hogy internetezzenek. A többi típushoz képest lemaradva reagálnak az IT piac új termékeire, változásokra. Létszámuk kb 1,1 millió fő, sajnos a legnépesebb csoport.

Mi eddig nagyjából az internethez kötődő különbözőségünket, a korosztályokból fakadó eltérőségekre vezettük vissza. Ez a felmérés a korosztályok mellett vizsgálja az internethez kapcsolódó szokásokat.

Az egyértelműen kijelenthető, hogy az internetezési szokásaink folyamatos változáson mennek át. A hagyományos tevékenységek, hírolvasgatás, e-mailozás, böngészés mellett egyre többen fedeznek fel az olyan hasznos funkciókat melyek az internetezés hasznosabb, tudatosabb felhasználásait mutatják.




kép forrása:http://bit.ly/mQFVyy

Biztos vagyok benne, hogy a netezők nagy százalékban használják már a világhálót például álláskeresésre, háttérbe szorítva a hirdetési újságokat, nem beszélve arról, hogy az álláshirdetések nagy részére az önéletrajzot online kérik elküldeni. Statisztikák szerint évi több százezren választják az online banki ügyintézést. A felvi.hu szerint az idén átfordult az online jelentkezők oldalára a mérleg. 140 579-en nyújtottak be felvételi jelentkezést ebből 81 ezren online. Tavaly még csak 67 598-an voksoltak az e-felvételire.

Az internetes rádió és tévéadást hallgatók és nézők száma is folyamatosan növekszik. Az internetezők 55 százaléka hallgat rádiót és 29 százalék rendszeresen tévézik a neten.

A chetet egyre inkább felváltja az online telefonálás. A facebookon nem rég elindult számítógépről számítógépre ingyenes hívást kínáló szolgáltatás és a fejlesztők dolgoznak azon, hogy közösségi portálról vezetékes és mobil telefont is hívhassunk. A fejlődés tehát megállíthatatlan és egyre inkább bekapcsolódik az emberek nagy része.

A netezők között, 10-ből kilencen a vásárlás előtt tájékozódnak, információt gyűjtenek, mielőtt vásárolni szándékoznak. Gyártók, forgalmazók oldalait hasonlítgatják össze. Sokan tájékozódnak ár-összehasonlító oldalakon, de fórumokon is hasznos információkra lehet bukkanni, mind pozitív mind negatív tapasztalatokról. A netezők több mint fele vásárolt már online és egyre nő az online aukciós oldalakról vásárlók száma is.


kép forrása:http://bit.ly/mQFVyy

Az én legújabb kedvenceim a közösségi vásárló oldalak, az e-kereskedelem, ezek közül is a csoportos vásárlói oldalak. Ezek arra épülnek, hogy ösztönözzék az embereket, hogy ha többen is vesznek a termékből, szolgáltatásból akkor a vevők kedvezményt kapnak.

A kedvezmény jelentős, 50-70 százalék is lehet. Én jutottam már így fél áron mozi és színházjegyhez, de lefeleztük éttermi számlánkat is.

Most így átgondolva mindenképpen azt látom, ha tudatosan használjuk a Hálót, hasznos dolgokra és élményekre tehetünk szert a segítségével.



Források
http://www.gfk.hu/imperia/md/content/gfk_hungaria/pdf/press_2011/press_hun /press_2011_04_27_h.pdf

http://www.mediainfo.hu/tanulmanyok/essay.php?id=929

Az információs társadalom biztonsága-e a kérdés vagy a társadalom biztonsága? (Z. Karvalics László könyvének továbbgondolása)

Ebben a tanulmányban Z. Karvalics László Az információs társadalom keresése című könyvének a biztonságra vonatkozó fejezetéhez fűzök megjegyzéseket. Az ő szemszögéből a kérdés elsősorban az internettel kapcsolatos.

1. Az információs rendszerekre leselkedő veszélyek prognosztizálása

Ausztráliában már 1995-ben, az Internet elindulásakor elemezték a digitális korszak veszélyeit, s 4 ilyen forgatókönyvet dolgoztak ki. 3 veszélyeztetett tárgyat találtak: a rendszer fizikai biztonságát (kapcsolóközpont), a műveletek biztonságát (E-csalás), az intézmények biztonságát. Ezen kockázatok együttes jelentkezése a lokális és globális elemek összekapcsolódásával éveken át tartó válságot okozhatna. De – állítólag – nem állíthatná meg a fejlődési folyamatot. Lehetnek speciális kockázatok, pl. a pszeudonim hálózati identitás-turizmus (Young, 2001), az auto-reply mail (Hupet, 2001). Tulajdonképpen, az internetes vírusok és kémprogramok problematikájáról van szó, amely az orvostudomány és a biológiai vírusok harcát idézi.
Az információs társadalommá válással kapcsolatban azonban átfogó kérdések is tisztázandók. Tehát, nemcsak az, hogy milyen balesetek vagy bűnesetek lehetségesek egy-egy részterületen, hanem az is, hogy az egész folyamat kézben tartható-e, nem fordul-e az emberi társadalom ellen?

2. A fejlődéssel szembeni aggályok sora:

a) Kompexitás-paradoxon
A probléma lényege, hogy az üzemméret növekedésével egyre tökéletesebb, de egyre ingatagabb rendszerek jönnek létre. Ez egy általános rendszerelméleti kérdés.

b) Platón revisited
A működésképtelenség kockázata a segédeszközök megsemmisülésekor: ez a probléma fölmerül mindenféle specializálódás, azaz, munkamegosztás esetén, amennyiben nem minden dolgozó képes áttekinteni a munkafolyamatokat (lásd a Ford-módszert, azaz, a futószalagot).
A korábbi beépített rendszervédő biztosítékok elhanyagolásának kockázata is felmerül.

c) A gombnyomás-effektus
A tömegpusztító fegyvereket is emberek üzemeltetik. Az információs társadalom infrastruktúrája is elpusztítható. A teljes rendszer könnyebben elpusztítható-e így, mint korábban?

d) „Imádkozó sáska” forgatókönyv
Poszt-humán világállapot felé tartunk. A gépek kiszorítják az embert.

3. Az aggályok értékelése

Az imént felsorolt négy forgatókönyvet mint antiutópiát egyaránt tudománytalannak tartja Z. Karvalics László. Szerinte a komplexitás-paradoxon inadekvát módon kezeli a rendszerelméleti kategóriákat. A másik három pedig metatudományos probléma. Azaz, ideológiai természetű a diskurzus.

Engem nem győzött meg Z. Karvalics érvelése. Ami a kompexitás-paradoxont illeti, nézzük csak meg az eurozónát, az euró stabilitását. Görögország, Írország, Portugália – vajon nem éppen azt bizonyítják-e, hogy a rendszerméret növekedése egy határon túl ingataggá teheti a rendszert? Ami az ideológiai természetű diskurzusokat illeti, a Mary Douglas és Aaron Wildawsky szerzőpáros már 1982-ben elemezte az ideológiai kiindulópontokat. Ezek az alábbiak:

a) Centrum-periféria tengely
A centrum kevésbé érzékeny a veszélyekre, mint a periféria. Az eltérő tapasztalat megszüntetheti az érdemi kommunikációt a centrum és a periféria közt, amely tudományos vitából morális vitává silányulhat.

b) Közösségi tengely
A kisközösségben a közjó védelme a veszélymeghatározás célja. A normavilág mellékterméke a hibáztatás rendszere. Globális szinten nehezebb kialakítani a közjó és a hibáztatás autentikus formáit. Diszfunkcionális értelmezések: a pénzügyi életben pl. összeesküvés-elméletek jelennek meg a funkcionális működés megragadása helyett.

c) Értéktengely: Mi a fontosabb?
Csökkent a gyermekhalandóság – megszűnt egy szabályozó mechanizmus. Baj ez vagy vívmány? A kulturális kezelési mód – a mintázat – lassabb változása túlnépesedést okoz. A növekedés elfogadása és a hozzá való alkalmazkodás vagy az egyensúlyteremtés a cél?

A válaszok keresésének nehézsége: Az információszerzés és feldolgozás komfortját axiomatikus megalapozás helyett érték-imperatívuszokkal helyettesítik. Értelmezési hiány keletkezik a kontextushiány miatt.

4. Analógiák

Z. Karvalics fölismerte, hogy az ideológiai jellegű kérdések megoldása, gyakorlatilag, nem garantálható, mégis elbagatellizálta a problémát. Hiszen a következmények súlyossága szinte a végtelenségig fokozódhat. Pl. ha a centrum egyáltalán nem veszi figyelembe a periféria aggályait. Vegyük pl. Gyöngyöspata nem roma lakosságának biztonságát. A centrum (az Orbán-kormány) csak azután foglalkozott a témával, hogy a külföldi média is felfigyelt az ügyre. A centrum-periféria információkülönbségre épül a szubszidiaritás elve, azonban a közbiztonság kérdését a magyar kormány nem kívánja az önkormányzatok kezébe adni. Tehát a centrum szeretné kisajátítani annak a problémának a megoldását, amire csak a periféria képes. Ezzel a centrum-periféria aggály is, a közösségi tengely aggálya is bizonyítást nyert. Miért történne ez másképpen az információs társadalomban?
Ami a szabályozó mechanizmusokat illeti, azok látszólag is megoldhatják a problémát, elhitetvén a közösséggel, hogy túl vannak rajta, miközben ez tévedés. Mit tudunk az európai nemzetek történelméről, pl. az eredeti tőkefelhalmozásról az 1600-as években Angliában? Vajon hogyan oldották meg az angol jogrendszerben a nincstelen parasztok megélhetési bűnözését? Halálos ítéletekkel. Vagy kivándorlással. Magyarországon 2010-ben és 2011-ben? Növelték a rendőrség létszámát és költségvetését. Nyilvánvaló, hogy a problémát nem megoldják, hanem csak kezelik, elviselhetővé teszik, mivel új munkahelyek azokban a térségekben nem jönnek létre. De lépjünk túl a sikertelen Magyarországon! A világ vezető gazdasági hatalmának, az Amerikai Egyesült Államoknak a külpolitikája 2000 után mit bizonyít? Irakban és Afganisztánban milyen célokat követtek? Az előző rendszer lerombolása után képesek-e új működőképes rendszert létrehozni? Nem. Legalábbis, egy-két évtized alatt nem. Tehát, akik ma élnek, helyzetük romlását érzékelhetik. Ugyanúgy, mint a magyar állampolgároknak az a része, aki 1990 előtt is élt. Többségük anyagi helyzetének romlását érzékelheti. Annak ellenére, hogy történt növekedés is, egyensúlyteremtés is. Az utóbbi volt a Bokros-csomag. Vagy a mostani Széll Kálmán-terv. De a formai egyensúly nem garantálja a korábbi biztonság fennmaradását. Pl. az egészségügyi ellátásét sem, a közbiztonságét sem.

Z. Karvalics László szerint az információs társadalom szuperrendszerként vizsgálandó mint „befoglaló halmaz.” Z. Karvalics az információs társadalmat globálisnak tartja, azért, mert globális szinten replikálódnak, azaz, terjednek és módosulnak az eszmék, s ennek létrejöttek az infrastrukturális alapjai. „Létrejött a kölcsönös összekapcsolhatóság (interconnectivity). Az új szocializációs elemek már szinte kizárólag csak a globális rendszerszintet jellemzik. A bioszféra a társadalom részévé válik. Az önálló evolúciós mozgást produkáló kultúra puzzle darabkái: a tárgyak, élőlények mellett az ideák. Az információs társadalmat kizárólag rendszerként és rendszerdinamikáját figyelembe véve tudjuk teljes valóságában megközelíteni. Rendszerszint-ugrás zajlik: most alakul ki az új biokulturális rendszer. Jellegzetessége, hogy a régi egyensúlyi és biztonsági elemek már nem működnek, újak még nincsenek. Új mintázatok kellenek: új szerveződési és munkamegosztás, energia- és információtranszfer. Az integráció új fokának kell létrejönnie.”

Z. Karvalics a „kell” mellé odaképzeli, hogy „lesz”. Tehát létre fog jönni, meg fog oldódni. Hogy törvényszerűen ki fognak alakulni azok az új mintázatok, új szabályozó rendszerek, amelyek egy rendszerszinttel feljebb, tehát egy tágabb keretben oldják meg azokat a problémákat, amelyeket jelenleg semmilyen szinten nem oldanak meg. Mikor? És mi a garancia erre? Az Európai Unió küld majd rendőröket Gyöngyöspatára? Igaz, az amerikaiak küldenek tanácsadókat. De ettől még nem történik rendszerszint-ugrás. Az Európai Unió nem fog tartós munkahelyeket teremteni Magyarországon, s nem is fogja elcsábítani a képzetlen munkanélkülieket Magyarországról. Tény, hogy léteznek EU-s források, pl. strukturális és kohéziós alap, de az EU költségvetése az EU GDP-jének 1%-át képezi. Azaz, miközben lezajlik egy rendszerszint-ugrás, a nemzeti szintről európai szintre kerül a szabályozás, a források újraosztásának néhány eleme – ez nem oldja meg a problémákat. Csak kezeli – mint az angolok a megélhetési bűnözés kérdését az 1600-as években.

5. A kontrollforradalom kérdése

Beniger logikája szerint új irányító és ellenőrző intézmények várhatóak, kontrollforradalom – a kontrollválság leküzdésére. Új komponensrendszerek létrejötte.

Jó lett volna, ha Z. Karvalics László jobban elmélyed a témában. Mert akkor kiderült volna, hogy az információs társadalomnak tekintett újdonságok szerepe eltörpül a folyamatban. Már az ókorban is voltak irányító és ellenőrző intézmények. Pl. Egyiptomban az írnokok, Az ókori Athénban kisorsolt hivatalnokok. Az ókori zsidók közt – bírók. A középkorban nemesi származás kellett ahhoz, hogy az ember irányító vagy ellenőrző pozícióba kerülhessen. De kételyek így is maradtak. Nem minden nemes volt hű a királyhoz – Isten után a legfőbb hűbérurához. A középkor fénykorában Mátyás király álruhában járkált, hogy felmérje, a törvényeit betartják-e. Vagy a Habsburg-birodalomban, majd az Osztrák-Magyar Monarchiában fejlett titkosszolgálati rendszer működött. Részben a rendszernek köszönhető tájékozottsága miatt gondolhatott Magyarország miniszterelnöke, Tisza István aggódva arra a problémára az első világháború kirobbanásának előestéjén, hogy a nemzetiségek föllázadhatnak, átpártolhatnak az ellenséghez. Ez meg is történt. A Tanácsköztársaság leverése után a magyar állam a háborút megelőzőnél is erőteljesebben ellenőrizte az iskolák vallásos és nemzeti szellemű nevelését és a pártok működését is. A kommunistákat betiltották, a szociáldemokratákat ellenőrizték.
A szocializmus évtizedeiben a rendőrség III/III-as ügyosztálya szervezett be ügynököket, akik a lakosság nézeteiről, hangulatáról készítettek jelentéseket.
A téma ma sincs lezárva. Az MSZP a Fideszt törvénytelen adatgyűjtéssel vádolja (Kubatov-lista).
Manapság az állam irányító és ellenőrző szerepének kérdése gazdasági színezetben is felvetődik. Drága a magyar önkormányzati rendszer. Az Orbán kormány előbb funkcióikat, majd, valószínűleg, magukat az önkormányzatokat is le fogja építeni. Először az történik, hogy az önkormányzatok az állam vagy valamelyik egyház fennhatósága alá kénytelenek adni oktatási és egészségügyi intézményeiket. Indokolatlan lenne ezt a folyamatot közvetlenül összekapcsolni az információs társadalom eljövetelével. Hiszen mi következne abból: decentralizáció vagy centralizáció? Mindkettőre lenne indok: decentralizáció azért lehetséges, mert a hálózati elvvel megszervezhetné magát a társadalom, könnyebben, mint korábban. Centralizáció pedig azért, mert könnyebb lenne – kevesebb költséggel és időráfordítással járna – összehangolni a társadalmi igényeket a mai internetes korszakban, tehát irányítani a társadalmat.
Inkább kultúrafüggő a dolog, nem technikafüggő.

6. A rizikótársadalom, amelyet úgy hoztunk létre, hogy nem akartuk

A rizikótársadalom fogalma (Ulrich Beck, 1986) az átmenetiséget tükrözi két rendszerszint között. Mélyreható intézményi válságok vannak (pl. a környezetszennyezés miatt). Z. Karvalics belemélyedhetett volna abba, hogy ez a kapitalizmus (a monopolkapitalizmus vagy éppen a fogyasztói társadalom) válsága – nem a technológiáé.
Ugyanis a kapitalizmusra jellemző profitmaximalizálási mechanizmus és a GDP-növekedésre támaszkodó szociálpolitika a környezetszennyező technológiák bevetésével járó folyamatok fő mozgatórugója, nem a technológia javításának vágya. Az egyéni profit és a tágabb környezet védelmének összehangolása állami feladat lenne. Viszont a kapitalista termelési mód és a globalizáció révén – amely már a XIX. században elkezdődött, majd átmenetileg visszafordult – a tőketulajdonos egyre kevésbé része annak a környezetnek, ahol a termelés folyik. Ezért hajlandó nem törődni annak megóvásával. Már Oswald Spengler leírta a Nyugat alkonyában, hogy a civilizáció legyőzi a kultúrát, az urbanizációval a felelős gondolkodás szorul háttérbe.
A kockázatok kezelésére „reflexív modernizációt” ajánlott Beck. „Szisztematikus reflexiót” Hupet (2001). Z. Karvalics szerint ezek a globális információs társadalomra mint új rendszerszintre szabott kontroll szinonimái. Sajnos, a fölsoroltak alapján nehéz értelmezni a fogalmakat. Hiszen, nem derül ki, hogy lehetne-e része a reflexív modernizációnak – az újraállamosítás?

7. Z. Karvalics félresöpri a biztonsággal kapcsolatos kételyeket

Z. Karvalics szerint tarthatatlan a komplexitás-csapda elmélet, mivel magasabb szinten újrateremtődhet a stabilitás, alacsonyabb szinten pedig megmaradhatnak a régebbi egyszerűbb megoldások.
Elvileg, igen. De nézzük a konkrétumokat – Magyarországot. Ha az Európai Unió a magasabb szint, amelyen még csak most jön létre az új stabilitás, vajon Magyarországon mint alacsonyabb szinten megmaradnak-e a régebbi bevált megoldások – a munkanélküliség kezelésére és a szakképzésre? Pl. megmaradnak-e a vidék foglalkoztatását biztosító termelőszövetkezetek, vidékre telepített ipari cégek, az állami vagy szövetkezeti felvásárlásra építő háztáji gazdálkodás vagy az állami ipari cégek szakmunkásképzésben való részvétele? Nem, a termelőszövetkezetek és vidéki ipari cégek száma megritkult, az állami cégeket fölvásárló magáncégek pedig legfeljebb maguk számára képeznek ki szakmunkásokat. A régi bevált megoldás fennmaradását mezoszinten már semmi nem garantálja, miközben a makroszint sem kínál még megoldást.

A gombnyomás-effektus sem aktuális – Z. Karvalics szerint – mert még ki sem fejlődött az a globális szabályozó rendszer, amit az fenyegethetne. Az élet rácáfolt erre a gondolatra. Magyarországon a közigazgatásban van egy hiányos év (1990 és 2010 közt), amelynek a nyugdíjakra vonatkozó adatbázisa részben elveszett, mert már csak számítógépen volt nyilvántartva. Lehet, hogy nem szándékosság volt a háttérben – de egy gombnyomáson múlhatott.

„A társadalom evolúciója a növekedés, a megismerés és az integráció.” – állítja Z. Karvalics László. Ha ez a három cél képviseli a jövőt, akkor Platón kifogása alaptalan. A minőségvesztésre való figyelmeztetése viszont akkor is jogos! A nem megtanulás esetén kevesebbet tud az ember, mint a megtanulás esetén (memorizálás-írás), és a gyors internetes vagy egy filmből való tanulás esetén kevesebbet ért meg egy filozófus vagy író gondolataiból, mint a könyvből való elmélyült tanulás esetén.
Azt nehéz elhinni, hogy mindig a növekedés jelenti az evolúciót, a jót az evolúció számára.
A mindenáron való növekedés kockázataira, annak kontraproduktív jellegére az elmúlt hónapok észak-afrikai és közel-keleti forradalmi hullámai szolgáltattak bizonyítékokat. Ugyanis az észak-afrikai fiatal munkanélküliek millióinak foglalkoztatására semmi esély – se Afrikában, se máshol. A növekedés törvényszerűen vezet konfliktusokhoz. A konfliktus jó az evolúciónak? Bízzunk benne, hogy újra lesznek háborúk – mert az a jó? S akkor szabályozni fogják a túlnépesedést is – mégse lesz akkora a növekedés. Vajon nem lenne-e jobb megelőzni a túlnépesedést – és a háborút?

A sport- és hobbitevékenységek megőrzik-e a régi tudást? Z. Karvalics optimizmusa ezen a téren is alaptalan. Elég, ha kihaló ételkészítési receptekre gondolunk. Kérdéses a természeti népek jövője is. Nem biztos, hogy örökké fenn fogják tartani a változatosságot (creativ diversity) – több finn-ugor nép halt már ki – a merja, a muroma, a lív –, s pl. a hantik és a manysik jövője sem garantált.

A gépi intelligencia kívülről vezérelt – nem veszélyes – Z. Karvalics szerint.
Ebben talán igaza lehet. Közvetlenül nem veszélyes. De ha filozófiaivá tesszük a kérdést, s Nyikolaj Bergyaev fölvetését vesszük elő, azt, hogy az ember az eszközök előállításának eszközévé válik, akkor az aggodalom jogos. Arról van szó, hogy az ember elfelejt azzal foglalkozni, hogy mit szeretne alkotni, miért szeretne élni – ehelyett a különböző gépek alkotására szenteli energiáját – a nélkül, hogy átgondolná, mit miért tesz.
A replikatív egységgé válás lehetetlensége biztonsági kockázat lenne az emberiség számára. (Csányi, Hawking, 2001) Ez egy jogos felvetés.

Vajon mi védi meg a kis népeket? Elvileg a közérdek – érvel Z. Karvalics.
A lokalitások, tehát a kisebb közösségek védelmére szóló érv, hogy miközben az új tudások előállítása egyre méretesebb kulturális gépeket igényel, a váratlan innovációk a nem algoritmizálható tartományokban születnek.
A teremtő tett – creative action – az igazi érték (Koestler, 1964). A tudástársadalmak a sokféle tudások társadalmaiként épülnek. A UNESCO 1995-ös jelentése (Our Creative Diversity) a lokalitás és az egyetemes emberi minőségek jelentőségét értelmezte. A nemzeti identitás-gazdaságok erősödése nem árt a globalizációnak.
Viszont sehol semmi garancia! A döntéshozók és a közbeszéd aktuális alakítóin múlnak az információs társadalom biztonságával kapcsolatos döntések.
„A kockázatértékelés kulturális kötődések által meghatározott folyamat.” (írta Mary Douglas, 1982)

Szilágy Ákos esztéta megkülönböztet jobboldali és baloldali mentalitást. Az utóbbi másodlagosnak tekinti az organicitást. Tehát azon is múlik a biztonság, hogy éppen jobboldali vagy baloldali mentalitású a politikai vezetés.
„Akkor lesz sikeres az alkalmazkodás, ha felülvizsgálhatóvá válnak a nézetek egyfajta társadalmi önkritika jegyében. Észlelésbe ágyazott döntés-előkészítés és döntéstámogatás történik, aminek információs háttérrendszere és bizalmi dimenziói vannak.” – ezek a feltevések jogosak, de hol vannak a garanciák?
Z. Karvalics szerint az információ befogadásának alapja a transzformációs bázis.
Ennek kialakítására javasolt:
– a megalapozott tudományos eredményeken alapuló megközelítések népszerűsítése
– a kulturális, érték- és előismereti kötöttségek felismertetésével és az önreflexió igényének kialakításával.

Igen. De vajon miért nem sikerül ez a társadalomtudományok terén? Pl. a marxizmus kiszorítása segítette vagy rontotta a tudományosság terjedését?
Vagy egy technikai kérdés – a vízierőművek kérdése – vajon miért nem vitatható meg tudományosan a mai Magyarországon?
Mi garantálja, hogy azoké legyen a hatalom, akik a legfelkészültebbek, akik képesek megtalálni és képviselni a közjót? Már Szókratész is föltette ezt a kérdést, s nem talált rá megnyugtató választ.
Z. Karvalics túlságosan általánosan fogalmaz, nem megy le a mélybe a kudarcok – pl. a transzformációs bázis alacsony színvonalának – feltárására.
„Az optimistát leutópiázzák, ha az információs társadalom dicsőségét zengi” – írja könyve utószavában. A fölvetés jogos. De talán nincs igazuk?

A társas hálózatok intelligenciája

A kép forrása : http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1bel_tornya

A Genezisben olvasható, hogy az özönvíz után épült első város, Babilon megalkotásakor az emberiség még egységes volt. A Babilonban történt események jól szemléltetik, hogy milyen hiábavaló vállalkozásokra vezethet az ember önhittsége. Ebben a példában a büntetés a nyelvük összezavarása volt és ezáltal elszakították őket egymástól. Az emberek együtt, összefogással nagy dolgokat tudnak véghezvinni. Az emberek közötti kapcsolatokra és azok következményeire vonatkozó megállapítások ősi eredetűek, teológusok, filozófusok, modern biológusok, társadalomtudósok kutatták és kutatják ma is. Ember voltunk legfőbb kulcsát a kapcsolati hálózatainkban kell keresni, éppen ezért sokan vélik úgy, hogy kapcsolataink különböztetnek meg minket az állatoktól és egész civilizációnk ennek köszönhető.
Thomas Hobbes (1651) angol filozófus egy kísérletet végzett az emberi lét eredeti körülményeiről. Leviatán című híres művében a természetes állapotra azt fogalmazta meg, hogy anarchia volt, mindenki háborúban állt mindenkivel és „Az emberi élet magányos, szegényes, csúnya, állatias és rövid volt”. Később az emberek úgy döntöttek, hogy társadalmi szerződést kötnek egymással, ahol lemondanak a szabadság egy részéről a biztonságért cserébe. A civilizált társadalom alapját az adta, hogy az emberek kapcsolatokat teremtettek egymással és ez hozzásegítette őket a kényelem, a rend és a béke állapotához.
Jean-Jacques Rousseu A társadalmi szerződés című munkájában hasonlókat fogalmazott meg: az összetartás közösségeket hoz létre. Az emberi lények kilábalása az anarchikus állapotokból valósában a társas hálózatok méretének és bonyolultságának fokozatos növekedéseként fogható fel.
Az általunk létrehozott hálózatoknak saját életük van: növekednek, változnak, sokasodnak és vagy fennmaradnak, vagy elhalnak. A mi közös andragógia felületünk is, az elearninges felületünk is és a konnektivista kurzusunk különböző felületei is mind-mind egy hálózat, amelynek aktív résztvevői vagyunk. Hálózatainkban különböző dolgok áramlanak: tételek, időpontok, meghívások, kérdések, tartalommegosztások, fényképek, videók,benyomások, érzések,…A kapcsolati háló egyfajta emberi szuperorganizmus, saját anatómiával és élettannal, szerkezettel és funkcióval. Az emberi szuperorganizmus olyan dolgokat képes megtenni, amiket egyetlen ember sem képes megtenni önmagában!

„A hangya társaséletű hártyásszárnyúak rendjébe tartozik. Különleges életmódjuk – szervezett államuk , bámulatos építményeik, vándorlásaik, csatáik – sok hasonlóságot mutatnak az emberi társadalmakkal. Telepeikben (hangyaboly) igen nagy rendszerezettség figyelhető meg; némelyikükben több millió egyed él. Az egyes hangyák lehetnek steril nőstények (dolgozók), termékeny hímek (here) és termékeny nőstények (királynő). Egy telep nagy territóriumot igényelhet. A hangyabolyt egyes kutatók szuperszervezetnek tekintik, mivel egy-egy boly működik egységként (entitásként). Ha az összes hangya tömegét megmérnénk, a szárazföldi állati biomassza kb 15-25%-át tennék ki. A termeszeket néha fehér hangyának nevezik, bár ők nincsenek szoros kapcsolatban a hangyákkal, de hasonló a társadalmi szerveződésük.” (Wikipedia)

Ezt a kitérőt a hangyák ismertetéséről azért szúrtam be, mert ahogy a Wikipédiában, úgy más terület kutatóiban is felmerült a hálózati kapcsolatok hangyabolyhoz való hasonlítása. A szuperorganizmus prototípusa a hangyaboly, melynek tulajdonságai nincsenek meg magukban a hangyákban és csakis a hangyák együttműködéséből fakadhatnak. Együtt olyasmit hoznak létre, ami túlmutat az egyedeken: bonyolult szerkezetű hangyabolyt, amit egy miniatűr Bábelként is felfoghatunk. A magányos hangya, aki rátalál a cukortartóra, hasonlít a Holdra lépő űrhajósra: teljesítményük sok más egyed ( hangya vagy ember )összehangolt erőfeszítései teszik lehetővé. A mi tanulásunk is így működik, egy –egy nehezebb feladat megoldása során egymást segítve, támogatva készül el például egy webinárium, amelyben lehet, hogy csak három ember vesz részt, de a többiek segítenek az előkészítésben, ötleteket adnak, mintákat mutatnak, bátorítanak a lebonyolítás közben és értékelnek, visszacsatolnak a végén.

A többsejtű szervezetek sejtjei is felfoghatók egy szuperorganizmus részeiként, a sejtek egymással együttműködve magasabb rendű életformát hoznak létre. Akár sejtekről, akár hangyákról, akár emberekről legyen szó, a csoport új tulajdonságai, mindig az egyedek interakcióiból erednek. A társas hálózatokban intelligencia testesül meg, amely meghaladja, vagy kiegészíti az egyedek képességeit. A kapcsolati hálózatokban rögzülhetnek és fennmaradhatnak bizonyos normák és információk, amelyek emberek láncolatán keresztül tovább adódnak tagjaik között. Párhuzamot vonhatunk azzal, ahogy az emberek a XX. században kiépítették Anglia egész területét behálózó vasútvonalakat azzal, ahogyan a gombák együttműködő módon kitapogatják az erdei talajban a legalkalmasabb sávokat, ahol csövecskéik segítségével továbbítani tudják a különböző helyeken fellelt táplálékforrásból nyert éltető nedveket. A kapcsolati hálózatoknak van saját emlékezetük, amelyre támaszkodva, érintetlenül fenn tudják tartani a szerkezetüket és kulturális funkcióikat, miközben alkotóelemeik változnak (az emberek jönnek-mennek). Sok esetben nem csupán arról van szó, hogy ilyen hálózatokban az emberek nagyobb bizalommal fordulnak egymáshoz, és mások bizalma bennük is bizalmat ébreszt, hanem inkább arról, hogy a hálózat elősegíti a bizalom kialakulását és megváltoztatja az egyének viselkedését. A hálózatok – az élő szervezetekhez hasonlóan – képesek lehetnek önmaguk reprodukálására, legyőzve a tér és idő korlátait. Ha egy bizonyos helyen felbomlottak – ilyen vagy olyan okból kifolyólag – valahol másutt is újjá tudnak szerveződni. Ha mindenkinek benne van a memóriájában, hogy kivel állta kapcsolatban, akkor a hálózat minden egyes tagja átvihető egy másik helyre. Saját kötődéseink ismeretében újra létrehozhatjuk a hálózatot úgy is, ha egyikünk sem ismeri a többiek egymáshoz fűződő kapcsolatait. A hálózatok reprodukálják önmagukat, túlélik a tagjaikat, a hálózat még akkor is fennmaradhat, ha kicserélődnek benne az emberek. Egy kutatás során négymillió, telefonkapcsolat révén összeköttetésben lévő ember kommunikációs hálózatát vizsgálták, ahol a kutatók azt mutatták ki, hogy a tizenötnél több embert tartalmazó csoportok közül, azok maradtak fenn legtovább, amelyeknek tagjai a legnagyobb mértékben cserélődtek. A nagyobb kapcsolati hálózatoknak ténylegesen szükségük van az efféle cserélődésre, mint ahogy testünk is csak sejtjeink folyamatos megújulásával maradhat egészséges. Ennél a példánál maradva, a kapcsolati hálózatok gyakran öngyógyításra is képesek, kiküszöbölve a bennük keletkező réseket úgy, ahogy például egy seb szélei összeforrnak.

Egy szép metaforával szeretném illusztrálni a kapcsolati hálózatok működését: ha valaki kilép a vizesvödröket adogató láncból, a mellette lévő két ember közelebb lép egymáshoz és új kapcsolatot hoz létre a folyamatosság megőrzése és a rés megszűntetése érdekében. A víz pedig akadálytalanul jut tovább kézről-kézre.

Kép forrása:
http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1bel_tornya

Források:
Nicholas A.Christakis - James H.Fowler(2009):Kapcsolatok hálójában. Mire képesek a hálózatok és hogyan alakítják sorsunkat? Typotex Kiadó
http://www.kolcsey-nyh.sulinet.hu/tanul/filozofia/szoveg/hobbesleviathan.pdf
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hangy%C3%A1k

A szeretet eltárgyiasítása, a kálvinista nevelés és a közösség elhanyagolt boldogsága

Néhány napja arra jöttem rá, hogy az erkölcsi vagy etikus cselekvés lényegében a szeretet racionalizálása és eltárgyiasítása. A kötelességteljesítés – szeretetmegnyilvánulás vagy kötődésmegnyilvánulás.

Akik nem kötődnek egy közösséghez – nem követik annak szabályait.

Tehát a felvilágosodás racionalizmusa félreérti a dolgokat.

De ez még nem magyarázza meg azokat a szociológusi véleményeket, hogy a férfiak racionálisak, a nők pedig érzelmesek. Valójában mind érzelmesek, de a férfiaknál ez az érzelem inkább irányul a teljesítményre – ami tiszteletreméltóvá teszi őket. A nő esetében a szeretetreméltóság a cél – a mások kedvében járás.
Mivel eredetileg a férfiak is másokért (a nőért, a családért, a hazáért) tiszteletreméltók, amellyel szeretetük nyilvánul meg – tagadhatatlan, hogy itt is van szeretet, de mégis másképpen, mint a nők esetében. Hogyan? A férfiaknál közvetetten, a nőknél közvetlenül nyilvánul meg a szeretet vagy kötődés.
Azt is mondhatjuk, hogy a férfi esetében, amikor pl. pénzt keres, a szeretet eltárgyiasult/elidegenített formában mutatkozik meg.

A férfi a pénzkereséssel teljesíti kötelességét, de egyáltalán nem biztos, hogy az lenne az önmegvalósítás az emberek többsége számára, hogy vagyont gyűjtenek vagy valamilyen versenyben elsők lesznek.

Martin Heidegger szerint az emberek nem érnek rá arra, hogy a valódi (a tulajdonképpeni) létezésükkel foglalkozzanak.

Igen, de mi a helyzet a kálvinista etikával?

A kálvinista etikában (és a kanti etikában is) a kötelességteljesítés, azaz, az eltárgyiasult szeretet fontosabbá válik a közvetlen szeretetnél. Emiatt egy idő múlva az ember (a szülő, a tanár, a vezető) már nem is lesz képes közvetlenül kimutatni szeretetét, hanem csak közvetetten, azzal, hogy valamilyen munkát végez, ajándékot, pénzt ad.

A kálvinista etika (egy ószövetségi történet alapján) a gyarapodást tekinti kötelességnek, tehát az elidegenedett szeretetet. A kálvinizmus a kapitalizmus alapja.
A kálvini predesztináció tana nem arra beszél rá, hogy az ember nyitott legyen a megismerésre, hanem arra, hogy higgyen abban, hogy ő a kiválasztott. Tehát nem kötelessége mások megértése, de kötelessége az érdemek (teljesítmény, a jótettek) felhalmozása.
Ez a felfogás nagyon hasonlít a zsidókéra – akik a farizeusok filozófiáját vitték tovább.
Ebből jön ki egy olyan kapitalizmus, amely előbb tönkretesz, azután megsajnál, és valamennyit segít. A zsidó és a keresztény megközelítések közt a kálvinista a zsidóhoz áll közelebb, mert a kötelességteljesítést hangsúlyozza, nem a szeretetet.

Jézus beszédeinek egyik fő témája az volt, hogy a törvény betartása-e a fontosabb, vagy a szeretet. Jézus az utóbbi mellett állt ki – ezért védte meg a házasságtörő asszonyt, ezért hirdette azt, hogy szombaton – tehát a kötelező szabadnapon – is szabad gyógyítani.
Mert – Jézus szerint – a törvény van az emberért, és nem fordítva.
Tehát a kötelességteljesítés, amely eltárgyiasult szeretet/kötődés – nem mehet a közvetlen szeretet/kötődés rovására. A törvény nem tilthatja meg azt, ami jó (ami szeretet), illetve az ilyen törvényt nem kell figyelembe venni.

A kálvinista kapitalizmus és a kálvinista nevelés azonban alkalomadtán azt várja el a nevelőtől, hogy az a közvetlen szeretet rovására kényszerítsen ki teljesítményt.

Tehát kényszerrel érje el a másik ember eltárgyiasult szeretetét. Ez az, ami nem szokott sikerülni. Mert a kényszer (a motivációs nyomás) nem alakul át belső motivációs húzássá.
Ha a nevelés kilép a szeretet/szolidaritás területéről, elveszti hatékonyságát.
Ha a kényszer a nevelőtől származik, kockáztatja, hogy később nem tudja közvetlenné tenni a szeretetet/kötődést, mert elveszíti a bizalmat.

A családunkban – szerintem – kálvinista nevelési elvek – is – voltak.

Az apám gondolkodásában a teljesítmény, a kötelességteljesítés sokkal fontosabbnak tűnt, mint a bizalom, a szeretet/kötődés közvetlen megnyilvánulása.
A tanárokkal kapcsolatban a tekintély fő forrásának a félelemkeltést tartotta – akitől félnek, annak tekintélye van – az tud tanítani.
Pedig valójában, akit csak azért hallgatnak meg, mert félnek tőle, azt egyáltalán nem biztos, hogy szeretnék meg is érteni, annak hatása csak addig tart, amíg a félelem tart.
Az erővel való tanítás/nevelés hatása általában csak ideiglenes.
Tartós hatást bizalommal lehet elérni. Az eredményez elmélyülést a tanulásban. Ha a tekintélynek nem a félelem a forrása, hanem a bizalom és az ihlet. Tehát ha a nevelőben megbízhat a tanuló és a nevelő képes ráhangolni a tanulót arra, amihez neki kedve van – amihez ihlete van. A nagyanyám ösztönösen jó nevelő volt.

Viszont semmilyen intézményi garancia nincs arra, hogy a generációk egymásnak át tudják adni tudásukat.
A jelen épen arról szól, hogy az idősebb generációkat kiszorítják a munkaerőpiacról.
A nyugati kultúra felszínessége nagyrészt a kálvinista eltárgyiasult szeretet miatt alakulhatott ilyenné. A teljesítményt a pénz méri, ezért a pénz felhalmozása kerül mindenek elé. Az eszközt összekeverik a céllal. Ha a cél a szeretet, a kötődés közvetlen kifejezése, akkor mi szükség a vagyongyűjtésért való kíméletlen versenyre, amely munkanélküliséget eredményez, nyomorba dönti a veszteseket, s megnöveli a bűnözést?

Az állam a GDP növelésében érdekelt – a GDP – a megadóztatható szükségletkielégítés.

Valójában azonban vannak nem megadóztatható szükségletek is – amelyekkel törődni kellene, azért, hogy a közösség boldogan élhessen.

Online tanulási környezetek térnyerése a felnőttképzésben

Kép forrása: http://e-tanulas.blog.hu/

Személyes tanulási utamat vizsgálva az on-line tanulási környezetről első pillanatban az ELTE e-learning felülete ugrik be. Az oktatók többsége jócskán mellőzte a korábbi években a felület használatát, aztán lassacskán megjelentek az első próbálkozások a használatára vonatkozóan. A legtöbb oktató továbbra is az előadásainak, ppt-inek megosztására, valamint a hallgatói munkák „begyűjtésére” használja. Azért az elmúlt pár évben volt egy-két messzebb tekintő próbálkozás: on-line tesztírás, fórumhasználat, feladatleírás, oktatási segédanyagként szolgáló digitális anyagok, tartalmak e-learning felületen való megosztása(videó, web-oldal, program). Jelenlegi kurzusaim kapcsán tapasztalom meg előnyeit, ugyanis a bármikor, bárhol hozzáférhetek az éppen szükséges előadáshoz, tantárgyi tematikához. A hagyományos kontaktórák szigorú időbeli és térbeli korlátok között mozognak, míg e-learnig lehetővé teszi a már lezárult kontakttevékenység on-line eszközökkel történő továbbvitelét. Igaz a hallgatói oldalról sem bontakozott ki az e-learning felület minden funkcióját kiaknázó felhasználás. Értem ezalatt a például a fórumhasználatot, vagy a minden egyes elérhető anyag letöltését (persze itt csak a magam nevében írhatok, hiszen a többi felhasználó aktivitását nem látom). Na de a jelenből elkanyarodva, személyes élettörténetemből kilépve induljunk el az online tanulási környezetek fejlődési útján.

Valamikor az 1970-es évek végén egyfajta korszakváltás kezdett el kibontakozni az oktatás területén. Az első lépést a személyi számítógépek első megjelenése jelentette 1978 magasságában. Aztán az innováció menetelése, a tanítási-tanulási folyamatban való térnyerése visszavonhatatlanul kibontakozott. Hazánkban az 1980-as években kaptak észbe, és jöttek rá, hogy alkalmazkodni kellene a nemzetközi trendekhez, ezért 1983-ra már minden iskolában fellelhető volt a hazai gyártású HTZ 80 Basic számítógép, míg az ezredforduló környékén a személyi számítógépek elterjedése volt a jellemző, míg az utóbbi években pedig az internethez való hozzáférés vált általánossá az oktatási intézményekben (Benedek, 2008). Tehát kis hazánk infrastrukturálisan is felkészült az online tanulási környezetek befogadására, vagy mégsem?

Benedek megállapítja, hogy az oktatás és a munka szellemi és fizikai átalakulása zajlott le az ezredfordulóra a fejlettebb országokban, a számítógépek megállíthatatlanul beágyazódtak az oktatás folyamatába a tanítás, na meg a tanulás eszközeként.

A digitális eszközök fejlődésével a tanítási-tanulási folyamatban az ember és számítógép igencsak eredményes, interaktív együttműködésének, kommunikációjának köszönhetően új tanulási környezetek jöttek létre-és persze születnek folyamatosan is-, melyek alapvetően felforgatták a formális oktatásból kiindulva az oktatás minden szegmensét, és persze a tanulási tevékenységet magát, illetve a tevékenységről alkotott klasszikus elképzeléseket, sémákat.

Tetszett Korányi könyvében az a gondolatsor, hogy a felnőttoktatás üres frázisokkal hirdeti a differenciálás alkalmazásának szükségességét, fontosságát. És azt mondhatom, hogy jó oldalról közelített meg a felhozott problémát. Ugyanis szerinte a felnőttoktatás nagyrészt továbbra is az objektív tudástartalmak átadását szorgalmazza, és csak minimális szinten jelenik meg az egyén előzetes tudásának, képességeinek figyelembe vétele. Megítélése szerint az elméleti anyagrészek átadásához nincs szükség oktatóra, hiszen a már előre szigorúan lefektetett tananyag elsajátítását - és ami fontosabb megértését - nem szolgálja az oktató azzal, hogy a vizuálisan is érzékelhető információt, audálisan is ugyanolyan tartalommal elérhetővé teszi. Szerinte az ismeretátadást személytelen médiumokkal is lehetne helyettesíteni, és a hangsúlyt inkább az egyéni képességek fejlesztésére helyezni. Ehhez gondolatkörhöz már egy korábbi blogbejegyzésben (Boros Tibor blogbejegyzése) is leírt kiegészítést tennék, mely Noble professzortól származik, aki azt taglalta, hogy az online eszközök oktatásban való térnyerésével a kész tananyag a tanártól elválasztható lesz, és mint egy automatikus szoftveralkalmazás akár olcsóbb-adott esetben tanári képesítéssel sem rendelkező munkaerővel is átadhatóvá válik. Megítélésem szerint ez a veszély az elkövetkezendő tíz évben nem fenyeget legalábbis szűk pátriánkban, főleg amíg a tanári pályán túlképzés van.

Tehát visszatérve Korányi gondolatköréhez, azt állítja, hogy a távoktatás, az online tanulási környezetben megjelenik az individualizáció, a személyre szabottság.

Hiszen a rendelkezésre álló határtalan mennyiségű IKT eszköz az egyéni tanulás, és személyes tudásbővítés lehetőségét szolgálják. A tanulásmenedzselő szoftverek (pl. Moolde) a tanulási tevékenység, az előrehaladás minden mozzanatát követik, rögzítik, így az oktató számára lehetővé teszik a tanulási folyamat testre szabott értékelését és támogatását, a tanár és diák közötti új, személyesebb kapcsolatot erősítve (Komenczi, 2009). Ezzel lehetővé válik a tanulók hozott tapasztalataira való építés, és a problémamegoldás előtérbe helyeződése. A jelenléti oktatással szemben az online tanulási környezetben a tanuló akkor és ott tanul, ahol a számára megfelelőbb. Ezen a ponton kapcsolódik össze a bejegyzés elején írt egyéni szempont, hiszen jómagam is a tér és az idő kitágulását emeltem ki üdvös tulajdonságként.

Az elektronikus tanulási környezetnek kiemelt szerepe van a felnőttoktatásban, hiszen ahogy Komenczi is írja, a személytelenebb átadási forma az egyén életkorának előre haladásával egyre jelentősebbé válik. A felnőtt képes az önirányított tanulásra, éppen ezért elégséges, hogy a tanulási folyamat során mindössze támogassák, útmutatást nyújtsanak neki. Nincs szükség olyan mértékben a jelenléti oktatásra, mint a korábbi életszakaszokban, ugyanis a tanulási tevékenység nem egy személytől függ, nem szükséges az ismeretelsajátítás közvetlen irányítása.

Zárósoraimhoz Benedek Andrástól emelnék be egy gondoltatot Szerinte a digitális technológiák a felnőttek esetében is kiszélesítik a tanulási lehetőségeket, ezzel együtt megváltoztatják a tanulási módszereket. Új lehetőségek, új feladatok, interaktív, személyre szabott tanulási terek, a jövő beköszöntött a felnőttoktatásban is.

Forrás:

- Benedek András(2008):Digitális pedagógia-tanulás IKT környezetben. Typotex, Budapest

- Komenczi Bertalan(2009): Elektronikus tanulási környezetek. Gondolat Kiadó, Budapest

- Korányi Tibor(2009, szerk.): Pszichológiai és didaktikai ellentmondások az andragógia

világában. Novum, Sopron,