Flow

Az egyik régi nagy kedvencemről, a flow-ról szeretnék nektek írni, mint a tanulás új megközelítéséről. Csíkszentmihályi Mihály 1975-ben írta le tudományos pontossággal az ún. „flow-élményt”. E tudományterület egyik legkiválóbb kutatójának számít, bár többen utaltak már arra, hogy nem ő az első, aki erről a jelenségről beszámol. Ebben az összefüggésben említésre méltó Maria Montessori és Kurt Hahn, aki hasonló értelmezésben vizsgálta az alkotói szenvedélyt.
Maria Montessori (1870-1952) olasz orvos, pedagógus és pszichológus.
A nevével fémjelzett nagy hatású Montessori pedagógiai-pszichológiai iskola megalkotója. Maria Montessori műszaki, majd orvosi tanulmányokat folytatott, ő szerzett elsőként diplomát nőként Olaszországban 1896-ban. Antropológiai, elmekórtani vizsgálatokat végzett és értelmi fogyatékos gyermekek gyógyításával foglalkozott. 1898-ban megbízták azzal, hogy hozzon létre Rómában egy intézetet a gyenge képességű gyermekek számára (mai kifejezéssel: gyógypedagógiai intézetet), megszervezte és vezette a római Scuola Magistrale Ortofrenica intézetet 1900-ig. Érzékszervi fejlesztésen keresztül megvalósuló, motiváló játék- és munkaeszközöket alkalmazott (Montessori eszközök), de ő alkalmazott először az óvodában a gyerekekhez méretezett berendezési tárgyakat (székeket, asztalokat, polcokat), és nagy mennyiségben játékokat, amelyeket a gyerekek bármikor levehettek a polcról (és saját maguknak kell visszatenni). Sok ilyen, ma már banálisnak tűnő "módszere" és "eszköze" korában kirívónak és szabadelvűnek hatott. Nevelési módszeréből kizárta a tekintélyelvűséget, mivel azt tapasztalta, hogy ezzel éri el a legnehezebben a kívánt eredményt, ehelyett ötletes nevelési módszereket, trükköket dolgozott ki. Montessori hatására jöttek létre a Montessori iskolák. Magyarországon a két világháború közt jelentek meg ismertetések munkásságáról, sőt egyes műveit lefordították magyar nyelvre. Maria Montessori kétszer járt hazánkban (1930, 1932), az első magyar Montessori Egyesület 1932-ben alakult meg. Montessori pedagógiai módszereinek elemei mind a mai napig fellelhetők a világon. Magyarországon is sokáig hatottak a Montessori-módszerek, utóbbi időkben már leginkább csak az óvodai nevelésben.

Gyakorló anya, volt pedagógus és jelenleg felnőtteket oktató, dolgozó énem folyamatos harcban áll a bevett gyakorlatokkal a megszokott dolgokkal szemben. Renitensként fogadok minden új dolgot, átszervezem, újragondolom, átalakítom a módszereket és azokat használom, alkalmazom az életem minden területén. Szeretem a forradalmi megközelítéseket, bár eleinte mindent gyanakodva és fenntartásokkal fogadok.

Az élménypedagógusoknak ismerősen csenghet Kurt Hahn neve is, akit a módszer megalapozójának tartanak. Kurt Hahn 1886-ban Berlinben született egy zsidó családban. Édesanyja pedagógusként hitt abban, hogy mindenki fejleszthető, édesapja pedig a természet szeretetét tanította neki. Ez a két elv egyértelműen átszövi későbbi pedagógiai munkáját. A gimnázium elvégzése után filozófiát és filológiát tanult Berlinben és Oxfordban. 1904-ben egy napszúrás utáni lábadozás során mélyrehatóan tanulmányozta az oktatási filozófiát, és kidolgozta saját oktatási rendszerét, ami később életművévé vált. ( Mire jó egy betegség?) Ebben az időszakban született híres aforizmája „Az akadályaid egyben a lehetőségeid”. 1920-ban alapította meg első iskoláját Salemban. Ennek az intézménynek a célja az volt, hogy igazi otthonként szolgáljon, biztonságot és szeretetet nyújtson. Egy helyütt adjanak lehetőséget az életre és a tanulásra, egy közösségben, tiszta értékrenddel, támogatással, erős számonkéréssel. 1933-ban származása miatt Angliába emigrál, és 1934-ben iskolát hoz létre Gordonstown-ban. 1941-ben alapította az első Outward Boundot, amit később több másik követett.Hahn speciális nevelési koncepciót dolgozott ki, amelynek része volt az önkéntes segítő szolgálat, a testedzés, az expedíció, és egyéb komplex projektelemek. A hahni pedagógia egyik alapvetése a városokból való menekülés a természetbe. Kurt Hahn a kihívásokkal teli természetben találta meg saját közegét. A magas hegyekben, a nyílt tengeren, az erdők mélyén. A szabadtéri kihívásoknak megfelelően a kockázatvállalás ma is kulcsfontosságú része az élménypedagógiai gyakorlatoknak. Hahn hitt abban, hogy minden gyermekben természetesen vannak fizikai adottságok és hiányok. Az egyikre az erősségek kifejlesztését, a másikra a gyengeség legyőzését lehet alapozni. Ezt fogalmazta meg aforizmájában: „többre vagy képes, mint gondolnád”. Hahn célja az volt, hogy teret és lehetőséget adjon a veleszületett erők és képességek kibontakozásához.

Csíkszentmihályi Mihály szerint az, hogy hogyan alakul valakinek a sorsa, sok tényezőtől függ: a génektől, a kultúrától és saját élményeitől. Döntő azonban, hogy mit kezdünk a lehetőségeinkkel, s hogy hogyan használjuk ki őket. A legfontosabb az életben azt megtalálni, ami örömet okoz, és amiben kiteljesedhetünk: legyen ez akár a sport, akár művészet vagy tudomány, vagy a tanulás. A lényeg, hogy általa jól érezzük magunkat, és előbbre vigyük a társadalmat, az emberiséget. Találjuk meg, mi is számunkra a boldogság, ezáltal jövünk rá, mi az élet értelme – vallja a tapasztalt professzor. A flow-elképzelés mögött pszichológiai kutatások állnak. A flow egy olyan állapotot jelent, amikor az ember teljesen elmélyül abban a tevékenységben, amit csinál. A koncentrálás és a kontroll érzése ekkor nagyon magas, és úgy érzi, mintha egy energiabomba lenne, mintha a mindennapi problémák megszűnnének, a gondjai háttérbe szorulnának. Az időérzékelése is megváltozik, mert úgy érzi, mintha állna az óra. Bármilyen tevékenység kiválthatja ezt az érzést: sportolás, művészet gyakorlása, gyerekekkel játszás vagy akár éppen a futószalag melletti munka.

Zongorahangversenyen szoktam érezni, hogy a zongorista, de akár a hallgató is eljut abba az állapotba, ahol már csak a flow van, zene-színek-boldogság és az idő megáll!

A flow nem függ a tartalomtól csak a tevékenység minőségétől. A legfontosabb feladat, hogy legyen előttünk egy konkrét cél. A kihívás sem lehet túl magas, de túl alacsony se, mindig optimális szintre helyezzük. A megfelelő mérték révén lehet a legjobban teljesíteni, és ehhez viszonyíthatjuk a képességünket. Ez azért fontos, mert az eredmény befolyásolja a hogylétünket: ha jól teljesítünk, jól érezzük magunkat, és boldogok vagyunk; ha pedig nem tudunk teljesíteni, rossz hangulatunk lesz, a kudarcsorozat pedig depressziót okoz. A tevékenység közben nem tapasztalunk boldogságérzetet, ahhoz túl erősen koncentrálunk, de utólag létrejön az önmegerősítés, a kiteljesedés és az elégedettség érzése – melyről Csíkszentmihályi kísérleti alanyai is beszámolnak. Akiknek gyakran van flow-élménye, azoknak az életminősége is jobb.

Vajon tanulható-e ez?

Video: http://bit.ly/kXTvHO

Későbbi munkája során a tudós a flow fogalmát kiegészítette. Az evolúció kulcsa című könyvében arra ad válasz, hogy a flow élménye miként kapcsolódik a kellemes érzéshez, és hogy miért következhet be más és más jellegű tevékenységeknél. Feltevése szerint egy cselekvésben való teljes feloldódás képessége a fejlődés következtében alakulhatott ki. Eleinte úgy vélte, hogy a flow és a boldogság közti összefüggés véletlen egybeesés volt, de rájött, hogy a flow túlélést biztosított azoknak, akik gyakran átélték. A tevékenységbe való bevonódás ekkora örömet okoz, ezért igyekszik mindenki újra és újra átélni. De nem mindig ugyanazon a szinten, hanem kissé magasabb fokú kihívásra volt szükség, különben unalmassá vált volna egy idő után – mint minden megszokott dolog - a cselekvés. A tudós szerint még ma is továbbviheti a társadalmat a „flow-érzés”, ha az emberek meg tudják tanulni energiájukat értelmes cselekvésre áldozni. Ez valamennyiünk közös feladata!
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a média és a kommunikációs szakma szakértőinek segítségével készítették elő a stratégiát, mely Csíkszentmihályi Mihály „flow”-elméletére épült. A kampány középpontjában tehát a „felelősség” gondolata áll: felelősek vagyunk a hazánkért. Ez azt foglalja magába, hogy az Európai Uniótól kapott támogatásokat hasznosan használjuk fel, és az ezekből létrejövő fejlesztések nemzeti üggyé váljanak minden polgár számára. Így tudunk elégedettséget elérni, és ha a lakosság akkor lehet boldog, ha elégedett: ez pedig létrehozza a „flow”-élményt.

Művei:
Flow – Az áramlat: A tökéletes élmény pszichológiája
Kreativitás – A flow és a felfedezés, avagy a találékonyság pszichológiája
A fejlődés útjai – a Flow folytatása
A következő 50 év (A tudomány a XXI. század első felében)
És addig éltek, amíg meg nem haltak (A mindennapok minősége)
Az öröm művészete (Flow a mindennapokban) 1997,2009

Államvizsga után ajánlott szakirodalom:)

Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Maria_Montessori
http://bit.ly/m7ZGtK
http://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%ADkszentmih%C3%A1lyi_Mih%C3%A1ly
http://www.flowcsoport.hu/aktualis/hir.php?id=146

Video forrása:
http://www.ted.com/talks/mihaly_csikszentmihalyi_on_flow.html

Kép forrása:
http://www.libri.hu/konyv/flow-az-aramlat.html

Microsoft school of the future, A XXI. század iskolája

Miután hetek óta azon dolgozunk, hogy hogyan is lehetne az oktatásba beépíteni a modern információs eszközöket, eszembe jutott, hogy vajon létezik-e olyan iskola ahol az egész iskolára ez jellemző. Rátaláltam egyre, ami hol máshol, mint Amerikában működik 2006-óta, és ki más, mint a Microsoft Corporation finanszírozásában. Az iskola tervezésében a kormányzati és üzleti képviselők mellett egyaránt részt vettek tanárok, diákok és kutatók. A kifejezetten iskolaigazgatóknak szánt iskola azért épült, hogy ötleteket adjon.



A korszerű oktatást három nagy részterületre osztják.
Az első maga a korszerű épület, melyben a színek és a megvilágítás mellett a helyes bútorválasztáshoz és az oktatási terek kialakításához adnak ötleteket. A második rész a számítógéppel támogatott oktatás három pillérét:
- a megértés és gyakorlás utáni rögzülés segítését szolgáló multimédiás és interaktív lehetőségeket.
- A tanár- diák- szülő közötti kommunikációt
- És a mindennapi üzemeltetéshez szükséges IT alapinfrastruktúrát
Ismertetik ugyanakkor a korszerű pedagógia módszerek mellett milyen lehetőségek vannak az oktatásban a frontális metóduson túl, és segít eligazodni az IKT eszközök használatában.
Akkor most kicsit részletesebben magáról az iskoláról. Ebben az iskolában szempont az ideális tanulási környezet, melynek megvalósításához nélkülözhetetlenek az informatikai és multimédiás eszközök, amik jelentősen befolyásolják a tanulási és tanítási lehetőségeket.
Mi tesz egy osztálytermet ideális tanulási környezetté?
A falak és a mennyezet színei: A szakirodalom alapján, ha igazán motiváló tanulási környezetet szeretnénk ki¬alakítani, akkor a tanterem négy fala közül az egyiket – amelyiket a diákok a leg¬többet nézik – más színűre, élénkebbre, sötétebb tónusúra, vagy komplementer-színűre festetjük, mint a többi falat (MAHNKE, 1996).
Fény, megvilágítás: Kutatási eredmények bizonyítják, hogy a legtöbbet használt fénycsöves világítás az egészségre káros. A fényforrás LED fény, amik elhelyezésénél törekedni kell a minél jobb lefedésre.
Bútorzat: egy professzionális tanterem berendezése mobilis, képes frontális, kis- és nagycsoportos munka, pármunka stb, alkalmazására. Itt eszembe jutott a tanterem ahol mi tanultunk ahol néha nem jutott elég pad, vagy asztal mindenkinek.
Oktatási helyszínek kialakítása: „Designing for human use” – vagyis az emberi használatra való tervezés, az ergonómia lényegének legtömörebb megfogalmazása. Az ergonómiai szemléletnek érvényesülnie kell, hogy biztonságos, hatékony és kényelmes legyen a tevékenység.
Az antropometriai jellemzők figyelembe vétele, például az életkor előre haladtával a gyerekek magassága gyorsan változik. Figyelembe vették még az ülés ergonómiájától a helyszükséglet is de erre most nem térnék ki.
Az informatikai infrastruktúra rész a multimédiai résszel indul, mely elsőnek az interaktív táblát mutatja be. Ez már nálunk is több helyen használatos. Itt maximális kihasználtságról beszélünk. A tanár egyéni tervező munkájához több szempontból álló segítséget nyújtanak, legyen az fogalmi vagy logikai elemzés, pszichológiai elemzés, neveléstani és didaktikai elemzés.
Minden oktatási formának lényeges eleme a visszacsatolás. Azonnali visszacsatolást tesz lehetővé a szavazórendszer alkalmazása, aminek segítségével új lehetőségek nyílnak a tanórai értékelésben, ebben az esetben modern szavazó rendszerrel mérik a diákokat és a szavazás után rögtön táblázatot generál a program, így azonnal elemezhető az órai munka. A szavazórendszer tehát megvalósítja az azonnali visszacsatolás lehetőségét, alkalmazható mind diagnosztikus, mind formatív, mind szummatív mérés-értékelés esetében.
Természetesen ebben az iskolában megtalálható a projektor, érintőképernyős számítógép is.
Tanár-diák-szülő kapcsolat támogatása: az átlátható, kliens-központú iskola
A digitális napló: Szinte törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb megjelenik az igény a tanárok és az iskolavezetés részéről egy olyan eszközre, amelyik a tanári és azon belül az osztályfőnöki adminisztrációt teszi könnyebbé. Kézenfekvő volt tehát e legfőbb iskolai dokumentum, a napló „digitalizálása”, azaz tartalmának elektronikus formába öntése.
A nagyobbik fiam iskolájában már több mint két éve működik, mi a szülők nagyon szeretjük és alig vártam, hogy a kisebbik fiaméknál is bevezetésre kerüljön. Szinte azonos feltételekkel vezette be mindkét iskola. A tanárok részéről annyi a megkötés, hogy a hónap utolsó napjáig kell bevezetniük az aktuális hónap jegyeit. Megtudják különböztetni a röp- és nagy dolgozatot, a feleletet és mutatja az aktuális átlagot is. Valamint a hiányzás is nyomon követhető, ez sem utolsó szempont. Én nagyon hasznos dolognak tartom.
„Kis kockás füzet”, osztályba telepített munkaállomás, vagy PDA
A tanár az órára belépve bekapcsolja a PDA-ját, Mivel a bejelentkezés időpontja adott, az órarendet és az érintett osztály adatait pedig a szerver szolgáltatja, így azonnal a megfelelő adatok (osztály, terem, tantárgy, tanulói névsor, előző óra tananya¬ga) a tanár rendelkezésére állnak és az órakezdéshez szükséges adminisztrációs elemek már be is töltődnek képernyőre.
PEDAGÓGIA
Mindjárt az elején: digitális tananyagnak didaktikai megoldásokat (oktatófilm-részleteket, interaktív animációkat, a szöveget életre keltő hangzó anyagot, a lexikon-szócikknél sokoldalúbb fogalommagyarázatokat, gyors keresési és eligazodási funkciót és egyéb interaktív felhasználási és visszacsatolási lehetőségeket) kell tartalmaznia, amelyek segítik a tartalom elsajátítását, hatékonnyá és élvezetessé teszik a tanulást. Ezeket a hagyományos oktatási közegen kívül alkalmazhatjuk az interneten elérhető „virtuális iskolában”, azaz e-learning oktatási környezetben is.
Tartalmuk és funkciójuk szerint az alábbi oktatási szoftver műfajokat használják:
Önálló ismeretszerzésre szolgáló eszközök
Oktatási eszközök
Értékelő eszközök
Digitális oktató játékok (edutainment)
Összetett tanulási és / vagy munka-környezetek
A tanulói teljesítmény rendezett és hiteles bemutató környezete
Integrált távoktatási keretrendszer
Tananyag adatbázissal már 2002–óta Magyarországon találkozhatunk. Európában az elsők között kezdődött a Sulinet Digitális Tudásbázis (SDT, http://sdt.sulinet.hu) kialakítása.
Az SDT szolgáltatásai:
Digitális tananyagok összegyűjtése, majd közreadása (szükség szerint tartalmi és technikai korrekciók után),
Új tananyagok létrejöttének elősegítése pályázatokkal,
Tananyagkezelő keretrendszerben a tananyagok, tananyagelemek és a hozzájuk kapcsolódó módszertani ötletek, kipróbálási tapasztalatok elérhetővé tétele minden hazai és határon túli pedagógus, szülő és diák számára.
Az egyéni tanulás támogatása. A személyes tanulási tér (Personalised Learning Environment, PLE) a számítógéppel segített tanítás és tanulás új modelljeinek egyike. Az oktatási informatikával támogatott PBL az élethosszig tartó tanulásra és a munkára egyaránt felkészít. hiszen hatásosan fejleszt jó néhány, a munkahelyen megkövetelt, s az önfejlesztéshez is nélkülözhetetlen kompetenciát:

Alkalmazkodás a változó munkakörnyezethez
Reagálás a változó feladatokra: a környezet változtatása
A problémamegoldás módszereinek alkalmazása új helyzetekben
Kritikus gondolkodás
A nézőpontok különbözőségének felismerése, elfogadása - sikeres együttműködés a csoportban
Saját tanulási hiányosságok és erősségek felismerése: az önirányító tanulás elősegítése
Hatékony kommunikáció
Szervezői, vezetési készségek
Különböző információforrás-típusok együttes alkalmazása.

A tanulmány részletesen mond el még nagyon sok oktatási módszert, előadói technikát és még nagyon sok a XXI. század iskolájába gondolt elképzelést. Érdemes lenne elolvasni az iskolaigazgatóknak. Tudom, persze, hogy ezek nagy része pénzkérdés, de nagyon sok pályázati lehetőség van, melyek ezekre az innovatív fejlesztésekre megoldást nyújthatnak.

A könyv a Microsoft Magyarország felkérésére és finanszírozásával jött létre.

Források:
http://www.petriktiszk.hu/Dokumentumok/Egy%C3%A9b%20dokumentumok/21_sz_v4.pdf

http://www.microsoft.com/education/schoolofthefuture/

http://www.youtube.com/watch?v=2Mug66WnoSk

Az e-learning - háttérben a módszertannal

Mitől másabb és miért igényel másfajta gondolkodást az e-learning tananyag és tanulási környezet kialakítása, mint a hagyományos jelenléti oktatásé. Ezzel kapcsolatban Csapó Benő: Az információtechnológia szerepe a jól szervezett tudás kialakításában (Informatika-Pedagógia-Internet regionális konferencia, Pécs, 1999) a következőket mondta:

„Sajátos szimbiotikus tudással kell számolnunk:az ember és a számítógépe képez egy sajátos tanuló-és egy hatékony problémamegoldó rendszert … Az egész dolgot egy új kontextusban, nem a tanuló ember, hanem a tanuló ember-gép együttélés viszonyában kell végiggondolnunk.”

Az e-learning legszűkebb értelmezése szerint az számítógéppel, illetve az infokommunikációs technológiákkal támogatott tanulást jelent. Ez a definíció egészíthető ki, illetve szűkíthető tovább a különböző oktatási rendszerek –a technológiai fejlődés által lehetővé tett- átalakulásával, illetve a tanulás és számítógép integrációjával.

„Az ember folyamatosan észleli, feldolgozza a környezetéből származó információkat, belső neuronális és kognitív struktúrái ezen információk alapján nyernek megerősítést vagy módosulnak. Az ember emellett képes volt a kulturális tapasztalatátadás hatékony társadalmi és technológiai eljárásainak és eszközeinek kialakítására. Az emberek össze tudják gyűjteni, és át tudják adni egymásnak kognitív erőforrásaikat” (Tomasello, 2001).

A tudásszerzésnek különféle módjai ismeretesek, az autonóm tudásszerzés és a társas környezettel folyatatott interakciókon keresztül történő, esetleg informális tanulás között számtalan különböző tanulási szituációt különböztethetünk meg egymástól.

A külvilág nyelvi, a tanáron és társakon, környezeten keresztül megnyilvánuló reprezentációja a legősibb és egyben leghatékonyabb módja a tudásátadásnak. A face-to-face, ritmikus, sokdimenziós, szélessávú információfolyam a szóbeliségen alapuló kultúra jellegzetességeit hordozza magán, az információk különféle metakommunikációs (vizuális, nonverbális) jelzésekkel egészülnek ki. Az érzelmi hangoltság, a folyamatos interakció és visszacsatolás hatásai alól a kommunikációban részt vevők nehezen tudják kivonni magukat. A tanár és tanítvány közti szóbeli kapcsolat alaptípusai: a párbeszéd, az előadás, a dialógus formájában feldolgozott téma még nem is felétlenül igénylik az írott szöveget.

Az infokommunikációs eszközök az információkat korábban nem megtapasztalható rendszerbe szervezik. A multimédia megjelenésével az e térbe helyezett tudás esetében már csak korlátozottan érvényes az a tétel, hogy a tudás befogadását az írott szöveg vezérli.

Átalakul a szöveg fogalma: a latin texere, textum (sző) textus (szövés, szöveg) textilis (szövött) jelentésekből kiindulva nem szövegről, hanem különböző verbális, vizuális és textuális elemek sajátos kapcsolatáról van szó. Az így létrejött szöveg korábban ilyen formán össze nem kapcsolható információhordozókból (dokumentumokból, illetve dokumentum szegmensekből, multimediális elemekből) sző önálló jelentést, mely meghaladja az elemek összességét, hiszen az összekapcsolások mikéntje hozza létre a korábban nem ismert új asszociációkat, összefüggéseket, kapcsolatokat, tehát a tudásszervezés új minőségét.

Ma a következő, a felsőoktatási rendszer által elfogadhatónak tűnő e-learning formákról beszélhetünk:

1. Virtuális előadás

2. Önálló tanulásra alkalmas webalapú tananyag

3. Virtuális szeminárium (webinárium)

Ezek az alaptípusok általában kevert formában jelennek meg, és ez az állapot szerencsésen egybevág a pluralista tanulási környezet elfogadásával a felsőoktatásban. A pluralista tanulási környezet a konstruktivista tanulási környezet eszközrendszerét egészíti ki az instrukcióra épülő, hagyományosnak tekinthető szemlélettel. Az egyes módszerek eredményessége az oktatás céljától, tartalmától, a tanulók előképzettségétől, tanulási preferenciáitól, általában az oktatás feltételrendszerétől függően változik, így hol az instrukciós, rendszerközvetítő, hol a konstrukciós, szituációs tanulási feltételrendszer biztosítása a kedvezőbb a tanulás hatékonyságát illetően.

A hagyományos, rendszerközvetítő oktatási módszert akkor célszerű alkalmazni, ha egy új témakör bevezetéséről vagy egy szakterület áttekintéséről van szó, vagy ha jól körülhatárolt és konkrét tudástartalmakat szándékozunk átadni. Ha nem ismeretek átadása a cél, hanem készségek, jártasságok, attitűdök kialakítása, vagy a tanulók komplex problémamegoldó képességének fejlesztése, akkor szituációs tanulási környezetet célszerű biztosítanunk. Azonban ebben az esetben is szükség van időnként arra, hogy instrukcióval, verbális, orientációs segítséggel lendítsük tovább a megakadt önálló tanulási folyamatot. Ekkor lehet számítani arra, hogy a tanulás "önjáróvá" válik, a tanuló átveszi a folyamat irányítását, és vállalja a felelősséget annak eredményességéért.” (EDU 3.0)

Az oktatás objektivista, tradicionális gyakorlata és a konstruktív pedagógia közötti választás tehát nem csupán értékválasztás, hanem az adott oktatási célnak, kontextusnak megfelelő adaptáció is, akárcsak az a kérdés, hogy az adott szituáció megengedi-e az e-learning eszközök alkalmazását. A tanulási környezet hiába biztosít tág teret a tanuló öntevékenységének, hiába mutat fel valósághű probléma-helyzeteket, hiába főszereplője a tanuló a folyamatnak, ha például az átadandó tudás szerkezete nem alkalmas az ilyen formában történő tudásátadásra.

Az e-learning tananyagfejlesztés első lépcsője a célcsoport meghatározása, melynek egyik legfontosabb szempontja a számítógépes, internetes jártasság. Teljesen felesleges high-tech tananyagot adni olyan célcsoportnak, mely nélkülözi az elsajátításhoz szükséges számítógépes jártasságot, vagy még inkább, a minimálisan szükséges jártasságon túl nem mozog megfelelő biztonsággal a digitális térben. Mivel egyetlen tananyag sem koncentrálhat egyszerre a számítógépes jártasság és az adott tudás átadására, így az előbbit adottságként kell kezelnünk, ráadásul nem csak a tanuló, de a tananyagoz fejlesztő, frissítő, fenntartó tanár, az azt oktató tutor oldalán is. Ez az e-learning bevezetése körüli dilemmákban alapvető szempont a legkomolyabb, leglassabban leküzdhető szűk keresztmetszet is egyben.

A hallgatók az e-learning taneszközöket általában olyan internetes tartalomforrásokként kezelték, melyek képesek feloldani az internetes forrásokkal szemben érzett bizalmatlanságot. A hallgatók szerint az e-learning tananyagok pontosan azt a hitelességet képesek megadni, ami hiányzik a hagyományos internetes forrásokból, azaz az ellenőrzöttséget, megbízhatóságot, hallgatói szempontból ’kanonizáltat’. Ez pedig azt is jelenti, hogy az e-learning tananyagok készítői könnyen egy sajátos in-between szerepben találhatják magukat, ahol az információk előállítása, szerkesztése helyett csupán azok hitelesítése az igazi feladat. Sok e-learning megoldás csupán az interneten szabadon fellelhető információk intézményi pecséttel hitelesített gyűjteménye. Mivel jónéhány nagynevű amerikai egyetem publikálja tananyagait a weben, és egyébként is sok jó minőségű tartalom érhető el szabadon, felmerül a kérdés, kell-e egyáltalán saját tananyag fejlesztésével vesződni?

Sokan hajlamosak az e-learninget a tanári mesterség gépesítéseként, algoritmizálásaként felfogni, melynek eredményeként egy idő múlva a tanárra már nem is lesz szükség. Mégha a tanulást szolgáló tartalmak és a tananyagot közvetítő dinamikus, interaktív szoftveres alkalmazások egyre adaptívabbak lesznek is, és a szoftverek új generációi automatikusan, emberi közreműködés nélkül is képesek lehetnek a folyamatok koordinálására nem következik- mindezekből, hogy a tanár ma még nélkülözhetetlen segítő szerepe a tanulási folyamatban elenyészik.

Véleményem szerint még ha folyamatosan változik is az e-learning és a jelenléti oktatás aránya és a különböző képzési szinteken ugyan más-más mértékben, de eltolódik az e-learning javára, az is nyilvánvaló, hogy a tanár soha, semmilyen körülmények között nem lesz gépekkel, mégoly intelligensen elkészített e-learning tananyagokkal, taneszközökkel helyettesíthető.

Ezzel együtt azonban talán az is belátható, hogy miért nem lehet teljes mértékben Clifford Stoll amerikai asztrofizikusnak, számítástechnikai biztonsági szakértőnek igaza akkor, amikor azt állítja, hogy:…..biztosan tudom, hogy a számítógép nem alkalmas arra, hogy jelentősen hozzájáruljon a tanulás hatásfokának megjavításához. Az utóbbi 50 évben számos új eszköz jelent meg az iskolában, de semmi sem olyan fontos, mint egy jó tanár. Ami valójában számít a tanulási folyamatban : a jó tanár és a motivált diák. Nem fontos, hogy még a számítógép is ott legyen.”

Forrás:

Bodó Balázs: E-learning módszertan-, tananyag- és technológiafejlesztés a felsőoktatásban

Csapó Benő: Az információtechnológia szerepe a jól szervezett tudás kialakításában.

Előadás. Informatika-Pedagógia-Internet regionális konferencia, Pécs, 1999.

Webinárium

Kép forrása: http://bit.ly/j8ZTpJ

Az online oktatást boncolgatva a héten, arra a megállapításra jutottam, hogy szinte már semmi újat nem tudok a témához hozzátenni, ezért a számomra izgalmas webináriumról fogok írni. Az írásomat némi kutatómunka előzte meg, íme:

A Wikipédián nem találtam meg ezt a szót, helyette a szemináriumot ajánlotta az oldal.
„Szeminárium: a papnevelés helye és intézménye. A katolikus egyházban megkülönböztetnek kis- és nagyszemináriumot. A nagyszeminárium ([lat. seminarium maius] általános szóhasználatban: szeminárium) a katolikus egyházban a papnevelő intézet (régiesen: papnevelde) szinonímája. A papnevelés kötelező színhelye. Vagyis olyan sajátos felsőfokú, bennlakásos oktatási és nevelési intézmény, amely a papságra készülőket képzi hivatásukra. Az egyházjogi előírások szerint a papképzésnek legalább négy éven keresztül szemináriumban kell történnie. Általában minden egyházmegyében, ahol lehetséges, létrehoznak szemináriumot, de léteznek úgynevezett egyházmegyeközti szemináriumok, ahol több egyházmegye papnövendékeit képzik. A szemináriumokban lelki és tanulmányi képzés történik. A tanulmányi képzés azonban a szemináriumon kívül is történhet, ahol külön főiskolai vagy egyetemi teológiai képzés lehetősége biztosított. A lelki képzés célja a lelkipásztori munkára történő lelki előkészítés, a megfelelő lelkipásztori lelkiség kifejlesztése a papnövendékekben. A tanulmányi képzés, az oktatás (amelynek legalább 6 éven át kell történnie), filozófiai és teológiai tanulmányokra tagozódik. A főbb teológiai tárgyak: szentírástudomány, dogmatika, erkölcstan, lelkipásztorkodástan, egyházjog, egyháztörténelem, de a teológián más segéd- és szaktudományokat is tanítanak. A szemináriumok nevelői testületének tagjai: a rektor (a szeminárium igazgatója), a spirituális (lelkiigazgató, a lelki képzés irányítója), a prefektus (fegyelmi elöljáró, felügyeli a növendékek tanulmányi ügyeit is), a vicerektor (a rektor helyettese, a magyar gyakorlatban gyakran egyúttal gondnok), a gondnok (a szeminárium anyagi ügyeit intézi és igazgatja az alkalmazottakat). Tanárai a teológiai tanárok. A szeminárium növendékeinek szokásos elnevezései: papnövendékek, kispapok, szeminaristák. A Trianon utáni Magyarországon, 1950-ig, tizenkét egyházmegyei szeminárium és egy központi (egyházmegyeközti) papnevelő intézet volt. A Rákosi-rendszerben a szemináriumok számát hatra csökkentette az állam, mégpedig a Központi Papnevelő Intézetre, és öt egyházmegyei szemináriumra: az esztergomi, az egri, a szegedi és a pécsi római katolikus, valamint a nyíregyházi görögkatolikus szemináriumra. 2010-ben a budapesti Központi Papnevelő Intézeten kívül nyolc püspöki székhelyen (a fent említettek mellett Győrben, Veszprémben és Vácott) működnek papnevelő intézetek. A kisszeminárium (lat. seminarium minus): olyan nevelő és oktatási intézmény, melyben a középfokú humán és reáloktatás mellett nagy súlyt fektetnek a lelki/vallási képzésre is. Alapvetően a hivatásgondozást, és nem közvetlenül a papképzést szolgálja. – Gyakorlatilag nagyrészt olyan középiskolások látogatják, akikben már korán felmerült, hogy esetleg a későbbiekben a papi hivatást választják. A kisszemináriumi képzés alapján megalapozottabban dönthetnek arról, hogy a középfokú oktatást követően valóban egy papnevelő intézetben kívánnak-e továbbtanulni, a papságot választva élethivatásuknak. – Magyarországon, az egyházi iskolák 1948-ban történt államosítása előtt, szinte valamennyi egyházmegyének volt kisszemináriuma.”

Érdekes, valamikor tanult információkhoz jutottam, amit meg is osztok veletek, de az én hőn áhított témámhoz nem kerültem közelebb. Fontosnak tartom, hogy ismerjük az előzményeket, hiszen sok momentum innen származik, csak az idő múlásával, a technika fejlődésével a szeminárium fogalma is megváltozott, átalakult. A Wikipédia ajánlott egy másik értelmezést, lássuk azt:
„A szeminárium főként a felsőoktatásban alkalmazott olyan oktatási forma, oktatásszervezeti megoldás, amelynek a lényegét elsősorban egy másik oktatási formával, az előadással összevetve lehet megérteni. Míg az előadáson az egyetem vagy főiskola tanára nagyobb számú diákközösség számára „leadja” az anyagot, vagyis a tanár előad, a diákok pedig hallgatnak (és jegyzetelnek), addig a szeminárium keretén belül az oktató (a szemináriumvezető) egy kisebb létszámú hallgatói csoportot vezet, amelyben a hallgatók aktív részvételével történik a szeminárium anyagának az elsajátítása. A diákok a tanár által kijelölt vagy maguk által választott témákról előadást (referátumot) tartanak, vagy dolgozatot írnak, amit a szeminárium résztvevői általában megvitatnak. Az előadásokon a részvétel ajánlott, a szemináriumokon viszont rendszerint kötelező. Gyakori, hogy a vizsgára bocsátás feltétele a szemináriumi követelmények teljesítése. Újabban találkozhatunk olyan szemináriumokkal, ahol a tudományos munka fő célja nem egyszerűen az ismertetek elsajátítása, hanem a kutatás (kutatói szemináriumok).A világháló (angol eredetiben World Wide Web, WWW vagy röviden Web) az interneten működő, egymással úgynevezett hiperlinkekkel összekötött dokumentumok rendszere. A rendszert webböngésző program segítségével lehet elérni. Ez a program képes megjeleníteni az egyes dokumentumokat, „weblapokat”. A felhasználó a lapokon található hiperlinkek segítségével további lapokat kérhet le, amelyeken újabb hiperlinkek lehetnek. A rendszer „háló”- jellegét is ez adja; a dokumentumok a háló csomópontjai, míg a hiperlinkek a háló szálai, amelyeken keresztül egy vagy több lépésben tetszőleges csomóponthoz eljuthatunk.”

Ez a megközelítés már kezdett hasonlítani a webináriumtól elvárt (általam ismert) ismeretekre. Mert ugye oktatási forma, az oktató/szemináriumvezető vezeti a hallgatói csoportot, a hallgatók aktívan részt vesznek az előadásban, a diákok a maguk vagy a tanár által kiválasztott témákból előadást tartanak, majd azt megvitatják. Az IKT eszközök használata is megjelenik ennél a formánál, tehát elmondhatjuk, hogy a webinárium – tágan értelmezve – egy webes-multimédiás támogatottságú szeminárium, online szeminárium.

További keresgéléseim eredményeként leginkább olyan hirdetésekre találtam, ahol, mint értékesítési segédlet jelenik meg a webinárium, ami ezek szerint már nem csupán az oktatás, de a marketing és az értékesítés új módszereként is bevált.
De vajon miért szerveznek webináriumokat?

Közelítsük meg a kérdést a marketing oldaláról:
- ha sok pénzbe kerül a workshop vagy szeminárium megszervezése
- kevesen jönnek a rendezvényeidre más városokból, de sokszor a saját városodból is
- új ügyfeleket szeretnél szerezni olcsón és gyorsan

Kinek/kiknek való a webinárium?
Tanácsadóknak, trénereknek, coach-oknak, andragógusoknak. Mindenkinek, aki képzéseket tart szeminárium, tréning vagy workshop formában, de azoknak is, akik új ügyfeleket akarnak szerezni, illetve bemutatni terméküket vagy szolgáltatásaikat.
Fontos:
- hogy hogyan és mire használhatod a webináriumokat
- hogy mire figyelj oda a webinárium eszközeinek kiválasztásánál
- hogy hogyan kell meghirdetni a webináriumot
- hogy hogyan készítsd el, és milyen hosszú legyen a webinárium
- hogy hogyan kell eladni a webinárium segítségével
- és hogy milyen lehetőségeid vannak az online szeminárium megtartására

A válságnak még nincs vége! Ott kell spórolni, ahol csak lehetséges, és ha ez azt jelenti, hogy a képzések egy részét online kell megtartani, akkor fel kell készülnöd erre a lehetőségre is. Nem is beszélve az ügyfélszerzésről. Ha jó vagy a személyes ügyfélszerzésben, akkor tetszeni fog a webinárium, mert ez a legdirektebb formája az online marketingnek. Itt igazi érdeklődőkkel találkozol, akikkel írásban és “hanggal” is kommunikálhatsz – szinte, mint a személyes értékesítésnél.
Egy webinárium havonta többet ér bizonyos helyzetekben, mint akár egy heti hírlevél! Gondolj csak bele, hogy hetente mennyi tartalmat kell gyártanod, hogy az olvasókat (érdeklődőket) meg tudd tartani?
Egy jó hír: a piacon a tanácsadó, coaching és tréning cégek közül csak néhányan használnak webináriumokat.

Fontos információk, amelyeket közzé kell tenned, hogy sikeres legyen a webinárium:
Webinárium időpontja:
Előadás (óra, perc): –
Kérdések és válaszok (óra, perc): –
Helyszín: otthon, munkahelyen, reptéren, buszon vagy a réten, … A lényeg, hogy közben ne zavarjon meg senki!
Mire lesz szükséged?
- Egy – két szoftvert fel kell installálnod a számítógépedre.
- Szükséged lesz működőképes hangszórókra, mikrofonra és egy webkamerára.
- Természetesen alapvető egy számítógép internetes eléréssel.

A héten megtartott webináriumunk pozitív élményekkel gazdagított, tehát van saját élményem is, ezért a webinárium téma kutatásának két fontos tanulsága számomra, hogy a Wikipédiában nem találtam ezt a kifejezést, tehát „van új a nap alatt”, a másik pedig az, hogy ez az új oktatási forma, online módszer él, terjeszkedik és létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen!

Használjuk!

Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szemin%C3%A1rium_(papnevel%C5%91_int%C3%A9zet)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szemin%C3%A1rium_(fels%C5%91oktat%C3%A1s)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Web
http://damjanovich.hu/ingyen-adom/webinarium-marketing/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Webin%C3%A1rium

Tanuló online környezetben

„Olyan kulturális közegből származom, ahol a dolgok a tegnap világát reprezentálják.
(...) Számomra a legnehezebb dolog volt azt megtanulni, hogy mit kezdjek egy olyan
kultúrában, ahol a dolgok a holnapot vagy még inkább a holnaputánt jelentik.”1

Amikor ezt az írást olvastam, „ez én is vagyok” érzése lepett meg. Az információs társadalom itt van, és én most egy tanuló vagyok, egy számomra új, de ma már nem teljesen ismeretlen „világban”. Tanuló vagyok elektronikus környezetben. Ma mát tudom, ebben a tanulásban nagyobb a felelősség, az önállóság szükségessége, mint a hagyományos képzésben. Itt magamnak kell megszervezni a tanulásom ütemét, beosztani az időmet, és mindezt úgy, hogy nem kötelező. Nem ehhez voltam/vagyok szokva, hiszen az iskolában, a munkahelyemen nagyobb részben irányítják a munkámat. Kötelező és keretek közzé van szorítva. Mennyi ismeretre, készségre van/lenne szükség, mennyi mindennek kell/kellene összhangban lenni, hogy a tanulás sikeres legyen! Az ismereteken túl fontos a közösség, mint motiváló erő, és a többször emlegetett valahová tartozás érzése. Felmerült bennem a kérdés, az információs társadalom, ezen belül, az elektronikus tanulási környezet ezt erősíti e vagy gyengíti? Ha van közös érdek, cél és értékrend, van együtt gondolkodás, a tanuló csoportba tartozók „mi” érzésének megléte, akkor erősíti. Én a közösséggel együtt tanulok, ahová mindenki hozza a saját személyiségét, értékeit, nézeteit, tapasztalatait, tudását, és ezáltal jelenik meg a tanuló csoportban a közösséghez tartozás érzése.
Egy számomra érdekes filozófia megközelítést találtam, és szeretném ezt megosztani veletek. John Rawls filozófus (1997) a társadalom igazságosságának kérdését, mint az egyik legfontosabb problémát állítja a modern emberi együttélés középpontjába.
Felkeltette a figyelmemet: igazságosság! Információs társadalom igazságossága? Igaz lehet ebben a környezetben is? Ha a hagyományos társadalomban igaz lehetne, akkor akár az információs társadalomban, (az elektronikus tanulásban) is. Rawls rendkívül eredeti, ugyanakkor egészen egyszerű gondolatkísérlet segítségével próbálta megvilágítani az igazságosság alapelveit. Elképzelésének lényege, hogy egy képzeletbeli, „eredeti állapotnak” nevezett helyzetben mindannyian megválaszthatjuk, milyen berendezkedésű társadalomban kívánunk élni. Ám ezt a döntést a "tudatlanság fátyla" mögött kell meghoznunk, azaz anélkül, hogy tudnánk, milyen helyzetünk lesz ebben a társadalomban: vagyis szegények vagy gazdagok, elnyomottak vagy uralkodók leszünk-e; sőt, még azzal sem lehetünk tisztában, hogy okosak, szorgalmasak és szépek leszünk, vagy esetleg visszataszító, tökkelütött szerencsétlenekként csöppenünk az "új világba".
Rawls érvelése szerint egy ilyen helyzetben egy olyan társadalom létrehozására kötnénk szerződést, amelyben a legrosszabb sorúak sora még mindig elviselhetőbb, mint más elképzelhető rendszerekben - egyszerűen azért, mert tudjuk: mi is kerülhetünk a legrosszabb sorsúak közé, és így igyekszünk csökkenteni, és elviselhetővé tenni az ezzel járó szenvedést. Bár az így kialakított társadalomból a társadalmi különbségek nem tűnnének el, de a lehető legkisebbek lennének. Hogyan kapcsolódik az elmélet az igazságossághoz? Azért nevezhetjük igazságosnak az így kialakított képzeletbeli helyzetet, mert a tudatlanság fátyla mögött - Rawls szerint - pontosan úgy érvelünk, ahogy az igazságosság természetéről folytatott ideális vitában tennénk: vagyis az egyéni előnyök és erények mérlegelése nélkül!

Mennyi ismeretre, készségre van/lenne szükség, mennyi mindennek kell összhangban lenni?
1. IKT eszköz, Internet
2. kompetencia, kulcskompetencia (a tanuló kompetenciái online és offline környezetben ugyanolyanok)
3. képesség, érték, attitűd
4. megelőző tapasztalat
5. kulturális háttér
6. hol tanul?
7. on-line tanulási környezetekhez tartozó fogalmak, ismeretek
8. digitális írástudás (digitális tudásépítés): (gmail/e-mail fiók, facebook, blog, twitter, Ustream, Youtube, RSS, mindmeister.com, Linkedln profil, eetikett.hu)
9. aktivitás, motiváltság, az időbeosztás és tanulási rend elkészítésében tanulási útmutató segít, illetve a csoportban tanulók felől érkező visszajelzések. A pedagógiai munka nagyobb része itt a képzés indulása előtt jelentkezik, de a kezdő tanulók esetében az első néhány alkalommal a tanulási rend mentori ellenőrzésére is szükség lehet, hiszen ekkor a tanár még időben tudja tanácsaival ellátni, jó irányba „terelni” a tanulót, lehet ez építő kritika (nem keverendő össze a romboló kritikával).
10. tartalommegosztás (egyéni nézőpont közösségi megosztása), (BLOG, GOOGLE GROUPS, TWITTER, FACEBOOK, IWIW, RSS, GOOGLE READER – mikor nyomjuk meg a „megoszt” gombot?)
11. plágium és ePortfólió
12. extrovertaltság (kifelé forduló típus) és anonimitás
13. kapcsolatfenntartó kommunikációs szokások
14. információ keresése, információ szelektálása és menedzsmentje (információ: az információ, amely végtelen, nem ismer sem térbeli, sem időbeli határokat, korlátlanul megújítható, bárki által birtokolható. Az információ megszerzésének, birtoklásának folyamata pedig a tanulás. „Tudás alapú társadalomban létezni és érvényesülni annyit tesz, mint megtalálni az adott pillanatban szükséges információt, és érvényesíteni azt.” (Kulcsár Zsolt)
Menedzsment: a források tervezése, szervezése, irányítása, dokumentálása ...
Információ keresése: A Szabadszavas keresőkkel csak a weben található információ egy részében, az úgynevezett Látható weben kereshetünk. A Láthatatlan weben található információk fellelése jóval körülményesebb, de nem lehetetlen. Tehát a világ összes információjának csak egy kis része van jelen az interneten, ráadásul a Fontos keresők ennek csak egy kisebb hányadát veszik fel adatbázisukba. Mindezek ellenére meglepõen sok kérdésre választ találhatunk a keresők segítségével.
A szöveges információk keresése leggyakrabban Szabadszavas keresők segítségével történik, melyek teljesen automatizált módszerekkel gyűjtött adatbázisból keresik ki a megfelelő találatokat, majd rangsorolják azokat. A találatok rendszerezésében két fő tényező játszik szerepet: az első a felhasználó által megadott Kereső-kifejezés, a másik pedig a kereső saját Rangsorolási mechanizmusa. A különböző Kulcsszavakra nemcsak a találati halmaz lesz más és más, hanem a találati oldalak rangsorolása is eszerint módosul. A hatékony szabadszavas keresés kulcsa tehát a jó Kereső-kifejezés megválasztása. Szűkíthetjük a keresést több megadott kulcsszóval, vagy a megadott kulcsszavak idézőjelbe tételével: ezzel a kifejezés pontosan a megadott formában tartalmazó oldalakra szűkíthető a keresés.
Két okból kaphatunk túl kevés találatot: vagy tényleg kevés oldalon írnak a keresett témáról, vagy nem jól fogalmaztuk meg a kérdést. Az első esetben megpróbálkozhatunk másik kereső használatával, de talán érdemesebb először meggondolni, hogy miképpen adhatnánk meg másképp a kulcsszavakat. A legnyilvánvalóbb, ha kevesebb kulcsszót megadva bővítjük a keresési halmazt.
Ha nem találjuk a választ, egyik lehetőség, hogy a Szabadszavas keresők segítségével nem a keresett fogalomra, hanem a fogalom témakörére keresünk rá. Másik megoldás, hogy tematikus szervezésű információforrásokhoz fordulunk (Tematikus katalógusok, linkgyűjtemények), vagy egyéb Közösségi webhelyeket keresünk fel (Wikipédia, del.icio.us, stb.).2

Írhatnám akár - Koros Eszter bejegyzésének címére mintázva - ember legyen a talpán az online tanuló.

Forrás:
Ollé János blog: http://bit.ly/fgMqP2
2 http://bit.ly/bD5D0K
http://bit.ly/m3N2Es
1 Kocsis Éva – Szabó Katalin: A Posztmodern vállalat. Tanulás és hálózatosodás az új
gazdaságban. Budapest, 2000, Oktatási Minisztérium.

Online tanulási környezet kicsit másképp

Magyar Erika „A társas hálózatok intelligenciája” című bejegyzése adta az ihletet a heti második bejegyzésemhez. Erika olyan érdekes dolgokról írt, hogy eszembe jutott egy magyar virtuális közösség, akikről nemrég hallottam és olvastam is. Tudást – ismereteket osztanak meg egymással (mint mi is) csak kicsit másképp teszik, mint amit megszoktunk.

 A dotcom-lufi 2001-es kipukkanása után megmérték, hogy az internetes iparág bibliájának számító Wired című hetilap az összeomlást megelőző hónapok, évek során milyen gyakorisággal használta a "forradalom" szót. A kutatás eredményeképpen kiderült, hogy minden negyedik héten írták azt egy új weboldalról, hogy az most aztán tényleg és alapjaiban és visszavonhatatlanul megváltoztatja életünket. Az utolsó előtti internetes forradalom pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor elkezdtek népszerűvé válni az internetes társas hálózati oldalak. Néhány hónap, 1-2 év alatt ezek a szolgáltatások elképesztő mennyiségű felhasználót gyűjtöttek maguk köré. A 2002-ben indult magyar iwiw-nek ma több, mint kétmillió felhasználója van, a hasonló elven működő amerikai Facebooknak ez idő alatt 21 millió tagja lett ( s azóta percenként többezren csatlakoznak), a myspace 174 milliós felhasználói tábort épített fel maga köré.

Az iwiwnek minden oka meglehet a büszkeségre: a honlap abszolút nagyságban is a legnagyobbak közé tartozik, és ha ezt a számot a piac nagyságához mérjük, kiderül, hogy a 10, maximum 15 millió magyar ajkú emberből két milliót összegyűjteni arányaiban jobb teljesítmény, mint az 250 milliós Egyesült Államokban 21 milliót. Ez rohamos növekedés több kérdést is felvetett. Például, hogy minek köszönhető ez az elképesztő ütemű növekedés, s hogy vajon mihez is kezd majd egymással az a sok ember, ha már egyszer ilyen jól összejöttek? Erre azóta is sokan sokféleképpen keresik a választ.

Az online környezet ezzel szemben egy azok közül a médiumok közül, melyet kapcsolattartásra használunk. Ha elfogadjuk azt a Marshall McLuhan-i tételt, hogy ezek "a mediális rendszerek valójában az emberi idegrendszer kiegészítéseként, protéziseként funkcionálnak, ahol a humán komponens, a wetware, a hardware és a software különös szimbiózisban alkotnak egyedi rendszert, az a magyarázat is felmerül, hogy azért van mindannyiunknak egy kicsit több ismerőse az interneten, mert ebben a környezetben a gyenge kapcsolatok létrehozásának és fenntartásának gyakorlatilag semmilyen költsége nincs. "Más szóval az iwiwen, Facebookon semmibe se kerül egy távoli ismerőst bejelölni, ráadásul ez a fajta kapcsolat nem felejtődik el, azaz időben a számuk csak egyre nő. Az internet nemcsak e kapcsolatok fenntartását, de működtetését is megkönnyíti.

Érdemes elgondolkodni, hogy a fontosnak, hasznosnak bizonyuló információk mekkora hányada származik a gyenge kapcsolataink köréből, és rá fogunk jönni, nagyobb, mint gondolnánk. Richard Wiseman brit pszichológiaprofesszor ezt egy sajátos kutatással támasztotta alá. Ő annak próbált utána járni, hogy mitől szerencsések egyes emberek és mitől érzik magukat szerencsétlennek mások. A kutatásból az derült ki, hogy amint az várható volt, a szerencséseknek és szerencsétleneknek pontosan ugyanakkora eséllyel lesz telitalálatuk a lottón. De a két csoport nagyon különbözik abban, hogy mennyire nyitottak a világra. A szerencsések sokkal több kapcsolattal rendelkeznek, sokkal nyitottabbak az újdonságokra, mint szerencsétlen társaik. A több kapcsolat, a nagyobb nyitottság pedig jelentősen megnöveli a szerencsés találkozások esélyét. A nagyszámú gyenge kapcsolattal talán egy kicsivel szerencsésebbek lehetünk. A kapcsolattartás olcsósága és a személyiség részévé tett digitális információk kialakítása nemcsak a már létező gyenge kapcsolati háló működtetését teszik könnyebbé, de jelentősen megkönnyíthetik az egymást még nem vagy csak alig ismerő, de hasonló érdeklődésű, hasonló értékeket valló emberek egymásra találását is. Más szóval ezek a társas hálózati szolgáltatások az új, virtuális közösségek kialakulásában is kulcsszerepet játszhatnak.

A közösség fogalmának nincs egy mindenki által elfogadott egyszerű definíciója. Ami fontos lehet, a "mi" és a "többiek" közötti különbségtétel képessége. Közösségről közösségre, korról korra más és más tényezők vannak hatással arra, hogy mi különböztet meg minket mindenki mástól. A munkahely, a közös lakhely ugyanúgy kijelölhet egyfajta közösséget, mint a közös nyelv, a közös érdeklődés, a közös ünnepek, a kölcsönös segítségnyújtások rendszere, vagy egy multikulturális társadalomban az egymással megosztott különbségeink. Gondoljunk csak a heti témánkhoz érkező, számos megközelítésből fakadó bejegyzésekre.

A közösség e sokféle lehetséges megközelítését egy és ugyanaz a dolog fogja össze: a közösség tagjainak kommunikációja, az a mód, ahogy a közösség tagjai kapcsolatot teremtenek egymással, a környezetükkel, a múltjukkal. Ebből következően nagyon másfajta közösségek fognak kialakulni ott, ahol a közösséget a szóban átadott/megosztott tudás szervezi, és ott, ahol a közös tudás, élmények alapja a tömegkommunikációs eszközökön keresztül érkező információ. Az internet elterjedése sok szempontból újrarajzolja azt a kommunikációs teret, melyben a közösségek létrejönnek, fennmaradnak, megszűnnek. Az online kommunikációs csatornák nemcsak saját ismerőseinket hozza karnyújtásnyi távolságra, de sok százmillió ismeretlent is. Többekkel, olcsóbban van lehetőségünk kapcsolatot teremteni, mint korábban. Ez a tény, ha át nem is írja eddigi közösségfogalmainkat, mindenképpen újabb jelentésekkel gazdagítja.

Azok a közösségek az igazán érdekesek, melyek az internet nélkül nem vagy csak jóval nehezebben jöhettek volna létre. Itt van hát egy olyan online közösség, amelyik kizárólag az internetes hálózatot használja kapcsolattartásra, és a maga nemében egészen különleges világot teremtett. Ez a közösség a karagarga.net. (Korábban sosem hallottam róluk).

A karagarga.net egy illegális filmarchívum, underground könyv- és zenetár, melynek tagjai arra tették fel az életüket és szó szerint a szabadságukat, hogy megőrizzék és a közösség számára elérhetővé tegyék a globális film- és zenei termés kevésbé népszerű, a hagyományos csatornákon keresztül nem vagy csak nehezebben hozzáférhető részét. Nehéz a közelükbe férkőzni, weboldalukon is csak szolid, visszafogott szöveg olvasható:

„If you want the love, you have to log in.
If you have already registered but never received the confirmation email, try this page.”

Ennek a közösségnek a világ minden tájáról összesen alig 10 000 tagja van. A közösség, mint az internetes közösségek jelentős része, egy erősen speciális érdek és érdeklődés körül jött létre. Ez az érdeklődés a piacon nem kapható, könyvtárból nem beszerezhető filmek, zenék, szövegek archiválása, hozzáférhetővé tétele. Sok esetben akár idegen nyelven is.

Az online közösségi hálózatok mottóját Pierre Levy kommunikációkutató, szociológus fogalmazta meg röviden, de annál lényegre törőbben: "Senki nem tud mindent. Mindenki tud valamit. Minden tudás az emberekben rejlik." A való világ normái azt diktálják, hogy ritkán kérjünk a gyenge kapcsolatainktól a minimálisnál nagyobb erőfeszítést igénylő szívességet. Ezzel szemben az online világban mindennapos az, hogy Barry Wellman online közösségekkel foglalkozó kanadai szociológust idézve "a közösség tagjai olyan embereknek nyújtanak információt, segítséget, társaságot és a valakihez tartozás élményét, akiket alig vagy egyáltalán nem ismernek". Mivel ez egyformán igaz mindenkire, ezért aztán nem kell félni attól, hogy az önként felajánlott erőforrások viszonzatlanok maradnak: Howard Rheingold, a Virtuális Közösségek című könyv szerzője szerint "lehet, hogy az az ember, akinek én segítettem, soha nem lesz abban a helyzetben, hogy segítsen nekem, más viszont igen". A Karagarga közössége is ezen elvek mentén működik. Minden egyes filmet valaki a saját gépéről, a saját internetkapcsolatát használva oszt meg a többiekkel. A közösség tagjai végzik a feliratozást, ők fordítják a feliratokat. Ők azok, akik értékelik és katalogizálják a filmeket. Ezek az emberek nemcsak azt a tudást osztják meg egymással, amit egy-egy ritkaságról esetleg csak ők tudnak, de a technikának köszönhetően képesek egymással megosztani magukat az alkotásokat is. A karagarga.net egymással személyesen talán soha nem is találkozó felhasználóit azonban nem csak a közös érdeklődés és a közös cél kapcsolja össze, de azok a szabályok is, melyek a közösség életét szabályozzák. E szabályok némelyike az önvédelmet szolgálja. Mivel tevékenységük egy része a Föld minden egyes országában szerzői jogi törvényekbe ütközik, ezért például alaposan megnézik, hogy kit vesznek fel maguk közé. Más szabályok arra szolgálnak, hogy a közösség hű maradhasson önmagához. Például a keresett hollywoodi nagyfilmeket megosztókat kizárják maguk közül, ahogy kizárják a közösségből azokat is, akik potyautasként viselkednek, és nem tesznek hozzá a közös erőforrásokhoz. Ezzel szemben nagyra értékelik azt, ha valaki aktív tag, sokat és jókat szól hozzá a fórumokban zajló beszélgetésekhez, értékes munkát végez, vagy más módon járul hozzá a közösség gazdagságához. Ezek az írott és íratlan szabályok részben a közösség alapítóitól származnak, más részük a sok ezer fórumtéma sok tízezer hozzászólásán keresztül alakult ki az évek során…

Mi nyíltan, online írjuk a véleményünket, és megosztjuk az ismereteinket az arra kíváncsiakkal. Éppen ezért felelősségünk is nagyobb. Ugye hogy vannak párhuzamok, a mi konnektivista önképzésünk és a karagargások között? :)

Forrás: Mindentudás Egyeteme előadások 2007
Pléh Csaba: A mindent átszövő hálózatok, Bodó Balázs: Hatalmas hálózatok, internetes közösségek, társas hálózatok 

Motiváció és elektronikus oktatási környezet

A különböző pszichológiai elméletek alapvetően három felfogáscsoportba oszthatók abból a szempontból, hogy milyen összefüggéseket feltételeznek a személy vagy a személyiség motívumai, a környezet és a cselekvések között. A behaviorista pszichológia felfogás a cselekvések magyarázatában elhanyagolja a személyiség szerepét, és közvetlen összefüggést feltétételez az egyén környezete és cselekvései között. Az úgynevezett tulajdonságelméletek a cselekvéseket alapvetően a személyes

motívumokból kiindulva magyarázzák. A tanuláselméletek a lelki motívumokon belül az egyének azon kognitív motívumait hangsúlyozzák, amelyek főleg a mindenkori környezet hatásait közvetítik. Léteznek olyan összetett felfogások is, amelyek a tulajdonságelméletek és a tanuláselméletek összeegyeztetésére törekszenek. E felfogások egyaránt hangsúlyozzák mind a személyiség, mind a környezet szerepét a cselekvések magyarázatában, és a cselekvések motívumait részben személyes, részben instrumentális motívumoknak tekintik. „Rámutatnak arra, hogy bizonyos körülmények között alapvetően a személyiség tulajdonságai, más körülmények között alapvet en a környezeti tényezők határozzák meg a cselekvéseket.”

KISS ÁRPÁD szerint „Motiváción azoknak a különböző eredetű indítékoknak együttesét értjük, melyek a tanulót a tanulásra ráveszik, és a tanulási kedvet és elhatározást a tanulás végéig ébren tartják. Semmilyen életkorban nincsen sikeres tanulás motiváció nélkül.

A tanulási motiváció a tanuló által meghatározott folyamat, amely önszabályzó interakciókon keresztül valósul meg. Alakulásának folyamatában nagy jelentősége van az egyén aktív önszabályozásának. Pedagógiai megfontolásból a tanulási motiváció négy szintjét különböztetjük meg. A beépült (internalizált) tanulási motiváció, a belső (intrinsic) tanulási motiváció, a külső (extrinsic) tanulási motiváció, és a presztizs motiváció. Minél inkább önirányító egy tanulási forma, annál nagyobb a jelentősége a tanuló belső motivációjának. Önszabályozó tanulásról akkor beszélhetünk, ha egy személy önmagát motiválja, és a tanulási tevékenységét önállóan, önmagáért tervezi, strukturálja, vezérli és kontrollálja. Az önszabályozás nem más, mint a személyes célok megfogalmazásának képessége, mely összhangban áll egyrészt az egyén szükségleteivel, másrészt rugalmas tanulásstratégia-kiválasztó képesség is, mely a menet közben fellépő konfliktusok megoldását szolgálja.

A hatékony tanuláshoz

· olyan kihívást jelentő feladatok kellenek, amelyek hatnak a tanuló önszabályozó képességére, ami segít irányítani és befolyásolni a problémamegoldó folyamatot;

· olyan önmegvalósításra kész én szükséges, mely a feladatot kihívásnak tekinti, s megoldásra készteti az adott egyént;

· valamint megfelelően hatásos környezeti feltételek szükségesek.

Egy tanulási feladat megoldását elemezve mindig az egyén aktuális motivációs állapotát és az adott szituációt együttesen kell figyelembe venni

A napjainkban egyre inkább előtérbe kerülő kompetencia alapú képzés alapfeltétele az „értő tanulás”, melyhez a tudás alakulásának folyamatos követésére van (lenne) szükség. „Ha napi, de legalább heti szinten egyénileg követhető lenne minden tanuló haladása, akkor ezen információk kumulálása sokkal használhatóbb visszajelzést adna az iskolai vezetés és oktatáspolitika számára, mint az időszakos reprezentatív elmérések. Ez technikailag ma már elérhető távolságra van, csupán hozzáállás és szervezés érdése.

A számítógéppel támogatott oktatás csaknem „korlátlan teret” nyit az azt felvállalók

számára. Már az egyszerű (off-line) programok is kiválthatják a tanulás legegyszerűbb folyamataiban, például a tanár-diák interakcióban megjelenő visszajelzéseket. Egy megfelelően kidolgozott oktatóprogram képes a tananyag megértésének mélységét, min őségét tesztelni, és ezt a tanuló számára azonnal visszajelezni, s őt egyben a hiányosságok pótlására szolgáló tananyagot is felajánlani. A számítógép nem pótolhatja minden esetben a tanárt, de a legtöbb esetben remekül kiegészítheti munkáját. A formális tömegoktatás egyik legnagyobb problémája, hogy nem tudja kezelni a tanulók

között levő sokféle és nagymértékű különbséget, így az átlagra méretezett eljárásaiból senki sem az optimális mértékben profitál. Az oktatás individualizálására irányuló törekvések megvalósításának legfőbb akadálya a tanári kapacitás szűkössége volt. „Az IKT alkalmazásával mindinkább lehetővé válik, hogy a tanulók saját tempójukban haladjanak, mindenki azt tanulja, amit még nem tud, egy probléma megértéséhez azt az információt kapja, ami nála éppen hiányzik.” Sokan használnak ma már interaktív oktatási segédanyagokat és még többen tennék, ha rendelkezésre állnának olyan programok, amelyeket „csak alkalmazni” kell. Véleményem szerint az elektronikus oktatásnak azonban ma még kevés az „aktív résztvevője”. Egy tananyag interaktív kidolgozása idő igényes, az adatbázisok kialakítása és feltöltése pedig igen költséges. A központilag támogatott projektek eredményeként létrehozott programcsomagok viszont gyakran kerülnek „vakvágányra”.

POLÓNYI ISTVÁN a tanulást az élő szervezet működéséhez hasonlítja: „mint ahogy az élő szervezetnél az inputok a szervezet működéséhez szolgáltatnak energiát, s az égéstermékek eltávoznak, a tanulásnál is az input információk nagy része elfelejtődik, s a szerkezetük, összefüggéseik az, ami megmarad.” Az oktatás során a pedagógus szerepe éppen ezeknek az összefüggéseknek a szemléltetése, megértetése – és persze a motiváció fenntartása. Nem az információk tömegére, hanem olyan információkra van tehát szükség, amelyek az információfeldolgozást támogatják, s amelyek az elsajátítatni kívánt összefüggések megértését segítik elő.

Az elektronikus tanulás során a tanulók és a tanulás technológiájának kapcsolata sem elhanyagolható. Kutatások során kimutatták, hogy azok a tanulók, akik az online tanulási képességet elsajátíthatónak tartják, pozitívabb elvárásokkal rendelkeznek a tanulás ezen formájának kimenetele iránt, az alkalmazás során kevésbé idegesek és magasabb teljesítményt is érnek el. Azon tanulók, akik azt gondolják, hogy az online tanulási képesség viszonylag rögzített készség, sokkal idegesebben állnak a tanuláshoz, kevesebb sikerről számolnak be és teljesítményük is alacsonyabb. Ez azt bizonyítja,

hogy a tanulóknak az online tanuláshoz való hozzáállása és az az erő kifejtése, amellyel ezt a készséget fejleszteni akarják, alapvető fontosságú motivációjuk és az online tanulásuk teljesítménye során.

A tanulóközpontú oktatási formákban a tanulás testre szabott, a diák rugalmas, saját idő beosztáshoz igazítható képzést kap, meghatározza a tanulás ütemét és helyét, emiatt viszont a sikerhez nagyfokú motiváltságra, fegyelemre és önállóságra van szükség. Vannak, akik ezt kiváló lehetőségnek tartják, mások viszont hátrányként élik meg.

Az elektronikus eszközökkel támogatott tanulás elfogadásának legkomolyabb gátja az infrastrukturális gondokon túl a technikával szembeni idegenkedés, a technológiai eszközök készségszintű használatának (digitális írástudás) hiánya 2 , illetve az új és szokatlan helyzet miatti szorongás. Nemzetközi vizsgálatok szerint a kezdeti motivációs tényezők nem feltétlenül elégségesek ahhoz, hogy végig fenntartsák a lelkesedést. Ezért ezekben a képzési formákban „a motiváció meg őrzésében szükséges, hogy az intézmény folyamatosan támogassa a tanulókat, ami azt jelenti, hogy alaposan

átgondolt és lefektetett elvárás rendszerre, állandó visszacsatolásra és következetes teljesítmény értékelésre van szükség.”

Egy igazán jó, interaktív oktatástámogató rendszer azt a „filozófiát” képviseli, amelynek a lényege a motiválás – aktivizálás – differenciálás –visszacsatolás

Az oktatás elektronikus támogatása mindenképpen hozzájárul a tanulók ismereteinek bő vítéséhez és képességeinek fejlesztéséhez, azonban alkalmazásának „mindennapossá” válása véleményem szerint még várat magára. Ennek egyik oka a tanulók hozzáállása az elektronikusan elérhető oktatási anyagok használatához. Ki kell alakulnia annak a „kultúrának”, amely nem a feladatok azonnali kinyomtatását és „hagyományos” úton történő megoldását jelenti, elveszítve ezzel az interaktivitás adta előnyt. A

másik ok a tanárok hozzáállása. Az interaktív tananyagok elkészítése nem kis munkát és kreativitást követel, mindemellett a végső megjelenése csak csapatmunkában valósítható meg. Úgy gondolom azonban, hogy a „befektetés” hosszú távon mind a tanulók, mind a tanárok számára „gyümölcsöz õ ”lehet.

Forrás:

Korom Erik MultiMédia az Oktatásban 2007 konferencia Budapesti Műszaki Főiskola, 2007. augusztus 23-24.

Réthy Endréné: A tanítás-tanulás hatékony szervezése: (Motiváció és az önszabályozó tanulás tanulmány, mely az Educatio, Bp. 2008. tanulmánykötetben jelent meg.)

Demokráciára nevelés? A magyar kudarcok lényege: a nem organikus társadalomszerveződés. Hogyan lehetne organikus?

A szociológia (pl. Szűcs Jenő, Csepeli György) régen kutatja a magyar történelmi fejlődés szervetlenségét, annak következményeit, de a megoldás az andragógia, azaz, a népművelés kezében van. Illetve a teljes oktatási folyamat megértésén múlik.
Hiszen, a normákat a kultúra átadásának-átvételének folyamatában - az oktatásban és a művelődésben - sajátítjuk el.

A magyar társadalom és a magyar oktatási rendszer működése analóg.
A társadalmi rendszer azokból az emberekből épül fel, akik az oktatási rendszerben szocializálódtak. Akik tanulóként ahhoz szokhattak hozzá, hogy az ő akaratuk másodlagos. A tanítási-tanulási folyamatnak ők csak szenvedő alanyai, nem alkotói.


Az aktuális kérdésem ezen bevezető után az, hogy van-e magyarázat arra, hogy Magyarországon miért nem jön be semmilyen ideológia vagy rendszer: a kereszténység se, a felvilágosult abszolutizmus se, a kapitalizmus se, a szocializmus se, a polgári demokrácia se? A cigányság integrációja se?

A magyarság mint egész anarchikus (instabil) viselkedésének (pl. az adóelkerülésnek), szerintem, a hatalom nem szerves jellege a magyarázata. Arra gondolok, hogy évszázadokon át olyanok vezették az országot, akiket elnyomóknak tekintett a lakosság nagy része. Hiszen se a törökök, se a Habsburgok nem tűntek a magyarság felelős vezetőinek. Majd a XX. században az MSZMP-t az ellenzékiek a SZU bábjának tekintették.

Szerintem, ez a hatalomellenes életérzés, kultúra nem mindig volt indokolt, de tehetetlensége folytán fennmaradt. Mert pl. Széchenyi Istvánt, a felelős magyar nemest nem gátolták meg a Habsburgok abban, hogy hidat építtessen, lóversenyeket, civil kaszinót szervezzen. A Habsburgok nem akadályozták azt, hogy a magyar nemesség szerves értelmiségként viselkedjen, pusztán aggódtak a birodalom egységéért.
Vagy Hruscsov szovjet pártfőtitkár sem akadályozta Nagy Imre magyar miniszterelnök reformjait 1953-ban. Brezsnyev, Andropov vagy Gorbacsov nem akadályozták meg Kádár Jánost abban, hogy a magyar szocializmust rugalmasabbá tegye, engedélyezze a háztáji gazdálkodást, a gmk-kat. A szovjeteket nem zavarták se Nagy Imre reformjai, se Kádár Jánosé. Ők a szocialista tábor mint birodalom egyben tartásáért aggódtak.

Mégis fellázadtak a magyarok - 1848-ban is, 1956-ban is, 1989-ben is. A birodalom ellen. Mert úgy érezték, hogy nem az ő birodalmuk.

Vajon, utólag, objektívebben megítélve, nekünk magyaroknak érdekünk volt-e egy szervessé váló birodalom, tehát egy olyan birodalom felbomlasztása, amelyben a vezetők felelősen viselkednek - a nemzet érdekeinek hosszú távú figyelembevételével?
Szerintem, nem volt érdekünk - de néhányan - a kellemetlen történelmi tények általánosítása miatt - abban hittek, hogy le kell rombolnunk a birodalmat, a korábbi rendet. S az ő hangjuk volt az erősebb. Abban reménykedtek, hogy majd létrejön egy még organikusabb társadalom. De nem jött létre.

Az egy kulturális, népművelési kérdés, kulturális antropológiai diagnosztikai kérdés, hogy miért bomlaszt fel a nemzet egy olyan birodalmat, amelyet akár fenn is tarthatna, és jól járna vele. A másik kérdés, hogy hogyan lehetne organikus, organikusabb a magyar társadalom? Egyáltalán, hogyan jön létre az organikus társadalom.

Elemezzük tudományosan! Mi volt a középkor társadalma? Feudalizmus vagy hűbériség. Igen, de nem mindegy, hogy ki a hűbérúr. Nem mindegy, hogy organikus vagy nem organikus a hűbériség. A magyar történelem jó példája annak, hogy olyan hűbérúr is lehet, aki törődik az alattvalókkal, és olyan is, aki korlátlanul kizsákmányolná őket. A török-uralom és részben az osztrák uralom is olyan feudalizmusok voltak, amelyeknél a hűbérúr nem igazán akarta felvirágoztatni alattvalóit. A közelmúlt történelmi eseményei igazolják, hogy mindez a nyugati típusú polgári demokráciákban is előfordulhat. Lehetséges felelős hűbérúr - felelős vezető, és lehetséges felelőtlen vezető.

Mi történik a politikai piaccá váló demokráciában, a kapitalizmusban?
A négyévenkénti választások miatt a hatalmi pozíció ideiglenes - ezért rövid idő alatt meg akarják szedni magukat a politikusok - ugyanúgy, mint a török-uralom alatt a szpáhik. Ez igaz a multikra is - behozzák ide a tőkét, de nem céljuk a magyar állampolgárok jóléte, tanítása, csak a profit. Ha máshol nagyobb profitot kaphatnak, továbbállnak. Tehát a mai politikusok is, a multik is a török-uralomra emlékeztetnek. A nem organikus hűbériségre. Rosszabbak annál a feudalizmusnál is, amikor pl. I. István király vagy Hunyadi Mátyás uralkodott.

Nézzük a mai konkrétumkat: A jelenlegi Fidesz-KDNP koalíció a választásokon részt vevők 53%-át képviseli - úgy, hogy nem tárta fel a programját. Ez az 53% a szavazóképes választók kb. 1/3-át jelenti, mivel 30-40% a szavazástól távolmaradók aránya. Azaz, a magyarok többségét nem képviseli az Orbán-kormány. A választási rendszerbe bele van kódolva az a lehetőség, hogy a magyar társadalom kisebbsége uralkodhassék a többség fölött, amennyiben ez a kisebbség a legerősebb kisebbség. Tehát a fideszes-kdnp-s szavazótábor - a legerősebb kisebbség - amely, gyakorlatilag, teljhatalmat kapott. Nem Orbán Viktor gátlástalansága miatt van teljhatalma a Fidesz-KDNP pártszövetségnek, hanem a választási rendszer miatt. Ráadásul, a magyar választási rendszer - amely politikai piac, szavatossági jog nélkül - lehetővé teszi a megtévesztést.

Mi lehetne a megoldás? A demokráciára nevelés - üres szócséplés, ha nem konkretizáljuk, hogy mit értünk rajta. Szerintem, népképviseletre lenne szükség - arra, hogy ne személytelen legyen a kapcsolat a választók és a politikusok közt, hanem személyes. A választó személyesen ismerje és meghatalmazza azt a politikust, aki képviselni fogja őt. Tulajdonképpen választásokra sincs szükség - elég begyűjteni a kopogtatócédulákat.

Egy ilyen új modell szerint, választási kampányok lennének, de csak az aláírások begyűjtéséig tartanának. Ez nem is annyira választás lenne, hanem inkább csak meghatalmazás - kötött mandátummal. Amivel az járna, hogy ha nem azt képviselik, amit ígérték, vissza lehetne vonni az aláírást. Ez a feudalizmus, a hűbériség fordítottja lenne. A hűbériség lényege az volt, hogy a hűbérúr megválasztotta azokat, akikben megbízott - ők lettek a középvezetők. Az új modellben a választópolgárok egy képviseleti szerződéssel meghatalmaznák azokat, akikkel egyetértenek, akikben megbíznak, ők lennének a képviselőik az Országgyűlésben. Amíg bíznak bennük.

Az állami vezetés és a művelődésben, az oktatásban való vezetés analógiája

Az alulról szerveződési, meghatalmazási elvet az oktatásra, a szabad tanárválasztásra is ki lehetne terjeszteni. A közoktatásra és a felnőttoktatásra is. Ez azt jelentené, hogy az taníthatja a gyermeket, akit a tanulók vagy a szüleik meghatalmaznak rá. Az önkormányzatnak adnia kellene egy listát, hogy kik taníthatnának - és közülük válasszanak.

Jelenleg úgy tűnik, hogy kényszertársadalmakban élünk - ezért történhet a kormányzás ellenünkre, ezért nem érezzük jól magunkat - az iskolákban sem.

A társadalom fejlődik vagy csak a technika? (Z. Karvalics László könyvének továbbgondolása)

Ebben a tanulmányban Z. Karvalics László Az információs társadalom keresése című könyvének az információs társadalom beazonosításával foglalkozó fejezetéhez fűzök megjegyzéseket.

1. Minek a szerepe változott leginkább? A magántőkéé, az államé vagy az információé?

Milyen fogalmi keretben beszélhetünk az információs társadalomról, mi értelme a fogalomalkotásnak, s mi következik mindebből?
Nehéz lenne megcáfolni Z. Karvalics Lászlónak azt az állítását, hogy a média, a szakirodalom szerint egy új diszciplína születésének lehetünk szemtanúi. Ez lenne az információs társadalom tudománya. Igen, de mi a tárgya? Valójában a korábbi tudományágak sem tisztázták, hogy pontosan mi a tárgyuk. Az információs társadalom kérdésköre szerkezetek, tények, összefüggések dzsungele. Vegyük úgy, hogy társadalomelméletről van szó.
A társadalmi folyamatok döntő tényezője az ezredfordulón több dolog is lehetne. Nekünk, magyaroknak kézenfekvő lenne hazánk sorsát leginkább befolyásolónak tekinteni pl. azt a gazdasági liberalizmust, amely a Nemzetközi Valutaalap segítségével, annak nyomásgyakorló erejével hozzájárult Kelet-Európa rendszerváltásaihoz és az azt követő államleépítő folyamatokhoz. Az IMF Williamson tanulmányára építette fel az ún. washingtoni konszenzus alapelveit. Ennek fő jelszavai: liberalizáció, dereguláció és privatizáció.
Eme jelszavaknak megfelelően Magyarországon is megindult egy átalakító folyamat, egyre több területen az állam helyett a magánszféra kezébe került az irányítás, egyre inkább a tőketulajdonosok szabják meg azt is, hogy mi az érték s mi nem az, mit tanuljanak és mit ne.
Eredmény: több évtizeden át stabilan működő és gazdasági fejlődést (GDP-növekedést) mutató országok hirtelen szembe kellett, hogy nézzenek a nagyarányú munkanélküliség és a vele együtt járó nyomor és megélhetési bűnözés újbóli felbukkanásával. Még csökkenő népesség mellett is (mint pl. Magyarország) megoldhatatlannak tűnik a teljes foglalkoztatás kérdése, azaz, a gazdasági szocializáció. Ami a fizetéseket illeti, a pénzügyi szektorban érettségivel is többet lehet keresni, mint orvosi diplomával rezidensként. Ez a fizetési arány orvoselvándorlást eredményez. Miután a termelő szektorból egyre kevesebb a közvetlen bevétele (állami cégek profitja), az állam egyre inkább képtelen fenntartani szociális ellátórendszereit.
Hol bukkan elő az információs társadalom, amikor nincs elég nővér?
A 2008-as pénzügyi világválság is tipikus eseménye korunknak. A monopolkapitalizmus ciklikus válságai a marxizmust idézik. A profitráta csökkenése és a túltermelés újra és újra innovációkat követel a kapitalista országok vezetőitől. Mit tegyenek, hogy ne csökkenjen a profitráta és legyen fogyasztóképes kereslet? A legnagyobb gazdaságban az USÁ-ban a hitelhez jutás megkönnyítését, a másodlagos tőkepiacok kialakítását választották. Tehát nem emeltek fizetést (azért, hogy ne csökkenjen a profitráta), de megkönnyítették a hitelezést (azért, hogy legyen fizetőképes kereslet). Nyilvánvaló, hogy ez a folyamat nem folytatható a végtelenségig – mert eladósodnak az alulfizetett de a fogyasztási cikkeket megvásárolni kívánó dolgozók. Miközben soha nem látott vagyonok halmozódnak fel a tőkések oldalán. A 2008-as pénzügyi válság ennek a folyamatnak a tarthatatlanságára világított rá. A termelési viszonyok hiányosságaira.

De Z. Karvalics László más szemszögből elemzi a folyamatokat.
Mintha nem érdekelnék eléggé a profitrátával, a termelőeszközök tulajdonjogával és a szociális ellátórendszerek fenntarthatóságával kapcsolatos elméletek.
Az ezredfordulótól visszamegy néhány évtizedet a történelemben, annak társadalomelméleti szakirodalmát elemezi, James R. Beniger elemzéséből kiindulván. Beniger csaknem száz társadalomelméleti művet gyűjtött össze, amelyek 1950 és 1984 közt jelentek meg. Ezek címei korszakváltásra (poszt-) és az információ (tudás, kommunikáció, média) megnövekedett szerepére utalnak. Helvey és Daniel Bell fogalomalkotásai („az információ korszaka”, „posztindusztriális társadalom) után Porat a „tudásgazdaságot” állította középpontba. Ez a felfogás tűnik a legelterjedtebbnek. Vajon tényleg a tudás szerepe nőtt meg? Vagy inkább a globális tőke szerepe?
Z. Karvalics nem teszi fel ezt a kérdést. Marad az információs társadalom keresésének vonalán.
Az információs társadalom szempontjából vannak „infoszkeptikusok”, akik – részben az utóbi évtizedekben megfigyelhető negatív társadalmi következmények miatt – nem tekintik minőségi ugrásnak az információs technikák által kiváltott társadalmi hatásegyüttest.
Kling javaslata nyomán az információs társadalommal kapcsolatban három irányzatot különböztetnek meg: utópisták, antiutópisták és empirikusan lehorgonyzottak.
Z. Karvalics az utópisták közé tartozik, de nem vallja be.

2. Az új rendszer eljövetelének kétes bizonyítékai

Mely tények támasztják alá az új társadalmi rend létrejöttét Z. Karvalics László szerint? „Előtérbe került az információ, amely nemcsak eszköz, ennek eredményeként az ipari társadalom fogalmát felválthatja az információs társadalom fogalma.” Az 1990-es években már az új rendszer jellemzésével foglalkoztak: „hálózati elv” és „mobilitás.”
A „bizonyítékok” felszínes tudást tükröznek. Ugyanis az információ a többség számára ma is leginkább csak eszköz, nem cél. Ráadásul, nem is mindig hozzáférhető. Elég ha csak Magyarországon hamarosan szűkülő államilag finanszírozott hallgatói létszámra gondolok. Az ipari társadalmat nem az információs társadalom váltotta fel, hanem a posztindusztriális, amelyben a szolgáltatásoknak csak egy része kapcsolódik a számítógépekhez. Hiszen pl. az idősgondozók, pszichológusok arányának növekedése aligha sorolható ide. Ami pedig a mobilitást illeti – tekintsünk végig Északkelet-Magyarország kistelepülésein. 20-25 évvel ezelőtt az ún. fekete vonatok szállították Budapestre a munkásokat, ma pedig a megélhetési bűnözés virágzik. Az ún. „hálózati elv” a szocializmusban protekciót jelentett, ma is azt jelenti – ezen a téren sok változás nem történt. Legfeljebb annyi, hogy az állami pénzekhez való hozzáférés nagyobb vagyonkülönbségeket eredményezhet ma, mint 25-30 éve.
A tudományos élet képviselői (az informatikusok?) viszont már eldöntötték a kérdést, „eljött az információs társadalom korszaka, ami más, mint a korábbiak”. Bár a téma kissé bonyolult. Alvarez és Kilbourn (2002) háromdimenziós ábrát hoztak létre: témák, távlatok és alapmetaforák. A témák: globalizáció, individualizáció, információ (eszmék sokasága), interakció, hely. A távlatok: technológia, gazdaság/politika, társadalom, oktatás. Az alapmetaforák: forma, gép, kontextus, organicitás, megérzés, tekintély. Ez 120 problémacella. Túl sok. Egyszerűbbnek tűnik az a fölvetés, hogy „A társadalmi folyamatokban előremozdító és fékező erők vannak” (Schement és Curtis, 1997). Ez a felfogás már ismerős a vallástörténetből is, pl. a kereszténységben van Isten és Sátán, Jó és Rossz. Az ideológiában: a haladás és a reakció hívei. Ismerős, de túlságosan szubjektívnek tűnik.
Ha a rendszerszemléletet hívjuk segítségül, kézenfekvő a háromszintű felosztás (makro-, mezo- és mikroszint – Malaguerra, 2001). Vajon mérhető-e az információs társadalom mint állapot? Schement és Curtis (1997) hat jellegzetes mérhető összetevőt sorolt fel: információs javak és folyamatok, az információipar mint a gazdasági fitness mércéje, az információs munkakör mint szakma, a kölcsönös összekapcsoltság, az integrált médiakörnyezet, az új közösségi képletek – a régi elitek ellen. További összetevők: az információs egyenlőtlenségek, a társadalmi csoportok dinamikája, az információs írástudás, az információszabadság és információs önrendelkezés, az információs és kommunikációs technológiák (ICT), az információközpontú világkép, az információtudatos stratégia
A fölsorolt összetevők mind mérhetőek. De ha nem Z. Karvalics logikáját követnénk, vehetnénk más mérhető tényezőket is alapul. Pl. a könyvelők, a biztosítási ügynökök és a brókerek számának növekedését a volt szocialista országokban 1990 és 2008 között. Egyértelmű a növekedési tendencia. S ezekben az országokban az egyetemeken jogász-, közgazdász- és szociális munkás-diplomát szerzők száma is érzékelhetően növekedett 1990 óta. Tehát nemcsak az informatikusok aránya növekedett, hanem a pénzügyi szektor és az államigazgatási szektor egyes foglalkozástípusainak aránya is. Mi csökkent? A mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban dolgozók aránya. Egyáltalán, a termelésben dolgozók aránya. És a természettudományi képzésekre jelentkezők aránya. Mintha a természettudományok jelentősége csökkent volna. Mi a változások kulcsa, fő iránya? Kiknek az igényei számítanak igazán?

3. Társadalomtörténeti megközelítések, eljött-e az önszerveződés korszaka?

Az 1960-as évektől vizsgálják az információs társadalom jelenségeit. James R. Beniger a «The Control revolution» című könyvében (1986) fedezte fel a kontrollválságok problémáját. Szerinte az 1830-tól kezdődő időszak a kontrollválságok és az ezek ellen létrejövő kontrollforradalmak ciklusaival válik értelmezhetővé. Az új információs technológiák először az állami bürokráciának a kontrollfunkcióját erősítették meg, majd az ellenkultúra részévé váltak. Az információs technológiák még régebbi korokra vezethetők vissza.
Ami a közelmúltat illeti, James Martin tanulámányai tükrözik a technológia fejlődését: «számítógépesített», «behuzalozott», majd «telematikus» társadalom. A digitális jövő azonban egyre inkább unalmas témának számít önmagában. A poszt-humán forgatókönyvek iránt ellenérzések vannak. A terminológiai bűvészmutatványok sem adnak érdemi választ a jövővel kapcsolatban. A «tudásalapú társadalom», a «tanuló társadalom», a «hálózat-társadalom» fogalmak nem versenytársai az «információs társadalom» fogalmának. Mert nem tudnak más értelmezési tartományt alkotni. Megváltoznak-e a hagyományos közösségi és intézményi funkciók? Állítólag a térszervezés és időháztartás új mintázatai jelennek meg (William J. Mitchell, 1995). A nemzetállamok átfogó információstratégiai programjai – egy egyetemes információs társadalmi fejlődés építőkockái. A globális információs társadalom a makroszint.
Igen, s az egyetlen egyértelmű változás, amely kimutatható – a technológiai váltás. Amely, természetesen, hatással van a munkaszervezésre, a munkaidő és a munkavégzés helyének rugalmasabbá válására bizonyos munkakörökben. De ez vajon már egy új társadalmi rendszer lenne? Kinek mi jut eszébe?
Csányi Vilmos fölvetette a «globális biokulturális rendszer» fogalmát, amihez a Földnek replikatív egységgé kell válnia. Ez a gondolat feltételezi, hogy a Földön már létre jött egy biokulturális rendszer, ami akár a globális információs társadalom is lehetne. Ezt lenne jó kivinni más bolygókra, akkor válna a Föld replikatív egységgé.
Norbert Wiener, Jürgen Habermas és Luhmann az önszerveződés fogalmát kapcsolták az információs társadalomhoz. Igen, az önszerveződés a civil társadalom fogalmával függ össze, aminek megváltozása átalakíthatja a politikai társadalmat, a jogi-hatalmi viszonyokat. Antonio Gramsci foglalkozott ezen szférák működésével, azzal, hogy mindegyik szférában külön-külön létrejöhet a hegemónia. De vajon létejön-e egy új szemlélet hegemóniája?
A holland Loer Leydesdorff általános elméleti modellt alkotott az önszerveződésre, amit az Európai Unió is alkalmazott.
Itt érdemes megállni és elgondolkodni az önszerveződés, a társadalomszerveződés, a szerves értelmiségi fogalmán. A jogi-hatalmi viszonyok témájánál. Hogyan történik az irányítás, hogyan jönnek létre a társdalom irányító intézményei, hogyan kerülnek pozícióba az intézmények, a társadalom, az akadémia, az egyetemek és középiskolák, általános iskolák vagy az iskolák osztályainak vezetői?
Választások útján, öröklődés útján vagy valamilyen szakmai teljesítmény- vagy képességmérés eredményeként? Vagy így is és úgy is? Az állampolgárok ismerhetik-e személyesen leendő politikai vezetőiket vagy nem? Az állampolgárok beleszólhatnak-e választott vezetőik tevékenységébe, ha azok a vezetők nem teljesítik választási ígéreteiket?
Meddig terjed az intézményi önállóság az új politikai hatalommal szemben – pl. osztályvezetői szintig mindenkit leválthat-e az új politikai hatalom?
Tényleg a többséget képviseli-e az új politikai hatalom, vagy csak a politikailag aktívak többségét – egy adott történelmi pillanatban?
Célja-e az államnak, hogy minden állampolgára számára hozzáférhetővé tegye a tudást, a munkalehetőségeket, vagy válogathat, szelektálhat a neki kedvesebbek és kevésbé kedvesek között?
Az Európai Unió is, Z. Karvalics László is úgy tesznek, mintha a jogi-hatalmi viszonyok konkrétumai, pl. a politikai pártok belső diktatúrája, a szabad mandátum elvének gyakorlattá váló be nem tartása (azaz, a frakciófegyelem kikényszerítésének gyakorlata), a politikai piac szavatosságijog-nélkülisége (a visszahívhatóság intézményébek hiánya), a mindenkori politikai hatalom zsákmányszerző jellege (a vezető posztokra való kinevezések joga a mindenkori kormánypártok privilégiuma), a nemzeti alaptanterv és az érettségi követelmények által megvalósítható nemzeti szintű indokrináció lehetősége másodlagos kérdések lennének. Mintha nem lenne fontos, hogy a társadalom és annak értelmisége organikus jellegű legyen, hiszen a működéséhez elég az is, ha nem organikus. Tehát mintha se a politikai elitnek, se a gazdasági elitnek, se a kulturális elitnek nem lenne igazán fontos, hogy a társadalom önszervező legyen, s az elitek ellenére vajon hogyan alakulhatna át egy társadalom?

4. Thomas Hobbes aktualitása: a társadalom akár vissza is eshet egy korábbi állapotába

Már az európai felvilágosodás hajnalán Hobbesnál fölvetődik a hatalom legitimációjának kérdése. Mi a hatalom értelme, haszna a társadalmat alkotó egyének számára? Hobbes szerint «az ember természettől ellensége a többi embernek». «az ember vérszomjasabb és kegyetlenebb fenavad, mint a farkasok, medvék és kígyók, mert mindenre kész, semmire sincs tekintettel, hogy kielégítse jövendő szükségleteit, amelyeket képes előrelátni.» «A legfőbb jó az önfenntartás. Hiszen a természet úgy rendezte, hogy mindenki a maga javát akarja.» Ha abból indulunk ki, hogy «az ember embernek farkasa» (homo homines lupus est), akkor kézenfekvő, hogy az államra azért van szükség, hogy kordában tartsa az emberek egymás iránti akcióit. Hobbes szerint Anglia polgári forradalma nem más mint az ember visszaesése a természetes állapotba, amikor «tetőpontjukra értek az önző tulajdonosi érdekek összeütközései». «A természeti állapotban az emberek tettei túl vannak jón és rosszon, csak hatásos (sikeres) és hatástalan (sikertelen) tettekre lehet őket felosztani.
Vajon nem ugyanaz történt a magyarországi rendszerváltáskor? Tehát, nem előrelépés, hanem visszaesés az erkölcs előtti állapotba?
Andrew L. Shapiro és David Schenk képviselik a «technorealizmust», ami az esélyek és veszélyek reális láttatását jelenti. «A nemzeti piacok, kulturális és politikai intézmények eróziója gyorsul. A gazdaság és a technológia előreszalad, a közösségi és identitásképletek lassabban alakulnak át.» – írta Z. Karvalics. De nem értékelte, hogy ez az átalakulás milyen irányban mutat, pozitív vagy negatív irányban, garantálja-e bármi a nagyobb együttműködési hajlandóságot? «Az értékvilág belső arányai változnak meg. A jelenről akkor írhatók autentikus elemzések, ha az értékszempontok autentikusak, megfelelően érvelnek és kontextusuk van.» – írta Z. Karvalics László.

Igen, de hogyan? Hogyan garantálható, hogy az értékszempontok autentikusak legyenek? Hogyan kerülhetők el az álviták, az irracionalitás? «Megnő az ismeretterjesztő műfajok szerepe.» De mi ad iránytűt az ismeretterjesztők számára a mai, egyesek által posztmodernnek tekintett világban?
James Beniger elemezte a társadalomelméleti fogalmakat. A technológiai változások ideig-óráig elfedték azt a tényt, hogy az információs társadalom kérdésköre társadalomtudomány. Igen, ez a lényeg. S a társadalom nem lineárisan fejlődik, hanem ad hoc. Alkalmanként előremegy, alkalmanként visszaesik, erköcsileg vagy akár tudományosan is. Persze, leginkább csak a társadalomtudományokban van esély a visszaesésre. Az egyéni érdekek miatt. Hiszen, miért lenne fontos a haladás annak, akinek több hasznot hoz a visszaesés? A jóléti államoknak nagyobb a közvetlen költsége, mint a rendőrállamoknak, akkor miért tartanák fenn a jóléti államokat a nagytőkések?.Vagy miért tartanák meg az erről szóló elméleteket – a társadalomtudományokban?
A természettudományok, a technológia terén, lineárisabb a fejlődés, nehezebb ellenérdekeltséget felfedezni, a verifikáció, a kísérleti bizonyítás lehetősége miatt egyértelműbbnek tűnnek a dolgok. Az evolúció menete a számítástechnikában lineáris: hardverek, szoftverek, hálózatok, rendszerek, információtechnológia, tudástechnológia.

5. Kételyek a társadalmi és a technológiai fejlődés párhuzamosságával kapcsolatban

„A társadalomelmélet tükrözi az adott kor technológiai színvonalát.” – írta Z. Karvalics László. Ez talán egy megalapozatlan, de legalábbis, félreérthető állítás. Félreérthető, mert egyrészt a felé nyomja az ember gondolatmenetét, hogy a társadalomelmélet garantáltan előrehalad, másrészt a felé, hogy garantáltan megbirkózik az új veszélyekkel. A közelmúltból ennek ellenkezőjére vannak bizonyítékok, tehát nem halad előre a politikában domináló társadalomelmélet – még az a színvonal sem garantálható, amely korábban megvolt (pl. Magyarországon, Spanyolországban, Egyiptomban a teljes foglalkoztatást biztosító társadalomszervezés); másrészt, elég pusztán a biztonságos energiatermelés kérdését elemezni, az atomhulladékok biztonságos elhelyezése megoldatlan, ugyanúgy mint pl. a felrobbant csernobili vagy fukusimai atomerőművek környezetének rehabilitációja. Azaz, az új korszak képtelen az általa teremtett új problémák azonnali megoldására.

Pusztán annyit állapíthatunk meg, hogy a technológia általában valamilyen hatással van a társadalomra, minimum, létrehoz új a szükségleteket. Ez a fogyasztói társadalom lényege. De az új termék, az új szükséglet nem automatikusan generál új társadalomelméletet, ráadásul, le is rombolhatja azt a régit, aminél nem talál jobbat.


6. Kételyek az információs társadalom narratíváival kapcsolatban

Az információs társadalomnak – Z. Karvalics László szerint – három narratívája van: egy nagy, egy kicsi és egy mini.
A nagy narratíva a japán Shumpei Kumon információ alapú civilizációelmélete. A modell elméleti gyengeségét tükrözi, hogy a kulturális antropológia egy kőkorszaki törzsön is kimutathatja az információs társadalom jellegzetességeit (Lindstrom, 1990).
A kis narratíva Manuel Castells elméleti trilógiája (Az információs korszak), amely az ipari korszakból való átmenetet vizsgálta. Castells többrétegű gazdaságelméleti, politikaelméleti és kultúraelméleti alapvetést kínált, a hálózatiság elvének alkalmazásával keresett új fogalmi keretet. De hiányzik a konfliktusok szerkezeteinek vizsgálata, a médiaelmélet tanulságainak levonása, a kulturális alkalmazkodóképeség vizsgálata, az információs pszichológiai megközelítés – ismerte el Z. Karvalics László. Hozzáteszem, hogy a magyar kormány most éppen szeretné visszavezetni Magyarországot a posztindusztriális társadalomból az ipari társadalomba, azaz, megnövelni az ipari termelés GDP-ben elfoglalt arányát a szolgáltatásokhoz képest. Ez a törekvés elérte az Akadémiát is, amennyiben a természettudományos kutatások anyagi finanszírozását preferálná inkább az állam a társadalomtudományi kutatások rovására.
A mini narratíva az az információstratégia, ami lényegében tervgazdálkodás («információs társadalomépítési program»), s háttértudományok sorát integrálta: a menedzsment-irodalmat (amelynek része a vízióvezéreltség, az adatvagyon-gazdálkodás), az innovációpolitikát, a pedagógiát, a jogtudományt, a nyelvtudományt. Rob Kling az Indiana Egyetemen kezdte el a Társadalmi Informatika Központot. Ezzel önállósította, leválasztotta a pusztán műszaki jellegről. Elismerte, hogy a tudományszociológiai folyamatok elválaszthatatlanok a pénzügyi és gazdasági folyamatoktól.
Az integrált társadalomtudományos kutatásra való törekvést jónak tartom. De akkor miért nem veszik elő pl. az 1968-as új gazdasági mechanizmus modelljét vagy a jugoszláv önigazgatási modellt? Vagy Lenin villamosítási tervét – a GOERLRO-t? Mintha mindenáron újnak, az információs korszak termékének szeretnék mutatni azt, amire már volt példa a történelemben, függetlenül az információs korszaktól.

7. Összegzés

A társadalmi rendszerek kérdése bonyolultabb annál, minthogy egyes tudományos innovációk statisztikai adatai alapján új korszakok eljövetelét állapíthatnánk meg, figyelmen kívül hagyván az aktuális társadalmi viszonyok jellegét. A tudomány és technológia lineáris fejlődése nemcsak nem garantálja a társadalom fejlődését, hanem még annak visszaesését is lehetővé teszi.