2011. május 17., kedd

Second Life

Albert Bandura (1977) társas tanulási elmélete arra a gondolatra épül, hogy minden társasági helyzetben az interakciókból tanulnunk. Ha egyesével alaposan megfigyeljük mások viselkedését, előbb utóbb mi is hasonló viselkedést fogunk mutatni. A társas tanulás új fogalmai, mint új trendek bukkannak fel a távoktatási programokban. A programok egyre népszerűbbé válnak, így növelik az oktató és a hallgató közötti fizikai távolságot. Ezt figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy a személyes megjelenés a tanórákon, a szemtől szembeni interakciók, és minden olyan jelenség, amely a társas tanulás igényeit elégíti ki, már a múlté. Hogyan tanulhatnak mégis a hallgatók egymást megfigyelve egy olyan távolsági tanulási környezetben, ahol nincs személyes kontaktus?

Az oktatók körében ezek az új technikák és több-felhasználós virtuális modellek egyre népszerűbbé és népszerűbbé válnak (MUVE – multi-user virtual environment – többfelhasználós virtuális környezet) (Harrison 2009a). Az egyik legszélesebb körben használt MUVE, a Second Life, több mint 400 olyan főiskolával és egyetemmel dicsekedhet, akik részt vesznek a Second Life népszerűsítésében, és jelen vannak a programban is. A távoktatás számára új kihívásokat jelent hogy felfedezzék, hogyan történhet társas tanulás egy virtuális környezetben. Az oktatók számára az is kihívást jelent, hogy megfigyeljék, az emberek hogyan tudnak tanulni a távoktatás és a blended learning programja során kapott információkból. Ez még fejlesztés alatt áll, de már felbukkannak komoly gyakorlatok. Ez a szöveg azt vizsgálja, hogyan mutatkozik meg a társas tanulás a Second Life programban a felsőoktatásban.

Second Life

A Second Life egy három dimenziós virtuális világ, ahol a lakók animációs lényekként mutatkoznak meg, tudnak sétálni, repülni, teleportálni, és beszélgetni egymással. Miután a felhasználók elkészítették saját lényüket, megszerezhetnek, vagy létre hozhatnak egy saját birtokot, autókat, és egyéb olyan eszközöket, és pénznemeket, amelyeket a Linden Labs nevű cég gyártott, mely a Second Life program tulajdonosa. Ez egy állandó, 24 órás, gép-vezérelt virtuális világ, ahova a felhasználók bármikor beléphetnek, éjszaka vagy nappal, függetlenül attól, hogy épp hol tartózkodnak. Bár a Second Life is abból a koncepcióból indul ki, mint a többi online szerepjáték, például a World of Warcraft és az EverQuest, ez mégsem egy játék. Itt nincsenek legyőzendő ellenfelek, vagy előre meghatározott célok (Helmer & Learning Light, 2007). Ez inkább egy olyan virtuális világ, ahol a lakók határozzák meg a tartalmat. Ez egy olyan világ, ahol a tanulók berepülhetnek az osztályterembe, a tolószékhez kötött emberek lehetnek táncosok, és bárki egy pár kattintással megváltoztathatja a nemét, vagy a külsejét. Ez egy fantázia világ, ahol mindenki azzá válhat, akivé mindig is szeretett volna. 

Second Life az oktatásban

A Second Life egy egészen új trend, és egy fel nem tárt terület mind a hallgatóknak, mind pedig a tanároknak. Mindkét csoportnak újra kell értelmeznie a tanulás és a tanítás kérdését. Ahhoz, hogy ezt megtegyék, nekik is el kell merülniük a Second Life világában, lakóvá kell válniuk, órákra kell járniuk, játszani kell, megfigyelni a többieket, elkövetni apró hibákat. A társas tanulás elmélete ugyanúgy vonatkozhat a Second Life világára is, bár egyértelműen egy paradigma-eltolódásról van szó, amit a távoktatásban használt eszközök és technológiák rohamos változása okoz. Ahhoz, hogy megértsük, miért kell paradigma eltolódásról beszélnünk, csak meg kell figyelnünk a tárgyak és az emberek interakcióit a Second Life világán belül és kívül. A használt tárgyak, eszközök nagyon különbözőek lehetnek a Second Life tanításában és a való életben. Ahhoz, hogy fel tudják használni a Second Life programot, mint oktatási helyzetet, mind a tanároknak, a hallgatóknak, a tervezőknek, és az oktatóknak fel kell nyitniuk a szemüket ezekre az új dogokra. 

A társas tanulási elmélet és a Second Life

Néhány társas tanulási elmélet alkalmazható a Second Life oktatásában is. Három kulcs összetevőről beszélünk Bandura társas tanulási elméletében (Abbott, n.d.) amik szintén megmutatkoznak a Second Life programban is: megfigyelő tanulás, utánzás, viselkedés modellezése (Bruner, 1990, Wood, Bruner & Ross, 1967) Bandura társas tanulási elmélete azon a tényen alapszik, hogy a megfigyelő tanulás nélkül gyakran az emberek nem tudnak maguktól tanulni.Egy alternatív elmélet, amely se nem határozottan konstruktivista, vagy behaviorista, Bandura társas tanulási elmélete. Ez az elmélet a behaviorista megerősítést a konstruktivista pszichológiával keveri azért, hogy leírja az egyén tanulási folyamatait. 

Bandura azokat a személyes és önszabályozó rendszereket emeli ki, amelyek befolyásolják a figyelmi folyamatokat, a tapasztalás szemantikai folyamatait, az emlékezőtehetséget és annak újraépítését, a kognitív motivációt, az érzelmek hatását, a pszicho-biológiai funkciókat és minden olyan készséget, amellyel a tanultak használhatóak lesznek a mindennapi életben (Bandura 1986). A tanuló képes lesz arra, hogy hatással legyen saját tanulására új szituációkban kontrollálva a környezetet maga körül, akkor is ha ez a környezet vállalt, kiválasztott vagy felépített (Bandura 1999) ( Hathaway, Muse, & Allthoff, 2007)

A tanulók elkezdik megfigyelni egymás viselkedését azért, hogy elkezdjenek egy új tanulási folyamatot. Ez az, ami folyamatosan jelen van a Second Life-ban, főleg mikor olyan új helyzetekkel szembesülnek, mint például, hogy tanulókká válnak. Fontos megfigyelni a többiek viselkedését (szokták leskelődésnek is nevezni), mielőtt új tevékenységbe kezdünk a Second Life-ban.

A következő gondolat Bandura elméletében, ami a Second Life-ban is megmutatkozik, az utánzás. Miután megfigyelték mások viselkedését, az emberek beolvadnak, és utánozni kezdik a megfigyelteket, főleg abban az esetben, ha a látott minták pozitívak, vagy megjutalmazták a megfigyelt személyt. Bandura szerint az utánzás magában foglalja a látott tevékenység megismétlését, újratermelését. A Second Life világában ez olyan alap-tudást jelenthet, amellyel megtanuljuk, hogyan irányítsuk saját lényünket, hogy ne menjen neki a falnak, vagy essen bele egy adag vízbe. 

Bandura elméletének harmadik összetevője, ami a Second Life világában is megfigyelhető, a viselkedés modellezése. Viselkedés modellezés során a tanuló minden olyan pozitív dolgot felhasznál, amit a megfigyelt személyen tapasztalt, és elkezd a megszerzett élmények tudatában cselekedni. Rengeteg lehetőség van arra, hogy ez megtörténjen a Second Life világában. 

Cohen szerint a Second Life egy óriási lehetőség a tanításra és a tanulásra. Új, izgalmas, és egy virtuálisan még ki nem aknázott terület, ahol mind a formális, mind a nem-formális tanulás és tanítás megtörténhet. A Second Life könnyűvé teszi a szerepjáték megtervezését és használatát, és egyéb szimulált eszközöket is megteremt a képzésekhez. Képzeljenek el egy pszichológia hallgatót, akinek lehetősége van arra, hogy áttörjön egy vizuális gátat, és megfigyeljen egy skizofrén beteget ebben a világban. Mit szólnak ahhoz a szerepjáték forgatókönyvhöz, ahol a tanuló egy OSHA biztonsági tisztviselő szerepébe bújik? Ezek a helyzetek gyakrabban megtörténnek a virtuális világon belül (pl. Graham, 2007, & Cook, 2006). A MUVE-k megengedik a hivatásos oktatóknak, hogy olyan dolgokat tegyenek meg, amiket mindig is meg akartak tenni. Lerombolhatják az iskola falait, a bezártságot, és teremthetnek egy szórakoztató tanulási környezetet, melyben az együttműködés az egyik legfontosabb tényező. Ezek a lehetőségek virtuálisan végtelenek az oktatók számára. 

A Second Life program támogatói között tudhatja a Harvard és a Stanford egyetemeket is. Mindkét igen elismert egyetemnek igen jól megszervezett és kiterjesztett virtuális campusa van a Second Life világban. Ők az első úttörők ebben a szervezetben, és komoly céljuk, hogy más egyetemek is kövessék őket. Igyekeznek megteremteni a lehetőséget arra, hogy a többi egyetem is kövesse ezt a mintát, mint járható tanulási utat (see, for example, Harrison, 2009b; Jennings & Collins, 2007; Lamb, 2006; Wriedt, Ebeling, & Reiners, 2008). Damina hart a baltimori egyetem egy oktatója egy kevert módszert alkalmaz a tanításban, melynek során a Second Life világát és a valóságban történő konzultációkat is felhasználja. Ő abban hisz, hogy a mai tanulók játékosok (Hart, April 4, 2009, personal communication). Mikor Hart a Second Life-ban tanít egy barátságos utat választ a mai generáció diákjaihoz. A tanulók az ő tengerparti házában találkoznak a Second Life-ban, és feladatokat kapnak a világon belül. Az egyik a sok közül, hogy kincset kereshetnek, vagy olyan grafikákat, amelyekkel új frizurát, ruhát készíthetnek maguknak. A tanulók teleportálnak vagy elrepülnek más helyekre, majd visszatérnek a tengerparti házba mindazokkal a dolgokkal, amiket összeszedtek utazásuk során. Hart el is viszi a diákjait különböző helyekre a világon belül, például a Van Gogh múzeumba, ahova a diákok beléphetnek, és a mesterművek részeivé válhatnak. 

Hogy lehet, hogy a Second Life egyre nagyobb népszerűségre tesz szert? Sok tanár és diák számára ez egy olyan szórakoztató eszköz a tanulásra, melyben keveredik, mind a személyes kapcsolat, a távoktatás, a virtuális valóság oktatási eszközei. És ne feledjük, mennyire kényelmes ez a világ minden pontján diáknak, tanárnak és tervezőnek, akik bármikor bárhonnan beléphetnek a Second Life világába. 

Megfigyelő tanulás

A Second Life egy remek lehetőség arra, hogy a megfigyelő tanulás helyet kapjon. Számos oktatási program fut virtuálisan minden percben, ez egy kényelmes lehetőség arra, hogy bármikor bármelyikhez csatlakozzunk. Nagyszerű mód a tanulásra az, ha eljárunk különböző világon belüli órákra és megfigyeljük mások viselkedését, tanulunk tőlük. A oktatók megfigyelhetnek más oktatókat, a tervezők tanulhatnak azokból az eszközökből, amit más tervezők használtak fel, és a tanulók elvárt viselkedésmintákat tanulhatnak más tanulóktól. Mivel a Second Life egy olyan világ, ahol a benne résztvevők döntenek mindenről, nincsenek meghatározott szabályok a viselkedési elvárásokkal kapcsolatban. A tanulók viselkedése egy világon belüli tanteremben megjósolhatatlan lehet, és sok esetben nemkívánatos a tanárok és a diákok számára. A tanulók nemkívánatos viselkedési formákat is megfigyelhetnek és kezdhetnek el utánozni (see for example , Dewey, 1939, Martin, Burger, Elias-Burger and Mithaug 1988). Képzeljünk el egy diákot, aki meztelenül érkezik az órára. Mi történik, ha a többi diák is lesüllyed erre a szintre? Nem minden viselkedés lehet elfogadható a Second Life világában. Bárhogy is legyen, az előnyei általában ellensúlyozzák a hátrányait. A legtöbb problémát általában megoldják a tanárok azzal, hogy kezdeményezik egy közös szabályrendszer felállítását a diákokkal együtt (például: „ne gyere meztelenül az órára”)

A tervezőknek rengeteg dolgot kell figyelemmel tartaniuk a Second Life világban. A közös tudás alapgondolata és ennek megosztása mindenütt jelen van a Second Life-ban. Az emberek általában segítőkészebbek a világon belül, mint a való életben ( Brdicka 1999). A Second Life tervezésének kutatói úttörők lehetnek abban, hogy bebizonyítsák, az információ áramlás és megosztás az egyik legfontosabb eszköze a tanulásnak. Lisa Dawley a Boise State Egyetem professzora, a Second Life program tanulásra és tanításra vetett hatásait vizsgálta. Munkája során, az EdTech szigeten alakít ki helyszíneket, ami eleve egy világon belüli hely, amit teljes mértékben ő és az egyetem hozott létre. Dawley a kutatásaiban azt vizsgálta, a tanulók hogyan mozognak ebben a térben, és hogyan követik mások mozgásait, illetve hogyan használják a legnépszerűbb tanulási eszközöket. A kutatás eredményeként Dawley egy új tervezői módszert épített, és olyan gyakorlatokat fejlesztett ki, amely kizárólagosan csak a Second Life világban történhet meg. A kutatásának legértékesebb része, hogy ő meg is osztja ezeket az eredményeket a többi tervezővel, hogy együtt teremthessenek hatékony tanulási környezetet a virtuális világban. Dawley filozófiája az adatmegosztásról a következő: „Amit megtanítunk a hallgatóinknak, azokra nem csak nekik van szükségük…elérhetővé tehetjük ezt más tanárok számára is…és létre hozhatunk egy közös, nyitott forrást.” (Dawley, 2007)

Dawley professzor nem az egyetlen, aki megosztja másokkal kutatásainak eredményeit a Second Life-ban. Mindenféle és fajta csoportok megtalálhatóak a Second Life világban, akikhez csatlakozni lehet a rendszer fejlesztése érdekében pl. a Second Life Research List (SLRL – Second Life kutatók köre). Ez a tudományos kör minden tag számára lehetővé teszi, hogy megosszák a Second Life világában folytatott kutatásaikat. Sok új résztvevő, akit érdekel a Second Life kutatása és az oktatás csatlakozni fog valamely csoporthoz, vagy egy kurzushoz résztvevőként, vagy leskelődőként. Így felhasználhatják az a tudásukat, amelyet megszereztek azáltal, hogy megfigyelték társaikat, és tovább léphetnek a következő társas tanulási elmélet szintjére: az utánzásra.

Utánzás és viselkedés modellezés
 
Bandura társas tanulási elméletének második és harmadik szintje akkor fog bekövetkezni, ha egy személy pozitív, kívánatos viselkedés mintákat figyel meg az első szinten. Ha például egy tanár eljár és megfigyel egy tanórát a Second Life világban, és szórakoztatónak, informálónak találja, és a tanulók viselkedése is elnyeri tetszését, talán ő maga is szívesen tart majd utána virtuális órákat. A saját óráin aztán használhatja mindazokat a mintákat és tanítási stílusokat, amelyek tetszettek neki. 

A Second Life nyitott forrásai, és a tervezők és kutatók között megosztott információk nyitottsága miatt az utánzás és viselkedés modellezés használata a társas tanulásban sokkal inkább egyértelmű ezekben a csoportokban. Brown és Adler szerint (2008): „A nyitott forrású közösségek olyan utat fektettek le, amellyel az újonnan érkező könnyedén tanulhatnak egymástól, és könnyen válhatnak megbecsült tagjaivá a közösségeknek, legitim külső résztvevőként kezdve is.”

Ez egy olyan jelenség, ami nem gyakran történik meg a való világ oktatási rendszereiben, hiszen bekerülni egy ilyen tanuló körbe a való életben gyakran több erőfeszítéssel jár, mint csak belépni egy jelszóval. A való életben vannak konferenciák, utazások, meeting-ek. Ezek mind idő és pénz veszteséggel járnak. Amióta a legjobb gyakorlatok nyitottak és könnyen megfigyelhetőek, a kutatók rengeteg viselkedésmintát megfigyelhetnek és utánozhatnak. Az úttörők azok, akik kikövezik az utat az őket követőknek. A tanulók számára a Second Life világában az utánzás és a viselkedés modellezés különböző formákban jelenik meg. A tanulók felfedeznek több olyan környezetet is, amit egyáltalán nem tanulásra hoztak létre. Mint a való életben itt is, vannak iskolák, közösségi klubok, bárok, múzeumok, parkok, tengerpart… Mivel a Second Life-ot maguk a felhasználók alakítják ki, ezért a célcsoportot is ők maguk alkotják. Azok a tanulók, akik távolabbi, elszigetelt helyeken élnek sokkal több tanulási lehetőséget fedezhetnek fel a világon belül, mint a való életben, saját környezetükben. A képesség a repülésre és a teleportálásra, illetve az, hogy megfigyelhetnek másokat, nem történhet meg a valós életben, csak a Second Life-ban, és ezek az élmények pozitívan befolyásolhatják a tanulók utánzási és viselkedés modellezési stratégiáit. 

Ha a tanulónak pozitív tapasztalata van a megfigyelt viselkedéssel kapcsolatban egy nem tanulói környezetben, ugyanúgy, mint a való életben, sokkal szívesebben utánozza azt. Másrészt, ha a tanuló nemkívánatos, vagy negatív viselkedést figyel meg, utánoz és modellez, ez rossz hatással lehet a tanulmányaira. Ezeknek a negatív viselkedésmintáknak az utánzása nyugtalanságot és zavart okozhat a tanulóban, és gátolhatja a tanulási folyamatokat.

Viselkedés minták és érzelmi reakciók

Az egyik legfontosabb gondolat a viselkedés minták és az érzelmi reakciók vizsgálata és modellezése. Hogyan jelenik ez meg a Second Life világában? Ezt a kérdést nagyon nehéz megmagyarázni azok számára, akik a világon belül élnek, vagy egyéb távoktatási rendszerben tanulnak, amely nem építi be a személyes kontakust a diákok, a tanárok, a tervezők és a kutatók között.A való életben nagyon könnyű viselkedés mintákat és érzelmi reakciókat megfigyelni. Egyszerűen megtehetjük úgy, hogy nézünk valakit, és beszélgetünk vele. A Second Life lakói számára azonban a viselkedésminták kifejezése és az érzelmi reakciók nem léteznek. Kimutathatjuk érzéseinket különböző tárgyak használatával, vagy a ruhával, amit viselünk, illetve testfelépítésünkkel. De hogyan mutatják meg a lakók az érzelmeiket a világon belül? Tulajdonképpen ez még nem is lehetséges.

Összegzés

A Second Life 2.0 távoktatás. A MUVE fejlődése csúcsra fogja juttatni a távoktatást a következő évtizedben. A világon belüli oktatási események lesznek a távoktatás elsődleges forrásai. Ezen kívül más „világok” is meg fognak maradni. A Second Life, és mindaz, amit pótol egészen máshogy fog festeni, mint ma. Az emberek több világnak is tagjai, résztvevői lesznek, mindezek a világok össze lesznek kötve, hasonlóan, mint ahogy ,a is átugorhatunk egyik weboldalról a másikra. 

A technológia fejlődésével már nem csak hallani és látni tudunk majd a Second Life.ban, hanem érezni és megszagolni dolgokat, olyanokat is, amiket sosem érezhetnénk a való életünkben, mert a pénztárcánk vagy az időnk nem engedi. Egy érdekes kérdés felmerül: hogyan tudnak az oktatók problémákat megoldani egy olyan környezetben, ahol ennek nincsen semmi reális következménye. Ennek a kérdésnek a megválaszolása a célja minden szimultációs játéknak, így a Second Life-nak is.

Az online tanulásnak a 3D világában határtalan hatalma van a formális és a nemformális tanulás területén, és nem fogja változtatni a jövő távoktatását, amint az oktatók újra gondolják a módszereiket. Ha összehasonlítjuk a Second Life-ban és a való életben végzett cselekvéseket és Bandura társas tanulási elméletében vizsgáljuk, az egyetlen dolog amit nem lehet vizsgálni, utánozni, vagy modellezni a távoktatásban, azok az érzelmi reakciók és a viselkedésminták. Minden más megvalósulhat a világon belül is. Elmenni múzeumba, színházba, konferenciákba, iskolába, és minden olyan helyre amit a lakók létre hoznak a világban. Emiatt, egy másik nagy előnye a világon belüli tanulásnak, hogy egy rendkívül költség-hatékony része a távoktatásnak. Képzeljenek el azonban egy olyan világot, amelyben egyetlen cél miatt hagyjuk el a számítógépet: hogy kielégítsük érzelmi és fizikai vágyainkat. Ezek közül szükségünk van leginkább sportra, ételre, a természetre, romantikára, fizikai közelségre, családra, interakciókra, és testük fizikai karbantartására. A való élet lehet kényelmes, lehetünk elégedettek vele, de meg is halhatunk. Minden más történhet online.A Second Life jó példája lehet a gyakorlati társas tanulásnak, bár vannak olyan tényezői, amelyek nem valósulhatnak meg a világon belül. Gyakorlatilag ez egy nyitott környeze,t ami elősegítheti a megfigyelést, az utánzást, és a viselkedés modellezést. A résztevők legtöbbször egymás interakcióiból tanulnak. Az érzelmek hiánya talán az egyetlen korlátja annak, hogy Bandura társas tanulási elmélete teljes mértékben megvalósuljon a Second Life-ban. Nem kétséges, hogy az a felhasználó, aki naphosszat a Second Life világában él, megváltozhat valós környezete felé. De bárhogyan is, nem túl nehéz elszakadni a való élettől, hiszen a Second Life-ban is megtörténhetnek ugyanazok az interakciók. Bár az eszközök, technológiák, bentlakó egyének, a legjobb gyakorlatok, tanulási stílusok, tanítási technikák…stb különböznek a való életben használtaktól, elképzelhető, hogy ez igen hamar meg fog változni a fejlődéssel. 

Ahogyan a MUVE egyre népszerűbb lesz, egyre több lehetőség adódik majd arra, felerősítsék és kiterjesszék a társas tanulási elmélet gondolatait. Tény, hogy oktatók, tervezők és kutatók már dolgoznak egy új pedagógia kidolgozásán, amely olyan tanulási mintákat és tanulási eszközöket sorakoztat majd fel, amivel még nem találkozhattunk a való világ távoktatásában. Nem minden lehetőséget használunk fel arra, hogy felfedezzük és elterjesszük a MUVE használatát a távoktatás területén. 

2011. május 16., hétfő

Internet és kultúra – Internet vagy kultúra – Internet-kultúra


A kilencvenes évek sztereotípiái az internetről, mára teljesen eltűnni látszanak. Napjainkban már csak nagyon kevesen gondolják, hogy az internetet csak a szűk elitréteg tudná elérni. A többség tudatában az Internet bárki számára hozzáférhető tudás. Végérvényesen mindennapjaink része lett, az így elérhető szolgáltatások mindennapjaink részei lettek.
A posztindusztriális kultúra jellemzője a vizsgálatok szerint, az anyagi javak elérése után, az emberek a szellemi, kreatív szükségletek elérésére fognak áhítozni. Daniel Bell szerint a "javakat termelő társadalom átváltozása információs vagy tudástársadalommá". Társadalmi szinten növekedésnek indul az emberek szabadidőre, pihenésre, egyáltalán a magukra fordított idejének és értékének növekedése, aminek kiszolgálásában a tömegkommunikáció is nagy szerepet játszik. Nem árt tudni, viszont ha már az Internet kulturális és társadalmi milyenségét vizsgálunk, hogy a Háló, amit az egyik legdemokratikusabb szerveződésnek tartanak, egy katonai szükségszerűségből fejlődött ki és ma is fontos stratégiai célok szerint fejlesztik. Az elkészült rendszert az emberek elkezdték az egymással való kommunikációra használni, mindenféle témáról beszélgettek, és persze vitáztak. Majd így alakult ki az elektronikus levelezés. Az biztosan látható, hogy az Internet a fogyasztói társadalom alap pillérévé növi ki magát. Fő feladata lesz, hogy az olvasó embereknek előkészítse az elektronikus tartalmakat.
A változásokat mindenki érzékeli, a haladás megállíthatatlan.
Ezután minden másként lesz?
Sokakban felmerülnek kérdések, amikre nem lehet válaszolni biztonsággal, és nincs is rájuk bizonyíték. De ahhoz, hogy válaszokat kapjunk, eligazodjunk kapcsolódási pontokra van szükségünk. Az Internet és a kultúra több szinten kapcsolódik egymásba, egyrészt a szűken vett kultúra, mint definíció, mely alatt a szellemi javak összességét érthetjük, másrészt a társadalomtudományok kultúra felfogása fedezhető fel a Hálóban, ami szerint az Internet nem technikai, hanem kulturális minőségben szerepel. Az internet egy olyan globális kultúra gyökere, melynél az idő, tér és határok, de még az egyén egyediségének fogalmát is át kell értelmezni. Az Internet előtti világban a kultúracsinálás sokkal bonyolultabb mechanizmusokon ment keresztül. Ahhoz, hogy egy elkészült mű, legyen az könyv, szobor, festmény, eljusson a fogyasztókhoz több szakmai, könyvelői-üzleti-logosztikai tudásra volt szükség. Az Internet segítségével digitalizálttá tették az alkotásokat, így pillanatok alatt körülszelték a világot. Olvashatjuk a világ könyveit, újságjait, hallgathatjuk a világ bármely részén élő zenész koncertjét. A hagyományos kultúrát kiegészíti az Internet. Kiváló eszköz az információáramlásra az emberi kommunikáció új formája, kiegészítője. Azonban azt le kell szögezni, hogy nem helyettesíti a hagyományos kultúra közvetítést.
Mint az Internetnek, mind az informatikának feladatot kell vállalni a kultúrában. Fontos, hogy a kereslet és kínálat viszonyát folytonosan vizsgálják. Létre kell hozni virtuális tárakat, könyvtárakat, hangtárakat és képtárakat. Ez már magvalósulás alatt áll, így mindenki hozzáférővé válhat, függetlenül attól, hogy hol él. Fontos lenne a kulturális javak folyamatos és szisztematikus digitalizálása.
Képzésekkel biztosítani kellene az új eszközök megismertetését, használatának oktatását. Nagy szerepet kellene vállalni kis népek kultúrájának és a magyar nyelv megőrzésében.
Mi andragógusok szerepet vállalhatunk az oktatás és a művelődés területén adódó feladatok megvalósításában.
A tudásközpontú társadalom nagymértékben támaszkodik az emberek tudására és képzettségére. Elérhetővé kell tenni mindenki számára oktatási anyagokat, mindenféle témában, filmeket, lexikonokat. Ha minden közművelődési és oktatási intézmény elérhetőé teszi magát, a rendszer segítségével megvalósulhat közös munka, avagy a távoktatás formái elindulhatnak.
Vigyáznunk kell azonban az ebben rejlő veszélyekre is.
Az Internetet az ellenkezőjére is használhatják, sajnos a kulturális forradalom politikailag terhelt és a piac erőteljes hatása is érvényesül benne.
Ennek ellenére az emberek nagy többségi hisz benne, hogy az információs társadalom javítja az emberek életminőségét és erősíti a kohéziót. Azok, akik rendelkeznek a kellő jártassággal és szerencsére ezen egyének tábora egyre nagyobb, azokat szolgálja a számítógép, mind az információkeresésben, tárolásban. Kiemelkedő szerepe van a létfontosságú információk elérésére, az információcserére és a kultúrák közötti együttműködésre.
Ezek a javak kétségbevonhatatlanul életünk részévé váltak. Világunk hozománya, az egész életen át tartó tanulás paradigmája, elengedhetetlenné teszi az Internetet, a Hálót, azok számára, akik tudják, hogy ez hozzá tartozik a tanuláshoz.
Akár akarjuk, akár nem, élni kell vele.

Forrás: http://bit.ly/iiGWy5
Kép forrása:http://lmv.hu/node/1479?size=_original

2011. május 15., vasárnap

Blogok a tanulásban

Képzésünk során nekünk újdonság volt a blogolás és ez a konnektívista kurzus. Most találtam egy tanulmányt, ami arról számol be, hogy kínai egyetemisták ezt már 2007-ben megtették kísérleti célból.
2008. áprilisában jelent meg egy tanulmány a “Chang Gung Journal of Humanities and Social Sciences” lapban A bologok használata az orvosképzés angolóráin (The Use of Blogs in English Classes for Medicine-Related Mejars) címmel.
A tanulmány szerint, vannak előnyei és természetesen hátrányai is az ilyen típusú tanulásnak. Az előnyök között elsőként az egyszerűséget említi. A diákoknak nem volt szükségük jelentősebb informatikai, programozói ismeretekre, mert a blogok sablonjai egyszerű használatot biztosítanak a felhasználók részére. Ezt mi is tapasztalhatjuk, hiszen a kezdeti szorongásunk erősebb volt az indokoltnál a blog és a twitter használatát illetően.
Mivel a vizsgált kurzuson a tanár is használta a blogot, a tantermi órákat megelőzően saját blogján tett fel kérdéseket a hallgatóknak, amik segítették őket az órára való felkészülésben, majd a tanórát követően nem kellett lezárniuk a megbeszéléseket, vitákat, hanem ezeket az osztályterem falain kívül is folytathatták, immár a blogon, ezzel létrehozva saját tanulási hálózatukat. Ráadásul biztonságos környezetben, nem keresve a tanár irányítását érvelhetnek saját maguktól.
A blogok, az információk központi forrásává váltak, a tanár előadásai felkerültek a tanár oldalára, majd a hallgatók is feltöltötték házi feladataikat, anyagaikat saját oldalukra, így létrehozva saját portfóliójukat a tanév végére.
A vizsgálat a blogolás oktatásban való felhasználásával kapcsolatban az alábbi hátrányokat tárta fel:
Az oktató csak nagy nehézségek árán tudta nyomon követni a blogolás áltál keletkezett jelentős tartalommennyiséget (beleértve a bejegyzéseket és a kommenteket is). A tanulók meg is fogalmazták azt az igényüket, hogy több visszajelzést várnának a tanártól a feltöltött tartalmakkal kapcsolatban. Ehhez azonban a tanárnak segítséget kell kérnie egy másik oktatótól, de járható út lehet a tanulótársak visszajelzéseinek fontosságára felhívni a figyelmet és kihangsúlyozni ezek jelentőségét.
Egy másik felmerülő probléma az adatvédelem, mivel a blogok az interneten mindenkinek hozzáférhetőek, azonban a különböző blogplatformok már kínálnak olyan lehetőséget, hogy jelszóval védjük le a zárt közösségnek szóló tartalmakat.
A diákok általában pozitívan vélekedtek a blogolásról, de csak nehezen találtak időt a bejegyzések és a kommentek írására. A tanulmány megemlít egy másik vizsgálatot, amit 2006-ban végeztek, ami szerint sok blog azért hal meg egy idő után, mert írójának nincs ideje minden nap frissíteni. A vizsgált hallgatók a kurzus 3 hónapja alatt átlagosan 14 alkalommal frissítették blogjukat.
A vizsgálat során a hátrányok csoportjában megjelent a plágium kérdése is, hiszen az interneten elérhető számtalan, különböző tartalom másolására és beillesztésére van lehetőség, ami gyakran jár a szerzői jogok megsértésével. Ezért kiemelten fontos a hallgatók tájékoztatása, figyelmeztetése erre a problémára.
Igaz a vizsgálatot viszonylag kis létszámú mintán végezték el, a megállapításai azonban a továbbiakban is fontosak lehetnek. Egyik megállapítása, hogy a diákoknak jobban tetszett a tanár blogja, mint a sajátjuk. Ezért kezdetnek azt ajánlják, hogy a tanár tegye fel előadásait, tematikáit, dokumentumait a blogra, tegyen fel néhány kérdést, amire a hallgatók tudnak válaszolni, kommentezni, ezzel elindítva a folyamatot, kedvet csinálva a hallgatóknak saját blog létrehozására.

Forrás: http://bit.ly/ieXLht
Az eredeti tanulmány: http://bit.ly/kxDsDG

E-befogadás az információs társadalomban

Kép forrása: http://bit.ly/k5lHZ9
A társadalmi jelenségek vizsgálata és saját élményeim alapján bukkantam rá ebben az összefüggésben a kirekesztés fogalmára. Sok idősebb kollégámnak okoz komoly gondot a munkahelyemen egy jelentés leadása, vagy egy táblázat megírása és feltöltése adatokkal, a naptárfunkció használatáról nem is beszélve.

A társadalmi kirekesztés és társadalmi befogadás megfogalmazásai egyre szorosabban kapcsolódnak az e-befogadás fogalmához. A társadalmi kirekesztés komplex és többdimenziós jelenség (Bradshaw, 2004), amelynek tényezői a következők: alacsony jövedelem, kirekesztődés a munkerő-piacról, nem megfelelő hozzáférés az oktatási és tanulási lehetőségekhez, rossz lakáskörülmények, csekély társadalmi tőke, alacsony státuszú lakóhelyi környezet. A szegénységi vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a „szegénységi szakadék” növekszik bár egyes társadalmak kevésbé, mások jobban hajlamosak a kirekesztésre (Justino and Litchfield,2003). A társadalomtudomány a társadalmi kohézió és a társadalmi betegségek tüneteit, valamint azok kapcsolatait kezdte vizsgálni, nyomon követve a széttagolódás, a szegénység, a bűnözés, a devianciák és az erkölcsök lazulását (Durkheim,1951; Merton, 1968; Giddens, 1991).

Kollégáim példáján látom, hogy egyre elkeseredettebben küzdenek a megfelelésért, az állásuk megtartásáért és azért, hogy lépést tudjanak tartani az újabbnál újabb kihívással. Több kutató állítja, hogy a társadalmi és gazdasági problémák tartós és vissza-visszatérő jelentkezése aláássa a társadalmi kohéziót, gyengíti a közösségi szellemet, ez pedig oda vezet, hogy még inkább erősíti azok sebezhetőségét, akik a perifériára szorultak. Ez a megközelítés azt a felfogást képviseli, hogy a társadalmi kirekesztés a hátrányos helyzet számos tényezőjének kombinációjából következik (Townsend, 1993; Bradshaw et al.,2003; Perry, 2004).

A kirekesztettek képességeinek fejlesztésével foglalkozó Európai Munkacsoport (European Working Group on Empowering the Excluded, 1999) így definiálta a társadalmi befogadást:

„A képességek és a lehetőségek fejlesztése teljes értékű társadalmi szerepek betöltése érdekében, nem csupán gazdasági, hanem szociális, pszichológiai és politikai értelemben is.”

Az információs társadalom folyamatosan veti fel az új hozzáférési és kirekesztődési kérdéseket, hiszen az egyének és a közösségek között mindig is volt különbség azok között, akik használják és azok között, akik nem használják az IKT eszközöket. Az egyenlőtlen mértékű használat miatt sokan kirekesztődnek az új technológiák nyújtotta lehetőségekből. Ezt digitális megosztottságnak nevezzük, mely pl. az internet használatára képes és nem képes egyének, csoportok közötti szakadékra utal. A munkahelyem példájánál maradva, szinte klikkesedés figyelhető meg, ahol az IKT eszközöket jól használó kollégákat jobban megbecsülik, több feladattal bízzák meg, kikérik a véleményüket, míg a kevésbé e-befogadó kollégákra csak legyintenek a vezetők. Ez a megosztottság több tényezőre vezethető vissza: nem, életkor, etnikai és vallási hovatartozás, megélhetési körülmények, szociális bizonytalanság, foglalkoztatási bizonytalanság. Az e-befogadás politikai fázisai a következők: korai alkalmazók, korai többség, késői többség, lemaradók, makacs nem használók (Molnár,2003).

E-befogadás(e-Inclusion)

Az e-befogadás programját kötelezővé tették a politikai kezdeményezések és akciótervek amelyeket az EU tagállamainak végre kell hajtaniuk. Az e-befogadás annak a társadalmi befogadási folyamatnak (Social Inclusion Process) az információs társadalomra vetített programja, amit az EU tagállamai az Európai Tanács nizzai ülésén indítottak meg (European Commission,2000b), a kirekesztés leküzdésére irányuló stratégia részeként.

„Az e-befogadás az egyének és csoportok hatékony részvételét jelenti a tudásalapú társadalom és gazdaság valamennyi dimenziójában, az IKT-hoz való hozzáférés révén…az IKT hozzájárul az egyenlőség megteremtéséhez és a részvétel elősegítéséhez a társadalom valamennyi szintjén…A digitális megosztottság mértéke jellemzi azt a szakadékot, ami fennáll azok között, akik az információs és tudásalapú életében való teljes értékű részvételre képesek, illetve nem képesek”(Kaplan,2005).

Az információs társadalom felépítése során egyre hangsúlyosabb lesz annak a biztosítása, hogy a hátrányos helyzetű személyek és csoportok is fel tudjanak zárkózni. Bizonyos célcsoportok bevonásával megelőző akciók és programok indítása vált szükségessé. A „lisszaboni célok” (2000 március) a gazdasági versenyképesség, a társadalmi igazságosság és a befogadó társadalom kulcsszavaira hívták fel a figyelmet úgy, hogy az ezekkel összefüggő politikai stratégiák kidolgozását sürgeti. A tagállamok a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem terén meghatározott közös céljaira adott válaszként dolgozták át 2003 júliusában a Nemzeti Akcióterveket (National Action Plans, NAPs/inclusion). A Nemzeti Akciótervekben minden tagállam meghatározta prioritását és erőfeszítéseinek irányait.

Az alábbi nyolc kiemelt feladatkör került meghatározásra, mely az Unió egészét érinti és közösen megoldandó:

1. befogadó munkapiac, mint jog és mint lehetőség
2. az emberi méltósággal élt élethez szükséges források és jövedelmek garantálása
3. az oktatási és szakképzettségi hiányosságok kezelése
4. a családi szolidaritás fenntartása és a gyermekek jogainak védelme
5. optimális lakáskörülmények biztosítása mindenki számára
6. egyenlő hozzáférés biztosítása a minőségi szolgáltatásokhoz
7. társadalmi szolgáltatások színvonalának javítása, a széttöredezettség és párhuzamosság leküzdése
8. a hátrányos helyzetű területek kiemelt fejlesztése

A második pont által megfogalmazott feladat talán a legvitatottabb. Hogyan lehet ezt elérni?

Európa jövőjének szempontjából az e-befogadást kulcstényezőnek tekinthetjük, ha figyelembe vesszük a gazdasági területen kialakuló versenyhelyzetet. Az e-kormányzat és az e-demokrácia eszközeit használó aktív állampolgári közösségek kialakítása és a közügyekben való részvétel ösztönzése érdekében kidolgozott politikai kezdeményezések megvalósítása feltételezi az IKT magas szintű használatát. A hozzáférés és a készségek szintje országról országra változik, az e-befogadás legmagasabb szintje Észak-Európában, legalacsonyabb szintje Dél-Európában és az új tagállamokban tapasztalható. A statisztikák és a kvalitatív vizsgálatok azt mutatják, hogy az e-befogadási célok elérése komoly problémát jelent. Becslések szerint a jelenleg meglévő állások 60%-ának és az újonnan létesülő munkakörök 90%-ának betöltéséhez szükség van, illetve szükség lesz IKT-készségekre.

Összegezve tehát az olvasottakat, az elemzéseket, a tanultakat és a megtapasztaltakat: az e-befogadás jelentheti a kiutat valamennyiünk számára!

Források:

Pintér Róbert(2007):Az információs társadalom. Az elmélettől a politikai gyakorlatig. Gondolat-Új Mandátum, Budapest
Giddens,A.(2005/2000/):Elszabadult világ:Hogyan alakítja át világunkat a globalizáció? (Napvilág Kiadó, Budapest)
Molnár Szilárd(2003):The Explanation Frame of the Digital Divide, Proceedings of the Summer School, Ricks and Challenges of the Network Society (Karlstad University, Sweden)

Újra a Digitális Középiskoláról

A Digitális középiskola – az interneten szervezett iskola, az egyéni tanulási utak lehetősége című projekt eddigi tapasztalatairól nem találtam elegendő információt, ezért felkerestem dr. Domján Erikát, az Apertus Közalapítvány pedagógiai szakértőjét. A beszélgetéstől azt reméltem, hogy bővebb információkat tud adni a Digitális középiskola bevezetésének eddigi tapasztalatairól.
Kinek szól?
A Digitális középiskola felnőttképzés keretébe folyik, azok számára:
- akik valamilyen ok miatt félbehagyták tanulmányaikat,
- akik szakmunkás végzettséggel rendelkeznek és ezt szeretnék érettségivel kiegészíteni
- és persze azoknak is, akik a 8. osztály elvégzését követően nem tanultak tovább, így a munkaerőpiacon jelentős hátránnyal vesznek részt. (A foglalkoztatottaknak 11%-a 8, vagy ettől kevesebb osztályt végzett.)
- akik munkájukkal nem tudják összeegyeztetni a tanulásra fordított időt,
- a fogyatékkal élők számára, akik betegségükből eredően nehezen mozognak, nem elég mobilisak.
Mit nyújt?
Egy alternatív kerettanterv szerint folyik az oktatás, amelyben az esti képzésnek megfelelő óraszámot teljesítik a diákok, aminek min. 30%-a kontakt óra, 70%-a pedig digitális óra, amelyet a tanulók részben egyedi tanulással, részben mentorok és tutorok segítségével teljesítenek. (A tutorok a digitális szaktanárok, a mentorok pedig azok a segítők, akik a tanulók napi problémának megoldásában nyújtanak támogatást, ezzel csökkentve a lemorzsolódást.)
Az oktatás interneten keresztül Integrált Tanulási és Adminisztrációs Környezet (ITAK) segítségével történik, ami tartalmazza a tananyagot, amelyet a Nemzeti Tankönyvkiadó, saját, akkreditált tankönyvei alapján készített el. Az ITAK lehetőséget nyújt a tanulók haladásának követésére, a kommunikációra és kapcsolattartásra (chat, belső levelezés) és az iskolai adminisztráció ellátására (pl. napló vezetése). A tanuláshoz nemcsak a központi tananyagot használják, hanem a tutorok által feltöltött, összeállított az adott kurzusra specializált anyagokat is (pl: külső linkek, feladatlapok, tesztek, gyakorlatok). A későbbiekben a tananyag fejleszthető, cserélhető, korrigálható a kor követelményeihez igazodva. Az egyéni tanulást segíti a több ezer kérdésből álló adatbázis, amelyből a tutorok összeállíthatják a különböző teszteket és lehetőségük van ezeket saját kérdéseikkel is bővíteni. A rendszer alkalmas arra, hogy kötelező és ajánlott irodalmakat, ill. már mások által elkészített, közreadott oktatási elemeket is beemeljenek a kurzusba.
A kommunikációs eszközök segítik a hallgatókat abban is, hogy kérdéseiket bármikor szabadon feltehessék a tutoroknak.
A tanulók számára a tananyag és a rendszer használata jelenleg ingyenes.

Hogyan?
A fenti lehetőségek biztosítják, hogy a tanulók saját élethelyzetükhöz igazodva bármikor, és bárhol tanulhasson.
A konzultációs óráknak is nagy jelentősége van, mert lehetőséget ad a személyes kapcsolattartásra a tanárral és az egyénileg nehezebben elsajátítható tananyag részek megbeszélésére. Ezeken a kontakt órákon készülnek fel az érettségi szóbeli vizsgáira is, hiszen ott személyesen egy bizottság előtt kell beszélniük a vizsgázóknak, ami jó gyakorlási lehetőséget biztosítanak ezek a találkozások. Szintén az érettségire való felkészülést segítik a féléves és év végi vizsgák, ahol az érettségihez hasonló körülmények között kell a tanulónak tudásáról számot adni.
A TÁMOP 3.2.1. projekt keretében A és B komponensre lehetett pályázni. Az A komponens nyertes az Apertus Közalapítvány, aki a projekt tananyag fejlesztését és az információs környezet létrehozását végezte, ill. a B komponens keretében pályázó iskoláknak nyújt segítséget a digitális középiskola bevezetéséhez. Az Apertus Közalapítvány szervezésében került sor a tutorok, mentorok és vezetők felkészítésére és oktatására és a speciális oktatási adminisztráció kialakítására.
A B komponens keretében 14 középiskola indította el a programot és az elsődleges pozitív eredmények ismeretében azóta még 3 iskola csatlakozott a programhoz. Ezek közül egy már elindította, egy most van felkészítés alatt és egy pedig szeptembertől indítja el ezt a képzési formát. A csatlakozás feltételeit a http://tamop.apartus.hu oldalon lehet olvasni.
A képzés a 2010/2011-es tanévben indult el, 1040 jelentkezővel. A pályázat nyerteseinek kihirdetésére későn került sor, így a projektben résztvevő célcsoport előzetes tudásának felmérésére már nem volt lehetőség, így mindenkit felvettek, akik a formai követelményeknek megfeleltek. Az egy év tapasztalata alapján mondhatjuk, hogy nagy szükség lenne a jelentkezők előzetes tudásának felmérésére és ez alapján az egyéni tanulási ütem meghatározására, ami jelentősen csökkenthetné a lemorzsolódást és lehetőséget biztosítana a személyre szabott fejlesztésre. Ide tartozik a jelentkezők ITK kompetenciájának mérése és ez alapján annak fejlesztése. Ez a hiányosság a projekt egyik gyerekbetegségének számít, ami a szervezők véleménye szerint könnyen, ill. aránylag könnyen korrigálható és a következő évfolyam indításánál már megvalósítható. A májusi konferencia egyik kiemelt témája pontosan ez az előzetes tudás mérésének lehetősége és módszertanának meghatározása. Az indulásnál fontos szempont a tutorok és mentorok kiválasztása és fejlesztésük. Akkor lehet jó munkát elvárni a tutoroktól és mentoroktól, ha azok önként vállalják ezt a munkát és rendelkeznek az ehhez szükséges andragógiai és IKT kompetenciákkal. A résztvevők 60 órás felkészítésen vettek részt és azóta is folyamatosan képzik, fejlesztik őket, hogy a meglévő szaktanári tudásukat ebben az elektronikus környezetben is hasznosítani tudják. Ez persze nehéz feladat, hiszen a tanárok többsége digitális bevándorló, és nagyon sok energiát követel tőlük, hogy megfeleljenek az új oktatási környezet adta kihívásoknak.
A Digitális középiskolák ott a legnépszerűbbek, ahol a munkaerő-piaci helyzet kikényszeríti, hogy tanuljanak, képezzék magukat, mert egyébként nem tudnak munkát vállalni. A programhoz csatlakozott iskolák 2/3-a szakképzéssel is foglalkozik - főleg mezőgazdasági, közgazdasági szakirányban – és nem titkolt céljuk, hogy az e-learning rendszert a szakképzésre is kiterjesszék.
A Digitális középiskola megteremtette annak a lehetőségét, hogy a résztvevők szakmai közösséget alkossanak, annak ellenére, hogy térben elszórtan helyezkednek el, de a tapasztalataikat, az ITAK-on keresztül egymással megosszák, így a legjobb gyakorlatok rendkívül hamar bevezetésre kerülhet bármelyik iskolában.
A TÁOP 3.2.1./A. kiemelt projekt június végén lezárul, a B komponens pedig 2011. év végén. Az eddigi tapasztalatokról és eredményekről 2011. május 26-27-én megtartandó záró konferencián fognak beszámolni a résztvevők.
Domján Erika véleménye szerint, a hosszú távú fenntarthatóság egyik fontos kritériuma lenne, hogy a Digitális Középiskola program résztvevői hozzanak létre egy olyan formalizált együttműködést, mint ami a jól működő gazdasági szektorokra is jellemező és az együttműködésből adódó előnyöket minden résztvevő felhasználhatná saját munkájában. Az elmúlt egy év tapasztalatai azt mutatják, hogy szükség lenne ennek a programnak a folytatására és fejlesztésére a felnőttképzésben, mert sokkal könnyebben összehangolható a tanulás a munkával és az elsajátított kompetenciák jól használhatóak a munka világában.

Internet és kultúra II. rész

Kép forrása: einclusion.hu
 Tegnapi bejegyzésemet egy a Figyelőben megjelent cikk ihlette, s bár a felnőttképzéshez kapcsolódóan szerencsés írni, azt gondolom, hogy a témánkhoz szorosan kapcsolódik. Hiszen az internet és kultúra kapcsolatát is vizsgáljuk többek között a héten, és mert a mai fiatalok a holnap felnőtteit alkotják. Abban a kultúrában pedig, ami az internet terjedése kapcsán kezd uralkodóvá válni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tizenéves korosztályt, hiszen az ő életük, szokásaik nagyban alakítják azt a társadalmat és annak szokásait, amiben a ma felnőttjei élnek.
Az előző bejegyzésemben említést tettem a kutatók véleményéről, mely szerint a számítógép és az internet terjedése még nem elegendő az esélyegyenlőség megteremtéséhez. Illetve az arról is, hogy nagy valószínűség szerint az oktatás lehet a kulcs a generáción belüli konfliktus megoldására. S gondoljuk ezt egy kicsit végig, hiszen ha ezreknél szeretnék eredményt elérni, akkor valóban tanítani kell őket.

Vajda Zsuzsa pszichológus saját tapasztalatai szerint a mai tizenévesek azonban úgy látják, hogy nincs értelme tanulni. Régen a tudással lehetett valamire vinni, ma ez azonban korlátozottan igaz. A mai fiatalok testközelből élik meg, amint jól képzett szüleik egyik napról a másikra elveszítik állásukat. Ezzel szemben ott állnak a felső tízezer gyerekei, akik a jólétben, a folyamatos fogyasztás kísértésének vannak kitéve, s mindezt erősíti a mindent megengedő, korlátokat nem állító nevelés. Vajda Zsuzsa azt is megállapítja, hogy „nem érték az általános műveltség sem”. Én mégis úgy gondolom, hogy ezen kijelentések általánosítóak. Nézzük csak meg mennyien tanulnak Magyarország egyetemein, főiskoláin, felsőfokú szakképesítést nyújtó intézményekben, stb! Biztosan vannak olyan fiatalok, akik szerint nincs értelme tanulni, de saját tapasztalataim nagyon ellentmondanak ennek a kijelentésnek. A környezetemben élő fiatalok mindegyike határozott elképzeléssel vág neki a tanulmányainak, és a legtöbbször 2-3 nyelvvizsgát szereznek még a felvételi előtt. Nem hinném, hogy ez sikerülhetne akarat és motiváció nélkül. Kétségtelen azonban, hogy a leszakadó rétegeknél a tanulást nehezíti a saját környezet, ahonnan jönnek, és Bauer Béla ifjúságkutató szerint „az iskola csak erősít a különbségeken”. S ha nem szeretnénk, hogy a középkorúak mellett egy másik nemzedék (a mai fiatalok) lemaradt tagjait is fel kelljen zárkóztatni majd 5-10 év múlva, akkor a szakadékot enyhíteni szükséges, mégpedig most.

Az, hogy az internet nem segít a kulturális szakadék csökkentésében, sőt ráerősít a már aktív művelődési szokásokra Antalóczy Tímea vezető kutató is megerősíti, a 2008-ban végzett „Jelentés a magyar kultúra állapotáról” című kutatás eredményeit ismerve.
A kutatás célja a kultúrához való viszony, a kulturális viselkedések mintáinak felderítése volt. A szerzők lezáró tanulmányukban megpróbálták összehasonlítani az internetezők és a nem internetezők körében mutatkozó kultúrafelfogásokat, jellegzetes kulturális viselkedési mintákat és értékeket. Elsőként azt vizsgálták meg, hogy egyes demográfiai és szociológiai szempontokból milyen különbségek vannak az internetezők és a nem internetezők között. A különbségek feltérképezését követően kísérletet tettek arra, hogy meghatározzák az internetezéshez vezető út néhány meghatározó állomását. „Fontosnak tartjuk az internetezők és a nem internetezők összehasonlítását, mivel meggyőződésünk, hogy az internethasználat megléte vagy hiánya döntő módon befolyásolja az emberek esélyeit a minőségi életre (Csepeli 2008). A kutatás azt is megmutatta, hogy az internetezők belsőleg rétegzettek, s messzemenően különböznek aszerint, hogy milyen aktivitással s mekkora kapcsolati körrel rendelkezve vesznek részt az internet által teremtett kommunikációs forgalomban.
Emellett a kutatók kíváncsiak voltak arra, hogy a szabvány szociológiai-demográfiai változók adta különbségeken kívül milyen kognitív jellegű különbségek vannak a két csoport között, vannak-e értékek, melyek összekötik őket, s milyen belső tagoltság jellemzi az internethasználat megléte vagy hiánya mentén megkülönböztetett két nagy csoportot. Láthatóan elkülönül a hagyományos kulturális tevékenységek iránt, illetve az alternatív kultúra iránt érdeklődők köre. Az előbbiek azt mondják, hogy viszonylag gyakran járnak múzeumba, könyvtárba, szemben azokkal, akik inkább az internetet, a klubéletet, a könnyűzenei koncerteket preferálják. Másik világos ellentét a szórakoztató műfajokat kedvelők, ill. a tartalmasabb, „komolyabb” műfajokat preferálók között húzódik. Az előző csoport szívesen jár szórakozóhelyre, sporteseményekre, cd/dvd boltba, moziba, a másik csoport gyakrabban jár galériába, jazzkoncertre, stb. Ami fontos: az említett egymással szembe állított csoportok között van egy köztes terület, amely átjárást biztosíthat a szélsőséges csoportok között. Ezek a területek: a művelődési házak és a fesztiválok. A pláza például, mint új kulturális tér, és nem, mint a vásárlás színtere jelenik meg. „A hetvenes évekhez képest nagyot változott a kultúraközvetítés, kultúrafogyasztás „technikai” háttere is. Az elektronika szédületes lehetőségei az egész világon megváltoztatták, megváltoztatják az emberek közti kapcsolatokat. Nemcsak helyileg, hanem globális méretekben is. Mások azon a véleményen vannak, hogy mindaz, ami „korszerűnek” van kikiáltva, azok az értékek és az a tudás, ami nap, mint nap ömlik ránk a médiumokból, leegyszerűsít, elbutít, engedelmes fogyasztóvá aláz. Ez a vásárlóközpontok kultúrája.”
Egyre több a mesterséges (virtuális) társadalmi tér, ahol a játékszabályokat nem a résztvevők alakítják, ők pusztán csendes résztvevők. Az a szabály, hogy nincs szabály. A korszerű „technikai” lehetőségek megjelenése lehetővé teszi, hogy a nyilvánosság új terei nyíljanak meg, különösen azok előtt a társadalmi csoportok előtt, akik eddig perifériális léthelyzetben voltak. Ez persze elvi lehetőség, de a társadalmi kommunikáció eszközrendszere (világszerte) rohamosan bővült az elmúlt évtizedben.
A kultúra közvetítése, „karbantartása” és befogadása a kultúraközvetítés intézményrendszerének feladata. A kultúraközvetítés intézményének kell tekinteni a köz- és felsőoktatást, a közművelődési rendszert, és a hozzájuk szervesen kötődő közművelődést szolgáló civil társulásokat is. „Nem abból kell kiindulni, hogy mennyi pénz kell a kultúrához, hanem hogy mennyi kultúra kell a pénzhez.” – írja Vitányi Iván.

A kutatások adatainak elemzése során kiderült, hogy egyre kevesebb idő marad a szellemi javak befogadására, a tanulásra, a művelődésre, és szórakozásra. A megkérdezettek túlnyomó többsége, nyilvánvalóan egyre több munkát kénytelen vállalni, hogy megszerzett életminőségét fenn tudja tartani. A többség számára a minőség javítása már elképzelhetetlen. Az is nyilvánvaló, hogy az emberek többsége személyes kulturális fogyasztásán spórol elsősorban.

Forrás:
• Figyelő 2011/14. szám: Megosztott válsággeneráció - Milyen felnőttek lesznek a mai fiatalokból?
• Csepeli György–Prazsák Gergő (2008): Új szegénység. In: (Vész)jelzések a kultúráról.
• Talyigás Judit (szerk.) 2010: Az INTERNET a kockázatok és mellékhatások tekintetében, Scolar Kiadó, Budapest
• Antalóczy Tímea, Füstös László, Hankiss Elemér (MTA Politikai Tudományok Intézete): Jelentés a magyar kultúra állapotáról – átfogó körkép http://mta.hu/fileadmin/2009/strategia/Magyar_kultura.pdf
• Érdekességképpen egy másik, internethasználattal összefüggő kutatás: Internethasználat és kapcsolati erőforrások időbeni alakulása Magyarországon. (kutatás) Szociológiai Szemle, 2007/3-4. http://bit.ly/jeDojS

2011. május 14., szombat

Mi lesz belőled édes fiam? – Internet és kultúra

Kép forrása: nlcafe.hu
 „Minél gyakrabban, minél szélesebb körben használja valaki az internetet, minél mélyebben és alaposabban rendelkezik a digitális írástudás készségeivel, annál inkább lát pozitív kapcsolatot a kultúra és az internet között, s annál inkább látja relevánsnak az interneten és az interneten kívüli közegben létező kultúra összefüggését (Csepeli– Prazsák 2008).”
A fenti idézetet nem véletlenül írtam bejegyzésem legelejére.

A Figyelő című gazdasági hetilap 2011/14. számában megjelent egy tíz oldalas cikk „Megosztott válsággeneráció - Milyen felnőttek lesznek a mai fiatalokból? címmel.
A cikk írói úgy vélik, hogy megállíthatatlannak tűnik a mai magyar fiatalok kettészakadása és az érvényesülni képesek és a lemaradók között egyre tágabbra nyílik az olló. A problémát fokozhatja, hogy a szociológusok szerint a következő nemzedékben a fiatalok között is lehet szakadék, hiszen párhuzamosan két különböző generációt lehet elhatárolni a különböző szocializáció miatt. „Nevelünk egyfelől egy olyan generációt, amely hisz abban, hogy önmaga sorsát alakíthatja, és ehhez megtanítjuk nekik az eszközöket is. Ezzel párhuzamosan nevelünk viszont egy olyat is, amelynek tagjai a tehetetlenséget tanulják meg, és nem csupán hitük nincs, de valóban eszközeik sincsenek” – fogalmazza meg ezt a társadalmi kettősséget Zsolt Péter médiaszociológus. A mostani felnőtt nemzedékek szemében mindkét véglet deviánsnak tűnhet, de míg az egyik az építkezésben és újrateremtésben tér majd el tőlük, a másik a rombolásban. „Az pedig – jegyzi meg Zsolt Péter – külön rejtély, hogy ez a két csoport mit tud majd egymással kezdeni.”

Kérdésként merült fel, hogy van-e olyan eszköz, ami enyhítheti a generáción belüli különbséget? Sokan óriási jelentőséget tulajdonítanak az egyformán hozzáférhető internetnek, illetve az információt nyújtó médiának. De helyzet korántsem ilyen egyszerű. Erre Zsolt Péter is rámutat. Mert kétféle nézet uralkodik. Az egyik, a kultivációs elmélet hívei szerint minél többet netezik, vagy tévézik valaki, annál inkább igazodik a világlátása ahhoz, amit lát. Ebben az esetben a befogadó passzív, azaz a média közvetlenül neveli.
A másik nézet képviselői azonban úgy vélik, hogy a választék széles, így az egyén a szükségleteinek megfelelően fogyaszt. Ebben az esetben aktív, tehát maga hoz döntéseket arra vonatkozóan, hogy mi számára a fontos, érdekes.
A médiaszociológus szerint nagyon egyszerű a képlet: „van, aki a médiát tudatosan használja ezért profitál belőle. Míg azok, akik ezt nem tudatosan teszik, következésképpen elbutulnak tőle.”
Az eredmény tehát attól függ elsősorban, hogy ki milyen háttérrel, előzménnyel rendelkezik, amikor a számítógépet vagy a tévét bekapcsolja. Vagyis aki eddig széleskörű műveltséggel rendelkezett, az IKT eszközök segítségével még műveltebbé válik, viszont aki pl. rossz nyelvi készséggel rendelkezik, még gyengébbé válik.
Önmagában tehát azzal, hogy valaki számítógépet és internetet használ, azaz az internet és a számítógépek terjedése folyamatos, még nem biztos, hogy esélyei ugyanazok, mint a kortársainak.

Több aspektusból vizsgálták a fiatalok szokásait, mint az egészség és sport; a vallás; a médiahasználat; az olvasás; a szex; az idegenellenesség; az erőszak; a cigaretta és droghasználat. Nyilvánvaló, hogy a szokásaik és ezáltal saját kultúrájuk a felsoroltak minden területén szoros összefüggéseket mutatnak. A fentiek közül, alkalmazkodva heti témánkhoz, a média, illetve internethasználatot kívánom bemutatni a Figyelő kutatása és cikke alapján.
A korábbi bejegyzésekben sok statisztikáról, kutatásról hallhattunk, de egyet nem szabad elfelejteni. Az internethasználat és az ezzel összefüggő körülmények folyamatosan (napról napra) változnak. Talyigás Judit könyvében már a bevezetésben felhívja figyelmünket arra, hogy az ilyen jellegű kutatások eredményeit, a statisztikákat mindig az adott környezetben és az összefüggésekben vizsgáljuk, hiszen „az idézett számok mögött a vetítési alapok eltérőek, a felmérés időpontja más és más, és sok egyéb tényező miatt nem tűnnek következetesnek.”

A mai 15-19 éveseknek a napi adagja (beleértve a televíziót és a mobiltelefonokat is) 4,9 óra képernyőnézés.
Társadalmi korszakváltásról tanúskodik, hogy 2000-ben még a képernyő előtt töltött idő 91%-ban a televízió nézésre vonatkozott, ez a szám ma már „csak” 59%.
Egy friss kutatás szerint 10 év alatt 16-szoros lett a naponta netezők száma. Ez megmagyarázza, hogy az elmúlt 11 évben miért nőtt 69%-al a tévére és a netre fordított idő.
A korábbi, 2005-ös 27 %-ról 64%-ra nőtt a netfüggők száma a 15-19 évesek körében.

Ezzel összefüggésben azonban változtak az olvasási szokások is. A 15-29 évesek háztartásában megtalálható könyvek száma a 2004-es 344db-ról 265db-ra csökkent az átlag.
A 15-19 évesek átlagosan 278 kötethez jutnak hozzá otthon, míg az értelmiségi családokban ez a szám 500 fölött van.
Jó hír viszont, hogy a 15 évesek 75%-a napi rendszerességgel olvas csupán kedvtelésből, és ez az adat 2000 óta nem változott.

A fentieket azonban sok tényező is befolyásolhatja, hiszen pl. a válság nem csak a felnőtteknek okoznak lelki és anyagi problémát, hanem a velük egy háztartásban élő gyerekeknek, fiataloknak is. Ez is kiderül a cikkből, hogy a válság hatására családok szakadtak szét, az őket ért feszültség miatt. Nyilván ilyen helyzetben a gyerekek, fiatalok is érintetté válnak. Ezt a helyzetet nem, vagy csak nagyon nehezen tudják feldolgozni, kezelni. „A stressz és a pénztelenség a szülőket teszi tönkre, ők pedig a gyerekeket.” Másik tényező lehet a különböző származás, a családban elsajátított minta, a szülők végzettsége, stb.

Ezen változások aztán új kihívások elé állítja mind a tanárokat, mind a szülőket. Sok múlik azon, hogy a fiatalt milyen külső impulzusok, hatások érik, és a környezet mennyiben igyekszik a felmerülő problémát kezelni, segíteni, beavatkozni. Vannak pozitív és negatív példák is, amelyek segítik a generáción belüli feszültség enyhítését, vagy éppen magára hagyják a fiatalokat és csak legyintenek, hogy már úgysem tehető értük semmi, hiszen „mennek a fejük után”, nem változtathatóak meg.
A szerzők megállapítják, hogy alighanem az oktatás a sikeres felnőtté válás kulcsa, és a közösségi élet minősége. Éppen ezért, leendő, gyakorló andragógusként lehet ez számunkra óriási lehetőség, amellyel befolyásolhatjuk a környezetünkben élő fiatal generációt a további életük alakulásában, vagy maradhatunk szkeptikusak, kritikusak a már meglévő viszonyokkal szemben, semmit nem téve, de valljuk be, a felelősség a miénk is, amit majd később vállalnunk kell, vagy legalább is illene.

Forrás:
Figyelő 2011/14. szám: Megosztott válsággeneráció - Milyen felnőttek lesznek a mai fiatalokból?

Talyigás Judit (szerk.) 2010: Az INTERNET a kockázatok és mellékhatások tekintetében, Scolar Kiadó, Budapest

Csepeli György–Prazsák Gergő (2008): Új szegénység. In: (Vész)jelzések a kultúráról.

Antalóczy Tímea, Füstös László, Hankiss Elemér (MTA Politikai Tudományok Intézete): Jelentés a magyar kultúra állapotáról – átfogó körkép http://mta.hu/fileadmin/2009/strategia/Magyar_kultura.pdf