Internet és kultúra II. rész

Kép forrása: einclusion.hu

 Tegnapi bejegyzésemet egy a Figyelőben megjelent cikk ihlette, s bár a felnőttképzéshez kapcsolódóan szerencsés írni, azt gondolom, hogy a témánkhoz szorosan kapcsolódik. Hiszen az internet és kultúra kapcsolatát is vizsgáljuk többek között a héten, és mert a mai fiatalok a holnap felnőtteit alkotják. Abban a kultúrában pedig, ami az internet terjedése kapcsán kezd uralkodóvá válni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tizenéves korosztályt, hiszen az ő életük, szokásaik nagyban alakítják azt a társadalmat és annak szokásait, amiben a ma felnőttjei élnek.

Az előző bejegyzésemben említést tettem a kutatók véleményéről, mely szerint a számítógép és az internet terjedése még nem elegendő az esélyegyenlőség megteremtéséhez. Illetve az arról is, hogy nagy valószínűség szerint az oktatás lehet a kulcs a generáción belüli konfliktus megoldására. S gondoljuk ezt egy kicsit végig, hiszen ha ezreknél szeretnék eredményt elérni, akkor valóban tanítani kell őket.

Vajda Zsuzsa pszichológus saját tapasztalatai szerint a mai tizenévesek azonban úgy látják, hogy nincs értelme tanulni. Régen a tudással lehetett valamire vinni, ma ez azonban korlátozottan igaz. A mai fiatalok testközelből élik meg, amint jól képzett szüleik egyik napról a másikra elveszítik állásukat. Ezzel szemben ott állnak a felső tízezer gyerekei, akik a jólétben, a folyamatos fogyasztás kísértésének vannak kitéve, s mindezt erősíti a mindent megengedő, korlátokat nem állító nevelés. Vajda Zsuzsa azt is megállapítja, hogy „nem érték az általános műveltség sem”. Én mégis úgy gondolom, hogy ezen kijelentések általánosítóak. Nézzük csak meg mennyien tanulnak Magyarország egyetemein, főiskoláin, felsőfokú szakképesítést nyújtó intézményekben, stb! Biztosan vannak olyan fiatalok, akik szerint nincs értelme tanulni, de saját tapasztalataim nagyon ellentmondanak ennek a kijelentésnek. A környezetemben élő fiatalok mindegyike határozott elképzeléssel vág neki a tanulmányainak, és a legtöbbször 2-3 nyelvvizsgát szereznek még a felvételi előtt. Nem hinném, hogy ez sikerülhetne akarat és motiváció nélkül. Kétségtelen azonban, hogy a leszakadó rétegeknél a tanulást nehezíti a saját környezet, ahonnan jönnek, és Bauer Béla ifjúságkutató szerint „az iskola csak erősít a különbségeken”. S ha nem szeretnénk, hogy a középkorúak mellett egy másik nemzedék (a mai fiatalok) lemaradt tagjait is fel kelljen zárkóztatni majd 5-10 év múlva, akkor a szakadékot enyhíteni szükséges, mégpedig most.

Az, hogy az internet nem segít a kulturális szakadék csökkentésében, sőt ráerősít a már aktív művelődési szokásokra Antalóczy Tímea vezető kutató is megerősíti, a 2008-ban végzett „Jelentés a magyar kultúra állapotáról” című kutatás eredményeit ismerve.

A kutatás célja a kultúrához való viszony, a kulturális viselkedések mintáinak felderítése volt. A szerzők lezáró tanulmányukban megpróbálták összehasonlítani az internetezők és a nem internetezők körében mutatkozó kultúrafelfogásokat, jellegzetes kulturális viselkedési mintákat és értékeket. Elsőként azt vizsgálták meg, hogy egyes demográfiai és szociológiai szempontokból milyen különbségek vannak az internetezők és a nem internetezők között. A különbségek feltérképezését követően kísérletet tettek arra, hogy meghatározzák az internetezéshez vezető út néhány meghatározó állomását. „Fontosnak tartjuk az internetezők és a nem internetezők összehasonlítását, mivel meggyőződésünk, hogy az internethasználat megléte vagy hiánya döntő módon befolyásolja az emberek esélyeit a minőségi életre (Csepeli 2008). A kutatás azt is megmutatta, hogy az internetezők belsőleg rétegzettek, s messzemenően különböznek aszerint, hogy milyen aktivitással s mekkora kapcsolati körrel rendelkezve vesznek részt az internet által teremtett kommunikációs forgalomban.

Emellett a kutatók kíváncsiak voltak arra, hogy a szabvány szociológiai-demográfiai változók adta különbségeken kívül milyen kognitív jellegű különbségek vannak a két csoport között, vannak-e értékek, melyek összekötik őket, s milyen belső tagoltság jellemzi az internethasználat megléte vagy hiánya mentén megkülönböztetett két nagy csoportot. Láthatóan elkülönül a hagyományos kulturális tevékenységek iránt, illetve az alternatív kultúra iránt érdeklődők köre. Az előbbiek azt mondják, hogy viszonylag gyakran járnak múzeumba, könyvtárba, szemben azokkal, akik inkább az internetet, a klubéletet, a könnyűzenei koncerteket preferálják. Másik világos ellentét a szórakoztató műfajokat kedvelők, ill. a tartalmasabb, „komolyabb” műfajokat preferálók között húzódik. Az előző csoport szívesen jár szórakozóhelyre, sporteseményekre, cd/dvd boltba, moziba, a másik csoport gyakrabban jár galériába, jazzkoncertre, stb. Ami fontos: az említett egymással szembe állított csoportok között van egy köztes terület, amely átjárást biztosíthat a szélsőséges csoportok között. Ezek a területek: a művelődési házak és a fesztiválok. A pláza például, mint új kulturális tér, és nem, mint a vásárlás színtere jelenik meg. „A hetvenes évekhez képest nagyot változott a kultúraközvetítés, kultúrafogyasztás „technikai” háttere is. Az elektronika szédületes lehetőségei az egész világon megváltoztatták, megváltoztatják az emberek közti kapcsolatokat. Nemcsak helyileg, hanem globális méretekben is. Mások azon a véleményen vannak, hogy mindaz, ami „korszerűnek” van kikiáltva, azok az értékek és az a tudás, ami nap, mint nap ömlik ránk a médiumokból, leegyszerűsít, elbutít, engedelmes fogyasztóvá aláz. Ez a vásárlóközpontok kultúrája.”

Egyre több a mesterséges (virtuális) társadalmi tér, ahol a játékszabályokat nem a résztvevők alakítják, ők pusztán csendes résztvevők. Az a szabály, hogy nincs szabály. A korszerű „technikai” lehetőségek megjelenése lehetővé teszi, hogy a nyilvánosság új terei nyíljanak meg, különösen azok előtt a társadalmi csoportok előtt, akik eddig perifériális léthelyzetben voltak. Ez persze elvi lehetőség, de a társadalmi kommunikáció eszközrendszere (világszerte) rohamosan bővült az elmúlt évtizedben.

A kultúra közvetítése, „karbantartása” és befogadása a kultúraközvetítés intézményrendszerének feladata. A kultúraközvetítés intézményének kell tekinteni a köz- és felsőoktatást, a közművelődési rendszert, és a hozzájuk szervesen kötődő közművelődést szolgáló civil társulásokat is. „Nem abból kell kiindulni, hogy mennyi pénz kell a kultúrához, hanem hogy mennyi kultúra kell a pénzhez.” – írja Vitányi Iván.

A kutatások adatainak elemzése során kiderült, hogy egyre kevesebb idő marad a szellemi javak befogadására, a tanulásra, a művelődésre, és szórakozásra. A megkérdezettek túlnyomó többsége, nyilvánvalóan egyre több munkát kénytelen vállalni, hogy megszerzett életminőségét fenn tudja tartani. A többség számára a minőség javítása már elképzelhetetlen. Az is nyilvánvaló, hogy az emberek többsége személyes kulturális fogyasztásán spórol elsősorban.

Forrás:

• Figyelő 2011/14. szám: Megosztott válsággeneráció - Milyen felnőttek lesznek a mai fiatalokból?

• Csepeli György–Prazsák Gergő (2008): Új szegénység. In: (Vész)jelzések a kultúráról.

• Talyigás Judit (szerk.) 2010: Az INTERNET a kockázatok és mellékhatások tekintetében, Scolar Kiadó, Budapest

• Antalóczy Tímea, Füstös László, Hankiss Elemér (MTA Politikai Tudományok Intézete): Jelentés a magyar kultúra állapotáról – átfogó körkép http://mta.hu/fileadmin/2009/strategia/Magyar_kultura.pdf

• Érdekességképpen egy másik, internethasználattal összefüggő kutatás: Internethasználat és kapcsolati erőforrások időbeni alakulása Magyarországon. (kutatás) Szociológiai Szemle, 2007/3-4. http://bit.ly/jeDojS