Blogok a tanulásban

Képzésünk során nekünk újdonság volt a blogolás és ez a konnektívista kurzus. Most találtam egy tanulmányt, ami arról számol be, hogy kínai egyetemisták ezt már 2007-ben megtették kísérleti célból.
2008. áprilisában jelent meg egy tanulmány a “Chang Gung Journal of Humanities and Social Sciences” lapban A bologok használata az orvosképzés angolóráin (The Use of Blogs in English Classes for Medicine-Related Mejars) címmel.
A tanulmány szerint, vannak előnyei és természetesen hátrányai is az ilyen típusú tanulásnak. Az előnyök között elsőként az egyszerűséget említi. A diákoknak nem volt szükségük jelentősebb informatikai, programozói ismeretekre, mert a blogok sablonjai egyszerű használatot biztosítanak a felhasználók részére. Ezt mi is tapasztalhatjuk, hiszen a kezdeti szorongásunk erősebb volt az indokoltnál a blog és a twitter használatát illetően.
Mivel a vizsgált kurzuson a tanár is használta a blogot, a tantermi órákat megelőzően saját blogján tett fel kérdéseket a hallgatóknak, amik segítették őket az órára való felkészülésben, majd a tanórát követően nem kellett lezárniuk a megbeszéléseket, vitákat, hanem ezeket az osztályterem falain kívül is folytathatták, immár a blogon, ezzel létrehozva saját tanulási hálózatukat. Ráadásul biztonságos környezetben, nem keresve a tanár irányítását érvelhetnek saját maguktól.
A blogok, az információk központi forrásává váltak, a tanár előadásai felkerültek a tanár oldalára, majd a hallgatók is feltöltötték házi feladataikat, anyagaikat saját oldalukra, így létrehozva saját portfóliójukat a tanév végére.
A vizsgálat a blogolás oktatásban való felhasználásával kapcsolatban az alábbi hátrányokat tárta fel:
Az oktató csak nagy nehézségek árán tudta nyomon követni a blogolás áltál keletkezett jelentős tartalommennyiséget (beleértve a bejegyzéseket és a kommenteket is). A tanulók meg is fogalmazták azt az igényüket, hogy több visszajelzést várnának a tanártól a feltöltött tartalmakkal kapcsolatban. Ehhez azonban a tanárnak segítséget kell kérnie egy másik oktatótól, de járható út lehet a tanulótársak visszajelzéseinek fontosságára felhívni a figyelmet és kihangsúlyozni ezek jelentőségét.
Egy másik felmerülő probléma az adatvédelem, mivel a blogok az interneten mindenkinek hozzáférhetőek, azonban a különböző blogplatformok már kínálnak olyan lehetőséget, hogy jelszóval védjük le a zárt közösségnek szóló tartalmakat.
A diákok általában pozitívan vélekedtek a blogolásról, de csak nehezen találtak időt a bejegyzések és a kommentek írására. A tanulmány megemlít egy másik vizsgálatot, amit 2006-ban végeztek, ami szerint sok blog azért hal meg egy idő után, mert írójának nincs ideje minden nap frissíteni. A vizsgált hallgatók a kurzus 3 hónapja alatt átlagosan 14 alkalommal frissítették blogjukat.
A vizsgálat során a hátrányok csoportjában megjelent a plágium kérdése is, hiszen az interneten elérhető számtalan, különböző tartalom másolására és beillesztésére van lehetőség, ami gyakran jár a szerzői jogok megsértésével. Ezért kiemelten fontos a hallgatók tájékoztatása, figyelmeztetése erre a problémára.
Igaz a vizsgálatot viszonylag kis létszámú mintán végezték el, a megállapításai azonban a továbbiakban is fontosak lehetnek. Egyik megállapítása, hogy a diákoknak jobban tetszett a tanár blogja, mint a sajátjuk. Ezért kezdetnek azt ajánlják, hogy a tanár tegye fel előadásait, tematikáit, dokumentumait a blogra, tegyen fel néhány kérdést, amire a hallgatók tudnak válaszolni, kommentezni, ezzel elindítva a folyamatot, kedvet csinálva a hallgatóknak saját blog létrehozására.

Forrás: http://bit.ly/ieXLht
Az eredeti tanulmány: http://bit.ly/kxDsDG

E-befogadás az információs társadalomban

Kép forrása: http://bit.ly/k5lHZ9

A társadalmi jelenségek vizsgálata és saját élményeim alapján bukkantam rá ebben az összefüggésben a kirekesztés fogalmára. Sok idősebb kollégámnak okoz komoly gondot a munkahelyemen egy jelentés leadása, vagy egy táblázat megírása és feltöltése adatokkal, a naptárfunkció használatáról nem is beszélve.

A társadalmi kirekesztés és társadalmi befogadás megfogalmazásai egyre szorosabban kapcsolódnak az e-befogadás fogalmához. A társadalmi kirekesztés komplex és többdimenziós jelenség (Bradshaw, 2004), amelynek tényezői a következők: alacsony jövedelem, kirekesztődés a munkerő-piacról, nem megfelelő hozzáférés az oktatási és tanulási lehetőségekhez, rossz lakáskörülmények, csekély társadalmi tőke, alacsony státuszú lakóhelyi környezet. A szegénységi vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a „szegénységi szakadék” növekszik bár egyes társadalmak kevésbé, mások jobban hajlamosak a kirekesztésre (Justino and Litchfield,2003). A társadalomtudomány a társadalmi kohézió és a társadalmi betegségek tüneteit, valamint azok kapcsolatait kezdte vizsgálni, nyomon követve a széttagolódás, a szegénység, a bűnözés, a devianciák és az erkölcsök lazulását (Durkheim,1951; Merton, 1968; Giddens, 1991).

Kollégáim példáján látom, hogy egyre elkeseredettebben küzdenek a megfelelésért, az állásuk megtartásáért és azért, hogy lépést tudjanak tartani az újabbnál újabb kihívással. Több kutató állítja, hogy a társadalmi és gazdasági problémák tartós és vissza-visszatérő jelentkezése aláássa a társadalmi kohéziót, gyengíti a közösségi szellemet, ez pedig oda vezet, hogy még inkább erősíti azok sebezhetőségét, akik a perifériára szorultak. Ez a megközelítés azt a felfogást képviseli, hogy a társadalmi kirekesztés a hátrányos helyzet számos tényezőjének kombinációjából következik (Townsend, 1993; Bradshaw et al.,2003; Perry, 2004).

A kirekesztettek képességeinek fejlesztésével foglalkozó Európai Munkacsoport (European Working Group on Empowering the Excluded, 1999) így definiálta a társadalmi befogadást:

„A képességek és a lehetőségek fejlesztése teljes értékű társadalmi szerepek betöltése érdekében, nem csupán gazdasági, hanem szociális, pszichológiai és politikai értelemben is.”

Az információs társadalom folyamatosan veti fel az új hozzáférési és kirekesztődési kérdéseket, hiszen az egyének és a közösségek között mindig is volt különbség azok között, akik használják és azok között, akik nem használják az IKT eszközöket. Az egyenlőtlen mértékű használat miatt sokan kirekesztődnek az új technológiák nyújtotta lehetőségekből. Ezt digitális megosztottságnak nevezzük, mely pl. az internet használatára képes és nem képes egyének, csoportok közötti szakadékra utal. A munkahelyem példájánál maradva, szinte klikkesedés figyelhető meg, ahol az IKT eszközöket jól használó kollégákat jobban megbecsülik, több feladattal bízzák meg, kikérik a véleményüket, míg a kevésbé e-befogadó kollégákra csak legyintenek a vezetők. Ez a megosztottság több tényezőre vezethető vissza: nem, életkor, etnikai és vallási hovatartozás, megélhetési körülmények, szociális bizonytalanság, foglalkoztatási bizonytalanság. Az e-befogadás politikai fázisai a következők: korai alkalmazók, korai többség, késői többség, lemaradók, makacs nem használók (Molnár,2003).

E-befogadás(e-Inclusion)

Az e-befogadás programját kötelezővé tették a politikai kezdeményezések és akciótervek amelyeket az EU tagállamainak végre kell hajtaniuk. Az e-befogadás annak a társadalmi befogadási folyamatnak (Social Inclusion Process) az információs társadalomra vetített programja, amit az EU tagállamai az Európai Tanács nizzai ülésén indítottak meg (European Commission,2000b), a kirekesztés leküzdésére irányuló stratégia részeként.

„Az e-befogadás az egyének és csoportok hatékony részvételét jelenti a tudásalapú társadalom és gazdaság valamennyi dimenziójában, az IKT-hoz való hozzáférés révén…az IKT hozzájárul az egyenlőség megteremtéséhez és a részvétel elősegítéséhez a társadalom valamennyi szintjén…A digitális megosztottság mértéke jellemzi azt a szakadékot, ami fennáll azok között, akik az információs és tudásalapú életében való teljes értékű részvételre képesek, illetve nem képesek”(Kaplan,2005).

Az információs társadalom felépítése során egyre hangsúlyosabb lesz annak a biztosítása, hogy a hátrányos helyzetű személyek és csoportok is fel tudjanak zárkózni. Bizonyos célcsoportok bevonásával megelőző akciók és programok indítása vált szükségessé. A „lisszaboni célok” (2000 március) a gazdasági versenyképesség, a társadalmi igazságosság és a befogadó társadalom kulcsszavaira hívták fel a figyelmet úgy, hogy az ezekkel összefüggő politikai stratégiák kidolgozását sürgeti. A tagállamok a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem terén meghatározott közös céljaira adott válaszként dolgozták át 2003 júliusában a Nemzeti Akcióterveket (National Action Plans, NAPs/inclusion). A Nemzeti Akciótervekben minden tagállam meghatározta prioritását és erőfeszítéseinek irányait.

Az alábbi nyolc kiemelt feladatkör került meghatározásra, mely az Unió egészét érinti és közösen megoldandó:

1. befogadó munkapiac, mint jog és mint lehetőség

2. az emberi méltósággal élt élethez szükséges források és jövedelmek garantálása

3. az oktatási és szakképzettségi hiányosságok kezelése

4. a családi szolidaritás fenntartása és a gyermekek jogainak védelme

5. optimális lakáskörülmények biztosítása mindenki számára

6. egyenlő hozzáférés biztosítása a minőségi szolgáltatásokhoz

7. társadalmi szolgáltatások színvonalának javítása, a széttöredezettség és párhuzamosság leküzdése

8. a hátrányos helyzetű területek kiemelt fejlesztése

A második pont által megfogalmazott feladat talán a legvitatottabb. Hogyan lehet ezt elérni?

Európa jövőjének szempontjából az e-befogadást kulcstényezőnek tekinthetjük, ha figyelembe vesszük a gazdasági területen kialakuló versenyhelyzetet. Az e-kormányzat és az e-demokrácia eszközeit használó aktív állampolgári közösségek kialakítása és a közügyekben való részvétel ösztönzése érdekében kidolgozott politikai kezdeményezések megvalósítása feltételezi az IKT magas szintű használatát. A hozzáférés és a készségek szintje országról országra változik, az e-befogadás legmagasabb szintje Észak-Európában, legalacsonyabb szintje Dél-Európában és az új tagállamokban tapasztalható. A statisztikák és a kvalitatív vizsgálatok azt mutatják, hogy az e-befogadási célok elérése komoly problémát jelent. Becslések szerint a jelenleg meglévő állások 60%-ának és az újonnan létesülő munkakörök 90%-ának betöltéséhez szükség van, illetve szükség lesz IKT-készségekre.

Összegezve tehát az olvasottakat, az elemzéseket, a tanultakat és a megtapasztaltakat: az e-befogadás jelentheti a kiutat valamennyiünk számára!

Források:

Pintér Róbert(2007):Az információs társadalom. Az elmélettől a politikai gyakorlatig. Gondolat-Új Mandátum, Budapest

Giddens,A.(2005/2000/):Elszabadult világ:Hogyan alakítja át világunkat a globalizáció? (Napvilág Kiadó, Budapest)

Molnár Szilárd(2003):The Explanation Frame of the Digital Divide, Proceedings of the Summer School, Ricks and Challenges of the Network Society (Karlstad University, Sweden)

http://bit.ly/k11Sfi

Újra a Digitális Középiskoláról

A Digitális középiskola – az interneten szervezett iskola, az egyéni tanulási utak lehetősége című projekt eddigi tapasztalatairól nem találtam elegendő információt, ezért felkerestem dr. Domján Erikát, az Apertus Közalapítvány pedagógiai szakértőjét. A beszélgetéstől azt reméltem, hogy bővebb információkat tud adni a Digitális középiskola bevezetésének eddigi tapasztalatairól.
Kinek szól?
A Digitális középiskola felnőttképzés keretébe folyik, azok számára:
- akik valamilyen ok miatt félbehagyták tanulmányaikat,
- akik szakmunkás végzettséggel rendelkeznek és ezt szeretnék érettségivel kiegészíteni
- és persze azoknak is, akik a 8. osztály elvégzését követően nem tanultak tovább, így a munkaerőpiacon jelentős hátránnyal vesznek részt. (A foglalkoztatottaknak 11%-a 8, vagy ettől kevesebb osztályt végzett.)
- akik munkájukkal nem tudják összeegyeztetni a tanulásra fordított időt,
- a fogyatékkal élők számára, akik betegségükből eredően nehezen mozognak, nem elég mobilisak.
Mit nyújt?
Egy alternatív kerettanterv szerint folyik az oktatás, amelyben az esti képzésnek megfelelő óraszámot teljesítik a diákok, aminek min. 30%-a kontakt óra, 70%-a pedig digitális óra, amelyet a tanulók részben egyedi tanulással, részben mentorok és tutorok segítségével teljesítenek. (A tutorok a digitális szaktanárok, a mentorok pedig azok a segítők, akik a tanulók napi problémának megoldásában nyújtanak támogatást, ezzel csökkentve a lemorzsolódást.)
Az oktatás interneten keresztül Integrált Tanulási és Adminisztrációs Környezet (ITAK) segítségével történik, ami tartalmazza a tananyagot, amelyet a Nemzeti Tankönyvkiadó, saját, akkreditált tankönyvei alapján készített el. Az ITAK lehetőséget nyújt a tanulók haladásának követésére, a kommunikációra és kapcsolattartásra (chat, belső levelezés) és az iskolai adminisztráció ellátására (pl. napló vezetése). A tanuláshoz nemcsak a központi tananyagot használják, hanem a tutorok által feltöltött, összeállított az adott kurzusra specializált anyagokat is (pl: külső linkek, feladatlapok, tesztek, gyakorlatok). A későbbiekben a tananyag fejleszthető, cserélhető, korrigálható a kor követelményeihez igazodva. Az egyéni tanulást segíti a több ezer kérdésből álló adatbázis, amelyből a tutorok összeállíthatják a különböző teszteket és lehetőségük van ezeket saját kérdéseikkel is bővíteni. A rendszer alkalmas arra, hogy kötelező és ajánlott irodalmakat, ill. már mások által elkészített, közreadott oktatási elemeket is beemeljenek a kurzusba.
A kommunikációs eszközök segítik a hallgatókat abban is, hogy kérdéseiket bármikor szabadon feltehessék a tutoroknak.
A tanulók számára a tananyag és a rendszer használata jelenleg ingyenes.

Hogyan?
A fenti lehetőségek biztosítják, hogy a tanulók saját élethelyzetükhöz igazodva bármikor, és bárhol tanulhasson.
A konzultációs óráknak is nagy jelentősége van, mert lehetőséget ad a személyes kapcsolattartásra a tanárral és az egyénileg nehezebben elsajátítható tananyag részek megbeszélésére. Ezeken a kontakt órákon készülnek fel az érettségi szóbeli vizsgáira is, hiszen ott személyesen egy bizottság előtt kell beszélniük a vizsgázóknak, ami jó gyakorlási lehetőséget biztosítanak ezek a találkozások. Szintén az érettségire való felkészülést segítik a féléves és év végi vizsgák, ahol az érettségihez hasonló körülmények között kell a tanulónak tudásáról számot adni.
A TÁMOP 3.2.1. projekt keretében A és B komponensre lehetett pályázni. Az A komponens nyertes az Apertus Közalapítvány, aki a projekt tananyag fejlesztését és az információs környezet létrehozását végezte, ill. a B komponens keretében pályázó iskoláknak nyújt segítséget a digitális középiskola bevezetéséhez. Az Apertus Közalapítvány szervezésében került sor a tutorok, mentorok és vezetők felkészítésére és oktatására és a speciális oktatási adminisztráció kialakítására.
A B komponens keretében 14 középiskola indította el a programot és az elsődleges pozitív eredmények ismeretében azóta még 3 iskola csatlakozott a programhoz. Ezek közül egy már elindította, egy most van felkészítés alatt és egy pedig szeptembertől indítja el ezt a képzési formát. A csatlakozás feltételeit a http://tamop.apartus.hu oldalon lehet olvasni.
A képzés a 2010/2011-es tanévben indult el, 1040 jelentkezővel. A pályázat nyerteseinek kihirdetésére későn került sor, így a projektben résztvevő célcsoport előzetes tudásának felmérésére már nem volt lehetőség, így mindenkit felvettek, akik a formai követelményeknek megfeleltek. Az egy év tapasztalata alapján mondhatjuk, hogy nagy szükség lenne a jelentkezők előzetes tudásának felmérésére és ez alapján az egyéni tanulási ütem meghatározására, ami jelentősen csökkenthetné a lemorzsolódást és lehetőséget biztosítana a személyre szabott fejlesztésre. Ide tartozik a jelentkezők ITK kompetenciájának mérése és ez alapján annak fejlesztése. Ez a hiányosság a projekt egyik gyerekbetegségének számít, ami a szervezők véleménye szerint könnyen, ill. aránylag könnyen korrigálható és a következő évfolyam indításánál már megvalósítható. A májusi konferencia egyik kiemelt témája pontosan ez az előzetes tudás mérésének lehetősége és módszertanának meghatározása. Az indulásnál fontos szempont a tutorok és mentorok kiválasztása és fejlesztésük. Akkor lehet jó munkát elvárni a tutoroktól és mentoroktól, ha azok önként vállalják ezt a munkát és rendelkeznek az ehhez szükséges andragógiai és IKT kompetenciákkal. A résztvevők 60 órás felkészítésen vettek részt és azóta is folyamatosan képzik, fejlesztik őket, hogy a meglévő szaktanári tudásukat ebben az elektronikus környezetben is hasznosítani tudják. Ez persze nehéz feladat, hiszen a tanárok többsége digitális bevándorló, és nagyon sok energiát követel tőlük, hogy megfeleljenek az új oktatási környezet adta kihívásoknak.
A Digitális középiskolák ott a legnépszerűbbek, ahol a munkaerő-piaci helyzet kikényszeríti, hogy tanuljanak, képezzék magukat, mert egyébként nem tudnak munkát vállalni. A programhoz csatlakozott iskolák 2/3-a szakképzéssel is foglalkozik - főleg mezőgazdasági, közgazdasági szakirányban – és nem titkolt céljuk, hogy az e-learning rendszert a szakképzésre is kiterjesszék.
A Digitális középiskola megteremtette annak a lehetőségét, hogy a résztvevők szakmai közösséget alkossanak, annak ellenére, hogy térben elszórtan helyezkednek el, de a tapasztalataikat, az ITAK-on keresztül egymással megosszák, így a legjobb gyakorlatok rendkívül hamar bevezetésre kerülhet bármelyik iskolában.
A TÁOP 3.2.1./A. kiemelt projekt június végén lezárul, a B komponens pedig 2011. év végén. Az eddigi tapasztalatokról és eredményekről 2011. május 26-27-én megtartandó záró konferencián fognak beszámolni a résztvevők.
Domján Erika véleménye szerint, a hosszú távú fenntarthatóság egyik fontos kritériuma lenne, hogy a Digitális Középiskola program résztvevői hozzanak létre egy olyan formalizált együttműködést, mint ami a jól működő gazdasági szektorokra is jellemező és az együttműködésből adódó előnyöket minden résztvevő felhasználhatná saját munkájában. Az elmúlt egy év tapasztalatai azt mutatják, hogy szükség lenne ennek a programnak a folytatására és fejlesztésére a felnőttképzésben, mert sokkal könnyebben összehangolható a tanulás a munkával és az elsajátított kompetenciák jól használhatóak a munka világában.

Internet és kultúra II. rész

Kép forrása: einclusion.hu

 Tegnapi bejegyzésemet egy a Figyelőben megjelent cikk ihlette, s bár a felnőttképzéshez kapcsolódóan szerencsés írni, azt gondolom, hogy a témánkhoz szorosan kapcsolódik. Hiszen az internet és kultúra kapcsolatát is vizsgáljuk többek között a héten, és mert a mai fiatalok a holnap felnőtteit alkotják. Abban a kultúrában pedig, ami az internet terjedése kapcsán kezd uralkodóvá válni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tizenéves korosztályt, hiszen az ő életük, szokásaik nagyban alakítják azt a társadalmat és annak szokásait, amiben a ma felnőttjei élnek.

Az előző bejegyzésemben említést tettem a kutatók véleményéről, mely szerint a számítógép és az internet terjedése még nem elegendő az esélyegyenlőség megteremtéséhez. Illetve az arról is, hogy nagy valószínűség szerint az oktatás lehet a kulcs a generáción belüli konfliktus megoldására. S gondoljuk ezt egy kicsit végig, hiszen ha ezreknél szeretnék eredményt elérni, akkor valóban tanítani kell őket.

Vajda Zsuzsa pszichológus saját tapasztalatai szerint a mai tizenévesek azonban úgy látják, hogy nincs értelme tanulni. Régen a tudással lehetett valamire vinni, ma ez azonban korlátozottan igaz. A mai fiatalok testközelből élik meg, amint jól képzett szüleik egyik napról a másikra elveszítik állásukat. Ezzel szemben ott állnak a felső tízezer gyerekei, akik a jólétben, a folyamatos fogyasztás kísértésének vannak kitéve, s mindezt erősíti a mindent megengedő, korlátokat nem állító nevelés. Vajda Zsuzsa azt is megállapítja, hogy „nem érték az általános műveltség sem”. Én mégis úgy gondolom, hogy ezen kijelentések általánosítóak. Nézzük csak meg mennyien tanulnak Magyarország egyetemein, főiskoláin, felsőfokú szakképesítést nyújtó intézményekben, stb! Biztosan vannak olyan fiatalok, akik szerint nincs értelme tanulni, de saját tapasztalataim nagyon ellentmondanak ennek a kijelentésnek. A környezetemben élő fiatalok mindegyike határozott elképzeléssel vág neki a tanulmányainak, és a legtöbbször 2-3 nyelvvizsgát szereznek még a felvételi előtt. Nem hinném, hogy ez sikerülhetne akarat és motiváció nélkül. Kétségtelen azonban, hogy a leszakadó rétegeknél a tanulást nehezíti a saját környezet, ahonnan jönnek, és Bauer Béla ifjúságkutató szerint „az iskola csak erősít a különbségeken”. S ha nem szeretnénk, hogy a középkorúak mellett egy másik nemzedék (a mai fiatalok) lemaradt tagjait is fel kelljen zárkóztatni majd 5-10 év múlva, akkor a szakadékot enyhíteni szükséges, mégpedig most.

Az, hogy az internet nem segít a kulturális szakadék csökkentésében, sőt ráerősít a már aktív művelődési szokásokra Antalóczy Tímea vezető kutató is megerősíti, a 2008-ban végzett „Jelentés a magyar kultúra állapotáról” című kutatás eredményeit ismerve.

A kutatás célja a kultúrához való viszony, a kulturális viselkedések mintáinak felderítése volt. A szerzők lezáró tanulmányukban megpróbálták összehasonlítani az internetezők és a nem internetezők körében mutatkozó kultúrafelfogásokat, jellegzetes kulturális viselkedési mintákat és értékeket. Elsőként azt vizsgálták meg, hogy egyes demográfiai és szociológiai szempontokból milyen különbségek vannak az internetezők és a nem internetezők között. A különbségek feltérképezését követően kísérletet tettek arra, hogy meghatározzák az internetezéshez vezető út néhány meghatározó állomását. „Fontosnak tartjuk az internetezők és a nem internetezők összehasonlítását, mivel meggyőződésünk, hogy az internethasználat megléte vagy hiánya döntő módon befolyásolja az emberek esélyeit a minőségi életre (Csepeli 2008). A kutatás azt is megmutatta, hogy az internetezők belsőleg rétegzettek, s messzemenően különböznek aszerint, hogy milyen aktivitással s mekkora kapcsolati körrel rendelkezve vesznek részt az internet által teremtett kommunikációs forgalomban.

Emellett a kutatók kíváncsiak voltak arra, hogy a szabvány szociológiai-demográfiai változók adta különbségeken kívül milyen kognitív jellegű különbségek vannak a két csoport között, vannak-e értékek, melyek összekötik őket, s milyen belső tagoltság jellemzi az internethasználat megléte vagy hiánya mentén megkülönböztetett két nagy csoportot. Láthatóan elkülönül a hagyományos kulturális tevékenységek iránt, illetve az alternatív kultúra iránt érdeklődők köre. Az előbbiek azt mondják, hogy viszonylag gyakran járnak múzeumba, könyvtárba, szemben azokkal, akik inkább az internetet, a klubéletet, a könnyűzenei koncerteket preferálják. Másik világos ellentét a szórakoztató műfajokat kedvelők, ill. a tartalmasabb, „komolyabb” műfajokat preferálók között húzódik. Az előző csoport szívesen jár szórakozóhelyre, sporteseményekre, cd/dvd boltba, moziba, a másik csoport gyakrabban jár galériába, jazzkoncertre, stb. Ami fontos: az említett egymással szembe állított csoportok között van egy köztes terület, amely átjárást biztosíthat a szélsőséges csoportok között. Ezek a területek: a művelődési házak és a fesztiválok. A pláza például, mint új kulturális tér, és nem, mint a vásárlás színtere jelenik meg. „A hetvenes évekhez képest nagyot változott a kultúraközvetítés, kultúrafogyasztás „technikai” háttere is. Az elektronika szédületes lehetőségei az egész világon megváltoztatták, megváltoztatják az emberek közti kapcsolatokat. Nemcsak helyileg, hanem globális méretekben is. Mások azon a véleményen vannak, hogy mindaz, ami „korszerűnek” van kikiáltva, azok az értékek és az a tudás, ami nap, mint nap ömlik ránk a médiumokból, leegyszerűsít, elbutít, engedelmes fogyasztóvá aláz. Ez a vásárlóközpontok kultúrája.”

Egyre több a mesterséges (virtuális) társadalmi tér, ahol a játékszabályokat nem a résztvevők alakítják, ők pusztán csendes résztvevők. Az a szabály, hogy nincs szabály. A korszerű „technikai” lehetőségek megjelenése lehetővé teszi, hogy a nyilvánosság új terei nyíljanak meg, különösen azok előtt a társadalmi csoportok előtt, akik eddig perifériális léthelyzetben voltak. Ez persze elvi lehetőség, de a társadalmi kommunikáció eszközrendszere (világszerte) rohamosan bővült az elmúlt évtizedben.

A kultúra közvetítése, „karbantartása” és befogadása a kultúraközvetítés intézményrendszerének feladata. A kultúraközvetítés intézményének kell tekinteni a köz- és felsőoktatást, a közművelődési rendszert, és a hozzájuk szervesen kötődő közművelődést szolgáló civil társulásokat is. „Nem abból kell kiindulni, hogy mennyi pénz kell a kultúrához, hanem hogy mennyi kultúra kell a pénzhez.” – írja Vitányi Iván.

A kutatások adatainak elemzése során kiderült, hogy egyre kevesebb idő marad a szellemi javak befogadására, a tanulásra, a művelődésre, és szórakozásra. A megkérdezettek túlnyomó többsége, nyilvánvalóan egyre több munkát kénytelen vállalni, hogy megszerzett életminőségét fenn tudja tartani. A többség számára a minőség javítása már elképzelhetetlen. Az is nyilvánvaló, hogy az emberek többsége személyes kulturális fogyasztásán spórol elsősorban.

Forrás:

• Figyelő 2011/14. szám: Megosztott válsággeneráció - Milyen felnőttek lesznek a mai fiatalokból?

• Csepeli György–Prazsák Gergő (2008): Új szegénység. In: (Vész)jelzések a kultúráról.

• Talyigás Judit (szerk.) 2010: Az INTERNET a kockázatok és mellékhatások tekintetében, Scolar Kiadó, Budapest

• Antalóczy Tímea, Füstös László, Hankiss Elemér (MTA Politikai Tudományok Intézete): Jelentés a magyar kultúra állapotáról – átfogó körkép http://mta.hu/fileadmin/2009/strategia/Magyar_kultura.pdf

• Érdekességképpen egy másik, internethasználattal összefüggő kutatás: Internethasználat és kapcsolati erőforrások időbeni alakulása Magyarországon. (kutatás) Szociológiai Szemle, 2007/3-4. http://bit.ly/jeDojS

Mi lesz belőled édes fiam? – Internet és kultúra

Kép forrása: nlcafe.hu

 „Minél gyakrabban, minél szélesebb körben használja valaki az internetet, minél mélyebben és alaposabban rendelkezik a digitális írástudás készségeivel, annál inkább lát pozitív kapcsolatot a kultúra és az internet között, s annál inkább látja relevánsnak az interneten és az interneten kívüli közegben létező kultúra összefüggését (Csepeli– Prazsák 2008).”

A fenti idézetet nem véletlenül írtam bejegyzésem legelejére.

A Figyelő című gazdasági hetilap 2011/14. számában megjelent egy tíz oldalas cikk „Megosztott válsággeneráció - Milyen felnőttek lesznek a mai fiatalokból? címmel.

A cikk írói úgy vélik, hogy megállíthatatlannak tűnik a mai magyar fiatalok kettészakadása és az érvényesülni képesek és a lemaradók között egyre tágabbra nyílik az olló. A problémát fokozhatja, hogy a szociológusok szerint a következő nemzedékben a fiatalok között is lehet szakadék, hiszen párhuzamosan két különböző generációt lehet elhatárolni a különböző szocializáció miatt. „Nevelünk egyfelől egy olyan generációt, amely hisz abban, hogy önmaga sorsát alakíthatja, és ehhez megtanítjuk nekik az eszközöket is. Ezzel párhuzamosan nevelünk viszont egy olyat is, amelynek tagjai a tehetetlenséget tanulják meg, és nem csupán hitük nincs, de valóban eszközeik sincsenek” – fogalmazza meg ezt a társadalmi kettősséget Zsolt Péter médiaszociológus. A mostani felnőtt nemzedékek szemében mindkét véglet deviánsnak tűnhet, de míg az egyik az építkezésben és újrateremtésben tér majd el tőlük, a másik a rombolásban. „Az pedig – jegyzi meg Zsolt Péter – külön rejtély, hogy ez a két csoport mit tud majd egymással kezdeni.”

Kérdésként merült fel, hogy van-e olyan eszköz, ami enyhítheti a generáción belüli különbséget? Sokan óriási jelentőséget tulajdonítanak az egyformán hozzáférhető internetnek, illetve az információt nyújtó médiának. De helyzet korántsem ilyen egyszerű. Erre Zsolt Péter is rámutat. Mert kétféle nézet uralkodik. Az egyik, a kultivációs elmélet hívei szerint minél többet netezik, vagy tévézik valaki, annál inkább igazodik a világlátása ahhoz, amit lát. Ebben az esetben a befogadó passzív, azaz a média közvetlenül neveli.

A másik nézet képviselői azonban úgy vélik, hogy a választék széles, így az egyén a szükségleteinek megfelelően fogyaszt. Ebben az esetben aktív, tehát maga hoz döntéseket arra vonatkozóan, hogy mi számára a fontos, érdekes.

A médiaszociológus szerint nagyon egyszerű a képlet: „van, aki a médiát tudatosan használja ezért profitál belőle. Míg azok, akik ezt nem tudatosan teszik, következésképpen elbutulnak tőle.”

Az eredmény tehát attól függ elsősorban, hogy ki milyen háttérrel, előzménnyel rendelkezik, amikor a számítógépet vagy a tévét bekapcsolja. Vagyis aki eddig széleskörű műveltséggel rendelkezett, az IKT eszközök segítségével még műveltebbé válik, viszont aki pl. rossz nyelvi készséggel rendelkezik, még gyengébbé válik.

Önmagában tehát azzal, hogy valaki számítógépet és internetet használ, azaz az internet és a számítógépek terjedése folyamatos, még nem biztos, hogy esélyei ugyanazok, mint a kortársainak.

Több aspektusból vizsgálták a fiatalok szokásait, mint az egészség és sport; a vallás; a médiahasználat; az olvasás; a szex; az idegenellenesség; az erőszak; a cigaretta és droghasználat. Nyilvánvaló, hogy a szokásaik és ezáltal saját kultúrájuk a felsoroltak minden területén szoros összefüggéseket mutatnak. A fentiek közül, alkalmazkodva heti témánkhoz, a média, illetve internethasználatot kívánom bemutatni a Figyelő kutatása és cikke alapján.

A korábbi bejegyzésekben sok statisztikáról, kutatásról hallhattunk, de egyet nem szabad elfelejteni. Az internethasználat és az ezzel összefüggő körülmények folyamatosan (napról napra) változnak. Talyigás Judit könyvében már a bevezetésben felhívja figyelmünket arra, hogy az ilyen jellegű kutatások eredményeit, a statisztikákat mindig az adott környezetben és az összefüggésekben vizsgáljuk, hiszen „az idézett számok mögött a vetítési alapok eltérőek, a felmérés időpontja más és más, és sok egyéb tényező miatt nem tűnnek következetesnek.”

A mai 15-19 éveseknek a napi adagja (beleértve a televíziót és a mobiltelefonokat is) 4,9 óra képernyőnézés.

Társadalmi korszakváltásról tanúskodik, hogy 2000-ben még a képernyő előtt töltött idő 91%-ban a televízió nézésre vonatkozott, ez a szám ma már „csak” 59%.

Egy friss kutatás szerint 10 év alatt 16-szoros lett a naponta netezők száma. Ez megmagyarázza, hogy az elmúlt 11 évben miért nőtt 69%-al a tévére és a netre fordított idő.

A korábbi, 2005-ös 27 %-ról 64%-ra nőtt a netfüggők száma a 15-19 évesek körében.

Ezzel összefüggésben azonban változtak az olvasási szokások is. A 15-29 évesek háztartásában megtalálható könyvek száma a 2004-es 344db-ról 265db-ra csökkent az átlag.

A 15-19 évesek átlagosan 278 kötethez jutnak hozzá otthon, míg az értelmiségi családokban ez a szám 500 fölött van.

Jó hír viszont, hogy a 15 évesek 75%-a napi rendszerességgel olvas csupán kedvtelésből, és ez az adat 2000 óta nem változott.

A fentieket azonban sok tényező is befolyásolhatja, hiszen pl. a válság nem csak a felnőtteknek okoznak lelki és anyagi problémát, hanem a velük egy háztartásban élő gyerekeknek, fiataloknak is. Ez is kiderül a cikkből, hogy a válság hatására családok szakadtak szét, az őket ért feszültség miatt. Nyilván ilyen helyzetben a gyerekek, fiatalok is érintetté válnak. Ezt a helyzetet nem, vagy csak nagyon nehezen tudják feldolgozni, kezelni. „A stressz és a pénztelenség a szülőket teszi tönkre, ők pedig a gyerekeket.” Másik tényező lehet a különböző származás, a családban elsajátított minta, a szülők végzettsége, stb.

Ezen változások aztán új kihívások elé állítja mind a tanárokat, mind a szülőket. Sok múlik azon, hogy a fiatalt milyen külső impulzusok, hatások érik, és a környezet mennyiben igyekszik a felmerülő problémát kezelni, segíteni, beavatkozni. Vannak pozitív és negatív példák is, amelyek segítik a generáción belüli feszültség enyhítését, vagy éppen magára hagyják a fiatalokat és csak legyintenek, hogy már úgysem tehető értük semmi, hiszen „mennek a fejük után”, nem változtathatóak meg.

A szerzők megállapítják, hogy alighanem az oktatás a sikeres felnőtté válás kulcsa, és a közösségi élet minősége. Éppen ezért, leendő, gyakorló andragógusként lehet ez számunkra óriási lehetőség, amellyel befolyásolhatjuk a környezetünkben élő fiatal generációt a további életük alakulásában, vagy maradhatunk szkeptikusak, kritikusak a már meglévő viszonyokkal szemben, semmit nem téve, de valljuk be, a felelősség a miénk is, amit majd később vállalnunk kell, vagy legalább is illene.

Forrás:

Figyelő 2011/14. szám: Megosztott válsággeneráció - Milyen felnőttek lesznek a mai fiatalokból?

Talyigás Judit (szerk.) 2010: Az INTERNET a kockázatok és mellékhatások tekintetében, Scolar Kiadó, Budapest


Csepeli György–Prazsák Gergő (2008): Új szegénység. In: (Vész)jelzések a kultúráról.

Antalóczy Tímea, Füstös László, Hankiss Elemér (MTA Politikai Tudományok Intézete): Jelentés a magyar kultúra állapotáról – átfogó körkép http://mta.hu/fileadmin/2009/strategia/Magyar_kultura.pdf





Kultúra és az internet kapcsolata egy jó(?) példán keresztül

Bevallom blogbejegyzésem elején dilemmát éreztem arra vonatkozólag, hogy az internet kultúrára gyakorolt hatását próbáljam meg globálisan vizsgálni, vagy két fogalom közötti kapcsolat társadalmi megítélésével foglalkozzak, vagy arra keressem a választ, hogy lehet a kultúrát és az internetet, egymást építve összekapcsolni. Aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy az utolsó pont feldolgozására teszek kísérlete egy konkrét pozitív (?) gyakorlat bemutatásán keresztül.

De először is egy kis kitérőt megengednék magamnak. Csepeli és Prazsák e-kultúrára vonatkozó kutatásában igyekezett megvizsgálni a kultúrafogalom változásait, mely során a megkérdezetteket kultúrafelfogásuk alapján csoportokba sorolták. Kutatásukon keresztül/segítségével önvizsgálatot végeztem, mely során igyekeztem feltárni, hogy vajon mennyire engedem belső értékrendem, és normarendszerem szerint a kultúra és az internet keveredését. Megállapíthatom, hogy az internettel szemben befogadó attitűddel rendelkezem, ugyanis az új média elemeit (blog-írás, fájlcserélés, chatelés, honlap-készítés, hírkeresés) a kultúra részének tekintem. Ezek alapján a „heterogén kultúrafelfogásúak” táborát erősítem, ugyanis egyéni megítélésem szerint is a kultúra annyira tág, komplex és rugalmas fogalom, hogy a digitális világ jelenségei, részei kihagyhatatlannak bizonyulnak belőle. A kutatásban a fenti csoport mellett megjelennek a populáris kultúrafelfogásúak, akik elsődlegesen a tömegkultúra vívmányait tartják a meghatározónak a kultúra szempontjából, emellett fontos elemként jelenik meg számukra a nethasználat, míg a magas kultúra kevéssé képezi kultúrafelfogásuk részét. Ezzel szemben a magas kultúrafelfogásúak nem tekintik a tömegkultúrát, az on-line tartalomszerkesztést a kultúra integráns részének, hanem a fogalmat leszűkítve csak bizonyos tevékenységekhez rendelik hozzá:pl. színház-, opera, könyvtárlátogatás.

A kultúrát megtagadók, a „kulturális nihilisták” semmilyen kapcsolatot nem hajlandóak ápolni a kultúrával, annak fogalmával, részterületeivel képtelenek azonosulni.

Csepeli és Prazsák megállapítja, hogy kultúrafelfogás jellege, na meg az internethasználat módja, és mennyisége, valamint az IKT kompetenciák minősége hatást gyakorol az internet kultúrára gyakorolt megítélésére. A tág kultúra felfogás „elősegíti” azon felfogást, mely internet pozitív hatását hangsúlyozza kultúrára nézve. Megítélésük szerint minél nagyobb az egyén felhasználói tapasztalata, a számítógép előtt töltött idő nagysága, annál inkább pozitív az internet és a kultúra közötti kapcsolat megítélése.

Kép forrása:dalszoveg.network.hu

Na de a konkrét pozitív (?) példa, melyet szeretnék bemutatni: az On-line Kulturális és Művészeti Televízió, mely kulturális műsorok bemutatását, sugárzását vállalja on-line. A kezdeményezést indítói (Kultúra és Művészet Mindenkinek Közhasznú Egyesület) szerint társadalmi érdekek hívták életre. Ugyanis a megítélésük szerint a háztartások nagy részében a kultúrafogyasztás mellőzésével is igyekeznek a családi kasszát féken tartani. Mindeközben a gazdasági válság ellenére növekszik a lakosság internettel való ellátottsága. Az alapgondolat tehát azt feltételezi, hogy az internet nagymértékű elterjedtsége segíti a kulturálisan szegényebb rétegekhez eljuttatni a kultúrát. Ezen a ponton kritikai észrevétellel élnék. Jó az alapfelvetés, csak megítélésem szerint abban hibádzik, hogy aki eddig sem érezte szükségét a kultúra magasabb szintű fogyasztásának, az ezután sem fogja, ha nem ismeri fel- valamilyen motiváló erő hatására-annak jelentőségét. Tehát a kultúrafogyasztási lehetőség felkínálását megelőzően szükséges a kultúra iránti érdeklődés egyénben való felébresztése.

A konkrét tevékenységként jelenik meg egyfajta médiatár funkció ellátása, ugyanis mintegy 300 művész, 1000 produkciója tekinthető meg. A kínálatban megjelenik a balett, fotóművészet, népművészet, nagyzenekari produkciók, állami társulatok, valamint kisebb falusi kezdeményezések produkciói is. Emellett olyan kulturális események közvetítését, rögzítését vállalja a televízió, mely más médiumok munkáiból kimarad (pl. Művelődési Házak Majálisa).

A kezdeményezés különböző kulturális portálokon biztosít szöveges formátumú bemutatkozást, rendezvények promótálását teszi lehetővé szervezetek számára, így elérve azt, hogy a hirdetőkkel kapcsolatos kulturális információk minél szélesebb körhöz jussanak el.

A „pozitív példa” jelző azért megkérdőjelezhető, mert az ismertetett ötlet innovatív, internetet integráló hatású, de nem fenntartható. Ugyanis az on-line TV honlapjára (http://www.kulturalis.tv/) ellátogatva tapasztaltam, hogy 2010 szeptembere óta nem törtét új videó feltöltése, semmilyen jellegű fejlesztés nem valósult meg, tehát a munka abbamaradt. Lehetséges, hogy pénz, vagy a lelkesedés fogyott el, de az alapkoncepció nagyon sok lehetőséget rejt magában. Mindenképpen segítette a kultúrát és az internetet közelebb hozni egymáshoz, hiszen a manapság háttérbe szoruló magas-kultúra terjesztését célozta meg. Arra épített, hogy a magas kultúrát befogadását megkönnyíti, ha az új média lehetőségeit kiaknázva kerül továbbításra. Egyfajta közszolgálatiságot is hordoz/ott magában az on-line TV (a kezdeményezők megítélése szerint is), hiszen olyan művészeknek is fórumot biztosított a megmutatkozásra, akinek egyéb módon nem állt volna módjában prezentálni művészi értékeiket a publikum felé.

A készítők tervei között szerepelt (2009-ben) többek között naponta jelentkező Kulturális Híradó, oktatási, és közművelődési intézményekkel való együttműködés, a digitális átálláskor tematikus kulturális csatorna indítása. A honlapból merített információk alapján a naponta jelentkező kulturális híradó nem valósult meg (utolsó felvétel 2008), de iskolákkal való együttműködős feltételezhető, ugyanis számos közoktatási intézményhez köthető videóiót találtam videó-archívumban.

A példa érzékelteti, hogy a kultúra és az internet nem egymás ellenségei, egyik sem élvez kizárólagosságot. Az internet okos felhasználással a kultúraközvetítés lehetséges eszköze lehet, valamint a kultúra integráns részeként hozzájárulhat a 21.százdi kulturális értékek keletkezéséhez.

Források:

-Csepeli György és Prazsák Gergő: E-kultúra. In: Társadalmi Riport 2008. szerk. Kolosi Tamás – Tóth István Györgx. Budapest: TÁRKI.

URL:http://www.prazsak.hu/publikaciok/csepeli_prazsak_ekultura_2008.pdf

Márkus Csilla: Könnyű –e integrálódni c. előadása

URL:http://www.kulturalis.tv/E-kultura-eloadas.pdf

URL:http://www.kulturalis.tv/ingyen-online-tv

Internet és kultúra – „Gondold meg, csak az ember olvas”

Az Internet már nem a jövő, hanem a jelenben valóság! A kultúra, az idő, a tér, egyén … szavakat át kell értékelnünk, át kell értelmeznünk a virtuális kultúra létrejöttével.

A Neumann-galaxis térnyerése nem jelenti a Gutenberg-galaxis végét, hanem egy új fejezetet nyit azok számára, akik ki tudják használni, és élvezni is mindennek előnyeit. A gyakran hangoztatott érvek, mint az, hogy az olvasó számára fontos a könyvek illata!, a lapozás élménye!, a könyvek hordozhatósága, nem állnak feltétlenül, és teljesen ellentétben a digitalizált könyvek nyújtotta olvasási élményekkel. Manapság például a piacon több gyártó tucatnyi sokfunkciós, könnyen kezelhető és hordozható e-book olvasója érhető el, egyre növekvő szériában és - talán hamarosan - csökkenő áron. Ma már nem lehetetlen dolog eze­ket az elektronikus dokumentumokat is akár este – ágyban olvasni - elalvás előtt. A képernyők kifinomodásával, a betűk átszínezhetőségével, nagyíthatóságával személyre szabhatjuk olvasási kényelmünket. Utazáshoz, nyaraláshoz nem kell már azon aggódnunk, hogy miként cipeljük kedvenc olvasmányainkat, százával vihetjük őket egyetlen könnyed gépen, akár a zsebünkben. A szö­vegeket másolhatjuk, jegyzeteket, véleményeket fűzhetünk hozzájuk, az idézeteket elküldhetjük barátainknak, akár azonnal, olvasás közben, ezen felül akár meg is beszélhetjük az olvasottakat, …

Csepeli György-Prazsák Gergő Örök visszatérés? című könyvében - az internet párti és internet ellenes állítások - kutatásuk (2008) eredményeként négy csoportot különítenek el az internet és a hagyományos értelemben vett kultúra viszonyának könnyebb megítéléséhez, megismeréséhez:

1. a békés egymás mellett élés hívei - 30% - a kultúra és az internet között nem látnak ellentmondást, szerintük a hagyományos kulturális intézményeket nem váltja ki, nem alakítja át, és ebből következően nem is teszi tönkre. Megnöveli a kulturális szabadságot, de nincs hatással a kulturális közösség fejlesztésére. A web-es alkalmazásokat nem tartják kultúraalakítónak. Itt a legmagasabb az iskolai végzettségűek száma.

Herring, Mark Y.: Tíz ok, amiért az internet nem helyettesítheti a könyvtárat című írásában (Könyvtári figyelő) 10 olyan okot sorolt fel - 2001-ben! -, amiért az internet és a digitális média nem képes helyettesíteni a papír alapú könyveket, illetve az ezeket őrző könyvtárakat:

1. Nem található meg minden az Interneten. Az összes folyóiratnak pl. csak mintegy

8%-a van fent.

2. A tű a szénakazalban elmélet: sok dolog nem található meg.

3. A weben nincs minőség-ellenőrzés.

4. Amit nem tudsz, az bánt igazán. A teljes szövegű webhelyek nem teljesek.

5. Problémák a könyvekkel. Az 1925 előtt publikált könyvekből a weben csak kb. 20 ezer cím van meg, pedig ezekre már nem vonatkoznak a szerzői jogi megkötések.

6. Az e-könyvek olvasókészülékeinek használata gyakran fejfájást okoz, megerőlteti a szemet. Kevesen szeretnek képernyőről olvasni, a használók nagy része a két oldalnál hosszabb dokumentumokat kinyomtatja.

7. Az Internet ellenére minden egyetemnek van könyvtára, mert egy teljesen virtuális könyvtárat létrehozni generációnkon belül lehetetlen.

8. A teljes digitalizálás hihetetlenül drága lenne. (Copyright költségek és problémák, a digitalizálás jelenleg iszonyúan munkaigényes.)

9. Az Internet egy kilométer hosszú, egy centiméter mély: kevés olyan dolog található az Interneten, ami 15 évnél régebbi.

10. Az Internet mindenhol jelen van, de a könyvek hordozhatóak.

Ma, tíz évvel később, már a 10. pont megdőlt, mert a „könyvek” is hordozhatók. A digitalizálás elterjedése következtében az interneten megtalálható dokumentumok %-os aránya biztosan növekedett, (teljes talán sohasem lesz).

2. „szkeptikusok” - 28% - a csoport tagjai nem hisznek abban, hogy az internet pozitív hatást képes gyakorolni a kultúrára, sőt azt vallják, pusztító hatást gyakorol rá – fölöslegessé teszi a hagyományos kulturális intézményeket, az általuk létrehozott tartalmakat. Ez a réteg lehet - nagyobb részben -, akik olvasnak, de nem interneteznek – 19%, illetve azokból, akik nem olvasnak, nem interneteznek – 37%? A kutatásból az is kiderült, itt a legmagasabb az átlagos életkor, a legnagyobb az aktív keresők aránya, inkább községekben élnek.

Az internet és a kultúra ok okozati összefüggéseire is felhívja a figyelmet. Talán még mindig értékesebbnek találják azt, ami papír formátumú. (Például, ha a szellemi tulajdonjog védelmére gondolunk!) „Az információs társadalom ugyan új szellemi termékeket és szolgáltatásokat hoz létre, de rögtön bünteti is azokat el nem ismertségük terhével. „ ¹⁾

3. „A párhuzamosok sohasem találkoznak” - 22% - a kultúra és az internet viszonyát olyannak látják, mint a „sohasem találkozó párhuzamosokét”. A csoport tagjai szerint a hagyományos kultúra szintereit, és magát a kultúrát sem teszi tönkre, nem teszi fölöslegessé az internet. Véleményük szerint az internet nem növeli a kulturális szabadságot, nem alakítja át a kultúrát, és nem gondolja úgy, hogy az internetnek szerepe lenne a kulturális közösségek kialakulásában. A web 2.0 logikájára épülő kultúrafelfogás sem áll közel hozzájuk. Magas a nők aránya, sokan élnek közülük községekben. Talán ez a réteg az, amelyik nem internetezik, de olvas, vagy nem internetezik, és nem is olvas?

4. „Optimisták” - 20% - ez a csoport sem lát ellentmondást a kultúra és az internet között, szerintük sem váltja ki a hagyományos kulturális intézményeket, és nem alakítja át, és ebből következően nem is teszi tönkre. Emellett azonban véleményük szerint az internet növeli a kulturális szabadságot, sőt át is alakítja a kultúrát. A kulturális közösségek fejlődésére is hatással van az internet, amiben látják a webes alkalmazások szerepét is. Emellé a - 25% - interneteznek is, és olvasnak, illetve az interneteznek, de nem olvasnak csoportot sorolnám. Tagjai a legfiatalabbak, az ő körükben legnagyobb a férfiak aránya, viszonylag kevés az aktív kereső, sok a tanuló.

„Mindeközben ne felejtsük el, hogy az Internet az autópálya-hálózatok mintájára tervezett haditechnikai rendszer. A hadsereg olyan eszközt akart, amelyik nukleáris támadás esetén is megóvja az irányítási struktúrát. A megoldás olyan elektronikus hálózat lett, amelyik azonnal átirányítja magát, ha egy vagy több kapcsolatot lerombolnak, ezáltal lehetővé teszi, hogy a túlélő szervek kommunikációképesek maradjanak egymással, és összehangoltan működhessenek. Az ilyen apparátussal rendelkező katonai hatalom a legsúlyosabb katasztrófák közepette is fenntartható. Nem árt tudni, miközben az Internet társadalmi, kulturális jellegéről beszélünk, hogy a Háló sokat istenített demokratizált jellege nem valami értelmiségi-anarchista szándékból fakadt, hanem szikár katonai szükségszerűségből. Ugyanez a szükségszerűség munkálkodott a Háló fejlődésének további szakaszaiban is, mikor a kutatás-fejlesztés szolgálatába állt – pontosabban szólva: a kutatás állt egyértelműen stratégiai célok szolgálatába. S működik hasonlatosan ma is, rejtve vagy csak kicsit palástolva azt a tényt, hogy az Internet a fogyasztói társadalom egyik izmosodó, a jövőben alapvető pillérét képezi, s készül a médiapiacon a neki megfelelő vegyértékű helyet elfoglalni. Ahol nem magasztos eszmék, nem is valamiféle népjobbító szándék, s a tiszta értelemben vett nevelés és kulturizáció az elsődleges szempont, hanem az elektronikus tartalmakat olvasó személyek fogyasztásra való minél alaposabb előkészítése, tudatuk kilúgozása …” ¹⁾

Az olvasás – ahogy a nagy angol tanulmányíró Matthew Arnold mondja – „maga a kultúra”.

Forrás:

1) R. Nagy József: Internet és kultúra – Internet vagy kultúra – Internet-kultúra

Csepeli György, Prazsák Gergő: Örök visszatérés? Társadalom az információs korban .

Jószöveg Műhely Kiadó Bp. 2010.

„Gondold meg, csak az ember olvas” – Márai S.