Információ - Mennyi is az annyi?

Az információ talán korunk leggyakrabban kimondott szava, sokan sokféleképpen használják. A fogalomhoz több tucat kifejezés asszociálható, pl. hír, értesülés, közlés, hírközlés, üzenet, adat, újság, tájékoztatás, felvilágosítás, kommunikáció, ismeret, tudás, jelentés, jel, jelzés, és a fogalom meghatározásainak se szeri, se száma. Balázs Sándor még a nyolcvanas évek elején 30-40 meghatározást gyűjtött egybe a szakirodalomból [személyes közlés].

Az információelmélet a kommunikáció, a hírközlő rendszerek matematikai elmélete, de Gábor Dénes ide számította már a jelfeldolgozásnak és a mintázatfelismerésnek az elméletét is.

A matematikai valószínűségelmélet nyelvén megfogalmazott tételekben "az információ szó nem annyira arra vonatkozik, amit mondunk, hanem inkább arra, amit mondhatunk; azaz az információ egy üzenet kiválasztásában rejlő szabad választásunk mértékét jelöli" [Weaver és Shannon, 1986p. 19.]. A Shannon-modellben, de már Nyquist vagy Hartley korábbi dolgozataiban is az információ mennyisége fordítottan arányos egy esemény valószínűségével. Rényi értelmezése alapján információ alatt értjük egyrészt magát a konkrét információt (értesülést), másrészt ennek számszerű mértékét, vagyis a konkrét információban foglalt absztrakt információmennyiség mértékszámát bitekben kifejezve

„Információ-mint-folyamat: Amikor valakit informálnak, ismeretei megváltoznak. Ebben az értelemben az Ťinformációť az informálás cselekedete; ismeret vagy valamely tény vagy esemény hírének közlése; az elmondás vagy valamiről értesülés ténye.

Információ-mint-ismeret: Az információ szóval jelölik azt is, amit az információ-mint-folyamat során felfogunk: a közölt ismeretet valamely egyedi tényről, tárgyról vagy eseményről; azt, amit valakinek mondanak, amiről valakit tájékoztatnak; hírszerzés, újság. Az információ olyan használata, mint ami a bizonytalanságot csökkenti, úgy tekinthető, mint az információ-mint-ismeret speciális esete. Esetenként az információ növeli a bizonytalanságot.

Információ-mint-dolog: Az információ kifejezést olyan objektumok jelzőjeként is használják, mint adat és dokumentum, amelyeket informatívnak lehet tekinteni, amelyek bírnak az átadandó tudás minőségével vagy információt közölnek; tanító jellegűek” (Oxford English Dictionary Buckland [1991])

Losee megkísérli az információ tudományterülettől független meghatározását "mint egy folyamat (process) kimenetének jellemzőjét (értékét vagy értékeit), amely(ek) a folyamatról és annak bemenetéről tájékoztatnak". Úgy gondolja, hogy ez az a közös nevező, amely minden információs (kommunikációs) alrendszer esetében érvényesnek tekinthető [Losee, 1997].

Az információmenedzsment az adatokból előállított tudást, ismereteket jelöli az információ szóval. Az Európai Uniónak az elektronikus információ használatára vonatkozó vezérfonalában az információt olyan jelzésnek vagy eseménynek nevezik, amely átalakítja egy személy vagy csoport ismereteit. Az információtechnika vagy informatika ismét más részét ragadja meg a jelentésnek, míg az információs társadalom egészen kiszélesíti azt.

Tudjuk tehát már, mi az információ, és tudjuk azt is, hogy sok van belőle, de mennyi is az annyi, mit jelent a sok, és mihez kezdünk vele?

Háromszor annyi információt tárol ma az emberiség, mint amennyi homokszem létezik a világon.

A különféle technikai eszközök által gyűjtött információk mennyisége elképesztő ütemben növekszik, míg az ember által, a fejében tárolt és kezelt információ tömege nagyjából ma is változatlan.

Nemzetközi tudós társaság kiszámolta és a Science című tudományos lap legújabb számában közzé is tette azt a tanulmányt, mennyi információt tárolt, illetve továbbított 2007-ben az emberiség eszközös kezeléssel. Az összesítésben figyelembe vették az összes olyan technikai eszközt, amellyel információ tárolható, így a digitális eszközöket (CD-ket, DVD-ket), a memória kártyákat, a pendrive-okat, a mobiltelefonokat, a fényképezőgépeket, továbbá az audio- és videokazettákat, a tévé- és mozifilmeket, a könyveket, az újságokat, a fényképeket.

Így jött ki egy elképesztően nagy szám, a megközelítőleg 300 (egészen pontosan 295) exabájtnyi információ. Más megközelítésben ez a szám háromszor annyi homokszemcsét fed le, mint amennyi a világon összesen létezik. S noha ez valóban óriási szám – magyarázzák a kutatók – azonban még így is jóval kevesebb annál az információmennyiségnél, ami az emberi szervezet összes sejtjének összes DNS-ében található.

A tanulmány külön kitér a kétirányú kommunikáció adatmennyiségére (ami többek között a mobiltelefonok útján zajlik). Számítások szerint az ezeken keresztül áramló adatmennyiség 2007-ben 65 exabájt, amelynek mértéke annak felel meg, mintha a Föld minden lakója hat újság tartalmát osztaná meg naponta a többiekkel.

A kutatók megvizsgálták az emberiség jelenlegi számítási kapacitását is, és az találták, hogy a számítógépek 2007-ben másodpercenként 6,4-szer 10 a 18. hatványon műveletet végeztek el. Ez lényegében annyi, mint amennyi idegimpulzus keletkezik az emberi agyban, szintén másodpercenként. Ha ezeket a műveleteket kézzel és papíron akarnánk elvégezni, ehhez 2200-szor annyi időre lenne szükségünk, mint amennyi az Univerzum keletkezése óta eltelt.

Irdatlan iramban nő a technikai úton kezelt információ mennyisége

Noha az ember információkezelő képessége bámulatos, tudni kell, hogy e képességünknek van egy fölső korlátja – kommentálta a Science-ben megjelent tanulmányt Szakadát István, a Budapesti Műszaki Egyetem kutatója. Ez a korlát már csak azért is fönnáll, mert a népesség sem fog a végtelenségig növekedni. Ma még azonban nem látható ez a bizonyos fölső határ. Viszont érdekes tapasztalat, hogy miközben szinte fölfoghatatlan iramban nő a technikai úton kezelt információnk mennyisége, a fejünkben tárolt információ lényegében állandó értéket mutat. Technikai eszközökkel ma még nem tudunk annyi információt elraktározni, mint amennyi a fejünkben van, ám ez az idő is elérkezhet – mondta a kutató. Mert ha az információs technika a jelenlegi ütemben fejlődik tovább, akkor már a közeli jövőben számíthatunk terabájtos vagy petabájtos tárolók megjelenésére, amelyek gombnyi méretűek, és fillérekért lesznek megvásárolhatók. Az ilyen kapacitású hordozókkal akár még az is megvalósítható lesz, hogy egy kamera segítségével egy ember egész napi tevékenységét, mozgását rögzíteni lehet.

Van tehát mit megosztani és már van is mivel, vajon hány konnektivista kurzus kellene mindehhez?, Minden esetre mi elkezdtük...

Forrás: http://tmt.omikk.bme.hu/show_news.html?id=1106&issue_id=37

http://www.mindennapi.hu/cikk/tudomany

Tetszik? Nem tetszik ? Felnőttképzés ez is!

Ez is képzés, méghozzá felnőttképzés! Akiket képeznek azok is felnőttek, amire képzik őket, amióta világ a világ - néhány esettől eltekintve – azt is felnőttek űzik.

A szűkös védelmi költségvetések miatt egyre inkább előkerülnek a kiképzést szolgáló költséges berendezések alternatívái, melyek valósághű élményt nyújtva képesek segíteni a felkészítési munkát.

Harold Greene tábornok az amerikai hadsereg magas beosztású tisztviselőjeként annak a kutatási és fejlesztési területnek az egyik szakértője, amelynek feladata a polgári világban népszerűvé vált technológiák - mint az okostelefonok, videojátékok és virtuális világ-szoftverek - integrálása a hadseregnél folyó kiképzési munkákba. A cél, hogy a kor technológiai lehetőségeit kihasználva készítsék fel a katonákat, akik a kifinomult fogyasztói elektronikán nőttek fel, és lelkesen használják az ilyen kütyüket.

A szűkös költségvetések idején úgy tekintenek ezekre az eszközökre, mint a kiképzést szolgáló nagyobb, költségesebb berendezések viszonylag olcsó kiegészítőire, amelyek meglepően valósághű élményt nyújtva képesek segíteni a felkészítési munkát. Az amerikai hadsereg toborzási és oktatási céllal már használ néhány videojátékot, és elkezdte kipróbálni a virtuálisvilág-szoftvereket is. Utóbbiakat speciálisan katonai használatra fejlesztik.

A hadsereg nemrégiben versenyt is hirdetett a katonák számára, elősegítendő a legjobb okostelefon-alkalmazások kifejlesztését. A zömében iPhone-on, illetve az Android-platformon is futó alkalmazások linkjei és leírásai elérhetők a hadsereg oldaláról. Van közöttük a figyelmeztető kürtszólamokat gyakoroltató, a fizikai állóképességet ellenőrző, és van, amelyik valamiféle katonai kiskátéként funkcionál, vagy éppen az orvlövészek és csapdák elkerülésében segít.

A világ egyik legmodernebb hadseregében is szembe kellett azonban néznieGreene tábornokéknak a virtuális játékok és mindennapos elektronikák elterjesztésének nehézségeivel. Az ellenzők egyik fő aggodalma – mely nem mellesleg teljesen jogos - , hogy ha a katonák éles helyzetben vezeték nélküli eszközöket használnak, az ezekre irányuló vagy onnan kiinduló információkat a biztonság érdekében titkosítani kell. A másik leküzdendő akadályt viszont azok a „digitális bevándorló” hivatalnokok gördítették az új eszközök útjába, akik szerint egész egyszerűen nincs keresnivalójuk a hadseregben holmi játékoknak, kütyüknek vagy éppen avataroknak.

Jelenleg a kiképzési célokra szolgáló videojátékok és okostelefonok viszonylag csekély összegeket emésztenek fel: a hadsereg évi 10-20 millió dollárt költ a licencekre, upgrade-ekre és fejlesztésekre. Frank DiGiovanni, a védelmi minisztérium kiképzési készenlétért és stratégiáért felelős igazgatója szerint a költségvetés mindig fontos szempont, ugyanakkor folyamatosan igazolni is kell azt, hogy az újszerű eszközök rendkívül hatásosak. A témáról a GameTech nevű rendezvényen, márciusban nyilatkozott Orlandóban. Az ott látható jelek szerint egyre több szimulátort, videojátékot, virtuálisvilág-szoftvert és okostelefont alkalmaznak a katonák felkészítésénél.

Azok mellett a videojátékok mellett, amelyek által - a szokásos virtuális lőgyakorlatokon túl - a katonák kockázat nélkül kipróbálhatják saját képességeiket az "éles" helyzetekben, a forgalmazók olyan eszközöket is ajánlottak, amelyek a kulturális, nyelvi, valamint egészségügyi képzést szolgálják. Bár a GameTech a maga 775 résztvevőjével és 29 kiállítójával meglehetősen szerénynek számít a rendezvények sorában, a résztvevők jelentős haladásként értékelték, hogy a nemrégiben még szkepticizmusra hajló katonai vezetők készséggel ismerkedtek a videojátékokkal. Pedig részben a hadiipar a felelős a videójáték-ipar növekedéséért: évtizedeken keresztül támogatta az egyre kifinomultabb szimulátorok, számítógépes harcászati gyakorlatok kifejlesztését.

Ahogy pedig egyre tökéletesebbé váltak a kereskedelmi videojátékok, a hadsereg elkezdte kölcsönvenni tőlük az ötleteket. Az 1990-es évek közepén például néhány tengerészgyalogos "megpiszkálta" a népszerű Doom videojátékot: valódiakra cserélték a mesebeli fegyvereket és katonákra a szörnyeket. Néhány évvel később a hadsereg az akadémiával és a játékfejlesztőkkel együttműködve hozta létre a Full Spectrum Warriort, amelyet kifejezetten a küzdelem utánzására fejlesztettek ki.

Katonai tisztségviselők szerint a virtuális kiképzés sohasem fogja felváltani a valódit, de azt lehetővé teszi a katonák számára, hogy költségkímélő módon és éles lőszerek, illetve a sérülések kockázata nélkül sokszor gyakorolhassanak. Eközben pedig a videojátékok hatékonysága drasztikus javulásnak indult. Gyakran idézik a VBS 2 példáját is: ez az átlagos PC-ken futó szimulátor volt az első olyan játék, amelyet megvásárolt az amerikai tengerészgyalogság, még 2001-ben. VBS - Virtual Battlespace - sikere az egykori Csehszlovákiából indult.

Ondrej és Marek Spanelnek meg kellett írniuk a saját programjukat ahhoz, hogy játszani tudjanak,. És ma, amikor a Call of Duty, a Medal of Honor és a Battlefield dobogtatja meg több millió játékos szívét - több milliárd dolláros bevételt generálva a gyártóknak -, a játékra épülő katonai szimulátorok fejlesztésének területén a VBS platform nyeri a küzdelmet.

A Spanel testvérek 1997-ben kezdtek el dolgozni egy nyílt platformú kereskedelmi lövöldözős játékon, és kérték a felhasználókat, hogy építsenek be abba még több fegyvert, járművet és terepelemet. Ondrejnek a tájképgenerálás és -animáció a szakterülete, így a hiteles terepvisszaadás érthetően a szoftver egyik legfontosabb jellemzője lett. Játékukat 2001-ben a Codemasters publikálta Operation Flashpoint: Cold War Crisis néven.

A testvérek a játék vezérmotívumának egy ausztrál internetes zenekar - a Seventh - Lifeless című heavy metal-számát választották. A zenekar énekese, David Lagettie ugyanakkor nagy rajongója volt a katonai szimulátoroknak. Ő javasolta a Spanel fivéreknek, hogy az Operation Flashpointot írják át katonai kiképzést segítő játékká, sőt maga is segített a testre szabásban. A nyílt platform és a küldetések szerkesztési lehetősége éppen azt a rugalmasságot nyújtotta, amelynek a hadsereg híján volt, így érthető, hogy az immár VBS-nek nevezett rendszer vásárlójaként jelentkezett az amerikai tengerészgyalogság. Az amerikaiak mellett azóta a brit, a kanadai, az ausztrál és új-zélandi hadsereg is ezt a szoftvert használja.

Bár a grafikák nem olyan kifinomultak, mint néhány kereskedelmi játéknál, a VBS 2 nagy előnye, hogy a nyílt platform reprezentánsa: megengedi a katonáknak új részletek hozzácsatolását - mondjuk egy legutóbbi küldetésből -, így a potenciális helyzetek adatbázisa állandóan nő. Szakértők szerint az utolsó 14 hónapban a felhasználói kiegészítések száma 1200 százalékkal növekedett. A legújabb verzióban - amelynek licencét a hadsereg 10 millió dollár alatti áron szerezte be - annyira részletes az importálható műholdas képanyag, hogy a tengerészgyalogosok 3D-ben is alaposan megismerhetik a bevetések környezetét.

Azt természetesen nem lehet szimulálni, ami a por, a piszok, a meleg és a feszültség egyvelegéből származik. Ez csak az elkerülhetetlen harci helyzetekben érzékelhető - mondta a The New York Times újságírójának Roy Fish hadnagy, aki 34 évesen egy szakasz parancsnoka az afganisztáni Camp Leatherneckben. Meggyőződése ugyanakkor, hogy a korszerű szimuláció a lehető legtöbb, ami gondolatban társítani tudja egymással az észak-karolinai gyakorlóterepet Afganisztánnal.

Az ázsiai országból nyilatkozó hadnagy szerint - aki 2008-ban az elsők között kezdte használni a VBS 2-t - a virtuális szimulátor ténylegesen életeket mentett meg a harcmezőn. Mint elmesélte, amikor elhagyják a bázis határait, és házilagos robbanó szerkezetekkel találkoznak, vagy kézifegyverekkel tüzelnek rájuk, a kialakult helyzetben mindannyiszor felidéződik, amit a szimulátor használatakor megtanultak. A virtuálisvilág-szoftverek használata ugyanilyen előnyökkel szolgál, a játékjellegű körítés nélkül. Így például a virtuálisvilág-szoftverek segítségével az Afganisztánban tartózkodó oktatók ismertethetik meg a helyi - többek között geológiai - viszonyokat az Egyesült Államokban készülő fiatal katonákkal.

A hadsereg nemrégiben egy olyan kísérleti tervet indított el, amelynek keretében okostelefonokkal láttak el katonákat, ám biztonsági megfontolásból korlátozták a telefonok vezeték nélküli képességeit. A katonák persze csakhamar panaszkodni kezdtek: azt várták el tőlük, hogy legyenek interaktívabbak, no de így?

Van mit tanulnunk. Ha a hadsereg képes átvenni civil technikákat, mi is tanulhatunk tőlük akár andragógiát is.

Forrás: http://www.sg.hu/cikkek/82270/szamitogepek_segitik_a_katonak_felkesziteset

Hogyan nem érvényesül a kulturális szolidaritás elve és Benjamin Bloom didaktikai felfogása az oktatásinformatikai tárgyak oktatásában?

Mint aktív tanárok vagy leendő andragógusok, gondolom, a többi csoporttárs sem csak mint tanuló vett részt saját médialabor óráin, hanem az alkalmazott didaktika megfigyelőjeként is.
Ezért érdekelheti őket az oktatásinformatikai gyakorlati órák didaktikája, elsősorban a médialaboré, amellyel kapcsolatban én súlyos hiányosságokat véltem fölfedezni.
Egyszerűen, nem érvényesült a kulturális szolidaritás tanár és diák közt, se a tanítás, se az osztályzásra kerülő feladat kijelölése tekintetében.

Ami a tanítás folyamatát illeti, a médialabor órákon:
– Nem jutott minden tanulónak elég gyors számítógép,
– Azoknak a tanulóknak, akik kénytelenek voltak a második szobában hallgatni az előadást, nem biztos, hogy sikerült mindent megérteni, lemaradhattak.
– Emellett, a tanári segítség lehetősége is korlátozott volt, hiszen ha akarna se segíthetne a tanár 38 hallgatónak a rövidre szabott konzultációk alkalmával.

Eredmény: A feladatmegoldást nem sikerült begyakorolni, majd ezután olyan feladatot kaptunk megoldásra, amiről némelyikünknek csak elméleti tudásunk lehetett (esetleg valaki másnak a számítógépén láttuk a feladatmegoldást), de gyakorlati tudásunk nem, hiszen mi még nem oldottuk meg.

A leosztályozandó feladat meghatározása és annak osztályzása:
– Egyáltalán nem biztos, hogy minden tanuló megérthette a tanár által elmondottakból, hogy melyek a követelmények. Ugyanis kb. annyit lehetett érteni, hogy az órán tanultak alkalmazásával hozzunk létre egy blogbejegyzést, s tegyük azt érdekessé képek és hangfájlok, videofájlok csatolásával. Azzal kapcsolatban, hogy mi számít hibának, hiányosságnak a téma kidolgozása, vagy a médiafájlok csatolása, beillesztése terén, tehát a leosztályozásra kerülő feladat értékelésekor, a tanulók nem kaptak elegendő információt.

Az utólagos konzultáció elmaradása:

A médialabor beadandó feladata kapcsán kaptunk egy olyan ígéretet, hogy azok, akiknek súlyos hiányosságaik voltak a beadandó feladat teljesítése során, értesítést kapnak az oktatótól, hogy melyek azok a hiányosságok. Azért, hogy javítsák ki azokat, mielőtt osztályzásra kerülnek. Ez lett volna az a formatív értékelés, amit Benjamin Bloom is ajánl (s a távoktatásban is ennek kellene dominálnia).

Ilyen értesítések nem történtek. A tanulók csak a jegybeírás alkalmával szembesülhettek azzal, hogy mit nem fogad el a tanár.

Összegzés

Mintha nem gondolták volna át a tantárgy megtervezésekor, hogy mire vállalkoztak.
Benjamin Bloom didaktikai elmélete egyértelműen arról szól, hogy akár a tanulók többségénél elérhető a 80% fölötti tananyag-elsajátítás, ha elég időt és tanári segítséget kapnak, és maguk is szorgalmasak.
Ha a tanulókat jellemezte a kommunikációra való nyitottság: elmentek az órákra, odafigyeltek, és megpróbálták megoldani a kiszabott feladatokat, akkor vajon milyen logikával lennének ők hibáztathatók? Pusztán azon az alapon, hogy a tanár többet várt tőlük előzetes tudásként? Vagy azt, hogy a második szobában első hallásra mindent megértsenek és megjegyezzenek? Ha nem kapnak elég segítséget a tanulók, amely ez esetben a technikai eszközökkel is ki kellene, hogy egészüljön, akkor a tanári oldal hibáztatható azért, hogy nem teljesülnek a tanulási célok, s ezt tükröző gyenge érdemjegyek születnek.

Bűn? És ha igen, mekkora?

Korábbi bejegyzésekben már esett szó az adatbiztonságról, az adataink biztonságáról, de elsősorban infokommunikációs szempontból.

A Szonda-Ipsos kutatásában arra kereste a választ, hogy az emberek miként vélekednek a hackerekről, illetve egyéb elterjedt visszaélésekkel összehasonlítva milyen súlyosnak ítélik az újfajta számítógépes bűncselekményeket.

A számítógépes hálózatok biztonsági rendszereit kijátszó hackereket a lakosság több mint kétharmada tudatosan kárt okozó bűnözőnek tartja, ugyanakkor a válaszadók közel harminc százaléka szerint a kódfeltörőket és a számítógépes adattolvajokat nem a rossz szándék vezérli. A felmérés szerint a hackerek tevékenységét egy elenyésző kisebbség, alig négy százalék ítéli meg pozitívan, egyfajta rendszer elleni igazságos lázadásként.



A számítógépes visszaélések mindegyikénél, amelyekre a kutatás kitér, súlyosabbnak ítélnek a megkérdezettek egy táskalopást, amelyet a sorban a számítógépes adatlopás követ. Ennél egy fokkal kevésbé ítéljük el azokat, akik egy tömegközlekedési eszközön nem adják át az idősebbnek a helyet, de ennél is elnézőbbek vagyunk azokkal szemben, akik illegális szoftvereket használnak.

Még kisebb mértékben vált ki ellenszenvet, ha valaki illegálisan számol el személyes kiadásokat vállalati költségként, ha egészségesen megy betegállományba, vagy bliccel. Az illegális CD és DVD másolás pedig csak ezután következik a sorban, ennél kevésbé már csak a 10 000 forint alatti jövedelem eltitkolását ítélik el a megkérdezettek.

Összességében azt állapíthatjuk meg, hogy a szabályszegés megítélése annál szigorúbb, minél inkább konkrétan egy másik embertársunkra irányul (pl. táska eltulajdonítása, adatlopás valaki számítógépéről, nem adni át a helyet villamoson), ugyanakkor ahogy a károkozás alanya – például egy vállalat vagy nagyobb közösség formájában – eltávolodik és általánossá válik, annál enyhébben ítéljük meg a kihágás súlyosságát.

A számítógépes hálózatok biztonsági rendszereit kijátszó hackereket a lakosság több mint kétharmada tudatosan kárt okozó bűnözőnek tartja, ugyanakkor a válaszadók közel harminc százaléka szerint a kódfeltörőket és a számítógépes adattolvajokat nem a rossz szándék vezérli. A felmérés szerint a hackerek tevékenységét egy elenyésző kisebbség, alig négy százalék ítéli meg pozitívan, egyfajta rendszer elleni igazságos lázadásként.

A számítógépes visszaélések mindegyikénél, amelyekre a kutatás kitér, súlyosabbnak ítélnek a megkérdezettek egy táskalopást, amelyet a sorban a számítógépes adatlopás követ. Ennél egy fokkal kevésbé ítéljük el azokat, akik egy tömegközlekedési eszközön nem adják át az idősebbnek a helyet, de ennél is elnézőbbek vagyunk azokkal szemben, akik illegális szoftvereket használnak.

Még kisebb mértékben vált ki ellenszenvet, ha valaki illegálisan számol el személyes kiadásokat vállalati költségként, ha egészségesen megy betegállományba, vagy bliccel. Az illegális CD és DVD másolás pedig csak ezután következik a sorban, ennél kevésbé már csak a 10 000 forint alatti jövedelem eltitkolását ítélik el a megkérdezettek.

Összességében azt állapíthatjuk meg, hogy a szabályszegés megítélése annál szigorúbb, minél inkább konkrétan egy másik embertársunkra irányul (pl. táska eltulajdonítása, adatlopás valaki számítógépéről, nem adni át a helyet villamoson), ugyanakkor ahogy a károkozás alanya – például egy vállalat vagy nagyobb közösség formájában – eltávolodik és általánossá válik, annál enyhébben ítéljük meg a kihágás súlyosságát.

Azt gondolom a fenti kutatás megállapításai jól jellemzik, hogy hogyan is áll a mai magyar társadalom szociológiai szempontból az infokommunikációs eszközök által biztosította lehetőségekhez és hogyan él vagy él vissza az azok által nyújtotta lehetőségekkel.

Forrás: http://www.sg.hu/cikkek/46180/bunozoknek_tartjuk_a_hackereket_de_cd_t_masolni_legalis

Felnőttképzésünk helyzet

A magyar felnőtt társadalom tanulási aktivitása alacsony, jelentősen elmarad az európai átlagtól, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint a 15-74 éves népesség iskolai végzettsége 2005-2009 között folyamatosan növekedett. Nőtt mind az érettségivel, mind a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. A vizsga jegyzőkönyvek szerint, a felnőttképzésben résztvevők közül sikeresen vizsgázók létszáma több mint kétszerese az iskolarendszerből kikerülő sikeresen vizsgázók számának.
Ezek az ellentmondások vezethetnek oda, hogy ugyanazokkal a statisztikai adatokat feldolgozó kutatók időnként egymásnak ellentmondó következtetésekre jutnak. Az ellentmondásos eredmények oka lehet egyrészt a felnőttek tanulásához kapcsolódó, statisztikai mintavételének kidolgozatlansága, különös tekintettel a közművelődésre, mint általánosan művelő felnőttoktatás nem egyértelmű statisztikai helyre. Másrészt a hazai mutatók, a rendezetlen európai statisztikai mintavételek és indikátorok keretében nehezen értelmezhetők és ezért alacsonyabbak, mint a magyar felnőttoktatás-felnőttképzés valóságos helyzete.
A Magyar Pedagógiai Társaság Felnőttnevelési Szakosztálya által megfogalmazott ajánlások szerint, ezért szüksége lenne egy egységes európai rendszer kiépítésére, vagy legalább egy szakszerű magyar felnőttképzési statisztikai rendszer létrehozása. Erre lehetőséget adhat, az ebben az évben lebonyolításra kerülő népszámlálás.

A felnőttoktatás-felnőttképzés funkció és intézményrendszere az utóbbi években egyre differenciáltabbá, bonyolultabbá vált. Főbb ágazatai (Koltai rendszerezésében):
- az általánosan művelő politikai, hitéleti, egészségügyi, nyelvoktatási, informatikai felnőttoktatás
- az iskolai rendszerű, főiskolai, egyetemi felnőttoktatás
- munkaerő-piaci felnőttképzés
- szakterületi továbbképzés
Ez a csoportosítás azt mutatja, hogy felnőttoktatási-felnőttképzési intézményrendszerünk szétágazó tagoltsága és mobilitása követi az európai trendet. Azonban a magyar felnőttoktatásban, képzésben megjelenő szakmai szemlélet és a politikai döntések egyenlőre csak a munkaerő-piaci felnőttképzést preferálja, és nem igazán vesz tudomást arról, hogy ezeknek társadalmi hozadéka is van. Ezért szükség lenne olyan kormánystratégiára, ami a felnőttképzés-felnőttoktatás valamennyi ágazatát az egész életen át tartó művelődés, tanulás rendszerébe illeszti.
A közfelfogás szerint jelentős a távolság az oktatás-képzés világa és a gazdaság elvárásai között. A felnőttképzés valódi hasznosulása se mutatható ki, egyrészt a statisztikák értelmezhetőségének korlátai, másrészt a munkaerő-piac, mint tudáspiac és a felnőttképzés viszonyának bizonytalanságai miatt. A gazdaság nem képes határozottan közölni a felnőttképzéssel, hogy mikor, hol, milyen tudást vár el. A tudáspiacnak rövid távú, helyi és perspektivikus tudásigényei vannak. Szükség lenne a munkaerő-piac és a felnőttképzés viszonyának átrendezésére, mind az információ, mind a képzési formák tekintetében, amihez nemcsak a képzésre orientált, új szemléletű munkaerő-gazdálkodási elemző és tervező munkára, hanem andragógiai szakszerűségre.
A munkaadók – kivéve a multinacionális cégeket – nem tekintenek a szervezett tanulásra és tudásra, mint hatékonyságnövelő módszerekre. Alkalmazottaikat nem ösztönzik tanulásra, új technológiai, szakmai igények megjelenése esetén, inkább felvesznek kész, kiképzett munkaerőt ahelyett, hogy a régieket képeznék. A munkanélküliségtől félő munkavállalók gyakran titokban tanulnak és nem élnek, a jogilag nekik járó tanulmányi szabadságukkal.
A felsőoktatásban is feszültéséget jelent a gazdaság igényei és a felsőoktatás erősen elméleti jellege közötti távolság, az élő kapcsolat hiánya, ami miatt a friss diplomások kevéssé tudnak beilleszkedni a munka világába. A felsőoktatás színvonalának legfontosabb feltétele a képzés szakszerűsége, ami leginkább az andragógiai szakszerűségek függvénye. Ehhez hozzátartozik a tanítás-tanulás szervezése, a tananyag elkészítése, de még a tanítás légköre is. A szakmai hozzáértés a felnőttoktatásban, felnőttképzésben nemcsak a tanítandó tananyag tökéletes tudását, hanem szakszerű átadását is jelenti, ami a felnőttoktatásban, képzésben egyre inkább a tanulás segítését, önállóságának biztosítását jelenti. Ehhez jelentős segítséget nyújtanak az új technológiai eszközök. Az IKT - mint ahogy eddig is sokat olvashattunk – a felnőtt korúak tanulási környezetét jelentősen átalakítják. Az átalakulás következtében a tér fizikai és szociális értelemben is kitágul. A szociális tér tágulása az egymással érdemi kapcsolatban állók számának növekedését jelenti, ami lehetőséget biztosít az együtt-egymástól tanulásra és az új tudás közös formálására.

Forrás:

KRAICINÉ SZOKOLY MÁRIA-CSOMA GYULA-LADA LÁSZLÓ:
Tételek felnőttképzésünk helyzetéről és problémamegoldási szempontjairól

Andragógusként taní-tani

Kép forrása: http://bit.ly/kkbTlo

Így, a konnektivista önképzés vége felé úgy éreztem, hogy vissza kell tekintenem az eredeti szakunk felé egy kicsit, mintegy visszacsempészve az andragógiát a konnektivizmus hálójába.
Engedjétek meg nekem, hogy pár évvel ezelőtti időkből kezdjem...11 éve történt...

Az Európai Tanács 2000 márciusában, Lisszabonban megrendezett ülésén az Európai Unió a fejlődés és a foglalkoztatás szempontjából kiemelt tényezőként határozta meg az oktatásba és képzésbe történő befektetést. Stratégiai célként tűzték ki, hogy 2010-re az Európai Uniónak a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudás alapú társadalmává kell válnia. Ebben a folyamatban hangsúlyozott szerepet kapott a minőségi oktatás és képzés.
A lisszaboni stratégia megvalósítása érdekében 2001-ben az Oktatási Miniszterek Tanácsa meghatározta az oktatási és képzési rendszereket érintő, 2010-ig megvalósítandó konkrét jövőbeli célkitűzéseket, mely alapján egy tízéves munkaprogram készült. Ezek megvalósulásához az oktatási és képzési rendszerek alapvető átalakítására van szükség egész Európában. Ezen változtatások minden országban a nemzeti rendszerek és a hagyományok figyelembevételével történnek, melyeket segít a tagországok közötti együttműködés, a tapasztalatok megosztása, a jó gyakorlatok kölcsönös megismerése és az egymástól való tanulás („nyitott koordináció módszere”).
Az oktatási miniszterek három fő célt tűztek ki 2010-re:
- az EU-n belüli oktatási és képzési rendszerek minőségének és hatékonyságának a növelése;
- az oktatási és képzési rendszerekhez való hozzáférés megkönnyítése mindenki számára;
- az oktatás és képzés megnyitása a tágabb világ felé.
A felgyorsult világban tudatosulni kell bennünk, hogy csak az maradhat életben, aki képes a folyamatos változásokkal együtt élni, és ehhez mielőbb alkalmazkodni. A leggyakrabban említett kulcskompetenciák a következők voltak: együttműködés, szociális kompetenciák, alkalmazható tudás, a tanulási és az élethosszig tartó tanuláshoz szükséges kompetenciák. Hétköznapi értelemben azok a kompetenciák, amelyek a munkába álláshoz, az élethez és a korszerű műveltség megszerzéséhez elengedhetetlenül szükségesek, egyéni társadalmi és gazdasági szinten egyaránt fontosak. A DeSeCo program a kulcskompetenciák három kategóriáját különíti el. Az autonóm cselekvéssel, az eszközök interaktív használatával és a szociálisan heterogén környezetben való működéssel kapcsolatos kompetenciákat. Külön említést érdemelnek azok a kulcskompetenciák, amelyek a szociálisan heterogén környezetben való működéssel kapcsolatosak. Így például a másokkal való kapcsolatépítés, a csoportmunkában való együttműködés, valamint a konfliktuskezelés és - megoldás. A DeSeCo vizsgálat eredményei elsősorban a közoktatás-politikai stratégiákban, a tartalmi szabályozásban és a vizsgarendszerekben mutatkoztak meg kisebb-nagyobb mértékben. Számos döntéshozó használja, hivatkozik rá. Ezt követően egyre több nemzetközi és hazai szervezet készítette el a kompetencialistáját. A Tempus Közalapítvány támogatásával, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Vezetéstudományi Tanszék munkája 2001-ben az alábbi kulcskompetenciákat említi: kommunikáció, számszerűsítés, csoportmunka, problémamegoldás, a tanulás és teljesítmény. Az Európai Képzési Alapítvány az alábbi kulcskompetenciákat tartotta fontosnak: kommunikáció, információs és kommunikációs technikák alkalmazása, gyakorlati számítások, felelősség a saját tanulásért, teljesítményért és fejlődésért, problémamegoldás, másokkal való együttműködés. Itt is, ott is felbukkant IKT eszközök használatának szükségessége. Az Európa Tanács 2002 tavaszán nyolc területet emelt ki: anyanyelvi és idegen nyelvi kommunikáció, információs és kommunikációs technológia, számolás, matematikai, természettudományos és technikai kompetenciák, gyakornokoskodás, személyközi és állampolgári kompetenciák, tanulás, általános kultúra. Hasonló elvek mentén haladt az Európai Unió alapképességek (basic skills), majd kulcskompetencia (key competence) munkabizottsága, és nyolc kulcskompetenciát értelmezett. Ezek az alábbiak: kommunikáció anyanyelven és idegen nyelven, a matematikai műveltség és alapkompetenciák természettudományos és technológiai téren, az információs és kommunikációs technológiák alkalmazásához kapcsolódó képességek, a tanulni tanuláshoz, a személyközi és állampolgári kompetenciákhoz, a vállalkozói szellem elmélyítéséhez és végül a kulturális tudatosság kialakításához kapcsolható készségek és képességek.
Hazánkban (elsősorban Nagy József munkásságának köszönhetően) a kompetencia-fogalom a személyiség funkcionalitása mentén tovább gazdagodott, alapvető változáson ment keresztül. Elkülönült és operacionalizálódott az egyén kognitív, szociális és személyes képességrendszere. Ez lehetővé tette az összetett rendszerek mögött meghúzódó képességek feltérképezését, tipizálását, ezáltal tudatosabb fejlesztését. A jelenleg is zajló folyamatok sorában érdemes kiemelni a matematikai kompetencia területén folytatott kutatásokat (Vidákovich Tibor), valamint a Csapó Benő vezette MTA Képességkutató Központban zajló munkálatokat.

Miért is kell minden felnőtt embernek tanulni?
Iskolás koromban, mindig azt a napot vártam, amikor már végre felnövök, és nem kell majd tanulnom! Valószínűleg sok kisiskolás gyermekszív óhajtotta már ezt, s kívánta egy mesebeli tündértől, hogy tanulás nélkül is mindent tudhasson. Nem is kell kilépnünk a fenti „tündérvilágból”, hogy a felnőttek világába beléphessünk, hiszen mindenkinek vannak álmai, amit még szeretnének az életben elérni. Ki ezért, ki azért, ki ezt, ki azt...
A mai magyar társadalomban csak az maradhat életben, aki képes a változásokhoz a lehető leggyorsabban alkalmazkodni, s akár váltani is, az addig megszokott életvitelén, szakmáján. Felgyorsult világunkban emiatt létfontosságúak a felnőttképzések, hiszen ezek nélkül esélytelen lenne a magyar társadalom nagy része. Nálunk még a rendszerváltás utáni gazdasági káosz, a világválság, és az előző kormányok elhibázott politikája is nehezíti a magyarok helyzetét.
Számtalan szakkönyvben olvashatjuk, hogy a felnőtteket teljesen más módszerekkel kell oktatni, mint az iskolás gyermekeket. Az 1900-as évek elején, egy olasz orvos, Maria Montessori használta először, az általa vizsgált gyermekeken, a kifejezetten számukra kitalált és készített mini berendezési tárgyakat és fejlesztő módszereket. Mint ahogy a kicsiknek speciális fejlesztő tárgyakra van szükségük az eredményes tanuláshoz, így a felnőtteknek is speciális környezetre van szükségük a tanulmányaikhoz.
Kraiciné Dr. Szokoli Mária könyvében olvashatjuk, hogy a felnőttek esetén sem mindegy, hogy milyen körülmények között zajlik a számukra megtartott oktatás, és a fizikai, pszichológiai, fiziológiai, érzelmi és szociális-kulturális tényezőket is figyelembe kell venni.
A Nemzeti Alaptantervünk is a készségek, és kompetenciák fejlesztését célozza meg. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapján találhatunk egy előadást, Havasi Pétertől, mely éppen az élethosszig tartó tanulás meglapozásának témáját vezeti le.
„A műveltségterületeket összekapcsoló, tantárgyközi jellegű kompetenciák ötvözik a tudáselemeket, illetve a képességeket:
- intellektuális kompetenciák (információfeldolgozás, problémamegoldás, kritikai gondolkodás és kreativitás);
-módszerek használatának és alkalmazásának kompetenciái (manuális és kognitív eljárások, IKT-használat, digitális kompetenciák);
-személyes és társas kompetenciák (önazonosság, együttműködés);
kommunikációs kompetenciák (a helyzethez alkalmazkodó és hatékony közlési kompetenciák).”
Közismert tény, hogy a pedagógusok nagy része, még mindig nem tud mit kezdeni ezekkel a területekkel, és központi szabályozásban várják, hogy konkrétan mit és milyen óraszámban tanítsanak a gyermekeknek. A kompetencia alapú oktatás lényege abban áll, hogy figyelembe vesszük az általunk oktatott gyermekek készségeit és fejlődési képességeit, s ettől függően határozzuk meg az oktatás ütemét. Nagy előrelépés történt az utóbbi években, az iskolai oktatásokban, de sajnos, még ezt a mai magyar oktatási rendszerben nem igazán lehet megoldani. A fenti készségek fejlesztése rendkívül fontos a mai magyar munkaerő piacon, hiszen az, az ember, aki nem képes csapatban dolgozni, vagy nem képes érthetően kifejezni a gondolatait, az igen nagy hátrányból indul a többiekkel szemben.

„Rogers szerint a felnőttoktatási formák alapvetően három csoportba sorolhatók. (Rogers, 1987)
Az első csoportot az előadó-központú formák jelentik, amelynél az előadó aktív szereplő, a hallgatók pedig passzívak, néznek és hallgatnak.
A második csoportba tartoznak a résztvevő-központú módszerek, amikor a tanítás-tanulás folyamata elsősorban a résztvevők közös munkájának eredménye, s amelynek során a résztvevők megosztják egymással a tudásukat és tapasztalatukat. A tanár/facilitátor ekkor két dolgot tehet: vagy tagként csatlakozik a csoporthoz, megosztja tapasztalatait és „láthatatlanul” moderálja a csoportot; vagy – a szó szoros értelembe vett csoportmunka esetében, amelyet elsősorban rendszeres felnőttképzési formáknál alkalmaznak - nem tagja a csoportnak, legfeljebb külső megfigyelői szerepet lát el.
A harmadik forma az értékelésen alapuló tanulási forma, amikor a résztvevők – számukra biztosított szóbeli és írásos információk felhasználásával – önállóan, vagy csoportmunka keretében megtanulják azt, amit elvárnak tőlük.

Nekünk, akik a felnőttek képzésével foglalkozó szakemberek leszünk, feltétlenül oda kell majd figyelnünk arra, hogy a három oktatási forma közül melyiket válasszuk ki.
A végcél adott: gyakorlatban használható információt, tudást kell közvetítenünk az általunk oktatott felnőtteknek, mely igazodik az ő igényeikhez, kompetencia alapú és segíti nem csupán az elhelyezkedésüket a munkaerő-piacon, de a flow-val való megismerkedésüket is. Ehhez kell hozzáigazítanunk a tananyagot, a módszereket és az eszközöket.

Hogy mennyire időszerű és valós problémák ezek, azt mi magunk tudjuk a legjobban, az a kis csapat, aki végig, elszántan küzdött a konnektivista képzés "mesebeli próbáin", legyőzve önmagunkat, a valós kifogásainkat, a fáradtságunkat, a munkahelyi és családi problémáinkat és a karaktereket:)

„Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már eddig is tudott.” (Paulo Coelho)

Forrás:
http://www.nefmi.gov.hu/webra-profilok-wadmin
http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=nyitott-09-Havas-elethosszig
http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=Hidak-Kompetencia
Kraiciné Dr. Szokoli Mária (2004): Felnőttképzési módszertár Budapest: Új Mandátum Kiadó

A végén, kezdjük az elején

Az utolsó héten tarunk a konnektivista önképzőkör keretében és számtalan témát feldolgoztunk már. Érdekesebbnél érdekesebb bejegyzések születtek, nagyon sokat tanultunk.

De ahhoz, hogy blogolhassunk, tweeteljünk, internetezzünk kellett néhány ember, akik ezt megalkották, és akikről keveset vagy semmit nem tudunk. Azokról van szó, akik megalkották az info-kommunikáció eszközeit, és egyszerűbbé, gyorsabbá, hatékonyabbá tették ezen eszközök használatát, és egyáltalán elérhetővé mindenki számára. Éppen ezért a szabad témaválasztás okán őket szeretném megismertetni veletek.

Doug Engelbart – az egér feltalálója

Forrás: canadahun.com

A mindenki által, szeretettel csak „Father Mouse”-nak emlegetett „bácsi” az egeret találta fel, amely jelentősen megkönnyíti a számítógép használatát. Doug Engelbart elmondása szerint már nem emlékszik rá, hogy fejlesztő csapatának melyik tagja állt elő az egér elnevezéssel, mondván: az eszköz határozottan egy egérre hasonlít, hátul „kilógó” farkával. Az elnevezés eredete így sajnos nem tisztázott teljesen. Doug Engelbartnak köszönhetjük, hogy a számítógépből, a csak szakemberek és bennfentesek által kezelhető, bonyolult és titokzatos „szerkentyű” helyett egy mindenki által könnyen kezelhető, mindennapos eszköz vált. Bármilyen meglepő, ezt nem a Windowsnak vagy egyéb grafikus operációs rendszereknek köszönhetjük. Hogy miért pont az egér az, ami miatt a számítástechnika képes volt kilépni a tudósok és szakemberek szűk köréből az átlagfelhasználók életébe, annak a magyarázata nagyon egyszerű, és nem is igényel különösebb magyarázatot. Csak húzzuk ki egerünket a gépből, és próbáljunk meg csinálni bármit is. Rögtön érthetővé válik.

A második világháború kezdetétől a 60-as évek végéig, Doug Engelbart mint radartechnikus dolgozott a Stanford Kutatóintézetben. Akkoriban a számítógépek igen nehézkesen kommunikáltak, óriási lyukszalagok jelentették a kapcsolatot a felhasználó és a gép között. Monitorokat és billentyűzetet már használtak, ám ezeknek az óriási gépeknek a kezelése mégis nehéz és körülményes volt. Engelbartot már a 60-as évektől foglalkoztatta egy vízió: "folyton embereket láttam egy gép előtt ülve, ahogy a kezükben levő valami mozgatásával vezérlik a folyamatokat. Csak még azt nem tudtam mi a fene kellene, hogy legyen a kezükben…” A 60-as évek közepe táján azután adódott egy lehetőség a számára: az Air Force Office of Scientific Research (AFOSR) felkérte a tudóst, hogy dolgozzon ki egy tanulmányt arról, hogy lehetne a felhasználók és a gépek közötti kommunikációban új megoldások felé utat törni, a „komplexebb munkafolyamatok és döntéshozás megkönnyítése érdekében”. Engelbar így időt és pénzt is kapott, hogy végre komolyabban elkezdjen foglalkozni víziójával. Így született meg az Augmenting Human Intellect: A Conceptual Framework nevű tanulmány, amelyben még egérről nem volt szó, azonban már megfogalmazódott benne az igény, hogy a felhasználó által könnyebben vezérelhetővé kell tenni az információs display elemeit, különös tekintettel a kurzorra és az interaktivitásra.

A tanulmány végén újabb víziója támad: „a jövőbeni eszközt kézben tartanánk, akárcsak egy tollat vagy ceruzát, és valamilyen szenzitív mechanizmus segítségével érzékelve a mozgást, azt közvetíteni tudnánk a képernyőre.” Érdekesség, hogy Engelbartnak az egér előtt voltak egyéb ötletei is: ilyen pl. az Engelbart-Bil-English féle beviteli eszköz, amely a felhasználó térdére erősítve valósította volna meg a kurzor mozgatását, szabadon hagyva ezáltal a kezeket a gépeléshez. Ezek a kísérletek még 1967-ben is folytak, végül azonban a „knee-control-device” nem tűnt elég jónak, és leálltak a fejlesztéssel. „Father Mouse” nem várt sokáig: a tanulmány elkészülte után nem sokkal, 1964-ben kísérleti jelleggel , a stanfordi laboratóriumban megszületett az első egér. A kísérlet hivatalos neve: „find better ways to point and click on a display screen” volt. Vagyis a „point and click” kifejezés is Dr. Engelbartnak köszönhető.

Persze ez az első egér még külsejében nem emlékeztetett arra, mint amilyeneket manapság használunk, de funkcióiban már majdnem ugyanaz volt. A borítása fából volt kivágva, és csak egyetlen kapcsolót, azaz egérgombot helyeztek rá. Az „ősegér” technikai kivitelezését Bill English végezte (ő faragta ki :-), a szoftveres részekért pedig Jeff Rulifson felelt. Ez volt a team. Eredetileg az egér elején vezették ki az elektronikát, Engelbart elmondása szerint azonban „a zsinórok útban voltak, így egyszerűen hátra tettük őket”. A vezérlés azonban már ekkor, 1964-ben is ugyanaz volt, mint amit a mai, nem optikai egerek alján láthatunk: egy vízszintes és egy függőleges „görgő” avagy kerék, ami akkor ugyan még nem egy gömb alakú görgővel volt meghajtva, de az eljárás ugyanaz. Engelbarték be is jegyezték a találmányt (Engelbart nevéhez az egéren kívül még további negyven szabadalom fűződik, tehát ezen kívül sok mindent feltalált még), majd 1968-ban a San Franciscóban megrendezett számítógépes konferencián be is mutatták.

A találmányt vegyes érzésekkel fogadta a szakma, sokan nem is értették igazán mi az értelme az egésznek, hiszen a szakemberek eddig is jól elvoltak egér nélkül, más meg úgysem tudja használni a számítógépeket - gondolták akkoriban. Amikor 80-as években megjelentek az első személyi számítógépek a helyzet megváltozott – a gyártók és a fejlesztők hirtelen felismerték, mit is akart Engelbart és csapata az egérrel. Az eddig szinte mellőzött találmány hirtelen nagyon népszerű lett, mindenki Engelbartékat ostromolta különböző felkérésekkel. Természetesen az elismerés sem maradt el: „Father Mouse” 1997-ben megkapta a világon létező legmagasabb anyagi elismerést ami csak találmányért jár (Lemelson-MIT, ötszázezer dolláros díjjal), ráadásként pedig bekerült a National Inventors Hall of Fame híres listájára. Napjainkban Engelbart saját cégét vezeti, a kaliforniai székhelyű Bootstrap Institute-ot Érdekesség: a Bootstrap irodáit ingyenesen kapja egy nagyvonalú gesztus fejében… a Logitech-tõl. Valljuk be, ez a legkevesebb amivel tartoznak neki.

Marty Cooper – a mobiltelefon feltalálója

Forrás: digismo.com

Ő a világ első embere, aki lebonyolított egy hívást mobiltelefonon. Mindez úgy sikerülhetett neki, hogy ő találta fel a mobiltelefont. 1973-ban, a Motorola kutatójaként dolgozta ki az akkor még „radio-telefon system” néven futó eszközt és technológiát. Saját elmondása szerint a mobiltelefon ötlete a Star Trek egyik epizódja közben jutott eszébe, amikor meglátta Kirk kapitányt a hordozható kommunikátoron beszélni. Cooper napjainkban saját cégét, az Arraycom-ot vezeti. Érdekesség: kit hívott Marty azzal a bizonyos világelső hívással? Nos, az egyik barátját, a konkurens Bellnél dolgozó mérnököt.

Vint Cerf – az internet atyja

Forrás: smh.com.au

Az internetről több száz oldalt lehetne írni, én ezt nyilván nem teszem, hiszen mindannyian ismerjük és már kezdjük azt is felfedezni, hogy használata végtelen és olyan lehetőségeket rejt, amit felfogni is képtelenek vagyunk. Vint Cerf, az internet pontosabban a TCP/IP protokoll és a World Wide Web atyja. Amerikai matematikus és informatikus, Az „Internet Társaság” (Internet Society, ISOC) alapítója volt 1992-ben, amelynek célja az Internet-elérés és -használat terjedésének elősegítése, és az Internetet fejlesztő technikai összefogása. Születésétől fogva hallássérült. Tagja a Gallaudet Egyetem tanácsának (amely az első felsőfokú képzést nyújtó intézmény volt a siketek és nagyothallók számára), és az Alexander Graham Bell Egyesület „Hallássérültekért” kitüntetés tulajdonosa. Jelenleg az Egyesült Államokban, Virginiában él a családjával.

Paul Flaherty – aki feltalálta a keresőt

Forrás: prohardver.hu

Paul Flaherty Milwaukee-ban született, Minnesotában nőtt fel, és a Stanford egyetemen szerzett elektromérnöki diplomát 1994-ben. Mint fiatal szoftvermérnök érkezett a Szilícium-völgybe, tele nagyravágyó tervekkel és elképzelésekkel. Flaherty 1994-től kutatómérnökként dolgozott a Digital Equipment Corporation nevű cégnél Palo Altóban.

A legenda szerint az ötlet egy ebéd közben született: Paul és két kollégája ebéd közben buzgón vitatkozott arról, vajon mi is lesz a Gopher és egyáltalán az internetes keresés és adatgyűjtés jövője. Flaherty azon a véleményen volt, hogy az akkori eljárások zsákutcának fognak bizonyulni (főleg mivel az akkoriban keresésre használt Gopher akkoriban már nem volt képes megbirkózni a hihetetlen sebességgel gyarapodó, a mai értelemben vett grafikus weboldalakkal). Így született tehát az ötlet: mi lenne, ha az interneten található összes (vagy legalábbis majdnem az összes) weboldalt egy hatalmas index-be, azaz adatbázisba gyűjtenék össze, majd később ezen az indexen belül lehetne keresni? Akkor még nagyon fiatal volt a világháló, hiszen azt mindössze négy évvel azelőtt alkotta meg Tim Berners-Lee, a svájci CERN munkatársa. A linkgyűjteményeken, a keresők ősapján Archie-n és a már emlegetett „hörcsögön” kívül még semmi nem segítette a netezők dolgát az online anyagok közötti eligazodásban. Az indexelés tehát forradalmi ötletnek tűnt, meg kellett azonban birkózni egy elég nagy problémával: hogyan is jöjjön létre ez a bizonyos index?

A megoldandó probléma igen nagy volt, össze kellett gyűjteniük az interneten található több millió oldalt, azok tartalmát és címeit.

Paul erre egy nagyon egyszerű, ám forradalmi ötlettel állt elő: mi lenne, ha írnának egy olyan szoftver, ami gyakorlatilag „végigjárja” az internetet, megnéz minden weboldalt, kigyűjti róluk az információkat, majd ezeket az adatokat elküldi a kereső-adatbázisba. Így született az első keresőrobot, amit Flahertyék egyszerűen csak „bot”-nak (a robot szóból) neveztek. A Flaherty által kifejlesztett folyamat neve hivatalosan spidering (az angol spider, azaz pók szóból) és olyannyira jól működik, hogy manapság is ezt használja minden kereső: a Google például elméletileg ugyanúgy "indexel" robotjai segítségével, mint ahogyan azt tizenkét évvel ezelőtt az Altavista tette. A keresőbot meglátogatja a weblapokat, „elolvassa” őket, és követi a más oldalakra mutató linkek útját. Annak érdekében, hogy az adatbázis aktualizált legyen, bizonyos időközönként a robotok visszatérnek a weboldalakra és megnézik történt-e változás. A következő fázisban a robotok összegyűjtik, más szóval indexelik találataikat, kereséseik eredményét. Összegyűjtik, besorolják egy hatalmas katalógusba (index), azaz "szövik hálójukat". Ha egy oldal megváltozik, az automatikusan bekerül a katalógusba - így módosul folyamatosan és dinamikusan a tartalom - ennyi volt az ötlet lényege. Flaherty tehát megálmodta a hatalmas indexet, kitalálta a keresőrobotokat, majd pár hónappal később a Digital segítségével elindította az Altavistát, a világ első igazán népszerű internetes keresőjét. Az Altavista 1995 decemberében lépett a nyilvánosság elé, pár hét múlva pedig már napi több millió keresést futtatott, ezzel is bizonyítva, hogy az internetezők „ki voltak éhezve” az információkhoz jutás új módjára. Ekkoriban az Altavista még a Digital kísérleti projektjeként működött az altavista.digital.com címen. Az Altavista hamarosan olyan népszerű lett, hogy 1999-ben önálló cégként szervezték újjá (A Digital-ból kiválva, ekkor jött létre a mindenki által ismert Altavista, az azóta már legendássá vált altavista.com cím alatt).

Az addig a technológiai stratégiáért felelős igazgatóként dolgozó Flaherty pedig 2000-ben vált meg a cégtől, és üzleti tanácsadással kezdett foglalkozni. Halálakor a TalkPlus telekommunikációs szoftvereket fejlesztő cég termékfejlesztési vezetője volt. Flaherty sajnos 2006 májusában tragikus hirtelenséggel távozott el a digitális világ nagyjai közül.

Vic Hayes: a WiFi feltalálója

Forrás: computable.nl

Wi-Fi (WiFi, Wifi vagy wifi), az IEEE által kifejlesztett vezeték nélküli mikrohullámú kommunikációt (WLAN) megvalósító, széleskörűen elterjedt szabvány (IEEE 802.11) népszerű neve, mely semmilyen angol kifejezésnek nem rövidítése.

A WiFi feltalálója egy holland mérnök, aki jelenleg a Delft tudományos egyetem kutatórészlegében dolgozik, és igen visszavonultan él. 1941-ben született a holland fennhatóság alatt álló Surabaya -ban (ma Indonézia). Elektromos és radarmérnöki diplomát szerzett az amszterdami HTS főiskolán, majd a holland Royal Air Force-nál helyezkedett el mint rádió- és radarmérnök. 1997-ben, a holland hadsereg mérnökeként élte meg a Wi-Fi technológia feltalálását, amely eredetileg azért jött létre, hogy pénztárak zárási nyilvántartásait összekapcsolják. Senki nem gondolta volna akkor, hogy a találmány ekkora sikereket fog elérni. Kitartó utánajárásának köszönhető, hogy szabvány lett az IEEE 802.11 WLAN, ezért is nevezik őt a mai napig a WiFi atyjának. 2004-ben elnyerte az Economist „Innovation” díját.

Érdekesség: A Wi-Fi-vel elért eddigi legnagyobb hatótávolság 97 km, melyet a router kommunikációs szabályainak átprogramozásával értek el, 6,5 Mbps adatátviteli sebesség mellett. Ezen távolság felett már negatívan befolyásolja a Föld görbülete az adatátvitelt.

John Cioffi – a gyors internet atyja

Forrás: ece.illinois.edu

Bár csak kevesen emlékeznek rá, de az internet nem volt mindig ilyen gyors. Anno a hősidőkben az internet főleg a lassúságáról volt híres: egy-egy weboldal néha hosszú percekig érkezett a monitorra, az egy-két Megabájtos fájlok letöltése pedig csak a dedikált vonalakkal rendelkezők, vagy a céges internetet használók kiváltsága volt. Azután jöttek a DSL modemek és kapcsolatok, és a gyors, otthoni internet egyszer csak mindenki számára elérhetővé vált, nem kis szerepet játszva abban, hogy a világháló elérje mai népszerűségét. A Stanford Egyetem munkatársa, John Cioffi a 90-es években az Amati kutatójaként kifejlesztette a DLS technológiát. Később visszament a Standfordra, és a mai napig ott dolgozik. Több mint húsz díjat zsebelt be a munkája elismeréseként.

Dov Moran Az USB kulcs feltalálója

Forrás: haaretz.com

Moran a mai napig emlékszik arra az esetre, amikor 1998-ban egy alig hat Megabájtos prezentációt akart bemutatni a befektetőknek, de a notebookja lefagyott. Ekkor jutott eszébe, hogy a nehézkes CD-írás, illetve a notebook hurcolása helyett kellene valami kisméretű, könnyen hordozható és bármilyen gépre csatlakoztatható eszköz. Elképzelésével felkereste az M-systemet. Az ötlete bevált, 2009-ben, becslések szerint, mintegy 150 millió különböző formájú és méretű USB drive volt forgalomban, amelyek száma mára meghaladhatja a 200 milliót.

Ajay Bhatt – a Gigahertzes PC-k atyja



Forrás: alvares.in

 2000-ben Ajay Bhatt bemutatót tartott Paul Ottelininek, az Intel elnökének. A bemutatón Ajay megpróbálta bebizonyítani, hogy a PCI Express segítségével az otthoni számítógépek végre legyőzhetik az eddigi, „szűk keresztmetszetnek” számító szabvány PCI 133 MHz-es átviteli korlátját. A bemutató sikeres volt, így az otthoni gépek jelentősen felgyorsultak, így ma már több GHz-es PC-ken dolgozhatunk és játszhatunk.

Gery Thuerk – a spam feltalálója

Forrás: bspcn.com

Egy kevésbé kedvelt dolgot hozott létre Thuerk. D ez a dolog megváltoztatta az életünket. Ő küldte ugyanis a világon az első spamet: 1978-ban, az ArpaNet (akkor még ez volt az internet) hálózatán küldött szét kéretlen reklámlevelet (ingatlanokkal kapcsolatban). Gery elmondása szerint eredetileg csak pár száz ismerősének akarta küldeni a mailt, de nagyon időigényesnek találta a műveletet, ezért úgy döntött, inkább az egész hálózatra szétküldi, válogatás nélkül, aztán akit érdekel, az úgyis megkapja, akit pedig nem érdekel, az majd kitörli. Az ötletet később mások is átvették, így született meg a spam. Gary a Guiness Rekordok könyvébe is bekerült találmányával, de más díjat nem kapott érte. Vajon miért?

Tony Fadell – és az iPod

Forrás: fastcompany.com

Fadell fejében motoszkált egy ötlet, házalt is vele egy darabig, majd végül az Apple fantáziát látott a dologban, alkalmazta Fadellt, és a többit már mindenki tudja. Napjainkban Tony az Apple iPod-divíziójának az alelnöke. Érdekes módon maga a cég egyáltalán nem „hype”-olja Tonyt, így elég kevesen ismerik. Úgy tűnik, az Apple nem akar arcot az iPod mögé Tony elmondása szerint nem bántja ez a helyzet, hiszen tudja, hogy ő találta ki az iPodot, ráadásul aki a szakmában számít, az is tudja - és ez neki elég.