Már régen szerettem volna veletek ismertetni Mayer József tanulmánykötetét, amely a magyarországi tanulók munkaterheit ismerteti. Most megragadom az alkalmat és bemutatom ennek a kutatásnak egy részét. Az utóbbi évek nemzetközi összehasonlító vizsgálatai a magyar diákok iskolai teljesítményét illetően – összevetve más országokban tanuló társaikkal – kedvezőtlen eredménnyel zárultak. Különösen a PISA 2000 eredményei kaptak a szűkebb szakmai közvélemény kereteit túllépve nagyobb nyilvánosságot, lehetőséget biztosítva más szereplőknek (szülői és más civil szervezetek, magánemberek és politikusok stb.) is arra, hogy a közoktatás számos – sokszor valóban problematikus – területét érintve kifejthessék, megfogalmazhassák véleményüket a hazai iskoláztatással kapcsolatosan. Noha a kérdésről itthon nem alakult ki olyan sokrétű (és a drámai hangvételt sem nélkülöző), a társadalom számos dimenzióját átható polémia, mint például Németországban, mégis jogosan merült fel az igény – elsősorban az oktatáspolitika, az oktatásirányítás oldaláról – arra, hogy készüljön (készüljenek) feltáró, a kedvezőtlen eredmények okait bemutató, azokat a társadalom és a közoktatás szélesebb összefüggéseibe helyező kutatások, amelyek egyúttal alkalmasak lehetnek a megfelelő, a problémákat kezelni képes, az oktatáspolitika számára (fel)használható ajánlások, koncepciók, cselekvési tervek megfogalmazására.
Ezt a célt szolgálta az Oktatási Minisztérium 2002. szeptemberében született felkérése, amely az Országos Közoktatási Intézet Felnőttoktatási és Kisebbségi Központját bízta meg egy olyan kutatás megszervezésével és lebonyolításával, amely a tervek szerint elsősorban azoknak a tanulói munkaterheknek a feltárására irányult, amelyek az iskolai tevékenységgel állnak összefüggésben. A kutatás eredményeinek a feldolgozása 2003 áprilisában fejeződött be.
A tanulók iskolai teljesítményeinek csökkenése mindig előtérbe állítja a tanulókra nehezedő, a tanórákkal összefüggésbe hozható, valamint az azokon kívül álló, de az iskolával összefüggésbe hozható munkaterhek kérdését.
A tanulói munkaterheket vizsgálva az alapkérdés az, hogy mekkora (lehet) az a „teher”, amelyre azt mondhatjuk, hogy mind az iskolai, mind pedig az élet egyéb területein kifejtendő teljesítményt súlyosan befolyásol(hat)ja. Kézenfekvőnek tűnik a felnőttek munkaterheiből kiindulva azt mondani, hogy ha a szokásos 40 órás munkahéttel számolunk, akkor az utazási idővel együtt ez heti 42-48 órai kötött, munkavégzéssel összefüggő elfoglaltságot jelent. A kutatásban résztvevők úgy vélték, hogy ha ezt az időtartamot a tanulók iskolai, iskolával összefüggő elfoglaltságai megközelítik, vagy esetleg meghaladják, az mindenképpen úgy ítélhető meg, hogy az adott tanuló – önmagának az idődimenziónak az alapján is – túlterheltté válik, de legalábbis a tanulásra fordítható időkeretek „megfeszülnek”, további növelésük komoly kockázati tényezőket rejt magában.
Ennek az „összevetésnek” azonban van egy problematikus pontja. A felnőttek ugyanis megtehetik azt, hogy élet- és munkakereteiket megváltoztatják azokban az esetekben, amikor a feszültségek, a konfliktusok, a terhek számukra problematikussá vagy éppen elviselhetetlenné válnak. A gyerekek esetében ez csak részben következhet be, hiszen a tankötelezettségi koron belül a kérdést érintő döntések meghozatalára a tanulóknak nincs tényleges lehetőségük. Mivel az iskola által nyújtott keretek adottak, változtatásra – mind mennyiségi, mind pedig minőségi tekintetben, a tanulók (gyerekek) jogainak figyelembevételével – csak a rendszer kínálta feltételek között nyílik mód és lehetőség. Ezért a felnőttek (szülők és pedagógusok) által hozott döntések felelőssége különösen nagy.
Nem lehet eltekinteni a „szülői dimenziótól” sem. Az alapprobléma kezelése a családi feltételrendszer (szociolkulturális attitűdjei, értékrendje/ambíciói, az iskolával kialakult kapcsolatrendszer stb.) figyelmen kívül hagyásával nem látszik megoldhatónak. Ez mindenképpen azt jelenti, hogy a jövendő időszak „tanulói munkateher”-politikájának a kialakításakor akár a központi, akár a helyi szintű döntések (politikák) alkalmazásakor olyan „árnyalatokban” (megoldási alternatívákban) kell gondolkodni, amelyek egyaránt elfogadhatóvá válnak az egymástól számos tekintetben különböző, az iskola (a közoktatás) szolgáltatásait igénybe vevő családok számára. Ezek mellett mellett meghatározó jelentőségű a tanulói munkaterhek alakulása szempontjából az, hogy milyen az adott iskola földrajzi környezete (melyik régióban helyezkedik el és milyen típusú településről van szó).
A tanulók munkaterhei, amelyek az iskolai tevékenységekkel kapcsolatosan formálódnak, öt elemből tevődnek össze:
1. az iskolába és az iskolához kapcsolható programokra történő felkészülési, valamint a közlekedésre fordított időből,
2. az iskolai tanórákon eltöltött időből,
3. az iskolai tanórákhoz kapcsolódó, iskolában és iskolán kívül igénybe vett különórák idejéből,
4. az otthoni, iskolai felkészülésre szánt időből,
5. a szabad idő felhasználását (többnyire szülői kezdeményezésre) egyéb munkaterhekkel befolyásoló tényezőből.
A közlekedésre fordított idő
Az iskolai tanórák
Az iskolához kapcsolható tanulói munkateher legnagyobb részét az erre fordított idő teszi ki. Az órák száma a magasabb évfolyamok felé emelkedik, és várhatóan ugyanígy emelkedik az iskolai tanórákhoz kapcsolódó, iskolán belüli és azon kívüli elfoglaltságok időtartama is. Az iskolai tanórákon történő részvételt, és annak idejét a diákok nem tudják befolyásolni, ezért saját időfelhasználásuknak tervezését ehhez kell igazítaniuk, így minden egyéb programjuk ennek függvényében szerveződik, ennek rendelődik alá.
A tanárok többsége nem tartja túlterheltnek a tanulókat, és ez különösen markáns módon jelenik meg a kistelepülések iskoláiban. Ezzel szemben, azok a középiskolai tanárok, akik az országos rangsor előkelő helyein álló intézményekben tanítnak, úgy vélik, hogy - különösen a felvételi közeli időszakokban - a diákok tanulással összefüggő terheit magasak. Egy másik megközelítés szerint, a tantárgyakhoz rendelt órákat a pedagógusok nem tartják csökkenthetőnek, mert a tantárgyhoz rendelt tartalmi követelmények teljesítése így is csak nehezen tartható, sőt sokan úgy gondolják, hogy a hatékonyságot csak újabb órák felhasználásával lehet növelni. A tanórákon el nem végzett feladatok pótlása pedig otthoni, házi feladat formájában valósul meg. Ezeknek az otthon végzett feladatoknak a minősége pedig jelentősen függ a szülők iskolai végzettségétől.
A vizsgálat során végzett óralátogatások azt mutatták, hogy a többnyire hagyományos stílusú, a frontális óravezetést előnyben részesítő módszerek nem vezetnek eredményre, és a kutatók ajánlása, hogy a módszertani továbbképzések mellett szükség lenne olyan taneszközök kifejlesztésére, amelyek eredményesebben támogatnák a tanórai, valamint az otthoni, egyéni szintű tanulást. Fontos lenne a tanórákon rendelkezésre álló időt hatékonyabban felhasználó, a problémákat az adott keretben kezelni képes kis csoportos, az egyének igényeit, képességeit jobban figyelembe vevő foglalkozások tartása. Elgondolkodtató, hogy a kistelepülések és a városok iskoláiban tapasztalható különbségek ellenére (a kistelepülések iskoláiban a tanulói létszám, szemben a városok iskoláival, többnyire az optimálisnak tartott 12-25 fő között van), mégsem jár együtt a tanórák hatékonyabb kihasználásával, a tanulók iskolai teljesítményeinek növekedésével. A falvakban élő diákok otthoni felkészülésre fordított ideje alig kevesebb a városokban élő társaiknál. Ami a munkaterheiket csökkenti, az az igénybe vehető iskolai programoknak a városokhoz képest való relatív szegénysége.
A tanulók „tetszési indexét” minden iskolatípusban a testnevelési óra vezeti. Tanulók és szülők egyöntetű véleménye, hogy az erre fordítandó iskolai órák számát növelni kellene. Ez az igény két okból ered. Az egyik, hogy erre nem kell hagyományos módon készülni s ezért önmagában is felüdülést jelent, sok benne a játék és ami talán a legfontosabb: azonnali eredményeket mutat. Másrészt a tanulói időfelhasználás szerkezetének átalakulása – nemcsak az iskolával összefüggő, hanem azon túlmutató tényezők miatt is – háttérbe szorította a sport jellegű (mozgás, testedzés) programokat. A „szeretem” órák sorában a testnevelés órát a történelem, majd az informatika követi. A másik végletet a „nemszeretem” tantárgyak élén álló fizika és kémia jelenti. Ezeket semmilyen szempontból nem találják a diákok vonzónak, sokan közülük teljesen feleslegesnek találják tanulmányozásukat. Ezt a tantárgyi eredmények is alátámasztják. A teherérzet azokon a napokon mindig jelentősebbnek mutatkozik, amikor ezek a tárgyak kerülnek sorra. A kompenzációt a „megterhelő napot” követően a diákok 5-10%-ánál, elsősorban a középiskolákban, délutáni alvás követi, szinte napi rendszerességgel. Ez különösen igaz azoknak a diákoknak az esetében, akik hosszabb időt töltenek utazással.
Az iskolában zajló, a tanórai szakmai munka minőségében mutatkozó hiányokat jól mutatja az a tény, hogy a tanulók jelentős része kényszerül arra, hogy olyan programokon vegyen részt, amelyek ezt a hiányt pótolják. A különórák igénybevételének alapvetően két oka van. Az egyik a tudás minőségét kívánja javítani, a másik az iskolai kudarc elkerülésével függ össze. A heti különórák átlagos időtartama önmagában nem magas (heti 1,8-5,4 óra között van), ám iskolatípustól, valamint a szülők anyagi helyzetétől függően jelentős szóródást mutat. Elgondolkodtató, hogy a leginkább tanulási nehézséggel küzdő szakiskolások veszik igénybe legalacsonyabb mértékben ezt a kompenzációs lehetőséget.
A különórák rendszere oda vezetett, hogy az iskolarendszer mellett kialakult egy „árnyék-iskolarendszer”, amely a hiányzó szolgáltatásokat immár piaci alapokon produkálja. Ezeknek az igénybevételéhez azonban a család részéről jelentős forrásokra, a tanulók részéről pedig időtényező biztosítására van szükség. A kutatás során megkérdezett diákok válaszai alapján, a tanulók többségének van az iskolai tanórákon kívül heti rendszerességgel különórája, és ezeknek a többsége iskolán kívül, piaci alapon szerveződik. A különórák többségét az idegen nyelvi és a matematikai ismeretek megszerzésére fordítják. Az idegen nyelvi képzés iskolai óraszámait mind a szülők, mind pedig a tanulók emelnék, amitől az iskolai nyelvtanítás hatékonyságát várják, illetve – bár nem kimondva, inkább körülírva – az erre fordítandó családi erőforrások csökkentésének a lehetőségét.
Határesetet jelent a különórák világa és a szabadidőeltöltés között az elsősorban a személyiséget gazdagító (de azért speciális esetekben akár a versenyképességet is növelő) iskolai tárgyakhoz kapcsolódó programok. Itt különösen a falvak esetében sokan járnak művészeti jellegű foglalkozásokra, és ezen belül is kiemelkedik a zenét tanulók aránya. Ugyanez vonatkozik a hittanra is. Középfokon az arányok kiegyenlítődnek, illetve sokan kilépnek ezekből a programokból és a felszabaduló időt – elsősorban a továbbtanulással összefüggő helyzeteknek megfelelően – korrepetálásokra vagy a versenyképességet növelő órák igénybevételére használják fel.
Az iskolai felkészülésre fordított (otthoni) idő
Az iskolai tanulás eredményességét meghatározó módon befolyásolja az otthoni felkészülés minősége. Az egyéni különbségeket befolyásolhatják a képességek, azonban az eredményesebben alkalmazott tanulási technikák és az otthoni tanulás számára biztosított körülmények megteremtésének van igazán jelentős szerepe. A családi kulturális háttér, a szülők iskolázottsága, az azzal összefüggő feltételrendszer (pl. jelentős házi könyvtár megléte, saját használatú PC megléte, internethozzáférhetőség stb.), továbbá a tanulásnak értékként történő kezelése mind-mind olyan tényező, amelyek kétségtelenül előnyöket biztosít(hat)nak azok számára, akik ezekkel rendelkeznek. Az egyes iskolatípusokon belül – a szakiskolákat leszámítva – jelentős szóródás tapasztalható: a tanulók 35-50%-a biztosan többet tanul, mint heti 10-12 óra.
Túlterheltnek tekinthetők a tanulók vagy sem?
A kérdésre nem lehet egyértelmű igennel, vagy nemmel válaszolni. A kutatás alapján az látszik bizonyosnak, hogy az iskolai feladatokból származó „munkaterhek” általában nem terhelik túl a tanulókat. Inkább arról van szó, hogy minden iskolatípusban vannak olyan periódusok, amikor az átlagoshoz képest jelentősen megnövekednek a terhek. Tipikusan ilyennek tekinthetők a diákok többségének az időfelhasználását érintő különböző típusú iskolai felvételiket megelőző időszakok, vagy a diákok jóval kisebb körét befolyásoló tanulmányi versenyeket tartalmazó periódusok. Azt is érdemes végiggondolni, hogy a „túlterheltség” érzete összekapcsolható a tantárgyi teljesítményekkel. Az iskolai sikeresség kevésbé „megterhelő”, mint a sikertelenség. Ha az egyes iskolatípusokba járó tanulók terheit vetjük össze, azt látjuk, hogy legnagyobb mértékben a gimnáziumba járók vannak megterhelve, míg a legkevésbé a szakiskolások. Ami az általános iskolásokat illeti, az ő esetükben fokozottabban igaz, hogy vannak olyan, elsősorban a továbbtanulással és felvételivel összefüggő időszakok, amikor ugrásszerűen megnövekszik az iskolai munkateher.
A szabadon felhasználható idő
A szabadon felhasználható idő a diákok többségénél azonos időtartamú, napi szinten nem kevesebb két, de többnyire nem is több mint három óra. Ami igazán érdekes ebben az esetben, az a tévénézésre fordított idő, amely során a tanulók felhasználják a rendelkezésre álló idő közel felét. Napi szinten ez szinte minden iskolatípusba járó tanulónál azonos, a hétvégi nagyobb időtartamot is beleértve. Feltűnő, hogy a tévéadásokban rejlő pedagógiai lehetőségeket, mint azt az interjúkból nyert információkból láthattuk, az iskolák többsége szinte semmilyen tekintetben nem használja ki, ellenkezőleg, erőteljes propagandát fordít a tévézés ellen. A diákoknak a barátaikkal, osztálytársaikkal töltött időintervallum iskola- és településtípustól függetlenül nagyjából azonos, napi 1 és 2 óra közötti.
Ezt a célt szolgálta az Oktatási Minisztérium 2002. szeptemberében született felkérése, amely az Országos Közoktatási Intézet Felnőttoktatási és Kisebbségi Központját bízta meg egy olyan kutatás megszervezésével és lebonyolításával, amely a tervek szerint elsősorban azoknak a tanulói munkaterheknek a feltárására irányult, amelyek az iskolai tevékenységgel állnak összefüggésben. A kutatás eredményeinek a feldolgozása 2003 áprilisában fejeződött be.
A tanulók iskolai teljesítményeinek csökkenése mindig előtérbe állítja a tanulókra nehezedő, a tanórákkal összefüggésbe hozható, valamint az azokon kívül álló, de az iskolával összefüggésbe hozható munkaterhek kérdését.
A tanulói munkaterheket vizsgálva az alapkérdés az, hogy mekkora (lehet) az a „teher”, amelyre azt mondhatjuk, hogy mind az iskolai, mind pedig az élet egyéb területein kifejtendő teljesítményt súlyosan befolyásol(hat)ja. Kézenfekvőnek tűnik a felnőttek munkaterheiből kiindulva azt mondani, hogy ha a szokásos 40 órás munkahéttel számolunk, akkor az utazási idővel együtt ez heti 42-48 órai kötött, munkavégzéssel összefüggő elfoglaltságot jelent. A kutatásban résztvevők úgy vélték, hogy ha ezt az időtartamot a tanulók iskolai, iskolával összefüggő elfoglaltságai megközelítik, vagy esetleg meghaladják, az mindenképpen úgy ítélhető meg, hogy az adott tanuló – önmagának az idődimenziónak az alapján is – túlterheltté válik, de legalábbis a tanulásra fordítható időkeretek „megfeszülnek”, további növelésük komoly kockázati tényezőket rejt magában.
Ennek az „összevetésnek” azonban van egy problematikus pontja. A felnőttek ugyanis megtehetik azt, hogy élet- és munkakereteiket megváltoztatják azokban az esetekben, amikor a feszültségek, a konfliktusok, a terhek számukra problematikussá vagy éppen elviselhetetlenné válnak. A gyerekek esetében ez csak részben következhet be, hiszen a tankötelezettségi koron belül a kérdést érintő döntések meghozatalára a tanulóknak nincs tényleges lehetőségük. Mivel az iskola által nyújtott keretek adottak, változtatásra – mind mennyiségi, mind pedig minőségi tekintetben, a tanulók (gyerekek) jogainak figyelembevételével – csak a rendszer kínálta feltételek között nyílik mód és lehetőség. Ezért a felnőttek (szülők és pedagógusok) által hozott döntések felelőssége különösen nagy.
Nem lehet eltekinteni a „szülői dimenziótól” sem. Az alapprobléma kezelése a családi feltételrendszer (szociolkulturális attitűdjei, értékrendje/ambíciói, az iskolával kialakult kapcsolatrendszer stb.) figyelmen kívül hagyásával nem látszik megoldhatónak. Ez mindenképpen azt jelenti, hogy a jövendő időszak „tanulói munkateher”-politikájának a kialakításakor akár a központi, akár a helyi szintű döntések (politikák) alkalmazásakor olyan „árnyalatokban” (megoldási alternatívákban) kell gondolkodni, amelyek egyaránt elfogadhatóvá válnak az egymástól számos tekintetben különböző, az iskola (a közoktatás) szolgáltatásait igénybe vevő családok számára. Ezek mellett mellett meghatározó jelentőségű a tanulói munkaterhek alakulása szempontjából az, hogy milyen az adott iskola földrajzi környezete (melyik régióban helyezkedik el és milyen típusú településről van szó).
 |
| A diákmunka-idő egyéni különbségei iskolatípus szerint. |
1. az iskolába és az iskolához kapcsolható programokra történő felkészülési, valamint a közlekedésre fordított időből,
2. az iskolai tanórákon eltöltött időből,
3. az iskolai tanórákhoz kapcsolódó, iskolában és iskolán kívül igénybe vett különórák idejéből,
4. az otthoni, iskolai felkészülésre szánt időből,
5. a szabad idő felhasználását (többnyire szülői kezdeményezésre) egyéb munkaterhekkel befolyásoló tényezőből.
A közlekedésre fordított idő
 |
| Heti átlagos utazási idő |
Az általános iskolába járó tanulók többsége azon a településen (kerületben) jár iskolába, ahol lakik. Az iskola eléréséhez szükséges idő átlagban heti 2,5 órát tesz ki. Ez az időtartam jelentősen megnő akkor, amikor a tanulók átlépnek a középfokú oktatásba, hiszen különösen a kistelepüléseken nem áll rendelkezésre ilyen típusú iskola. Az igazi gondot a közlekedés szempontjából az ún. „bejáró” diákok okozzák, akiknek a többsége tömegközlekedési eszközöket vesz igénybe az utazáshoz. Ismerve a hazai feltételeket, ez a tanulók többsége számára korai felkelést és jó néhány esetben többszöri átszállást jelent. A bejárás azzal a következménnyel jár, hogy az iskolai órák befejezése után a tanulók azonnal indulnak haza, így számukra nem adódik lehetőség arra, hogy az iskolai különórákon, szakkörökön vagy bármilyen más programon helyben lakó társaikhoz hasonlóan részt tudjanak venni. Ez számos esetben komoly tanulási hátrányhoz vezethet. Ez különösen a szakiskolások esetében mutatkozik meg. Ők középfokra járó gimnazista és szakközépiskolába járó társaiknál is többet (heti átlagban 5-8 órát) töltenek utazással. A tömegközlekedés hazai feltételrendszere nem biztosít kedvező körülményeket az utazás alatti tanulásnak. Ebből a szempontból az utazás holt időként fogható fel. A tömegközlekedést igénybe vevő utazás pozitívuma, hogy segíti, erősíti a közösséggé formálódást az azonos útvonalakat igénybe vevő diákok között.
Az iskolai tanórák
 |
| Az iskolai tanórákkal töltött heti átlagos idő |
 |
| A szülők véleménye az iskolai tanórák számáról |
A szülők véleménye megoszlik az iskolában eltöltött időt illetően. Egyharmaduk sokallja az ott töltött időt, többnyire azért, mert nem tartja hatékonynak az időráfordítás és a teljesítmény összefüggése szempontjából. A szülők 10%-a számára tűnik az iskolai idő soknak, míg a többiek, közel kétharmaduk számára az iskolában eltöltött idő megfelelő.
A tanárok többsége nem tartja túlterheltnek a tanulókat, és ez különösen markáns módon jelenik meg a kistelepülések iskoláiban. Ezzel szemben, azok a középiskolai tanárok, akik az országos rangsor előkelő helyein álló intézményekben tanítnak, úgy vélik, hogy - különösen a felvételi közeli időszakokban - a diákok tanulással összefüggő terheit magasak. Egy másik megközelítés szerint, a tantárgyakhoz rendelt órákat a pedagógusok nem tartják csökkenthetőnek, mert a tantárgyhoz rendelt tartalmi követelmények teljesítése így is csak nehezen tartható, sőt sokan úgy gondolják, hogy a hatékonyságot csak újabb órák felhasználásával lehet növelni. A tanórákon el nem végzett feladatok pótlása pedig otthoni, házi feladat formájában valósul meg. Ezeknek az otthon végzett feladatoknak a minősége pedig jelentősen függ a szülők iskolai végzettségétől.
A vizsgálat során végzett óralátogatások azt mutatták, hogy a többnyire hagyományos stílusú, a frontális óravezetést előnyben részesítő módszerek nem vezetnek eredményre, és a kutatók ajánlása, hogy a módszertani továbbképzések mellett szükség lenne olyan taneszközök kifejlesztésére, amelyek eredményesebben támogatnák a tanórai, valamint az otthoni, egyéni szintű tanulást. Fontos lenne a tanórákon rendelkezésre álló időt hatékonyabban felhasználó, a problémákat az adott keretben kezelni képes kis csoportos, az egyének igényeit, képességeit jobban figyelembe vevő foglalkozások tartása. Elgondolkodtató, hogy a kistelepülések és a városok iskoláiban tapasztalható különbségek ellenére (a kistelepülések iskoláiban a tanulói létszám, szemben a városok iskoláival, többnyire az optimálisnak tartott 12-25 fő között van), mégsem jár együtt a tanórák hatékonyabb kihasználásával, a tanulók iskolai teljesítményeinek növekedésével. A falvakban élő diákok otthoni felkészülésre fordított ideje alig kevesebb a városokban élő társaiknál. Ami a munkaterheiket csökkenti, az az igénybe vehető iskolai programoknak a városokhoz képest való relatív szegénysége.
A tanulók „tetszési indexét” minden iskolatípusban a testnevelési óra vezeti. Tanulók és szülők egyöntetű véleménye, hogy az erre fordítandó iskolai órák számát növelni kellene. Ez az igény két okból ered. Az egyik, hogy erre nem kell hagyományos módon készülni s ezért önmagában is felüdülést jelent, sok benne a játék és ami talán a legfontosabb: azonnali eredményeket mutat. Másrészt a tanulói időfelhasználás szerkezetének átalakulása – nemcsak az iskolával összefüggő, hanem azon túlmutató tényezők miatt is – háttérbe szorította a sport jellegű (mozgás, testedzés) programokat. A „szeretem” órák sorában a testnevelés órát a történelem, majd az informatika követi. A másik végletet a „nemszeretem” tantárgyak élén álló fizika és kémia jelenti. Ezeket semmilyen szempontból nem találják a diákok vonzónak, sokan közülük teljesen feleslegesnek találják tanulmányozásukat. Ezt a tantárgyi eredmények is alátámasztják. A teherérzet azokon a napokon mindig jelentősebbnek mutatkozik, amikor ezek a tárgyak kerülnek sorra. A kompenzációt a „megterhelő napot” követően a diákok 5-10%-ánál, elsősorban a középiskolákban, délutáni alvás követi, szinte napi rendszerességgel. Ez különösen igaz azoknak a diákoknak az esetében, akik hosszabb időt töltenek utazással.
Az iskolai tevékenységhez kapcsolódó, nem tanórai jellegű foglalkozások időtényezői
 |
| A különórák heti átlagos időterve |
A különórák rendszere oda vezetett, hogy az iskolarendszer mellett kialakult egy „árnyék-iskolarendszer”, amely a hiányzó szolgáltatásokat immár piaci alapokon produkálja. Ezeknek az igénybevételéhez azonban a család részéről jelentős forrásokra, a tanulók részéről pedig időtényező biztosítására van szükség. A kutatás során megkérdezett diákok válaszai alapján, a tanulók többségének van az iskolai tanórákon kívül heti rendszerességgel különórája, és ezeknek a többsége iskolán kívül, piaci alapon szerveződik. A különórák többségét az idegen nyelvi és a matematikai ismeretek megszerzésére fordítják. Az idegen nyelvi képzés iskolai óraszámait mind a szülők, mind pedig a tanulók emelnék, amitől az iskolai nyelvtanítás hatékonyságát várják, illetve – bár nem kimondva, inkább körülírva – az erre fordítandó családi erőforrások csökkentésének a lehetőségét.
Határesetet jelent a különórák világa és a szabadidőeltöltés között az elsősorban a személyiséget gazdagító (de azért speciális esetekben akár a versenyképességet is növelő) iskolai tárgyakhoz kapcsolódó programok. Itt különösen a falvak esetében sokan járnak művészeti jellegű foglalkozásokra, és ezen belül is kiemelkedik a zenét tanulók aránya. Ugyanez vonatkozik a hittanra is. Középfokon az arányok kiegyenlítődnek, illetve sokan kilépnek ezekből a programokból és a felszabaduló időt – elsősorban a továbbtanulással összefüggő helyzeteknek megfelelően – korrepetálásokra vagy a versenyképességet növelő órák igénybevételére használják fel.
Az iskolai felkészülésre fordított (otthoni) idő
 |
| Órai felkészüléssel járó átlagos heti idő |
Túlterheltnek tekinthetők a tanulók vagy sem?
A kérdésre nem lehet egyértelmű igennel, vagy nemmel válaszolni. A kutatás alapján az látszik bizonyosnak, hogy az iskolai feladatokból származó „munkaterhek” általában nem terhelik túl a tanulókat. Inkább arról van szó, hogy minden iskolatípusban vannak olyan periódusok, amikor az átlagoshoz képest jelentősen megnövekednek a terhek. Tipikusan ilyennek tekinthetők a diákok többségének az időfelhasználását érintő különböző típusú iskolai felvételiket megelőző időszakok, vagy a diákok jóval kisebb körét befolyásoló tanulmányi versenyeket tartalmazó periódusok. Azt is érdemes végiggondolni, hogy a „túlterheltség” érzete összekapcsolható a tantárgyi teljesítményekkel. Az iskolai sikeresség kevésbé „megterhelő”, mint a sikertelenség. Ha az egyes iskolatípusokba járó tanulók terheit vetjük össze, azt látjuk, hogy legnagyobb mértékben a gimnáziumba járók vannak megterhelve, míg a legkevésbé a szakiskolások. Ami az általános iskolásokat illeti, az ő esetükben fokozottabban igaz, hogy vannak olyan, elsősorban a továbbtanulással és felvételivel összefüggő időszakok, amikor ugrásszerűen megnövekszik az iskolai munkateher.
A szabadon felhasználható idő
A szabadon felhasználható idő a diákok többségénél azonos időtartamú, napi szinten nem kevesebb két, de többnyire nem is több mint három óra. Ami igazán érdekes ebben az esetben, az a tévénézésre fordított idő, amely során a tanulók felhasználják a rendelkezésre álló idő közel felét. Napi szinten ez szinte minden iskolatípusba járó tanulónál azonos, a hétvégi nagyobb időtartamot is beleértve. Feltűnő, hogy a tévéadásokban rejlő pedagógiai lehetőségeket, mint azt az interjúkból nyert információkból láthattuk, az iskolák többsége szinte semmilyen tekintetben nem használja ki, ellenkezőleg, erőteljes propagandát fordít a tévézés ellen. A diákoknak a barátaikkal, osztálytársaikkal töltött időintervallum iskola- és településtípustól függetlenül nagyjából azonos, napi 1 és 2 óra közötti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése