 |
| Kép forrása: nlcafe.hu |
„Minél gyakrabban, minél szélesebb körben használja valaki az internetet, minél mélyebben és alaposabban rendelkezik a digitális írástudás készségeivel, annál inkább lát pozitív kapcsolatot a kultúra és az internet között, s annál inkább látja relevánsnak az interneten és az interneten kívüli közegben létező kultúra összefüggését (Csepeli– Prazsák 2008).”
A fenti idézetet nem véletlenül írtam bejegyzésem legelejére.
A Figyelő című gazdasági hetilap 2011/14. számában megjelent egy tíz oldalas cikk „Megosztott válsággeneráció - Milyen felnőttek lesznek a mai fiatalokból? címmel.
A cikk írói úgy vélik, hogy megállíthatatlannak tűnik a mai magyar fiatalok kettészakadása és az érvényesülni képesek és a lemaradók között egyre tágabbra nyílik az olló. A problémát fokozhatja, hogy a szociológusok szerint a következő nemzedékben a fiatalok között is lehet szakadék, hiszen párhuzamosan két különböző generációt lehet elhatárolni a különböző szocializáció miatt. „Nevelünk egyfelől egy olyan generációt, amely hisz abban, hogy önmaga sorsát alakíthatja, és ehhez megtanítjuk nekik az eszközöket is. Ezzel párhuzamosan nevelünk viszont egy olyat is, amelynek tagjai a tehetetlenséget tanulják meg, és nem csupán hitük nincs, de valóban eszközeik sincsenek” – fogalmazza meg ezt a társadalmi kettősséget Zsolt Péter médiaszociológus. A mostani felnőtt nemzedékek szemében mindkét véglet deviánsnak tűnhet, de míg az egyik az építkezésben és újrateremtésben tér majd el tőlük, a másik a rombolásban. „Az pedig – jegyzi meg Zsolt Péter – külön rejtély, hogy ez a két csoport mit tud majd egymással kezdeni.”
Kérdésként merült fel, hogy van-e olyan eszköz, ami enyhítheti a generáción belüli különbséget? Sokan óriási jelentőséget tulajdonítanak az egyformán hozzáférhető internetnek, illetve az információt nyújtó médiának. De helyzet korántsem ilyen egyszerű. Erre Zsolt Péter is rámutat. Mert kétféle nézet uralkodik. Az egyik, a kultivációs elmélet hívei szerint minél többet netezik, vagy tévézik valaki, annál inkább igazodik a világlátása ahhoz, amit lát. Ebben az esetben a befogadó passzív, azaz a média közvetlenül neveli.
A másik nézet képviselői azonban úgy vélik, hogy a választék széles, így az egyén a szükségleteinek megfelelően fogyaszt. Ebben az esetben aktív, tehát maga hoz döntéseket arra vonatkozóan, hogy mi számára a fontos, érdekes.
A médiaszociológus szerint nagyon egyszerű a képlet: „van, aki a médiát tudatosan használja ezért profitál belőle. Míg azok, akik ezt nem tudatosan teszik, következésképpen elbutulnak tőle.”
Az eredmény tehát attól függ elsősorban, hogy ki milyen háttérrel, előzménnyel rendelkezik, amikor a számítógépet vagy a tévét bekapcsolja. Vagyis aki eddig széleskörű műveltséggel rendelkezett, az IKT eszközök segítségével még műveltebbé válik, viszont aki pl. rossz nyelvi készséggel rendelkezik, még gyengébbé válik.
Önmagában tehát azzal, hogy valaki számítógépet és internetet használ, azaz az internet és a számítógépek terjedése folyamatos, még nem biztos, hogy esélyei ugyanazok, mint a kortársainak.
Több aspektusból vizsgálták a fiatalok szokásait, mint az egészség és sport; a vallás; a médiahasználat; az olvasás; a szex; az idegenellenesség; az erőszak; a cigaretta és droghasználat. Nyilvánvaló, hogy a szokásaik és ezáltal saját kultúrájuk a felsoroltak minden területén szoros összefüggéseket mutatnak. A fentiek közül, alkalmazkodva heti témánkhoz, a média, illetve internethasználatot kívánom bemutatni a Figyelő kutatása és cikke alapján.
A korábbi bejegyzésekben sok statisztikáról, kutatásról hallhattunk, de egyet nem szabad elfelejteni. Az internethasználat és az ezzel összefüggő körülmények folyamatosan (napról napra) változnak. Talyigás Judit könyvében már a bevezetésben felhívja figyelmünket arra, hogy az ilyen jellegű kutatások eredményeit, a statisztikákat mindig az adott környezetben és az összefüggésekben vizsgáljuk, hiszen „az idézett számok mögött a vetítési alapok eltérőek, a felmérés időpontja más és más, és sok egyéb tényező miatt nem tűnnek következetesnek.”
A mai 15-19 éveseknek a napi adagja (beleértve a televíziót és a mobiltelefonokat is) 4,9 óra képernyőnézés.
Társadalmi korszakváltásról tanúskodik, hogy 2000-ben még a képernyő előtt töltött idő 91%-ban a televízió nézésre vonatkozott, ez a szám ma már „csak” 59%.
Egy friss kutatás szerint 10 év alatt 16-szoros lett a naponta netezők száma. Ez megmagyarázza, hogy az elmúlt 11 évben miért nőtt 69%-al a tévére és a netre fordított idő.
A korábbi, 2005-ös 27 %-ról 64%-ra nőtt a netfüggők száma a 15-19 évesek körében.
Ezzel összefüggésben azonban változtak az olvasási szokások is. A 15-29 évesek háztartásában megtalálható könyvek száma a 2004-es 344db-ról 265db-ra csökkent az átlag.
A 15-19 évesek átlagosan 278 kötethez jutnak hozzá otthon, míg az értelmiségi családokban ez a szám 500 fölött van.
Jó hír viszont, hogy a 15 évesek 75%-a napi rendszerességgel olvas csupán kedvtelésből, és ez az adat 2000 óta nem változott.
A fentieket azonban sok tényező is befolyásolhatja, hiszen pl. a válság nem csak a felnőtteknek okoznak lelki és anyagi problémát, hanem a velük egy háztartásban élő gyerekeknek, fiataloknak is. Ez is kiderül a cikkből, hogy a válság hatására családok szakadtak szét, az őket ért feszültség miatt. Nyilván ilyen helyzetben a gyerekek, fiatalok is érintetté válnak. Ezt a helyzetet nem, vagy csak nagyon nehezen tudják feldolgozni, kezelni. „A stressz és a pénztelenség a szülőket teszi tönkre, ők pedig a gyerekeket.” Másik tényező lehet a különböző származás, a családban elsajátított minta, a szülők végzettsége, stb.
Ezen változások aztán új kihívások elé állítja mind a tanárokat, mind a szülőket. Sok múlik azon, hogy a fiatalt milyen külső impulzusok, hatások érik, és a környezet mennyiben igyekszik a felmerülő problémát kezelni, segíteni, beavatkozni. Vannak pozitív és negatív példák is, amelyek segítik a generáción belüli feszültség enyhítését, vagy éppen magára hagyják a fiatalokat és csak legyintenek, hogy már úgysem tehető értük semmi, hiszen „mennek a fejük után”, nem változtathatóak meg.
A szerzők megállapítják, hogy alighanem az oktatás a sikeres felnőtté válás kulcsa, és a közösségi élet minősége. Éppen ezért, leendő, gyakorló andragógusként lehet ez számunkra óriási lehetőség, amellyel befolyásolhatjuk a környezetünkben élő fiatal generációt a további életük alakulásában, vagy maradhatunk szkeptikusak, kritikusak a már meglévő viszonyokkal szemben, semmit nem téve, de valljuk be, a felelősség a miénk is, amit majd később vállalnunk kell, vagy legalább is illene.
Forrás:
Figyelő 2011/14. szám: Megosztott válsággeneráció - Milyen felnőttek lesznek a mai fiatalokból?
Talyigás Judit (szerk.) 2010: Az INTERNET a kockázatok és mellékhatások tekintetében, Scolar Kiadó, Budapest
Csepeli György–Prazsák Gergő (2008): Új szegénység. In: (Vész)jelzések a kultúráról.
Antalóczy Tímea, Füstös László, Hankiss Elemér (MTA Politikai Tudományok Intézete): Jelentés a magyar kultúra állapotáról – átfogó körkép http://mta.hu/fileadmin/2009/strategia/Magyar_kultura.pdf
Fel kell ismernünk, hogy rohamos fejlődési állomásoknak vagyunk tanúi: hardvergyártás, szofveripar, tartalomipar, tudásipar…
VálaszTörlés„Éppen ezért, leendő, gyakorló andragógusként lehet ez számunkra óriási lehetőség, amellyel befolyásolhatjuk a környezetünkben élő fiatal generációt a további életük alakulásában, …” írod. Én tovább gondolnám ezt: a környezetünkben élő 40-es, 50-es, 60-as éveiben járó generációt a további életük alakulásában …. Fontos lehet! Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy mindennek célja az emberi élet minőségének javítása. Bár manapság hajlamosak vagyunk gazdasági mutatókkal illusztrálni az ország fejlődését, a jólét valóságos tükörképe sokkal inkább az emberi élet minőségének mérőszámaiban keresendő. Hogyan tudnánk motiválni az említett generációt? A motiváció a mindennapokban késztetést, indíttatást jelent. Maslow motiváció-elmélete szerint az ember egyik sajátos jellemvonása, hogy ha a szervezeten egy bizonyos szükséglet uralkodik, akkor a jövő teljes filozófiája megváltozik. Szabadság, szerelem, közösségi érzés, ... – mindezt egy legyintéssel elintézi, nem tudja érzékelni, amikor éhes. A tudás és a megértés iránti vágy Maslow elméletében az utolsó lépcsőfok. A tudás megszerzését és a világegyetem rendszerezését részben a világban való alapvető biztonság eléréséhez szükséges technikai eljárásoknak, másrészt pedig az intelligens ember számára az önmegvalósítás kifejezési eszközeinek tekinthetjük. Az érdeklődés és kifejezés szabadságáról is mint alapvető szükségletek kielégítésének alapvető feltételeiről beszélhetünk.
Az internet nagymértékben segíti a szegényebb rétegekhez eljuttatni a kultúrát, például az online tévéken keresztül? - vetette fel a kérdést Eszter. Csak remélni tudom!
Castell szavaival élve: "a tudásalapú gazdaság fűtőanyaga maga a tudás, ami a korábbi korok elsődleges erőforrásaival szemben nem csak, hogy kimeríthetetlen, de attól lesz több, ha használjuk. Nem kell másoktól elvenni, hogy több legyen, hanem meg kell osztani, úgy lesz több" (Castells, 1996) A tudásmegosztás és a tudásfelhasználás mellett nagy hangsúlyt kell helyezni az új tudás létrehozására.
Kedves Vali!
VálaszTörlésJogos a kiegészítés, természetesen az idősebb korosztállyal is foglalkoznunk kell. Csupán azért írtam a fiatalokról, mert róluk szól a bejegyzésem. Mert a ma diákjai a holnap felnőttjei lesznek. S ha időben hozzákezdünk, akkor nem szembesülnek felnőttként a problémákkal. Talán könnyebb az elején beavatkozni, bár Somlai Péter szociólógus szerint a leszakadás már születés után elkezdődik.
A fő probléma az, hogy a rendszerváltás lerombolta a létbiztonságot - az elsődleges szükségletek kielégítését.
VálaszTörlésKínának több esze volt, mint a magyaroknak.
A korábbiakhoz képes a kínaiak egyre jobban élnek, és egyre többet tanulnak.
Azért, mert megőrizték azt a stabilitást, ami az alap. Az állam akkor tudja garantálni a létbiztonságot, ha rendelkezik termelőeszközökkel - legalább 51%-os arányban.
Létbizonytalanságban nemcsak a tanulásra való igény, hanem maga a lét is kérdésessé válik - lásd a gyilkosságok elsaporodását - részben a megélhetési bűnözés részeként.
Azért gondoltam tovább/kapcsolódtam a bejegyzésedben írtakhoz (ami nagyon jó, és jogos felvetés), mert ahogy ma fogalmaztál: „A mai fiatalok testközelből élik meg, amint jól képzett szüleik egyik napról a másikra elveszítik állásukat....” .... Tudjuk, nem csak a jólképzett szülők gyerekei, sőt!.... A fiatalok tanítását meg kellene oldania a közoktatásnak, az andragógia feladata pedig a fiatalok szüleinek képzését, mindennapjaik jól megélését (ne csak nézzék, túléljék, hanem éljék meg életüket), és a munka világába való visszalépésük segítését kellene megoldania (de nem "papír alapú" tudással). Elképzelhető lenne számomra, ha nem formális tanulás keretében történne mindez. Ahogy írtam is, vallom, hogy nem ideális életkörülmények, mindennapi megélhetési gondok közepette formális tanulásban nagyon-nagyon nehéz részt venni. Egyszerű kérdés: miért is nem használják az internetet? Úgy érzik, nincs hozzá tudásuk, nincs szükségük rá (ki mondta meg nekik, hogy: DE! van), a számítógép, internet-hozzáférés hiánya (anyagi ok-honnan?), a kulturális tőke hiánya, és mindezek következménye, félelem az internettől. És sorolhatnám még, de úgy gondolom mindannyian érezzük, tudjuk, ..... Minden "kicsi" alakít rajtunk, de a "hókuszpók" tűzoltások nem hoznak megoldást. Lehet, hogy nem könnyebb, de mindenképpen tartalmasabb, gazdagabb gondolkodással bíró felnőttek nevelhetnék gyerekeiket, a holnap felnőttjeit. Az az érzésem, hogy vannak jó kezdeményezések, csak lassan jutnak el ....
VálaszTörlésGondolom, abban valamennyien egyetértünk, hogy az IKT-eszközök birtoklása még nem hozza el az esélyegyenlőséget, sem generációk között, sem egy adott generáción belül. A hangsúly arra tevődik, hogy mi az a hozzáadott ÉRTÉK, amivel egy személy, egy fiatal felnőtt, egy gyermek tudásának, világlátásának horizontja bővül, és mi az, amit ebből szervesen a mindennapi életvitelébe lehetőségeinél fogva be tud építeni. Egyszóval az IKT csak egy eszköz, ami lehet út az építő és romboló jellegű tartalmakhoz egyaránt. Így meggyőződésem, hogy figyelmünket a tartalmak minőségi ellenőrzésére kell összpontosítani. A webináriumomban is elhangzott egy idézet, amely szó szerint így hangzik: „Az információ nem érdemli meg, hogy szabad legyen.” (Jaron Lanier) Biztosra veszem, hogy ez a kijelentés nagyon megosztja a társadalmat, nyilván nem mindegy, hogy valaki milyen oldalról és pozícióból beszél (pl. gyermekéért aggódó anyuka, gyermekekért nem vagy kevésbé aggódó tartalomközvetítő cég). Az idézet tartalmában azonban benne rejlik az igazság. Főleg, ha a sok félrevezető, agyelszívó, népbutító, demagóg vagy áltudományos tartalmakra gondolunk. Ilyen információknak tényleg szabadnak kell lennie? Ki alkot ezek fölött szakmai kontrollt? Ki vigyáz főleg a fiatal korosztályra, hogy ne hamis információkból építse föl tudását, gondolkodását? Elég lehet-e az andragógia, visszájára fordítani ezt a folyamatot?
VálaszTörlésTaláltam egy kezdeményezést, amely az EU Safer Internet Program nevet viseli, 2009-től 2013-ig tart. Lényege, hogy a jogellenes tartalmakkal és a káros viselkedésformákkal (zaklatás, bizalmaskodás) szemben is felveszi a harcot. A konzorciumi tagok között van olyan szervezet, amelynek keretében többek között szülők és tanárok számára felvilágosítást tartanak, valamint trénerek ingyenes előadásokat foglalkozásokat szerveznek diákok, tanárok és szülők számára. A kezdeményezés üdvözlendő. Viszont a téves információkat igaz ismeretekként közlő tartalmakkal szemben ki/kik fog/nak „megvédeni” minket (fiatalokat, középkorúakat, időseket egyaránt)?
Szoboszlai Andi