 |
| Kép forrása: estihirek.hu |
Évekkel ezelőtt, amikor az internet használata kezdett elterjedni, akkor sokan szkeptikusan álltak az ismeretlen világháló előtt. Többen vélték, hogy egy hirtelen divatba jött dologról van szó, amely majd szépen a feledés homályába süllyed.
Aztán ahogy bővült az adattartalom a virtuális térben, egyre inkább körvonalazódott, hogy ez egészen más lesz, mint amivel valaha is találkozhattunk. Az írás, írástudás rohamos fejlődéséhez némiképp lehet hasonlítani, azonban egyetlen dologban messze meghaladja azt. Nevezetesen, hogy örült, mérhetetlen sebességgel tör utat magának a Föld valamennyi országában, még a legszegényebbekben is. Emellett pedig olyan adatmennyiség halmozódik fel hihetetlen rövid idő alatt, amit feldolgozni szinte lehetetlen.
Nem tudunk olyan témát, területet, érdekességet kitalálni, amiről valaki valahol már nem írt volna, vagy nem tett volna fel képeket. Így lassan megváltoztak az internettel kapcsolatos nézetek és ma már egyre inkább azt gondoljuk, hogy ezáltal a kultúra mindenki számára elérhető lesz, éljen bárhol is a világ bármely pontján. S amit az emberiség feltölt az internetre, az örökké ott marad és elérhetővé válik.
Talyigás Judit az általa szerkesztett könyvben már a felvezetésben megemlít ezzel kapcsolatban két problémát: az egyik, ha az adatok örökké fennmaradnak, a másik pedig, ha nem. Gondoljuk csak kicsit végig mit is jelent ez!?
Sok olyan adat is kering a világhálón, amelyek már rég elavultak (pl. több évtizeddel ezelőtti kutatások eredményei, stb.) Sok esetben sajnos a böngészésünk közepette nem is sejtjük, hogy az olvasott anyag honnan származik, de még fontosabb, hogy mikor került publikálásra.
Ezért van óriási jelentősége annak, hogy az általunk feltöltött anyagoknál, írásaiknál, bejegyzéseinknél minden esetben feltüntessük a forrásokat, a képek esetén is.
Másik ilyen probléma, amelyre Csepeli György hívja fel figyelmünket. Előfordulhat, hogy a technikai változások nem teszik lehetővé majd a régi anyagok olvasását, feldolgozását.
Így a nálunk, saját gépeinken tárolt adatok is egyszer megsemmisülhetnek, hiszen az új programokkal majd nem biztos, hogy olvasni tudjuk a régen gyártott írásainkat, vagy a régen készített fotóinkkal is hasonlóképpen járhatunk. Gondoljunk csak a kazettás magnószalagainkra, vagy a kedvenc videófilmeinkre.
Mi is a helyzet akkor az „örökké” fogalmával? 400 éves könyvet már láttunk, de 50 éves CD-t, DVD-t még nem.
Kérdés az is, hogy valóban mindenki számára elérhető-e a kultúra az internet használatával? Vannak már sikeres próbálkozások arra, hogy egy-egy kiemelten fontos gyűjtemény darabjait digitalizálják, és elérhetővé teszik a nagyközönség számára. Tényleg olyan élményt nyújt pl. régi könyvek nézegetése a neten, mintha azt valójában a kezünkben tartanánk? Vagy a festmények, amelyeknek sokszor a mérete, a színek játéka nem adható vissza egy feltöltött kép segítségével. Kétségtelen azonban, hogy rákereshetünk és a legtöbb esetben meg is találjuk a híres korok, híres emlékeit. Úgy vélem élőben látni, hallani, érezni, megtapintani valamit, az azért egészen más érzés.
Mégis úgy gondolom, hogy a valóság és az internetre feltöltött kulturális emlékek, anyagok jól megférnek egymás mellett, jó esetben kiegészítik egymást, vagy akár vágyat kelthetnek bennünk, hogy a világhálón leírtakat, látottakat élőben is lássuk, halljuk, érezzük.
Teszem azt valaki nem jut el a világ legszebb tengerpartjára, és sajnos az is lehet, hogy még a neten sem tudja megnézni. Hiszen tudjuk, számtalan statisztika bizonyítja, hogy mennyien vannak azok, akik nem rendelkeznek sem számítógéppel, sem internettel, de néha még árammal sem. Sok esetben az egyéb alapvető igények mellett a felsoroltak még háttérbe is szorulnak, és egyáltalán nem fontosak. Elérhető számukra a kultúra. Persze. Csak nem biztos, hogy számukra ez annyira kézenfekvő. Jóllehet eszükbe sem jut, hogy bármit is keressenek a világhálón, mert lehet, hogy a létezéséről sem tudnak, így igény sem keletkezik a részükről. Ezek sokkal összetettebb dolgok, mintsem egyszerűnek tűnő kifejezésekkel általánosságban megfogalmazhatóak lennének.
Problémának látom azt is, hogy a feltöltött anyagoknak valódinak, hitelesnek, megalapozottnak kellene lenniük, ám sajnos ez sok esetben nincs így. Nem beszélve a hiteles, de elavult dolgokról.
Szintén a Talyigás féle könyvben olvastam egy tanár hölgyről (Talyigás Anikó írása), aki egy óra keretében megismertette diákjait olyan ún. hoax (lásd: http://bit.ly/k8Jv8z ) oldallal a neten, amelyet szándékosan! hamis információkkal, hírekkel töltenek meg. Ezt szintén sokan nem tudják, azaz ennek a létezését sem. Így igen nehéz helyzetben van az, aki meg akar győződni arról, hogy az általa böngészett adat valódi. Szerencsére többnyire a hoax leveleknek, tartalmaknak legalább nem az adatlopás vagy másolás a célja, inkább tréfának szánják a készítői (bár szerintem azért nem vicces). De ebben a történetben is az a lényeg, - amire a tanár hölgy is fel akarta hívni ily módon a diákjai figyelmét -, hogy nem fogadhatunk el mindent igaznak, amivel a neten találkozunk. Kell, hogy legyen egyfajta kritikai szemléletmód, illetve az is, hogy ha valamiben biztosak akarunk lenni, ne elégedjünk meg annyival, hogy a legelső találatra rábökünk. Igyekezzünk minél többet megtudni az adott témáról.
Ahogyan a történelem során számtalanszor megfigyelhettük, hogy egy új találmány, felfedezés kapcsán egy új kultúra születhet és született is, úgy az internet létrejöttével és még inkább a rohamos terjeszkedésével egy új kultúra kialakulását követhetjük nyomon. Melynél ugyanúgy érdemes a sajátosságokat és lehetőségeket és a veszélyeit is megismerni, mint bármilyen más kultúra esetében. S ha jól akarjuk érezni magunkat benne, akkor érdemes a részévé válni.
Ne feledjük, sosem tudhatjuk, hogy a rohanó világban mikor köszönt ránk egy új kultúra, új eszközökkel, új tartalmakkal…
Források: Csepeli György: Veszélyesen élni? Avagy az internethasználat kockázatai.
Talyigás Anikó: Az informatikaoktatás dinamikája.
In: Talyigás Judit (szerk.) 2010: Az INTERNET a kockázatok és mellékhatások tekintetében, Scolar Kiadó, Budapest
Mióta kicsit többet kezdtem el foglalkozni a digitalizált világ sajátosságaival, valahogy sikerül más aspektusból szemlélni az engem körül vevő jelenségeket. Egyik nap azt vizsgálgattam, hogy legnagyobb hazai telekommunikációs cég, hogyan próbál hatni reklámjaiban a tinikre. A következő kulcsszavak hangzottak el: oszd meg, légy képben stb. Aztán arra jutottam, hogy a cég marketingesei biztosan jártak Információtudomány órára, így tudják mit kell a Z-generáció tudatalattijába beültetni, ahhoz, hogy az ő terméküket vásárolják meg.
VálaszTörlésNa de a viccet félre téve, amiért is eszembe jutott ez a kis kitérő, hogy elmondhassam, hogy a szemléletbővülésem kapcsán jutott eszembe az a gondolat, hogy mi lenne, ha az internet egyszer csak teljesen összeomlana? Tetszik, hogy Talyigás Katalin összekapcsolja az örökké, és az adat fogalmakat. Ennek kapcsán felteszem én is kérdést: mi szavatolja, hogy az internet és mögötte álló adatrengeteg az idők végezetéig rendelkezésre fog állni? Semmi. Természetesen a rendszer működtetését biztosító apparátus nagyságával nem vagyok tisztában, lehetséges, hogy egyszerűen képtelen feltevésnek tűnhet az összeomlás gondolata (megjegyzem Titanicról is azt feltételezték a tudomány akkori állása szerint, hogy képtelenség, hogy elsüllyedjen, és hát tudjuk mi lett a történet vége). Már a múltban is felmerültek azzal kapcsolatos hírek, hogy hálózaton egyre növekvő adatforgalom a rendszer összeomláshoz vezethet, hiszen a rendelkezésre álló infrastruktúra nem bírja a terhelést. A megsemmisülést akár rendszerben kívüli hiba, külső tényező is okozhat: például természeti katasztrófa, terrortámadás is szolgáltathatja.
Az irdatlan mennyiségű adatvesztésen túl egy globalizációs összeomlás következne be, mely a gazdaság megrendülését, az társadalmi rendszerek megingását okozná, emellett az egyén boldogulása kerülne veszélybe. Természetesen nem lehet teljes körű prognózisokba bocsátkozni, hiszen az összeomlás előreláthatatlan események sorozatát indítaná be.
És vajon az összeomlás után valaha is képes lenne az emberiség ilyen mennyiségű információ felhalmozására, megosztására, tárolására?
Utólag olvasom a bejegyzéseket, és azt tapasztalom, hogy "egyfelé" gondolkozunk. Párhuzamot érzünk a hagyományos értelemben vett kultúra és a digitális kultúra között, annak a társadalomra gyakorolt hatásáról. Úgy érzem, ma, 2011-ben egy állapotot rosszul él meg a társadalom egyik része. Talán nincs jövőképük. De, a jövőkép hiányának bűne rátestálható arra, aki szenved ettől? Elképesztően gyorsan, gyökeresen változik körülöttünk a világ, és mi van akkor, ha nem vagyunk képesek követni, nem vagyunk alkalmasak rá, vagy nem vagyunk felkészülve rá. ... Az internet csábító, új lehetőség, lehet, hogy alakít rajtam, de nem változtat meg. Lehet, hogy tovább menne az életem nélküle, lehet, hogy nem. A jövő, mint TITOK!
VálaszTörlésAz általad idézett könyvben, Csepeli György említi meg a Nemzeti Kulturális Alap megrendelésére készült felmérést (2008), melyben négy csoportot különböztettek meg. Kulturális szegények, 49%, fő tevékenység tv nézés. Kulturális gazdagok, 11% mindenféle kulturális rendezvényen részt vesznek. Magaskultúra-közönség, 20%, irodalom, képzőművészet. Tömegkultúra-közönség, 19%, népszerű kulturális események résztvevői, fesztiválok, stb.
VálaszTörlésVizsgálták, hogy az internetezés, milyen formában jelenik meg náluk, úgy gondolom érdemes idézni: „Az internetezés léte vagy hiánya szignifikáns összefüggést mutatott a kulturális viselkedés típusai szerint képzett csoportokkal. A kulturális szegények 80%-a nem internetezik, ami arra utal, hogy akik nem interneteznek, azok egyben igen nagy valószínűséggel kulturális szegények is. Fordított a helyzet a kulturális gazdagok körében, akiknek 86%-a internetező. Kisebb arányú, de még mindig domináns az internetezők jelenléte a tömegkultúra és a magas kultúra közönségében. Ugyanakkor, azt tapasztaltuk, hogy a magas kultúra közönsége jelentős arányban (45%) van jelen a nem internetezők között is. A kultúrát tehát nem kell félteni az internettől, amennyiben az internethasználóknak van elég kulturális tőkéjük (műveltségük, ismeretanyaguk, közvetlen kulturális élményük) ahhoz, hogy meg tudják találni a kultúra szövetségesét az internetben. A kultúra azok életében nincs jelen ténylegesen, akiknek az életéből az internet is hiányzik. Az internetezéstől való tartózkodás azonban nem feltétlenül ját együtt a kulturális elszegényedéssel. Az internet azoknak ad, akiknek már van kulturális tőkéjük.”