Digitális bennszülöttek és digitális bevándorlók

Kép forrása: http://www.metropol.hu/

A mai fiatalok alapvetően másként gondolkoznak és másként dolgozzák fel a környezetükből érkező információkat, mint az őket megelőző generációk. Ők egész életüket úgy élték le, hogy számítógépek, videojátékok és mindenféle digitális kütyük vették őket körül. Egy, az ezredforduló idején készült felmérés szerint (ennek van jelentősége, hiszen az előző cikkekben már olvashattuk, hogy milyen dinamikusak a változások ezen a területen), az egyetemisták életükből kevesebb, mint 5000 órát töltenek olvasással, azonban több mint 10.000 órát videojátékokkal és kb. 20.000 órát TV nézéssel. A digitális technikák megjelenése és robbanásszerű elterjedése tovább mélyítette az egyébként is kritikus generációs különbségeket. A mai diákok nem fokozatosan változtak a múltbeliekhez képest, ahogy ez eddig megtörtént, hanem egy komoly törés jött létre az IKT használatával.

Ebből az aspektusból érthető, hogy azt tapasztaljuk, hogy romlott az oktatás minősége, hiszen a tanulók alapvetően megváltoztak, ők már nem azok, akiknek a jelenlegi oktatási rendszert tervezték.
Ezek a különbségek sokkal szélesebb körűek és mélyebbek, mint azt egyesek gondolják. Dr. Bruce D. Berry a Baylor College of Medicine professzora azt állítja, hogy „Az eltérő tapasztalatok eltérő agyi felépítést eredményeznek.” Ezt az új generációt egyesek N-generációnak (N, mint NET), mások D-generációnak (D, mint digitális) hívják. Marc Prensky szerint, mivel ezek a fiatalok „anyanyelvi szinten” beszélik a számítógépek, játékok és a net digitális nyelvét, leginkább a „digitális bennszülött” (Digital Natives) kifejezést lehet használni. Azokat, akik nem ebbe a digitális világba születtek, de életük során megismerték, megtanulták használni a digitális technikát és a kor új vívmányait nevezhetjük „digitális bevándorlóknak”. Az én korosztályom ezekhez a digitális bevándorlókhoz tartozik. Mi is alkalmazkodunk ehhez az új környezethez, de valamilyen szintig még ragaszkodunk a régi dolgokhoz is. Ezeknek a régi rutinoknak, tanult alkalmazásoknak a használatát nevezik egyes tudósok a „digitális bevándorló akcentusának”. Ez abban nyilvánulhat meg, amikor információra van szükségünk, az internet csak a második gondolatunk, vagy amikor elolvassuk egy számítógépes program kézikönyvét és nem abból indulunk ki, hogy használat közben úgyis rájövünk hogyan működik. Gondoljunk csak arra, amikor új mobilt vásárolunk. Büszkén mutatjuk meg otthon a gyereknek és mire észbe kapunk, gyerekeink már „személyre szabottan” adják a kezünkbe, rátöltve kedvenc zenénket, háttérképnek kedvenc képünket és még a betűnagyságot is szemünkhöz állítva. Beállítják postafiókjainkat, email levelező rendszerünket, amit aztán soha többé nem nyitunk meg, az internet hozzáférést, amit aztán nem használunk, mert nem tudjuk hogyan is működik. De ilyen akcentusnak számít a dokumentumok kinyomtatása, vagy munkatársunk áthívása a szomszéd szobából, ha meg szeretnénk mutatni neki egy jó cikket a neten, ahelyett, hogy az URL-t küldenénk át neki.

Ezek most mókásan hangozhatnak, de gondoljunk bele, hogy hozzánk hasonló digitális bevándorló tanárok, akik a „régi, elavult” nyelvet beszélik, tanítják az új generációt. A digitális bennszülötteknek az iskola olyan lehet, mintha erős akcentussal rendelkező külföldiek tartanák az órákat. Ők hozzá vannak szokva, hogy rendkívül gyorsan kapnak infokat, egyszerre több dologgal foglalkoznak és a különböző dolgokat párhuzamosan dolgozzák fel. Jobban szeretik az ábrákat, képeket, mint a szövegeket, valamint a véletlen elérést. Hatékonyabbak, ha hálózatban működhetnek, fontos számukra az azonnali megerősítés és a jutalmazás, előnyben részesítik a játékot, mint a „komoly munkát”. Nos, a digitális bevándorlók általában nincsenek oda ezekért a képességekért, amit a bennszülöttek sok éves gyakorlás és interakció során begyakoroltak és sajátjukévá tettek. Meg vannak arról győződve, hogy a diákok nem tanulhatnak eredményesen, ha közben TV-t néznek, vagy zenét hallgatnak és a tanulás nem lehet szórakozás (bár ebben az utóbbi években van egy pici elmozdulás). Igaz, hogyan is gondolhatnák ezt másképpen, hiszen fejlődésük korai szakaszában a „jól bevált” poroszos módszerrel tanultak és hátratett kézzel ültek a postaironnal teleírt újságpapírcsíkok felett.

A digitális bevándorló tanár szembe kerül egy csapat diákkal, akik a számítógépes játékok, az MTV őrült tempóján nőttek fel, zsebükben a mobiltelefon, hordozható számítógépükön, vagy iPad-jükon egy egész könyvtárnyi anyag, üzenő-programokkal azonnal átlőtt üzenetek. Életük jelentős részét hálózatban töltötték, így valahol érthető, hogy nincs türelmük a lépésről-lépésre logikához és az „elmondom – visszakérdezem” tanításhoz. Gyakran a digitális bennszülöttek szempontjából a digitális bevándorló tanár úgy tanít, hogy arra nem érdemes odafigyelni, összehasonlítva minden mással, amit tapasztalnak,majd a végén mégis őket okolják, amiért nem figyelnek. A mai kor diákjai mások, mint a digitális kort megelőző időkben.

A helyzet nem egyszerű. Sok konfliktus lesz meg a digitális bevándorlók és bennszülöttek között, amikor szembekerülnek egymással az iskola adta keretek között. A zászló azonban a bennszülötteknek áll. Először is – bizonyos kutatók szerint – az agyuk szerkezete már eltérően alakult, másodszor, a kulturális migráció alapjait figyelembe véve, azok a gyerekek, akik egy új kultúrába születnek, könnyen megtanulják az új nyelvet és határozottan visszautasítják a régi használatát. Ezért akkor járunk a legjobban, ha elfogadjuk, hogy nem ismerjük teljes egészében gyerekeink új világát és hajlandók leszünk a segítségüket kérni, hogy mi is tanulhassunk és beilleszkedhessünk ebbe az új környezetbe.

Forrás: Mark Prensky: Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók http://goliat.eik.bme.hu/~emese/gtk-mo/didaktika/digital_kids.pdf