Digitális bennszülöttek? Digitális bevándorlók?

Érlelgettem magamban, hogyan fogalmazzam meg a héthez tartozó blogbejegyzéseimet, aztán érkeztek a témával kapcsolatos bejegyzéseitek és arra jutottam, mindent leírtok, mit tudnék én ehhez hozzá tenni, hogy ne legyen izzadságszagú. Persze a lelkiismeretem dolgozott bennem, hogy csak meg kell írni valamit, nem hagyhatom elmenni ezt az egyébként nagyon érdekes és vitákat indítható témát, mivel úgy látom, olvasom, hogy mint máskor is (és ez a legszebb ebben az „önképzésben”) mindenki mást gondol és ért a két kifejezés alatt: digitális bennszülött, digitális bevándorló.

Olvashattuk eredetileg Marc Prenskytől származik ez a két fogalom, egyetértek azzal az elgondolásával, hogy tanítási formákon az IKT erős megjelenése miatt változtatni kell, de nem biztos, hogy mindent digitális eszközökkel kell tanítani a jövő nemzedékének, nem beszélve arról, hogy milyen infrastrukturális háttér megteremtésére van ehhez szükség. Tényleg olyan éles szakadék lenne a nemzedékek között? Biztos, hogy jó ezt a két kifejezést használni? Mitől lenne kevesebb egy bevándorló, mint egy bennszülött? kérdések merültek fel bennem.

Nem is tudom magamról eldönteni, hogy melyik elnevezés alá esnék, valahogy egyikbe se érzem magam, inkább pontosan közte, azaz néha szembesülök a gyorsan változó digitalizált világgal és tudom nem követem annyira, másik oldalról pedig nem tölt el rémülettel az, hogyha bármilyen új eszközt ki kell próbáljak, vagy használnom kell. Ebből a szempontból nem gondolom, hogy ez a két kifejezés megállja a helyét, nem tudunk mindenkit besuvasztani egyik vagy másik fogalom alá, persze ezen kritikai hibát minden elnevezésben megtaláljuk. Másrészt szerintem nem szabad azt az érzetet kelteni, hogy egy bevándorló kevesebbet ér a digitális világban, mint egy bennszülött. Igen jól lehet a fiatalabbaknak jobban rááll az agyuk a számítógép használatra, de ez nem jelenti azt, hogy egy idősebb ne tudná ugyanúgy megtanulni, vagy akár jobban is.

A blogbejegyzések sorában még nem került említésre, Csepeli és Prazsák kutatása, így én most szeretném annak egy részletét ismertetni, mert nekem, ennek segítségével jobban körvonalazódott és értelmet nyert a digitális bennszülöttek és digitális bevándorlók elnevezés. A két szerző megfogalmazza, hogy az új kommunikációs eszközök megjelenésével a társadalomban új egyenlőtlenségek keletkeznek. „Adataink azt mutatják, hogy az internethasználók társadalma (melynek létrejöttében a fiataloknak eleve kitüntetett szerepe van) alapvetően az életkori csoportok mentén tagolódik.” Kérdőíves vizsgálatukban vizsgálták a számítógép- és internethasználat változásait az életkor függvényében. A digitális eszközök használatát mindenkinek el kell sajátítani, kortól függetlenül, mivel a legtöbb esetben nélkülözhetetlen az eszköz használat ismerete, tudnunk, ismernünk, alkalmaznunk kell.

A számítógép használatához szükséges ismeretek forrása:

Forrás: Csepeli És Prazsák

A táblázatból jól látható, hogy a különböző életkori csoportok a számítógép használatot elsősorban önművelés útján szerzik, számomra ez azt is mutatja, hogy nincs különbség „bevándorló” és „bennszülött” között, ugyan olyan mértékben képesek megtanulni az eszköz használatát, jól lehet az életkor növekedésével egy bizonyos csökkenést megfigyelhetünk. Jól látható, hogy a fiatalabb generációknál a kortárs csoport, a barátok is milyen erős szerepet játszanak, egymástól tanulnak, utánozzák egymást, megosztják a hasznos információkat. Felmerül bennem a kérdés, hogy ez milyen szocializációs hatást is mutat, hasznosan is el tudják tölteni egymással az időt. De a barátok szerepe minden korosztálynál erős, nyílván, hogy a 60 éven felülieknél, már csökken az arány, mivel ez a generáció nem használja, nem rendelkezik olyan ismeretekkel az IKT területén, ezért nehezen is tudják egymást oktatni.

Láthatjuk, hogy a barátok szerepét az idősebb generációknál a munkatársak veszik át, 30 év felett egyre inkább jellemző, hogy a munkatársak is megjelennek, mit „oktatók”. Jól látható, hogy az iskolai oktatás inkább a fiataloknál van jelen, mivel az idősebb generáció számára nem volt adott a lehetőség, hogy iskolai oktatás keretében ismerkedjenek a számítógép használattal, az ő esetükben ez inkább a tanfolyamoknál jelentkezik. Erre már előzetes blogbejegyzéseimben is utaltam, hogy véleményem szerint az andragógus ilyen helyzetekben jelenhet meg, IKT oktatás felnőttek, idősebbek számára.

Nem elhanyagolható az a mutató sem, amit a gyerekétől való tanulásnál láthatunk, a szerzők ezt úgy említik meg, mint „fordított szocializáció”, a gyerekek tanítják a szüleiket.

Egy másik felmérés során 2003-ban 18 éven felülieket kérdeztek meg, hogy „ki segített először az internet használatban?” A százalékos arányok a következőképpen oszlottak meg:

Tanár, iskolában: 25

Kolléga, munkahelyen:21

Barát, ismerős: 20

Senki, egyedül próbálkozott: 16

Rokon: 12

Partnere: 4

Tanfolyam:1

Érdekes még a következő táblázat is, amiben jól látható, hogy milyen tevékenységeket végeznek életkor szerint a számítógéppel. Ajánlom figyelmetekbe az első sort, akkor most mi is van a digitális bevándorlókkal? Mégis csak használják a számítógépet olvasásra. Jól látható, hogy életkortól függetlenül végzik a különböző tevékenységeket a számítógépen, de azért magas eltérések is mutatkoznak, pl a fiatalok magasabb arányban használják zenehallgatásra, videó nézésre, játékra, illetve még kiemelném a honlap szerkesztést (digitális nemzedék).

Szövegek olvasására

Képek nézegetésére

Szövegírásra

Szövegek tárolására

Zenehallgatásra

Videók nézegetésére

Játékra

Filmnézésre

Táblázatok szerkesztésére

Képszerkesztésre

Számítások végzésére

Prezentációk készítésére

Rajzolásra

Videók szerkesztésére

Zene szerkesztésére

Honlap- szerkesztésére

Forrás: Csepeli és Prazsák

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a családomban a 0-tól a 80 éves korig végig követhetem a számítógép használat jellegzetességeit. Elmondható, hogy a fiatalabb generáció 15 év alatt, pontosan tudja, mi azaz internet, hogyan kell bekapcsolni egy gépet, laptopot, a játékot, egy filmet, hogyan tud elindítani a gépen, vagy a neten, de igazából ebben ki is merül a tudás, nem használják a tanulásuk során, elsősorban játéktevékenységre, ami során persze a tanulás is megjelenik, de egy másik értelemben. 15-39 év között, iskolai tevékenység és munka során már erőteljesebben megjelenik a számítógép, magasabb szintű felhasználói készségekkel rendelkeznek, mindennapjaik során különböző tevékenységekre használják a számítógépet és az internetet.

40-59 éves kor között, egy alap felhasználói tudás figyelhető meg, ismeretszerzésre használják a számítógépet és az internetet, illetve megjelenik már kisebb mértékben, mint az előző generációnál az online ügyintézés is. 60 éven felül leginkább a családdal való kapcsolattartás jellemző, levelezés, képek fogadása. 70 éves kor fölött, pedig inkább érdektelenséget mondhatok, nincs igény és szükséget sem a számítógép használatra.

Véleményem szerint a mostani 40 éves generáció már sokkal másképpen fog hozzáállni 70 éves fejjel a számítógép és internet használathoz, pont azért, mert ők jobban megismerkedtek vele, más a kapcsolatuk az eszközökhöz, illetve a gyerekeik hatására sokkal inkább elvárt lesz tőlük, hogy használják ezeket az eszközöket.

Felhasznált irodalom:

Csepeli György és Prazsák Gergő (2010): Örök visszatérés? Társadalom az információs korban. Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest.

Miért kihívás az elektronikus tanulás?

http://www.mindmeister.com/maps/show/93522337

Egy "digitális bevándorló" szemével…

Az elektronikus tanulás példáját jól mutatja a fenti ábra, amely közös munkánk gyümölcseként született meg. Első szárnypróbálgatás volt ez, egy olyan alkalmazás használatával, amely addig ismeretlen volt számunkra.

Az új technológiák alkalmazása számos területen jelent új kihívásokat:

1. Az elektronikus tanulás rákényszerít arra, hogy újragondoljuk az oktatás és képzés tartalmát, hogy átdolgozzuk és átformáljuk annak jellemzőit.

2. Az elektronikus tanulásban minden résztvevő hozzáállása más és más. Az elektronikus tanulás főszereplőjének, a tanulónak a hozzáállása az elsődleges kihívás. Az elektronikus tanulásban nem a tudás átadásáról beszélünk, hanem a tanulás segítéséről, támogatásáról. Minden azért történik, hogy lehetővé tegyük a tanuló számára a tanulást. Az elektronikus eszközök megjelenésével megvalósuló tanítás-tanulás során egy új jelenség figyelhető meg: a szerepek gyakran felcserélődnek. Aki ma tanuló volt, holnap maga is dolgozhat tutorként és fordítva.

3. Az elektronikus tanulás haszonnal is jár, amelynek két eleme az időszerkezet megváltozása és az önállóság. Az időnyereséget, mint felszabadult energiát más területek felé lehet fordítani. Pl. a tanuló szemszögéből több idő juthat az egyéni elemzésekre, kutatásokra.

4. Az elektronikus tanulás folyamata maga is teljesen új az eddig ismert hagyományos, jelenléti oktatási formákhoz képest.

Számomra ez azt az üzenetet hordozza, hogy ha elfogadjuk a kihívást, akkor az elektronikus tanulás során a tartalom felülvizsgálatával és újszerű közlésével hasznos új információkhoz juthatunk. Másik fontos üzenet, az elektronikus tanulás szereplői kapcsán, az új szerep és az új szereplő fogalma, amely váltakozó szereposztással, és/vagy gyakori szerepcserével társulhat. Az elektronikus tanulásban a kihívásra a képzési idő újfajta elosztásával és a jelenléti képzés szakaszainak hatékony értelmezésével és kihasználásával válaszolhatunk. Az elektronikus tanulás egy olyan időszerű kihívás, amelyre pedagógiai és andragógiai szempontból is reagálni kell.

Képes-e mindenki elektronikus eszközzel tanulni?

Az volt az általános vélemény, hogy nem képes mindenki elektronikus tanulással tanulni. A szükséges előismeretek hiánya, a szakmai profil, a különleges képességek hiánya merült fel kizáró okként. Az eredményes résztvevői oldal véleményét meghallgatva, az eredmények egyre biztatóbbak. Az elektronikus tanulásban való részvételhez önállóságra és önirányításra van szükség. Ha valaki nem rendelkezik az önállóság bizonyos fokával, azaz nem képes egyedül tevékenykedni, az valószínűleg nem, vagy nehezen tud csak boldogulni az e-learninggel. Eszközkezelési és pedagógiai folyamatkezelési jártasságra mindenképpen szükség van. Az önállóság erősen kapcsolódik a tanulási motivációhoz, mert a tanulónak tudnia kell, hogy hogyan szervezze életét a tanulás során. Senki nem mondja meg neki, hogy mit és hogyan csináljon, ezért a tanulónak fel kell mérnie, hogy tud-e majd egyedül megfelelően bánni azokkal a forráseszközökkel, amelyek a tanuláshoz feltétlenül szükségesek, képes lesz-e folyamatos erőfeszítésekre anélkül, hogy valaki folyamatosan mellette lenne, tud-e eredményes lenni külső motiváció nélkül, büntetés és jutalmazás nélkül.

A fő kérdés az, hogy a tanuló tud-e fejlődni, képes-e arra, hogy az első elégedettségi szinten felülemelkedve, folytassa a tanulást?

Aki nem rendelkezik megfelelő önállósággal, és nincs kellő önirányítási képessége, az nehezen fog megbirkózni az elektronikus tanulással. Az IKT eszközök hatékony használatának egyik legfontosabb feltétele az, hogy legyünk képesek egyedül és önállóan is tanulni. Ne azt kérdezzük, hogy képes-e mindenki az elektronikus eszközök segítségével tanulni, hanem azt, hogy meg lehet-e tanítani mindenkit arra, hogy képes legyen egyedül tanulni. A válasz pozitív, de rendkívül időigényes, mivel rá kell hangolni, fel kell készíteni az egyént a tanulásra és arra, hogy megfogalmazza és elfogadja a saját tanulási tervét, és végre szánja el magát és lásson hozzá a tanuláshoz. Megfelelő motivációval és kellő támogatással úgy gondolom, hogy mindenkit meg lehet tanítani arra, hogy képes legyen egyedül tanulni.

Az elektronikus tanulás gazdagíthatja a képzést az óriási mennyiségű információval, amelyet biztosít a tanuló számára. Egy önállóan megkeresett információ a honlapok világában, vagy egy új alkalmazás sikeres elsajátítása is hatalmas sikerélménnyel jár. Egy jól felépített program könnyebben ráveszi a tanulót a teljesítésre, így a magányosságból pozitív hajtóerő lesz, ahol nincs dekoncentrálás, nem zavar a tanulótárs, nincs csöndes semmittevés. Amikor az ember egyedül ül a számítógép előtt, akkor nincs kényszer, nincs ellenőrzés, ... Minden ember más és más ritmusban tanul. Ez a hagyományos oktatásban problémát jelent, hiszen az egyik tanuló unatkozik, míg a társa még mindig nem ért valamit. Az elektronikus tanulásnál az egyén dönti el, hogy mennyi ideig dolgozik, így a tanulási idő korlátozottsága megszűnik.

Az elektronikus tanulás egymástól eltérő területeket ötvöz: pedagógiai és andragógiai, oktatástechnológiai, információtechnikai, szociológiai és gazdasági területeket. Mindez egy olyan társadalomban történik, ahol az egész életen át tartó tanulás kiépítése a feladat.

Forrás:
Kovács Ilma(2007):Az elektronikus tanulásról, Holnap Kiadó, Budapest

Osama bin Laden feleségeinek halála, a férfias nevelés és a biztonság

Ha abból indulok ki, ahogyan Komenczi Bertalan meghatározta a történelmi korszakokat, már évezredek óta a teoretikus kultúrában él az emberiség nagyobbik része, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tudás megőrzését az írás feltalálásával próbálják garantálni. Azonban nem kell túl messzire menni az időben az arra való rádöbbenéshez, hogy az írás feltalálása nem garantálja az emberek egymástól való biztonságát. Mindez igaz a digitális írástudásra is. Attól, hogy az emberek tudnak írni-olvasni vagy számítógépet használni, még ugyanúgy akadnak köztük hazugok is, tolvajok is, gyilkosok is, mint évtizedekkel vagy évszázadokkal ezelőtt.

Vajon hol rontja el az emberiség? A témát megpróbálom holisztikusan szemlélni. Figyelemreméltó tény, hogy a női nem tagjai közt kifejezetten alacsonyabb arányban vannak bűnelkövetők, mint a férfiak körében. Ez nemcsak Európára igaz. Mi lehet az oka? Vajon ugyanúgy nevelik-e a kislányokat, mint a kisfiúkat? Vagy a gének, a fizikai különbségek a döntőek, nem a nevelés? Mindenesetre, érdemes lenne körüljárni a kérdést: vajon ugyanazt a bátorságra vagy biztonságra törekvést várják-e el a kislányoktól a szüleik, mint a kisfiúktól?

Saját emlékeim szerint, nekem, mint leendő férfinak, lényegében, kötelességem volt bátornak lennem, gyermekkorom óta. Igaz, azt is elvárták, hogy a tanárokkal szemben fogjam vissza magam. Az apám éveken át azon morfondírozott, hogy jó leszek-e katonának. Amikor ez a kérdés szóba került, emlékszem, hogy nekem nem tetszett az elképzelés. A hadsereg olyasminek tűnt, mint a börtön. Hiszen, mi a különbség? Az ember nem szabad, másokkal bezárva kell lenni, akkor kelni, feküdni, enni-inni, dolgozni, amikor parancsolják. A katonai eskü sem volt önkéntes. Akadt egy katona, aki megtagadta az esküt – vitték is azonnal a fogdába. Amikor otthon meséltem, hogy a hadgyakorlatokon egy bizonyos százalék elhalálozhat, a rokonok különösebb felindulás nélkül hallgatták. Ez így van rendjén – mondta valamelyikük. Tehát semmi erkölcsileg felháborító nincs abban, hogy a fiatal férfit elviszik katonának, majd véletlenül lelövik.

Mint ahogy abban sincs semmi rendkívüli, hogy egy hete nemcsak a fegyvertelen Osama bin Ladent ölték meg az amerikai kommandósok, hanem a vele egy helyiségben tartózkodó nőket is. „Ahol gyalulnak, ott hullik a forgács” – mondta egyszer Sztálin. De vajon mikor lesz már vége a gyalulásnak? Elgondolkozott már valaki azon, hogy a biztonság, az emberi élet fontosabb akár a nemzeti dicsőségnél is? Vagy a szövetségesi hűségnél is? Vajon mi, magyarok miért nem utánozzuk Svájc és Ausztria példáját? Nem lenne-e jobb kimaradni Amerika nemzetközi kalandjaiból? Vagy nekünk, magyaroknak, hősöknek kell lennünk, legalábbis, ha férfinak születtünk?

Tegyük fel, hogy egyenlőség van. Akkor mire ez a kivételezés? Ha férfi köteles hősnek lenni – a nő is legyen hős! Vagy egyik se legyen az! Lehetséges-e kidolgozni egységes erkölcsi megközelítést a férfiakhoz és a nőkhöz? A férfiak korábban halnak, de a nők korábban nyugdíjba vonulhatnak – ha ledolgozták a 40 évet. Mi ebben a logika? Keresem a magyarázatot. Az emberek a szükségleteiket elégítik ki. A nők, nyilván, fontosabbnak tartják a saját életüket, az egészségüket is, az érzelmi biztonságukat is, mint a férfiak. Ezért kerülik az egészségre ártalmas munkaköröket, a nagyobb stresszt. Illetve, ha mégis ilyen funkcióba kerülnek, olyan megoldásokat választanak, amely kisebb kockázattal jár. A női sofőrök lassabban vezetik autóikat, a női igazgatók és tanárok inkább kikerülik a konfliktusokat, mint a férfiak. Ha ezeket sorba tesszük, egyértelműnek tűnik, hogy a nőknek a biztonság még a nemzet becsületénél is fontosabb lehet.

Ha megkérdezték volna a magyar nőket 1848 szeptemberében, hogy elfogadják-e V. Ferdinánd osztrák császár és magyar király kompromisszumos javaslatát a közös minisztériumokra, vagy inkább a szabadságharcot választják, szerintem a magyar nők inkább elfogadták volna a kompromisszumot. Milyen szerencsétlen országunk van! Hiszen, ha 1848-ban nőkből állt volna a magyar kormány, nem lett volna szabadságharc, nem kellett volna 19 évet várni a kiegyezésre, hanem folyamatosan boldog békeidők lehettek volna (legalább 1914-ig, de lehet, hogy akár mostanáig is), de, sajnos, férfiak voltak a kormányban, akiknek a biztonság kevésbé fontos?

Igen, de hiszen a férfiakat is nők nevelik. Minden férfinak volt vagy van édesanyja – az vajon mire neveli őt? Bátorságra vagy biztonságra törekvésre? Vagy nem az számít, amit az anyák mondanak, hanem az, amit a tanárok? Igen, de a tanárok is nők! Akkor mégse az számít, hanem inkább az, amit a politikusok és a főnökök mondanak – akik férfiak?

A gazdasági kényszer számít? Vagy ebben a kérdésben nincs is különbség férfiak és nők közt? Akkor miért írja azt Mill, a szociológus, hogy a nők érzelmesek, a férfiak meg racionálisak? Az érzelmest nem lehet meggyőzni arról, hogy a háború rossz dolog, de a racionális meg lehet? Ezzel kapcsolatban eszembe jut, hogy az olaszok és a cigányok is nagy arányban pacifisták szoktak lenni háborúk esetén. Vajon ennyire ostobák lennének a racionálisként jellemzett férfiak, hogy nem ismerik föl azokat a nyilvánvaló dolgokat, amelyeket a nők és a cigányok fölismernek?

Szerintem, a kanti és a kálvinista etika a magyarázat a férfiak viselkedésére. A férfiakat nem szeretetre, hanem kötelességteljesítésre nevelik. A férfiak azzal mutathatják ki szeretetüket, ha teljesítik kötelességeiket. Nem kell, hogy szeressék a kötelességeiket. Sőt, ha szeretetből teljesítenék kötelességeiket, az Immanuel Kant szerint – nem is lenne etikus cselekvés. Kant az etikus cselekvést azzal kívánta garantálni, hogy azt leválasztotta az emberek hangulatváltozásairól, azaz, érzelmeiről. Ezzel a hozzáállással az ember akkor is teljesítheti kötelességét, ha éppen nincs hozzá kedve. A férfi köteles legyőzni saját érzelmeit, hogy teljesítse kötelességeit. A saját érzelmek legyőzése, elfojtása – vajon mi? Szerintem, elidegenedés. A két nem eltérő szocializációja hangsúlyosabbá teszi a szeretet elidegeníthetőségének problémáját, ami már a legősibb zsidó-keresztény etikai diskurzusokban is megjelent. A farizeusok és Jézus vitája a törvényekhez kapcsolódik: a törvény (a kötelességteljesítés) cél vagy eszköz? A farizeus felfogás szerint a szeretet a törvényben nyilvánul meg, a jézusi felfogásban a törvény a szeretetben.

A kanti és a kálvinista etika a farizeus logikát követi, s ezzel elidegeníti a szeretetet – mert a szeretetet kötelességteljesítésben várja el az embertől. Tehát nem közvetlenségben. Ezzel akadályozzák a szeretet kimutatását – az ihletközvetítést. Azaz, a kulturális szolidaritást. S ettől leginkább a férfiak szenvednek. A férfiakat ugyanis sokkal inkább erre az elidegenített szeretetre kényszeríti a társadalmi nevelés, mint a nőket. És ez az elidegenedettség akadályozza a férfiakat abban is, hogy másoktól tanuljanak (segítséget kérjenek) és abban is, hogy tiltakozzanak, amikor szeretetmegtagadást várnak el tőlük – keménységet a harcban (hadsereg, gazdasági élet, politika, sport).

A mai világ egy elidegenedett kultúra, ha a férfi köteles figyelmen kívül hagyni saját biztonságra való vágyát. Ennek ellenére a protestáns angolszász világ évszázadok óta ezt a felfogást képviseli, s mi magyarok is sok káros hatását átvettük ennek. Lehet, hogy észre sem vesszük, hogy miben élünk, és mi felé tartunk?

Új kompetencia a felnőttképzésben: MÉDIAKOMPETENCIA

Kép forrása: http://www.oki.hu/

Tegnapi órán felmerült gondolatmenet adta az ötletet, hogy az ott kialakult, nem írom, hogy vitát, mert szerintem inkább véleményváltás volt, folytassam itt. Az óra legizgalmasabb része az volt, hogy korfüggő e az IKT kompetencia? Én arra hajlok, hogy nem, hiszen a hozzáférés adott és, hogy ezt kortól függetlenül ki mennyire használja ki, az rajta múlik, nem azon, hogy az illető hány éves. Ollé tanár úr bátor kijelentése, miszerint a digitális bennszülöttek és bevándorlók kifejezéseknek maximum még egy évet ad, szerintem azért bátor dolog, de látom realitását a dolognak. 

A felnőtt tanulók világa, illetve maga a felnőtt társadalom technológiai és szemlélet váltáson megy át, ha akarjuk ha nem. Ezek az új tanulási formák kialakulása hatással vannak az egész életen át tartó tanulás stratégiájára. Ezt már többször is olvashattuk pl. a Lisszaboni Memorandumban is. Nagyon fontos lenne, hogy főleg a felnőtteket ösztönözzék, bátorítsák arra, hogy megtanulják, hogyan kell tanulni, középpontba állatva magát a tanuló felnőttet. A mai negyven fölöttiek nagy része nem hiszi, hogy képes az kompetenciák elsajátítására. Gondolom, ez a képzet abból fakad, hogy azt hiszik a mai fiatalok sokkal kompetensebbek, mint ők. Remélem ez a képzet hamar elmúlik, mindenki érdekében. 

Az információs rendszerek, eszközök ismerete és persze használata ma már szinte teljesen általános elvárás, az álláshirdetéseket olvasva egyre több fogalmaz meg ilyen igényeket az álláskeresővel szemben, de a munkáltatók is elvárják a dolgozótól, hogy biztonsággal használják az általuk elvárt rendszereket. Az első hetek bejegyzéseiből is kiderült, hogy az információs társadalom az emberiség új létezésmódja. Az aki minél hamarabb sajátítja el az „informáltság” kompetenciáját, vagyis megszerzi az információszerzés és kapcsolatteremtés eszközeit, ez által szellemi vagyonra tesz szert, az nagyobb forral indul. Az információs társadalom megteremti a lehetőségét, hogy ezzel a szellemi meggazdagodással minél többen élhessenek. A minden eddiginél gyorsabb ütemű változással persze azok tudnak lépést tartani, akik előnyös helyzetből indulnak. Nyíri Kristóf szerint, ha a tudás az információ, akkor szerencsésebb „tudástársadalomról” beszélni, bár az „információs társadalom” az elterjedtebb. A médiakompetencia, mint kifejezés még meglehetősen új, szétbontva persze mindenki tudja mit is jelent. Kompetencia-szakértelem és médium-információhordozók, (amik lehetnek könyv, film, videó, számítógépes programok). Tehát ha összességében értelmezzük, a médiakompetencia képessé teszi az egyént a hatékony és innovatív média használatra. 

Itt megint elgondolkoztam, hogy ez kiknek könnyebb, a digitális bevándorlóknak vagy a digitális bennszülötteknek és nem tudok érveket felhozni arra, hogy a bennszülötteknek ez könnyebb lenne, mint nekünk. Szerintem az igény a fő motiváció, ha ez bárkiben meg van, akkor teljesen mindegy, hogy melyik korosztályba tartozik, x, y vagy z! 

Az oktatási intézmények számára nagy kihívás a médiakompetencia kialakítása, elérhetővé tétele. Tegnap beszéltünk róla, hogy nekünk ugyan még nem volt informatika tantárgyunk, de most van,. Akkor miért nem ezt tanítják? Ez nagy feladat a pedagógusok számára, nehéz is a helyzetük, ezt nem vitatom. Viszont nem lehet a nehézségeken fennakadni, mert a kikerülő rétegek pozíció veszteséggel indulnak és ennek társadalmi hatása is mérhető. A számítógép használat és a hálózati kommunikáció ma már kötelező jelleggel kellene, hogy megjelenjen az informatika tárgy tananyagában. Fel kell készülni egy digitális világra ahol az információ érték, és egyre nagyobb érték. 

Mi andragógusok tehát legyünk bátrak, alakítsuk ki saját, független kapcsolatrendszerünket, osszuk meg egymással tudásunkat, hogy mások is megosszák velünk az övéket. A médiát ne, mint kiszolgáltatott éljük meg, hanem mint egy kulcsot, amely ajtót nyit nekünk egy kitágult világba. Lépjünk be! A kialakulóban lévő globális világban kialakultak a virtuális terek melyben mindenkinek van egy „padja”. Üljünk le!

Forrás: http://www.scribd.com/doc/6791447/kistothlajostanulmany

QUO VADIS - DIGITÁLIS BEVÁNDORLÓ -

Kép forrása: http://go.to/funpic

Érthető, véleményem szerint nagyon jó, használható bejegyzések születtek a hét témájában, ezért ehhez a saját véleményemet tenném hozzá, egy kicsit kapcsolódva, egyetértve Bátori Ildikó írásával is.

Egy digitális bevándorló, akinek családja van, dolgozik és közben tanul, 22 óra magasságában bekapcsolja a számítógépét, belép a facebook oldalára, (belenéz ismerősei ténykedéseibe), a Twiterre és az andragogus.blogspot.com oldalra. (Rendelkezik számítógéppel, internet-hozzáféréssel ….). Elolvassa - az ország különböző részein élő - csoporttársai bejegyzéseit. Feltölti saját dolgozatát a blogra, és hozzáfűzi a kommentjét a többiek postjaihoz. Megnézi a blog heti témájában készült webináriumot. Megállapítja, hogy a másik generációtól tanult újat! Ezek után még belép az egyetem online oldalára, ahol a nyitó oldalon, az egyetem néhány hírébe beleolvas. Az Index, az Origo és a Startlap néhány érdekesnek tűnő írásába is belenéz. A képernyőjén egy felugró ablak jelzi, hogy a konnektivista programot vele együtt kezdő két hallgatótársa is, és az egyik munkatársa is chatfórumra hívja, mert „történések vannak”., vagy "csakúgy". Belép a chat- fórumra, kb. 15 percet tölt a fórumon, majd elköszön társaitól és kilép. Beleolvas az e-mailjeibe. Ír egy e-mailt (az e-mail 2011-ben 40 éves!) egy barátjának, .., és a végére beszúr egy smiley-t. (Az interneten a hangulatjelek azért terjedtek el, hogy pótolják a beszélgetés során az arckifejezéseket, gesztusokat, amik nélkül a mondanivaló néha félreérthető. Ezek összefoglaló elnevezése emotikon (emóció + ikon), de ehelyett sokszor a smiley szót használják. A hangulatjel azért lehet fontos, mert az arctalanság, a közvetlen kommunikáció hiánya megnövelheti a félreértések és a felesleges indulatok, sértődések kialakulását.) Átfutja a többi e-mailt is és megint bosszankodik a kör e-mailek miatt, jó néhányat kitöröl anélkül, hogy elolvasná őket. Belép egy könyváruház online oldalára, ahol kedvére válogathat a „hagyományos” boltok kínálatából, talál is kedvére valót, Henryk Sienkiewicz Quo vadis - át. Két órával azután, hogy bekapcsolta, kikapcsolja a számítógépét, kinyitja a kurzus szakirodalmának egyikét, és nekilát a kijelölt olvasmánynak.

Dorothy Agger-Gupta 2002-ben, Amerikában kezdi egy hasonló történettel az Online Tanulás Kézikönyvébe írt tanulmányát. Ma Magyarországon 2011!-ben csak közelítünk az e-learning tanulás megismeréséhez … De, mitől függ, hogy széles körben valósággá válhasson Magyarországon? Mitől válik valaki digitális bevándorlóvá? Mi befolyásolja azt, hogy digitális bevándorlóvá lehessen? Társadalmi hovatartozás, hátrányos társadalmi helyzet, szociális elszigeteltség, jövedelem, iskolai végzettség, kor, nem, terület (falu, kisváros, nagyváros, főváros), politika ?

Az egyén szempontjából: szegény vagy gazdag, egészségi állapot, kitartás, változtatni tudás képessége, kapcsolatok, tudás, attitűd, habitus, …? Versengés, szolidaritás, ….? Digitális írástudás …? Valós és meghatározó a „hová tartozás”, a „honnan indulás” kérdése!, ami egy egyszerű történettel érthetővé vált számomra, egy médiaszabályozási javaslat kivonatolt változatából: „Képzeljen el az olvasó két fényképet. Az egyiken egy magasugró látható, amint 140 centiméteren leveri a lécet. A másik képen egy másik atléta 210 centimétert ugrik át sikeresen. A két kép alapján megalapozott véleményt alkothatunk a két sportoló képességeiről. Majd ezek után egy filmen azt láthatjuk, hogy a verseny győztese tízméternyi nekifutás után éri el eredményét, míg a szánalmas eredményt nyújtó atlétának helyből kellett ugrania. Egy fél méter mély gödörből.” Egyik tanulság számomra! Nézzünk a dolgok mögé, ...!

Mi befolyásol még?

- Mi van a Nemzeti Fejlesztési Tervben 2001-ben? A tudás alapú társadalom, az információs társadalom kiépítése nem szerepelt a kiemelt nemzeti operatív programban. Éveket vesztettünk?

- Az internet az infrastruktúrája a tudás alapú társadalomnak. Olyan infrastruktúrát kellene kialakítani, hogy a lakosság számára a lehető legnagyobb számban elérhetővé/megfizethetővé váljon az internet/ a jó internet, ez közügy, ez növelné az ország versenyképességét is.

Olyan mindenki számára elérhető szélessávú infokommunikációs infrastruktúrát, amely lehetővé teszi a szélessávú internet elérést az ország összes településén.

Az információs és kommunikációs technológiák több területen járulnak hozzá a versenyképesség javulásához, ezáltal a gazdasági növekedéshez. Az infokommunikációs technológia használata megváltoztatja az emberek életét, hatékonyabbá teszi az üzleti és a közigazgatási folyamatokat.

Az infokommunikációs megoldások, az emberek közötti kapcsolatfelvételi lehetőségek szélesítésével, információk egyszerű elérhetőségének biztosításával, illetve földrajzi távolságok jelentőségének csökkentésével a társadalmi jólét növekedésében, társadalmi esélykiegyenlítésben jelentős szerepet játszanak. Az infokommunikációs technológiák megfelelő színvonalú rendelkezésre állása és használata ezért nélkülözhetetlen a tudásalapú gazdaság megteremtéséhez. Át lehet/kell gondolni, hol húzódnak a határok a digitális bevándorlók és a digitális bennszülöttek között.

Csak digitális bevándorló lehetek, vagy digitális bennszülött is?

Kép forrása: panyizsuzsi.hu

Vagy digitális bevándorló, bennszülött vonásokkal? Többen leírták az előzőekben, Marc Prensky után, hogy két nagy csoport van kialakulóban (vagy már ki is alakult) a digitális bevándorlók és a digitális bennszülöttek.
Tényleg ennyire fekete és fehér a helyzet? Nem lehetnek átmenetek?
Olvashatunk arról, hogy a digitális bennszülöttek napjaink diákjai- vagyis az óvodástól az egyetemistáig tartó korosztály- már az információs társadalomban szocializálódott, melyben a digitális technológiák a mindennapi élet szerves részét alkotják. Önmagában ez nem igaz. Mert ma is születnek olyan gyerekek, de élnek köztünk olyan fiatalok is, akik nem kerültek komolyabb kapcsolatba az IKT eszközökkel, és ennek gazdasági, forintosított, illetve szociális, környezeti okai is vannak. Hogy az agyuk másképpen működik? Lehetséges.
Én azért nem gondolom, hogy a folyamatos változások mentén nem elérhető az idősebb generációnál, ne adj isten a tanároknál is lényeges változás, amely kiemeli őket a digitális bevándorló állapotból. Saját életemet elemeztem, illetve az elmúlt húsz, munkával és tanulással töltött évemet. Való igaz, hogy nem ebbe a környezetbe születtem bele, de anélkül, hogy tudtam volna, bizonyos dolgokat bennszülöttként tettem. Már akkor, amikor még nem léteztek közösségi oldalak, és csak levelezésre használtuk a számítógépet. Munkámból kifolyólag sok-sok programmal kellett megismerkednem. Ilyen volt pl. az AS400. Egy program, amely ma is létezik. Kevesen tudják a környezetemben megfelelően használni, ahogyan én, vagy a word, excel használatát is hozhatnám példaként. Sosem jártam ilyen képzéseken, és sosem olvastam a felhasználói kézikönyveket. Sok esetben azért, mert nem is léteztek; vagy léteztek, de nem magyarul. Így, ezek hiányában (?) odaültem, és minden dolgot kipróbáltam, majd sokat gyakoroltam, azaz nem azt tettem, amit Mark Prensky leírt: „… vagy amikor elolvassuk valamelyik számítógépes program kézikönyvét és nem abból indulunk ki, hogy úgyis rájövünk, hogyan működik használat közben.” S ezt a módszert az élet különböző területein is használom, tanulásom során. Kipróbálom, magam jövök rá a dolgok lényegére. S ennek elég egyszerű oka van: érdekel, és jobban rögzül. Olyannyira, hogy az AS400-at hét évig nem használtam, egy másik munkahely miatt. Aztán visszahívtak a jelenlegi munkahelyemre és egy nap kellett, hogy újra „belerázódjak” a használatába. Ennek okát én pontosan az előbbiekben kerestem és találtam meg. Olyan ez, mint a biciklizés.
Ezzel természetesen nem arra utalok, hogy én magam is bennszülött vagyok, de úgy érzem, hogy még lehetek. Ha kellően nyitott vagyok az új dolgokra, és a kapcsolataimat digitálisan is ápolom, használom az IKT eszközöket, web 2.0-t, illetve a tudásomat az IKT eszközökkel át is adom, megosztom, illetve a napi munkám során igénybe veszem ezek segítségét, akár teljesen mellőzve a hagyományos szöveges oktatást, stb. lehetek a bennszülöttek közül való, néhány (régi) érdekes tulajdonsággal? :-)

Másrészt, nem csak a digitális bevándorlónak, hanem a bennszülötteknek is alkalmazkodnia szükséges, hiszen néhány, de legfeljebb 20 év múlva egy érdekes, de koránt sem váratlan helyzettel kell szembesülniük. Ez pedig az demográfiai probléma, amely az egész világ valamennyi kormányát már évek óta foglalkoztatja. Nevezetesen az elöregedő társadalom fogalma, és legfőképpen problémája.
A mai digitális bevándorlókra, de a ma még nem digitális bevándorlókra is szüksége lesz a mai bennszülötteknek. Ezért mindannyiunk (bevándorlók és bennszülöttek) érdeke, hogy
1. aki bennszülött az a tudását átadja, vagy akár visszaadja az ő „elavult módszerekkel oktató” tanárainak; illetve
2. segítse a bevándorlókat ahhoz, hogy bennszülöttekké váljanak, vagy legalábbis legyenek erős bennszülött vonásaik, és
3. felzárkóztassák azokat, akik még békés kívülállók, „ellenállók” vagy riadt bekerülni kívánók!

Már ma is vannak intő jelek egy-egy szakmában, amelyeket „átmenetileg” megoldanak a vállalatok egy „múltban szocializálódott és tanult” személy visszahívásával. S ezek a szakmák nem minden esetben digitalizálhatók, viszont létezésük a mindennapok folyamán elengedhetetlen.
Szerencsére már születtek és folyton születnek is remek megoldások a digitális bevándorlók és a digitális bennszülöttek közötti (egyenlőre még kevésbé érzékelhető) szakadék (árok?) áthidalására. Egyik tábor sem írható le, és nem elégedhet meg annyival, hogy tegyen előbb a másik lépéseket, vagy csak az egyik tegyen. Mert ne feledjük a digitális bevándorlónak is lehet olyan tudása, ami segíti a bennszülöttet az élet néha nagyon egyszerű vagy nagyon bonyolult útvesztőiben eligazodni. Sokszor megtapasztaljuk az életünk során, hogy a biztosnak tűnő esetekben is érhet minket meglepetés.

Kedves digitális bennszülöttek! Értékeljétek a digitális bevándorlók akaratát, és kedves bevándorlók ne ijedjetek meg a kihívásoktól, de akarjátok megtapasztalni, hogy az „Új világ” mennyi érdekes, és főleg hasznos dolgokat tartogat mindannyiunk számára!

Forrás: Marc Prensky: Digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók
http://goliat.eik.bme.hu/~emese/gtk-mo/didaktika/digital_kids.pdf (letöltve: 2011. április)

Az értelmiség elproletarizálódása és tekintélye

(Komenczi Bertalan, Fridrich Nietzsche, Maslow)

A felsőoktatás elüzletiesedése Magyarországon azzal összefüggésben is aktuális kérdés, hogy az egyetemek és főiskolák állami finanszírozását az Orbán-kormány csökkenteni kívánja, a szakképzésben pedig nagyobb teret engedne a munkahelyeken történő gyakorlati képzésnek. Az oktatás minőségéről Korányi Tibor fogalmazott meg határozott véleményt az andragógia ellentmondásairól írt könyvében (Pszichológiai és didaktikai ellentmondások az andragógia világában), követelvén annak kimondását, hogy a felnőttképzők egy része hazudik, mert egyes tréningeken semmiféle humánerőforrás-fejlesztést nem végeznek, jó pénzért eladják a semmit. Emellett „A tanár nem teljesítményt osztályoz, hanem lojalitást.”

Komenczi Bertalan Noble professzorra hivatkozván más szemszögből közelítette meg a kérdést: „A hangsúly a szellemi tevékenységről áttevődik a szellemi tőkére és a szellemi termékek tulajdonjogára. Az oktatás árupiaci transzformációja magával hozza a tanárok munkaerővé válását, akik a „tudományos menedzsment” módszereit követve egyre hatékonyabb kényszerülnek, tevékenységük a technika segítségével átstrukturálódik, autonómiájuk és a saját munkájuk feletti ellenőrzési és rendelkezési joguk összezsugorodik. Ha a tanári kar tevékenysége az online aktivitásokra koncentrálódik, az adminisztratív ellenőrzés lehetősége jelentősen kiszélesedik, és a tanári munka minden részletében nyomon követhetővé válik. A tanári autonómia csökkenésével párhuzamosan az állandó elérhetőség és folyamatos rendelkezésre állás növeli a munkaidőt. Ha a tanárok tudásukat online kurzusok formájában elérhetővé teszik, akkor a kész tananyag a tanártól elválasztható lesz, és olcsóbb munkaerővel vagy automatikus szoftveralkalmazással is taníthatóvá (eladhatóvá) válik.” (Noble, D. F: Digital Diploma Mills)

Azaz, a tanár, aki korábban (pl. Magyarországon az 1930-as években vagy 1945-től 1990-ig) magát leginkább közalkalmazottként sorolhatta a középosztályhoz, az új modellben ezt legfeljebb mint munkaerő teheti meg, aki ugyanúgy ki van szolgáltatva munkaadójának mint a fizikai munkások vagy a munkanélküliek potenciális munkaadójuknak. A folyamatot akár az értelmiség elproletarizálódásaként is jellemezhetjük, sorsuk ugyanúgy kiszolgáltatottságot jelent a tőkének, mint más munkaerők esetében. Igaz, a közalkalmazotti státusz is zsarolhatóvá tette, teszi a tanárt, mert a közalkalmazott a kormányon levő párttól vagy az önkormányzattól függ. Magyarországon a társadalomtudományok oktatása esetében a korábbi társadalmi rendszerekben folyamatosan fölvetődött, hogy a politika hatalom beleszólhat a tanárok szakmai munkájába. Pl. József Attila nem kívánatos személy volt a közoktatásban.

Most azonban a szakmai munka más jellegű veszélybe kerül: nem a tanár esetleges hivatalostól eltérő véleménye, hanem a költséghatékonyság kérdése fenyegeti. Az ronthat a pedagógiai módszereken, hogy pl. nem jut elég idő az oktatáshoz, a tanári támogató tevékenységekhez, mert ha jutna, az ronthatna a költséghatékonyságon. Vagy a tanárt azért küldik el, mert túlképzetté, ezáltal relatíve drágává válik. Miután elkészítette a tananyagot, kereshet új állást. A folyamat a tanárt is, a tanulót is veszélyezteti.

A kérdés elméleti feldolgozása akár Friedrich Nietzschéig is visszavezethető. Nietzsche észrevette azt a veszélyt, hogy a kereslet-kínálat fogja meghatározni a kultúra értékét. A Hajnalpírból idézek: „Mostanában többszörösen is látható, hogyan alakul egy olyan társadalom kultúrája, amelynek a kereskedelem a lelke épp annyira, mint amennyire a régi görögöknél a személyes versengés volt az, s a rómaiaké a jog, a háború, a győzelem. A kereskedő mindennek mérlegeli az értékét, anélkül, hogy ő maga bármit is készítene, éspedig a fogyasztók szükséglete szerint mérlegeli, nem a saját legszemélyesebb szükségletének megfelelően; „Kik és hányan fogyasztják azt” – számára ez a kérdések kérdése.”

Oscar Wilde így fogalmazott: „Az emberek a dolgok árát ismerik, az értékét nem”.

Ezek után elgondolkodhatunk azon, hogy egyáltalán milyen szükségletei vannak az embereknek, és garantál-e ez bármit a kultúra, az oktatás minőségére nézve. A témában Maslow szükségletpiramisa aktuális. Szerinte vannak legfontosabb és másodlagos meg harmadlagos drive-ok – hajtóerők. Az alábbiak az elsődlegesek: hőszabályozás, éhség, szomjúság, szexuális, alvási, salakanyagok ürítése, védekezésre irányuló, általános aktivitási szükséglet (akkor lép fel, ha a szervezettől egy időre megvonják a mozgás lehetőségét), kutató vagy explorációs drive (kíváncsiság).

Eme – első látásra teljesnek tűnő – elsődleges szükséglethalmazt a könnyebb érthetőség kedvéért érdemes lehet csoportosítani, pl. így:

– biztonság (hőszabályozás, éhség, szomjúság, alvási, salakanyagok ürítése, védekezésre irányuló)

– szabadság (általános aktivitási szükséglet)

– élmény (szexuális, kutató vagy explorációs drive)

A másodlagos drive-okat tanulással sajátítjuk el. Ha egyszerre több drive hat az emberre, akkor az erősebbet választja.

Ha az elmélet igaz, s pl. a tanár éhezik, fontosabbá válhat számára az, hogy bármilyen munkát elvállaljon, mint az, hogy minőségi munkát végezzen.

A Noble által fölvázolt társadalmi modell lényege az, hogy a piac diktál – mindenkinek.

„A termék fontosabbá válik az embernél” – ahogy Nyikolaj Bergyaev írta.

Komenczi Bertalan nem sokat foglalkozott saját fölvetésével, viszont könyve másik részén szóba hozta, hogy „A legfontosabb eszköz a motiváló és példaadó tanár, akinek tekintélyének kell lennie.”

A tekintélynek domináns személyiségnek kell lennie – Csányi Vilmos szerint.

De vajon eme munkavállalói helyzetben reális-e, hogy a tanár domináns személyiség legyen, tekintéllyel?