2011. április 19., kedd

Csapó Benő: Oktatás az információs társadalom számára

kép forrása: http://bit.ly/XixVR
Oktatás az információs társadalomban

Oktatás az információs társadalom számára

Az oktatás gyakran kerül az érdeklődés középpontjába - mint a felmerülő társadalmi-gazdasági problémák megoldásának egyik lehetséges útja.

A fenti kifejezések is mutatják, hogy az elmúlt évtizedek változásai nyomán a társadalom soha nem látott igényeket támaszt az oktatással kapcsolatban. Az oktatás átalakítása stratégiai kérdés! Nem csupán technikai forradalomról, hanem szellemi és szemléletbeli paradigmaváltásról is beszélnünk kell !

Az információ, a tudás - gazdasági értelemben - árucikké vált. Ezzel párhuzamosan megjelentek a tudás termelésére, adására, vételére szakosodott gazdasági szervezetek, akiknek az információ az egyik legfontosabb erőforrássá vált. Az ezzel kapcsolatos folyamatok szervezése, irányítása (tudásmenedzsment) elméleti megalapozást, tudományos elemzést igénylő önálló gazdasági tevékenység lett. Ez a jelenség magával hozta, hogy szükségessé vált a tudás különböző formáinak és hordozóinak (egyének, csoportok, szervezetek, eszközök) megkülönböztetése, rendszerezése, a tudás megszerzési módjainak és felhasználási lehetőségeinek feltérképezése.
Vajon milyen tudással rendelkezik a népesség munkaerőként számításba vehető része?
Előzetes tudása alapján mire és mekkora ráfordítással lehet megtanítani az alkalmazottakat? Idő...Pénz...Előtérbe kerül a meglévő tudás új helyzetekben való alkalmazási készsége.


„Ha túlélő akarsz lenni ezen a világon, meg kell tanulnod gyorsan tanulni. "
(Chaim Potok)


A gyerekek kognitív fejlődésének vizsgálata azt mutatta, hogy az iskola gyakran olyan tudást kíván közvetíteni, amely életkori sajátosságaiknak, fejlettségi szintjüknek nem megfelelő, ezért a rendelkezésükre álló gondolkodási műveleteik segítségével képtelenek feldolgozni, megtanulni. Ez azt eredményezi, hogy tudásuk minősége, alkalmazhatósága nem felel meg sem az oktatás deklarált céljainak, sem a társadalmi környezet elvárásainak. A tanulók hihetetlen mennyiségű információt kénytelenek elsajátítani, amit azután alig-alig tudnak a való életben hasznosítani. Gondolkodásuk nem, vagy alig fejlődik, bizonyos képességeik pedig nemhogy stagnálnak az iskolában, hanem visszaesnek. Ezek közé tartozik a modern tudományok megértéséhez szükséges valószínűségi gondolkodás. (Csapó, 1998).

Széleskörű nemzetközi visszhangot váltott ki az OECD PISA ( Program for International Student Assessment)által végzett vizsgálat, ahol a tizenöt éves tanulók tudásának felmérése történt. A PISA a műveltséget, a releváns, széles körben alkalmazható tudást állítja a középpontba. A 2003-as, PISA által végzett második felmérésbe már bekerült a komplex problémamegoldás képességének vizsgálata is.

A tanulás színtereinek és formáinak változásai
Az iskolai oktatás akkor teljesíti küldetését, ha arra törekszik, hogy a teljes élet során - sokféle forrásból - megszerzett tudás egészét formálja, integrálja. A gyerekek tapasztalataikból olyan önálló elgondolásokat, naív elméleteket, modelleket alkotnak, amelyek ritkán, vagy egyáltalán nincsenek összhangban a tudomány álláspontjával. Ezek a "gyerek-konstrukciók" rontják az oktatás hatékonyságát, mivel így a tudás nem szerveződhet koherens rendszerbe. A televíziózás és az internet elterjedésével hatalmas nyomás nehezedik a formálódó gyerekekre. Az iskola akkor gyakorolhat hatást a tanulókra, ha a tudás sokféle forrásából minél többet látókörébe von, megmutat, értelmez. Mivel a környezet az elektronikus médiumokon, a "hálón" keresztül éri el a tanulókat, ezért ezeken a csatornákon kell az oktatásnak versenyképes tudást közvetítenie.
http://digit.hu/interipm.html

Ha a tanulás folytatódik az iskola után is, akkor magát a tanulást kell megtanítani. A tudás hatékony elsajátítása, szervezése, integrálása, felhasználása az igazi kihívás. Ez az igény hívta fel a figyelmet a metakognícióra és az önszabályozó tanulásra. A tanulás szokássá alakítása érdekében a motiváció, az érdeklődés és a tudáshoz kapcsolódó értékek fejlesztésére van szükség. Az információk szelektálását, értékelését, rögzítését, előkeresését, transzformálását csak nagy mennyiségű információ feldolgozása révén lehet megtanulni.

A tanulás szerepéről való nézeteink átformálására van szükség: nem azért kell sokat tanulnunk, hogy sokat tudjunk, hanem azért, hogy kifejlesszük képességeinket és megtanuljunk gondolkodni!

"Cogito, ergo sum "
(Descartes)


IRODALOM
Csapó Benő(1998):Az iskolai tudás. Osiris, Budapest
Kárpáti Andrea(2001):Informatika az iskolában.In Báthory Zoltán-Falus Iván (szerk.): Tanulmányok a neveléstudomány köréből. Osiris,Budapest

3 megjegyzés:

  1. Erika blogbejegyzésére reagálva.
    "Mivel a környezet az elektronikus médiumokon, a "hálón" keresztül éri el a tanulókat, ezért ezeken a csatornákon kell az oktatásnak versenyképes tudást közvetítenie." Ahogy te is beírtad és már oly sokan ezt és hasonló megjegyzéseket úgy tűnik hogy az erre való figyelemösszpontosítás már elkezdődött és folyamatban van. Mégis olyan szembetűnő, hogy a gyakorlat még mit sem sejt ezekből a törekvésekből és lehetőségekből. Miért van az, hogy ma egy tanár attitűdje szöges ellent mond az általad is idézett szemléletmódnak. Ha már olyan sokan rájöttek, hogy a tanulást mint olyat ki kell terjeszteni az online terek felé is, akkor mégis hogy lehet hogy ez a pedagógusok felé nem egy értelmű?!Vagy lehet hogy egyes pedagógusok teszik is ez irányba a dolgukat, de maga az oktatási intézmény bürokratikus rendszere és hatalmi státusza nem engedi meg ezeket a lehetőségeket alkalmazni? Hogy fognak így a tanulók a változó világhoz alkalmazkodni, ha az iskolai környezetben teljesen más kompetenciákat erősítenek meg, mint amelyekre később a legnagyobb szükségük lesz? Az együttműködés, az online felületek magas szintű használata manapság még mindig a nonformális vagy informális tanulás útján vagy csak az erre a célra irányuló, sokak számára megfizethetetlen magánintézményekben és tanfolyamokon elsajátítható. Még mindig nagy kérdésem, hogy akkor mit tehetünk mi, hogy ez megváltozzon?

    VálaszTörlés
  2. Érdekes módon már Zenina blogbejegyzéséhez kapcsolódóan is felvetődött a kérdés, ha ennyire nyilvánvaló az oktatás minden területén megjelenő személet-váltás szükségessége, miért nem történik semmi. Azt gondolom, hogy az alulról jövő kezdeményezéseknek is lehet értelme, de az alapvető változtatásokat az oktatáspolitikának kell eszközölnie.
    Sajnos nemhogy a közoktatásban, de a felnőttképzésben sem érvényesül teljes mértékben az a felfogás miszerint a tanulás során az egyén kockáról, kockára építi fel a saját tudásszerkezetét, melyhez nélkülözhetetlen a megismerés, az aktív cselekvés.
    Mennyire fontos lenne, hogy végre azok a módszerek kerüljenek előtérbe, melyek az egyéni aktivitásra helyezik a hangsúlyt, valamint a részvételre és a közös munkára ösztönzik a résztvevőt. Példaként említhető: projektmódszer, csoportmunka, vita, önirányított tanulás.
    Dániában már az általános iskolai oktatás során a hangsúly játékos formán, a felfedezésen, az aktivitáson van, valamint érvényesül az individualizáció is.
    A középfokú oktatás minden területén nagy hangsúlyt nyernek egy adott tantárgyhoz, témához kapcsolódó projektek kidolgozása. Az iskolai záróvizsgához hozzátartozik egy projekt „felépítése”. Tehát megfigyelhető, hogy a vállalkozó szellemre, kreativitásra, innovációs készségre, a kooperativitásra való tudatos nevelés, már a kezdeti oktatási időszakban jelen van a fiatalok életében. Így a gyermekekben felnőtt korukra nagyfokú önérdek-érvényesítő, de mégis csapatjátékos attitűd fejlődhet ki.
    De jó lenne, ha itthon is hasonlóan zajlana az oktatás…

    VálaszTörlés
  3. Egyetértek valamennyi hozzászólóval, viszont hiányolom, hogy a tanulás kapcsán kizárólag az oktatási intézményeket említitek. De hisz nem csak ott tanulhatnak a gyerekek, fiatalok, felnőttek! Emlékezzünk vissza a „mi időnkre”. Persze csak azok, akik 20 éve voltak középiskolások vagy még korábban.
    Én egyrészt már gyerekkorom óta a nagymamám mellett tanultam sok-sok olyan alapigazságot, mely meghatározza még ma is felnőtt napjaimat. Vagyis szüksége van a gyereknek a felnőtt intelmeire, jótanácsaira is, vagyis a szülő szabadidejére.
    Másrészt azzal, hogy besegítettem az otthoni munkákba sok sok dolgot tanulhattam meg a gyakorlaton keresztül. Ma miért óvjuk a gyerekeket az otthoni munkavégzéstől? Persze fontos, hogy a gyerek járjon számtalan különórára, de vegye ki a részét a mindennapokból is! Jártam úszni, ami megtanított arra, hogy „ki korán kel, aranyat lel” hiszen a hajnali 4-5 órás kelések megmutatták már 5 évesen számomra, hogy minél korábban kelek, annál több időm marad másra is. S ez meghatározza a jelenlegi életemet is. Bármennyire hihetetlen is, én most is 5-6 óra között kelek, ha hétvége, ha ünnep van, akkor is. Még sosem aludtam délig. Hacsak nem reggel feküdtem le :). De a sport másra is megtanít, például, hogy csapatban tudjak létezni, beilleszkedni. A küzdősportok fejlesztik az önuralmat, ami a mai híreket nézve igencsak ráférne néhány fiatalra.
    Vagy sokszor eszembe jut, hogy minden nyáron munkát vállaltam, hogy legyen zsebpénzem. S ettől még maradt elég idő a szünidőben pihenni, játszani, a barátokkal csavarogni, bandázni. De a nyári munka által szerzett tapasztalatok felülmúlhatatlan eredményeket produkáltak az életemben. Nem a keresett pénzre gondolok. Hamar felfedeztem, hogy azok a dolgok válnak fontossá és értékessé, amiért én magam küzdöttem meg.
    Szerintem a tanuláshoz ezek a dolgok is kellenek!

    VálaszTörlés