A szeretet eltárgyiasítása, a kálvinista nevelés és a közösség elhanyagolt boldogsága

Néhány napja arra jöttem rá, hogy az erkölcsi vagy etikus cselekvés lényegében a szeretet racionalizálása és eltárgyiasítása. A kötelességteljesítés – szeretetmegnyilvánulás vagy kötődésmegnyilvánulás.

Akik nem kötődnek egy közösséghez – nem követik annak szabályait.

Tehát a felvilágosodás racionalizmusa félreérti a dolgokat.

De ez még nem magyarázza meg azokat a szociológusi véleményeket, hogy a férfiak racionálisak, a nők pedig érzelmesek. Valójában mind érzelmesek, de a férfiaknál ez az érzelem inkább irányul a teljesítményre – ami tiszteletreméltóvá teszi őket. A nő esetében a szeretetreméltóság a cél – a mások kedvében járás.
Mivel eredetileg a férfiak is másokért (a nőért, a családért, a hazáért) tiszteletreméltók, amellyel szeretetük nyilvánul meg – tagadhatatlan, hogy itt is van szeretet, de mégis másképpen, mint a nők esetében. Hogyan? A férfiaknál közvetetten, a nőknél közvetlenül nyilvánul meg a szeretet vagy kötődés.
Azt is mondhatjuk, hogy a férfi esetében, amikor pl. pénzt keres, a szeretet eltárgyiasult/elidegenített formában mutatkozik meg.

A férfi a pénzkereséssel teljesíti kötelességét, de egyáltalán nem biztos, hogy az lenne az önmegvalósítás az emberek többsége számára, hogy vagyont gyűjtenek vagy valamilyen versenyben elsők lesznek.

Martin Heidegger szerint az emberek nem érnek rá arra, hogy a valódi (a tulajdonképpeni) létezésükkel foglalkozzanak.

Igen, de mi a helyzet a kálvinista etikával?

A kálvinista etikában (és a kanti etikában is) a kötelességteljesítés, azaz, az eltárgyiasult szeretet fontosabbá válik a közvetlen szeretetnél. Emiatt egy idő múlva az ember (a szülő, a tanár, a vezető) már nem is lesz képes közvetlenül kimutatni szeretetét, hanem csak közvetetten, azzal, hogy valamilyen munkát végez, ajándékot, pénzt ad.

A kálvinista etika (egy ószövetségi történet alapján) a gyarapodást tekinti kötelességnek, tehát az elidegenedett szeretetet. A kálvinizmus a kapitalizmus alapja.
A kálvini predesztináció tana nem arra beszél rá, hogy az ember nyitott legyen a megismerésre, hanem arra, hogy higgyen abban, hogy ő a kiválasztott. Tehát nem kötelessége mások megértése, de kötelessége az érdemek (teljesítmény, a jótettek) felhalmozása.
Ez a felfogás nagyon hasonlít a zsidókéra – akik a farizeusok filozófiáját vitték tovább.
Ebből jön ki egy olyan kapitalizmus, amely előbb tönkretesz, azután megsajnál, és valamennyit segít. A zsidó és a keresztény megközelítések közt a kálvinista a zsidóhoz áll közelebb, mert a kötelességteljesítést hangsúlyozza, nem a szeretetet.

Jézus beszédeinek egyik fő témája az volt, hogy a törvény betartása-e a fontosabb, vagy a szeretet. Jézus az utóbbi mellett állt ki – ezért védte meg a házasságtörő asszonyt, ezért hirdette azt, hogy szombaton – tehát a kötelező szabadnapon – is szabad gyógyítani.
Mert – Jézus szerint – a törvény van az emberért, és nem fordítva.
Tehát a kötelességteljesítés, amely eltárgyiasult szeretet/kötődés – nem mehet a közvetlen szeretet/kötődés rovására. A törvény nem tilthatja meg azt, ami jó (ami szeretet), illetve az ilyen törvényt nem kell figyelembe venni.

A kálvinista kapitalizmus és a kálvinista nevelés azonban alkalomadtán azt várja el a nevelőtől, hogy az a közvetlen szeretet rovására kényszerítsen ki teljesítményt.

Tehát kényszerrel érje el a másik ember eltárgyiasult szeretetét. Ez az, ami nem szokott sikerülni. Mert a kényszer (a motivációs nyomás) nem alakul át belső motivációs húzássá.
Ha a nevelés kilép a szeretet/szolidaritás területéről, elveszti hatékonyságát.
Ha a kényszer a nevelőtől származik, kockáztatja, hogy később nem tudja közvetlenné tenni a szeretetet/kötődést, mert elveszíti a bizalmat.

A családunkban – szerintem – kálvinista nevelési elvek – is – voltak.

Az apám gondolkodásában a teljesítmény, a kötelességteljesítés sokkal fontosabbnak tűnt, mint a bizalom, a szeretet/kötődés közvetlen megnyilvánulása.
A tanárokkal kapcsolatban a tekintély fő forrásának a félelemkeltést tartotta – akitől félnek, annak tekintélye van – az tud tanítani.
Pedig valójában, akit csak azért hallgatnak meg, mert félnek tőle, azt egyáltalán nem biztos, hogy szeretnék meg is érteni, annak hatása csak addig tart, amíg a félelem tart.
Az erővel való tanítás/nevelés hatása általában csak ideiglenes.
Tartós hatást bizalommal lehet elérni. Az eredményez elmélyülést a tanulásban. Ha a tekintélynek nem a félelem a forrása, hanem a bizalom és az ihlet. Tehát ha a nevelőben megbízhat a tanuló és a nevelő képes ráhangolni a tanulót arra, amihez neki kedve van – amihez ihlete van. A nagyanyám ösztönösen jó nevelő volt.

Viszont semmilyen intézményi garancia nincs arra, hogy a generációk egymásnak át tudják adni tudásukat.
A jelen épen arról szól, hogy az idősebb generációkat kiszorítják a munkaerőpiacról.
A nyugati kultúra felszínessége nagyrészt a kálvinista eltárgyiasult szeretet miatt alakulhatott ilyenné. A teljesítményt a pénz méri, ezért a pénz felhalmozása kerül mindenek elé. Az eszközt összekeverik a céllal. Ha a cél a szeretet, a kötődés közvetlen kifejezése, akkor mi szükség a vagyongyűjtésért való kíméletlen versenyre, amely munkanélküliséget eredményez, nyomorba dönti a veszteseket, s megnöveli a bűnözést?

Az állam a GDP növelésében érdekelt – a GDP – a megadóztatható szükségletkielégítés.

Valójában azonban vannak nem megadóztatható szükségletek is – amelyekkel törődni kellene, azért, hogy a közösség boldogan élhessen.