Felnőttkori tanulás

Felnőtt tanulónak tekinthető az, aki a tankötelezettségi korhatárt betöltötte és munka mellet, vagy annak hiányában önként, vagy külső késztetésre vállalja tudása, képessége, kompetenciái fejlesztését. Felnőttkorban számtalan ok miatt vállalhatja az egyén a tanulást. Lehet ez gazdasági indíttatású ok, mely a jelenkorra leginkább jellemző és amelynek célja a munkaerőpiacra történő bejutás, vagy az azon történő bennmaradás. A cél elérése érdekében elengedhetetlenül fontos a meg nem szerzett tudás megszerzése, a megszerzett tudás folyamatos, tanulás útján történő fejlesztése, bővítése, korszerűsítése. A gazdasági indíttatású tanulási indíték mellett, helyett tanulási motivációként jelen van az önbizalom fejlesztésének igénye, az önérvényesítés képességének fejlesztésének igénye, a látókör, látásmód fejlesztésének, kiterjesztésének igénye, és a kulturális érdeklődés is.
A felnőttkori tanulás alapvetően különbözik a gyermek és ifjúkori tanulástól, a felnőttként iskoláiba járók több, konkrétabb és differenciáltabb tapasztalattal, praktikus ismeretekkel rendelkeznek, s érdeklődésük is kialakultabb, ugyanakkor megállapodottabb gyakorlatiasabb, pragmatikusabb. Az előbbiekkel együtt a felnőtt tanulók életmódja kialakultabb és ugyanígy jellemezhető életszemléletük, és ennek okán tanulási céljaik is tudatosabbak és körülhatároltabbak. A felnőtt tanulók gondolkodása nagymértékben kötődik élettevékenységük (pl. a munkaerőpiacon kialakult helyzetük, a munkamegosztásban végzett teendőik, családi életvezetésük) viszonylag zárt köréhez, feladataihoz. A felnőttoktatásra, képzésre vállalkozóknak tehát mindezekkel számolniuk kell tevékenységük során.

1965-ben Prágában konferenciát tartottak a szabadidő és a felnőttoktatás kapcsolatáról. A szabadidő a XX. században vált az európai és az észak-amerikai civilizáció lényeges tartozékává. A prágai konferencia úgy látta, hogy a felnőttkori tanulás színtere, a felnőttoktatás működési területe a szabadidő. Valamivel később a szociológia, majd az andragógia is felismerte, hogy a felnőttkori tanulás színtere nem csupán a szabadidő, hanem a teljes időszerkezetet, mely szerves része az életmódnak.
Az időszerkezet koránt sem fix képződmény, egyes elemi csaknem teljesen rugalmatlanok, míg más elemek szabadabban mozgathatók. Ha elfogadjuk az időszerkezet munkaidő, munkaidőn kívüli idő és szabadidő felosztást megállapíthatjuk,.hogy a tartós, kötött és teljes tanulási folyamatok időszerkezeti helye a munkán kívüli idő és a szabadidő együttese. Ez az a része az időszerkezetnek, melyben társadalmilag ugyan kötött tevékenységek zajlanak, mint például a háztartás ellátása, a családról való gondoskodás, a gyermekek nevelése, de ez a kötöttség koránt sem olyan mérvű mint a kereső tevékenységre fordított idő esetében. Ezek a tevékenységek ugyanis az egyén akaratától függően többé-kevésbé átszerkeszthetők, például családon belül is megoszthatók és az így felszabaduló idő részévé válik, válhat a tanulásnak. Ez a rugalmasság azonban csak látszólag jelent könnyebbséget a felnőtt számára, látszólagossága pedig abban rejlik, hogy nem feltétlenül jelent tartós időszerkezeti változást, amely a tartós kötött tanulási folyamat sikerességének feltétele. Az időszerkezet labilitása, pedig az egész tanulási folyamatot labilissá teheti.
Hiba lenne azonban a tanulás sikerességét, vagy sikertelenségét pusztán az idő által determinálttá tenni, bár elvitathatatlanul nagy a szerepe benne, de az egyén megfelelő erősségű motivációja, és a megfelelő tanítási és tanulási módszerek kellő ellensúlyt jelenthetnek.
A felnőttek életmódját az 1980-as évekig három viszonylag jól behatárolható életszakaszra bonthattuk, a maximum 24 éves korig tartó formális tanulás korszakára, ezt követően a munka világában eltöltött életszakaszra, majd a nyugdíjas életszakaszra.
„A nyolcvanas években az iskoláztatás ideje kitolódott, volumene megnőtt, a munka világában eltöltött idő pedig ciklikussá vált” Azóta foglakoztatási és tanulási ciklusok váltogatják egymást, mert egyre több munkaterületen szükséges a folyamatosan megújuló, alkalmazkodó képes tudás. A formális tanulás ideje kitolódik 30-40 éves korig, és a hosszabb rövidebb ideig tartó tanulási szakaszok végig kísérik az egész életutat. Mára a felnőttek életvezetésére a tanulás-m unka-szabadidő hármasa lett a jellemző, amely új életmód és munkamódszer kialakítását teszi szükségessé.
A felnőttoktatás célcsoportját a tanulni akaró felnőttek jelentik, akik tanulói szerepüket egyéb, a felnőttségből adódó szerepeik mellett töltik be, és rendszerint nagyon szoros időbeosztás szerint élnek. A felnőttek, ha akár önszántukból, akár külső kényszerítő körülmény hatására tanulásba fognak a tanulás körülményeinek kiemelt szerepe van számukra. A felnőttek önirányító személyiségként felelősek döntéseikért, saját életükért és általában tudják, hogy mikor milyen tudásra van szükségük és annak megszerzése érdekében mit kell tenniük és mit kell tanulniuk. Elengedhetetlen, hogy átlássák a különböző élethelyzeteket, beleértve ebbe a munka világát is, ahol személyes és családjuk boldogulása érdekében a legtöbbet tehetnek. Ennek megfelelően nagymértékű előrelátással kell rendelkezniük és döntést hozniuk a tanulás irányát illetően is.
A felnőttek koránt sem képeznek homogén egységet tanulói szerepükben sem, társadalmi szerepvállalásuk, érdeklődésük meglehetősen sokrétű és ennek megfelelően sokirányú és sokféle élettapasztalattal rendelkeznek amelyre erősen építenek a tanulás során. A felnőttek nagy része belső motívumoktól vezéreltetve tanul és többé - kevésbé képesek az önálló tanulásra is.
A felnőttek tudatosan és célirányosan választják ki, hogy mit kívánnak tanulni, mely döntésüket alapvetően két tényező határozza meg. Az egyik tényező az oktatás lezárultát követően kézhez kapott bizonyítvány társadalmi elismertsége, a másik a tanulási környezet. A felnőttek tanulási gyakorlata lehet informális, amikor a tanulás iránya egy konkrét ismeret, egyetlen „valami” felé irányul, célja ennek az egyetlen dolognak a megismerése, vagy lehet formális, amikor levelező vagy esti képzés során iskolarendszeren belül képzik, illetve képzik magukat tovább, sajátítanak el új ismereteket. Ebben az esetben a cél a munkahely megtartása vagy a korábbiaktól eltérő új ismeretek megszerzése.
A XX. század felnőttjének életmódváltozása magával hozta a felnőttoktatás megváltozásának, megváltoztatásának szükségességét is. Amerikai felnőttképzési szakemberek a korábbi tanítási paradigma megváltoztatását tartják a hatékonyság növelés alapvető kritériumának. A megváltoztatni kívánt tanítási paradigma helyébe, melynek középpontjában a tanítás és a tanár áll, a tanulási paradigma kerül, melynek fókuszában a tanuló és a tanulás áll. Ez estben az oktatást szervező intézménynek a szerepe a tudás megszerzését elősegítő környezet megteremtése és annak elérése, hogy a felnőtt e környezet befolyásoló hatására alkossa meg a saját tudását. A felnőttoktatás sikeressége múlik azon, hogy az intézmények hajlandóak e áttérni az oktatásközpontú paradigmáról a tanulásközpontú paradigmára, nagyobb figyelmet fordítva a felnőttek szükségleteire segítve őket tanulásuk során.
A felsőoktatás esti és levelező tagozatos hallgatói általában nem főállásban tanulók, hanem számos egyéb feladatot ellátó, kötelezettséget teljesítő felnőttek, akik nem tehetik meg, hogy kizárólag a tanulásra összpontosítsanak. A felnőttoktatás jelenlegi intézményei e tényt zömmel figyelmen kívül hagyva ragaszkodnak a „jól” bevált módszerekhez a tantermi oktatáshoz és a tanév megszokott rendjéhez.
A jövő felnőttoktatásának flexibilisnek és a felnőtt tanulók igényeihez alkalmazkodónak kell lennie és a képzésbe be kell építenie a felnőtt ember magával hozott élettapasztalatait, az iskolán kívül szerzett tudását, képességeit kompetenciáit, melyet mindeddig figyelmen kívül hagyott.
A felnőttoktatásnak alkalmazkodnia kell a felnőtt összetett életviteléhez a lehetőségekhez mérten egyéni igényekhez alkalmazkodóan kell kínálnia szolgáltatásait, meg kell találnia a lehetőségét annak, hogy a felnőtt egyéni szükségleteit állítsa a tanulás középpontjába.