Információs társadalom: hatás a gazdaságra, hol a pénz!?

Elgondolkoztatott, hogy mennyire összefügg ez a három fogalom: gazdaság, társadalom, oktatás. Társadalom nélkül nincs gazdaság, gazdaság nékül nincs oktatás és fordítva.
Mondhatjuk az újfajta kapitalista korban fontos szerephez jutott az információ létrehzása, feldolgozása és továbbítása.
"Az utóbbi két évtizedben kialakult új gazdaságot a következő ismérbek jellemzik: információs és globális. Bár az információ és a tudás minden korban döntő alkotórésze volt a gazdasági növekedésnek, az új technikai paradigmát az jellemzi, hogy az egyre erőteljesebb és rugalmasabb információtechnikák lehetővé teszik, hogy az információ maga váljék a termelési folyamatok termékévé. Pontosabban: az új információs technikai iparok maguk is információ előállító eszközök, vagy magát az infromáció előállítását jelentik." (Farkas)
Az információ áramlása mindig is fontos szerepet töltött be a gazdaság fejlődésében, egy dolog változott, megnövekedett az információk terjedésének a gyorsasága. ma már nem hónapokig gyalogolunk, hogy eljussunk egy másik országba, hogy azután onnan újabb hónapok, évek alatt visszatérjünk az újonnan szerzett tudással, információkkal a világról.
Elég egy kattintás az interneten és rövid időn belül információk sokaságához jutunk el. A 80-as évek végére az információs-kommunikációs technológia vezető ágazattá nőtte ki magát, melyre egy hatalmas gazdaság épül fel. Ezzel együtt jelent meg a befektetési piac globalizációja, gondoljunk csak a nagy globális, multinacionális cégekre, akik világszerte részesei az új információs technikák gyártásának, terjesztésének, fejlesztésének. (IBM, Microsoft) A cégek jobb feltételeket kleresve terjeszkednek a világon, a gazdaság nemzetközi jellegébe már beleszóltak az államok is, hiszen nemzetgazdaságukat már a külföldi befektetések is befolyásolják. A piaci versenyt támogatva, engedékenyebbek lettek a távközlési, számítástechnikai és médiapiacon.
Magyarországot sok támadás érte, hogy a távközlés, internet szolgáltatás terén a T-com erősen monopol helyzetet élvez, ezen a területen is elindul majd egy ár-érték verseny a szolgáltatások árának a csökkentése érdekében.
A globalizáció hatása alól nem lehet kivonni egyetlen országot sem, nem hiába alakult ki az Európai Unió országokat összefogó közös gazdasági törekvése, megteremtve a munkaerő, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlását.
Hogyan is működnek ezek a multinacionális cégek? Elsődleges szempont, mint minden gazdaságban érdekelt résztvevőnek a nyereség növelése. Az IKT eszközök lehetővé teszik és olcsósítják szamukra a nagy távolságok áthidalását, a munkaerőbe történő alacsonyabb befektetést a távmunka lehetőségével.
A különböző országok, hogy becsalogassák munkahelyteremtés, befektetés és gazdasági fellendítés érdekében adókedvezményeket adnak nekik.
magyarországon is jellemző, hogy sok fiatal, akik idegen nyelveken beszélnek és valamennyire jó IKT felhasználók, könnyen el tud helyezkedni ezeknél a cégeknél. Ezek a cégek saját képzési rendszerrel rendelkeznek, betanítják az ő speciális folyamataikra a munkavállalót, majd a jól képzett szakembereiket utaztatják a világban a különböző leányvállalataikhoz, ott alkalmazva szakértelmüket, ahol arra a legnagyobb szükségük van.
Ha már nem éri meg nekik egy adott országban, régióban maradni tovább állnak, munkanélküliséget és az állami költségvetésből kieső adók hiányát hátrahagyva.
Éedekes telefonbeszélgetésnek voltam ma a vonaton fültanúja, egy középkorú höly mesélte ismerősének, hogy milyen állásinterjúban volt része: " És valami Power Pointot akartak, hogy csináljak, azt se tudom mi az, és utána azt kellett volna valami pici dologra rámenteni. (pendrive, az ismerős segít) Micsoda? Azt hittem csak elbeszélgetünk!"
Elgondolkoztatott ez a társadalmi egyenlőtlenség, hogyan tudnak az idősebbek megfelelni az új munkaerő-piaci elvárásoknak? Nap, mint nap halljuk a kompetenciák fontosságát, tisztában vagyunk vele, hogy nem a nyelvvizsga bizonyítványunk megléte, hanem az számít, hogy tudunk-e az idegen nyelven beszélni. A Munkanélküli Központok felkészítenek ezekre az új elvárásokra? A náluk elvégeztehő képzések között találunk IKT -ra felkészítő tanfolyamokat? Elszórtan, de igen. Itt erősödik fel az andragógus felelőssége:munkaerőpiacra felkészítés, átképzés, továbbképzés.

Felhasznált irodalom.
Farkas János: Információs - vagy tudástársadalom? Infonia-Aula, Budapest, 2002.
Manuell Castells: A hálózati társadalom kialakulása. Gondolat-Infonia, Budapest, 2005.
Z.Karvalics László: Az információs társadalom keresése. Infonia-Aula, Budapest, 2002.

A kultúraközvetítési viszonyok és a kultúrszocializmus – az én Castells-értelmezésem

Érdemesnek tartom újra áttekinteni a társadalmi folyamatokat megragadni próbáló fogalmakat.
„A termelés (és az azt kiegészítő fogyasztás), a tapasztalat és a hatalom alapján az emberek között kialakuló szimbolikus kommunikáció, valamint az ember és a természet között létrejövő kapcsolat a történelem során bizonyos speciális területeken kikristályosodik, kultúrákat és kollektív identitásokat hozván létre.”
Mit gondol Castells a termelési módokról? Első látásra, marxista terminológia…
„A társadalmi struktúrák kölcsönhatásban állnak a termelési folyamatokkal, és meghatározzák a kisajátítás, az elosztás és a tartalékolás vagy a befektetés szabályait. A szabályok alakítják ki a termelési módokat, ezek a módok pedig determinálják a termelés társadalmi viszonyait, meghatározva a társadalmi osztályokat, amelyek a történelmi gyakorlat révén válnak osztályokká…A kapitalizmusban a fölösleg kisajátításának és elosztásának alapelveit a tőkések határozzák meg, a termelők és termelési eszközeik szétválasztása, a termelési eszközök magántulajdonba vétele, a munka áruvá válása és a tőke (az áruvá vált fölösleg) ellenőrzése alapján…Az etatizmusban a fölösleg ellenőrzése kívül esik a gazdaság területén, és az államhatalom képviselőinek kezében van, akiket leghelyesebben az orosz apparatcsik vagy a kínai lindau szóval nevezhetünk meg. A kapitalizmus arra törekszik, hogy maximalizálja a profitot…Az etatizmus a hatalom maximalizálására… irányul (vagy irányult?), annak érdekében, hogy céljainak vállalását – az azokkal való azonosulást egyre mélyebb tudati szintekre kiterjesztve – egyre több állampolgárra rákényszerítse.”
Próbálom értelmezni. Tehát a termelés, a tapasztalat és a hatalom alapján létrejövő kommunikáció hozza létre a kultúrát.
Mivel azok kommunikálnak, akiknek a termelés során tapasztalatuk lesz és hatalmuk/joguk van hozzá, hogy kommunikáljanak. Azaz, akiknek tapasztalatuk és szólásszabadságuk van. Persze, szólásszabadsága manapság a gyermeknek is lehet, annak, aki nem termel. A mai Magyarországon a többség nem termel, mégis van szólásszabadsága, sőt, választójoga is. Tehát a többség kommunikálhat, legalábbis, szűk körben, illetve az Interneten. Mi a kommunikáció? Ismeretátadási viszony. És érzésátadási viszony. Valamint kultúraátadási viszony is. A kultúra ebben az értelmezésben valamilyen egésszé összeálló ismeret- megközelítés és érzéshalmaz. Tehát a kommunikáció – kultúraátadás is lehet. Vagy részismeret-átadás is. A kommunikációs viszonyok – kultúraátadási viszonyok is.
Mi az az „ember és a természet között létrejövő kapcsolat”? Munka. Vagyis, feladatmegoldás. De feladatmegoldás nemcsak az ember és természet, hanem az ember-ember között létrejövő kapcsolat is. Pl. a tanítás. Vagy az irányítás. Vagy a büntetés. A feladatmegoldások egy részét termelésnek nevezik – anyagi termelésnek, adminisztrációnak vagy éppen tudásiparnak (Machlup) stb. A termelésben való részvétel jogát, kényszerét és feltételeit meghatározzák a termelési viszonyok (a marxi terminológia szerint a termelési viszonyok és a termelőerők együtt alkotják a termelési módot). Castells nem tért ki rá, de a félreértések elkerülése érdekében fontos megemlíteni, hogy a marxi terminológia a csereviszonyokat is ide sorolja – a termelési viszonyokhoz. A termelési módban kisebb vagy nagyobb szerepet kaphat az állam, azaz, a közösség által (erőszakkal vagy meggyőzéssel, választási vagy más legitimáló procedúrával) elfogadtatott vezetés. Castells az állam szerepe alapján különböztet meg két termelési módot: kapitalizmust és etatizmust. A kapitalizmust az egyéni fölösleg-kisajátításra, azaz, a profitfelhalmozásra való törekvés mozgatja, az etatizmust pedig az állam aktuális céljai. Mitagadás, létezik kapitalista állam is, amely akár a GDP 50%-át is központosíthatja, hogy újraossza – aktuális céljai szerint. Castells nem részletezte a kapitalizmus és az etatizmus közti átmenetet. A témát mélyebben érdeklődők számára érdekes lehet az 1930-as évek magyar filozófusának és pedagógiaprofesszorának, Prohászka Lajosnak a véleménye a hegeli-marxi dialektika terminológiájában szereplő ellentétekről. „A valóság nem ismer ellentéteket, csak folyamatokat, átmeneteket, kibontakozásokat. Az ellentétekben való létrejövés éppen a dialektika útja: eszmék mozgása, ez, nyilván, logikai mozgás.” Jürgen Habermas pedig ezt írta a szociális államról, amit a liberális jogállam továbbfejlesztéseként képzelt el:„Mihelyt az állam növekvő mértékben maga lép elő a társadalmi rend hordozójává, a liberális alapjogok tagadó meghatározásán túl pozitív útmutatást is kell adnia magának: hogyan lehet a szociális állami beavatkozásban megvalósítani az igazságosságot?” „A részesedés mint jog- és igényteljesítő, osztó, elosztó, kiosztó államot jelent, mely az egyént nem hagyja magára társadalmi szituációjával, hanem teljesítésekkel segítségére siet. Ez a szociális állam.” Habermas – demokratikus kapitalizmust vagy demokratikus szocializmust képzel el? Figyelemre méltó a „részesedés” fogalma: „az egyenlő esélyű részvételt a nyilvánosságban az összes magánember számára csak az állam alakító garanciája biztosítja; a puszta tartózkodás biztosítéka az állam részéről már nem elegendő ehhez.”
Tehát fontos a részvétel a nyilvánosságban – és a termelésben is. A termelés keretében végzett feladatmegoldás és annak kikristályosodása (fejlődése) – része a kultúra létrehozásának, s közvetve, a munka eltárgyiasulása révén, része a kultúraátadási (kultúraközvetítési) viszonynak.
A társadalmi struktúrák (amelyek az etatista termelési módban csak állami struktúrák lehetnek) is hajtanak végre feladatmegoldásokat, amikor működnek. Milyen viszonyok keretei közt működnek a társadalmi struktúrák? Jogi-hatalmi viszonyok keretében. A struktúrák (pl. a kormányok, a polgármesterek, az állami és önkormányzati hivatalok, a rendőrség, iskolák stb.) közvetlenül a választóktól, a választások útján létrejövő Országgyűléstől vagy annak kormányától, az önkormányzatoktól, vagy az ezek valamelyike által legitimált alstruktúráktól kapott felhatalmazás (kinevezés) révén rendelkeznek hatalommal, az előbbiek valamelyike által hozott jogszabályok keretében. (Ezt az alulról legitimált struktúrának való alárendelődést nevezték valaha demokratikus centralizmusnak.)
Ezek a mechanizmusok (a hatalom legitimációját, valamint a struktúrák és az állampolgárok, valamint az állampolgárok és állampolgárok közti viszonyokat szabályozó jogszabályok) alkotják a jogi-hatalmi viszonyokat.
A közoktatás állami feladat. A tankötelezettség – törvény. Az, hogy mi az állam feladata és mi az állampolgár feladata az oktatásban – a jogi-hatalmi viszonyok része. Tehát a jogi-hatalmi viszonyok egy része – kultúraátadási viszony.
Azaz, a kultúrát – a kultúraátadási viszonyoktól is függő kommunikáció, valamint a termeléshez és hatalomhoz köthető feladatmegoldások hozzák létre.
Mivel a feladatmegoldások is részei a kultúra létrehozásának, ezért indokolt beleérteni a kultúraátadási viszonyokba.
A kultúra fejlődése, nyilván, ezektől a viszonyoktól, azaz a széles értelemben vett kultúraátadási (kultúraközvetítési) viszonyoktól függ, amelyekbe tehát részben beletartoznak a kommunikációs viszonyok, a termelési viszonyok és a jog-hatalmi viszonyok is.
A kérdést jól szemlélteti Castells alábbi fölvetése: „Ha a technológiai újítások valamely társadalomban nem terjednek el, mert különféle intézményesített korlátok ennek útját állják, akkor az újítással foglalkozó intézmények és maguk az újítók nem kapják meg a szükséges társadalmi-kulturális visszacsatolást, s ennek eredményeként technikai lemaradás következik be.”
Melyek lehetnek a technikai lemaradás okai? Azok a kultúraközvetítési viszonyok, amelyek vagy a termelési viszonyok vagy a jogi-hatalmi viszonyok vagy a kommunikációs viszonyok hiányosságai folytán nem teszik lehetővé, illetve nem garantálják a tudásáramlást. Azaz, ha pl. az ismeret hordozói nincsenek érdekelté téve, számukra drága, tilos vagy technikailag lehetetlen a kommunikáció, amelynek egyik formája a társadalmi-kulturális visszacsatolás, akkor nem történik meg a tudásszintek közti kiegyenlítés, azaz, nincs elég nyitottság, tudásáramlás, kulturális szolidaritás.
Fogalmilag tehát elképzelhetőek olyan kultúraközvetítési viszonyok, amelyek a teljes tudást a közösség minden tagja számára hozzáférhetővé teszik. Ezt nevezem én kultúrszocializmusnak.
Mit írt még Castells?
„A társadalom magvát alkotó társadalmi folyamatok és formák szempontjából igazából a termelési és fejlődési módok tényleges kölcsönhatása számít, amely a történelmi múlt és az aktuális technológiai, gazdasági fejlődés feltételei között előre nem látható módon alakul. Így tehát a világ és a társadalmak ma egészen más képet mutatnának, ha pl. Gorbacsov sikeresen megvalósította volna saját peresztrojkáját, a célt, melynek elérése politikailag nem látszott kivihetetlennek, ám mégis túlságosan nehéznek bizonyult. Vagy ha a kelet-ázsiai csendes-óceáni régió nem lett volna képes integrálni az információs technológia által biztosított eszközöket a gazdasági szerveződés hagyományos üzleti hálózati formáiba.”
Ami nincs kimondva: az etatista termelési mód nem minden volt szocialista országban bukott meg, és ahol megbukott, az sem volt szükségszerű!
Mihail Szergejevics Gorbacsov, aki az 1980-as évek közepén lett a Szovjet Kommunista Párt főtitkára, három jelszót hirdetett meg: glásznoszty, peresztrójka és uszkarényije. Ezek jelentése: nyilvánosság, reform és gyorsítás. Akár az 1800-as évek magyar reformkorához is hasonlíthatjuk. Amely a glásznoszty miatt elbukott.
Gorbacsovnak mi sikerült és mi nem? A glásznoszty tekintetében teljes a siker. Néhány hónapra megnyíltak még azok a titkos archívumok is, amelyeknek tartalma aláásta a rezsimet. Pl. a katyn-i mészárlás dokumentumai. A gazdasági reform is részben sikeres volt. De a gyorsítás nem. Mert megszűnt a rendszer stabilitása.
Kína politikai vezetése más értékrend szerint próbálkozott. Kihagyta a glásznosztyot (A Tienanmen téren leverték a tüntetőket.) A másik két célt viszont végigvitte, tehát reformált és gyorsult. Ma Kína a világ legnagyobb hitelezője, és a világ második legnagyobb gazdasága. Mi a kínai gazdasági siker titka?
Pl. ez: „Az állam biztosította a kínai hálózatok számára az alapvető stratégiai háttértámogatást ahhoz, hogy nyereséges, de korlátozott helyi horizontjuknál messzebbre tekintve , a globális információs gazdaságban is sikeresek lehessenek…Az államapparátus – miután oly sok történelmi kudarc nyomán világos lett számára, hogy a kínai civilizáció hosszantartó dicsősége valójában az önző módon törekvő családok kimeríthetetlen vitalitásán alapul – végül elég okosnak bizonyult ahhoz, hogy különféle formákban megtalálja a módját a családias, bizalmi jellegű információs kapcsolatokra épülő kínai vállalkozó szellem támogatásának, anélkül, hogy elfojtaná annak függetlenségét. Valószínűleg nem tekinthető véletlennek, hogy a családok és az állam közelítése egymáshoz a kínai kultúrában a globális információs kor hajnalán történt, amikor a hatalom és a gazdaság inkább a hálózatok rugalmasságán, mintsem a bürokrácia erején alapul.”

Azaz, a kínai állam nem utasította, nem kényszerítette, hanem pusztán támogatta a kínai kisvállalkozókat. Mivel? Piaci értékű információval is. Vagy pl. azzal, hogy szemet hunyt a szerzői jogok megsértése fölött. Ezen intézkedések vagy éppen az elmaradó intézkedések – a kultúraközvetítési viszonyokhoz tartoznak.
Kína esetében azzal az elvvel, hogy „amilyen technológiai titkot el tudsz lopni és le tudsz másolni, azt el szabad lopni és le szabad másolni”.
Kínában a technológia terén megvalósult a kultúrszocializmus. Persze, akadnak nemzetek, akiknek ez kevés a boldogsághoz.

Az információs társadalom gazdasági- társadalmi következményei.

Első önálló blog bejegyzésem témája az információs társadalom gazdasági, társadalmi következményei. Először a 2007-es ez irányú kormányzati államreform törekvésre reagálnék, majd a kiszélesíteném ezen kérdéseket.

Milyen legyen a magyar információs társadalom, és milyen módon, milyen irányba fejlesszük? Tették fel a kérdést 2007-ben már kormányzati oldalról Magyarországon. Milyen (információs, társadalmi) szemléleti kérdések alakítják az államreformmal kapcsolatos prioritásokat?

Hogyan segíti az információs korszak technológiai és eszközkörnyezete, digitális kultúrája az államigazgatási reformot? Melyek az e-közigazgatás reformját gátló tényezők? Mit tehet egy kormányzati reform az információs társadalom fejlesztéséért a közszférán kívül?

A fenti kérdések sokoldalúságából láthatjuk, hogy milyen következményei lehetnek az információs társadalomnak. Bár jelen esetben inkább arról olvashatunk, hogyan legyenek hatásai az IKT eszközeinek és valóban megnyilvánuljon az információs társadalom.

Z. Karvalics László, Pintér Róbert és Molnár Szilárd Leszakadóban? Kormányzati reform és információ társadalom Magyarországon című cikkében a következő kormányzati feladatokról számoltak be:

• Az informatikai megoldásokon messze túlmutató, korszerű információ - és tudásmenedzsment- megoldások bevezetése és folyamatos fejlesztése,

• a megfelelő nemzetközi (különösen európai) interoperabilitás biztosítása,

• a „vállalkozó állam" (government enterpreneurship) szerepkörének betöltése, különböző vagyonelemek (ingatlan-, adat- é s tudásvagyon) bátor „forgatásával",

• a demokratikus potenciál növelése, a közhivatalok legitimációjának megerősítése ügyfélközpontú szolgáltatási szemlélettel, helyi ügyintézési központokkal, az intermediáció[1] erősítésével, személyre szabott szolgáltatásokkal és az állampolgári igények figyelembevételével, valamint

• a nyilvánosság új típusú kezelése és a transzparencia.

Az itt felsorolt állami feladatokat, ha jobban megvizsgáljuk, érdemes elgondolkodni, hogy 2007-óta ezek a feladatok valamelyike mennyire valósult meg. Ha a saját szakterületünket, az andragógiát fókuszba helyezzük, akkor láthatjuk, hogy az információ – és tudásmenedzsment megoldások sokszínű tárháza már megtalálható, mégsem alkalmazzák a felnőtt tanulók. Az interoperabilitás biztosítása, vagyis a különböző informatikai rendszerek együttműködésre való képessége nagyon megkönnyítené a közigazgatási rendszer kezelhetőségét.

Véleményem szerint a személyre szabottság, a demokratikus hozzáállás az egyik legnagyobb következménye lenne az információs társadalommá válás folyamatának. A nyilvánosság és transzparencia, vagyis átlátszóság, átláthatóság a másik nagy eredmény lenne, amellyel kijelenthetővé válna, hogy az információs társadalom következményeként a közbizalmat erősítették.

„Az információs kor kihívásai a társadalompolitika intézményrendszerének radikális átalakítását követelik meg” írják a szerzők. Ezzel a kijelentéssel szintén azokat a következményeket fejtegetik, amelyek az információs társadalom hatására jönnek létre.

• „A hagyományos, maradványelvű szociálpolitika helyett offenzív tudásvagyon-gazdálkodást,

• a fenntarthatóság követelményének a tervezés és végrehajtás minden szintjére való beépítését,

• a társadalmi igazságosság és az esélyegyenlőség növelésének az információs kor igényeihez alkalmazkodó formáit.”

E három felsorolásból bennünket az utolsó megjegyzés kiemelten érdekelhet, ha az internethasználat és a társadalmi egyenlőtlenségek viszonyára gondolunk. Bár ez a téma önállóan is kifejtésre kerül majd ezen az online kurzuson, mégis érdemes itt is megjegyezni, hogy hazánk nem áll még azon a szinten, hogy az információs társadalom következményeiről általánosságban beszéljen. Talán egyszerű megoldásnak tűnik, de a felnőttképzés ezen a helyzeten nagyot módosíthatna, ha erre az IKT - képzésre nagyobb állami támogatást kapnának a felnőttképzési intézmények.

De lássuk, mely gátló tényezőket sorolták fel a cikk szerzői az információs társadalom kontextusában.

A közigazgatás és a politika alacsony szintű előremutató tudatosságát, az állampolgári igények tekintetében a tudatosság hiányát. „Magyarországon a felnőtt lakosságnak több mint a fele gondolja úgy, hogy a digitális világ nem nyújt számára semmi lényeges, általa igényelt lehetőséget. Körülbelül két éve, (vagyis 2005-ben) alig csökken azoknak az aránya, akiknek igen kevés közvetlen kapcsolata van az információs társadalom jellegadó technológiai alaprendszerével. Az internetet jelenleg egyáltalán nem használó állampolgároknak több mint a fele lakik olyan háztartásban, ahol sem internet, sem számítógép, sem internetező személy nincs. Szomorú adat, hogy az internetet nem használók nagyobbik részét soha, senki nem akarta eddig személyesen meggyőzni arról, hogy a világháló hasznos dolog lehet számára.” A szerzőkkel részben egyetértek, azonban a tekintetben egészíteném ki ezen megállapítást, hogy a hazai felnőttképzési civil szervezetek, és ez irányú intézmények is nyújtanak olyan tanácsadást, felvilágosítást, ismeretterjesztést, amely az internet és az IKT- eszközök esély –és lehetőség teremtő hatására hívják fel a figyelmet. Az élethosszig tartó tanulás évszázadában ma már az erre való igényteremtés önmagában adott, hiszen jelen világunkhoz csak az alkalmazkodás képességével tudunk felzárkózni. Ma már számos európai uniós pályázati forrásból támogatják azon hátrányos helyzetű településeket és egyéneket, ahol és akiket az IKT –eszközök használatára tanítanak meg. Az ebből a hátrányból kialakult periférikus társadalmi helyzetet csak ilyen eszközökkel lehet enyhíteni, felszámolni. A probléma megoldás természetesen igen összetett. Nem elég egy projekt keretében eszközt biztosítani és annak használatát megtanítani, hanem a tudásukkal való lehetőségek tárházát is megkell mutatni. Az informális társadalom következményeként annyit már biztosan elkönyvelhetünk, hogy manapság már nem az IKT- eszközöktől való félelem, sokkal inkább a le vagy kimaradástól való félelem a jellemző. Ha az információs társadalom gazdasági következményeire gondolunk, akkor a munkaerő – piaci hátrányok és előnyök juthatnak eszünkbe. Társadalmunk idősebb generációja számára a munkahelyének egyik megtartó ereje az IKT – eszközök ismerete, alkalmazása. Az ebből adódó frusztráció az informális társadalom gazdasági – és társadalmi következményeinek szoros összefüggésére utal.  Két ellentétes társadalmi csoport rajzolódott, és folyamatosan rajzolódik ki. Az egyik azoknak a köre, akik munkájukat elvesztve előbb gazdasági majd társadalmi hátrányba kerülnek az információs társadalom tagjaként, a másik csoport viszont azokat reprezentálja, akik számos előnyt regisztrálhatnak az info - technológiai eszközök nyújtotta tudás, lehetőség következtében. Kérdés, hogy mennyire nyitja ez a tény a már amúgy is igen nagyra nyílt társadalmi ollót?! Kell-e felelősséggel legyenek az előnyben lévők lemaradó társadalmi tagjaik iránt?! Utópisztikus elképzelés-e az ebből fakadó társadalmi – gazdasági hátrányok felszámolása?!

Forrás: Társadalomtudományi folyóirat. (2007) 7. évf. 1. sz. http://epa.oszk.hu/01900/01963/00020/pdf/infotars_2007_07_01_008-016.pdf

Letöltés ideje: 2011-04-21

---

[1] Intermediáció erősítésével, vagyis a pénzügyi intézményen keresztül történő befektetéssel.

Gutenberg - galaxistól a hálózatokig

A társadalomra és gazdaságra ható trendek könnyebben integrálhatóak a már meglévő tudásrendszerbe, ha az egyén definiálja saját maga számára, hogy az adott jelenség milyen változást hoz saját „mikrokörnyezetében”. Amennyiben az információs társadalom térnyerését egyéni élethelyzetem dimenziójában vizsgálom, megállapítható, hogy a papír-alapúság folyamatosan szorul ki az életemből, az internettől való függésem (félre értés ne essék nem függőség) egyre csak nő, így a számítógép előtt töltött órák száma egyenesen arányosan szökik fel. A fenti tendencián jó lenne változtatni, kellene változtatni, lehet-e egyáltalán változtatni? Nem hinném. Szeretnék digitálisan kompetens lenni, de ez nekem jó, vagy társadalmi szükségszerűség?

Már az 1960-as évek elején születtek arra vonatkozó feltevések miszerint a papír-alapúság visszaszorulása következik be. Marhall Mcluhan A Gutenberg-galaxis (1962)című művében fogalmazta meg, hogy az elektronikus média dominanciája bontakozhat ki. Előrevetítette, hogy a feltörekvőben lévő információs technológia, médiumok erős hatással lesznek a könyvbeliségen alapuló információs világra, mely a társadalmat hosszabb távon horizontálisan és vertikálisan átformálja. Az ellenvélemények táborából említhető Mark Y. Herring, a Winthrop University dékánja, aki 10 érvet hozott fel arra vonatkozóan, hogy a papíralapúságot miért nem válthatják fel az IKT eszközök. Érvei között szerepelt, hogy az interneten nincsen minőség-ellenőrzés, valamint a tű-a szénakazalban effektus érvényesül.

Vajon ki mondta a dékán úrnak, hogy az internetnek, és IKT eszközöknek a célja, hogy legyőzzék egy véres harcban a papíralapúságot?

Kezdek rájönni, hogy nincsen kizárólagosság, nincsen jó és rossz út. Csak praktikus megoldás van az információszerzésre.

Komenczi Bertalan kijelenti, hogy nem állapítható meg teljes biztonsággal, hogy egy a fenti tendencia egy teljesen új világot eredményez.

Viszont, ha megfigyeljük az információs társadalom fejlődésének intenzitása erősen függő társadalmi és gazdasági fejlettség szintjéről. Hazákban a 2008-ban a háztartások 48%-a rendelkezett internetkapcsolattal, míg az EU-s átlag 60% volt, igaz a tényleges internet-felhasználók száma a teljes lakosság számához képest 59% volt Magyarországon, míg az EU-s átlag 62%. A fenti adatokból levonható az a nagyvonalú következtetés, hogy hozzáférést és IKT iránti nyitottságot nem csak az egyén számára rendelkezésre álló technikai feltételek határozzák meg, hanem az attitűd. Tehát a digitális technológia, és az internet akkor tudja megvetni a lábát bizonyos kultúrkörökben, ha nemcsak egzisztenciálisan vagyunk készek a befogadására, hanem fejben is.

Merész kijelentés, miszerint a korábbi evolúciós folyamatok azt igazolják az információs társadalom térnyerésével az emberi elme átstrukturálódása is bekövetkezhet (Merlin Donald,2001), mely a kognitív funkciók digitális médiumokhoz való igazodását vonja maga után. Vajon bekövetkezhet, hogy pár évtized múlva az a világról szerzett információkhoz teljesen jelentéstartalmakat is hozzá fogunk rendelni az IKT eszközök hatására? Lehetséges, hiszen, ha csak a jelenlegi generációk fogalmakhoz kötődő értelmezési módjait vizsgáljuk a különbség domináns. A tinédzserek számára a facebook-nak, a twitter-nek köszönhetően a „közösség”, és a „hálózat” kifejezések más jelentéstartalommal bírnak, mint a korábbi generációk számára. Teljesen eltérő gondolkozási műveleteket indítanak be, hiszen a tinédzser előtt kirajzolódik egy a barátaiból álló, virtuális közösség, míg a hagyományos értelmezésben szoros kapcsolatot ápoló, olykor fizikailag egy térben tartózkodó emberek csoportja rajzolódik ki az egyén számára. Reálisnak tekinthető, hogy az eltérő gondolkodási műveletek egy hosszabb intervallumban az emberi elme, ha nem is domináns, de árnyalatnyi átalakulásához vezetnek. Az állatok génkészletében is rögzülnek a külvilág változásaira adott válaszok, ilyen alapon az ember is alkalmazkodhat akár fizikai adottságaiban is az információs társadalom új kihívásaira.

Komenczi az IKT térnyerésének eredményeként példaként említi a működés szerveződés új rendjét: a hálózatot. Az internet globális térnyerésének köszönhetően a világ bármely pontjáról az beléphet a hálózatba, mely határtalan kommunikációs lehetőséget szolgál számára. Tehát a hálózati rendszer kialakulásával párhuzamosan bekövetkezett a kommunikáció globalizálódása, megmerném kockáztatni talán demokratizálódása is. Hiszen olyan információkhoz lehet hozzáférni, mely korábban csak egy elit-csoport kiváltságaként szolgált. Friss példaként említendő a wikileaks, mely olyan adatokat bocsát ki a világ számára, melyekhez addig csak magasabb szinteken lehetett hozzájutni. Felvetődik természetesen a kérdés, jó-e, ha, olyan adatok birtokába kerülünk, melyek kezelése és birtoklása veszélyt jelenthet? A demokratizálódási folyamatra figyelmet kell fordatani, hiszen a nagyfokú ismeretbővítésen túl a világról alkotott világkép erős romlása következhet be.

A hálózati rendszernek köszönhetően a tér és az idő kitágul, nem számít mely időzónában és a föld mely pontján csatlakozunk a hálózatra. Elvi szinten mindenki, mindenhol és mindenkor elérhető.

Az információs társadalom egyszerre rengette meg alapjaiban az addig működő társadalmi berendezkedést, működési formákat, és egyszerre hozott egy olyan fejlődési hullámot az emberiség történetében, melyre korábban nem volt példa. Azt hiszem érdekes napokat élünk.

Források:

Donald, M(2001): Az emberi gondolkodás eredete. Osiris Kiadó, Budapest

Komenczi Bertalan(2009): Elektronikus tanulási környezetek. Gondolat Kiadó, Budapest

Marhall Mclahan(2001): A Gutenberg-galaxis. A tipográfiai ember létrejötte. Trezor Kiadó, Budapest

URL: http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/ikt/ikt08.pdf

URL:http://hu.wikipedia.org/wiki/Gutenberg-galaxis

Tudunk-e szelektálni?

Elfogadjuk a tényt, hiszen nap mint nap tapasztaljuk, hogy a ma emberét információs társadalom veszi körül. Legyen szó betegségmegelőzésről, vizsgáról, akciós hirdetésről, buszmenetrendről, mindennapi sikereinkben épp úgy, mint kudarcainkban döntő szerepet játszik, hogy a szükséges információhoz időben jutunk-e hozzá.

Nem véletlen, hogy az internet rövid évtizedek alatt behálózta életünket, hiszen egyre többen ismerik fel, hogy a helytől és időtől függetlenül elérhető tudás hatalmas előnnyel ruházza fel felhasználóit, míg a digitális írástudatlanokat, vagy a lehetőséggel más okból élni nem tudókat behozhatatlan hendikepbe kényszeríti.

Vitathatatlan, hogy a világháló nyújtotta információáradat mennyiségében messze felülmúlja a legnevesebb könyvtárak állományát is. Ugyanakkor felmerül a kérdés, minőségben is felveszi-e a versenyt egy-egy lektorált akadémiai művel? Valószínűleg mindannyian kaptunk már olyan kéretlen reklámot, amelyről már az első percben tudtuk, hogy az abban leírtak minden valóságtartalmat nélkülöznek. Sok esetben egyszerű a döntés, de talán az is előfordult már velünk, hogy végigolvasva egy-egy okfejtést elbizonytalanodtunk.

Mi alapján dönthetjük el, hogy az adott forrás hiteles-e? Irányadó lehet, hogy az információ hivatalos szervezet honlapján jelent-e meg, névvel, titulussal vállalja-e művét a szerző? Jelzik-e és milyen mértékben a nyomtatott forrást, ha van ilyen?

Ezek a kritériumok egy szakirodalom esetén mérvadóak lehetnek, de a felhasználói szokásokat kutató statisztikák világosan mutatják, hogy a netezők túlnyomó többsége inkább kommunikációs csatornaként, hétköznapi információk, hírek gyűjteményeként tekint a világhálóra. Ha tévéműsort keresünk, vagy receptet kevésbé tartjuk elengedhetetlennek, hogy forrásunk hitelességét firtassuk.

Az internet nyújtotta, mindenki számára elérhető, mindenki által bővíthető tudáshalmaz sok esetben szükségszerűen dezinformál. Ahhoz, hogy valóban csak előnyeit élvezhessük, digitális írástudásunk részévé kell válnia egyfajta – szűrőként működő - kritikus gondolkodásmódnak.

Zenina, azt írod, hogy a tudástartalmak megnövekedésével az oktatáson belül is előtérbe kell kerüljön a problémamegoldó gondolkodás, és a döntési képesség fejlesztése. Mint látod, ezzel magam is egyetértek. Ugyanakkor érdekelne, hogy a lexikális tudás teljes devalválódására gondolsz, vagy csak az arányok igazítására?

Részemről én kiállnék ez utóbbi mellett. Véleményem szerint problémamegoldó gondolkodás nem létezhet a lexikális tudás nyújtotta sarokkövek nélkül.

Praznovszky Gabriella

Maróti Andor: Lehet-e tanulni egy életen át? (2009.06.17.)

„UNESCO I. Felnőttoktatási Világkonferenciáján, a dániai Helsingőrben J. Guéhenno, a népművelés párizsi főfelügyelője arra figyelmeztetett, hogy káros, ha a fiatalok iskoláztatása akkor marad abba, amikor önállóan gondolkodni kezdenek. "Ha ekkor gondolkodásukat a véletlenre bízzuk", könnyen válnak áldozataivá a demagóg politikai propagandának és az előítéleteknek. A felnőttoktatás feladata tehát a kritikus gondolkodás kifejlesztése.”

Mi lehet ez az út?

Napjainkban a számítógép, az internet, … az újdonság erejével ható technikai eszközök, találmányok jelentős mértékben könnyítik és gyorsítják az emberek munkáját, gondolkodását. A végtelen lehetőségek tárházát nyújtják, tágra nyitják az ismeretek kapuit. Gyorsítják és pontosítják az információáramlás útját. Rengeteg előnyük mellett azonban térhódításuk a személyes szférába szorítja vissza a szóbeliséget, sorvasztja a közvetlen kapcsolatokat. Az emberek magukban maradnak technikai eszközeikkel. Az emberek magukban maradnak technikai eszközeikkel?

Ha visszatekintünk az emberiség kultúrtörténetére, akkor azt meg kell állapítanunk, hogy az úgynevezett modern kultúra elvesztette a természettel való összhangját, amely a korábbi korszakokat még jellemezte. Az, aki csak a csodák proceszoros világával ismerkedik, sosem értheti meg a dolgok természetből fakadásának, fejlődésének és egymásba kapcsolódásának logikáját. A technikai fejlődést megállítani nem lehet, nem is volna célszerű, de meg kell találni azt az utat, amely a természet világán és törvényszerűségein keresztül látja a mai digitalizált világot. Ami megerősíti az embereket abban, hogy társas lényként szükségük van egymásra, és szükségük van a gyökereik ismeretére. Szükségünk van a „józan paraszti észre” mely nem más, mint az évszázadokon keresztül felgyülemlett és megtisztult ismeretek halmaza. Mi lehet ez az út?

Mezeiné Bátori Valéria

Erős vagy gyenge kapcsolatok? Mi kell ma az információs társadalomban az embereknek?

kép forrása: mipszi.hu

Annak idején, amikor az ötéves érettségi találkozóra mentem, legnagyobb döbbenetemre szinte valamennyi volt osztálytársam magával hurcolta az összes fellelhető fotót a családról, a gyerekekről, az új autóról, a nyaralásokról, és elkezdődött a beszélgetés. A húszéves érettségi találkozóra azonban egyetlen fotót sem hozott senki. Minek? Fent van az iwiw-en, és a „fészen”. S ha ügyes voltál, már régen „lájkoltad”is őket. A volt osztálytársakkal legtöbbször csak ritkán beszélünk, de nagyon örülünk, ha „bejelölnek”. Ilyenkor végiglapozza az ember a fotókat, beleolvas a profilba és hamar levonja a következtetéseket. Gyakorlatilag 5-10 perc alatt megtudjuk a legfontosabbakat róla anélkül, hogy kérdéseket kellene feltennünk. De egy biztos, újabb ismerőssel növekedett a csoportom, és elmondhatom végre átléptem a bűvös „500 ismerősöm van már”határt.

Amióta világ a világ, az emberek rájöttek, hogy csoportban nagyobb esélyük van a túlélésre, és céljaik elérésére. (Itt van rögtön a konnektivista csoport :-).

Robin Dunbar egy brit antropológus kutatásokkal is alátámasztotta, hogy a csoportméret növekedése összefügg az ember idegrendszeri fejlettségével. Nagyobb szürkeállomány szükséges a csoporttársakkal folytatott kapcsolatok kezeléséhez, a konfliktusok megoldásához, vagy akár a többiek manipulálásához. Dunbar emberszabásúakat vizsgált, melynek során arra jutott, hogy az ember agykapacitása 150 társsal fenntartott kapcsolatra alkalmas. Az emberek érvényesülésének legfontosabb eleme, hogy hogyan tudja legjobban, leghatékonyabban felhasználni szociális kapcsolatait. Vagyis, minél nagyobb csoportot képes valaki kiépíteni, és minél eredményesebben használja ezeket a kapcsolatait, annál könnyebben jut előre, és oldja meg a napi problémáit, birkózik meg az előtte álló akadályokkal.

De vajon érvényes-e ez a 150 fős csoport a mai világban, a mai társadalmakban? Kell-e, szükséges-e, hogy 500 ismerősöm, vagy akár sokkal több legyen a közösségi oldalakon?

Az ember, természetéből fakadóan keresi a csoporthoz tartozás lehetőségét és élményét. Erre nem csak igénye van, hanem képessége is. Hiszen a csoport normarendszerét, a szabályokat viszonylag hamar és könnyen képes megérteni és magáévá tenni. Ebben segíti a nyelv használata, amely kulcsfontosságú. A 150 főt meghaladó csoportok életképessége sem lenne biztosított, ha az ember nem lenne képes a csoport összetartásra és működtetésére bizonyos feladatokat automatizálni. Ahogy nő egy csoport, a közösség önszervező képességei is intézményesülnek, ezen intézményeket pedig az arra specializálódott emberek működtetik. Ilyen például a jogrendszer, a hírközlés, a kereskedelem, amelyeket „specialisták” működtetnek. Ezek a kiszervezett csoportfunkciók a tagok kevésbé szoros együttműködését eredményezik. Csökken a csoport kohéziója, és vele együtt azon személyek köre is, akik fontosak számunkra. A mai modern társadalomban az embernek egyénileg kell kiszűrnie a rá vonatkozó információkat. Ki kell válogatnia, hogy összeegyeztethető a saját céljaival, anélkül, hogy erre egyértelmű utasításokat kapna. Végül a közös hiedelemrendszer hiányában önmagát kevésbé látja egy csoport részeként, inkább egyfős csoportként kezeli magát, aki szabályaiban, hiedelmeiben elkülönül a társaitól.

Ilyen egyszemélyes csoportok kommunikációs eszköze a Facebook vagy az iwiw? Vagy egy olyan szervező erő, amely növeli a csoportokon belüli kapcsolattartást és információáramlást?

A közösségi oldalak mindkettőre alkalmasak. Hiszen végeláthatatlan információmennyiséget oszthatok meg bárkivel, aki erre kíváncsi (vagy aki nem, azzal is). De segíthetnek olyan emberekkel is kapcsolatot fenntartani, akikkel egyébként nem, vagy csak alig tartanánk egyébként kapcsolatot. Mint a régi osztálytársakkal. (S bár rendszerint megígérjük, hogy ezentúl, minden másképp lesz, sokkal gyakrabban hívjuk egymást; a legtöbbször a találkozó közös képeinek egymással való megosztása után kapcsolatunk visszaáll a régi kerékvágásba: azaz legközelebb 5 év múlva találkozunk - jó esetben-). Ugyanakkor ezek a gyenge kapcsolatok is jól jöhetnek egyszer, és ez sokszor nem tudatosul bennünk. Egy amerikai tanulmány szerint, ezen gyenge kapcsolatok segítségével jutottak a megkérdezettek munkához, és nem hirdetések, vagy a szoros környezetben élők segítségével (akik hasonló körben mozognak, mint mi magunk). A gyenge kapcsolatok fenntartására tökéletesen alkalmasak a közösségi oldalak. Szinte percről percre nyomon követhetjük (ha akarjuk), hogy kivel mi történt, és akár egy igen kis energiát igénylő mozdulattal jelezhetjük, hogy tudomásul vettük a történteket. Egyszerűen csak „lájkoljuk”. S ezzel a „szociális hello”-val jelezzük, hogy tartjuk a kapcsolatot. Ami ezeknél a kapcsolatoknál teljesen elegendő.

S ettől elsekélyesedhetnek a számunkra fontos, mély kapcsolatok? Ettől kevésbé lesznek fontosak a délutáni kávézások a barátnőkkel vagy a kerti partik a barátokkal?

Valószínűleg nem, hiszen a kétféle kapcsolat szükséglete egymással párhuzamosan létezik. S mindkettőt remekül támogatja valamennyi közösségi oldal. S a gyenge kapcsolataimat nem korlátozhatja semmi, hiszen bármikor, bármennyi régi-új ismerőst bejelölhetek és többezresre növelhetem az ismerősök táborát. Ezáltal olyan kapcsolati hálót tudok kialakítani, amelyben nem maradhatok egyedül, s amelynek értéke felbecsülhetetlen.

Egy érdekesség: A közösségen belüli agresszió egy szükséges rossz, amely szinte minden csoportban létezik. Féken kell tartani, ha meg akarjuk őrizni a csoport kapcsolatait, és a hierarchiát. Ilyen az állatok közt megfigyelhető kurkászó viselkedés, mert így egymással való kapcsolatukat is ápolják. Ennek azonban vannak korlátai, hiszen egyszerre csak egy társával tudja ezt megtenni. Így egy optimális csoportméreten felül már nem jut idő mindenkire. Egy elmélet szerint az ilyen jellegű időszűkösség miatt jött létre a nyelv, amellyel ez áthidalható, és a kapcsolat fenntartható. Ezt az is alátámasztja, hogy bármennyire is nem így gondoljuk, de még mindig a legbékésebb élőlény az ember. Csányi Vilmos egy példát is hoz erre: egy vakációzni induló 50 fős embercsoport békésen eltölt akár egy napot is egy buszban, de próbálj meg összezárni 50 csimpánzt egy ugyanekkora helyen, és fél óra múlva csak a legerősebb példányok lennének életben.

Forrás: Mindennapi pszichológia (II. évf/5.szám)