Felsőoktatás és információs társdalom. Egy forgatókönyv az OECD-től.

Az elmúlt évtized, igen nagy horderejű változásokat indukált az EU tagországainak így a magyarországi felsőoktatási rendszerben is. A felsőoktatás valamennyi eleme, alapvető jellemzője, funkciója, tanulásszervezési módszere, intézménymenedzsmentje, finanszírozása, kvalifikációjának strukturális és tartalmi rendszere jelentős változáson ment keresztül. Ez a komplex átalakulás, napjainkban is folytatódik, és jelentős átalakulásokat indukál. (HALÁSZ:2009, 14)

Az átalakulások mögött lévő okokat, a gazdasági-társadalmi környezetben megjelenő változásokban, és a felsőoktatási rendszereken belül megjelenő átalakulások között találhatjuk meg. Rendkívül összetett változás-kényszerről beszélhetünk, ahol az okok jellemzően egymást erősítőek, hatóak, egymást generáló folyamatként realizálhatóak. Ezek az átalakulások nem válogatnak, azokban az országokban is megjelennek ahol képesek tudatosan beépíteni őket a reformpolitikákba, és ott is, ahol nem tudják, vagy csak nehezen kialakítani a változáskezelést. A legfontosabbak ezen okok közül, - a teljesség igénye nélkül -, a felsőoktatás hallgatói létszámának mennyiségi növekedése, tömegessé válása, mely indukálhatta a tömeges képzési platformok (távoktatás és e-learning) megjelenését. A szolgáltatói szektor erősödése a gazdaságban és megjelenése az oktatásban (tanulóközpontúság), a tudásgazdaság megjelenése, az oktatás globális piacának kialakulása, technológiai innovációs politikák fejlődése. Az oktatáspolitikai paradigmák és reformok térhódítása, az információs-technológia, a hálózati kommunikáció mellett (konnektivizmus). A tanulás hatékonyságával kapcsolatos igények változása, a tanulásnak, mint tudománynak a fejlődése, korszerűsödése (élethosszig tartó tanulás). (HALÁSZ:2009, 14-15)

Érdekes elgondolásnak tartom, a felsőoktatási rendszer jövőbeni fejlődésére, alakulására, lehetséges alternatívákat felsorakoztató forgatókönyvet, melyet az OECD keretei között hoztak létre. A munka eredménye egy szcenárió-együttes, mely alapvetően két dimenzióban fogalmazza meg az elágazó fejlődési útvonalat. Az egyik szempont, hogy az egyetem célcsoportja, célközönsége mennyire koncentrálódik továbbra is a fiatalokra, illetve mennyire az idősebb, felnőtt korosztály felé. A másik szempont pedig a diploma mint kvalifikáció kiadásának uralmára vonatkozik, feltéve a kérdést, marad-e az egyetem diplomakiadó monopólium vagy a gazdálkodó szervezetek is részesülhetnek ezen folyamat uralmában? Ebben a térben, hat forgatókönyv bontakozott ki (HALÁSZ,2009 ).

„Tradicionális egyetem” elnevezésű forgatókönyv célcsoportja a fiatal korosztály, jellemzően közfinanszírozású intézmény, nemzeti keretekben működik, személyzete homogén, valamint az e-learning és IKT technológiák csekély mértékben alkalmazottak. A „Globális felsőoktatási hálózat” ezzel szemben célcsoportját tekintve széles körű, minden korosztálynak szól, magán forrásokból finanszírozza létét, domináns jellemzője a nemzetköziség és az e-learning, valamint IKT technológiák erősödése, hangsúlyos alkalmazása. A további négy jövőképről szóló forgatókönyv ezen két pólus köré csoportosul: A „nyitott hálózatépítés” (Open Networking) forgatókönyve, az országok felsőoktatási intézményei közötti együttműködés elmélyülését és erősödését veti fel, melyet az akadémiai szféra, növekvő nemzetközivé válása indukál. A „helyi közösségek szolgálata” (Serving local communities) forgatókönyv a regionális, térségi, helyi közösségek szolgálata felé való fordulást vetíti elénk, ahol a felsőoktatási intézmények irányultsága oda koncentrálódik ahol működnek. Az „új közfelelősség” (New Public Responsipility) forgatókönyv jellemzője a finanszírozási források diverzifikálódása, a költséghatékonyság erősödése, minőségbiztosítási szempontok hangsúlyozása mellett. „Felsőoktatási Gazdasági Részvénytársaság” (Higher Education Incorporation) forgatóköny a felsőoktatás és intézményeinek piacosodását írja le, ahol új piaci szereplőknek jelentős a térnyerése. (HALÁSZ:2009,15)

A felsőoktatás jövőjéről való nyitott és szabad gondolkozást ezen forgatókönyvek, a változatosságukkal teszik lehetővé. Fontos tényezőnek tartom, nyomon követni, milyen mértékben és hogyan alkalmazkodik a felsőoktatás az IKT áramlat, a felnövekvő netgeneráció az új tanulási platformok környezetéhez, hogyan képes integrálni és időben reagálni a változásokra, melyet az információs társdalmi hatása generál. A felsőoktatási intézménye, főiskolák, egyetemek a tanulásszervezési, oktatás tekintetben igen sajátos problémákkal és jellemzőkkel, sajátosságokkal rendelkeznek. A felnőttképzés tekintetében helyzetük igen különleges, mivel nem lehetnek azonosak a pusztán piaci alapon működő magánoktatás képviselőivel, viszont szükségük van az innovatív és kreatív képzési folyamat minőségi megszervezésére. (OLLÉ, 2009:150) Vajon szükséges –e törekedniük a különféle igény kielégítésére és ha igen, azt milyen mértkében tegyék? Az oktatásszervezés, valamint a képzés tekintetében nincs két egyforma intézmény, viszont a szélsőségesen domináns sajátosságok megléte is igen ritka. A fejlesztés, és a fejlődés kérdéskörében számos képzést meghatározó tényezőt említhetünk, de három pillér alapvetően jellemző. A képzés viszonya az oktatásszervezéshez, az oktatói tevékenységhez és a hallgatói tevékenységhez. A képzési hatékonyságot ezek együtt szemlélete tudja igazán befolyásolni. Egy professzionális képzést is lehet akadályozni a változásokra való lebénulás és tehetetlenség meglétével, vagy a hallgatói sajátosságokhoz való alkalmazkodás hiányával. (OLLÉ,2009:150-159) A gyakorlatban, az oktatási módszerek,ahogy a szakdolgozat kutatásában is megjelenik, nem tartalmazzák az előzetes ismeretek felmérésére szolgáló lehetőségeket. A hallgatói sajátosságokhoz való alkalmazkodás e nélkül kivitelezhetetlen . Súlyozódik annak a kérdése, hogy az információs társadalomban felnövekvő digitális nemzedék számára, vajon milyen típusú, struktúrájú rendszer, felsőoktatási intézmény képes biztosítani az ismeretelsajátítást, szemben az iskolán kívüli lehetőségekkel, melyek számtalan potenciált kínálnak. Ezen digitális nemzedék számára, az internethasználat természetes, napi szintű, rutin tevékenységnek számít, az oktatásban való megjelenése evidens. Ezzel ellentétben, az oktatásszervezésben dolgozó idősebb korosztály számára a digitális eszközhasználat egy elsajátított, kitanult tevékenység, ami korántsem annyira mérvadó, mint az általuk tanított hallgatóké. A felsőoktatási rendszernek, szembe kell nézniük a kihívással, azon belül is az oktatásszervezésnek átalakulásával, melynek kezelnie kell a korszak „digitális bennszülöttjeinek” elvárásait és kielégíteni igényeit, megfelelő oktatási környezetet kell teremteni számukra. (OLLÉ,2009:159)

Forrás: 

• Ollé János (2009): A képzés minőségét befolyásoló oktatás és tanulásszervezési kérdések a felsőoktatásban. In: Drótos György-Kovács Gergely (szerk.): Felsőktatásmenedzsment. Aula, Budapest 

• Halász Gábor(2009): A felsőoktatás globális trendjei és szakpolitikai válaszok az OECD országokban és az Európai Unióban. In: Drótos-Kovács (szerk.): Felsőktatásmenedzsment. Alula, Budapest

Bessenyei István: Tanulás és tanítás az információs társadalomban. - Az E- Learning 2.0 és a konnektivizmus

Bessenyei nyomán próbát teszek végig menni azon az úton, amely a web 2.0 –felé vezetett és amely annak következményeit láttatja.

Ivan Illich 1971-ben megjelent könyvében - amelynek „A társadalom iskolátlanítása” (Deschooling Society) volt a címe - azt állítja, hogy a jövő útja az intézmény-szerű oktatás eltörlésében rejlik. Az iskolát olyan intézményként definiálja, amely formális szabályaival, hierarchikus felépítésével és uniformizáló hatásával csupán a kreativitás kiölésére és a tanulási kedv elvételére alkalmas. Bessenyei megjegyzi, hogy Illich korában a hálózatosodás képes lehet a tudástermelés és tudáscsere minőségileg új eszköztárát létrehozni.

A szerző a reformpedagógiától a web1.0-s alkalmazásokon keresztül egészen a web 2.0 –s alkalmazásokat és a hálózatosodás elméletét járja körül. „Az oktatás válságára többféle válasz érkezett. A reformpedagógia képviselői azt kísérelték meg, hogy iskolai formában modellálják a premodern világ szerves egységét, s legnevesebb képviselőik ennek jegyében a gyerekközpontúságot, a tevékenység-központúságot és az önállóságot választották jelszavuknak.” Jött azonban az internet és segítségével a hálózatosodás, amelynek technológiai alapjai elérték a hozzáférés és az elterjedtség kritikus szintjét, így nagy változás következett be. Szélesebb körű társadalmi igény jelent meg az informális tanulásra, s az élethosszig tartó tanulás jelszavával a politikai akarat is artikulálódott. Ezek a tények jelentős változást hoztak az iskolakritikákban: Illich utópiája a hálózatokban újratársadalmasított tanulásról és szocializációról hirtelen reális alapokra helyeződött írta  a szerző.

„Az internet elterjedése lehetővé tette a szövegek, képek, multimédiás feldolgozások digitális tárolását és lehívását. A Web 1.0, bár az információk gazdag tárházának elérését tette elérhetővé, még nem volt igazán interaktív.”

A Web 1.0 térhódításával párhuzamosan elterjedtek az internetre alapozott tanulásszervezõ

programok (learning management systems, LMS), amelyek egységbe szervezték az

adatbázisokat, a kommunikációs eszközöket, a feladatmegoldásokat, az adminisztrációt egyszóval a teljes tanulási folyamatot. Megjelentek még az online tanfolyamok, amelyek a hagyományos oktatási algoritmusokat utánozva kerültek fel a világhálóra. Bessenyei erre egy nagyszerű megállapítást tett: Ez a forma – az eLearning1.0 – nem más, mint a hagyományos tudáselosztási formák technológiai megtámogatása, a tankönyvek és az osztálytermi tanulás virtuális kiterjesztése. Véleményét azzal támasztja alá, hogy a tanulás ebben a közegben is jórészt passzív, felülről vagy kívülről irányított folyamat maradt. Az ipari társadalmak formalizált, centralizált, bürokratikus oktatási világa nyert meghosszabbítást digitális környezetben.

Saját véleményem, hogy bár a fenti állapítás igazolható, mégis azok akik ezt a tanulási folyamatot már alkalmazták és éltek ezen lehetőségekkel, azokról már elmondható, hogy nyitottak voltak az új tanulási folyamatokra. A rendszer kezdetlegességét és passzív felépítését nem lehet a felhasználók hátrányaként leírni, ahogy ezt a szerző sem teszi.

Tovább lépve ezen az úton a web 2. 0 és a konnektivizmus felé. Bessenyei ezt és az eLearning 2.0-t, válaszként értelmezi az élethosszig tartó tanulás politikai kihívására.

„Egészen más lett a helyzet a web 2.0-nak nevezett jelenség elterjedésekor. A Web 2.0 „digitális bennszülöttei” (Jukes-Dosaj, 2003) nemcsak információkat keresnek a weben, hanem maguk is tartalomszolgáltatókká válnak.”

Megjelentek:

·         A magán- és intézményes információk a kibertérben.

·         Technikailag lehetségessé vált a kollektív tudás- és szórakoztató portálokat az

egyéni tudásmenedzsment eszközeivé szervezni.

·         A diákok együttműködő módon, a kortárs csoportok hálózatában alkothatnak és cserélhetnek tartalmakat. A naplók (blogok), fórumok, csevegési terek, wikik, hírcsoportok, ismerőshálózatok kereteiben hatalmas közösségi információtermelés és csere alakulhatott ki.

Az információk nem eltitkolásra, hanem továbbadásra valók.

Ez a mondat a legfontosabb számomra, hiszen megvilágítja azt a szemléletmódot, amelyre hazánknak nagyon nagy szüksége lenne. Hiszen az információ továbbadása Magyarországon az internet és a web 2.0. technika fejlődése ellenére mégis korlátozott és a hazai „urambátyám” elvén működik. Tehát aki közel áll hozzám, és érdekem fűződik hozzá annak adok információt, aki nem ebbe a körbe sorolandó, annak nem adom tovább tudásomat, információimat, tehát ő kimarad. Itt rajzolódik ki nagyszerűen, hogy az információ hatalom. Mert aki rendelkezik vele, az uralkodik a többi felett. Ha közelebb megvizsgálunk egy csoport közi kommunikációt napjainkban is, a köré szerveződik a társaság, közösség, aki valamely a mások, többiek számára hasznos, értékes információval, tudással bír. Sajnos Magyarországon az információ továbbadás hallatán még eléggé a pejoratív értelmezés merül fel, és a negatív értelmezés a használatos. A Plágiumtól úgy félünk, mint a tűztől. Holott csak megkellene végre tanulnunk használni a weben lévő forrásokat. De ez is egy plusztudás, amit ha valaki magáénak tud, fél sikere van.  Ha a nyugati példákat követnénk, amely alapja az információ továbbadása és az utána következő még több plusz információ visszajutása, akkor az emberek saját tudásmenedzsment szemléletüket fejlesztve sokkal több információt szerezhetnének meg, hiszen az információ továbbadva önmagát gerjesztő folyamatként, mint egy hólabda sokkal több és talán tartalmasabb keretek között kerül vissza hozzánk.

„A világhálón reprezentált információkból lehetségessé vált egyéni igényekhez igazodó, egyénileg reflektált tudást konstruálni. Ezek a tulajdonságok alkotják az eLearning 2.0 didaktikai alapjait.”

Ez azért nagyszerű és hihetetlen eredményekre képes tudás, mert egyéni. Ezt az egyéni tudásbázist és sajátos tudás tartalmakat a hagyományos iskolarendszer, a formális tanulási folyamatokon keresztül gyakorlatilag soha nem tudta volna elérni. Hiszen ha a hagyományos tanítás - tanulás berendezkedésére gondolunk ennek a megvalósításához olyan szintű gazdasági – és humánerőforrás lenne szükséges, hogy azt lehetetlen lenne mindenki számára elérhetővé tenni. Bár erre minden korba tettek és tesznek kísérletet, de ez csupán a társadalmi csoportok azon rétegei számára lehetségesek, akik elő tudják teremteni az ehhez szükséges forrásokat és hátteret. Gondoljunk csak például a19. század nemesi- főnemesi úrfiaira, akik ha mai nyelvre lefordítjuk az informális tanulási folyamatokon keresztül sajátították el koruk elvárt tudását, amelybe  az európai kultúra színes tárháza beletartozott. Ezeket csak is azok, és úgy tudták elsajátítani, ha részt vettek a komolyzenei hangversenyeken, színdarabokon, nem beszélve a Föld körüli utazásokról. Ezeket a társadalmi státuszukon kívül az anyagi támogatásuk nélkül sem tudták volna megvalósítani, elérni.

Napjainkban ezek a tudástartalmak már elérhetőek az interneten, és az új tapasztalatokat információkat meglehet osztani másokkal, amelyet újak - és újak használnak fel és osztanak meg  másokkal már kiegészítve saját tudásukkal, tapasztalataikkal. Tehát olyan szintre ért a tanulási folyamat, amelynek talán már nincs is határa. A lehetőség mindenkinek ott áll a küszöbén, csak tudni kell használni és élni vele.

Ez egy újbóli gondolatot gerjeszt, amely a képessé tétel folyamatához vezethető vissza. Képessé tenni az egyént, hogy használni tudja az előtte álló web 2.0 – s lehetőségek színes tárházát. Talán olyan egyszerűnek tűnik, mégis a gyakorlatból láthatjuk, hogy igen összetett ez a problémakör. A Felnőttképzőknek az andragógia módszertanának segítségével rákell világítaniuk arra, hogy ezen eszközök megismerése és használata a jelen fejlődő világunkhoz való alkalmazkodás kulcsa.  

„A „download generáció” számára az internet ezen túl nem a tanulás médiuma, hanem platformja, a személyes tanulás központja. Az eLearning 2.0 környezetében felvillan a szerves tanulási környezet újjáalakításának lehetősége.”

Azt gondolnánk, hogy ez olyan magától megy, miután mát tudjuk, hogy a konnektivista interaktív módszerrel való tanulás milyen nagy lehetőség az egyéni, egyedi tudás kialakításához. Nem, sajnos a motivációk ezen a téren is eltérőek. Miért kellene egyedi tudás, miért kell mindig alkalmazkodni? Nem jobb az eddig bevált módon tanítani- tanulni, hiszen annak már ismerjük a folyamatát, következményeit. Nagy feladat előtt állunk mi andragógusok, akik a jövő felnőtt tanulóit kell rávegyük, hogy éljenek ezen lehetőségeikkel. Épp az önszerveződő jellegű Illich féle tanulási folyamatot kell megtanítanunk használni. Ez olyan paradox kijelentés, hogy ha nem tapasztalnám személyesen az itt leírtakat, akkor talán el sem hinném hogy ilyen problémakörről beszélünk.

„Az igazi didaktikai kérdéssé itt az válik, hogy a legkülönbözõbb forrásból származó információkat hogyan tudják a tanulók önállóan vagy hálózatba szervezve, gondolatcserék révén (diszkurzív úton) és az internetes eszközöket segítségül híva kontextualizálni, egyéni igények szerinti összefüggésbe helyezni.” A szerző ezen kijelentése rávilágít arra a fontos problémára, amely a kritikus gondolkodás, a szelektálás képességét követeli meg a tanulóktól. Amely a közoktatásban lévő tanulók esetében talán még nem olyan nagy probléma, hiszen az oktatás formai keretei közt már ezen kompetenciák kialakítására is törekednek sőt ezek az egyik legfontosabb szempontok. Azokkal van nagyobb probléma, akik már felnőtt tanulóként mind az iskolarendszerben, mind a munkaerő-piacon ahhoz vannak szokva, hogy befogadni kell az új információt, nem megkérdőjelezni, és főként nem kritikusan kezelni azokat. Természetesen jelen esetben főként a tanulásban és munkaerő- piacon hátrányos helyzetben lévő felnőttekre értem a fenti kijelentéseket. A felnőttképzés a problémamegoldó tanítás-tanulás módszereinek segítésével, a tapasztalati tudás és az abból levont következtetések és tanulságok levonása folytán próbálja a felnőtteket rávezetni ezen új kompetenciák elsajátítására.

Bessenyei István vázolta tanulmányában az új tanulási formákat, módokat és irányokat, mégis a legnagyobb probléma abban áll, ahogy azt a szerző is megemlíti, hogy napjainkban egyszerre jelennek meg a tanítás – tanulás különböző formái. Tehát a jövő kérdése, hogy a már most elkezdődő vita a hagyományos formális és modern virtuális tanulási folyamat képviselői között, milyen eredménnyel fog zárulni.

Kulcsszavak: konnektivizmus, web 2.0, eLearning, információs társadalom.

Forrás:

Az információs társadalom az elmélettől a politikai gyakorlatig. Gondolat- Új Mandátum. Budapest. 2007

http://mek.niif.hu/05400/05433/05433.pdf

201-212.p.

Vajon milyen társadalom lesz 2050-ben? Információs?

A bejegyzésem címben szereplő kérdés, inkább gondolat indító, mintsem konkrét választ kereső eszmefuttatást céloz meg. A konnektivista kurzusban heti témánk az információs társadalom gazdasági, társadalmi és oktatási következményei. Bejegyzésem nem arra próbál választ adni, milyen konkrét lehetséges következmények születnek, célom inkább afféle utópiát nyújtani, milyen is lehet a jövő társadalma, melyet a következmények alapoznak, teremtenek meg. Hova tűnik, hogyan alakulhat át az információ?

Maga az információs társadalom fogalma komplex, magas absztrakciós fogalom, melynek számos, más-más tudományterületről indul és eltérő hagyományokból építkezik elmélete. Rendszerezése „közös kódókkal” is nehezen valósítható meg (Z.Karlavics;2007), hiszen alapvetően egyéni és egyedi koncepciókat olvashatunk az információs társdalom fogalmának fejtegetéseiben. A helyzetet nehezíti a sebesség, melyre a fogalom meghatározás nehezen képes időben reagálni. A meghatározások első pillanattól kezdve külön pályán futnak a valóság vagyis a későbbi információs társadalom minőségétől. Daniel Bell szerint az információs társadalom a tudás körül szervezi magát, Masuda szerint a fogalom mögött olyan társadalom áll, melyek hajtóereje az információs és nem anyagi javak termelése, fókuszálva az emberi kreativitás felvirágoztatására. John Naisbitt szerint az ilyen társdalom jellemzője, hogy megszűnik az információs terjedésének késése, folyamatosan új tevékenységek, műveletek, termékek jelennek meg a piacon. Nick Moore szerint ez a társdalom az információs gazdasági erőforrásként használja fel, Murányi Béla szerint pedig az információs társadalomban új típusú életvitel, magasabb minőségű élet és munkavégzés bontakozik ki. Ehhez az utolsó megállapításra reagálva érdekesnek tartom megemlíteni Serge Latouche francia közgazdász növekedés nélküli gazdaság elméletét.

Az origo.hu hírei között, 2011.február 29.-én publikálták az elméletéről szóló interjút az alábbi címmel: „Egy generációnak egy mosógép”. Az elmélet szerint tulajdonképpen a jelenlegi növekedésre alapozott rendszerünket fogjuk felváltani, és egy fenntartható életet kialakítani (mivel a mostani, jellegéből fakadóan nem fenntartható). A közgazdász lokális társadalomról beszél, kisebb méretű vállalatokról, kevesebb hulladéktermelésről. Az elmélet szerint kevesebbet fogunk utazni, egyrészt a kőolaj hiányából fakadóan, másrészt pedig nem lesz szükségünk, vagy motivációnk amiért el kellene jutnunk feltétlenül és gyakran. Tulajdonképpen a helyi termelés, kis helyi közösségek csökkentik a szállítást mennyiségét is. Minden kisebb méretű lesz és mindenből kevesebb is lesz. A közgezdász elmélete szerinnt több jó minőségű dolgot fogunk termelni, és kevesebb hasznotalan dolgot.

Vajon ez hogyan és milyen mértékben fogja befolyásolni az információt? Hiszen a növekedés tekintetben, pont, hogy ez az a jelenség, az információ, mely hihetetlen méreteket ölt manapság és egyre dominánsabban növekszik.

Vajon milyen hatással lesz az üzenetekre, azok formájára, a sebességre, a tartalmára, a kivitelezésre?

Milyen lesz a jó minőségű, konkrét, tömör, nem zavaró mennyiségű információ?

Visszatérve a nemnövekedés elméletéhez, a közgazdász szerint, kevesebbet fogunk dolgozni és az másképpen tesszük. Jelenleg mindenki egyre többet dolgozik, magasabb a stressz miközben egyre nagyobb a munkanélküliség. Az elmélet feltalálója a munka megosztásáról beszél, arról, hogy a kevesebbet fogunk dolgozni, hogy sokkal értékesebb életet élhessünk majd. A fogyasztói társadalom témakörét érintve, az elmélet feltalálója szerint a termékek hosszabb élettartatmúak lesznek, mely ökológiai szempontból és az állampolgárok szempontjából is nagyon fontos tényező. Technológiailag kivitelezhető egy generációs családi mosógép, ez köztudott, miért nem valósítjuk hát meg? A fogyasztói társadalomhoz kapcsolódó reklámokban az eladásösztönzés helyett az információátadás lesz központban. Szabályozást javasol a szerző arra vonatkozóan, mennyit reklámozhatnak a cégek.

Végezetül a világgazdaság és ökológiai rendszerünk legégetőbb kérdését a várható összeomlás idejét teszik fel a közgazdásznak. A pentagon , a Római Klub és a Bildegberg-csoport jelentései szerint 2030 és 2070 közé tehető szerinte a globális problémák kumulálódásának lehetősége időpontjai, az elmélet szerzője szerint 2050.

A tudás, mint jelenség, a fenti elmélet szerint még a mostaninál is sokkal értékesebb lesz, viszont értelmezéseim szerint, jellemzően sokkal inkább vagy annyira lokális mint globális.
Az eddigi lehetőség jövőkép felvázolása után, visszatérve témánkhoz érdekes kérdés, hogy ez a mindent alapjaiban megmozgató és átalakító változásban, az információ hogyan fog átalakulni?

Minőségi információt fogunk termelni és kapni?

Kevesebb de jobban hasznosíthatót?

Tökéletes társadalmunk lesz, ahol pont azt, kapjuk, amire vágyunk?

A konkrét, tömör és felhasználóra alakított informálásra már manapság is tapasztalhatunk kezdeményezéseket, gondoljunk csak a Google Gmail fiókjára. A Google keresőnkkel szinkronizált Gmail rendszer célzott, személyre szabott érdeklődésünknek megfelelő reklámot küld.

Felhasznált irodalom:

Z.Karvalics László (2008): Információs társdalom- mi az?Egy kifejezés jelentése, története és fogalomkörnyezete. Budapest

Kincsei Éva (2011): „Egy generációsnak egy mosógép”-interjú a növekedéstagadó francia közgazdásszal. IN: http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110325-interju-serge-latouche-francia-kozgazdasszal-a-nemnovekedes-koncpciojanak-kidolgozojaval.html Letöltés ideje: 2011.04.22.

Információs vagy tudástársadalom?

kép forrása: axioart.com

Az információs társadalom vizsgálata kapcsán Farkas János „Információs vagy tudástársadalom” című könyvében arról ír, hogy nagyon nehéz első pillantásra megjósolni azt, hogy az informatikai fejlődés új trendjei közül mi igazán a fontos és mi nem, illetve milyen hatással lesznek ezek a társadalomra, az emberek életére az elkövetkező években, évtizedekben. A szerző szerint nem az „információ”, hanem a „tudás” lesz a kulcsszava a 20. század végén beinduló gyökeres változásoknak, azaz nem annyira az „Információs társadalom”, hanem inkább a „Tudástársadalom” kifejezés jellemzi jobban az átalakulások lényegét. Ami számít az az „információ” tartalma (maga a tudás), ezért az egyik legfontosabb feladat a jövőben az lesz: miként lehet az „információrobbanást” felhasználni a „tudás bővítésére.” Az információra és a tudásra azért van szükségünk, hogy kommunikáljunk vele, s tekintve, hogy az emberiség fejlődése egyenlő a kommunikáció formáinak és tartalmának fejlődésével, az előttünk álló társadalom ezért joggal nevezhető „Kommunikációs Társadalomnak” is. Az emberiség fő célja a kommunikáció minél gyorsabb és hatékonyabb formáinak kialakítása, bevezetése, ennek érdekében termeli az információt, majd ezekből lepárolja a valódi tudást, a fontos ismereteket. Önmagában azonban ez nem elég, mert ha ez a tudás nem válik „cselekvő tudássá” (a cselekvő szubjektum azzal a szándékkal avatkozik bele a világba, hogy a megfelelő eszközök kiválasztása és alkalmazása révén előidézze a vágyott állapotot), akkor nem jöhet létre az emberi-társadalmi élet minőségi fejlődése. A „hogyan kommunikálunk” a formára, a „mit kommunikálunk” a tartalomra, a „miért kommunikálunk” pedig a kommunikáció céljára, a tudás, az ismeret bővítésére kérdez rá. A következő összefüggés egy paradoxonra világít rá: az információs-kommunikációs technikák fejlődése egyre pontosabb tudás birtokába juttat bennünket, ami növeli jövőnk kiszámíthatóságát, létünk biztonságát, ugyanakkor ebből az a tendencia fakad, hogy növekvő indeterminizmus jellemzi a posztmodern életformákat, azaz minél több technikát alkalmaz egy társadalom, annál több a technikai véletlen, baleset, meghibásodás lehetősége. (Ulrich Beck: „Kockázattársadalom” fogalma is ezt takarja.) Mindez a csökkenő biztonság állapota felé visz bennünket. A technika és a társadalom között nem áll fenn oksági viszony, sokkal inkább kölcsönös meghatározottság, ami azt jelenti, hogy helyzettől függően, hol a társadalmi, hol a technikai elemnek van nagyobb súlya a kölcsönös feltételezettségen belül. De a társadalom indeterminációját nemcsak az alkalmazott technika természetéből vezeti le a szerző, hanem az emberi kapcsolatokba és társadalomba beépült bizonytalansági faktorral is számol. Rendkívül fontosnak ítéli az elméleti alapozás fontosságát, hiszen a technikára (informatikai eszközök és programok fejlesztése) vonatkozó valamennyi döntés és ténykedés emberi döntés és cselekedet. Következményei abban mutatkoznak meg, hogy az embercsoportok – technikai közvetítéssel – újfajta kapcsolatrendszerekbe, függőségi viszonyokba kerülnek egymással, ezáltal megváltozik a társadalmi kapcsolatok dinamikája. Az informatika pedig valójában csak eszköz arra, hogy a társadalmi életet létrehozó és fenntartó kommunikáció új formáit teremtse meg. A technika „rendszerbe állítása” elsősorban nem technika ügy, hanem a társadalomszervezésre is kiható fejlemény. Kiszámíthatók- e a társadalmi folyamatok, teszi fel a szerző a kérdést. A társadalomban élő emberek egymással kölcsönviszonyokba lépnek, a kapcsolati háló sűrűsége pedig egy társadalom teljes népessége során a lehetséges variációknak olyan hatalmas számát adja, hogy lehetetlen kiszámítani bármely döntés várható következményét. Vagyis senki nem dönthet szabadon és nem számolhat döntései „racionális” következményeivel. Minél inkább társas folyamat jellegét ölti a játék, annál kevésbé lesz valamely egyéni terv megvalósulása. A „társadalom” tehát egy olyan integrációs szintet jelent, amelynek saját törvényei, mechanizmusai, struktúrái és funkciói vannak és ahol az egyes ember racionális megfontolásai, értékei, céljai „egy az egyben” nem érvényesíthetők.

Farkas szerint az új információs-kommunikációs technikákban potenciálisan benne rejlik az a lehetőség is, hogy demokratizálni fogják a társadalmi viszonyokat, de az is, hogy növelik a társadalmi egyenlőtlenséget. A szerző szerint a politikai feltételektől függ, hogy melyik irányba fordul a dolog.

Merre billen hát a dolog demokrácia vagy társadalmi egyenlőtlenség?

kép: Marabu forrás: nol.hu

Olvastam egy könyvismertetőt, amelyben két svéd szerző, Bard és Söderquist a legújabb osztályról, a netokráciáról ír. A szerzők tézise egyszerű és egyértelmű. Azt mondják, hogy az internet teljesen új dolga a világnak, mely, mint médium viszonylag kis befektetés árán, néhány egyszerű mozdulattal lehetővé teszi, hogy bárki egyszerre legyen szövegek, képek, mozgóképek, hangok létrehozója és befogadója. A szerzők úgy látják, hogy nincs más eszköz, melynek ekkora lenne a felszabadító hatása. Az interneten valamennyien kiadók, szerzők, producerek lehetünk, megszabhatjuk, hogy mit közöljünk a világgal, mely ténylegesen azonos a fizikailag elérhető világon élő emberekkel. Az új médium ráadásul nem felejt, minden, ami kikerül rá, ott is marad, megkereshetővé, alakíthatóvá válik a később érkezők számára. A hálózatra csatlakozott emberek száma hihetetlen mértékben növekedik napról-napra. A netokrácia az információt birtokló, kezelő, szűrő új osztály. A hatalom elhagyja a fizikai tereket, s virtuális térbe költözik, melyben azok számítanak, akiknek a legtöbb kapcsolatuk van. A hálózati pozíció lesz a hatalom mértéke. Az igazi választóvonal a virtuális tér lakói és a virtuális téren kívül élők között van. Utóbbiak sorsa az „underclass”-lét, mely kizárja őket az információkhoz való jutásból, s ezáltal kizárja őket az élet igazi áramából. Mindez a Föld egészére áll. Nincs határ, mely elválaszthatná a netokrácia tagjait, míg annyiféle undersclass van, ahány odahagyott nemzetállam. A helyi társadalmak teljesen esélytelenné válnak a globális társadalommal szemben. Az underclass helyzetét súlyosbítja, hogy a legtehetségesebbek, legélelmesebbek bekerülvén a virtuális térben, szarvassá vált fiukként képtelenek visszatérni a közegbe, ahonnan származnak. Az agyelszívás folyamatos s megállíthatatlan. A könyv azt sugallja, hogy az ellenállás reménytelen. A netokraták fognak győzni, mert az ő valóságuk hipervalóság, mely globális, mediatizált, naprakész, hihetetlenül gyors és hatékony reagálásokra ad módot. Aki nem eszerint él és gondolkozik, az esélytelen, mint annak idején a dinoszaurusz esélytelen volt a madárral szemben.

Elgondolkodtató, de egyúttal rémisztő is, a könyv mindenesetre felkeltette az érdeklődésemet.

Irodalom

Farkas János 2002. Információs vagy tudástársadalom Infonia-Aula

Bard, A., Söderquist, J. 2002. Netocracy. The new power elite and life after capitalism

Az információs társadalom gazdasági- társadalmi következményei.

Első önálló blog bejegyzésem témája az információs társadalom gazdasági, társadalmi következményei. Először a 2007-es ez irányú kormányzati államreform törekvésre reagálnék, majd a kiszélesíteném ezen kérdéseket.

Milyen legyen a magyar információs társadalom, és milyen módon, milyen irányba fejlesszük? Tették fel a kérdést 2007-ben már kormányzati oldalról Magyarországon. Milyen (információs, társadalmi) szemléleti kérdések alakítják az államreformmal kapcsolatos prioritásokat?

Hogyan segíti az információs korszak technológiai és eszközkörnyezete, digitális kultúrája az államigazgatási reformot? Melyek az e-közigazgatás reformját gátló tényezők? Mit tehet egy kormányzati reform az információs társadalom fejlesztéséért a közszférán kívül?

A fenti kérdések sokoldalúságából láthatjuk, hogy milyen következményei lehetnek az információs társadalomnak. Bár jelen esetben inkább arról olvashatunk, hogyan legyenek hatásai az IKT eszközeinek és valóban megnyilvánuljon az információs társadalom.

Z. Karvalics László, Pintér Róbert és Molnár Szilárd Leszakadóban? Kormányzati reform és információ társadalom Magyarországon című cikkében a következő kormányzati feladatokról számoltak be:

• Az informatikai megoldásokon messze túlmutató, korszerű információ - és tudásmenedzsment- megoldások bevezetése és folyamatos fejlesztése,

• a megfelelő nemzetközi (különösen európai) interoperabilitás biztosítása,

• a „vállalkozó állam" (government enterpreneurship) szerepkörének betöltése, különböző vagyonelemek (ingatlan-, adat- é s tudásvagyon) bátor „forgatásával",

• a demokratikus potenciál növelése, a közhivatalok legitimációjának megerősítése ügyfélközpontú szolgáltatási szemlélettel, helyi ügyintézési központokkal, az intermediáció[1] erősítésével, személyre szabott szolgáltatásokkal és az állampolgári igények figyelembevételével, valamint

• a nyilvánosság új típusú kezelése és a transzparencia.

Az itt felsorolt állami feladatokat, ha jobban megvizsgáljuk, érdemes elgondolkodni, hogy 2007-óta ezek a feladatok valamelyike mennyire valósult meg. Ha a saját szakterületünket, az andragógiát fókuszba helyezzük, akkor láthatjuk, hogy az információ – és tudásmenedzsment megoldások sokszínű tárháza már megtalálható, mégsem alkalmazzák a felnőtt tanulók. Az interoperabilitás biztosítása, vagyis a különböző informatikai rendszerek együttműködésre való képessége nagyon megkönnyítené a közigazgatási rendszer kezelhetőségét.

Véleményem szerint a személyre szabottság, a demokratikus hozzáállás az egyik legnagyobb következménye lenne az információs társadalommá válás folyamatának. A nyilvánosság és transzparencia, vagyis átlátszóság, átláthatóság a másik nagy eredmény lenne, amellyel kijelenthetővé válna, hogy az információs társadalom következményeként a közbizalmat erősítették.

„Az információs kor kihívásai a társadalompolitika intézményrendszerének radikális átalakítását követelik meg” írják a szerzők. Ezzel a kijelentéssel szintén azokat a következményeket fejtegetik, amelyek az információs társadalom hatására jönnek létre.

• „A hagyományos, maradványelvű szociálpolitika helyett offenzív tudásvagyon-gazdálkodást,

• a fenntarthatóság követelményének a tervezés és végrehajtás minden szintjére való beépítését,

• a társadalmi igazságosság és az esélyegyenlőség növelésének az információs kor igényeihez alkalmazkodó formáit.”

E három felsorolásból bennünket az utolsó megjegyzés kiemelten érdekelhet, ha az internethasználat és a társadalmi egyenlőtlenségek viszonyára gondolunk. Bár ez a téma önállóan is kifejtésre kerül majd ezen az online kurzuson, mégis érdemes itt is megjegyezni, hogy hazánk nem áll még azon a szinten, hogy az információs társadalom következményeiről általánosságban beszéljen. Talán egyszerű megoldásnak tűnik, de a felnőttképzés ezen a helyzeten nagyot módosíthatna, ha erre az IKT - képzésre nagyobb állami támogatást kapnának a felnőttképzési intézmények.

De lássuk, mely gátló tényezőket sorolták fel a cikk szerzői az információs társadalom kontextusában.

A közigazgatás és a politika alacsony szintű előremutató tudatosságát, az állampolgári igények tekintetében a tudatosság hiányát. „Magyarországon a felnőtt lakosságnak több mint a fele gondolja úgy, hogy a digitális világ nem nyújt számára semmi lényeges, általa igényelt lehetőséget. Körülbelül két éve, (vagyis 2005-ben) alig csökken azoknak az aránya, akiknek igen kevés közvetlen kapcsolata van az információs társadalom jellegadó technológiai alaprendszerével. Az internetet jelenleg egyáltalán nem használó állampolgároknak több mint a fele lakik olyan háztartásban, ahol sem internet, sem számítógép, sem internetező személy nincs. Szomorú adat, hogy az internetet nem használók nagyobbik részét soha, senki nem akarta eddig személyesen meggyőzni arról, hogy a világháló hasznos dolog lehet számára.” A szerzőkkel részben egyetértek, azonban a tekintetben egészíteném ki ezen megállapítást, hogy a hazai felnőttképzési civil szervezetek, és ez irányú intézmények is nyújtanak olyan tanácsadást, felvilágosítást, ismeretterjesztést, amely az internet és az IKT- eszközök esély –és lehetőség teremtő hatására hívják fel a figyelmet. Az élethosszig tartó tanulás évszázadában ma már az erre való igényteremtés önmagában adott, hiszen jelen világunkhoz csak az alkalmazkodás képességével tudunk felzárkózni. Ma már számos európai uniós pályázati forrásból támogatják azon hátrányos helyzetű településeket és egyéneket, ahol és akiket az IKT –eszközök használatára tanítanak meg. Az ebből a hátrányból kialakult periférikus társadalmi helyzetet csak ilyen eszközökkel lehet enyhíteni, felszámolni. A probléma megoldás természetesen igen összetett. Nem elég egy projekt keretében eszközt biztosítani és annak használatát megtanítani, hanem a tudásukkal való lehetőségek tárházát is megkell mutatni. Az informális társadalom következményeként annyit már biztosan elkönyvelhetünk, hogy manapság már nem az IKT- eszközöktől való félelem, sokkal inkább a le vagy kimaradástól való félelem a jellemző. Ha az információs társadalom gazdasági következményeire gondolunk, akkor a munkaerő – piaci hátrányok és előnyök juthatnak eszünkbe. Társadalmunk idősebb generációja számára a munkahelyének egyik megtartó ereje az IKT – eszközök ismerete, alkalmazása. Az ebből adódó frusztráció az informális társadalom gazdasági – és társadalmi következményeinek szoros összefüggésére utal.  Két ellentétes társadalmi csoport rajzolódott, és folyamatosan rajzolódik ki. Az egyik azoknak a köre, akik munkájukat elvesztve előbb gazdasági majd társadalmi hátrányba kerülnek az információs társadalom tagjaként, a másik csoport viszont azokat reprezentálja, akik számos előnyt regisztrálhatnak az info - technológiai eszközök nyújtotta tudás, lehetőség következtében. Kérdés, hogy mennyire nyitja ez a tény a már amúgy is igen nagyra nyílt társadalmi ollót?! Kell-e felelősséggel legyenek az előnyben lévők lemaradó társadalmi tagjaik iránt?! Utópisztikus elképzelés-e az ebből fakadó társadalmi – gazdasági hátrányok felszámolása?!

Forrás: Társadalomtudományi folyóirat. (2007) 7. évf. 1. sz. http://epa.oszk.hu/01900/01963/00020/pdf/infotars_2007_07_01_008-016.pdf

Letöltés ideje: 2011-04-21

---

[1] Intermediáció erősítésével, vagyis a pénzügyi intézményen keresztül történő befektetéssel.

Tudunk-e szelektálni?

Elfogadjuk a tényt, hiszen nap mint nap tapasztaljuk, hogy a ma emberét információs társadalom veszi körül. Legyen szó betegségmegelőzésről, vizsgáról, akciós hirdetésről, buszmenetrendről, mindennapi sikereinkben épp úgy, mint kudarcainkban döntő szerepet játszik, hogy a szükséges információhoz időben jutunk-e hozzá.

Nem véletlen, hogy az internet rövid évtizedek alatt behálózta életünket, hiszen egyre többen ismerik fel, hogy a helytől és időtől függetlenül elérhető tudás hatalmas előnnyel ruházza fel felhasználóit, míg a digitális írástudatlanokat, vagy a lehetőséggel más okból élni nem tudókat behozhatatlan hendikepbe kényszeríti.

Vitathatatlan, hogy a világháló nyújtotta információáradat mennyiségében messze felülmúlja a legnevesebb könyvtárak állományát is. Ugyanakkor felmerül a kérdés, minőségben is felveszi-e a versenyt egy-egy lektorált akadémiai művel? Valószínűleg mindannyian kaptunk már olyan kéretlen reklámot, amelyről már az első percben tudtuk, hogy az abban leírtak minden valóságtartalmat nélkülöznek. Sok esetben egyszerű a döntés, de talán az is előfordult már velünk, hogy végigolvasva egy-egy okfejtést elbizonytalanodtunk.

Mi alapján dönthetjük el, hogy az adott forrás hiteles-e? Irányadó lehet, hogy az információ hivatalos szervezet honlapján jelent-e meg, névvel, titulussal vállalja-e művét a szerző? Jelzik-e és milyen mértékben a nyomtatott forrást, ha van ilyen?

Ezek a kritériumok egy szakirodalom esetén mérvadóak lehetnek, de a felhasználói szokásokat kutató statisztikák világosan mutatják, hogy a netezők túlnyomó többsége inkább kommunikációs csatornaként, hétköznapi információk, hírek gyűjteményeként tekint a világhálóra. Ha tévéműsort keresünk, vagy receptet kevésbé tartjuk elengedhetetlennek, hogy forrásunk hitelességét firtassuk.

Az internet nyújtotta, mindenki számára elérhető, mindenki által bővíthető tudáshalmaz sok esetben szükségszerűen dezinformál. Ahhoz, hogy valóban csak előnyeit élvezhessük, digitális írástudásunk részévé kell válnia egyfajta – szűrőként működő - kritikus gondolkodásmódnak.

Zenina, azt írod, hogy a tudástartalmak megnövekedésével az oktatáson belül is előtérbe kell kerüljön a problémamegoldó gondolkodás, és a döntési képesség fejlesztése. Mint látod, ezzel magam is egyetértek. Ugyanakkor érdekelne, hogy a lexikális tudás teljes devalválódására gondolsz, vagy csak az arányok igazítására?

Részemről én kiállnék ez utóbbi mellett. Véleményem szerint problémamegoldó gondolkodás nem létezhet a lexikális tudás nyújtotta sarokkövek nélkül.

Praznovszky Gabriella

Maróti Andor: Lehet-e tanulni egy életen át? (2009.06.17.)

„UNESCO I. Felnőttoktatási Világkonferenciáján, a dániai Helsingőrben J. Guéhenno, a népművelés párizsi főfelügyelője arra figyelmeztetett, hogy káros, ha a fiatalok iskoláztatása akkor marad abba, amikor önállóan gondolkodni kezdenek. "Ha ekkor gondolkodásukat a véletlenre bízzuk", könnyen válnak áldozataivá a demagóg politikai propagandának és az előítéleteknek. A felnőttoktatás feladata tehát a kritikus gondolkodás kifejlesztése.”

Csapó Benő: Oktatás az információs társadalom számára

kép forrása: http://bit.ly/XixVR

Oktatás az információs társadalomban

Oktatás az információs társadalom számára

Az oktatás gyakran kerül az érdeklődés középpontjába - mint a felmerülő társadalmi-gazdasági problémák megoldásának egyik lehetséges útja.

A fenti kifejezések is mutatják, hogy az elmúlt évtizedek változásai nyomán a társadalom soha nem látott igényeket támaszt az oktatással kapcsolatban. Az oktatás átalakítása stratégiai kérdés! Nem csupán technikai forradalomról, hanem szellemi és szemléletbeli paradigmaváltásról is beszélnünk kell !

Az információ, a tudás - gazdasági értelemben - árucikké vált. Ezzel párhuzamosan megjelentek a tudás termelésére, adására, vételére szakosodott gazdasági szervezetek, akiknek az információ az egyik legfontosabb erőforrássá vált. Az ezzel kapcsolatos folyamatok szervezése, irányítása (tudásmenedzsment) elméleti megalapozást, tudományos elemzést igénylő önálló gazdasági tevékenység lett. Ez a jelenség magával hozta, hogy szükségessé vált a tudás különböző formáinak és hordozóinak (egyének, csoportok, szervezetek, eszközök) megkülönböztetése, rendszerezése, a tudás megszerzési módjainak és felhasználási lehetőségeinek feltérképezése.

Vajon milyen tudással rendelkezik a népesség munkaerőként számításba vehető része?
Előzetes tudása alapján mire és mekkora ráfordítással lehet megtanítani az alkalmazottakat? Idő...Pénz...Előtérbe kerül a meglévő tudás új helyzetekben való alkalmazási készsége.

„Ha túlélő akarsz lenni ezen a világon, meg kell tanulnod gyorsan tanulni. "
(Chaim Potok)

A gyerekek kognitív fejlődésének vizsgálata azt mutatta, hogy az iskola gyakran olyan tudást kíván közvetíteni, amely életkori sajátosságaiknak, fejlettségi szintjüknek nem megfelelő, ezért a rendelkezésükre álló gondolkodási műveleteik segítségével képtelenek feldolgozni, megtanulni. Ez azt eredményezi, hogy tudásuk minősége, alkalmazhatósága nem felel meg sem az oktatás deklarált céljainak, sem a társadalmi környezet elvárásainak. A tanulók hihetetlen mennyiségű információt kénytelenek elsajátítani, amit azután alig-alig tudnak a való életben hasznosítani. Gondolkodásuk nem, vagy alig fejlődik, bizonyos képességeik pedig nemhogy stagnálnak az iskolában, hanem visszaesnek. Ezek közé tartozik a modern tudományok megértéséhez szükséges valószínűségi gondolkodás. (Csapó, 1998).

Széleskörű nemzetközi visszhangot váltott ki az OECD PISA ( Program for International Student Assessment)által végzett vizsgálat, ahol a tizenöt éves tanulók tudásának felmérése történt. A PISA a műveltséget, a releváns, széles körben alkalmazható tudást állítja a középpontba. A 2003-as, PISA által végzett második felmérésbe már bekerült a komplex problémamegoldás képességének vizsgálata is.

A tanulás színtereinek és formáinak változásai

Az iskolai oktatás akkor teljesíti küldetését, ha arra törekszik, hogy a teljes élet során - sokféle forrásból - megszerzett tudás egészét formálja, integrálja. A gyerekek tapasztalataikból olyan önálló elgondolásokat, naív elméleteket, modelleket alkotnak, amelyek ritkán, vagy egyáltalán nincsenek összhangban a tudomány álláspontjával. Ezek a "gyerek-konstrukciók" rontják az oktatás hatékonyságát, mivel így a tudás nem szerveződhet koherens rendszerbe. A televíziózás és az internet elterjedésével hatalmas nyomás nehezedik a formálódó gyerekekre. Az iskola akkor gyakorolhat hatást a tanulókra, ha a tudás sokféle forrásából minél többet látókörébe von, megmutat, értelmez. Mivel a környezet az elektronikus médiumokon, a "hálón" keresztül éri el a tanulókat, ezért ezeken a csatornákon kell az oktatásnak versenyképes tudást közvetítenie.

http://digit.hu/interipm.html

Ha a tanulás folytatódik az iskola után is, akkor magát a tanulást kell megtanítani. A tudás hatékony elsajátítása, szervezése, integrálása, felhasználása az igazi kihívás. Ez az igény hívta fel a figyelmet a metakognícióra és az önszabályozó tanulásra. A tanulás szokássá alakítása érdekében a motiváció, az érdeklődés és a tudáshoz kapcsolódó értékek fejlesztésére van szükség. Az információk szelektálását, értékelését, rögzítését, előkeresését, transzformálását csak nagy mennyiségű információ feldolgozása révén lehet megtanulni.

A tanulás szerepéről való nézeteink átformálására van szükség: nem azért kell sokat tanulnunk, hogy sokat tudjunk, hanem azért, hogy kifejlesszük képességeinket és megtanuljunk gondolkodni!

"Cogito, ergo sum "
(Descartes)

IRODALOM
Csapó Benő(1998):Az iskolai tudás. Osiris, Budapest
Kárpáti Andrea(2001):Informatika az iskolában.In Báthory Zoltán-Falus Iván (szerk.): Tanulmányok a neveléstudomány köréből. Osiris,Budapest

Oktatási kérdések az információs társadalom korában

forrás: community.learningobjects.com

A tudástartalmak az elmúlt néhány évszázad során megsokszorozódtak. A tudomány hihetetlen gyorsasággal fejlődik és a modern gazdaság erre épül. A tudás és az információ gazdasági értelemben vett árucikké vált, gondoljunk csak a licencekre, az ipari kémkedésre. A hihetetlenül gyorsan változó tudás az oka annak, hogy a felnőttképzés a korábbi hagyományos szerepén túlmutatva előtérbe kerül és az egész életen át tartó tevékenységgé növi ki magát (legalábbis az andragógusok vérmes reményei szerint). Most persze a formális felnőttoktatásról beszélünk, hiszen a nonformális és az informális tanulás korábban is szerepet kapott a felnőttek életében, még ha nem is ilyen hangsúlyokkal.

A felnőttképzésen túl azonban a közoktatás területeire is nagy hatással kellene hogy legyenek ezek a folyamatok. Ez nagyon komoly gazdasági és társadalmi követelmény a hipergyors változások világában. Más kérdés, hogy valóban vannak-e. Lássuk, hogy miért. A hagyományos oktatás felfogás a statikus tudás megszerzésére koncentrál, bár elvileg kinyilvánítja a gondolkodás és a logika szerepét, gyakorlatban a reproduktív tudást igyekszik csupán közvetíteni. Azonban ez a mai világban nem elég. A tanulók irdatlan mennyiségű ismeretet kéne hogy elsajátítsanak az iskolában ahhoz, hogy sikeresnek mondhassák magukat az osztálytermekben, a tanáraik szemében, míg ezeket az ismereteket az iskolán kívül alig tudják hasznosítani. (Ki használta már életében a szinusz, koszinusz, tangens, kotangens fogalmakat iskolán kívül? Matematikusok.) A diákok gondolkodása az iskolai tartalmak és módszerek hatására nem, vagy csak alig fejlődik, sőt van, hogy visszaesik. Ezenközben a csapból is az folyik, hogy nem a tudásanyagot kell elsajátítani, hanem az információ szerzést, feldolgozást, alkalmazást, a kritikus gondolkodást, döntésképességet, együttműködést, problémakezelést, -megoldást, a tanulást magát, hogy képesek legyünk utolsó leheletünkig újat befogadni, stb. stb. stb. (Lásd OECD kulcskompetenciák definiálása vagy PISA vizsgálatok.)

Számomra rejtélyes az, hogy több mint száz éve a reformpedagógiák ezekre a hiányosságokra hívják fel a figyelmet, és kínálnak módszereket a "hagyományos" oktatás mellé, avagy ellenében. Egyik személyes kedvencem Dewey (a magyar wiki elég szűkszavú, így az angolt linkeltem be), aki az információ szerzés (kutatás) és alkalmazás képességének fejlesztésére alkotta meg Kilpatrick-kel a projektmódszert. /Egyes mai megvalósulásairól meg van a véleményem, de az egy más bejegyzés témája lehetne.../Lényeg a lényeg, hiába éri az az oktatást a gazdaság és a társadalom részéről a változás/változtatás hatalmas igénye, az rettenetesen lomhán, lassan reagál. Eközben az élethez szükséges ismeretek egyre nagyobb része származik az iskolán kívülről, így kontrollálatlanul okozva egyrészt az iskolák leértékelődését, másrészt magának a tudástartalmaknak az ellenőrizhetetlen befogadását és feldolgozását. Ezek az információtartalmak a tanulókban különböző módokon állnak össze, és a konstrukciók nagyban rontják az amúgy is mérsékelten hatékony oktatás eredményességét. Itt lenne szerepe a konstruktív tanulásnak és a problémaközpontú módszereknek, de megint csak alig érvényesülnek. Ennek hiányában a az iskolában tanultak maradnak az iskolában, míg a való világban szerzett (média, internet, barátok, stb.) tapasztalatok önálló életet élnek.

Tehát miért van az, hogy több évtizedes múltra tekint vissza az igény az oktatás változására, de nem történik "semmi"? Szerintem ennek több oka van már irányítási szinten is, (amit én érzékelek, és hozzáértők biztos még jó párat tudnának sorolni). Az egyik ok sajnos politikai, és ebbe most nem is ártanám magam. A másik gazdasági: kezdve az egyetemek finanszírozásának kérdésétől, a tankönyvpiacon át sok mindenig. A harmadik az emberi tényező, az amikor a jó szándék, a jó program elcsúszik az emberi hiúságon, hozzá nem értésen. Ezek az utóbbi tényezők talán apróságnak tűnnek, de sajnos nagyon nem azok és bizony nem hagyhatóak figyelmen kívül. És hát még egy nagy szelete van ennek a történetnek, azok maguk a pedagógusok. Akikkel szemben sok és nagy elvárás fogalmazódik meg, de nem sok valódi segítséget kapnak. Egy harminc évvel ezelőtt végzett szaktanárnak hiába mondjuk el, hogy most már a kompetenciákon van a hangsúly, és olvasson a konstruktív tanulásról, ne rutinból tanítson, frontálisan, stb., amikor még ha érti is a lényegét nem tudja hogyan fogjon a változtatáshoz. Maga nem tapasztalt mást a tanárráképzése során (és meglehet a frissen végzettek se sokkal másképp tanulnak...), szeme előtt a vizsgák lebegnek, a tankönyvek diktálják az irdatlan ismeretanyagot. A pedagógia szakemberei receptet nem adnak csak elméleteket. Az pedig kevés. Gyakorlati, minden napi, alkalmazható (!!!) tudásra van szükségük a pedagógusoknak és andragógusoknak is.

Mindezek az alábbi dolgokat vetették fel bennem:

• egyrészt az iskolának képesnek kell lenni a különböző eszközök használatára (IKT kompetenciák), hogy a diákjaikkal lépést tudjanak tartani, érdeklődésüket, tanulási stílusukat követni tudják
  
• a tanárképzőhelyek gyakorlatának megváltoztatása nélkülözhetetlen, valóban az életre, valós tanítási helyzetekre kell felkészíteni (az elmélet és a gyakorlat összhangja, a rejtett tantervi elemek negatív hatásainak kiküszöbölése, stb.)
• a tananyagtartalmak drasztikus változására (esetleg az egész oktatási struktúra: tanóra, tanterem, tanár-diák viszony újraértelmezésére) lenne szükség
  
• a pedagógia és andragógia kapcsolatának (tartalmak, módszerek, célok) szorosabbra fűzése a LLL jegyében!

Felhasznált irodalom:
Csapó Benő - Oktatás az információs társadalom számára (Magyar Tudomány 2003/12)

Információs társadalom? Hová tartozok most? Hová fogok tartozni hat hét múlva?

Őszinte leszek! Volt, amikor kavarogtak bennem a gondolatok. Az újdonság erejével ható twitter, blog, Web 2.0, elektronikus tér, „bitek világa” ….. Volt más választásom?, beírtam a keresőbe a szavakat, elolvastam, regisztráltam, kipróbáltam, ….. Rájöttem, nem is olyan „veszélyes”, mint ahogy az ismeretlen megrémített. Nem jó érzés nem tudni! Mennyivel jobb érzés volt!, amikor az első három félévben az élet- és munkatapasztalatom segített a megértésben, a tanulásban …

Tovább gondolkoztam. Tudás, információs társadalom, homo digitalis kora, „…ráléptek az információs szupersztrádára…” ….. A szavak ismerősek, de összefüggéseiben felfogott információm, tudásom van erről? Nincs. De most „azért vagyok itt a blogon”, az ELTE-n, Andragógia MA-n…, hogy ezt is megtanuljam. Már csak azért is, mert az információs társadalom vagy tudás-alapú társadalom az információk bőségére utal, amely tudást teremt, és arra a „kézzelfogható szegénységre” is utal (ez volt az egyik kulcsszó!!!), amelyet a tudás-alapú társadalom viszonyai között a tudás hiánya okoz.

Az első témakör már kérdések sokaságát fogalmazta meg: Az információs társadalom gazdasági, társadalmi és oktatási következményei. Az információs eszközök a kommunikációs lehetőségeket bővítik, általa bármikor, bárhol elérhetővé válunk? Az írás-olvasás képességét felváltja a számítógép ismeretének szükségessége? Megszerezzük, de értelmesen tudjuk-e használni a szerzett információkat? Biztos, hogy saját igényeinknek megfelelően tudjuk használni, kapcsolatainkat fenntartani e-mailen, mobiltelefonon? Felkészítette-e (megteremtette a lehetőséget?) állampolgárait az ország?

Tudjuk?, hogy a könyvtárak, múzeumok nagy része folyamatosan digitalizálja állományát, így bárhol, bármikor elérhetővé válnak? Filmet, zenét tölthetünk le?, kultúrához juthatunk, amit egyébként nem biztos, hogy meg tudnánk fizetni.

Az információhoz való jutás? - szavak, írás, könyvnyomtatás, óra, iránytű, távíró, telefon, mobiltelefon, számítógép, internet, digitális írástudás, GPS, …

A társadalmi, gazdasági, kulturális változások mellett meg tudjuk-e őrizni identitás-tudatunkat vagy egyre inkább vágyakozunk majd az újra?

Biztos, hogy azt tehetjük, határok nélkül, amit csak akarunk?

Könyvtár, szakirodalom kölcsönzése, olvasás, jegyzetelés, mások véleménye ….

¹⁾Manuel Castells: A hálózati társadalom kialakulása

Köztudott?

„Köztudott,hogy az Internet egy merész tervből fejlődött ki, amelyet az 1960-as években a legendás DARPA, az USA védelmi minisztériuma által létrehozott kutatási szervezet … mérnök katonái gondoltak ki: a cél az volt, hogy megakadályozzák, hogy a szovjetek egy esetleges nukleáris háború során lerombolhassák vagy elfoglalhassák az amerikai kommunikációs rendszert …Végül az USA védelmi minisztériuma által felállított hálózat, az ARPANET vált a horizontális szerveződésű globális kommunikációs hálózat alapjává, amely 2000-re már több ezer számítógép-hálózatot foglalt magába és valóban mindenféle célra alkalmasnak bizonyult, teljesen függetlenül az érvényét vesztett hidegháborús céloktól, és ma bárkinek rendelkezésére áll világszerte. …”¹⁾

Ellentmondás?

„…Needham azt állítja, hogy a kínai kultúra jobban megfelelt az ember és a természet közötti harmonikus viszony kialakulásának, mint a nyugati értékvilág, és ezt a harmóniát veszélyeztette volna a gyors technológiai újítás. …”¹⁾

„… a tejhatalmú szovjet államgépezet nem volt képes irányítása alá vonni az információs technológiai forradalmat, s ez a Szovjetunióban a termelő kapacitások fejlődésének lefékeződéséhez vezetett …”¹⁾

Mezeiné Bátori Valéria

Fényév távolság

Facebook, iwiw, twitter, lájkolás, posztolás, fotómegosztás. Az idősebb korosztály számára ezek a szavak legalább olyannyira rejtélyes kifejezések, mint gyermekkoruk kezdetén első szavaink, amiket talán még mi magunk sem értettünk meg igazán.

Soha nem volt még akkora távolság két generáció között, mint a mostani tinédzserek és szüleik között. Ők ugyanis a 20. század utolsó, úgynevezett Z generációja, az 1995 után születettek nemzedéke. Ők már egy olyan világban születtek, ahol az informatika és az internet az életük olyan szerves része, mint az étkezés vagy az alvás. A társadalmi betagozódásuk, az emberi kapcsolataik más alapelveken nyugszanak, olyanokon, amelyek veszélyeket is rejtegetnek magukban – mondta Tari Annamária klinikai szakpszichológus, aki a közelmúltban az internet veszélyeiről tartott előadást egy veszprémi gimnáziumban.

A szocio-pszichológusok a 20. századot hét nagy generációra osztották fel, amelyből az utolsót, napjaink fiataljait, net vagy Z generációnak szokták nevezni. A 21. század gyermekei a számítógép előtt érzik jól magukat. Virtuális terekben élik mindennapjaikat, internetes közösségi oldalakon építik és ápolják kapcsolataikat, azonban az új problémákkal szemben még nem alakultak ki a védelmi mechanizmusaik.

Tari Annamária szerint miközben a gyerekek egyre okosabbak lesznek, az érzelmi eszköztáruk nem fejlődik gyorsabban, lelkileg éretlenek maradnak. Előadásában beszélt az Y generációról, valamint az utánuk következő Z-ről, amely már egyértelműen az internetes társasági oldalakon építi közösségi kapcsolatait. Az átlag fiatal az interneten éli "igazi" életét.

- Az úgynevezett információs kor olyan sokrétű változást hozott az életünkben, amiről még nem tudjuk, milyen eredményeket, következményeket fog előidézni. Ez nem baj, hisz az ősember sem tudta elképzelni, hogy egyszer gáztűzhelyen főzünk. A gond az, hogy ez a változás annyira felgyorsult, hogy fordított szocializációs folyamat alakult ki, amely során az idősebbnek kell a fiataltól tanulni. Ez rengeteg feszültséget okoz egy-egy család életében. A kialakult fogyasztói társadalom hatása az egyre több agresszió, hiszen az előrejutás mindenekfölött áll - vélekedett a pszichoanalitikus.

Hiába a gyorsult világ, az ember személyiségfejlődését nem igazán lehet manipulálni. Ugyanúgy végigéljük a kisgyermekkor, a kamaszkor és a felnőttkor szakaszait is, mint korábban. A Z-k problémája abban rejlik, hogy az érési folyamat egyre korábbra csúszott: ma már egy hétéves kisgyermek is tud úgy viselkedni, mint egy 17 éves. A rengeteg elérhető információ idejekorán értelmessé teszi őket. Sok szülő repes az örömtől, amiért okos a gyereke, és a sokadik pluszórára is beíratja. Ám miközben egyre intelligensebbek lesznek, addig az érzelmi eszköztáruk nem fejlődik gyorsabban, lelkileg gyerekek maradnak - állítja Tari Annamária.

A gyerekek visszahúzódóak lesznek, kerülik a nyílt konfliktusokat és bemenekülnek a számítógép nyújtotta látszólagos biztonságba. Sokan kihasználhatják őket, és konfliktus esetén ugyanúgy nem tudnak majd védekezni, mint a való életben. Ám ez nemcsak a Z generáció esetében igaz, de náluk hatványozottabban jelentkezik, hiszen gyerekkoruk óta a legtöbb kapcsolatukat az interneten keresztül tartják. Ők legtöbbször nem élik át azokat az alapvető emberi szituációkat, melyekkel felnőttként bármelyik pillanatban találkozhatnak.

A Z generációt legnagyobb veszély Tari Annamária szerint nem az, hogy felszednek valami kretént, aki elvágja a torkukat, hanem érzelmileg égnek ki, valamint valós függőséget is okoz, ugyanolyan elvonási tünetekkel, mint az alkohol vagy a drog. A magány egy rossz érzés, amit az internetnek hála sosem kell átéreznünk. Mégis, az embernek el kell tudnia tölteni egy kis időt önmagával, mert ez a személyiségfejlődés fontos része.

Azért hozzá kell tenni, hogy az internet önmagában nem hibás, csak azok, akik rossz dolgokra használják. Egy felelősségteljes szülő ma nem engedheti meg magának, hogy ne tudjon internetezni, ne tudja, milyen oldalakon tölti az idejét a gyermeke. És mint andragógus, még ha akarja, sem tudja kizárni az internetet életéből, hiszen az egyenlő lenne andragógia MA tanulmányainak vége szakadásával. Bár mi nem tarozunk születési dátumunk szerint a Z generációhoz, mint a LLL hírnökei kötelességünk haladni a kor legújabb vívmányaival, és befogadónak kell lennünk a modern kor rohamosan fejlődő eszközeivel, lehetőségeivel. A mi generációnk lelkileg érett, s érzelmi eszköztárunk is kifejlett már, a konfliktuskezelés sem okoz számunkra problémát. A függőség azonban korosztálytól független, ha nem vigyázunk, az elvonási tünetek akár minket is utolérhetnek.

Kérdések sorozata fogalmazódik meg bennem a témával kapcsolatban, például az, hogy hogyan tiltsam el gyermekemet a számítógép használatától, ha azt látja, hogy anya állandóan a gép előtt ül, és próbálja elsajátítani a web-szerver fejlesztés, a blogolás, a kommentelés - és még sorolhatnám - tőle még sokszor oly idegen és nehézkes használatát? Vagy inkább nyugodt szívvel engedjem neki az internet használatát, mert azzal én is nyerek? Annyit biztosan, hogy a tíz éves tanít majd engem mindenféle újdonságra…egy egész életen át….

Szücs Zsuzsi

INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM –egy fogalom létrejötte

Ha már az információs társadalom hatásait vizsgáljuk, ne hagyjuk ki magának az információs társadalomnak, mint kifejezésnek a vizsgálatát sem. Gyors közvélemény kutatást végezve kollégáim között, megkérdeztem őket, hogy véleményük szerint mit értünk ezen kifejezés alatt. Válaszok megoszlottak annak arányában, hogy kinek milyen terület, társadalom, életmód, kultúra, üzleti világ jutott eszébe a kifejezés hallatán. Abban mindannyian egyetértettek, hogy az élet szinte minden területére hatással van, legyen az a munkánk, életmódunk vagy tanulásunk.
Az „információs társadalom” szószerkezet, ahogyan ma használjuk, az 1960-as évek elejének japán társadalomtudományában bukkant fel először. A kifejezés japán változata (joho shakai, johoka shakai) Kisho Kurokawa, a híres építesz es Tadao Umesao, a neves történész-antropológus 1961-es beszélgetései során születik meg. Írásban, egy tanulmány címeként 1964 januárjában jelenik meg először: a szerző ugyan Jiro Kamishima, de a címet a szerkesztő, Michiko Igarashi adja a tanulmánynak (Az információs társadalmak szociológiája) .
Az Európai Unió politikai gyakorlatában eleinte a fogalomkeveredést mutatott, a fogalmat a „távközlési liberalizáció”-jának a jelentésével keveredve aposztrofálta. Ez a leegyszerűsítő, az eredeti jelentéstől nagyon távol álló értelmezés pont a lényeget hagyja el. Az információs társadalom valódi dimenziói nem a távközlésben és a számítástechnikában keresendő, hanem az oktatás, a tudomány, az innováció, az (új) gazdaság, a tartalom es a kultúra felől járhatók be.
Egyértelműen kijelenthető, hogy az elméleti tudás a gazdaság kulcsfontosságú tényezőjévé vált, minden féle információ terjedés illetve termelés a gazdaság fő szektorává nőtte ki magát.
A kifejezésnek máig nincs egyöntetűen maghatározott fogalma, holott többen is megkísérelték megfogalmazni. „Melody leírása szerint az információs társadalmak egyszerűen olyan társadalmak, amelyek mára komplex elektronikus információhálózatoktól függnek és erőforrásaik nagy részét információs és kommunikációs tevékenységre fordítják.”
Információs társadalom: szociológiai kifejezés az információ egyszerű, gyors és széleskörű terjedése nyomán kialakuló társadalomra.
Az információs társadalom „motorja” a technológia, irányítója azonban az ember.
Az állampolgárok tömegesen kezdenek el új cselekvési és viselkedési mintákat követni, az élet- hosszig tartó tanulás, az iskolázottság, a műveltség, a digitális írástudás iránt felébredt igénnyel.
Tehát egyértelműen elmondható, hogy a fogalom használata rendkívül kiterjedté vált. Ennek veszélyeként a szóhasználat mára kissé fel is hígult. Ha lenne az információs társadalom szakmai-tudományos irodalmának legjobb eredményeire építő elfogadott értelmezés, definíció, akkor könnyebb volna tisztázni a kifejezést.
1998-ban az EU bizottság akció tervet készített melynek irányvonala, hogy pozitív választ adjon az informatikai technológiai forradalom gazdasági és szociális kihívásaira, elősegíteni a foglalkoztatást, a növekedést és a termelékenységet és biztosítani, hogy az Információs Társadalom kialakulása Európa számára kohéziós és ne megosztó, integráló és ne fragmentáló, lehetőséget hozó és ne fenyegetést jelentő folyamat legyen.
Az "eEurope" alapvető akciói a következők:

1. ' A fiatalok beléptetése a digitális korszakba
2. Olcsó internetes hozzáférés
3. Az elektronikus kereskedelem terjedésének gyorsítása
4. Gyors Internet a kutatók és a diákok részére
5. "Smart card" az elektronikus hozzáférés biztosításához
6. Kockázati tőke a high-tech KKV-k (kis- és középvállalatok) számára
7. Elektronikus részvételi" lehetőség a fogyatékos, korlátozott munkaképességű személyek számára
8. Online egészségügyi szolgáltatások
9. Intelligens közlekedés/szállítás
10. Online közszektor.' (eEurope - Információs Társadalmat mindenkinek 2000)

Végigolvasva a pontokat azt gondolom, hogy van, amelyet megvalósultnak tekinthetünk, és van, amelyik még most is, ennyi év elteltével utópisztikusnak tűnik.
Bár azt gondolom, hogy további pontokkal lehetne kiegészíteni a listát.
Szerencsénkre az információ más, mint az anyagi javak, nem fogy el és bárki felhasználhatja maga és környezete céljaira. Felhasználóban globális felelősség tudat és világkép alakulhat ki. Az utóbbi évtizedekben az informáckhoz való viszonyunk radikális változáson ment keresztül és ennek a változásnak még nincs vége. Abban mindenki egyetért, hogy az információközpontúság alapjaiban változtatta meg életünket. Vannak, akik ezt a változást negatív változásnak és természetesen sokan ennek az ellenkezőjeként, pozitív változásnak jellemzik a folyamatot.
Szántó Borisz nagyon frappánsan fogalmaz: „ Az információs kor olyan, mint amikor valaki nagyon nagyon szomjas, egy pohár víz minden vágya, de csak egy globális méretű vízcsap álla a rendelkezésére. Csurom vizesen is még mindig arra az egy pohár vízre áhítozik leginkább. Az információs kor nem konvencionális kihívásai viszont olyanok, mint amikor valaki elhatározza, hogy rábírja a vizet és a csapot: oltsák önmaguktól az ő szomját, de alkalmazkodva tökéletesítsék is ebben magukat. Ne kelljen annyit időt fecsérelnünk olyan köznapi feladatokra, mint az önfenntartás.”

2011 április 18 Magyar Veronika

források:
1.http://vigzoltan.hu/x_bit/netis/02_ZKL_tortenet.pdf
2.http://vigzoltan.hu/x_bit/netis/02_ZKL_tortenet.pdf
3.Denis McQuail: A tömegkommunikáció elmélete; Osiris kiadó, Bp. (2003) 112. oldal
4.http://nyelvtan.netlap.net/
5.Az EU Bizottság 1998. December 8-án nyílvánosságra hozott “eErope: Információs Társadalom mindenkinek” elnevezésű politikai kezdeményezése
6.Szántó Borisz: Az ezredforduló innovációs társadalma; LSI Informatikai Oktatóközpont, Bp. (2003) 33. oldal

Információs társadalom és andragógia

Az ELTE PPK II. éves andragógia szakos (levelező tagozatos) hallgatócsoportja "Információs társadalom és andragógia" címmel konnektivista oktatási módszerekre épülő kísérleti kurzust indít. Kiemelt témakörök:

• Az információs társadalom gazdasági, társadalmi és oktatási következményei.
• A tanítás és tanulás új koncepcionális keretei, a tanulás fogalmának újszerű értelmezése a felnőttképzésben
• Digitális bennszülöttek és digitális bevándorlók világa, információs és kommunikációs technológiák a felnőttképzésben
• Internethasználat és kultúra, internethasználat és társadalmi egyenlőtlenségek
• Online tanulási környezetek, a pedagógus szerepe a közösségi hálózatokon és távoktatási környezetben
• A közösség által szabadon választott témakör

Az "önképzőkör" jellegű projekthez bárki csatlakozhat. A résztvevők nyílt, szabadon elérhető tartalommegosztó és kommunikációs felülete az alábbi facebook csoporton keresztül érhető el:

Információtudomány és média a 21. század elején - konnektivista önképzőkör

http://on.fb.me/fQsn9h

A közös munka során keletkező webináriumok, podcastek, blogbejegyzések a facebook csoporton kívül a csoportblog oldalán lesznek megtalálhatók:

http://andragogus.blogspot.com/

A kurzus 2011. április 18-án indul és 2011. május 30-án zárul. A csoporthoz bárki szabadon csatlakozhat. A jelentkezés feltételei:

1. facebook csoportba való belépés
2. saját blog, vagy saját néven történő regisztráció a csoportblog oldalán
3. twitter felhasználó saját névvel
4. ustream vagy youtube csatorna regisztrálása saját néven
5. mindmeister.com fogalomtérkép oldalon történő regisztráció
6. LinkedIn profil
7. Az eetikett.hu portálon megfogalmazott irányelvek elfogadása és betartása

A jelentkezési szándékról a kurzust szervező hallgatókat és a kurzus oktatóját kell közös emailben értesíteni:

Oláh Viktória: olah_viktoria@yahoo.fr

Sági Zenina: zenina.sagi@gmail.com

Ollé János: olle.janos@ppk.elte.hu

Jelentkezési határidő: 2011. április 16. éjfél. A kurzus tagjainak listája az (2)-(6) pontokban felsorolt hivatkozássokkal a csoportblog külön oldalán lesz látható.

Szívesen látunk mindenkit, aki érdeklődik a téma iránt és szeretné kipróbálni a hálózati tanulás kísérleti formáját!