2011. május 26., csütörtök

Andragógusként taní-tani


Kép forrása: http://bit.ly/kkbTlo


Így, a konnektivista önképzés vége felé úgy éreztem, hogy vissza kell tekintenem az eredeti szakunk felé egy kicsit, mintegy visszacsempészve az andragógiát a konnektivizmus hálójába.
Engedjétek meg nekem, hogy pár évvel ezelőtti időkből kezdjem...11 éve történt...


Az Európai Tanács 2000 márciusában, Lisszabonban megrendezett ülésén az Európai Unió a fejlődés és a foglalkoztatás szempontjából kiemelt tényezőként határozta meg az oktatásba és képzésbe történő befektetést. Stratégiai célként tűzték ki, hogy 2010-re az Európai Uniónak a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudás alapú társadalmává kell válnia. Ebben a folyamatban hangsúlyozott szerepet kapott a minőségi oktatás és képzés.
A lisszaboni stratégia megvalósítása érdekében 2001-ben az Oktatási Miniszterek Tanácsa meghatározta az oktatási és képzési rendszereket érintő, 2010-ig megvalósítandó konkrét jövőbeli célkitűzéseket, mely alapján egy tízéves munkaprogram készült. Ezek megvalósulásához az oktatási és képzési rendszerek alapvető átalakítására van szükség egész Európában. Ezen változtatások minden országban a nemzeti rendszerek és a hagyományok figyelembevételével történnek, melyeket segít a tagországok közötti együttműködés, a tapasztalatok megosztása, a jó gyakorlatok kölcsönös megismerése és az egymástól való tanulás („nyitott koordináció módszere”).
Az oktatási miniszterek három fő célt tűztek ki 2010-re:
- az EU-n belüli oktatási és képzési rendszerek minőségének és hatékonyságának a növelése;
- az oktatási és képzési rendszerekhez való hozzáférés megkönnyítése mindenki számára;
- az oktatás és képzés megnyitása a tágabb világ felé.
A felgyorsult világban tudatosulni kell bennünk, hogy csak az maradhat életben, aki képes a folyamatos változásokkal együtt élni, és ehhez mielőbb alkalmazkodni. A leggyakrabban említett kulcskompetenciák a következők voltak: együttműködés, szociális kompetenciák, alkalmazható tudás, a tanulási és az élethosszig tartó tanuláshoz szükséges kompetenciák. Hétköznapi értelemben azok a kompetenciák, amelyek a munkába álláshoz, az élethez és a korszerű műveltség megszerzéséhez elengedhetetlenül szükségesek, egyéni társadalmi és gazdasági szinten egyaránt fontosak. A DeSeCo program a kulcskompetenciák három kategóriáját különíti el. Az autonóm cselekvéssel, az eszközök interaktív használatával és a szociálisan heterogén környezetben való működéssel kapcsolatos kompetenciákat. Külön említést érdemelnek azok a kulcskompetenciák, amelyek a szociálisan heterogén környezetben való működéssel kapcsolatosak. Így például a másokkal való kapcsolatépítés, a csoportmunkában való együttműködés, valamint a konfliktuskezelés és - megoldás. A DeSeCo vizsgálat eredményei elsősorban a közoktatás-politikai stratégiákban, a tartalmi szabályozásban és a vizsgarendszerekben mutatkoztak meg kisebb-nagyobb mértékben. Számos döntéshozó használja, hivatkozik rá. Ezt követően egyre több nemzetközi és hazai szervezet készítette el a kompetencialistáját. A Tempus Közalapítvány támogatásával, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Vezetéstudományi Tanszék munkája 2001-ben az alábbi kulcskompetenciákat említi: kommunikáció, számszerűsítés, csoportmunka, problémamegoldás, a tanulás és teljesítmény. Az Európai Képzési Alapítvány az alábbi kulcskompetenciákat tartotta fontosnak: kommunikáció, információs és kommunikációs technikák alkalmazása, gyakorlati számítások, felelősség a saját tanulásért, teljesítményért és fejlődésért, problémamegoldás, másokkal való együttműködés. Itt is, ott is felbukkant IKT eszközök használatának szükségessége. Az Európa Tanács 2002 tavaszán nyolc területet emelt ki: anyanyelvi és idegen nyelvi kommunikáció, információs és kommunikációs technológia, számolás, matematikai, természettudományos és technikai kompetenciák, gyakornokoskodás, személyközi és állampolgári kompetenciák, tanulás, általános kultúra. Hasonló elvek mentén haladt az Európai Unió alapképességek (basic skills), majd kulcskompetencia (key competence) munkabizottsága, és nyolc kulcskompetenciát értelmezett. Ezek az alábbiak: kommunikáció anyanyelven és idegen nyelven, a matematikai műveltség és alapkompetenciák természettudományos és technológiai téren, az információs és kommunikációs technológiák alkalmazásához kapcsolódó képességek, a tanulni tanuláshoz, a személyközi és állampolgári kompetenciákhoz, a vállalkozói szellem elmélyítéséhez és végül a kulturális tudatosság kialakításához kapcsolható készségek és képességek.
Hazánkban (elsősorban Nagy József munkásságának köszönhetően) a kompetencia-fogalom a személyiség funkcionalitása mentén tovább gazdagodott, alapvető változáson ment keresztül. Elkülönült és operacionalizálódott az egyén kognitív, szociális és személyes képességrendszere. Ez lehetővé tette az összetett rendszerek mögött meghúzódó képességek feltérképezését, tipizálását, ezáltal tudatosabb fejlesztését. A jelenleg is zajló folyamatok sorában érdemes kiemelni a matematikai kompetencia területén folytatott kutatásokat (Vidákovich Tibor), valamint a Csapó Benő vezette MTA Képességkutató Központban zajló munkálatokat.


Miért is kell minden felnőtt embernek tanulni?
Iskolás koromban, mindig azt a napot vártam, amikor már végre felnövök, és nem kell majd tanulnom! Valószínűleg sok kisiskolás gyermekszív óhajtotta már ezt, s kívánta egy mesebeli tündértől, hogy tanulás nélkül is mindent tudhasson. Nem is kell kilépnünk a fenti „tündérvilágból”, hogy a felnőttek világába beléphessünk, hiszen mindenkinek vannak álmai, amit még szeretnének az életben elérni. Ki ezért, ki azért, ki ezt, ki azt...
A mai magyar társadalomban csak az maradhat életben, aki képes a változásokhoz a lehető leggyorsabban alkalmazkodni, s akár váltani is, az addig megszokott életvitelén, szakmáján. Felgyorsult világunkban emiatt létfontosságúak a felnőttképzések, hiszen ezek nélkül esélytelen lenne a magyar társadalom nagy része. Nálunk még a rendszerváltás utáni gazdasági káosz, a világválság, és az előző kormányok elhibázott politikája is nehezíti a magyarok helyzetét.
Számtalan szakkönyvben olvashatjuk, hogy a felnőtteket teljesen más módszerekkel kell oktatni, mint az iskolás gyermekeket. Az 1900-as évek elején, egy olasz orvos, Maria Montessori használta először, az általa vizsgált gyermekeken, a kifejezetten számukra kitalált és készített mini berendezési tárgyakat és fejlesztő módszereket. Mint ahogy a kicsiknek speciális fejlesztő tárgyakra van szükségük az eredményes tanuláshoz, így a felnőtteknek is speciális környezetre van szükségük a tanulmányaikhoz.
Kraiciné Dr. Szokoli Mária könyvében olvashatjuk, hogy a felnőttek esetén sem mindegy, hogy milyen körülmények között zajlik a számukra megtartott oktatás, és a fizikai, pszichológiai, fiziológiai, érzelmi és szociális-kulturális tényezőket is figyelembe kell venni.
A Nemzeti Alaptantervünk is a készségek, és kompetenciák fejlesztését célozza meg. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapján találhatunk egy előadást, Havasi Pétertől, mely éppen az élethosszig tartó tanulás meglapozásának témáját vezeti le.
„A műveltségterületeket összekapcsoló, tantárgyközi jellegű kompetenciák ötvözik a tudáselemeket, illetve a képességeket:
- intellektuális kompetenciák (információfeldolgozás, problémamegoldás, kritikai gondolkodás és kreativitás);
-módszerek használatának és alkalmazásának kompetenciái (manuális és kognitív eljárások, IKT-használat, digitális kompetenciák);
-személyes és társas kompetenciák (önazonosság, együttműködés);
kommunikációs kompetenciák (a helyzethez alkalmazkodó és hatékony közlési kompetenciák).”
Közismert tény, hogy a pedagógusok nagy része, még mindig nem tud mit kezdeni ezekkel a területekkel, és központi szabályozásban várják, hogy konkrétan mit és milyen óraszámban tanítsanak a gyermekeknek. A kompetencia alapú oktatás lényege abban áll, hogy figyelembe vesszük az általunk oktatott gyermekek készségeit és fejlődési képességeit, s ettől függően határozzuk meg az oktatás ütemét. Nagy előrelépés történt az utóbbi években, az iskolai oktatásokban, de sajnos, még ezt a mai magyar oktatási rendszerben nem igazán lehet megoldani. A fenti készségek fejlesztése rendkívül fontos a mai magyar munkaerő piacon, hiszen az, az ember, aki nem képes csapatban dolgozni, vagy nem képes érthetően kifejezni a gondolatait, az igen nagy hátrányból indul a többiekkel szemben.



„Rogers szerint a felnőttoktatási formák alapvetően három csoportba sorolhatók. (Rogers, 1987)
Az első csoportot az előadó-központú formák jelentik, amelynél az előadó aktív szereplő, a hallgatók pedig passzívak, néznek és hallgatnak.
A második csoportba tartoznak a résztvevő-központú módszerek, amikor a tanítás-tanulás folyamata elsősorban a résztvevők közös munkájának eredménye, s amelynek során a résztvevők megosztják egymással a tudásukat és tapasztalatukat. A tanár/facilitátor ekkor két dolgot tehet: vagy tagként csatlakozik a csoporthoz, megosztja tapasztalatait és „láthatatlanul” moderálja a csoportot; vagy – a szó szoros értelembe vett csoportmunka esetében, amelyet elsősorban rendszeres felnőttképzési formáknál alkalmaznak - nem tagja a csoportnak, legfeljebb külső megfigyelői szerepet lát el.
A harmadik forma az értékelésen alapuló tanulási forma, amikor a résztvevők – számukra biztosított szóbeli és írásos információk felhasználásával – önállóan, vagy csoportmunka keretében megtanulják azt, amit elvárnak tőlük.

Nekünk, akik a felnőttek képzésével foglalkozó szakemberek leszünk, feltétlenül oda kell majd figyelnünk arra, hogy a három oktatási forma közül melyiket válasszuk ki.
A végcél adott: gyakorlatban használható információt, tudást kell közvetítenünk az általunk oktatott felnőtteknek, mely igazodik az ő igényeikhez, kompetencia alapú és segíti nem csupán az elhelyezkedésüket a munkaerő-piacon, de a flow-val való megismerkedésüket is. Ehhez kell hozzáigazítanunk a tananyagot, a módszereket és az eszközöket.



Hogy mennyire időszerű és valós problémák ezek, azt mi magunk tudjuk a legjobban, az a kis csapat, aki végig, elszántan küzdött a konnektivista képzés "mesebeli próbáin", legyőzve önmagunkat, a valós kifogásainkat, a fáradtságunkat, a munkahelyi és családi problémáinkat és a karaktereket:)


„Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már eddig is tudott.” (Paulo Coelho)

Bejegyezte: Magyar Erika dátum: 20:13
Címkék: ,

2 megjegyzés:

  1. mezeibvaleria2011. május 26. 22:26

    Ismét az az érzésem, jó érzésem, hogy egymást erősítjük a bejegyzésekkel, és ugyanakkor újabb és újabb gondolatokat/tudást adunk és kapunk. Szinte egyformán/egyfelé gondolkozunk, mégis más és más jut eszünkbe, ... szeretem, amikor az alap gondolatok találkoznak, és jön a hozzáadott plusz. Igen, egyre inkább tudatosul az élethosszig tartó tanulás fontossága, meg kell tanulnunk élethosszig tanulni, egészségesen élni, ... és folytatva az előző megjegyzéseim gondolatát ...

    VálaszTörlés
  2. Kurtyánné Zsuzsa2011. május 29. 13:05

    A felnőttoktatás célcsoportját a tanulni akaró felnőttek jelentik, akik tanulói szerepüket egyéb, a felnőttségből adódó szerepeik mellett töltik be, és rendszerint nagyon szoros időbeosztás szerint élnek. A felnőttek, ha akár önszántukból, akár külső kényszerítő körülmény hatására tanulásba fognak a tanulás körülményeinek kiemelt szerepe van számukra. A felnőttek önirányító személyiségként felelősek döntéseikért, saját életükért és általában tudják, hogy mikor milyen tudásra van szükségük és annak megszerzése érdekében mit kell tenniük és mit kell tanulniuk. Elengedhetetlen, hogy átlássák a különböző élethelyzeteket, beleértve ebbe a munka világát is, ahol személyes és családjuk boldogulása érdekében a legtöbbet tehetnek. Ennek megfelelően nagymértékű előrelátással kell rendelkezniük és döntést hozniuk a tanulás irányát illetően is.
    A felnőttek koránt sem képeznek homogén egységet tanulói szerepükben sem, társadalmi szerepvállalásuk, érdeklődésük meglehetősen sokrétű és ennek megfelelően sokirányú és sokféle élettapasztalattal rendelkeznek amelyre erősen építenek a tanulás során. A felnőttek nagy része belső motívumoktól vezéreltetve tanul és többé - kevésbé képesek az önálló tanulásra is.
    A felnőttek tudatosan és célirányosan választják ki, hogy mit kívánnak tanulni, mely döntésüket alapvetően két tényező határozza meg. Az egyik tényező az oktatás lezárultát követően kézhez kapott bizonyítvány társadalmi elismertsége, a másik a tanulási környezet. A felnőttek tanulási gyakorlata lehet informális, amikor a tanulás iránya egy konkrét ismeret, egyetlen „valami” felé irányul, célja ennek az egyetlen dolognak a megismerése, vagy lehet formális, amikor levelező vagy esti képzés során iskolarendszeren belül képzik, illetve képzik magukat tovább, sajátítanak el új ismereteket. Ebben az esetben a cél a munkahely megtartása vagy a korábbiaktól eltérő új ismeretek megszerzése.A XX. század felnőttjének életmódváltozása magával hozta a felnőttoktatás megváltozásának, megváltoztatásának szükségességét is. Amerikai felnőttképzési szakemberek a korábbi tanítási paradigma megváltoztatását tartják a hatékonyság növelés alapvető kritériumának. A megváltoztatni kívánt tanítási paradigma helyébe, melynek középpontjában a tanítás és a tanár áll, a tanulási paradigma kerül, melynek fókuszában a tanuló és a tanulás áll. Ez estben az oktatást szervező intézménynek a szerepe a tudás megszerzését elősegítő környezet megteremtése és annak elérése, hogy a felnőtt e környezet befolyásoló hatására alkossa meg a saját tudását. A felnőttoktatás sikeressége múlik azon, hogy az intézmények hajlandóak e áttérni az oktatásközpontú paradigmáról a tanulásközpontú paradigmára, nagyobb figyelmet fordítva a felnőttek szükségleteire segítve őket tanulásuk során.
    A felsőoktatás esti és levelező tagozatos hallgatói általában nem főállásban tanulók, hanem számos egyéb feladatot ellátó, kötelezettséget teljesítő felnőttek, akik nem tehetik meg, hogy kizárólag a tanulásra összpontosítsanak. A felnőttoktatás jelenlegi intézményei e tényt zömmel figyelmen kívül hagyva ragaszkodnak a „jól” bevált módszerekhez a tantermi oktatáshoz és a tanév megszokott rendjéhez.
    A jövő felnőttoktatásának flexibilisnek és a felnőtt tanulók igényeihez alkalmazkodónak kell lennie és a képzésbe be kell építenie a felnőtt ember magával hozott élettapasztalatait, az iskolán kívül szerzett tudását, képességeit kompetenciáit, melyet mindeddig figyelmen kívül hagyott.
    A felnőttoktatásnak alkalmazkodnia kell a felnőtt összetett életviteléhez a lehetőségekhez mérten egyéni igényekhez alkalmazkodóan kell kínálnia szolgáltatásait, meg kell találnia a lehetőségét annak, hogy a felnőtt egyéni szükségleteit állítsa a tanulás középpontjába.

    VálaszTörlés

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)